Hírportál Gazdaság Sport Autó IT/Tech Tudomány Bulvár Nőknek Film Zene Egészség

Európa nagyágyúi ellen készülhet a Debrecen
Tizennégy év után ismét magyar résztvevője van Európa - egyben a világ - legrangosabb klubtornájának. A Debreceni VSC ugyanis a szófiai győzelem után Budapesten 2-0-ra legyőzte a Levszkit, s ezzel kivívta a jogot, hogy ősztől a sportág nagyágyúi ellen szerepeljen.

Estére olcsóbb lett az olaj
 

40 halott egy afgán merénylet-sorozatban
40 ember meghalt, 60 pedig megsérült a dél-afganisztáni Kandahárban kedd este elkövetett robbantásos merényletben. A merényletet nem sokkal azután követették el, hogy nyilvánosságra hozták a múlt heti elnökválasztás első részeredményeit.

Loki-Levszki percről percre
Parádés első félidő a Puskás Stadionban: Varga egy okos emeléssel vezetést szerzett, majd Rudolf lőtt hatalmas bombagólt. A bolgár bajnok a fordulás után is képtelen volt bevenni a hazai kaput, jöhet a Bajnokok Ligája főtáblája.

47 milliós Camaro
Tudjuk, hogy sok év folyamatos értékvesztése után lassan elindul felfelé az öreg járművek ára, de egy közel negyvenéves Camarónak még kell pár évszázad, hogy 250 ezer dollárt érjen. Persze aki vissza akarja és tudja vásárolni egykori kedvencét, most is megad érte ennyit.

Eddig nem okozott mellékhatást a N1N1 elleni vakcina
Egyelőre nem jelentkeztek mellékhatások annál a kétszáz felnőttnél, akiknek beadták az Omninvest Kft. által gyártott H1N1 elleni vakcinát. Az új típusú influenza elleni oltás gyerekeken történő tesztelése jövő héten kezdődhet.

Bombagólokkal a BL-ben a Debrecen
14 év után van magyar csapat a legjobbak között: Varga és Rudolf hatalmas góllal verte ki a Levszkit.

Kővágó 2., Kürthy 4. a tallinni atlétikai gálán
A 65,38 méterig jutó diszkoszvető megelőzte az olimpiai és vb-ezüstérmes lengyel Malachowskit.

A Debrecen a BL-ben!
A tizenharmadik percben Varga József megszerezte a Debrecen első gólját a a Levszki Szófia ellen. A harmincötödik percben Rudolf Gergely belőtte a második gólt is. A Debrecen ezzel BL-résztvevő. A DVSC-Teva az elmúlt héten 2-1-es idegenbeli győzelemmel jelezte, a Levszki Szófia ellen igenis van esélye a magyar bajnoknak. Most pedig aa Ferencváros 1995-ös BL-részvétele után ismét van magyr csapat az európai elitben.

Csodát csinált a Debrecen!
A legmerészebb álmaiban sem gondolta volna a józan magyar futballszurkoló, hogy a DVSC

Nézze meg a két álomszép debreceni gólt!
A Debrecen-Levszki Szófia BL-selejtező első félidejében Varga József és Rudolf Gergely egyaránt remek gólt szerzett - tekintse meg!

Azt hittem, én estem ki egyedül a repülőből
A comore-szigeteki légikatasztrófa egyetlen túlélője áramütésre és sikoltásra emlékszik.

Davigyenko továbbjutott New Havenben
Az első helyen kiemelt orosz az amerikai Kendricket verte két játszmában.

36 halottja van a kandahári merényletnek
Legkevesebb harminchat halálos áldozata van a keddi, kandahári merényletnek, hatvannégyen megsérültek - közöltk helyi, afganisztáni illetékesek.

Berúgta a BL ajtaját a Loki + Képriport + Videó
Félidőben 2-0-ra vezet a Debrecen a Levszki Szófia ellen. A Labdarugó Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörének visszavágóján.

Bencze: vége a bűncselekmény-sorozatnak
Az országos rendőrfőkapitány úgy véli, hogy a romák elleni támadások feltételezett elkövetőinek elfogása után véget ért ez a bűncselekmény-sorozat. Bencze József erről az egyik kereskedelmi csatorna műsorában kérdésre válaszolva beszélt kedd este.

Egyelőre úgy tűnik, nincs mellékhatása a H1N1 elleni vakcinának
Egyelőre semmi jele annak, hogy bármilyen mellékhatást okozna a H1N1 elleni vakcina 

Jól bírták az önkéntesek az Omninvest vakcináját
Egyelőre semmi jele annak, hogy bármilyen mellékhatást okozna a H1N1 elleni vakcina

Javában hullanak még az építőipari cégek
Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az építőipar teljesítménye júniusban csaknem 16 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a cégadatokon még messze nem látszik az ágazat válságának vége: júliusban 290 céggel szemben indult felszámolási eljárás az ágazatban, ami az Opten szerint lényegében megegyezik a tavasszal mért havi 300-as értékekkel.

Jessica Simpson kutyája leszbikus
Az értékes megfigyelést a színésznő abból vonta le, hogy a kutyák egymás mellett aludtak.

Már két góllal vezet a Debrecen!
A tizenharmadik percben Varga József megszerezte a Debrecen első gólját a a Levszki Szófia ellen. A harmincötödik percben Rudolf Gergely belőtte a második gólt is. Emberemlékezet óta nem járt magyar csapat ilyen közel ahhoz, hogy az európai elitben futbalozzon és vendégül láthassa mondjuk a Manchester United vagy éppen a Real Madrid csapatát. Ezt a lehetőséget ragadhatja meg a DVSC-Teva, amely az elmúlt héten 2-1-es idegenbeli győzelemmel jelezte, a Levszki Szófia ellen igenis van esélye a magyar bajnoknak.

A Fednek meg kell neveznie a segélyezett bankokat
Az amerikai központi banknak, a Fednek első alkalommal meg kell neveznie azokat a pénzintézeteket, amelyeknek a válságkezelés során rendkívüli segélyhiteleket folyósított, miután elvesztette az információ szabadságára vonatkozó törvény alapján ellene indított pert - közölte a Bloomberg hírügynökség kedden.

Hetente változhatnak az üzemanyagárak
Kéthetenkénti módosítások helyett hetente, maximált mértékben változhatnak az üzemanyagárak, de egyelőre minden benzinkúton maradnak az azonos árak

Bűzlik a Kék barlang
Lezárták a látogatók elől a világhírű Kék barlangot az olaszországi Capri szigetén, mert visszataszító fehér hab és bűz árasztotta el környékét. A helyi hatóság környezetszennyezésre gyanakszik, és vizsgálja, honnan kerülhetett a mérgező anyag a barlang körüli vizekbe.

Kortárs Táncfesztivál Budapesten
Magyarországon még nem látott előadások szerepelnek az idei L1 Kortárs Táncfesztiválon. A már nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen amerikai, szerb, szlovák, német, dán és magyar produkciók szerepelnek.

Gázszivárgás - lezárták az utat
Egy, az út mellett három méterre levő nagy nyomású gázcső törött el kedden este a Forráskutat Ülléssel összekötő út mentén - tájékoztatott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

Az MLSZ felfüggesztette Csertőit és Bódogot
Sporttevékenység végzése alól felfüggesztette Csertői Aurélt, a Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét és Bódog Tamást, a Videoton FC pályaedzőjét a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén, miután a két tréner vasárnap összeverekedett a két csapat bajnoki mérkőzésén.

Tetőcserép alakú napelem

Ikreken vizsgálták a depresszió és a koszorúér-betegség közötti összefüggéseket
Egy svéd ikerpárokon elvégzett hosszú távú vizsgálat szerint a koszorúér-betegség sokkal inkább fokozza a depresszió kialakulásának kockázatát, mint a depresszió a koszorúér-betegségét.

Argentínában nem büntethető a drogfogyasztás
A legfelsőbb bíróság szerint alkotmányellenes büntetni azt, aki másokat nem sodor veszélybe.

Mary Zsuzsit meghajtotta a stressz
Az énekesnő úgy látja, hosszú távon nincs már jövője a kapcsolatának Kiss Tamással, hiszen szülni kora miatt nem tud. De azért még együtt vannak.

Ha szívatnak a tótok
Nem nagy titok, hogy amikor nemrégiben egyedül vertem sátrat Budapesten, családom Pozsonyban maradt.

19 fős dán keret a vb-selejtezőkre
A magyarok csoportjában listavezető csapat jövő szombaton Portugáliát fogadja, négy nappal később Albániában játszik.

Abnormális Semenya tesztoszteronszintje
Háromszor annyi férfi nemi hormon van a futónő szervezetében, mint egy átlagos nőében.

Ligakupa: döntetlen a Hungária körúton
Az ötödik fordulóban a Kecskemét pontot vett el az MTK-tól.

A Szajan-Susenszki erőműben nem működtek a biztonsági berendezések
A Szajan-Susenszki vízi erőműben, ahol a múlt hétfői baleset nyomán kedden reggelre 71-re emelkedett a halálos áldozatok száma, és még négy személyt keresnek, az orosz állami műszaki felügyelet szerint legalább három aggregátnál nem működött a háromszintű biztonsági berendezés egyik szintje sem.

Vezet a Debrecen!
A tizenharmadik percben Varga József megszerezte a Debrecen első gólját a a Levszki Szófia ellen. Bajnokok Ligája, 4. forduló. Emberemlékezet óta nem járt magyar csapat ilyen közel ahhoz, hogy az európai elitben futbalozzon és vendégül láthassa mondjuk a Manchester United vagy éppen a Real Madrid csapatát. Ezt a lehetőséget ragadhatja meg a DVSC-Teva, amely az elmúlt héten 2-1-es idegenbeli győzelemmel jelezte, a Levszki Szófia ellen igenis van esélye a magyar bajnoknak.

Mégsem szakad a fővársi SZDSZ
Egyhangúlag támogatta kedden a fővárosi SZDSZ-frakció Demszky Gábor főpolgármesternek azt a javaslatát, hogy az önkormányzati intézmények és cégek vezetőinek kinevezéséről, felmentéséről, valamint a társaságok igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjainak megválasztásáról és visszahívásáról a szakbizottságok helyett ismét a Fővárosi Közgyűlés döntsön, úgy mint 2006. december előtt - tudta meg az MTI a frakció tagjaitól.

Csökkent az olajtartalék
A szakértők szerint a múlt héten csökkent az amerikai olaj- és benzintartalék és csak minimálisan nőtt a feldolgozott olajtermék-tartalék. Az erről szóló hivatalos adatokat szerdán délután ismertetik.

Külföldiek estek áldozatául a robbantásnak
Nyolcan vesztették életüket egy külföldiek ellen elkövetett pokolgépes robbantás sorozatban Kandahárban

Mijadinoski visszatérhet Újpestre
Carsten Jancker lehetséges érkezését ugyan nem erősítette meg az Újpest FC, de a klub hivatalos honlapja újabb két lehetséges érkezőről számolt be.

Tiltakozás az őssejtbotrány miatt
Több civilszervezet és orvos tartott tiltakozó demonstrációt Budapesten az őssejt-botrány miatt; mintegy másfél tucatnyian vettek részt rajta.

Megfenyegették Iránt
Nagy-Britannia és Izrael figyelmeztette kedden Iránt, hogy a szankciók szigorítására számíthat, ha nem működik együtt a nemzetközi közösséggel vitatott atomprogramja ügyében.

Kényelmes kanapévá változik az ablakpárkány

Szávay 32. kiemelt a US Openen
A hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon Federer és Szafina a két listavezető.

Nem működtek a biztonsági berendezések az orosz vízierőműben
A Szajan-Susenszki vízi erőműben három aggregátnál nem működött a háromszintű biztonsági berendezés.

Nem számít gyógyszeráremelésekre a minisztérium
Átlagosan dobozonként 200 forinttal nőtt a gyógyszerek ára 2006-ról 2007-re, és azóta sem változott - reagált Medgyaszai Melinda kedden a Magyar Gyógyszerész Kamara tájékoztatójára, amely szerint az utóbbi 3 évben átlagosan 70 százalékkal nőttek a betegek kiadásai a vényköteles készítményekre.

Megmutatta otthonát a háromszoros olimpiai bajnok
Szinte a véletlen sodorta az Orbán-hegyre Molnár Tamás vízilabdázót, aki végül valódi otthonra talált a Fodor utcában. A háromszoros olimpiai bajnok most ugyan két évre Szegedre költözik, de visszavárja őt budai lakása.

Bajnai is elfogadhatatlannak látja a szlovák magatartást

Éves csúcson a palládium
A palládium ára szeptember eleje óta legmagasabb szintre emelkedett kedden délután azokra a kilátásokra, hogy kezd helyreállni a kereslet és a kínálat megbomlott egyensúlya, de áremelő tényező volt a dollár gyengülése is.

Lakos: Nem lehet a feltétlen lojalitás alapján tevékenykedni
Egyhangúlag támogatta kedden a fővárosi SZDSZ-frakció Demszky Gábor főpolgármesternek azt a javaslatát, hogy az önkormányzati intézmények és cégek vezetőinek kinevezéséről, felmentéséről, valamint a társaságok igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjainak megválasztásáról és visszahívásáról a szakbizottságok helyett ismét a Fővárosi Közgyűlés döntsön, úgy mint 2006. december előtt 

Az MLSZ megint megbüntette a Fradit
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága kedden egy kivételtől eltekintve döntéseket hozott a Soproni Liga hétvégi történéseivel kapcsolatban.

Félmilliárdot perelhetnek el a BKV-tól a trolivezetők?
Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját - mondta kedden az MTI-nek Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Csertőit és Bódogot felfüggesztették
Sporttevékenység végzése alól felfüggesztette Csertői Aurélt, a Haladás vezetőedzőjét és Bódog Tamást, a Videoton pályaedzőjét az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi ülésén, miután a két tréner vasárnap összeverekedett a két csapat bajnoki mérkőzésén.

ÉLŐ: Loki-Levszki
Kedd este a Puskás Ferenc-stadionban a Debrecen a BL-főtáblára kerülésért lép pályára. A magyar bajnok igen jó eséllyel várja a selejtező negyedik, utolsó fordulóját, mivel a Levszki Szófia vendégeként 2-1-re győzött.

Az indiai hadsereg megkapta az első licensz alapján gyártott T-90-eseit
Az indiai hadsereg 2009. augusztus 24-én vehette át az első 10 darab, licensz alapján gyártott T-90 Bhishma harckocsiját. Az orosz T-90-esek, melyek az orosz fegyveres erőknél az 1990-es évek közepétől állnak szolgálatban, első külföldi vásárlója India volt. 2001-ben 310 darab T-90-est rendeltek meg a hazai gyártású Arjun harckocsi késlekedése miatt, de az is szerepet játszott az indiaiak megrendelésében, hogy Pakisztán ukrajnai T-80-asok beszerzéséről döntött.

Lehet vallania kell a Fednek
Az amerikai központi banknak, a Fednek első alkalommal meg kell neveznie azokat a pénzintézeteket, amelyeknek a válságkezelés során rendkívüli segélyhiteleket folyósított, miután elvesztette az információ szabadságára vonatkozó törvény alapján ellene indított pert - közölte a Bloomberg hírügynökség kedden.

Diszkóparádé egy boldogabb világért
DJ-SZETT

Bejártuk az épülő Corvin Sétányt

Hollywoodot is meghódították Madame Tussaud viaszbabái

Kaposvári győzelem a Ligakupában
Kaposvár-ZTE 1-0, Pápa-Videoton 2-2 az ötödik fordulóban.

EL-főtáblás az UEFA-kupa-győztes Sahtar Donyeck
Az ukránok 5-0-s összesítéssel verték ki a török Sivassport.

Felfüggesztették a verekedő magyar futballedzőket
Csertői és Bódog a Haladás-Videoton meccsen ment egymásnak, az MLSZ jövő kedden tárgyalja az ügyet.

Orosz olimpiai bajnok sífutók doppingoltak
Julija Csepalova és Jevgenyij Gyementyjev szervezetében EPO nyomaira bukkantak, mindketten azonnal visszavonultak.

Gyanús rakomány az elrabolt orosz hajón?
Titkos fegyverszállítmányt vihetett az Arctic Sea, amit egy EU-s titkosszolgálat kalózai raboltak el.

Debreceni VSC-Levszki Szófia
Magyar csapat 14 éve szerepelt utoljára a BL-főtábláján. A debreceniek egy meccsre vannak tőle.

Szivárog a gáz Forráskútnál - lezárták az utat
Eddig tisztázatlan okok miatt szivárog a gáz Forráskút és Üllés között - tájékoztatta kedd este a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

A betegeket, a terhes nőket és az egészségügyieket oltják be H1N1 ellen
A legalább hat hónapos korú krónikus betegeket, az állapotos nőket és az egészségügyi alkalmazottakat oltják be elsősorban az Európai Unióban a H1N1 jelű vírus ellen.

A zsidók és az arabok is felháborodtak az izraeli miniszter ötletén
Ismét felháborodást váltott ki Izraelben Avigdor Liberman külügyminiszter. A tárcavezető hétfőn ismertetett elképzelése szerint csak azok vehetnének részt a külügyminisztérium diplomataképzési programjában, akik teljesítették a kötelező katonai szolgálatot, vagy az azzal egyenértékű polgári szolgálatot.

Nem tárgyalt a fővárosi bizottság BKV-s kérdésekről
A szocialisták elutasítása miatt nem vette napirendre kedden délután a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága azt a fideszes javaslatot, hogy hívják vissza posztjukról a BKV igazgatósága és felügyelőbizottsága szabad demokrata elnökét.

Gázszivárgás Üllés és Forráskút között
Eddig tisztázatlan okok miatt szivárog a gáz Forráskút és Üllés között 

A csótányok negyven percig is kibírják levegő nélkül
A csótányok felkészültek az éghajlatváltozásra 

Egy fővárosi kórháznál sikeres a főigazgatói pályázat?
A Bajcsy-Zsilinszky és a Nyírő Gyula Kórház élén továbbra is megbízott vezetők lesznek, a Károlyi Sándor Kórház élére viszont Bocskai Tamás személyében új főigazgatót nevezett ki kedd délután a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága

FN-híradó - ez történt kedden
Romagyilkosság - Michael Jackson - feszültség Tatárszengyörgyön, s sok egyéb - a nap főbb hírei.

Célba ért a Bécs-Budapest evezős maraton
Három országon és hat napon át 300 kilométert evezett 69 hajó az első Bécs-Budapest kajak-kenu és evezős teljesítménytúrán.

Molnárral négy közé jutna a szegedi pólócsapat
A bajnokságban és a magyar kupában is a legjobb négy közé szeretne jutni a Szeged-Beton férfivízilabda-csapata, amely nyáron öt játékossal erősödött, köztük a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamással.

Milliomos férjre vadászik egy televíziós asszisztens
Milliomos bankszámlával rendelkező férj keresésébe fogott egy brit televíziós asszisztens. Rebecca Arnolds megváltoztatta a külsejét és több házasságközvetítőnél is próbálkozott, tapasztalatait pedig egy dokumentumfilmen örökítette meg.

Gázszivárgás miatt lezárták egy útszakaszt Csongrádban
 

2009 legjobb papírlámpája

Töretlen a Boeing Next-Generation 737 népszerűsége
A kanadai WestJet légitársaság 2009. augusztus 24-én jelentette be, hogy további 14 darab Next-Generation 737-700 utasszállítót rendel meglévő, 81 darabos Boeing repülőgépekből álló flottája mellé. Ezzel a megrendelésével a WestJetnek leszállítandó Next-Generation 737-esek száma már 54.

Nem tárgyaltak a BKV SZDSZ-es vezetőségi elnökeinek leváltásáról
Megvárják a végkielégítési botrány ügyében zajló vizsgálat végét.

Rendőr nincs, feszültség van Tatárszentgyörgyön
A lakosság egy része a kukoricalopások, a másik a romák elleni támadások miatt vár védelmet.

Federer és Szafina az első kiemelt a US Openen
A férfiaknál Murray és Nadal, a nőknél a két Williams a további sorrend, sorsolás csütörtökön.

A Pénzügyminisztérium szerint nem alkotmányellenes a vagyonadó
Összhangban van a vagyonadó az alkotmánnyal a Pénzügyminisztérium szerint.

Derült időt várhatunk
Többnyire derült, száraz idő várható sok napsütéssel, de szerdán napközben időnként megnövekszik a fátyolfelhőzet, az esti órákban nyugaton pedig a gomolyfelhőzet, és ott egy-egy zápor, zivatar is lehet. A déli szél több helyen megélénkül, a Kisalföldön helyenként megerősödik.

150 ezer embert bocsátanak el a román közszférából
Jövőre 150 ezer embert bocsátanak el Romániában a közszférából 

Újabb magyar vb-arany
Újabb magyar aranyérem a szentpétervári búvár- és uszonyosúszó világbajnokságon. A Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának információi szerint Vilhelm Szilárd és Kovács Zsófia után a tajvani Világjátékokon részt vett Károlyi Csilla is világbajnok lett.

Mégsincs lezárva a Margit híd?!
Bár péntek óta le van zárva a főváros egyik legforgalmasabb hídja, a Margit híd, a tiltó jelzések ellenére a munkagépek mellett úgy tűnik néhány autós is bátran közlekedik.

Komédiák versenye és tangó a nyíregyházi Vidor fesztiválon
FESZTIVÁL

Az első eredmények Karzai csekély előnyét mutatják
Az afgán elnökválasztás kedden nyilvánosságra hozott első részeredményei alapján Hamid Karzai hivatalban lévő afgán elnök csekély fölénnyel vezet riválisával szemben. Karzai a voksok 10 százalékának összesítése szerint a szavazatok 40,6 százalékát, Abdullah Abdullah egykori külügyminiszter pedig a voksok 38,7 százalékát szerezte meg.

Rihannából álarcos bandita lett. Videoklip-szemle
A Sziget miatt ismét kimaradt egy klipszemle, de az egyhavi termést elnézve, nem veszítettünk ezzel olyan nagyon sokat. Jay-Z a harmadik világot vizionálja New Yorkba, Antony dagályosabb, mint valaha, a Major Lazer hülyébb, mint gondoltuk, Bat For Lashes egyedül alszik, a Mew elhozza az ufókat, és jégszobrokat rombol a Big Pink.

Jelentős elbocsátás a Lindenél
Az ipari gázokat előállító, Magyarországon is jelen lévő német Linde csoport megtakarítási programja keretében Németországban 600 fő elbocsátását jelentette be, ez 7-8 százaléka a németországi alkalmazotti állománynak. A Financial Times Deutschland keddi száma, belső dokumentumokra hivatkozva jelentette ezt, a cég szóvivője nem kommentálta azt értesülést. A Linde 7500 főt foglalkoztat Németországban.

BL-lázban ég Magyarország
A svéd Kalmar és az észt Levadia Tallinn búcsúztatása után a Debrecen idegenben 2-1-re legyőzte a Levszki Szófiát, így kedd este akár egy 1-0-s vereséggel vagy egy döntetlennel bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A Puskás Ferenc-stadionban rendezendő BL-visszavágó 20.45-kor kezdődik, az ország már napok óta futball-lázban ég.

Az őssejtügy miatt tüntettek a fővárosban
Több civil szervezet és orvos tüntetett kedden délután a fővárosi Vértanúk terén az őssejtügy miatt. Papp Lajos szívsebész gyalázatos emberkísérletnek nevezte az őssejtek beültetését.

Magyarok meztelenkednek a Viasaton
A Viasat3 megvásárolta a How to Look Good Naked (Meztelenül is szép vagyok) című reality licencét, és ősszel műsorra tűzi a magyar változatot.

Amerikai bizalmon erősödteka tőzsdék
A nagy nyugat-európai részvénypiacok kedden a váratlanul jó amerikai konjunktúra-adatra felfelé mozdultak. Az amerikai fogyasztók hangulatát tükröző bizalmi mutató a vártnál jobban nőtt augusztusban, ez a munkaerőpiac és általában a gazdaság javuló kilátásait mutatja.

Kiderült az új Astra motorválasztéka
Idén ősszel három dízel- és benzinmotorral érkezik meg a kereskedésekbe az új Opel Astra. A leggyengébb 95, a legerősebb 180 lóerős lesz.

