Hírportál Gazdaság Sport Autó IT/Tech Tudomány Bulvár Nőknek Film Zene Egészség

A Salzburg döntőzni akar a Kontikupában
Péntektől vasárnapig mérkőznek a csapatok a Kontinentális Kupa döntőjébe jutásért.

30 játékos esélyes a 20 junior-vb-s helyre
J.

Fű se nőhet a magyar háztetőn
Támogatás és jogszabályi ösztönzés híján még mindig nagyon kevés növénnyel borított tető épül hazánkban. Ráadásul az elkészült zöldtetők többsége - megfelelő szakképzés és ellenőrzés hiányában - kontármunka. Miközben nyugaton a csatornadíj elengedésével illetve egyösszegű támogatással ösztönzik az élőtető-építést, nálunk a zöldtető csak púp az építőipar és a törvényhozók hátán.

Teszt alatt a kapszulás csodakávéfőző

Ellenkezne a NOB-bal az UEFA
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) stratégiai tanácsa támogatja azt a javaslatot, hogy az olimpiákon csak 21 éven aluliak válogatottjai szerepeljenek. Erről a klubok, nemzeti szövetségek, ligák és játékos szervezetek képviselőit tömörítő tanács csütörtökön döntött Nyonban.

A VOSZ visszautasítja Gaskó leminősítő kijelentését
Nehéz lesz a szakszervezetekkel együttműködnie a vállakozóknak, ha a munkavállalói érdekképviseletek személyeskedő támadásokra fókuszálják energiájuk, véli Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára.

Dubaj lökte mélybe a forintot, este véget ért a gyengülés
Csütörtökön folyamatosan gyengült a forint, késő este - magyar idő szerint 23 óra előtt nem sokkal, szemben a reggeli 267 forinttal. A hazai deviza régiós társaival együtt került lejtőre, miután a nemzetközi piacokon a Dubajból érkező rossz hírek miatt eladási hullám söpört végig.

Piszkálták a pécsi ámokfutót diáktársai szerint
Nem nagyon voltak barátai az egyetemen, évfolyamtársai többsége csak látásból ismerte azt a 23 éves fiút, aki csütörtökön lövöldözni kezdett és egy embert megölt, hármat pedig megsebesített a pécsi egyetemen. Évfolyamtársai szerint az utóbbi időben zavartan viselkedett, amiért néha cukkolták társai, és előfordult, hogy agresszívan reagált.

Érsekek is eltitkolták a molesztálásokat
Az egyház hírneve miatt tartották titokban az ír katolikus egyházon belüli gyermekmolesztálásokat.

UEFA: 21 évesek játsszanak az olimpián
Két évvel lejjebb vinnék a korhatárt.

Halálos baleset Kecskemétnél
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint egy személyautó és egy nyerges vontató ütközött frontálisan a régi 5-ös számú főúton a megyeszékhely közelében.

Bajban az Alcoa-Fehérvár?
A kezi.hu információi szerint anyagi gondokkal küzd az Alcoa-Fehérvár csapata, a klub több hónapi fizetésével tartozik néhány játékosának. Úgy tudják, leginkább azok a kézilabdázók érintettek, akik már a legutóbbi szezonban is Székesfehérvárott játszottak. A vezetőség szerint a csapat szponzorai késnek a kifizetésekkel, így ez az oka a fizetések elmaradásának.

Halálos baleset Kecskemét mellett
Egy ember meghalt abban a balesetben, amely csütörtök este történt Kecskemét közelében - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Húsipari dolgozók a bérmegállapodás megkötése mellett
A Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) kongresszusa támogatja az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezeti konföderációkat a 2010. évi minimálbérről és bérajánlásról szóló megállapodás megkötésében 

Autó rohant kamionba Kecskemétnél
Egy ember meghalt abban a balesetben, amely csütörtök este történt Kecskemét közelében - közölte a rendőrség.

Kerékpár hercegnőknek

Hőérzékeny maszkban divatozhatunk az influenza ellen

Ér valamit a ködlámpa?

Frontális karambol Kecskemétnél
Egy autó és egy kamion ütközött össze az 5-ös főúton, a kocsi sofőrje meghalt.

Személyautó és nyergesvontató ütközött Kecskemétnél - az autó sofőrje meghalt
Egy ember meghalt abban a balesetben, amely csütörtök este történt Kecskemét közelében - közölte a rendőrség az MTI-vel.

2010-ben világkörüli turnéra indul a Rolling Stones
Eljárt Ronnie Wood 20 éves barátnőjének, Ekaterina Ivanovának a szája, így tudta meg a Sun egy névtelen ismerőstől, hogy a Rolling Stones 2010-ben világkörüli koncertkörútra indul.