Lajkó Félix játszik a Bakáts téri templomban
FESZTIVÁL

Párizs felszabadulásának évfordulóját ünnepelték a franciák
A német nácik által megszállt Párizs felszabadulásának 65. évfordulóját ünnepelte kedden Franciaország.

Szentendrei vizesnyolcas, avagy új uszoda a Püspökmajorban

Újabb magyar aranyérem az uszonyos- és búvárúszó vb-n
Károlyi Csilla a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban bizonyult a leggyorsabbnak.

Új szabályok cselgáncsban
A nemzetközi szövetség az új szabályok bevezetésével modernizálni szeretné a sportágat.

Jogsi, rendszám és személyi nélkül száguldozott a 14 éves gyorshajtó
Apja is a kocsiban ült, állítva, rosszul lett, azért kellett fiának vezetnie. Amikor azonban a rendőrök felajánlották, hogy mentőt hívnak, látványos gyógyulásba kezdett.

Jegyüzérek és bosszankodás a stadionnál
A korábbi hírekkel ellentétben, már délelőtt is csak az üzérektől lehetett jegyet venni a BL-selejtezőre.

Négy közé vágyik a Szeged vízilabdacsapata
Kásás Zoltán együttese a bajnokságban és a Magyar Kupában is szeretne az elődöntőig jutni.

Végigzúzta az I. kerületet a dühös férfi
A Nemzeti Galéria egyik ablakának betörésével kezdte, majd kéményeket, padot, iskolaajtót, a Hattyú-ház berendezéseit és kocsikat rongált meg egy szlovák férfi hétfőn délután Budapesten.

A legújabb BKV-s botrány: félmilliárddal tartozik a trolivezetőknek a cég
Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját - mondta Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

"Nincs bizonyítékunk" - a média, a zsidók és a vérvád
Antiszemitizmussal, középkori vérvádak újracsomagolásával vádolta meg a zsidó állam Stockholmot, miután egy svéd bulvárlap azt állította, izraeli katonák palesztinok szerveivel kereskednek. Miközben az EU elnökségét ellátó Svédország kiáll "a sajtó szabadsága" mellett, az Aftonbladet elismerte: semmilyen bizonyítéka nincs a sztorira.

A szakszervezetek tiltakoznak a vasútvonalak bezárása ellen
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja a vasútvonalak bezárásáról a sajtóban megjelent elképzeléseket - közölte a szakszervezet kedden.

Javult a forint
A forint tovább drágult az euróval szemben a bankközi devizapiacon kedden. A reggeli forintgyengülést követően az euró jegyzése a 267 forint alatti szintre süllyedt: egy euróért 266,80 forintot adtak kedden délután ötkor, szemben a hétfő délutáni 267,50/80 forintos és a kedd reggeli 268,20/60 forintos szinttel.

Folyik a vizsgálat az ellopott gránát ügyében
Amennyiben a feltételezések beigazolódnak, bűncselekményt követett el és saját magát, illetve közvetlen környezetét is veszélyezteti az az ismeretlen, aki egy világháborús robbanóeszközt lopott el a közelmúltban Szolnok külterületéről

Magas lesz az amerikai költségvetés hiánya
Az amerikai költségvetés hiánya nagyobb lesz az eddig vártnál a következő tíz évben, a Fehér Ház költségvetési hivatalának legújabb előrejelzése szerint. A 2010-2019 közötti években a költségvetés halmozott deficitjét a kormányzat most 9 ezer milliárd dollárra teszi.

Elítélték a tanárverő ukrán diákokat
Két év elzárásra ítélt az ukrán bíróság két tanárverő diákot. A két tizenegy osztályos tanuló az idén márciusban óra közben verte véresre tanárát Donyeck megye egyik iskolájában.

Futballisták balhéztak a Wolfsburg edzésén
A Bundesliga címvédőjének keddi foglalkozásán Edin Dzeko és Karim Ziani párbajozott egymással. A két vehemens játékost a társak választották szét.

Bomba robbant egy dél-szlovákiai gyárban
Egy ember meghalt, öt pedig megsérült, amikor bomba robbant kedden egy dél-szlovákiai műanyag-feldolgozó üzemben. A rendőrség szerint elképzelhető, hogy merénylet történt.

Mérgző bűz miatt bezárták a Kék-barlangot Caprin
Lezárták a látogatók előtt kedden a világhírű Kék barlangot az olaszországi Capri szigetén, mivel visszataszító fehér hab és mérgezést is okozó bűz árasztotta el a naponta turisták ezrei által felkeresett látnivaló környékét.

Tönkremehet 500 vidéki kispatika
Tovább csökken a gyógyszertárak állami támogatása.

Bokát villant a Skoda Superb kombi
Két hét múlva mutatják be Frankfurtban, de addig is mutattak egy sejtelmes sziluettfotót, hogy felcsigázzák a potenciális vásárlók érdeklődését.

UEFA-büntetés után 3-0 a Liberecnek
A cseh együttes a román szurkolók miatt kezdheti háromgólos előnyből a csütörtöki EL-visszavágót.

Svéd keret a magyarok és a máltaiak ellen
A svédek számára is sorsdöntő vb-selejtezők előtt a legnagyobb hiányzó név Henrik Larssoné.

Rasszistának tartják az izraeli külügyminiszter diplomataképző programját
Nem tanulhatnának diplomáciát az ultraortodox vallásos zsidók és az izraeli arabok.

Sol Campbell a Notts Countyban folytatja
Az egykori angol válogatott védő a negyedosztályban ismét együtt dolgozik Sven Göran-Erikssonnal.

Pokolgép Szlovákiában: a merénylő halt meg
Pokolgép robbant fel kedden délelőtt a délnyugat-szlovákiai Nyitrától mintegy 35 kilométerre északra fekvő Nagytapolcsányban - közölte Ján Packa szlovák országos rendőrfőkapitány.

Év végére már 54 millióan néznek mobiltévét
2013-ra a mobiltévét okostelefonokon használók száma elérheti a 300 millió főt, egy friss tanulmány szerint.

Robbanásig kiéleződött a feszültség Tatárszentgyörgyön
Valaki irányíthatta, pénzelhette a háttérből a kilenc helyszínen, többek között Tatárszentgyörgyön is romákra támadó gyilkosokat, akikről csak akkor állítható majd bizonyosan, hogy megegyeznek a napokban letartóztatott négy férfivel, ha beismerő vallomást tesznek

Kizárólag arany ékszerekkel megrakodva távoztak
Mintegy másfélmillió forintot ér az a zsákmány, melyet arany ékszerekből lopott össze egy tolvaj Cserkeszőlőn

A leköszönő Szili több mint négy és fél milliót fog kapni
Szili Katalint, az Országgyűlés leköszönő elnökét három havi tiszteletdíj illeti meg távozásakor a jelenlegi szabályok szerint. Az Országgyűlés elnökének havi tiszteletdíja jelenleg 1.507.350 forint.

Több ferencvárosi fiatal is kidőlt
Többen is kisebb sérüléssel bajlódnak a Ferencváros csapatából.

A tűz miatt ostorozzák a görög kormányt + Videó
Egyre több bírálat éri a görög kormányt, amiért az országot ismét felkészületlenül érték az erdőtüzek. Az ellenzék és a sajtó szerint a kormány semmit sem tanult a két évvel ezelőtti katasztrófahelyzetből.

Vízbe fulladt, mert rosszul lett
Nem a vízbe fulladt, hanem rosszullét miatt halt meg egy 55 éves veszprémi férfi kedden Balatonalmádinál a tóban 

Kuba visszatér az ökrökhöz a traktorok helyett
A kubai kormány utasítást adott ökrök és bivalyok ezreinek beidomítására mezőgazdasági vontatásra, mert nincs elég traktor és üzemanyag, valamint pénz sincs új traktorok beszerzésére 

„Nem más, mint pénzéhes emberek pénzszerzési lehetősége”
Több civil szervezet és orvos tartott tiltakozó demonstrációt Budapesten az őssejt-botrány miatt, mintegy másfél tucatnyian vettek részt rajta. Papp Lajos szívsebész felszólalásában gyalázatos emberkísérletnek nevezte az abortált magzatokból nyert őssejtek beültetését.

Keddi eredmények: Károlyi Csilla aranyérmes
Barátságos mérkőzésen a Real Madrid 4-0-ra legyőzte a norvég Rosenborg együttesét. Az angol labdarúgó bajnokság hétfői rangadóján a Liverpool otthonában szenvedett vereséget az Aston Villától.

Tiltakozás az őssejt-botrány miatt
Több civil szervezet és orvos tartott tiltakozó demonstrációt Budapesten az őssejt-botrány miatt; mintegy másfél tucatnyian vettek részt rajta.

Bemutatták a Hyundai ix35-öt
Dél-Koreában már hivatalosan is bemutatták a Hyundai Tucson utódát, a Tucson ix-et. Európában ix35 néven kerül majd forgalomba a Ford Kuga és a Nissan Qashqai konkurense, az itteni premiert a Frankfurti Autószalonra időzítik.

Sol Campbell a negyedosztályba igazolt
Sol Campbell korábbi angol válogatott védő ötéves szerződést kötött a negyedosztályú Notts County labdarúgócsapatával kedden. Az egyesület nemrég szerződtette edzőnek Sven Göran-Eriksson korábbi angol szövetségi kapitányt.

Óriási elbocsátás a román közszférában
Jövőre 150 ezer embert bocsátanak el Romániában a közszférából - derült ki Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter keddi nyilatkozatából. A tárcavezető a közalkalmazottak érdekeit védő szakszervezetekkel folytatott tárgyaláson bejelentette, hogy a közalkalmazottak bérét egységesítő törvénytervezet szerint 2010-ben 1,244 millióra csökken a közalkalmazottak száma a jelenlegi 1,394 millióról.

Forma-1-es erősorrend - 11. forduló - A Brawn visszavág
Az erőviszonyok hétről hétre változnak a Forma-1-ben, amiért nagyrészt az aktuális házigazda országra jellemző klíma a felelős. Az Európa Nagydíjat pokoli hőségben és magas páratartalom mellett rendezték, így talán nem is meglepő, hogy az egyik Brawn GP ért célba elsőként.

Szamurájkarddal támadt szomszédjára a milliomos
Szabadon távozhatott a bíróságról az a brit milliomos, aki egy 20 ezer fontos antik szamurájkarddal támadt szomszédjára tavaly egy szóváltást követően. A férfi, aki mentális problémákkal küzd, a lakásfelújítást kísérő zaj miatt verekedett össze a másik lakóval.

A KTM leállítja az X-Bow gyártását
A megcsappanó kereslet miatt a KTM úgy döntött, egy időre leállítja az X-Bow gyártását, de nem elképzelhetetlen, hogy az autó később visszatér a piacra.

Közös szabályozás kell a banki bónuszokra
Újra fellángolni látszik a vita a vezető banki alkalmazottak fizetésen kívüli extra juttatásaik kapcsán. Nicolas Sarkozy francia elnök erősen próbálkozik, hogy korlátok közé szorítsa a franci bankárok bónuszait, de nagy problémát jelent, hogy a G20 országokban nem mindenki követné példáját, így a francia pénzintézetek hátrányba kerülhetnek.

Jessica Biel a net legveszélyesebb celebje
A színésznő nevére keresve szaladhat a gyanútlan netező vírusba vagy kémprogramokba - mérte fel a vírusirtó McAfee.

Költségvetés: az SZDSZ nem alkudozik
Különösebb igénnyel nem állt elő az SZDSZ a kormány és a frakció első, a költségvetésről szóló egyeztetésén. A liberálisok csak az adócsökkentést kérték kőbe vésni. Az önkormányzati forráscsökkentést - a feladatok csökkentésével párhuzamosan -, valamint a vasúti reform fő elemeit, vagyis a büdzsé két legmarkánsabb elemét az SZDSZ támogatja. A kormány két hét múlva fogadja el a költségvetést.

Elloptak egy gránátot hatástalanítás előtt Szolnokról
Amennyiben a feltételezések beigazolódnak, bűncselekményt követett el és saját magát, illetve közvetlen környezetét is veszélyezteti az az ismeretlen, aki egy világháborús robbanóeszközt lopott el a közelmúltban Szolnok külterületéről - közölte kedden az MH I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj parancsnoka.

"Lotyózó" blogger perli a Google-t
Tizenöt millió dolláros kártérítést követel egy blogger a Google-től, mivel a cég kiadta a személyazonosságát Liskula Cohen fotómodellnek, akit "lotyónak" nevezett a honlapján.

Megfékezték a tüzet Athén környékén - a lakosság a kormányt okolja a katasztrófáért
Eloltották kedden az Athén környékén pusztító erdőtüzeket, de Görögország több más térségében továbbra is lángol az erdő. A sajtó és a közvélemény a kormányt hibáztatja, a hozzáértés hiányát felróva.

A járdát pettyező vércseppek vezették a rendőröket
A helyi pékségbe tört be egy fiatalkorú fiú és fiatal felnőtt társa a Fejér megyei Pusztavámon; ügyükben két héten belül gyorsított eljárással hirdet ítéletet a bíróság

Rendkívül takarékosak lettek a németek
Németországban az átlagos megtakarítási ráta a rendelkezésre álló jövedelem 12,8 százalékára, tizenhat éves csúcsra nőtt az első félévben.

Kevesebb amerikainak nehéz munkát találni
Az amerikai fogyasztók hangulatát tükröző index a vártnál jobban nőtt augusztusban, ami a munkaerőpiac és általában a gazdaság javuló kilátásait mutatja. A New York-i Conference Board vezető amerikai gazdaságkutató fogyasztói bizalmi mutatója 54,1-re nőtt augusztusban a júliusi 47,4 után.

VDSZSZ: több ezer vasutas munkahelye kerülhet veszélybe
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint távozniuk kellene a MÁV-csoporthoz tartozó cégek menedzsmentjéből azoknak, akik nem tiltakoznak a kormányzattól kiszivárogtatott, irracionális, a nemzet vasútját romboló tervek ellen.

Túl magas a világbajnoknő tesztoszteronszintje
Hősként fogadták hazájában Caster Semenyját, a berlini atlétikai világbajnokság 800 méteres döntőjének győztesét, de a világbajnoknő szextesztjének elvégzését sürgette a nemzetközi szövetség. Most kiderült: a nőknél megszokott tesztoszteronszint háromszorosát mutatták ki nála.

Volt tőzsdeelnök lett a Concorde-vezér
A Concorde Értékpapír Zrt. vezetése szeptember 1-jétől vezérigazgatói posztot hoz létre, amelyet Pál Árpád, a Budapesti Értéktőzsde korábbi vezérigazgatója tölt be.

Szétszakított családok találkozhatnak újra
Észak-Korea és Dél-Korea szerdán három napig tartó találkozót kezd, melyben a koreai háború miatt szétszakított családok újraegyesítéséről döntenek. A két Korea csaknem két év múltán most először kezd magas szinten tárgyalásokat.

Robbanásig feszült a helyzet Tatárszentgyörgyön
Soha nem tapasztalt feszültségekről, izzó indulatokról, önbíráskodásba hajló roma járőrözésről beszélt Tatárszentgyörgy polgármestere. Félő, hogy előbb-utóbb egymásnak esik a roma és nem roma tábor a településen - véli a falu első embere.

Szegeden zár a fesztiválszezon
Bár több fesztiválszerű rendezvény lesz még szeptemberben, de klasszikus nyári zenei fesztiválok közül már csak a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) várja a bulizni vágyókat. A Szigethez hasonlóan itt is mínusz nappal operáló szervezők kedden a hippivilág origójára, Woodsockra emlékeznek, de később Macy Gray és a Russkaja is a fellép. A környezettudatosságot visszaváltható pohárral is szolgálják.

PM: nem sérti az alkotmányt a vagyonadó
A Pénzügyminisztérium sajtóközleményében részletesen reagált Szabó Máté országgyűlési biztos felvetéseire, aki aggályait fejezte ki a vagyonadó esetleges alkotmánysértő mivolta miatt. A tárcának viszont egyértelműen az az álláspontja, hogy a parlament által megalkotott törvény, eleget tesz az alaptörvény által támasztott követelményeknek.

A Brawn GP-nek három évig nem lesznek anyagi gondjai
Több sikeres szponzori szerződést is kötött a Brawn GP istállója, melyeknek megfelelően a 2012-es szezon végéig nem lesznek pénzügyi gondjaik, árulták el a konstruktőri és az egyéni bajnokságot is uraló csapat vezetői az Autosport magazinnak.

Gyenge kezdés, de jó hajrá a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 465,51 pontos, 2,40 százalékos emelkedéssel, 19 882,17 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 43,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények drágultak az előző napi záráshoz képest.

Dadaista ódák Dávid Ibolyához
KONCERT

Buchenwald elfeledett asszonyai Békásmegyeren
Buchenwald elfeledett asszonyai címmel a lágeréletet, a kényszermunkára ítélt nők sorsát és történeteiket bemutató kiállítás nyílt a békásmegyeri evangélikus templomban, a Mező utca 12. szám alatt.

Lohan apja maga nyomozza ki a betörőket
A színésznő feltűnési viszketegségben szenvedő apja azonnal kapott az alkalmon, hogy lányához betörtek: bejelentette, maga fogja kézbevenni a nyomozást.

Majdnem máglyán végezte Galilei
Csak befolyásos csodálói és a pápa korábbi pártfogása mentette meg a kivégzéstől. A modern csillagászat egyik atyja négyszáz éve mutatta be távcsövét, amivel megrengette a geocentrikus világképet.

Robbanás zavarta meg az afganisztáni elnökválasztást
Az első részeredmények szerint Hamid Karzai és fő vetélytársa fej fej mellett halad.

Melanie Griffith elvonóval menti a házasságát
A színésznő nem először kerül a rehabra, ezúttal gyógyszerfüggőség miatt. Sajtósa szerint csak rutineljárás a mostani, mások szerint viszont házasságát menti.

Bemutatták az új Hyundai hobbiterepjárót
A Tucson ix kissé zilált, de érdekes formatervvel, és erős kétliteres motorokkal próbálja megizzasztani az európai és japán konkurenciát.

Nem hallgat az elemzőkre a forint
A reggeli napi prognózisokra fittyet hányva egy rövid délelőtti gyengüléstől eltekintve a nap nagy részében jelentős erősödést mutatott a forint, ami átmenetileg 266-os eurókurzus alá is került, három forinttal a reggeli szint alá.

Újabb iPhone robbant egy francia arcába
Egy francia biztonsági őrnek felrobbant az iPhone-ja, kisebb sérüléseket okozva neki. Ez már a második hasonló eset Franciaországban.

Hosszú Katinka nem veheti fel a jutalmat
Megérkeztek a Magyar Úszószövetségbe azok az űrlapok, amelyeken az érmesekről kérik be az adatokat a római világbajnokság pénzdíjainak kiutalásához. Hosszú Katinkának, Gyurta Dánielnek és Cseh Lászlónak jár díjazás, de Hosszú egyelőre nem veheti fel az összeget.

Mintegy félmilliárd forintos kár érte a trolibuszvezetőket
Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját 

Békés és fegyelmezett munkavégzéskor indul újra a gyár
Bezárta venezuelai gyárát a japán Mitsubishi Motors a termelékenység csökkenése és a dolgozók fegyelmezetlensége miatt.

Félhomályban a Skoda Superb kombija
Elkészült a Superb puttonyos változata. Ez lesz a cseh autógyár harmadik kombija, hiszen a Fabiából és az Octaviából is van ilyen modellje.

Hamar benyújtják a költségvetést
Szeptember 1-én, rendkívüli kormányülésen tárgyalja első olvasatban a 2010-es költségvetés tervezetét a kormány az MTI forrásai szerint. A kabinet 9-én el is fogadná a büdzsét, amelyet 11-én a tervek szerint benyújt az Országgyűlésnek.

FINA-jutalom Hosszú Katinkáéknak
Bár hivatalos nevében továbbra is hordozza az "amatőr" szót a FINA, a szervezet mindinkább arra törekszik, hogy a hozzátartozó sportágak képviselői profikká váljanak. Mindennek alátámasztásaként Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aláírásával megérkeztek a magyar szövetségbe azok az űrlapok, amelyeken az érmesekről kérik be az adatokat a római világbajnokság pénzdíjainak kiutalásához.

Egészségügyi Minisztérium: tartani próbálják az idei feltételeket
Az Egészségügyi Minisztérium nem tart a patikák megszűnésétől, s igyekszik az idei finanszírozási feltételeket jövőre is megőrizni.

Három havi búcsúpénzt kap Szili
Négy és fél millió forint jár Szili Katalin leköszönő házelnöknek, aki júliusban jelentette be, hogy szeptemberben lemond tisztségéről. A politikust távozása után még egy évig őrzi a köztársasági őrezred, évekig jár még neki egy autó és kétfős parlamenti titkárság, de az állami rezidenciáról ki kell költöznie.

Autópályán értek gyorshajtáson egy 14 éves fiút
Kölcsön kapott, rendszám és biztosítás nélküli kocsival száguldott az M6-M8-as autópályán egy 14 éves fiú. Amikor a rendőrök megállították, kiderült, hogy a szülei is vele utaztak. Ellenük kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indult.

Nehéz ételt egyszerűen: csirkecomb hagymamártással
Nem tartozik a könnyű ételek közé, hiszen bab és hagyma is van benne, ráadásként ott a hús is, de mindenképpen próbálják ki azok, akik nem szeretnek a konyhában pepecselni. Egyszerűen elkészíthető, tartalmas étel.

Amerikai adat táncoltatta meg a forintot
A vártnál jobb lett a legfrissebb amerikai bizalmi index, és a részmutatók is kedvezően alakultak. A jelentés publikálása után hirtelen erőre kaptak a piacok, a forint is drágult, ám az emelkedés sehol nem volt tartós.

A cégstatisztika ellentmond a KSH-nak
A KSH adatai szerint az építőipar teljesítménye júniusban csaknem 16 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a cégadatokon viszont még messze nem látszik az ágazat válságának vége. Júliusban 290 céggel szemben indult felszámolási eljárás az ágazatban, ez lényegében megegyezik a tavasszal mért havi értékekkel - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Jön a Booka Shade is a budapesti techno-fesztiválra
FESZTIVÁL

Michael Cera rosszabbik énje lehúzza a lányok bugyiját
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7MvHZONU4EZwkNyK Pár napja már adósak vagyunk ezzel a hírrel: kijött a várva várt Youth in Revolt (Lázongó ifjúság) előzetese. A Miguel Arteta rendezte, Michael Cera főszereplésével készült regényadaptáció egy Nick nevű kamasz fiúról szól, aki beleszeret egy Sheeni (Portia Doubleday) nevű, nehezen elérhető lányba. Nick Sheeni megszerzése, illetve önző szülei kijátszása érdekében mindenféle lázadó tettet hajt végre, amikre a fejében létező Francois nevű alteregója bújtja fel. Az előzetesben többször feltűnik a kis bajuszkát viselő Francois, aki elég viccesen lép interakcióba Nickkel, Carlottával viszont nem találkozunk - ő Nicknek az a tényleges, női alteregója, amelyet kénytelen felvenni, amikor már a rendőrség is a nyomában van. Reméljük, őt sem hagyták ki a filmből.A Youth in Revolt az Egyesült Államokban október 30-án kerül a mozikba, magyar bemutatóról egyelőre nem tudunk.

Németh Krisztiántól csodát várnak az AEK-drukkerek
Kedden a Liverpool FC hivatalos weboldala is bejelentette, hogy Németh Krisztián egy évig a görög AEK Athén kölcsönjátékosa lesz. A 20 éves csatár kedd hajnalban érkezett meg az athéni repülőtérre, ahol mindössze három görög újságíró várta, de nem azért, mert nem érdekli az athéniakat a csatár szerződtetése.

Vinokurov Astana-színekben indul a Vueltán
Két éves eltiltása után tér vissza a kazah kerékpáros, egy éves szerződést kötött korábbi csapatával.

1,5 millió forint értékű arany ékszert loptak Cserkeszőlőn
A tolvaj felfeszítette a családi ház ajtaját, és csak az ékszerekre koncentrált.

Beismerték vezetőjük halálát a pakisztáni tálibok
Baitulla Mehszúd az apósa házára irányított, pilóta nélküli robotrepülőgépek támadásának lett áldozata.

Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon
Tizenöt-húsz perces késéssel kell számolni a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert baleset miatt egy szakaszon lezárták az egyik vágányt.

Arab portált vett a Yahoo
A Yahoo felvásárolta az arab világ legnagyobb portálját a Maktoobot.

Fokozott rendőri ellenőrzés Zalában
A közlekedők biztonsága érdekében ellenőriznek.

Fejenként kétszázezer forint adósság terheli a pécsieket
Pécsett az eddigi gazdasági átvilágítások azt mutatják, hogy évente 2-2,5 milliárd forint folyt el feleslegesen; az elmúlt évek rossz gazdálkodásának következtében mára minden egyes pécsi polgárt több mint kétszázezer forint adósság terhel - jelentette ki a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

A mobil megöli a vekkert
A hagyományos ébresztőórák ideje lejárt, az emberek már inkább a mobiljukra kelnek - derült ki egy közvélemény-kutatásból.

Jó hír a devizahiteleseknek!
Várhatóan tartják az erejüket a térség fizetőeszközei. Nálunk a Magyar Nemzeti Bank hétfői kamatcsökkentésének bizalomerősítő hatása, a zlotynál a lengyel gazdaság európai átlagnál jobb teljesítménye, a koronánál a cseh költségvetés folytatódó szigorítása lehet külön, helyi támogató tényező - írja elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség.

Halálra gázolta az IC
Elgázolt egy embert a vonat kedden délután, ezért a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon 15-20 perces késéssel közlekednek a szerelvények; várhatóan kora estére áll helyre a menetrend

Csökkenő hozamok a kincstárjegypiacon
Az előző hetinél nagyobb érdeklődés mellett, 15 bázisponttal 7,68 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.

Az építőipari adatokon messze nem látszik a válság vége
Bár a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az építőipar teljesítménye júniusban csaknem 16 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, a cégadatokon még messze nem látszik az ágazat válságának vége: júliusban 290 céggel szemben indult felszámolási eljárás az ágazatban, ami az Opten szerint lényegében megegyezik a tavasszal mért havi 300-as értékekkel.

Mire megjött a segítség, meghalt
A Balatonba fulladt egy férfi Almádinál kedd délután

Rekordmennyiségű repcemagot takarítottak be
Az EU-ban rekordmennyiségű repcemagot takarítottak be

A vasutasok elfogadhatatlannak tartják az elvonásokat
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja a vasútvonalak bezárásáról a sajtóban megjelent elképzeléseket 

A csőd szélén Pécs?
Pécsett az eddigi gazdasági átvilágítások azt mutatják, hogy évente 2-2,5 milliárd forint folyt el feleslegesen; az elmúlt évek rossz gazdálkodásának következtében mára minden egyes pécsi polgárt több mint kétszázezer forint adósság terhel - jelentette ki a város polgármestere kedden sajtótájékoztatón.

Németh Krisztián Görögországban folytatja
A Liverpool két magyar labdarúgóját is kölcsönadta a következő szezonra. Németh Krisztián a görög élvonalban szereplő AEK Athén, Simon András pedig a spanyol másodosztályú Cordoba labdarúgócsapatának kölcsönjátékosaként folytatja pályafutását.

Levegő Munkacsoport: nem a közösségi közlekedéstől kell elvenni
A Levegő Munkacsoport levélben kérte Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy indokolja a 2010-re tervezett 70 milliárd forintos elvonás szükségességét a közösségi közlekedéstől, hiszen az a magyarázat, hogy ezáltal egy "magasabb színvonalú közlekedési rendszer valósul meg", nem hihető.

Munkácsy-kiállítás Nyíregyházán
Nyíregyházára érkezik a Munkácsy-kiállítás: a nagyközönség szeptember 4-től láthatja a Munkácsy képek Amerikából című, Pákh Imre műgyűjtő kollekciójából összeállított vándorkiállítást a szabolcsi megyeszékhelyen, a Városi Galériában.

Jegyzetfüzet irodai sportolóknak
Az irodákban nyilván sokan firkálnak munka közben, nekik szeretnénk bemutatni azt a jegyzetfüzetet, amely némi környezettudatosságot visz az egysíkú irodai életbe. A mai jelszó: a papír nem vész el, csak átalakul, sportszerré.

Betiltják a zászlókat egy angol fesztiválon
Elege lett a Readingben és Leedsben egyszerre tartott fesztivál szervezőinek a zászlókból, amiktől már nem lehet látni a színpadot; az is lehet, hogy jövőre Glastonbury-ben is elkobozzák majd a lobogókat. Readingben ráadásul a tömegszörfözőket is megrendszabályozzák.

Újabb négy év vár Bernanke Fed elnökre
Hivatalosan is megtörtént a bejelentés, a várakozásoknak megfelelően Barack Obama amerikai elnök második terminusra jelöli Ben S. Bernanke eddigi Federal Reserve elnököt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke az általános vélemény szerint kulcsszerepet játszott a 2008-ban kitört gazdasági válság problémáinak gyors kezelésében.

Milliós FINA-jutalmak Cseh Lászlóéknak
Bár hivatalos nevében továbbra is hordozza az "amatőr" szót a Nemzetközi Amatőr Úszó Szövetség (FINA), a szervezet mindinkább arra törekszik, hogy a hozzá tartozó sportágak képviselői profikká váljanak. Mindennek alátámasztásaként Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aláírásával megérkeztek a Magyar Úszó Szövetségbe azok az űrlapok, amelyeken az érmesekről kérik be az adatokat a római világbajnokság pénzdíjainak kiutalásához.

Expedíció keresi Amundsen eltűnt repülőjét
Kifutott a Barents-tengerre a norvég haditengerészet egyik hajója hétfőn: az expedíció célja felkutatni annak a francia hidroplánnak a roncsait, amelynek fedélzetén több társával együtt 81 éve eltűnt Roald Amundsen, a legendás felfedező.

Lassan araszol felfele New York
Szerény emelkedéssel kezdtek kedden a New York-i részvénypiacok, miután második hónapja emelkedtek a lakóingatlanok árai mintegy három éves csökkenés után.

Erdei Zsolt: Hőst csinálhattak volna belőlem
Erdei Zsolt januárban bokszolt utoljára, és bár azóta csak hitegeti őt az Universum egy rangos mérkőzés összehozásával, a magyar világbajnok úgy tervezi, november végén mindenképpen szorítóba lép, bárki legyen is az ellenfele. Erdei szerint kezdettől fogva rosszul menedzselték Németországban, pedig megbízhatóan hozta a sikereket. Balzsay Károly vasárnapi veresége előtt már érezte, hogy valami nincs rendben, szerinte azonban az Universum túl sok pénzt fektetett Balzsayba ahhoz, hogy lemondjon róla.

Tízmillióra perlik a rendőrséget a tarnabodi fogva tartottak
Közel egy évig volt előzetesben a három fiatalember, a támadást most már a debreceniek számlájára írják.

Halálos vonatgázolás Tatabányánál
A szombathelyi IC ütött el egy embert, aki a helyszínen meghalt.

Három új Porsche a láthatáron?
Úgy tűnik, a Volkswagen csoport részeként nem csak az elvárt profitot, de mennyiséget is hoznia kell.

Élet a meccsen túl
A mai estét egyértelműen a Debreceni VSC - Levszki Szófia meccs (Tv2, 20:15) uralja, de akiket netalán nem érdekel a foci, azok se aggódjanak, mert összakapartunk nekik ezt-azt mára.

A Balatonba fulladt egy férfi Almádinál
Valaki még látta, hogy segítséget kér, de már nem tudták megmenteni.

5100 forint felett az OTP, 20 ezer pont közelében a BUX

A PartyGaming lecsap a World Poker Tour oldalra
A brit online játékoldal csoport, a PartyGaming kedden bejelentette, hogy megállapodott az amerikai World Poker Tour (WPT) 12,3 millió dolláros felvásárlásáról.

Kóka: "véssük kőbe" a következő két év adócsökkentését
A tavaszi ülésszakon fogadták el azt a jogszabályt, amely szerint lényegében egykulcsos, 17 százalékos személyi jövedelemadót vezetnének be.

Csákánnyal ütötte apját, arcon harapta anyját egy férfi Szelevényen
Egy csákányfejjel rontott szüleire egy fiatalember Szelevényen közölte kedden az MTI-vel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Költségvetés 2010: több ezren maradnak patika nélkül?
A jövő évi költségvetés tervezete nem csak a kórházakat, de kis forgalmú patikákat is bedöntheti. A Pénzügyminisztérium ugyanis azt tervezi, hogy megszünteti a kis gyógyszertárak állami támogatását. Kétezer ember viszont állami támogatás nélkül nem tud eltartani egy gyógyszertárat, így többletpénz nélkül, a kamara számításai szerint, a patikák harmada kerülne veszélybe.

Három autó rohant egymásba Abonynál - öt súlyos sérült
Az öt sérült közül hárman a gépkocsijukba szorultak.

Megvalósul Presser Gábor álma
"Az idei magyar dal napja olyan lesz, amilyennek korábban megálmodtam: országszerte 22 helyszínen, köztük kilenc vidéki városban hívjuk fel a figyelmet arra, milyen fantasztikus dalkinccsel és tehetségekkel rendelkezünk" - mondta az eseményt kitaláló Presser Gábor kedden Budapesten a szeptember 13-iki rendezvény sajtótájékoztatóján.

Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a Budapest - Győr - Hegyeshalom vonalon
Tizenöt-húszperces késéssel kell számolni a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, mert baleset miatt egy szakaszon lezárták az egyik vágányt.

Szerényen kezdődött a kereskedés New Yorkban
Szerény emelkedéssel kezdtek kedden a New York-i részvénypiacok, miután második hónapja emelkedtek a lakóingatlanok árai mintegy három éves csökkenés után.

Uniós segítséget kaphat Litvánia
Szükség esetén kész pénzügyi támogatást adni az Európai Unió Litvániának 

Ingyenesen lesznek kaphatók információk a bűnöző cégvezérekről
Az igazságügyi és rendészeti miniszter kibővítené az ingyenesen lekérhető cégadatok körét azok adataival, akik felszámolt cégek vezetői voltak, és meghatározott ideig nem tölthetnek be ilyen posztot. A rendelet tervezete a minisztérium honlapján olvasható.

Kártérítési pert indítanak a tarnabodi támadás korábbi gyanúsítottjai
Kártérítési pert indít a rendőrség ellen az a három roma fiatalember, akiket közel 11 hónapig tartottak előzetesben a tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadás gyanújával, és csak a feltételezett valódi tettesek elfogása után kerülhettek szabadlábra

„Arról egyezkedtek, hogyan tudják a hatalmukat még kitolni”
Szijjártó Péter szerint az MSZP és az SZDSZ, Bajnai Gordon és Kóka János kedden arról egyezkedtek, hogy 

Az európai bankok 144 tonna aranyat adtak el
Az európai központi bankok 144 tonna aranyat értékesítettek az év eleje óta a hamarosan lejáró második központi banki aranymegállapodás (CBGA) keretében 

Elvette a válság a CIB profitját
A tavalyi több mint 20 milliárd után 586 millió forintra zsugorodott a CIB Csoport profitja az első félévben. A bank közleményében azt állítja, hogy a válságos időszakban is segítette bajba került ügyfeleit. Török Zsolt, a bankokat keményen bíráló szocialista honatya most örül a CIB profitjának, és úgy látja, a bankok egyre inkább együttműködésre hajlanak a kormánnyal a nehéz helyzetbe került adósok érdekében.

Kóka kőbe vésné az adócsökkentést
Az SZDSZ-frakció arra kérte a kormányt, úgy tervezze meg a költségvetést, hogy legyen fedezete a 2010-11-re elhatározott adócsökkentésnek. Erről Kóka János frakcióvezető beszélt újságíróknak, miután kedden egyeztetett Bajnai Gordon kormányfővel a jövő évi büdzséről.

4,5 millióval távozik Szili
Szili Katalint, az Országgyűlés leköszönő elnökét három havi tiszteletdíj illeti meg távozásakor a jelenlegi szabályok szerint.

Szétszakított családok találkozhatnak Koreában
Észak-Korea és Dél-Korea szerdán három napig tartó találkozót kezd, melyben a koreai háború miatt szétszakított családok újraegyesítéséről döntenek. A két Korea csaknem két év múltán most először kezd magas szinten tárgyalásokat.

Megismerhető lesz a cégvezetéstől eltiltottak listája - ingyen
Az igazságügyi és rendészeti miniszter kibővíti az ingyenesen lekérhető cégadatok körét azok adataival, akik felszámolt cégek vezetői voltak, és meghatározott ideig nem tölthetnek be ilyen posztot - a rendelet tervezete a minisztérium honlapján olvasható.

Obama újráztatja a FED elnökét
Második terminusra jelölte Ben Bernankét, a központi bank, a Fed elnökét kedden Barack Obama amerikai elnök.

Aranyáradat biztosította az euró értékét
Az európai központi bankok 144 tonna aranyat értékesítettek az év eleje óta, a hamarosan lejáró második központi banki aranymegállapodás (CBGA) keretében - közölte kedden az Arany Világtanács (WGC). A 2009 szeptember 27-én lejáró, öt évre szóló megállapodás keretében idén 500 tonna arany eladására van lehetőség.

Fabregas kihagyja a Celtic elleni visszavágót
Cesc Fabregas, az Arsenal spanyol csapatkapitánya sérülés miatt nem léphet pályára a skót Celtic elleni, szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.

A Red Bull Racing a Mercedes felé hajlik, KERS elvetve
Napokon belül szerződést ír alá a Red Bull Racing egy motorbeszállítóval 2010-re, a kérdés már csak az, hogy maradnak-e a Renault-nál, vagy váltanak a Mercedese. Az energiaital-gyárosok jövőre sem fogják használni a KERS-t.

Nyerjen jegyet Leonard Cohen budapesti koncertjére!
Van egy darab jegyünk az idén 75 éves mester augusztus 31-én, a Budapest Sportarénába tervezett koncertjére, amit kérdésünk helyes megválaszolói között sorsolunk ki.

Hosszú Katinka négymilliós jutalmat kap
A nemzetközi szövetség titkolta, hogy díjazza az úszó-vb érmeseit, most mehetnek a kasszához.

Huszonkét helyszínen tartják a magyar dal napját
A szeptember 13-i esemény legtöbb programja ingyenes.

A japánok minden pénzüket részvénybe fektetik

Kiesett a hugyozó részeg road a Razorlight turnébuszából
Frank, a zenekar roadja már részegen szállt fel a buszra, és nem tűnt fel neki, hogy a jármű elindult.

Feltörik a mobilhálózat titkosítását
Évek óta ismert a gsm-hálózat védtelensége, és egy szakértő nyilvánosságra hozná a kódokat. Így talán ráveheti a szolgáltatókat, hogy kezdjenek erősebb titkosítást használni.

Elvágom a torkodat, ha közelebb mentek
Kovács és Janics közelről akarta látni Madonnát, nem engedték. Állítják, nem voltak arrogánsak.

A Muse énekese babkonzervvel készül a világvégére
Matt Bellamy túl sok összeesküvés-elméletet olvasott és úgy maradt. A babkonzervek mellett fejszével várta, hogy Nagy Britannia kifogyjon az élelmiszer-tartalékaiból.

Fegyverneky visszatért Pécsre
A Gambrinus Brnótól hazatérő magyar kosárlabdázó egy évre írt alá.

H1N1: minden svédet ingyen oltanak be
A svéd kormány 1 milliárd koronát (26,5 milliárd forintot) különített el a teljes lakosság új influenza elleni beoltásának támogatására - jelentette be kedden az egészségügyi miniszter, Maria Larsson.

Angliában is levághatják a netről a letöltőket
A többszöri illegális fájlletöltőknek letilthatnák az internetkapcsolatát, egy brit kormányzati előterjesztés alapján.

Így ünnepel Sztojka Attila (képpel)
Sztojkát és másik két férfit jogtalanul vádoltak meg a tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadással.

Újabb tiltakozás Madonna ellen
Tiltakozik a bolgár ortodox egyház Madonna szombati, szófiai koncertje ellen, mert a fellépés időpontja egybeesik Keresztelő János lefejezésének napjával - közölte az egyház kedden.

Szeptember 11-én nyújthatják be a jövő évi költségvetést
Szeptember 1-én, rendkívüli kormányülésen tárgyalja első olvasatban a 2010-es költségvetés tervezetét a kormány. A kabinet 9-én el is fogadná a büdzsét, amelyet 11-én a tervek szerint benyújt az Országgyűlésnek

Nem követtek el bűncselekményt a gárdista ellen
Nem egy ismeretlen szúrta hasba a Dabas-Sári belterületén megsérült férfit; a sérülést akkor szerezte, amikor át akart mászni egy rokona kerítésén és megcsúszott a lába 

Pécs részt venne a szuperlézer építésében
Pécs kész részt venni az európai szuperlézer (ELI) megépítésében és szívesen helyszínt biztosítana a berendezés egyes részegységeinek 

Trükkös tolvajok kerültek rendőrkézre
Közüzemi szolgáltató alkalmazottjainak adták ki magukat, így jutottak be házakba azok az elkövetők, akik négy helyről összesen több mint 300 ezer forintot loptak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 

100 ezer ember szennyvizét kezelik
A jövő év elején indul az észak-pesti szennyvíztisztító telep új létesítményeinek próbaüzeme, a beruházásnak köszönhetően a Dunába vezetett tisztított víz minősége jelentősen javul

Már Bulgária is közelebb az euróhoz?
A bolgár kormány szeretné minél előbb megkezdeni a tárgyalásokat Bulgáriának az ERM-II árfolyamrendszerhez való csatlakozásáról. Erre Szimeon Djankov pénzügyminiszter szerint már szeptemberben sor kerülhet, amikor Bojko Boriszov miniszterelnökkel Brüsszelben munkalátogatást tesznek az Európai Bizottságnál 

Szili bízik a lisszaboni szerződés ratifikálásában
A cseh-magyar parlamenti kapcsolatokról illetve az Európai Uniós aktuális kérdésiről egyeztetett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Jan Fischer cseh miniszterelnök kedden délután a parlamentben.

14 éves sofőrt fogtak az M6-oson
Nemhogy jogosítványa, még személyi igazolványa sem volt annak a 14 éves fiúnak, aki az M6-M8 közös szakaszán 20 km/h-val átlépte a megengedett sebességet. A Hondán

Vanessa és Clonie között izzik a levegő
Clonie Gowen a tilten lévő pókerprofik toplistájának második helyezettje. A botrányhősnőt szépséges kolléganője, Vanessa Rousso tüzeli fel.

Szilárd Litvánia brüsszeli támogatása
Szükség esetén kész pénzügyi támogatást adni az Európai Unió Litvániának - mondta kedden Brüsszelben az Európai Bizottság elnöke, miután megbeszélést folytatott a litván államfővel.

Dobogóra pályázik a Fradi hokicsapata
Hosszú évek után ismét dobogóra pályázik a Ferencváros jégkorongcsapata, amely az elmúlt időszakhoz képest megerősödött játékoskerettel, kanadai edzővel és komolyabb költségvetéssel vág neki a szeptember 11-én rajtoló szezonnak.

Bulgária küzd az euróért
A bolgár kormány szeretné minél előbb megkezdeni a tárgyalásokat Bulgáriának az ERM-II árfolyamrendszerhez való csatlakozásáról. Erre Szimeon Djankov pénzügyminiszter szerint már szeptemberben sor kerülhet, amikor Bojko Boriszov miniszterelnökkel Brüsszelben munkalátogatást tesznek az Európai Bizottságnál - írta keddi számában a Dnevnik.

A Ruhr-vidék 2010 Kulturális fővárosi programjáról Budapesten

Gőzösök és dízelek: kiállítás a 125 éves Keleti pályaudvarról
Korabeli képeslapok, fényképek és tervrajzok láthatók egyebek mellett a 125 éves a Budapest-Keleti pályaudvar című, az épület Lotz-termében látható kiállításon; a tárlat megnyitását megelőzően emléktáblát avattak a pályaudvar falán.

Az ex-hurrikán eléri Európát
Az egy hete ereje teljében lévő Bill hurrikán több ezer kilométer megtételét követően mediterrán ciklonná alakulva kedd este eléri a Brit-szigeteket, ahol nagy szerepe lesz a szerdai kiadós esőzésben.

Pincérnőről készítettek erotikus fotókat a rendőrök
Szolgálati autója csomagtartóján, méretes puskával a kezében fotózta egy szórakozóhely pincérnőjét négy rendőr egy görbe éjszakán. A főnökük szerint "nagyon hülyék" voltak.

Két repjegyet akartak fizettetni a túlsúlyos utassal
Beperli egy nő az EasyJet légitársaságot, amiért pluszjegyet akartak vetetni vele túlsúlya légi fuvarozásához, pedig még egy mázsát se nyom.

Tovább vitatkoznak arról, kié a Unix
A denveri szövetségi bíróság hétfőn megváltoztatta azt a korábbi bírósági döntést, amelyben a Unix operációs rendszert a Novellnek ítélték.

Korhatáros játékokat vehetnek a brit gyerekek
Egy 25 éve létező joghézag miatt nem lehet megbüntetni Nagy-Britanniában azokat az eladókat, akik 18 éven felülieknek szóló DVD-ket és játékokat árulnak fiatalkorúaknak.

Szemvizsgálat iskolakezdés előtt: elkerülhető a későbbi tanulási problémák egy része
A jó látás alapvető feltétele az eredményes tanulásnak, hiszen az összes információ 80 százalékát a szemünkön keresztül szerezzük meg. Biztos Ön abban, hogy gyermeke jól lát? Az iskoláskorú gyermekek közel egynegyedénél valamilyen típusú látásromlás tapasztalható, de szerencsére ezek szinte kivétel nélkül kezelhető problémák.

Hét tonna felszerelést visz a Discovery az űrállomáshoz
A Nemzetközi Űrállomás további fejlesztésére induló Discovery űrrepülőgép kedd hajnalra tervezett startját közeli villámlások miatt elhalasztották. A hét tonnányi felszereléssel legkorábban szerdán startolhat az űrrepülőgép.

David Fincher regisztrál a Facebookra
David Fincher a Benjamin Button különös élete forgatásán Cate Blanchett-telEgy éve adtunk róla hírt, hogy film készül arról, hogyan alapította meg néhány harvardi diák a Facebookot. Nem sokkal a film bejelentése után felröppent a pletyka, hogy David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja) rendezi a The Social Network című filmet, azonban ez mostanáig csak pletyka volt. Bár a szaklapok továbbra sem közölték le a hírt, az End of Show nevű site tényként közli, hogy a Columbia Pictures leszerződtette Finchert és a 47 millió dolláros büdzséjű film forgatása októberben elkezdődik. Szereposztás még nincs, de annyit tudni, hogy a film a The Accidental Billionaires: The Founding of Facebook, a Tale of Sex, Money, Genius and Betrayal (A véletlen milliárdosok: A Facebook alapítása, egy mese szexről, pénzről, zsenialitásról és árulásról) című könyvön alapul, amely azt meséli el, hogy két gátlásos harvardi számítógép-geek hogyan találta ki a Facebookot azért, hogy népszerűbbé válhassanak a csajok körében, majd a hirtelen siker és eltérő elképzeléseik következtében hogyan romlott meg a viszonyuk.

Késeléssel fenyegették a tülekedő Kovács Katalint a Madonna-koncerten
"Te vagy a celeb, maradj már nyugton" - szólt férje a világbajnokra, aki egy sört fogyasztott a koncert előtt. Videó.

Bűnöző helyi romákról beszélt a mezőkovácsházi polgármester
A Jobbik-szimpatizáns Bakos István szerint két-három családdal van baj, akik fenyegetőznek.

Kötelező lesz az automata segélyhívó?
Az eCall rendszert 2014-től tenné kötelező felszereléssé az EU minden, a tagországokban eladott új autóban.

Egyórás premierrel indul a Clone Wars második évada
A Csillagok háborúja-franchise legifjabb gyermeke, a Clone Wars című animációs sorozat (persze csak addig az, míg az élőszereplős tévésorozat el nem készül) októberben tér vissza a képernyőkre a második évaddal, ami a Rise of the Bounty Hunters, azaz kb. a Fejvadászok felemelkedése alcímet kapta (minden Csillagok háborúja-filmnek vagy sorozatnak van alcíme, halló) és arról fog szólni, hogy a Jedik életét immáron fejvadászok is igyekeznek majd megkeseríteni.

Háromhetes csúcsra szökött a forint

Bernanke marad az amerikai jegybankelnök
Obama javaslatára még rá kell bólintania a Szenátusnak.

Dávid Ibolya nyakláncot nézeget a hippipiacon

Élesgránáttal súlyzóztak harminc évig
Két öles élesgránáttal súlyzózva erősítgette magát egy család három férfitagja Kínában 30 éven át, mígnem megtudták, hogy nagyon könnyen "kirobbanó formába" hozhatták volna magukat - a közelükben lévőkkel együtt.

Több száz roma tervezi a kivándorlást
Több száz aláírással ellátott kérelemmel fordultak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez fővárosi és vidéki romák a napokban, hogy segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt - tájékoztatta az MTI-t kedden Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke.

Ingyen lehet SMS-ezni egy iPhone alkalmazással
Egy nemrégiben bemutatott App Store alkalmazás ingyenes SMS küldési lehetőséget kínál a felhasználókak, csak a reklámokat kell elviselniük.

Tűzoltók tesztelik az új metrókocsikat
Hétfő éjjel elkezdődtek az új Alstom metrószerelvények tűzoltópróbái - olvasható a Fővárosi Önkormányzat, a BKV Zrt. és az Alstom Transport közös közleményében. Utóbbi vállalat beadta a háromezer oldalas műszaki tervdokumentációt is a 2-es és 4-es metró vonalán közlekedő szerelvények végleges típusengedélyéhez.

Majka meztelenül csókolózna egy férfival
Majoros Péterrel egy Michael Jackson emlékkoncerten találkozott az internetes sztártévé stábja, ahol a fiú arról mesélt, hogy hogyan tud kikelni magából egy-egy lerészegedett éjjelen, de azt is elárulta, hogy már készül a gyermekvállalásra.

Alig látszott ki a volán mögül a gyorshajtó
Húsz kilométerrel lépte túl a megengedett sebességet egy 14 éves

Akár 700 patika működése is veszélybe kerülhet
Ha a jövő évi költségvetésben a kisforgalmú gyógyszergyárak működési támogatását elvonják, 500-700 patika kerülhet működésképtelen helyzetbe

Del Bosque csütörtökön keretet hirdet
Az Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatottnak egy pontra van szüksége ahhoz, hogy kvalifikálja magát a jövő évi világbajnokságra.

Miskolci paneltűz: vizsgálatot és kártérítést követel a Fidesz
Minden részletre kiterjedő vizsgálatot követel az augusztus 15-i miskolci panelháztűz ügyében a Fidesz

Megvonják a juttatásokat Vác szocialista polgármesterétől
Megrovásban részesíti a tisztségéből felfüggesztett MSZP-s váci polgármestert a helyi önkormányzati testületből alakult háromfős fegyelmi tanács

Mikroszkópokat rongáltak meg a betörők
Több értékes mikroszkópot is megrongáltak azok a betörők, akik az elmúlt hétvégén jártak egy berekfürdői üzemben 

Páva: Évente 2 milliárdot pazarolt el a szocialista vezetés
Pécsett az eddigi gazdasági átvilágítások azt mutatják, hogy évente 2-2,5 milliárd forint folyt el feleslegesen; az elmúlt évek rossz gazdálkodásának következtében mára minden egyes pécsi polgárt több mint kétszázezer forint adósság terhel

2-3 roma család fenyegeti a mezőkovácsháziakat
Mezőkovácsháza polgármestere keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: feszült a hangulat a városban, mert

A romák tovább járőröznek
Még mindig támadásoktól félnek a kistelepüléseken élő romák, így számos helyen tovább működtetik az éjszakai figyelőszolgálatokat annak ellenére, hogy a rendőrség elfogta a sorozatgyilkosságok gyanúsítottjait

Rendőr sógora van az egyik gyanúsítottnak
A romák elleni támadásokkal összefüggésben előzetes letartóztatásba került négy férfi egyike egy ma is aktívan szolgáló rendőr sógora. Az NNI és a társszervek vizsgálják a rokon esetleges szerepét.

Telt ház lesz a Debrecen-Levszki mérkőzésen
Már csak körülbelül kétezer jegy vár gazdára a 20:45 órakor kezdődő Debrecen-Levszki Szófia BL-selejtező visszavágóra, melyen így minden bizonnyal - a lehetőségekhez mérten - megtelik a Puskás Ferenc-stadion.

Gyilkosság áldozata lett Michael Jackson
Gyilkossági üggyé nyilvánította az énekes halálnak körülményeit vizsgáló nyomozást a Los Angeles-i főügyész. Jackson vérében halálos dózist találtak a műtéti altatásokhoz használt Propofol nevű altatóból.

YouTube sztár lett a kémiaprofesszor
Szétálló ősz haj, enciklopédikus tudás, remek előadókészség - a gyakorta Albert Einsteinhez hasonlított brit kémiaprofesszor, Martyn Poliakoff YouTube-videóit már több mint hatmilliószor töltötték le világszerte. A Nottingham Egyetem tudósa kémiai kísérleteket bemutató rövidfilmjeivel nem csak nemzetközi kultuszt teremtett maga köré, hanem a YouTube-generáció iskolásain és tanáraikon kívül kémiai Nobel-díjas tudósok elismerését is kivívta a tudományág népszerűsítésével - írta kedden a The Daily Telegraph.

Olcsó mobilokra fejleszt a Microsoft
A Microsoft OneApp néven mobilinternet-kapcsolaton keresztül, egyszerűbb készülékekkel is használható szoftvereket fejlesztett ki olyan fejlődő országok számára, ahol a nagyobb tudású okostelefonok vagy a hagyományos PC-k nem elterjedtek.

Romániában lesz a Pepsi legnagyobb európai üzeme
Romániában építi fel legnagyobb európai üzemét a PepsiAmericas (PAS) amerikai üdítőital-palackozó és -forgalmazó társaság.

Kiégett egy tanzániai bentlakásos iskola
Tűz pusztított egy bentlakásos iskolában Tanzániában, és ennek következtében tizenkét fiatal lány meghalt, huszonhárom pedig megsérült - derült ki a hétfői tanzániai sajtóból.

Hivatalos kép a Skoda Superb kombiról
A Skoda kiadta az első hivatalos képet a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó új modelljéről, a Superb kombiról.

Az elszalasztott lehetőség. Az Arctic Monkeys új lemeze
A vízválasztónak számító harmadik lemezén megpróbál felnőni az Arctic Monkeys, és ehhez azt ígérték, hogy mocsári, varacskos gitárriffeket is segítségül hívnak majd. Vajon mi valósul meg az ígéretekből? Eltűnthet-e a süllyesztőben az utóbbi évek egyik legnépszerűbb újonnan feltűnt gitárzenekara? Kritika az új albumról.

Romániában épít nagy üzemet a Pepsi-termékek gyártója

Ismertetjük az OB I. versenykiírását
A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) elnöksége elfogadta a 2009-10.

Robbanás egy dél-szlovákiai gyárban
Egyelőre találgatják az okokat: gázvezeték vagy pokolgép robbant. Öten megsérültek.

További kamatvágást áraz a piac idénre

14 éves fiú száguldott az M6-M8-as autópályán
A gyerekkel együtt utaztak a szülők is, a kocsinak nem volt rendszáma sem.

Jancker találkozott az Újpest vezetőivel
A Bayern München egykori játékosa hamarosan a lila-fehérek labdarúgója lehet.

Csődvédelmet kértek a Terminátor 4 producerei
Nem tudják törleszteni a legalább 24 millió dolláros hitelüket. Andy Vajnának is tartoznak.

4,5 milliós tiszteletdíj a távozó Szili Katalinnak
A távozó házelnöknek továbbra is jár védelem, autó, kétfős titkárság, de a rezidenciáról ki kell költöznie.

Járőrözés, hagyományőrzés: roma faluvédő egyesület alakult Tarnazsadányon
Mindennap este kilenctől reggel ötig járőröznek a helyi romák Tarnazsadányon. A napokban Faluvédő Egyesületet alakítottak, amely most 80 tagból áll. Tartva az eseteleges, romák elleni támadásoktól, ők járőröznek a településen. A tervek szerint rendbe hozzák majd a romatelepet, és foglalkoznak a hagyományőrzéssel is.

Csaknem egy tonna robbanóanyagot foglaltak le az ETA rejtekhelyein
Csaknem egy tonna robbanóanyagot foglalt le a spanyol és a francia rendőrség az ETA baszk szakadár szervezet rejtekhelyein egy hét alatt - jelentették kedden hírügynökségek.

Nem elérhető a Pirate Bay
Elérhetetlenné vált a Pirate Bay, miután egy svéd bíróság felszólította a torrentoldal szolgáltatóját, hogy szüntesse meg a fájlmegosztó honlap internet kapcsolatát.

Pokolgép robbanhatott egy dél-szlovákiai gyárban
Valószínűleg pokolgép robbant fel kedden délelőtt a dél-szlovákiai Nyitrától mintegy 35 kilométerre északra fekvő Nagytapolcsányban - közölte a SITA szlovák hírügynökség.

Romániában építi legnagyobb európai üzemét a PepsiAmericas
Romániában építi fel legnagyobb európai üzemét a PepsiAmericas (PAS) amerikai üdítőital-palackozó és -forgalmazó társaság.

Éles gránáttal súlyzóztak harminc évig
Két öles élesgránáttal súlyzózva erősítgette magát egy család három férfitagja Kínában 30 éven át, mígnem megtudták, hogy nagyon könnyen "kirobbanó formába" hozhatták volna magukat - a közelükben lévőkkel együtt.

Végigzúzta az I. kerületet egy szlovák férfi
A Nemzeti Galéria egyik ablakának betörésével kezdte, majd kéményeket, padot, iskolaajtót, a Hattyú-ház berendezéseit és kocsikat rongált meg egy szlovák férfi hétfőn délután Budapesten, az I. kerületben.

MDF: Rendet kell tenni a felügyelőbizottságokban!
Visszahívná azokat a felügyelőbizottsági tagokat az MDF, akik hiányoznak az ülésekről.

14 éves gyorshajtó rendőrkézen
Nemhogy jogosítványa, még személyi igazolványa sem volt annak a 14 éves fiúnak, aki az M6-M8 közös szakaszán értek gyorshajtáson a rendőrök még augusztus 20-án. Az ifjú gyorshajtó esetéről kedden számoltak be a Fejér megyei rendőrök.

"Érthető, ha Szögi Lajos meglincselése után elszabadultak az indulatok"
Érthető, hogy Szögi Lajos 2006-os olaszliszkai meglincselését követően elszabadultak az indulatok, hiszen addig is sok idős, védtelen ember esett áldozatul cigány bűnelkövetőknek. De meg kellene érteni, hogy a romák túlnyomó része nem azonosítható a bűnözéssel - mondta a debreceni cigány elnök.

Kudarcba fulladt a dél-koreai űrrakéta-kísérlet
Dél-Koreában kudarcba fulladt az első űrrakéta-kísérlet: nem sikerült Föld körüli pályára állítani egy tudományos műholdat.

Pokolgép robbant a nagytapolcsányi műanyaggyárban?
Valószínűleg pokolgép robbant kedd délelőtt Nyitrától mintegy 35 kilométerre északra, Nagytapolcsányban 

A Fidelitas gratulál a Lokinak
A Fidelitas gratulál Debrecen város futballcsapatának, amiért tizennégy év után magyar klubcsapatként eljutott a Bajnokok Ligájának küszöbére.

73 dollár lesz jövőre a kőolaj átlagára
Jövőre 73 dollár feletti lesz a kőolaj átlagára a világgazdaság élénkülésével bővülő kereslet hatására, vélték a Reuters által megkérdezett szakértők.

Több száz cigány készül kivándorolni Magyarországról?
Több száz aláírással ellátott kérelemmel fordultak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez fővárosi és vidéki romák a napokban, hogy segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt

Romániában építi legnagyobb európai üzemét a kólagyár
Romániában építi fel legnagyobb európai üzemét a PepsiAmericas (PAS) amerikai üdítőital-palackozó és -forgalmazó társaság. A Pepsi-termékeket gyártó vállalat 30 ezer négyzetméter alapterületű üzemet létesít Bukarest térségében 150 millió dolláros beruházással.

Erőt gyűjt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 255,53 pontos nyitás után pozitív tartományba erősödött kedden kora délutánig.

Bagdatisz besokallt, nem indul a US Openen
Az első helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova három szettben lépett túl a kényelmetlen stílusú Zsi Csengen a New Haven-i tenisztorna első fordulójában. Markosz Bagdatisz bejelentette, hogy nem indul a US Openen.

Elfogtak egy TOP 100-as bűnözőt

A szárítógépek energiazabálók, inkább teregessünk! Szárítási tippek az Ökoszolgálattól
Ha csak lehet, centrifugálás után szellős helyen szárítsuk a ruhákat! A világos, illetve a fehér pamut ruhadarabokat érdemes napon szárítani, mert a napfény fertőtlenít és fehérít. Még az anyatejes csecsemő sárgafoltos pelenkáját is kifehéríti! Ha a lakásban kell szárítani, igyekezzünk minél több vizet kicentrifugálni, kifacsarni a ruhából. Hamarább szárad a ruha, és a fürdő sem nedvesedik annyira.Ajánlat: rengeteg hasznos háztartási tipp az ÖkoszolgálattólHa már szárítógépet használ, akkor az Electrolux "Váltson zöld gondolkodásmódra" programja a következő tanácsokat adja. Szárítás előtt centrifugáljon magas fordulatszámon! A szárítógépben hamarabb száradnak meg a ruhák, ha a mosás végén magas fordulatszámon centrifugálja őket. Hűvösebb levegőjű helyiségekben használjon kondenzációs szárítógépet, mivel azok teljes energiamérlege gazdaságosabb, mint a légkivezetéses modelleké, függetlenül az energiaosztályától. Tartsa nyitva a mosókonyha ajtaját! Télen a kondenzációs szárítógép által termelt hő a lakás vagy a ház fűtésének kiegészítésére is használható.

Vége a nyárnak, de ettől még nyugodtan mehetünk nyaralni
A nyárral együtt nem kell temetnünk az üdülőszezont is, hiszen valahol mindig tombol a legmelegebb évszak, és a nyomába is lehet eredni egy pihentető klímaváltozás reményében. Még érdekesebb azonban, ha változatos klímájú célpontot választunk magunknak, mert így évszakoktól függetlenül rendhagyó élmény vár.

Minden jegy elkelt a Debrecen BL-selejtezőjére
Minden jegy elkelt, így teltház, azaz 32 ezer ember előtt léphet pályára a Debrecen a bolgár Levszki Szófia elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágón a Puskás Ferenc-stadionban kedden, 20:45 órakor.

GKI: újabb mélyponton az ingatlanpiac
Az új lakások árának stagnálását, a használtpiacon viszont 3 százalék fölötti árcsökkenést vetít előre a GKI kedden nyilvánosságra hozott negyedéves felmérése. Ismét csökkent a lakosság vásárlási hajlandósága, a következő egy évben aligha várható fordulat a piacon.

Lombok semlegesítik a KRESZ-táblákat
Bírósági ügyek és sérüléses balesetek is következhetnek abból, hogy több helyen faágak, oszlopok és hirdetések takarják el az elsőbbségadást jelző táblákat és lámpákat a közlekedők elől. Sziszifuszi az illetékesek küzdelme: csak a fővárosban félmillió fa növekedését kell nyomon követniük. A forgalmasabb utakat kezelő Főkert Zrt. eközben úgy dolgozik, hogy télen gallyazza a fákat, amikor még nem is létezik az a lombozat, ami nyáron takar. Elküldtünk nekik néhány fotót.

Russell Crowe kiszabadítja a feleségét a börtönből
Russell CroweElizabeth BanksPaul Haggis, az Ütközések rendezője The Next Three Days címmel remake-eli a tavalyi Pour elle című francia thrillert. A film egy házaspárról szól: a feleséget gyilkosság vádjával letartóztatják, a férj pedig tervet dolgoz ki a megszöktetésére. Az eredeti filmben Vincent Lindon és Diane Kruger játszották a főszerepeket, a remake-ben pedig Russell Crowe és Elizabeth Banks alakítják majd a párt. Haggis úgy nyilatkozott a Varietynek, hogy azért választotta Crowe-t a férj szerepére, mert ő hitelesen alakítja az átlagembert, aki ugyanakkor képes arra, hogy egy felnőjön egy nem várt helyzet követelményeihez.

Tört-zúzott egy szlovák férfi az I. kerületben
Kocsikat, épületeket és berendezési tárgyakat rongált egy szlovák férfi Budapest I. kerületében. A Nemzeti Galéria egyik ablakát is betörte, és azután is folytatta a tombolást, hogy a rendőrök egyszer elfogták.

Éjszakai dzsessz a medence szélén: Cotton Club Singers, Bíró Eszter és mások a Széchényi fürdőben
KONCERT

Egymillió euróból egységesítenék az autóipart
Három év alatt kilenc ország autóipai klasztereinek együttműködését hivatott segíteni egy most induló európai uniós program, amely elsősorban a kutatás és fejlesztés összehangolásával próbálja meg erősíteni az ágazaton belül Délkelet-Európa és az EU régióinak versenyképességét.

Kimaradt a spanyol hódítás a hatodikos mexikói történelemtankönyvből
Kavarodást okozott egy hatodik osztályos történelemtankönyv Mexikóban, ugyanis egy szóval sem említik benne a spanyol hódítást.

Fotó: Született feleségek karddal, pajzzsal
Már reklámozza az ABC a hatodik évad promóciós fotóival az ősszel visszatérő sorozatát.

A lányok nem csak puncijukról ismerhetők fel
A megkülönböztető jegyek már egész korán felismerhetők és nem az elsődleges nemi jellegekre gondolunk.

Amerikában csinál forradalmat az Ural
Na nem elképesztően modern mortorjaival, olyanjuk még mindig nincs, inkább csak névleg, a Red Octoberrel, egy különleges fényezésű oldalkocsissal.

Jelzálogtörlesztés helyett dizájner macskaházat vesznek az amerikaiak
2001 óta 60 százalékkal, tavaly óta pedig 5 százalékkal költöttek többet kedvenceikre.

Svájcban betiltanák a Google Street View-t
A német, görög és a magyar adatvédelmi biztos után a svájcinak is elege van az utcai panorámaképekből.

Több száz magyar cigány akar kivándorolni
A romák olyan igazolást kérnek, hogy Magyarországon terrortámadások fenyegetik őket.

Kongó kasszát hagytak Gyurcsányra
A több száz milliós tartalék is elúszott, mire elnök lett az MSZP-s pénzosztóban a volt kormányfő.

Ünneplik a világbajnoknőt Dél-Afrikában
Caster Semenyát 5000 ember várta a reptéren, sokan 100 százalékig nő feliratokkal üdvözölték.

Defying Gravity: a sorozatvilág állatorvosi lova
Ha valaki van annyira szerencsétlen, hogy a Defying Gravity című, sci-finek csúfolt borzalommal kezdi a sorozatvilággal való ismerkedését, soha a büdös életben nem fogja megérteni, hogyan lesz valakiből sorozatfüggő.

Szeptember 11-én nyújtaná be a büdzsé tervezetét a kormány a parlamentnek

Pozitív példaként említi Magyarország kisebbségpolitikáját Belgrád
Jelenleg a szerb a legfenyegetettebb nép Európában, mivel - Magyarországot és Romániát leszámítva - egyetlen Szerbiával szomszédos országban sem biztosítják számára a legalapvetőbb emberi jogokat - állapította meg a Press című újság kedden vezető belgrádi politikusokra hivatkozva.

Leteperve, megbilincselve - így fogták el a romagyilkosságok gyanúsítottjait (képekkel)
Nyilvánosságra hozta a Nemzeti Nyomozó Iroda azt a rövidített felvételt, amelyet a romák elleni támadások gyanúsítottjainak elfogásakor készítettek. A négy férfi közül kettőt gyanúsít a rendőrség mind a kilenc bűncselekménnyel, a másik kettőt egy-egy támadás elkövetésével gyanúsítanak.

A kenguru az országút réme
Ausztráliában egy tanulmány is kimutatta azt, amit az autósok már régóta gyanítottak, hogy az országutakon minden állat közül a kenguru jelenti a legnagyobb veszélyt. A kenguruk és kisebb rokonaik, a wallabik hírhedtek arról, hogy az országutakon az autó elé ugranak, veszélybe sodorva ezzel nemcsak a saját, hanem az autósok életét is.

Szeptember 11: fontos dátum lesz!
Szeptember 1-én, rendkívüli kormányülésen tárgyalja első olvasatban a 2010-es költségvetés tervezetét a kormány. A kabinet 9-én el is fogadná a büdzsét, amelyet 11-én a tervek szerint benyújt az Országgyűlésnek - tudta meg az MTI.

Távozik posztjáról Csabacsűd polgármestere
Lemondott a Békés megyei Csabacsűd polgármestere, aki 28 évig irányította a 2000 lakosú községet. Frankó János kedden elmondta: döntésének egyik oka, hogy már elmúlt hatvanéves, s bár jó egészségi állapotnak örvend, a nyugdíjaztatás romló feltételei miatt megválik beosztásától.

Növelte eladásait a Honda
A Honda Motor Co 13 százalékkal növelte járműértékesítését augusztus első három hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedést segítették a kormány intézkedései a gépkocsikereslet ösztönzésére.

Romagyilkosságok: két férfit gyanúsítanak mind a kilenc támadással
A romák elleni támadások ügyében előzetes letartóztatásba helyezett négy férfi közül kettőt gyanúsít a rendőrség mind a kilenc bűncselekménnyel, a másik kettőt egy-egy támadás elkövetésével gyanúsítanak

A mutyi folytatódik
Versenytársai vitatják az M0 déli szektorának két Duna-hidat is magában foglaló szakaszára kiírt pályázat eredményét. Az eljárásból kizárt M-0 Déli Ág II. Konzorcium jogorvoslatért folyamodik. A győztesnek megnevezett Porr Kft.-t kormánykapcsolatai miatt szakmai berkekben az új Viadomként emlegetik.

Időre van szüksége Ronaldónak?
A Real Madrid mestere, Manuel Pellegrini szerint a csapat új játékosának, Cristiano Ronaldónak időre van szüksége ahhoz, hogy megszokja a spanyol bajnokságot.

Négynél több atomerőmű kell Olaszországnak
Olaszországnak négynél több atomerőműre lesz szüksége ahhoz, hogy teljesüljön az a kormányzati elvárás, miszerint az ország áramigényének 25 százalékát nukleáris forrásból fedezzék

Enyhén gyengül a forint
Csekély mértékben gyengült a forint kedden reggel az euróhoz képest. Az árfolyam a hétfő délutáni 267,50/80-ról kedden tíz óra után nem sokkal 268,23/62-re változott.

Németország kilábalt a recesszióból
Németország a második negyedévben kikerült a recesszióból az első negyedhez képest 0,3 százalékos GDP-növekedéssel.

Bonyolódik a RiseFM-ügy
A Nemzeti Hírközlés Hatóság napokon belül kéri a rendőrség segítségét ahhoz, hogy az engedéllyel nem rendelkező RiseFM rádió adását beszüntettethesse. A zenei rádiónál vitatják ennek a jogalapját.

Mesterházy bírálja az EB-szóvivőt
Mesterházy Attila szerint az Európai Bizottság ügyeletes szóvivője hétfői nyilatkozatával, miszerint kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a múlt pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidenst, tévesen értelmezte a helyzetet.

Megszűnik a Tina
A Ringier leánycége szeptembertől megszünteti a megfogyatkozott olvasószámú lap kiadását.

Változatlanul magasak a magyar bérterhek
Magyarországon változatlanul igen magasak a bérterhek, és ez az ország versenyképességét is jelentősen akadályozza. Világviszonylatban még mindig az Európai Unió polgárai fizetik a legtöbb személyi jövedelemadót. A legmagasabb bérkategóriában hét éve tartó globális szja-kulcs-csökkenés viszont lehet hogy megtorpan, mert megnőtt a kormányok forrásigénye, derül ki a KPMG 86 országra kiterjedő felméréséből.

Sokan nézték a női kézilabdát
Átlagon felüli nézettséget hozott a junior női kézilabda EB a SportKlubnak. Olykor még a Sport Tv-t is megelőzték.

Videó az elfogásról
Videó a romák elleni támadássorozat feltételezett elkövetőinek elfogásáról és a házkutatásokról.

Még sincs lezárva a Margit híd?!
Bár péntek óta le van zárva a főváros egyik legforgalmasabb hídja, a Margit híd, a tiltó jelzések ellenére a munkagépek mellett úgy tűnik néhány autós is bátran közlekedik.

Balázs: Pozsonyban kormánypolitika a magyarellenesség
Magyarország mindenekelőtt Szlovákiával szeretné tisztázni az ügyet - mondta Balázs Péter külügyminiszter a Der Standard című osztrák lapban kedden megjelent interjújában a tervezett magyar lépésekről, amelyeket a magyar államfő meghiúsult révkomáromi látogatása miatt tart szükségeseknek.

A Pravda szerint Szlovákia jól kezeli a botrányt
Szlovákia eddig aránylag sikeresen kezeli a Sólyom-ügyet, legalábbis diplomácia síkon. Az Európai Unió svéd elnökségének jelzése, hogy nem kíván foglalkozni az üggyel, azt jelenti, hogy Szlovákiát semmiféle nemzetközi botrány nem fenyegeti - írta a Pravda című független szlovák napilap kedden.

A hintapolitika mítosza nyomában
Mennyire tekinthető valósnak, és mennyiben csak történészi képzelgésnek a Kállay Miklós miniszterelnökségéről az elmúlt évtizedekben kialakított kép? Többek közt ez is kiderül Joó András elemzéséből, aki az 1942-44 közötti magyar külpolitika lehetőségeit mutatta be nemrég megjelent könyvében.

Egy szám van kőbe vésve a büdzsében
Szeptember 1-én, rendkívüli kormányülésen tárgyalja első olvasatban a 2010-es költségvetés tervezetét a kormány. A kabinet 9-én el is fogadná a   büdzsét, amelyet 11-én a tervek szerint benyújt az Országgyűlésnek - tudta meg az MTI.

Promóképek délutánra: merész képek a Beautiful Life-hoz
Mischa Barton sorozatát ezek szerint tényleg csöccsel és a kockahassal akarják eladni. INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/sixx/tbl_nudes/feed", "width":"490", "height":"330", "orientation":"horizontal", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":false, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });

Usain Boltnál a diszkóban sincs jobb
A jamaicai futó testőrök nélkül sétált be a berlini szórakozóhelyre, 80 eurós pezsgőt ivott, táncolt.

Jessica Biel vírussal fertőzi a netezőket
Justin Timberlake barátnőjére keresve nagyon könnyű vírussal fertőzött weboldalra kerülni.

Meghalt négy amerikai NATO-katona Afganisztánban
E hónapban már 41 amerikai katona halt meg Afganisztánban.

Ízesített ásványvíz teszt: Kóstolta az egérízű bort?
Hígított szörp, egérízű folyadék, kávés luxuskacat hülyéknek: ilyen kifejezéssekkel éltek tesztelőink, amikor beléjük diktáltunk huszonegy ízesített vizet. Mindenki elfáradt a vakkóstolásban.

Nem tudom kifizetni a regadót - használhatom az autót?

Kanadából Ford tehergépkocsi

Bakot lőttek a szlovákok a roncsprémiummal
Csak minden tizedik, támogatással megvásárolt autót gyártottak odahaza. Nálunk is folyt lobbiharc.

Sikeres roncsprémium: majdnem ötvenezer autót vettek idén a szlovákok
A szlovák államkasszából kifizetett roncsprémium több mint 90 százalékát a lakosság külföldi gyártmányú személygépkocsik megvásárlására fordította - derült ki abból az elemzésből, amelyet a szlovák gazdasági tárca hozott nyilvánosságra kedden.

Csökkent a svájci csokigyár nyeresége
Bár a csokoládé általában ellenáll a válságnak, a legdrágább különlegességek gyártói megszenvedik, hogy a fogyasztók inkább az olcsóbb márkákat keresik. A svájci csokoládégyárak esetében még a frank ereje is drágítja a termékeket. Emiatt a svájci Lindt und Sprüngli forgalma és nyeresége is csökkent az első fél évben, és gyenge keresletre számít az év hátralevő részében is.

Mongóliában próbálja megállítani Kínát Medvegyev? + Képek
Mongólia vendége az orosz államfő

Sikeresnek értékelték a roncsprémiumot Szlovákiában
A szlovák államkasszából kifizetett roncsprémium több mint 90 százalékát a lakosság külföldi gyártmányú személygépkocsik megvásárlására fordította 

Berliner Zeitung: hol van az EU, amikor szükség lenne rá?
„Abszurd”, hogy az Európai Unió kivonja magát egy olyan, tagállamait érintő konfliktusból, amelyet a felek teljesen nyilvánvalóan nem tudnak egyedül megoldani – írja a Berliner Zeitung keddi elemzésében felidézve, hogy az Európai Bizottság jelezte: kétoldalú ügynek tekinti az augusztus 21-i magyar-szlovák diplomáciai incidenst.

A „Jobb velünk a világ” szervezőit fogadta Sólyom
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta a

A Renault hosszú távra tervez a Forma-1-ben
Flavio Briatore tagadta, hogy a Renault lenne a következő nagy autógyártó, amely távozni készül a Forma-1-ből. Az olasz csapatfőnök értetlenül áll a folyamatosan felmerülő pletyák előtt, és ismét cáfolta, hogy a francia gyártó távozni készülne.

Lorenzo marad Rossi csapattársa
Véget ért a hetek óta tartó találgatás: Jorge Lorenzo 2010-ben is a Fiat Yamaha MotoGP csapatában versenyez majd, Valentino Rossi mellett.

Közepes szezont zártak a méhészek
Idén, a szélsőséges időjárásnak is köszönhetően emelkedhet a termelői méz ára. A méhészeket a szezon végén már ritkábban lepik meg a tolvajok, a kaptárokat ráadásul napelemes GPS és nyomkövető chip is védheti.

A világ legdrágább sztárjai
A brit Living Tv összeállított egy listát a popsztárok árairól. Annak jártak utána, hogy a világszerte ismert zenekarok és énekesek mennyiért vállalnak fellépést esküvőkön. A listát kiugró összeggel (másfél milliárd forinttal) a Rolling Stones vezeti, hozzájuk képest bagóért (154 millióért) játszik a násznépnek a Duran Duran.

Sébastien Loeb is a US F1 célkeresztjébe került
Bár a Forma-1-hez jövőre csatlakozó US F1 istálló eddig mindig azt hangoztatta, hogy egy rutinos pilóta mellett egy fiatal amerikai tehetséget látnának szívesen autóikban, most mégis Sébastien Loeb leigazolásával kacérkodnak. A franciának jelentős F1-es tapasztalat sincs, nem is fiatal és történetesen nem is amerikai.

Több Honda fogyott
 

Robin Williams játssza Susan Boyle-t a tervezett életrajzi filmben
Már tavasszal felmerült, hogy Susan Boyle, a 47 éves korában hirtelen világsztárrá lett skót énekesnő története filmvászonra kívánkozik. Most úgy tudni, hogy a főszereplő Robin Williams lesz, aki ugyan férfi, de öltözött már nőnek filmben, és nagy Boyle-rajongó.

A tervezett irodák negyede sem épült fel
A DTZ felmérése szerint a 2009-2012 között Budapesten tervezett 1,8 millió négyzetméter irodaterületből 37 ingatlanon összesen 485 ezer négyzetméteren folyik építkezés.

Újdonság lesz a 250-es mezőnynek Indianapolis
Hétvégén Indianapolisba látogat a MotoGP. A 250 köbcentis géposztály csaknem minden tagja először versenyez majd itt, miután a MotoGP tavalyi debütálásán az Ike hurrikán elsöpörte a futamot.

Így rúgta tökön Csertői Bódogot
Mint arról már beszámoltunk, teljesen másképp emlékeznek a történtekre a vasárnapi Haladás-Videoton meccs végén kitört verekedés főszereplői. Bódog Tamás szerint Csertői Aurél fojtogatta és ágyékon rúgta őt, a Haladás edzője viszont a sportnapilapnak úgy fogalmazott: "elképzelhető, hogy a kislábujjammal eltaláltam a sípcsontját vagy a combját, de az biztos, hogy ágyékon nem rúgtam". Azóta felkerült a netre a Sport1 felvétele, ennek alapján mindenki eldöntheti, melyik félnek ad igazat.

A napelemcellák gyártása erősödött 2009-ben
A DisplaySearch elemzőcég szerint a napelemcellák globális gyártási kapacitása 56 százalékkal fog emelkedni 2009-ben, ezzel elérve a 17 GW-ot.

Minek égeti magát Juhász Árpád?
Elfogult vagyok, de az egyik kedvenc médiaszemélyiségem Juhász Árpád, aki valahogy nem járatta le magát az elmúlt évtizedek alatt, mondjuk erre az utóbbi húsz évben képernyős lehetőséget nem is igen kapott, de hát tudjuk, hogy képernyőn kívüli megmondással és véleménygalacsinok gyúrogatásával is felküzdheti magát valaki az irritáló személyiségek tablójára, ha nagyon elhivatott.

A számítógép legyőzte az emberi agyat
Kutatás bizonyítja, hogy nem tudunk egyszerre több dologra figyelni. Főleg azok nem, akik rendszeresen ezt teszik.

A dobogó a cél a megfiatalított PLER-nél
A lőrinci kézilabdázók a jövőben Pestszentimrén és a Népfürdő utcában játsszák hazai meccseiket.

Jet Li nem verekszik következő filmjében
Az Ocean Paradise munkacímen emlegetett film kínai nyelven készül, egy elsőfilmes rendező forgatja.

Monica Beluci feketébe öltözik torna helyett
Ha fogynia kell nem eszik, de azért hízni jobban szeret.

Hagyó engedélyezte a Margit hídi taxizást
Csak 10 km/órával közlekedhetnek a taxisok és nem előzgethetik az autóbuszokat.

Társkereső azoknak, akiknek mindegy, kivel
Azonnali randilehetőség olyan amerikaiaknak, akik egy fotót se érnek rá megnézni. Csak 20 percig kötelező maradni.

Bauhaus-kiállítás a szentendrei Erdész Galériában
A Bauhaus főiskola egykori tagjainak eredeti művei lesznek láthatóak a kiállításon.

Testközelben zajlik majd a szex
Az augusztus 28-29-én megrendezésre kerülő Őszi Erotika Parádé rendhagyó produkcióval készül a pikáns erotika kedvelőinek.

Jövő tavasszal jelenik meg a PS3 mozgásérzékeny kontrollere
A jövő év tavaszán dobja piacra a PS3 mozgásérzékeny távirányítóját a Sony. Több cég is elkezdett az új kontrollerrel irányítható játékokat fejleszteni.

Ismét fegyveres rablás Budapesten: XI. kerületi utazási irodát fosztottak ki
Fegyverrel raboltak ki egy utazási irodát kedden a főváros XI. kerületében.

Vagyonadó: az Alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman
Alkotmányellenes az ombudsman szerint a vagyonadó. Szabó Máté a törvénynek az adóalap számítására, bevallására, illetve a nagycsaládosokra vonatkozó szabályait támadta meg az Alkotmánybíróság előtt.

Álhír volt Vidics eligazolása
Hamisnak bizonyultak azok az értesülések, amelyek a Manchester United védőjét, Nemanja Vidicset a Barcelonához kapcsolták. A szerb klasszis friss nyilatkozatában elmondta, soha nem beszél jövőjéről, így nem érti hogyan jelentek meg ilyen információk a jövőjéről.

Győztes magyar jelölt az Arad megyei Nagyszintyén
Erdős Bálint, az RMDSZ jelöltje nyerte meg az időközi választások második fordulóját az Arad megyei Nagyszintye községben. A korábban alpolgármesterként tevékenykedő jelölt győzelme a település etnikai összetétele miatt számít meglepetésnek.

A nap képe

Apját csákánnyal ütötte, anyját megharapta a fiú
Szelevényen egy huszonhárom éves fiatal, brutális módon támadta meg saját szüleit.

Két évet kapott tanárverésért egy ukrajnai diák
Az ukrajnai Donyeck megyében két év börtönbüntetésre ítélték Vlagyimír Ponomarjevet, aki nemrég brutálisan megverte énektanárát, Szergej Cibulynikot.

Még több pénzre van szükség az M3-as befejezéséhez
A kormány döntött arról, hogy az M7-es autópálya fejlesztéséhez korábban igényelt európai uniós forrást Magyarország az M3-as autópálya új szakaszának megépítésére használja fel.

Skót ételként védetnék le az indiai fogást
Mindig melegséget érzünk a szívünkben, amikor arról érkezik hír, hogy határainkon túl sem ülnek nyaralóik hűvösében, ölbe tett kézzel a politikusok. Egy skót munkáspárti képviselő sem tétlenkedik: glasgow-i különlegességként szeretné levédetni az EU-nál a népszerű indiai ételt, a tikka masalát.

A Koronára eskették volna a munkásőröket
Az MSZMP IKB Intéző Bizottsága 1957. január 29-ei ülésén hozott határozatával alakította meg a Munkásőrséget, a párt hadseregét. A rendszerváltás során így komoly problémát jelentett, hogy mit is kezdjenek az ellentmondásos megítélésű szervezettel: egyesek Népőrséggé alakították volna a félkatonai szerveződést, amelynek tagjai a Szent Koronára tettek volna esküt - írta Ólmosi Zoltán az ArchívNeten.

Kiraboltak egy utazási irodát Budapesten
 

Előzetes esélylatolgatás őszre
A Deadline Hollywood Daily minden évben elkészíti az őszi évad újoncaira vonatkozó előzetes esélylatolgatását, amit a hype-ra és a buzzra, azaz a szóbeszédre és az egyes sorozatok körüli felhajtásra alapoz, és ebből próbál valamiféle következtetés levonni.

FIA GT-futam hétvégén a Hungaroringen
A gyorsasági autóversenyre 18 csapat nevezett, minden autót két versenyző vezet.

Meghalt egy munkás, miután leesett a létráról
Valószínűleg rosszul lett, ezért zuhant le a csarodai férfi.

Kiraboltak egy utazási irodát a XI. kerületben
A Bartók Béla úti irodába belépő férfi fegyverrel a kezében a pénzt követelte.

A vagyonadót is alkotmányellenesnek tartja az ombudman
Szabó Máté egy hónapja a szuperbruttó szja-t is megtámadta az Alkotmánybíróságnál.

Szabadok a tarnabodi romaellenes támadás eddigi gyanúsítottjai
Nem az a három férfi követte el a tavalyi tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadást, akiket korábban előzetes letartóztatásba helyeztek a bűncselekmény miatt, ezért szabadlábra helyezték őket - jelentette be Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője kedden.

Jessica Biel letaszította a trónról Brad Pittet
Mostanáig Brad Pitt volt az internet legveszélyesebb celebje, de Jessica Biel színésznő most átvette az első helyet, a McAfee internetes biztonsági cég szerint.

Megfékezték a görög erdőtüzeket
Nemzetközi segítséggel a görög tűzoltóknak keddre sikerült megfékezniük az Athén környékén égő erdő- és bozóttüzeket - közölte a görög tűzoltóság szóvivője.

Ellopták a nyertes lottószelvényt a pécsi nőtől
Nyertes lottószelvényt loptak el hétfőn délelőtt egy nőtől Pécsen. Állítása szerint a válltáskájából lopták el a szelvényt, amelyik körülbelül egymillió forintot ért. A nő feljelentést tett a rendőrségen.

Rettegés és reform
Értelmetlen, hogy a szervezett bűnözés, terrorizmus, stb. elleni belföldi nyomozás és hírszerzés két különálló hivatal, apparátus dolga. Ugyanígy felesleges pénzpocsékolás egy zsebkendőnyi országban két felügyeleti szerv. A rendészeti szaktárca és a titkosszolgálati miniszter hivatala egy kézben egyesítendő.

Meghalt László atya
Méltósággal és példaadó türelemmel viselt, hosszú és súlyos betegség után, hatvanegy éves korában meghalt Lipp László, a gazdagréti Szent Angyalok templomának szervező lelkésze, építtetője.

Bővíti termelését a világ legnagyobb autógyára
Tizenhat hónap után ismét bővíti a termelést a Toyota, a világ legnagyobb autógyára, jelentette kedden az Asahi Shinbun című japán lap.

Étterem előtt robbant a bomba Thaiföldön + Képek
Pokolgép robbant Thaiföldön, legalább 42 ember sérült meg.

Romagyilkosságok: egyelőre nem vallottak a gyanúsítottak
Az előzetes letartóztatásban levő négy gyanúsított közül kettő DNS-mintája egyezik a romák elleni támadások helyszínein rögzítettekkel

Tarnamente: a Fidesz „sínre tenné a kőszállítást”
Egyetért a Tarna menti demonstrációval a Fidesz; Horváth László pétervásárai elnök úgy fogalmazott: a következő kormány, amelyet minden bizonnyal a Fidesz alakít majd meg, mindent meg fog tenni azért, hogy

Lezuhant a létráról, meghalt
Lezuhant és meghalt egy tetőfelújításon dolgozó munkás Kótajban 

TOP 100-as bűnöző került rendőrkézre
Elfogtak egy, az Országos Rendőr-főkapitányság TOP 100-as körözési listáján szereplő férfit, aki ellen öt elfogatóparancs volt hatályban 

Sztálin és Hitler szövetsége
A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, miként vált a Molotov

Kiraboltak egy fővárosi utazási irodát
Fegyverrel raboltak ki egy utazási irodát kedden a főváros XI. kerületében 

Ismét kikapott a Liverpool - videó
Továbbra is gyengén muzsikál a Liverpool. A tavalyi ezüstérmes hétfőn a vendég Aston Villától kapott ki simán, 3-1-re a Premier League 3. fordulójának záró mérkőzésén.

Mennyit keres egy HR-menedzser?
A HR-menedzserek bruttó átlagfizetése Magyarországon 376 ezer forint

Az alvilág is besegített a rendőrségnek - videó
A romagyilkosságokkal gyanúsított négy férfi közül kettőnek a DNS-mintája megegyezik az elkövetések helyszínén vettekkel, továbbá a megtalált fegyverek kalibere is megegyezik a gyilkosságokhoz használtakéval. További elkövetőket egyelőre nem keresnek. Videó az elfogásról!

Uniós pénzből újul meg az écsi iskola
Közel 400 millió forintból korszerűsítik a Győr közeli Écs és Ravazd községek óvodáját és az écsi általános iskolát.

Bivalyerős Panamerák a 9ff-től
A Porschékra szakosodott tuningcég nyilvánosságra hozta, hogyan piszkálja fel a zuffenhauseniek új szedánját.

Halálbüntetés várhat a bokszvilágbajnok gyilkosaira
Valószínűleg halálbüntetést kapnak majd a négyszeres világbajnok Vernon Forrest gyilkosai. A váltósúlyú és nagyváltósúlyú világbajnok ökölvívót egy benzinkúti rablásnál lőtték le.

Egészségbiztosítás - ingyen és sok pénzért is ugyanaz
Senki sem bújna annak a szülőnek a bőrébe, aki a gyermekorvosi rendelőben tudja meg, hogy TAJ-kártyája (Társadalombiztosítási Azonosító Jel) érvénytelen. Munkahelye ugyanis jó ideje egy fillér járulékot sem folyósított bére után, jóllehet tőle minden hónapban levonták azt.

Közel félezer kilométeres eltérés is lehet a magyar határ hosszában
A tapasztalat szerint az országhatárok hosszát nem lehet egyértelműen megmérni, egy-egy esetben akár több száz kilométeres eltérés is van az adatokban. Erre először Lewis Fry Richardson angol matematikus figyelt fel a 20. század közepén. A tudós eredetileg a háborút akarta elemezni a matematika eszközeivel.

Nyertes lottószelvényt loptak Pécsen
 

Sok a horgász, kevés a hal
Miközben a filmforgalmazók és moziüzemeltetők folyamatosan a nézőszám csökkenése miatt panaszkodnak, az egyik forgalmazó tavasszal kivonult az országból, egy másik pedig tulajdonost keres, egy új, Uma Thurmannel felvértezett szereplő jelent meg a filmforgalmazási piacon. Kiderítettük, mik a Palace Pictures hazai tervei és mit szólnak a versenytársak az új játékoshoz.

Balázs: A magyarellenesség Szlovákiában kormánypolitika
Hamis érvekkel, téves jogértelmezéssel és tudatos magyarellenességgel vádolta meg a szlovák kormányt Balázs Péter külügyminiszter egy osztrák lapnak adott interjúban. Balázs Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltásával kapcsolatban a Der Standardnak azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy új fejezetet nyissanak a két ország kapcsolatokban, de eddig nem jártak sikerrel.

Button nem lesz kegyes a Belga Nagydíjon
Agresszív hozzáállással és taktikával fog nekivágni a belgiumi hétvégének a bajnokságot vezető Jenson Button, mert nem szeretné, ha közel 20 pontos előnye semmivé foszlana a hátralévő hat versenyen.

Amerikába költöznek a szexmániás tinik
A Music Television úgy döntött, elkészíti minden idők talán legprovokatívabb tinisorozatának, a Skins-nek az amerikai verzióját.

Buli fogadta az ártatlanul 11 hónapot ülő fiúkat
Egész éjjel tartó ünneplés fogadta Tarnabodon azokat a közel egy évig ártatlanul fogva tartott fiatalokat, akik a romagyilkosságok ügyében történt fejleményeknek köszönhetik a szabadulásukat. A 17-20 év közötti fiúkat egy Molotov-koktélos támadással gyanúsították alaptalanul, a helyi polgármester szerint láthatóan megviselte őket a rács mögött töltött 11 hónap.

Lekapcsolnák a brit fájlcserélőket
A brit kormányzat jelentősen szigorítaná a szerzői jogi törvényeket a szigetországban, az illegális filmek és zenék megosztásán ért felhasználókat a jövőben lekapcsolnák a világhálóról.

Bajtai András: Betűember - részlet
Bajtai András: Betűember, 2009, József Attila Kör és PRAE.HU, 69 oldal, 1490Ft Bajtai tudja a szlogeneket.

A csótányok felkészültek a klímaváltozásra
Negyven percig megállítják a légzésüket, és ezzel vizet takarítanak meg.

A Debrecen egy lépésre a történelemtől
2-1-es előny, kétmilliárd forintos tét, telt házas Népstadion, magabiztosság, óvatosság, innen indul a Levszki elleni BL-selejtezőn a magyar bajnok.

Jobbos taxival demonstrálhatnak az igazi magyarok
Már nem igaz, hogy a magyarok élete átpolitizált.

Wino békülne exférjével, de a szüléshez túl sovány
A család nincs elragadtatva az ötlettől.

Szinte biztos, hogy Bernanke marad az amerikai jegybankelnök

Alex Reid folyamatosan szerelmet vall Jordannek
Napi ötven milliószor hangoztatja, hogy szereti. Jordan nem beszél.

A Concorde-nak vezérigazgatója lesz, Pál Árpád tölti be a posztot

Telt ház lesz a Debrecen BL-visszavágóján
A Puskás stadion jelenlegi állapotában 32 ezer szurkoló mehet ki a meccsre.

Saviero, az igavonó Volkswagen
Egyszerű, olcsó, praktikus és még jól is néz ki a VW új pick-upja, de hozzánk aligha juthat el.

Varga a legjobb 12 között az evezős vb-n
Reményfutamát nyerve jutott a középdöntőbe, pénteken a döntőért evezhet.

Fidesz: újabb "hazugsághadjáratra" készül a kormány
Az ellenzéki párt azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza a 200 millió forintos kommunikációs kampányra kiírt közbeszerzési kiírást.

Újabb ország az űrben: Dél-Korea fellőtte első rakétáját
Dél-Korea felbocsátotta kedden első saját gyártmányú űrrakétáját, amely Föld körüli pályára állított egy tudományos műholdat.

Majdnem megtiltották a Wii árusítását Amerikában
Megegyezett a Nintendo és a Hillcrest Laboratories egy olyan szabadalmi vitában, amely a Wii játékkonzolok amerikai importjának a tilalmát eredményezhette volna.

Nem megy a munka, ha több ablak van nyitva
Azok, akik egyszerre több feladatot akarnak elvégezni a számítógépen, például egyszerre nézegetni egy YouTube-videót, közben e-mailt írni, vagy telefonon beszélni, nem végzik igazán jól egyik tevékenységet sem - állt a Stanford Egyetem jelentésében.

Elhunyt László atya, a "katolikus egyház vagánya"
Életének 62. évében, hosszú betegség után kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek.

„Kriminális” a bölcsődék helyzete a Terézvárosban
„Kriminális” a bölcsőde-helyzet Terézvárosban – jelentette ki kedden Wertán Zsolt. A KDNP-s képviselő a rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi, hogy döntsenek a mintegy 10-15 millió forintos pályázati önrész biztosításáról a bölcsődék fejlesztésének érdekében.

Nőtt a lengyel kiskereskedelmi forgalom
Lengyelországban a kiskereskedelmi forgalom júliusban változatlan áron 5,7 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly júliusban, miután júniusban csak 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, jelentették a lengyel statisztikai hivatalban kedden. Az elemzők csak 0,7 százalékos éves növekedést vártak júliusról.

A gödör mélyén
Szent István ünnepén, miközben a fővárosban fülsiketítő légi vetélkedő tette elviselhetetlenné az életet, a Kossuth Rádióban az államalapító korát és életművét kutató történész arról beszélt, miként igazították át, kicsinyítették le históriánknak e nagy korszakát (is) a magyarokat igájukba hajtó idegenek.

Saját pártja megrendelésére dobálták meg Topoláneket?
Az egyik elkövető úgy nyilatkozott, hogy Mirek Topolánek megtámadására az ODS szakértői csapatának egyik tagjától kapott megbízást

Gazdagrét gyászol: hosszú betegség után elhunyt László atya
Életének 62. évében, hosszú betegség után kedden elhunyt Lipp László, akit nyilvános szereplései során László atya néven ismerhettek meg az emberek 

Amundsent is keresik a tenger mélyén
Egy norvég expedíció arra vállalkozik, hogy felkutassa a tenger mélyén azt a repülőgépet, amelyen a világhírű felfedező, Roald Amundsen is az életét vesztette. A Latham

Egymilliárdos iskolafelújítás Gödöllőn
Kibővített, felújított épületben kezdhetik meg az új tanévet a gödöllői Damjanich János Általános Iskola tanulói, a korszerűsítés egymilliárd forintos költségét az önkormányzat fedezte banki kölcsön igénybevételével

„Szárnyakon” a német légitársaság eredménye
A második számú német légitársaság, az olcsó jegyes Air Berlin üzemi eredménye 33 százalékkal 17,6 millió euróra nőtt a második negyedévben a tavalyi második negyedévhez viszonyítva. Az elemzők csak 16 millió eurós eredményt vártak. A társaság azt várja, hogy az egy helyre jutó árbevétel nem változik az év második felében.

A Renault elnézést kért a Red Bulltól
Elnézést kért az Európa Nagydíjon történt motorhibákért a Red Bull Racingtől a Renault. A francia gyár részéről Fabrice Lom vállalt teljes felelősséget a történtekért, aki motorokért felelős mérnökként dolgozik a milton keynes-i csapatnál. A szakember igéretet tett, hogy a jövőben még jobban odafigyelnek, hogy hasonló hibák ne forduljanak elő.

A boldogságra való képességünk fejleszthető
A legközhelyesebb kérdések közé tartozik, hogy mi a boldogság, mégsem teljesen felesleges szószaporítás elidőzni mellette egy kicsit. Ma már ugyanis a pszichológia is érdemben foglalkozik a jelenséggel, és igazán érdekes eredményekre jut: van kutató, aki szerint fejleszthető is a boldogságérzés.

Börtönre ítéltek egy bankárt, mert segített az adócsalóknak
Negyven hónap börtönre ítéltek egy egykor Svájcban dolgozó amerikai bankárt, aki dúsgazdag amerikai ügyfeleinek segített abban, hogy jövedelmüket svájci bankokban elrejtsék, és ezzel több millió dolláros adócsalást hajtsanak végre - jelentette be hétfőn az amerikai igazságügy-minisztérium.

Cristiano Ronaldónak időre van szüksége
Manuel Pellegrini, a Real Madrid labdarúgócsapatának chilei vezetőedzője szerint Cristiano Ronaldónak időre van szüksége ahhoz, hogy ismét csúcsformába kerüljön.

Eltűnik a Beugró az MTV-ről is
Hányattatatott sorsú műsor a Beugró, hiszen előbb a TV2-nek nem kellett, majd az MTV vette át, de itt sem marad tovább. A műsor, amit nem ciki szeretni, információink szerint a Cool tévére kerülhet - ha megegyeznek.

Már az emberek és főemlősök közös őse is használhatott kőeszközöket
Közelmúltban előkerült leletek igazolják, hogy a csimpánzok már 4000 évvel ezelőtt is használtak eszközöket, s valószínű, hogy a főemlősök eszközhasználata már azelőtt kialakult, hogy az evolúció során az emberi vonal különvált volna. Egy a Nature folyóiratban a közelmúltban megjelent cikk szerint az emberi evolúció megértéséhez szükséges, hogy közelebb hozzák egymáshoz a főemlőskutatást és az archeológiát.

Jessica Biel a legveszélyesebb híresség
Jessica Biel a "legveszélyesebb híresség" az interneten - állította kedden egy online biztonsági cég. A McAfee Inc. internetes biztonságtechnikai vállalat szóvivője figyelmeztetett arra, hogy a 27 éves színésznőre keresve szinte biztos, hogy begyűjthetünk valamilyen komoly számítógépes vírust.

Őszibarackból készül pálinkák királynője
A főzet különlegességéről árulkodik, hogy nehéz elkészíteni, és ennek megfelelően viszonylag ritkaságnak számít a szaküzletek polcain. Felkutattuk a legjobbakat.

A valenciai meleg a sivatagi nagydíjon is túltett
A múlt hétvégi Európa Nagydíjon Celsius fokban mérve nem volt annyira meleg, mint a szezon eleji sivatagi versenyen, de a magas páratartalom miatt a résztvevők forróbbnak érezték a levegőt. A versenyen a Williams pilótái is megszenvedtek a hőséggel.

Tabutémának számítanak a koncentrációs táborok bordélyai
Kibeszéletlen, kevéssé ismert és a legtöbb helyen tabunak számító témát feszeget egy nemrég megjelent könyv, amely a náci koncentrációs táborokban berendezett bordélyok történetét mutatja be.

Bodnár László: Mintha nem is nyertünk volna
Bodnár László az osztrák aranyérmes Salzburgot elhagyva egész nyáron csapatot keresett, majd kissé meglepő módon korábbi klubjához, a Debrecenhez írt alá. A Loki-drukkerek áldják a 30 éves jobbhátvéd döntését, aki Szófiában szerzett bombagóljával rögtön a BL-főtábla közelébe lőtte a magyar bajnokot. A Puskás-stadionban ő sem érzi magát otthon, de úgy gondolja, hogy a várható 40 ezer hazai szurkoló képes lesz otthonossá varázsolni a kedd esti visszavágó helyszínét.

Hatalmas beruházás a vallási turizmus fellendítése érdekében
Mintegy 55 millió forintból újították fel a máriapócsi görög templom előtti teret, a beruházás összértéke azonban a félmilliárd forintot is meghaladja. A látogatók a tervek szerint a jövő év októberében vehetik ismét birtokukba a templomot.

Bővíti a termelést a Toyota
 

17 órás kiképzés naponta
Talán sokak számára meglepő harcászati kiképzést végrehajtó légierős katonával találkozni a központi kiképzőbázison, pedig a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Művelettámogató Zászlóalja kötelékébe tartozó földi-védelmi század idén már második alkalommal hajtott végre éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot Táborfalván.

Hírek gyümölcsrizs mellé
A Magyar Televíziónak helyet adó új, óbudai létesítmény bérleti díja idén három százalékkal, mintegy 100 millió forinttal csökken.

Rég volt ilyen és soká lesz megint: nőtt a fogyasztás egy hónapban
Júniusban csak azért nőtt a kiskereskedelmi forgalom, mert az áfaemelés miatt előrehoztuk a vásárlásokat.

Elhunyt László atya
Az Index új címlapját felavató pap 62 éves korában, hosszú betegség után hunyt el.

Kigyomlálnák a rasszista kifejezéseket
Nagy-Britanniában ismét fellángolt a vita a pc-angolról. Civilek mindennap használt szavakat támadnak.

Pellegrini szerint Ronaldónak időre van szüksége
A Real Madrid chilei edzője szerint hamarosan ismét csúcsformában fog játszani az aranylabdás.

Budapesten egy órát kell dolgozni egy Big Macért
A legkevesebbet amerikai városokban kell dolgozni a szendvicsért, még negyed órát sem.

Egymilliót érő lottószelvényt loptak
A rendőrség vizsgálja, ki tudott arról, hogy a pécsi nőnek szerencséje volt.

DNS-bizonyíték a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen
Az egyik gyanúsított DNS-e egyezik a helyszínen találtakkal, most a lefoglalt fegyvereket vizsgálják.

Boltok oldalain lógnak a brit édesanyák
a comScore egy új tanulmánya szerint a 25 és 42 év közötti nők, akik gyerekekkel élnek egy háztartásban, nagyobb eséllyel látogatnak kiskereskedelmi honlapokat, mint a többi internetező.

Álmennyezet omlott a Ferihegyi repülőtér munkatársára
Nyolc-tíz négyzetméternyi álmennyezet szakadt rá az egyik dolgozóra a Ferihegyi repülőtéren. Mindez még hétfőn reggel történt. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet szerint a Budapest Airport megpróbálta eltussolni az ügyet.

Auóba zárta a 3 és 4 éves gyerekeket és elment egy sztriptízbárba
A floridai férfit a rendőrség letartóztatta.

Miért nem csökkennek a törlesztőrészletek?
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara tavalyi számai szerint az elmúlt évben 26 ezer végrehajtásról született döntés. A végrehajtás nemcsak lakásárveréssel, hanem bérletiltással, ingóságok lefoglalásával is jár.

A Barcelonából erősített a Manchester City
A brazil Sylvinho és az angol Joleon Lescott is a nyáron tovább erősített Manchester City-nél folytatja pályafutását.

Ágh: 200 millió az újabb kormányzati hazugsághadjáratra? + Videó
A Fidesz minősíthetetlennek tartja, hogy míg a kormány újabb megszorításokkal keseríti meg az emberek életét, addig a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs akciójára 200 millió forintot akarnak elkölteni. Az ellenzéki párt szerint

Fák dőltek ki, vezetékek szakadtak le Ausztráliában
Heves viharokkal érkezik a tavasz Ausztrália dél-keleti részére, az ország legnagyobb repülőterei törölték a járatokat. A helyenként orkán erejű szél fákat döntött ki és villanyvezetékeket szaggatott le.

Balázs mindenekelőtt Szlovákiával tisztázná a konfliktust
Magyarország mindenekelőtt Szlovákiával szeretné tisztázni az ügyet

Mélyponton a fővárosi ingatlanpiaci index
Júliusban mínusz 33,4 ponton állt a GKI valamint az Ingatlan és Befektetés szaklap fővárosi ingatlanpiaci indexe, ez 4,4 ponttal alacsonyabb az áprilisinál, és 2002 óta a legkisebb érték

Elbuktak a szlovák egyetemek
Jelenleg csak hat felsőoktatási intézmény teljesíti az egyetemi szintű oktatás összes követelményét Szlovákiában - közölte Ján Mikolaj szlovák oktatási miniszter Pozsonyban sajtóértekezletén, amikor ismertette a tárca mellett működő akkreditációs bizottság értékelésének eredményeit.

Ellenőrzi az APEH a cégautóadó-bevallást
Az adóhatóság kiemelten ellenőrzi a cégautóra vonatkozó bevallásokat és befizetéseket. A késve vagy egyáltalán nem fizető vállalkozásokra a megállapított adóhiányon felül késedelmi pótlékot és bírságot is kiszabhatnak.

Rohamosan bővül az Élet Enciklopédiája
Már 170 ezer faj került fel az Élet Enciklopédiája nevű internetes gyűjteménybe, amelynek egyik fő célja a világ ismert mintegy 1,8 millió élőlényének számbavétele.

Nem működik a netezés közben tévézés
A Stanford egyetem kutatói szerint nem lehet hatékonyan végezni egyszerre több tevékenységet: aki egyszerre netezik, telefonál, nézi a tévét, az igazából egyik dologra sem képes megfelelően figyelni.

Nincs több Bugatti Veyron-különkiadás
Leáll az egyedi Veyronok gyártásával a Bugatti, a Pebble Beachben bemutatott modell volt az utolsó különkiadás.

Botrányosan viselkednek a brit turisták
Egyre rosszabbul viselkednek a britek külföldön, csaknem hétezer szigetországi turistát tartóztattak le az idei és a tavalyi március közötti évben a világon.

Vállalatoknak nem jó az iPhone
Az Apple arra figyelmeztette a felhasználókat, hogy az online boltjából letölthető szoftverek üzleti célra nem használhatók.

Megszüntetett bankszámla után miért kell fizetni?
A Homár emlékei szerint nem kizárólag az Unicreditnél kell fizetni a megszüntetni óhajtott számlánál az utolsó, igazából már nem szolgáltatott hónapért, Király Rák viszont náluk futott bele legutóbb az igazából megmagyarázhatatlan jelenségre: Régi rajongódként, meg magyar fogyasztóként hozzászoktam a legpitiánerebb lehúzásokhoz, legvadabb ÁSZF-ekhez.

Egy óra alatt három baleset Fejér megyében
Egy ember meghalt, hatan megsérültek a kedd délelőtti közlekedési balesetekben.

Ötös karambol az M3-as autópályán
A Heves megyei szakaszon koccant öt autó, senki sem sérült meg, a forgalmat nem akadályozzák nagyon az összetört autók.

Heves viharok Ausztráliában
A kontinens délkeleti partvidékén uralkodó ítéletidő miatt több repülőjáratot töröltek.

Dél-Korea rakétát lőtt az űrbe
Hétszer kellett elhalasztani a fellövést, de végül pályára állt a műhold. Dél-Korea tíz év múlva a Holdra megy.

Pokolgép robbant Thaiföldön, húsz sérült
A furgonba rejtett ötven kilogrammnyi robbanószert mobiltelefonnal robbantották fel Narathivatban.

Szünetel a KTM sportkocsi gyártása
Az idén már nem gyártanak többet az X-Bowból, csak 2010-ben folytatódhat a termelés az alacsonyabb keresletnek megfelelően.

Romagyilkosságok: egyeznek a DNS-minták
A helyszínen hagyott minta és a gyanúsítottak DNS-mintája egyezik - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a romák elleni támadások ügyében tartott sajtótájékoztatón. Azt azonban nem árulta el, hogy melyik helyszínről származik a minta, annyit tudni, hogy két gyanúsított mintáját azonosították.

CIB csoport: eddig több mint félmilliárd az idei veszteség
A CIB csoport az első félévben 662 millió forint veszteséggel zárt, szemben a múlt év első hat havi 20,4 milliárd forintos adózott eredménnyel - közölte a pénzintézet kedden a BÉT honlapján.

4 kilós hamburger (képpel)
Az egyik ausztrál kávéház (Cavendish Café) azzal csábítja vendégeit, hogy amennyiben egy óra alatt sikerül megenniük a hatalmas kreálmányt, visszakapják a pénzüket.

Romagyilkosságok: szabadon engedték a korábbi gyanúsítottakat
Szabadon engedték azt a három férfit, akiket a tarnabodi fegyveres támadás miatt vettek őrizetbe.

Különleges ügyész kutakodik a titkos CIA-vallatások ügyében
Különleges ügyészt nevezett ki hétfőn az amerikai igazságügyi miniszter, annak kiderítésére, hogy törvényt sértett-e a CIA a terrorizmussal gyanúsított emberek titkos kihallgatásakor.

Rakétát küldött az űrbe Dél-Korea + Képek
Kilőtte első űrrakétáját Dél-Korea. Az indítás helyszíne 485 kilométerre Szöultól volt.

Kisgyerek is megsérült a 4-es úti súlyos balesetben
Öten súlyosan megsérültek, amikor három autó egymásba rohant kedden a 4-es úton; a sérültek között van egy kisgyerek is 

„Randevú” denevérekkel Felsőtárkányban
A bőregerekkel vagy más néven a denevérekkel köthetnek közelebbi ismeretséget azok, akik augusztus 29-én ellátogatnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Denevér Éj elnevezésű programra. E titokzatos állatokról, amelyekről annyi mendemonda kering, kaphatnak valós képet, a Felsőtárkányba kilátogatók.

Halálos baleset Fejérben
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek Fejér megyében, az alig egy óra leforgása alatt kedden történt három közlekedési balesetben - közölte az MTI-vel a rendőrség.

Hosszabbított a spanyol világbajnok
Egy évvel, 2010-ig meghosszabbította Jorge Lorenzo szerződését a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában szereplő Yamaha istálló.

Vagyonadó: alkotmányossági vizsgálatot kezdeményez Szabó
Szabó Máté országgyűlési biztos szerint az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló törvény több eleme felveti az alkotmányellenesség gyanúját

Berlin túljutott a recesszión a második negyedévben
Németország a második negyedévben kikerült a recesszióból, az első negyedhez képest 0,3 százalékos GDP-növekedéssel, ezt erősítette meg a szövetségi statisztikai hivatal kedden kiadott második becslése. Előzőleg négy negyedéven át egyre romlott a teljesítmény negyedéves összehasonlításokban: a tavalyi második negyedévi mínusz 0,6 százalékról az idei első negyedévig mínusz 3,5 százalékra gyorsult a visszaesés üteme.

Pravda: Tudjuk, milyen szánalmasan végezték a szerbek
Szlovákia eddig aránylag sikeresen kezeli a Sólyom-ügyet, legalábbis diplomácia síkon. Az Európai Unió svéd elnökségének jelzése, hogy nem kíván foglalkozni az üggyel, azt jelenti, hogy Szlovákiát semmiféle nemzetközi botrány nem fenyegeti. Rosszabb a helyzet azonban a vita politikai vetületével

Keddi eredmények: madridi papírforma
Barátságos mérkőzésen a Real Madrid 4-0-ra legyőzte a norvég Rosenborg együttesét. Az angol labdarúgó bajnokság hétfői rangadóján a Liverpool otthonában szenvedett vereséget az Aston Villától.

Romagyilkosságok: DNS-minta szól a gyanúsítottak ellen
Egyezik a romagyilkosságok helyszínén talált DNS-mintával a péntek hajnalban elfogott gyanúsítottak DNS-e - jelentett be a rendőrség, amely kedd délelőtt számolt be támadássorozat felderítéséről. A gyanúsítottak ellen szólnak a náluk talált fegyverek is.

Nem szükséges a magasvérnyomást 140/90 Hgmm alá csökkenteni
A legújabb kutatások szerint nem kell, hogy cél legyen a 140/90 Hgmm-nél alacsonyabb vérnyomás elérése a magasvérnyomás-betegségben szenvedők számára. Az ennél alacsonyabb vérnyomás nem jár klinikai előnyökkel és nem csökkenti tovább a halálozási rátát - írják a témában közölt legújabb összefoglaló tanulmány szerzői.

Új rendelet a szálláshelyekről
A magán-, a kereskedelmi és a falusi (agro) szálláshelyeket közös szabályok alá vonja a kormány a jövő év elején. Az erről szóló kormányrendelet tervezete az Önkormányzati Minisztérium honlapján olvasható, az idegenvezetőkről szóló rendelet-tervezettel együtt.

4,6 milliós számla egy hajvágásért
A bruneji szultán 15 ezer fontot (4,6 millió forintot) fizetett a fodrászának egy hajvágásért. A londoni mesternek 7000 mérföldet kellett utaznia a munka miatt, de megérte. Londoni tarifája ennek ötszázad része, és influenzamentes lakosztály sem jár hozzá.

Modern iskolában kezdhetik a tanévet a kisiskolások
Közel 400 millió forintból korszerűsítik a Győr közeli Écs és Ravazd községek óvodáját és az écsi általános iskolát. A projekt a tervek szerint ez év október közepére fejeződik be.

Nőtt az állástalanok száma Lengyelországban
 

A város és lakói: pillanatképek Győr történetéből
A győri Xántus János Múzeum legújabb kiállítása az intézmény 150 éves gyűjteményének különleges darabjaiból igyekszik megragadni a változó városi élet érzeteit, hangulatait.

Jackson rengeteg gyógyszert kapott utolsó óráiban
Valium, Ativan, Versed, Diprivan hajnali fél kettőtől délelőtt fél 11-ig. Utána meghalt.

Félelem és rettegés a Vidámparkban
A hányásészleléshez nagyon szemfülesnek kell lenni, mert a takarítószemélyzet roppant gyorsan, profin tünteti el ezeket. Egy éjszaka a budapesti Vidámparkban.

Nyugodjon Marilyn Monroe mellett békében
Még egy napig lehet licitálni a különleges sírhelyre Los Angelesben, közvetlenül Marilyn Monroe nyughelye felett. Az új tulajdonos lábainál fog feküdni Hugh Hefner is.

Satosaarit máris el akarnák vinni
Az eredménnyel maximálisan elégedettek voltunk, a mutatott játékból is pozitív jeleket tudtunk leszűrni, kezdte a múlt heti lengyelországi torna értékelését a Sapa Fehérvár AV 19 edzője, Énekes Lajos.

Kis vidámság reggelre: a Family Guy készítői senkit nem kímélnek
Az idei Emmy-gála egyik üdítő színfoltja, hogy a legjobb vígjátékok között jelölték a Family Guy című animációs sorozatot is, sőt, ha a hype-nak hinni lehet, még a győzelemre is lehet esélye a Fox egyik zászlóshajójának.

Tajvani tájfun: 376 halott, 254 eltűnt

Mell közé vág az igazi monokini
2009-ben tüntetés a monokiniért? Ezt is újra fel kell találni?

Csajok, és szőrén ülik a fixit
Az art cycling (magyarul művészi kerékpározás fantázianevű) sportág nem az egyetlen biciklire alapozott tevékenység, amelynek híre elhalt a nyugati országhatáron.

Véget érhetett Németországban a recesszió

Legyőzték a görög fővárost fenyegető tűzvészt
A tűzoltókat nagyban segítette, hogy hétfő délután már csendesedett a nagy szél.

Nyílvessző a szemben, emberen átgázoló vonat - a csodának köszönhetik az életüket!
Paul Lewis 3 ezer méter magasból ugrott ki egy repülőből, ejtőernyője viszont nem nyílt ki, mégis túlélte. Hasonló eseteket gyűjtöttünk a nagyvilágból!

Nem látják el autista kisfiát, éhségsztrájkol az anya
Éhségsztrájkba kezdett hétfőn a bátai polgármesteri hivatal előtt egy ötgyermekes anya azért, mert autista kisfiát nem látják el a helyi óvodában.

8 évesen kötötték a repülő tetejére és felszálltak! (képpel)
Tiger Brewer ezzel a mutatványával megdöntött egy rekordot. Mostantól ő a legfiatalabb, akinek sikerült ez a mutatvány.

Továbbra is versenyben a Bing és a Yahoo
Átalakítja a keresőjét és a levelezőrendszerét a Yahoo, és versenyezni szeretne a látogatókért a Binggel, annak ellenére, hogy a keresőoldalát működtető technológiát a Microsoft biztosítja.

Romagyilkosságok: egyeznek a DNS-minták a gyanúsítottakéval
A helyszínen hagyott minta és a gyanúsítottak DNS-mintája egyezik - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a romák elleni támadások ügyében tartott sajtótájékoztatón. Azt azonban nem árulta el, hogy melyik helyszínről származik a minta, illetve hány gyanúsított DNS-ét azonosítátották.

Leszakadt a mennyezet: eltussolt baleset Ferihegyen?
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséghez fordult a Légiközlekedés Egyesült Szakszervezet (LESZ), miután rászakadt az álmennyezet egy dolgozóra hétfőn a repülőtéren. Az érdekvédelmi szervezet által kiadott dokumentumban az áll, hogy a Budapest Airport (BA)

Kifizette Pinte Attilát a DAC
A nagy sajtóvisszhangot kapott Pinte-ügy, úgy tűnik, rendeződik. Hétfői nyilatkozatában a dunaszerdahelyi labdarúgóklub kijelenti, hogy rendezte tartozását volt labdarúgójával szemben, azaz kifizette a 11 ezer eurós tartozását.

200 család maradt víz nélkül Gyulafehérváron
Gyulafehérváron több mint 200 család marad víz nélkül a lakótársulások által felhalmozott adósságok miatt.

Még nem érte el mélypontját az ukrán gazdaság
Ukrajna ex-pénzügyminisztere Viktor Pinzenik úgy véli, hogy a gazdasági válság a látszat ellenére Ukrajnában még nem érte el a mélypontját.

Baka a bírói szervezet megújításáról beszélt Sólyommal
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke Sólyom Lászlónál tett keddi bemutatkozó látogatásán a bírói szervezet megújításának szükségességét hangsúlyozta

Öt autó ütközött az M3-ason, sérült nincs
Öt autó ütközött össze kedden az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán, senki sem sérült meg, a baleset nem akadályozza a forgalmat 

Egyezik a helyszíni DNS a gyanúsítottakéval
Egyezik a helyszínen hagyott DNS-minta és a gyanúsítottak DNS-mintája

A zebrán gázolt a kismotoros
Két férfit gázolt el hétfő este egy fiatal kismotoros a Kálvária és a Tettye utca kereszteződésében. A gyalogosokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az évtized legnagyobb sikerének kapujában áll a Debrecen
Eljött a nagy nap: a DVSC

Százmilliós támogatás családoknak
Százmillió forintnál több támogatásban részesülnek a gyermekes családok Székesfehérváron; a megpályázható támogatásokról sajtótájékoztatón számolt be a város MSZP által is támogatott polgármestere.

Nézze élőben a rendőrség tájékoztatóját a romagyilkosságokról!
Kedden 10 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján számol be a rendőrség a romák elleni támadássorozat felderítéséről. A nyomozás részleteit Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi igazgatója és Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója ismerteti, valamint bemutatják a gyanúsítottainak elfogásakor készült videófelvételt is.

Jessica Simpson boszorkányhoz fordult
Boszorkányhoz fordult szerelmi bánatában Jessica Simpson. Az énekesnő azt kérte: ne legyen többet szerelmes volt barátja, aki csúnyán faképnél hagyta. Szerintünk nem a rosszindulat beszélt belőle, pusztán ennyire jutott.

Túl alacsony az alma felvásárlási ára
Megkezdte az ipari alma felvásárlását a piac többségét birtokló Agrana Juice Magyarország Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az osztrák érdekeltségű cég a gyümölcsért tizenegy forintot - négy eurócentet - fizet kilogrammonként a termelőknek.

Pénzérmék mesélnek az Esterházyak birtokairól
A Dombóvári Helytörténeti Múzeum legújabb kiállítása Esterházy Pál, mecénás nádor működésének is emléket állít, így a látogatók az intézményben egy különleges érmékből álló kollekciót is megtekinthetnek.

Gucci biztonsági öv Dubajban
Akárcsak az egész világon, az Egyesült Arab Emírségekben is problémát okoz, hogy a fiatal sofőrök nem csatolják be a biztonsági övet. Persze a jólétről híres olajállamban a biztonságos közlekedésért folytatott kampány is más, mint a világ többi részén. Azt remélik, hogy a luxusmárkákkal kívánatossá tett öveket majd jóval többen fogják használni.

Áll a bál Steven Seagal show-ja körül
Az öregedő akciósztár, Steven Seagal realityje még el sem indult, de máris folyik körülötte a pereskedés.

Összeszurkálta feleségét
Belehalt sérüléseibe az a nő, akit férje több késszúrással megsebesített Kecskeméten.

Új ruhákban villog a gyerek az iskolában?

Halálra szurkálta feleségét egy kecskeméti férfi
A kórházban belehalt sérüléseibe az a nő, akit férje több késszúrással megsebesített egy üzletben Kecskeméten.

Luca Badoer, a múlt század pilótája
Az olasz napjainkban már nem autóversenyző, belecsöppent a modern F1-be, hamar ki is veszik.

Kifordított krimi
B+Raymond Chandler: Az emeleti ablakEurópa Kiadó, 2009, 300 oldal, 2200 Ft.

Heidi Montag a legrosszabb Britney-klón
A The Hills című dokureality egyik főszereplője nemrég a Playboyban mutatta meg oldalról a férjétől kapott műcsöcsöket, aztán múlt héten azt nyilatkozta, hogy Spencer, az ura naponta harminc orgazmushoz segíti hozzá, végül fellépett a Miss World szépségverseny döntőjében, ahol megmutatta, hogy se táncolni, se playbackelni nem tud, viszont a műcsöcs, na az ott van a szeren.

Gyógyszerkoktél okozta Jacko halálát
Még mindig csak sejtetik, de egyre valószínűbb, hogy halálos mennyiségű gyógyszerkoktél okozta Michael Jackson halálát, bár a halottkém cáfol. Orvosát nem kezelik gyanúsítottként, mivel volt engedélye a gyógyszertartásra. A Propofol beadását az énekes kezdeményezte.

Nyomoznak a titkos CIA kihallgatások miatt
Kiderült, hogy a vallatók a gyanúsítottak családtagjainak megölésével, és megerőszakolásával is fenyegetőztek.

A Rio bocsánatot kért István Dánieltől
A műsorvezető számára ez megfelelő erkölcsi elégtétel.

Elhunyt az osztrákok legendás síelője
A 73 évesen elhunyt Toni Sailer az első aki egy olimpián versenyágának valamennyi számát megnyerte.

Jerry Lee Lewis új albumon dolgozik
A countrylemez még ebben az évben megjelenik.

Folytatódik a Linux ellen indított per
Visszavonták a Novellnek kedvező 2007-es döntést, a Unix szerzői jogait védő SCO újra támad.

Romagyilkosságok - Egyezik a helyszínen rögzített DNS a gyanúsítottakéval
A vezérőrnagy részletek említése nélkül arról is beszélt, a bűncselekmények során használt fegyverek és az előzetes letartóztatásban levő négy gyanúsítottal összefüggésben lefoglalt fegyverek között szintén találtak azonosságot.

BKV: az összeomlás elkerülése az újabb hitelfelvétel célja
Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még az ősszel a BKV - erősítette meg a Népszava értesüléseit Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes.

Mesterházy: az Európai Bizottság tévedett Sólyom-ügyben
Mesterházy Attila szerint az Európai Bizottság ügyeletes szóvivője hétfői nyilatkozatával, miszerint kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a múlt pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidenst, tévesen értelmezte a helyzetet.

Két évszak még kellene
Egy ausztrál tudós azt mondja, a kontinens nem alkalmas a négy évszakos berendezkedésre.

Ki a béna? Megbírságolták a rokkant német nőt
A bíróságon akart felvilágosítást kérni az a német asszony, aki Miskolcon, egy áruház mellett parkolt és megbüntették, annak ellenére, hogy a rokkant kártya kint volt az ablakban - írja az Észak Magyarország. A nő nem érti, hogy az az igazolvány, amit az Európai Unió egész területén elfogadnak itt miért nem érvényes.

Elképesztő - 30 évig állandó életveszélyben!
Két öles élesgránáttal súlyzózva erősítgette magát egy család három férfitagja Kínában 30 éven át, mígnem megtudták, hogy nagyon könnyen "kirobbanó formába" hozhatták volna magukat - a közelükben lévőkkel együtt - írja a bumm.sk.

Veszteséggel zárt a CIB
A CIB csoport az első félévben 662 millió forint veszteséggel zárt, szemben a múlt év első hat havi 20,4 milliárd forintos adózott eredménnyel - közölte a pénzintézet kedden a BÉT honlapján.

„Csonka torony nyúlik a felhőbe” – ünnep Nagyszalontán
A hétvégén nagyszabású rendezvénysorozat keretében ünneplik meg a nagyszalontai Csonka toronyban működő Arany János Emlékmúzeum alapításának 110. évfordulóját.

Gálázott a Real + Képek
A Real Madrid a duplázó Karim Benzema, valamint Lassana Diarra és Raúl góljaival 4-0-ra verte az 1979. óta megrendezett Santiago Bernabéu Kupán a norvég Rosenborgot.

Újabb családi napközik nyílnak Baranyában
Azoknak a szülőknek, akiknek a rokonai távol élnek, emiatt nincsen, aki néhány órára vigyázna a gyerekekre, vagy azoknak, akik olyan településen élnek, ahol sem bölcsőde, sem pedig óvoda nincs, megoldást jelenthet a kiépülőfélben levő családi napközi hálózat. Komlón már működik egy ilyen intézmény, most pedig Magyarszéken nyitnak egy újabbat, és Mánfán is tervezik napközi kialakítását.

Az áfaemelés előtt élénkült a forgalom
Júniusban havi szinten növekedett a kiskereskedelmi forgalom, amire legutóbb januárban volt példa. Éves összevetésben továbbra is gyengék az adatok, ráadásul a júliusi számok - az áfaemelés keresletszűkítő hatása miatt - várhatóan még rosszabbak lesznek.

Állásesélyek Nyugat-Európában
Szakmunkásként és egészségügyi diplomával továbbra is jók a lehetőségek a nyugat-európai munkavállalásra, más területeken viszont "befagyott" az európai álláspiac. "Fehérgallérosként" a képzettségnél alacsonyabb szintű munkára van csak esély - állítják álláspiaci szakértők. Érdemes alaposabban átnézni az egyes országok álláskínálatát, ugyanis országon belül is nagyok a különbségek.  

Hatszázmilliót bukott a CIB
 

Leandro: Kifulladásig fogunk küzdeni
Kedd este a Debrecen a főtáblára kerülésért lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban, ahol igen jó eséllyel várja a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulóját, mivel a Levszki Szófia vendégeként 2-1-re győzött. A mérkőzés előtt Herczeg András vezetőedző és a csapat kapitánya, Leandro nyilatkozott az [origo]-nak.

Új arculatot kapott a Föld legdélebbi metropolisza

Justin Timberlake-nek jól áll az idősödés
Tízszer jobban néz ki most, mint tíz éve.

Kína a világ legnagyobb exportőre lett az első félévben

Miben hasonlít Pars Krisztián Iszinbajevára?
Két brutális Bolt-világcsúcs, az apa után győztes fiú és számtalan esélyes bukása az atlétikai vb-n.

Eddig izgalommentes a nap a forint szemszögéből

Közösségi oldalak készülnek a terroristákról
A közösségi oldalakhoz hasonló adatbázisokat hoznak létre az amerikai titkosszolgálatok, melyek segítségével azt szeretnék kideríteni, hogy kik irányítják a terroristák hálózatait és hol várható újabb támadás.

Morbid ajánlat! Licitáljon a Marilyn Monroe feletti sírhelyre - fotó
További egy napig lehet még licitálni egy különleges sírhelyre Los Angelesben, amelyik közvetlenül Marilyn Monroe nyughelye felett van.

Lefagyásmentes böngészővel jön a Hóleopárd
Péntektől lesz kapható a Macintosh számítógépek új operációs rendszere, a Snow Leopard - jelentette be a gyártó cég, az Apple. A vállalat a Hóleopárdot a világ legfejlettebb oprendszerének minősíti.

Kína megelőzte Németországot és világelső exportálásban
Az idei első félév gazdaság adatai alapján hosszú távon átveheti az elsőséget Kína Németországtól.

"Beteg vicc" - elment vécére, odaragadt a deszkához
A nyilvánosság segítségét kérte hétfőn az ausztrál rendőrség és Caims városának elöljárói, hogy megtalálják azokat a csínytevőket, akik egy nyilvános illemhely ülődeszkájához ragasztottak a hétvégén egy férfit.

BÉT: korrekcióra számítanak az elemzők
A hétfői közel hét százalékos emelkedés után enyhe korrekció következhet kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

Lezsák: Újabb áttörés is készült
Áttörés a szabadságért címmel emlékezett hétfőn este az 1989. augusztus 19-i páneurópai piknikre a kereszténydemokratákhoz közel álló Konrad Adenauer Alapítvány a német fővárosban. A rendezvényen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke felfedte, hogy a keletnémet csoportok Ausztriába meneküléséről híressé vált eseményen kívül további

Nőtt a külföldiek itthoni fogyasztása
A tavalyi első félévhez képest 21 százalékkal emelkedett a külföldiek összes magyarországi fogyasztása 2009 első hat hónapjában

Mínuszban kezdett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,53 pontos csökkenéssel, 19.161,13 ponton nyitott kedden.

A burgonya kerül a középpontba Mátraballán
Szeptember 5-én, szombaton ismét megrendezik az immár országos vonzerővel bíró burgonyanapot Mátraballán, amelynek keretében a palóc kulinária jellegzetes, burgonya alapú sült és főtt ételei kerülnek a középpontba.

KSH: élénkül a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi eladások volumene 2009 júniusában 0,5 százalékkal haladta meg az előző havit a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint 

Doppingoláson kaptak egy cseh tenisz Davis-kupa játékost

Felfelé csapó villámot sikerült filmre venni
Egy felfelé terjedő, 60 kilométeres magasságot elérő hatalmas villám egy másodperces képét sikerült rögzíteni a a Duke Egyetem (North Carolina) munkatársainak, akik a legutóbbi Nature Geoscience-ben adtak hírt a megfigyelésről.

Töröltetnék a svájci Street View-t
A Google-t arra szólította fel a svájci adatvédelmi biztos, hogy azonnali hatállyal távolítsa el rendszereiből az ország utcáin készült panorámafelvételeket, amelyek lehetővé teszik egy-egy környék virtuális bejárását.

Összefognak Délkelet-Európa autóipari klaszterei
Három év alatt kilenc ország autóipai klasztereinek együttműködését hivatott segíteni egy most induló európai uniós program, amely elsősorban a kutatás-fejlesztés összehangolásával próbálja meg erősíteni az ágazaton belül Délkelet-Európa és az EU régióinak versenyképességét.

Kétmilliárd forinttal olcsóbban vehetünk repülőgépet
10 millió dolláros, vagyis 1,9 milliárd forintos kedvezménnyel hirdet a JamesList.com internetes portál egy új Airbus 318 Elite repülőgépet. A géppel Budapestről két és fél óra alatt Párizsban, kevesebb mint negyed óra alatt a Balatonon lehetünk.

A tegnapi rali után megtorpant a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 255,53 pontos csökkenéssel, 19 161,13 ponton nyitott kedden. Hétfői záró értékéhez képest 1,32 százalékkal gyengült.

Gyilkolja a Twitter a mozit
A twitterező rajongók fecsegése megölheti a hollywoodi nagy box office-sikereket - állítják a filmbiznisz aggodalmaskodó főnökei. A nyár néhány ígéretes filmje ugyanis korántsem csinált akkora üzletet, mint azt korábban remélték, s most felvetődött, hogy a produkciók iránti mérsékelt érdeklődés oka a mikroblogos "csivitelésben" rejlik.

Kőre karcolták a legrégibb skót alakot
Nagyjából 5000 éves lehet az az Orkney-szigeten felfedezett különleges őskori kődarab, amelyre a legrégibb skóciai emberi arcot karcolhatták.

Megindulhat a hajrá az iskolakezdési támogatásokért
Ahogy más cafetéria elemek, úgy az iskolakezdési támogatással kapcsolatos adószabályok is módosulnak 2010 január 1-től. Így érdemes a munkaadóknak is kihasználni, hogy idén utoljára adható adó- és járulékmentesen az iskolakezdési támogatás.

Mától fizetős a rakparti parkolás a Dráva utca és Margit híd között
Az autósok 225 forint/óra díj ellenében parkolhatnak reggel nyolc és este hat között.

Nem létező árakból ad kedvezményt a Gastroyal?
A. a Gastroyal étlapján bukkant a erre a fura árképzésre: a 36. héten kedvezménnyel megvásárolható ételek ára hirtelen jócskán megemelkedett, hogy aztán kedvezményesen még mindig drágább legyen, mint a 35. héten.

Mintha atomtámadás érte volna a Margit hidat
Azt mindenki tudja, sokszor elmondták már, hogy a Margit híd felújításának idején nem szabad biciklizni a hídon, csak a gyalogosok, a BKV járművei és a taxik számára szabályos az átkelés.

Ismét kikapott a Liverpool
Gerrardék a tavalyi bajnokságban összesen kaptak ki annyiszor, mint idén három meccsen.

Palesztin csempészalagutakat bombázott az izraeli légierő
A kedd hajnali hadműveletben egy palesztin férfi meghalt, heten megsebesültek és öten eltűntek.

Ez nem olyan, mint a Balaton Sound
Ne legyél tetü diszkós, zsidó, cigány, úgy rúgjál be ahogy vagy. Hard rock illemtan az Azfesztről.

Árulják a Marilyn Monroe-éhoz közeli sírhelyet
4,5 millió dollárt akar az özvegy, akinek férje már nem kísérti a szexszimbólumot.

Korlátozásokat vezet be a Wikipedia
Steve Jobs minden erejével a táblagépre koncentrál, a Microsoft a fejlődő országokat is felviszi a közösségi hálózatokra.

10 csapat csatlakozik a BL főtáblájához
A Fiorentina 2-2-ről kezd a Sportinggal, a Lyon, az Arsenal, az Atlético Madrid már szinte főtáblás.

Korrekcióval indított a BUX

Zárul a fesztiválszezon, kezdődik a SZIN
Kedd délután a Woodstockra emlékező mínusz egyedik nappal kezdődik az idén negyvenegy éves Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN). Vasárnap hajnalig több mint 220 külföldi és magyar előadó szórakoztatja a látogatókat a 11 hektáros Újszegedi Partfürdőn.

Halálos gyógyszerdózist mutattak ki Michael Jackson testében
A halottkém vizsgálatának eredménye szerint "halálos mennyiségű" gyógyszerkoktélt, köztük a Propofol nevű nyugtató-, és altatószert mutatták ki a júniusban elhunyt Michael Jackson testében.

Brutális! Gyilkolják a galambokat, majd levágják a lábaikat
Sorozatban gyilkolják újabban Belgiumban a tenyésztett galambokat, és a bűncselekmények közös ismertetőjegye, hogy az elkövetők minden esetben levágják a galamb lábát, bizonyára azért, hogy megszerezzék a kiváló minősítést tanúsító gyűrűt.

Kiszabadult az egyik guantánamói fogoly
Guantánamóról hazájába vitték az egyik legfiatalabb, terrorizmussal vádolt foglyot: a 19 éves férfi hét év után térhet vissza Afganisztánba. Az amerikai erők azért fogták el 2002-ben, mert állítólag kézigránátot dobott egy amerikai járműoszlopra.

Elhunyt dr. Bali Mihály
Az olimpiai mozgalom egyik elkötelezett harcosa, dr. Bali Mihály 88 éves korában távozott el az élők sorából.

Mesterházy: Tévesen ítéli meg a szlovák-magyar helyzetet az EB
Mesterházy Attila szerint az Európai Bizottság ügyeletes szóvivője hétfői nyilatkozatával, miszerint kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a múlt pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidenst, tévesen értelmezte a helyzetet. Az MSZP frakcióvezetője kedden reggel a köztelevízió reggeli műsorában beszélt erről. Hozzátette: véleménye szerint az Európai Unió ezeket a konfliktusokat szeretné távol tartani magától.

Tóth Levente: Talán

Kepecs Ferenc: Kis szlovák abszurd

Tihanyi Örs: Németh és Tölgyessy

Kristóf Attila: (hogyan szolgáljunk

Pilhál György: János és többiek

Felére esett az ipari alma felvásárlási ára
Megkezdték az ipari alma felvásárlását Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; egy osztrák érdekeltségű cég a gyümölcsért 11 forintot (4 eurócent) fizet kilogrammonként a termelőknek 

Stier Gábor: Bűnös hallgatás

A nap fotója: kifosztja az ősz a strandot
Kihalt a strand. Egyetlen alak tűnik fel csupán, de ő is csak jelzésszerűen. Hűvösödik az idő, lassan közeledik az ősz. Hiába, erre a szomorú tényre minden évben fel kell készülnünk.

Badoer ígéri, Belgiumban jobb lesz
Luca Badoer is jobb eredményt szeretett volna elérni, de 10 év kihagyás után nem számított másra a valenciai futamon. Az olasz pilóta az ismerős belga pályán jobb eredményt ígér.

Jobban keres, aki külföldi ösztöndíjon tanult
Az Erasmus Mundus nemzetközi ösztöndíjprogramon részt vettek 27 százaléka keres többet évi 8,1 millió forintnak megfelelő eurónál - derül ki egy nemzetközi kutatásból. Az egyetemisták külföldi részképzése nem csak a fizetésre, hanem a karrierre és a világlátásra is jó hatással van - írja a Világgazdaság.

Gazdálkodók szigorú ellenőrzés alatt
Szeptembertől hatályba lép az agrár-környezetgazdálkodási (akg) támogatást kérők kötelezettsége. Csaknem huszonötezer gazdálkodó jelentkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) az EMVA-ból finanszírozott támogatásra.

Jön az egységes óvoda-bölcsőde
A gyes időtartamának és az óvodáztatás szabályainak jövő évi változása miatt bevezetik az egységes óvoda-bölcsőde intézményét a tízezer fősnél kisebb településeken - írta a keddi Népszabadság.

Kína lett a világ legnagyobb exportőre
 

Spanyol városban telepedtek le a keresztesek
Egy csoportnyi, Angliából és Walesből származó keresztes lovag 1148-ban részt vett Tortosa spanyol város ostromában és meghódításában, majd egy részük a környéken telepedett le - derül ki egy nemrég megjelent tanulmányból.

Óvatos visszalépés a tokiói tőzsdén
 

A falon át szórakoztat a szomszéd
Nem kell mindig morogni a szomszédok által csapott zaj miatt. Néha lehet szórakoztató is, ha papírvékony a fal - csak produkció és hozzáállás kérdése a dolog.

Visszakerült New Yorkba a Világkereskedelmi Központ utolsó acélgerendája
Visszakerült a terroristák által lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) helyszínére az ikertornyok utolsó megmaradt acélgerendája, amely a szeptember 11-i emlékmű és múzeum része lesz.

Böjtölő futballsztárok a ramadán idején
A mai labdarúgásban a legtöbb játékos már rendkívüli módon figyel az egészséges életmódra és a helyes étkezésre, hiszen a felgyorsult sportágban másként nem is nagyon lehet hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A mohamedán vallású futballisták számára azonban akad egy hónap, amikor ez a szokottnál is nagyobb nehézségeket okoz: ramadán idején ugyanis a hithű muzulmánoknak böjtölniük kell.

A Skalica elkapta a Szalavat Julajevet
Az ufai Baskír Elnök Kupán (Kubok Prezidenta Reszpubliki Baskortosztan) tavaly hat csapat vett részt, idén csak négy.

Jamelia Koltai filmben fog játszani
A főcímdalt Hrutka Róberttel közösen írják.

A Real Madrid lemondott Ribéryről
A spanyol klub lemondott a francia labdarúgóról, miután a Bayern München 100 millió eurót kért érte.

Tatárszentgyörgyi tűz: újabb szakértői jelentés
Nem törtek be a helyi kisebbségi önkormányzat elnökhelyettesének felgyújtott házába.

Sylvinho aláírt a Manchester Cityhez
A Barcelonától elküldött 35 éves brazil labdarúgó egyéves szerződést kötött a klubbal.

Hirtelen lecsökkent Peruban az újinfluenza terjedése
Peruban, ahol eddig 80 ember halálát okozta az új típusú influenza, a vírus terjedése hirtelenszerűen visszaesést mutat - közölte hétfőn a dél-amerikai ország egészségügyi minisztere.

Életveszélyes fenyegetés a Facebookon, 3 hónap börtön a 18 éves lánynak
Nagy-Britanniában először ítéltek el egy olyan fiatalt, aki a Facebook közösségi portálon halálosan megfenyegette egyik volt iskolatársát. A 18 éves lány három hónapot kapott a félelemkeltés (mobbing) miatt.

Romagyilkosságok: "Csak kishalak, végrehajtók"
A hajdú-bihari cigányvajdát, Macsaj Kovács Andrást nem lepte meg, hogy a romagyilkosságok gyanúsítottjait a megyében fogták el, és úgy véli, az elkapott férfiak csak kishalak, végrehajtók, akikkel elvégeztették ezt az aljas munkát - írja a haon.hu.

Kormánygaranciával kaphat újabb 30 milliárdos hitelt a BKV
Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még ősszel a BKV, hogy

Fizetős lesz a parkolás a Dráva utca és a Margit híd között
Mától fizetniük kell a parkolásért az autósoknak a pesti alsó rakpart Dráva utca és Margit híd közötti szakaszán - közölte a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. az MTI-vel.

Turisztikai szervezet jöhet létre Matyóföldön
Turisztikai Desztinációs Menedzsment Szervezet létrehozására nyújt be pályázatot a Matyóföldi Idegenforgalmi Egyesület - tájékoztatta a mezőkövesdi önkormányzat az MTI-t.

Megbukhat az Opel megmentésének német terve
Az amerikai General Motors autógyár arra hajlik, hogy ejti európai részlege, a német Opel német kormány támogatta megmentési tervét, és az erről szóló tárgyalások jelenleg kudarccal fenyegetnek, ezt jelentette a londoni Financial Times kedden.

Elhalasztották a Discovery indulását + Képek
A viharos időjárás miatt elhalasztotta a Discovery amerikai űrrepülőgép indítását az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Közvetlenül a helyi idő szerint kedd hajnalra tervezett indítás előtt villámlott alig néhány kilométerre a floridai Kennedy Űrközponttól.

Kína megelőzte a világ legnagyobb exportőrét
Kína az első félévben hajszállal megelőzte Németországot az exportban, jeléül annak, hogy részéről hosszabb távon is kihívás érheti Németország helyezését mint a világ legnagyobb exportőréét.

Bencze: „Legalább három” újabb gyanúsítottat keresnek
Még legalább három lehetséges gyanúsítottat keres a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat miatt 

Publikálják a turizmus adatait
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden teszi közzé a nemzetközi turizmus első féléves adatait. A KSH legutóbbi, az első negyedévről szóló tájékoztatójában azt közölte, hogy a Magyarországra látogató külföldiek 233 milliárd forint értékben fogyasztottak 2009 első negyedévében, ami 24 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Használjuk közösen!
Rengeteg olyan tárgyat birtoklunk már most is, amit nagyon ritkán használunk. A sutba vágás helyett biztosan több hasznát veszik családtagok, barátok, akik egyébként ugyanúgy megvennék.

Itt a magyar-szlovák hidegháború
A magyar félnek sokkal óvatosabban kellett volna mérlegelni Sólyom László révkomáromi látogatásakor, hiszen szakértők szerint köztudott, hogy a hungarofóbia már állami szinten kódolva van Szlovákiában. A szoborbizottság hibás döntése automatikusan magával hozta a botrányt. Egyesek már Duna menti

Ősszel leválthatják Retkest
Az SZDSZ belső ellenzéke akár már szeptemberben visszaszerezheti a hatalmat, és leválthatja a regnáló elnököt, Retkes Attilát - írta értesülései alapján a keddi Népszava; a lap szerint ebben az esetben Világosi Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) elnökségi tagja és az Országgyűlés alelnöke lehet az új pártelnök.

Népszabadság: jönnek az óvoda-bölcsődék
A gyes időtartamának és az óvodáztatás szabályainak jövő évi változása miatt bevezetik az egységes óvoda-bölcsőde intézményét a tízezer fősnél kisebb településeken - írta a keddi Népszabadság.

Újabb hitel kell a BKV túléléséhez
Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még ősszel a BKV, hogy "túlélje" az évet

Végig fizetős lett a pesti rakpart
Keddtől fizetniük kell a parkolásért az autósoknak a pesti alsó rakpart Dráva utca és Margit híd közötti szakaszán.

Hazaengedték az egyik gyerekrabot Guantánamóról
Hazaszállították az egyik legfiatalabb rabot a terrorgyanús foglyok őrzésére kialakított amerikai börtöntáborból, a kubai Guantánamóról, A 19 éves fiatalember 7 évi fogság után térhet vissza Afganisztánba.

Újrázhat a Fed-elnök
Második terminusra jelöli Barack Obama amerikai elnök Ben Bernankét, a központi bank, a Fed elnökét. Az elnök szerdán jelenti be döntését.

Az önkormányzatoké lehet a bedőlt hitelesek lakása
Az önkormányzatok múlt péntektől már élhetnek elővásárlási jogukkal: megvehetik azoktól az adósoktól a lakásukat, akik nem tudják fizetni hitelüket.

BL: Európába igyekszik a Debrecen
Kedd este a Puskás Ferenc-stadionban a Debrecen a BL-főtáblára kerülésért lép pályára. A magyar bajnok igen jó eséllyel várja a selejtező negyedik, utolsó fordulóját, mivel a Levszki Szófia vendégeként 2-1-re győzött.

A kánikula még legyőzi a hidegfrontot
Kedden napos, száraz idő és akár 27-31 fok is várható. Csütörtöktől jön a hidegfront, de a kánikula marad.

Optimista edzők a DVSC-Levszki előtt
Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere győzelmet és továbbjutást vár csapatától a Levszki Szófia elleni BL-selejtező visszavágóján. A bolgárok is optimisták, míg Debrecenből különvonat indul Budapestre.

A GM ejti az Opel megmentési tervet
Az amerikai General Motors autógyár arra hajlik, hogy ejti európai részlege, a német Opel német kormány támogatta megmentési tervét, és az erről szóló tárgyalások jelenleg kudarccal fenyegetnek, ezt jelentette a londoni Financial Times kedden.

Új jogkört kapnak a jegyzők
Kormányrendeletet tervezet készített az Önkormányzati Minisztérium az ingatlanos vállalkozások felügyeleti hatóságairól. Az új rendelet két csoportra bontja az ágazatban tevékenykedő cégeket, mivel működési feltételeik eltérők.

Orosz csatárral erősítene az AS Roma
Az olasz bajnokság első fordulójában a sztárcsapatok közül az AS Roma járt a legrosszabbul. Ugyan a fővárosiak rangadót játszottak a Genoa ellen, de a szurkolók minimum pontszerzésre számítottak - ehelyett 3-2-es vereség lett a 90 perc vége. Az eredmény hatására nőtt a nyomás a klub vezetőségén az erősítések miatt, a csapat ugyanis eddig senkit sem szerződtetett, az átigazolási időszakból pedig már csak egy hét van hátra.

Új tervvel mentené az Opelt a GM
Az amerikai General Motors autógyár arra hajlik, hogy ejti európai részlege, a német Opel német kormány támogatta megmentési tervét, és az erről szóló tárgyalások jelenleg kudarccal fenyegetnek - jelentette a londoni Financial Times kedden.

Dreamliner gondok - komoly strukturális problémákkal küzd a Boeing új utasszállítója
Miközben a tőzsdén az amerikai repülőgépgyártó óriás, a Boeing részvényei zuhanórepülésbe kezdtek, a mérnökök lázasan igyekeznek megoldást találni az egyelőre prototípus állapotban megrekedt 787 Dreamliner utasszállító váratlanul jelentkező strukturális gondjaira. Összeállításunkban a forradalmian újnak tekinthető konstrukció körül az elmúlt két hónapban kiderült problémákról nyújtunk áttekintést az eddig nyilvánosságra került információk alapján.

Szárnyal a kakaóár, drágulhat a csoki
 

Kiszabadult az egyik legfiatalabb guantánamói rab
Hét év raboskodás után hazatért Afganisztánba az egyik legfiatalabb guantánamói rab. A fiatalember kora nem tisztázott, rokonai szerint 19 éves, a Pentagon viszont azt állítja, hogy ennél idősebb.

Hazahozott minket a Gorilla - NKPK 27.
Egy évvel ezelőtt véget ért majdnem egy hónapos szibériai utunk.

Gyengék a Sólyom elleni szlovák érvek
Egyenként minden pozsonyi érv cáfolható, de a nyugati sajtó mégis csak a civakodó nacionalista kicsiket látja.

Mit akar a magyar nemzet a Debrecentől?
A magyar bajnoknak le kell győznie a Levszkit a visszavágón, BL-főtáblára vágyik mind a 15 millió.

Még három emberre vadászik a rendőrség
A romák elleni támadásokról, a nyomozás egyes részleteiről ma ad részletes tájékoztatást a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Kishonti Ildikót szeretetkórházban ápolják
Egy budapesti szeretetkórházban fekszik, látogatóit csak nagy nehezen ismeri fel.

Benkőre sózták Falusi Mariannt
Falusi szerelmi tanácsokat fog osztogatni, ezzel is segítve, hogy Benkő megtalálja élete értelmét.

Parkolás a Váci út tizenharmadik sávjában
Azt hittük, hogy a pofátlan parkolásnak is van határa. Ez a BMW-s bizonyítja, hogy nincs.

Kordát infarktus kerülgeti, ha szóba kerül a háza
Az énekes szerint tűrhetetlen, hogy olyanokat írnak, hogy ő elkergeti a Velencei-tóból az embereket, így súlyos milliókra perel. Ráadásul a betörőknek is ki lett szolgáltatva, holott a telekkel, határaival és a házzal is minden legnagyobb rendben.

Benk: Nem mindenki lőhet gólt
Benk András sosem volt a szurkolók kedvence.

Milliárdokkal károsítják az egyházakat a tolvajok
Huszonhat és fél százalékról öt év alatt harminchat százalékra emelkedett azoknak a felderítetlen bűneseteknek az aránya, amelyek során templomokban, egyházi műemlékekben és temetőkben található értékeket eltulajdonítók ellen indult eljárás.

BKV: az összeomlás elerülése az újabb hitelfelvétel célja
Újabb 30 milliárd forint hitelt kaphat még az ősszel a BKV - erősítette meg a Népszava értesüléseit Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes.

Britney Spears előcsalogatná Osamát
Az énekesnő David Letterman műsorában beszélt arról, milyen elök lenne.

Boltban késelte meg a nejét
Késsel több alkalommal megszúrta feleségét, aztán feladta magát egy férfi Kecskeméten - írja a delmagyar.hu.

Megkéselte a férje, meghalt
A kórházban belehalt sérüléseibe az a nő, akit férje több késszúrással megsebesített egy üzletben Kecskeméten 

Beszámol a rendőrség a romák elleni támadások részleteiről
A keddi rendőrségi sajtótájékoztatón a romák elleni támadások gyanúsítottainak elfogásakor készült videófelvétel nyilvánosságra kerülése mellett több apró részlet és nyomozati információ is kiderülhet a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítéséről.

Késnek a vonatok Budapest-Miskolc között
Késésekre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, mert Isaszeg és Gödöllő között fa dőlt az egyik pályatestre valamivel hajnali öt óra után 

„Elküldték a selyemzsinórt” Retkesnek a „nagy öregek”
Az SZDSZ belső ellenzéke akár már szeptemberben visszaszerezheti a hatalmat, és leválthatja a regnáló elnököt, Retkes Attilát 

A cseh miniszterelnökkel találkozik Sólyom László
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadja Jan Fischert, a Cseh Köztársaság miniszterelnökét. Jan Fischer, a Cseh Köztársaság miniszterelnöke hétfőn érkezett Magyarországra, ahol először Bajnai Gordon miniszterelnökkel találkozott.

A KSH közzéteszi a kiskereskedelem adatait
A Központi Statisztikai Hivatal ma teszi közzé a kiskereskedelem júniusi adatait. Korábban a KSH azt közölte, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene 

Obama megtartaná a Fed-elnököt
Második terminusra jelöli Barack Obama amerikai elnök Ben Bernankét, a központi bank, a Fed elnökét - szivárogtatták ki a hírt az elnök környezetéből hétfőn, egy nappal azelőtt, hogy Obama bejelenti döntését.

Százmilliókért javítttat üléseket a BKV
 

Rudolf utolérte az élbolyt a női sakkbajnokságon
Egerben, az Eger Hotelben lejátszották az 57. női sakkbajnokság negyedik fordulóját. A játéknapon két rangadót is játszottak. A két éllovas, Gara Tícia és Vajda Szidónia partija óvatos játék után remi lett. Gara Anita és Medvegy Nóra küzdelmes játszmájában sok volt a hiba, végül Anita állhatott fel győztesen a sakkasztaltól. A 16 éves Papp Petra nagy meglepetésre legyőzte Lakos Nikolettát. Harmadik győzelmével a címvédő Rudolf Anna beérte a vezető duót.

Nyugodt napja lehet a régiós valutáknak
 

Maratoni vébére készül a kajak-kenu-válogatott
A hétvégén Tolnán rendezték meg a maratonisták világbajnoki válogatóját, amelynek alapján hétfőn kihirdették a szeptemberi crestumai világbajnokságon induló kajak-kenu-csapatot.

Nem kér bocsánatot Szlovákia Sólyom kiutasítása miatt
Nem kér bocsánatot Szlovákia Sólyom László köztársasági elnök kiutasítása miatt - mondta a szlovák nagykövet, miután Balázs Péter hétfő délután magához kérette. A diplomata hozzátette, tisztelik a magyar államfőt, de sérelmezik, hogy meg sem hívták a szlovák vezetőket arra az országuk területén tartott rendezvényre, ahová Sólyom igyekezett.

Az újbor fedezheti az idei szőlőt
Idén nem a túltermelés, hanem a felvásárlók pénztelensége miatt várható feszültség a szőlőtermelésben. A kilónkénti felvásárlói ár a legkorábban érő fajtákra 65 forint körül van, amivel a termelők nincsenek ugyan megelégedve, de kevesebbet vártak - írja a Népszabadság.

Egy hónapon belül Richter-kötvény
 

Fizetni kell a parkolásért a pesti rakpart egy részén
Keddtől fizetni kell a parkolásért a pesti rakpart egy szakaszán, a Dráva utca és a Margit híd között. A korábban ingyenesen használható részt májusban nyilvánították várakozási övezetnek.

Rosszkor adtuk el részvényeinket
A lakosság és a magyar pénzügyi vállalatok a második negyedévben kiszórták részvényeiket, pedig akkor indult a szárnyalás a tőzsdéken.

Már megvehetik az önkormányzatok a bedőlt hitelesek lakásait

Ötszörösére nőtt a templomi bűnözés kára
Viszik a templomokban, egyházi műemlékekben és temetőkben található értékeket, a lopások harmada felderítetlen marad.

Még legalább három romagyilkost keresnek
A rendőrség még legalább három, már azonosított embert keres a romák elleni gyilkosságsorozattal kapcsolatban - értesült a Népszabadság.

Tragédia után: íme a halottkém véleménye!
A halottkém vizsgálatának eredménye szerint "halálos mennyiségű" gyógyszerkoktélt, köztük a Propofol nevű nyugtató-, és altatószert mutatták ki a júniusban elhunyt Michael Jackson testében.

Három nap múlva megbukhat a Demszky-Hagyó tandem
Csütörtökön helyreállhat a Fővárosi Közgyűlés 1990 és 2006 között megszokott működése, már ha a Fidesz-KDNP támogatni fogja a két liberális és két (volt) MDF-es képviselő által beterjesztett javaslatot az elmúlt években a főpolgármester és köre, valamint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes erőfölényére épülő hatalmi struktúra megváltoztatásáról. A fővárosi SZDSZ-frakció valószínűleg kötelező szavazással és szankciókkal próbálja meg jobb belátásra bírni az előterjesztőket, ám az érintetteket ez nem nagyon érdekli.

Újabb titkok Claudia fotózásáról
Szerződésben kötelezik, hogy csúcsformába jöjjön - írja a Blikk.

A 21 éves Likov nyert Kijevben
A Moszkvából végül Ukrajnába kényszerített European Poker Tour forduló fődíja 330 ezer euró volt. A győztes a 21 éves Likov.

Újabb 30 milliárdos hitelt venne fel a BKV
Még 30 milliárd forint hitelre van szüksége a BKV-nek, hogy túlélje az évet - írja a Népszava. A lap szerint a Magyar Fejlesztési Banktól vennék fel a hitelt, amire a kormány vállalna garanciát.

Benzema-duplával ünnepelt a Real Madrid
A norvég Rosenborg 4-0-s legyőzésével huszadik alkalommal nyerte meg a klub egykori legendás elnökének emlékére 1979-ben alapított Santiago Bernabéu-kupát a Real Madrid labdarúgócsapata. A gólok közül az új szerzemény Karim Benzema kettőt szerzett, de betalált Lassana Diarra és Raúl is.

MN: Még a perselypénzt is lopják a templomokból
Huszonhat és fél százalékról öt év alatt harminchat százalékra emelkedett azoknak a felderítetlen bűneseteknek az aránya, amelyek során templomokban, egyházi műemlékekben és temetőkben található értékeket eltulajdonítók ellen indult eljárás - írja a Magyar Nemzet.

Enyhülhet a bölcsődei helyhiány
Szeptembertől egységes óvoda-bölcsődéket lehet szervezni a tízezer fősnél kisebb településeken.

Hullanak a nyomdák, mint a legyek
Idén már korábban meghatározó vállalkozások is bedőlnek, egyre több a nem fizető megrendelő.

30 milliárdért bővíti az M0-st a Porr

A lettek is ingatlanadó bevezetését tervezik

A HP-vírus okozza a péniszrákos esetek felét
A szexuális úton terjedő, méhnyakrákot okozó humán papillómavírus a felelős a hímvessző daganatos megbetegedéseinek feléért is

Kidőlt fa miatt késnek a vonatok a Budapest - Hatvan - Miskolc vonalon
Hajnalban Isaszeg és Gödöllő között a sínekre dőlt egy fa.

Nagyot kaszál a Puma Usain Bolttal
Még 17 évesen írta alá Bolt a szerződését, tavaly ő egy, a Puma kétszázötvenmillió eurót kasszírozott.

Harmincmilliárdos hitelt vár a BKV
A rekordösszegű segítséget a Magyar Fejlesztési Bank adná, a kormány a tervek szerint csak garanciát vállal a visszafizetésre.

Autósok figyelem! Mától fizetősek a pesti alsó rakpart parkolói!
Mától fizetniük kell a parkolásért az autósoknak a pesti alsó rakpart Dráva utca és Margit híd közötti szakaszán.

Bujtor életjeleket ad
„Most már tényleg van ok a bizakodásra” - mondta a Blikknek Frenreisz Károly, Bujtor István testvére.

Budapest-Hatvan-Miskolc: késnek a vonatok!
Késésekre kell számítani a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, mert Isaszeg és Gödöllő között fa dőlt az egyik pályatestre valamivel hajnali öt óra után.

Hazaengedték az egyik legfiatalabb guantánamói rabot
A 19 éves Mohammed Jawad hét év fogság után térhet vissza Afganisztánba.

Éljenek a holtak!
Amikor megláttam az Agony: The Portalt, egyből az Epic War sorozat (1,2,3) jutott eszembe.

Felvirágoztatja a környéket egy nagyberuházás
Hetek alatt 20-25 százalékkal nőnek az ingatlanárak, fürdőfejlesztés indul, új orvosi rendelő épül.

Guantánamon töltötte a kamaszkorát, hazamehet a 19 éves afgán
Hazaszállították az egyik legfiatalabb rabot kubai Guantánamóról; a 19 éves fiatalember 7 évi fogság után térhet vissza Afganisztánba.

Magyar Gárda Csendőrség: komoly, vagy vicc?
Ha balhét látnak, levideózzák, majd követik az elkövetőt, amíg oda nem ér a rendőrség. Hát, izé...

Nem védett tanú segített a rendőröknek?
Cáfolja a rendőrség, hogy védett tanú vallomása alapján jutott a romák elleni gyilkosságok feltételezett elkövetőinek nyomára. A gyanúsítottak között van Koszovót megjárt katona, tóratekercset égető szélsőséges, családapa és egy zenész is. Különös, hogy bár a korábbi tarnabodi támadás után három roma férfit őrizetbe vettek, s egyikük beismerő vallomást is tett, a Nemzeti Nyomozó Iroda mégis a Debrecenben elfogott csoport számlájára írja azt a lövöldözést is

Bárki így járhat: Önnek nincs törlesztője, mert már lakása sincs!
Sorban veszítik el a családok otthonaikat, mert nem tudják kifizetni a megnövekedett törlesztőrészleteket. A Heti Válasz Veszprémben kereste fel a kilakoltatások főszereplőit - a banki ügyintézőt, a családsegítőt, a végrehajtót -, és egy kórházi dolgozó sorsán mutatja be, hogyan lehet két gyermekkel utcára kerülni úgy, hogy valaki becsülettel dolgozik.

Kiderült a TV2 sztárjának titka! (+videó)
A Megasztár fiatal versenyzője, Hien a Tabu Tv-nek tett egy nagy bejelentést: elárulta, hogy még sohasem volt szerelmes! Hien azt is elárulta, hogy jelenleg nem is vágyik kapcsolatra, élvezi a szingli életet, hiszen így sem unatkozik, van bőven elfoglaltsága.

Spóroló sportoló - Volkswagen Scirocco TDI
A turbódízel sportkocsi fogalmát még sokunknak szokni kell, de a Scirocco TDI tökéletesen rámutat arra, miért lehet beleszeretni ezekbe. Külsőre kívánatos, de talán még ennél is fontosabb, hogy egyszerre gyors és takarékos.  

Kivizsgálják a CIA erőszakos vallatásait
Kivizsgálja az amerikai kormány azokat a feltételezett visszaéléseket, amelyeket a CIA követett el a terrorizmussal gyanúsítottak kihallgatása közben - jelentette be hétfőn az amerikai igazságügy-miniszter. Egy hétfőn nyilvánosságra került CIA-jelentés szerint egy foglyot például azzal fenyegettek meg, megölik a gyerekeit, ha nem beszél.

Halk apuka a romagyilkosságok fő gyanúsítottja
Alig lehetett érteni a szavát, nem kötekedett soha, és nem hangoztatott szélsőséges nézeteket - így jellemzik a romagyilkosságok fő gyanúsítottját, a 42 éves K. Árpádot régi ismerősei, akik meghökkenve fogadták a letartóztatás hírét. A korábban aktívan zenélő hangtechnikus másfél évig egy izraeli kibucban élt, egy csendes Debrecen melletti faluban lakott párjával és újszülött gyermekével, a kilencvenes évek közepén pedig antirasszista pólóban verte a dobot.

Morales: a FARC az imperializmus legjobb eszköze
A bolíviai elnök szerint a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) az imperializmus legjobb eszköze, mert a szélsőbaloldali szervezet ürügyet szolgáltat arra, hogy az amerikai hadsereg jelen legyen Kolumbiában.

Bűnös hallgatás
Kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a magyar

Válságstábok a kórházakban
Tarthatatlanul alacsonynak és megdöbbentőnek nevezték az általunk megkérdezett szakemberek az egészségügy jövő évre tervezett költségvetését, amely jelentős elvonással számol az idei összeghez képest. Mindannyian úgy vélik, hogy tovább romlik majd az ellátás színvonala.

Állami milliók Havas Henriknek
Szerződést kötött a Magyar Villamos Művek (MVM) Havas Henrik médiaszemélyiséggel, akinek internetes videoblogját az állami cég pénzéből újíthatják meg szeptembertől

Mégsem verhetetlen otthon a Liverpool
Az Aston Villa idegenben 3-1-re legyőzte a Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League harmadik fordulójának hétfő esti mérkőzésén.