Pécs: "beilleszkedési zavarok" miatt ölt az egyetemista? (Galéria)
Korábbi beilleszkedési zavar állhat a pécsi ámokfutás hátterében a kihallgatások alapján. Egy első éves hallgató 11.30-kor kezdett lövöldözni egy óra közben, miután kiküldték. Egy társát megölte, három embert megsebesített, egyikük állapotát mostanra sikerült stabilizálni. Úgy tudjuk ugyanakkor, ha fel is épül, maradandó sérüléseket szenvedett.

Miló Viktória súlyos beteg
Miló Viki egyik ismerőse közölte a rossz hírt, hogy a világbajnok bokszolónak bőrrákja van, egyik mellében pedig cisztát találtak.

Még nincs vége: 77 halott a szaúdi áradásokban
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már 77-re emelkedett a Szaúdi Arábiára zúdult heves esőzéseknek, és több mint 350 embert eltűntként tartanak nyilván - közölte csütörtökön a szaúdi polgári védelem.

Hoppá! TOP 100-as bűnözőre csapott le a rendőrség
Elfogta a rendőrség a száz legkeresettebb magyarországi bűnöző egyikét Budapesten. Vas Csaba, a BRFK Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály Nyomozó Alosztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: a férfi lakásán szerdán lefoglaltak alapján feltételezhető, hogy bűnszervezetben több száz lízingcsalást követett el.

Magyar búvárrégészek találták meg az elsüllyedt vitorlást
Sikerrel jártak a brazil partoknál kutató búvárrégészek, akik a Voetboog holland kereskedelmi hajó háromszáz éve elsüllyedt roncsai után kutattak Dél-Amerikában.

Bíróság előtt kilenc egykori rendőri vezető
Podgoricában háborús bűnök vádjával bíróság elé állítottak kilenc egykori montenegrói rendőri vezetőt.

Gyertyagyújtással emlékeztek az egyetemi gyilkosság áldozatára + Videó
Ezrek emlékeztek kegyeleti gyertyagyújtással csütörtök este Pécsett az egyetemi gyilkosság 19 éves áldozatára. A lövöldözés további három sérültjének állapotát később a kórházban stabilizálták. Az egyik sérült testéből öt lövedéket operáltak ki a több órás műtét során. A város rendőrkapitánya arról számolt be, hogy a tettes mintegy tízszer húzta meg a ravaszt.

Szétfoszlik az amerikai álom?
Barack Obama elnök csütörtöki hálaadás napi rádiós és internetes üzenetében arról beszélt, hogy kormánya helyes lépéseket tesz a gazdasági válság kezelésére és munkahelyek teremtésére; a republikánus ellenzék szerint viszont a munkanélküliség növekedése a helytelen kormányzati politika bizonyítéka.

A maffia halálra ítélte Olaszország második emberét
Halálosan megfenyegették az olasz szenátus elnökét, az ország második legmagasabb rangú közjogi méltóságát egy levélben, amelyet feltehetőleg a szicíliai maffia küldött - jelentette csütörtökön az olasz sajtó.

Kétezren gyújtottak gyertyát Pécsett
Gyertyagyújtással emlékeztek hallgatók és oktatók a pécsi lövöldözés áldozatára és sérültjeire a tett helyszínén csütörtökön este.

Özönvíz és H1N1 keseríti a mekkai zarándokok szent napjait
Már legalább 77 áldozata van Szaúd-Arábiában azoknak az áradásoknak, amelyeket a mekkai zarándoklat idején lecsapó esőzések okoztak. A zarándokokat a nedves időben még jobban veszélyezteti az új típusú influenza is, amely már szintén szedett áldozatokat Mekkában: a szaúdi hatóságok ennek ellenére állítják, mindent megtettek a több mint 2 millió zarándok biztonsága érdekében.

Így lesz a kábelből lámpa

Meztelen kólásdoboz segít az energiatakarékosságban

John Mayer nem a karrierje érdekében randizik ismert nőkkel
Elég valószínűtlen, hogy John Mayer olvasta cikkünket, amiben a párjuk által híressé lett ismertségekről írtunk, legfrissebb nyilatkozata azonban mégis ezt sejteti. Mayer ugyanis kifejtette, nem azért randizik ismert nőkkel, hogy felkapaszkodjon a hátukon.

Kiváló formában a kómából visszatérő síző
A világbajnok Daniel Albrecht csak hat tizeddel marad el vb-győztes társától, az olimpiára is kijuthat.

A szurkolók elküldenék Koemant
Kétszer annyian szavaztak a futballkapitány ellen, felróják neki a rossz taktikát, válogatási elveit.

Erdei Zsolt berobbant új súlycsoportjába
Világbajnokok elé került a ranglistán, Brähmer hurka ellen védi az övet, amit elvettek a magyartól.

Pécs: kihallgatták az ámokfutót, "elrettentő ítéletet" akarnak (Galéria)
Ezer embert vár a Pécsi Tudományegyetem az este nyolckor kezdődő virrasztásra a délelőtti ámokfutás áldozatainak emlékére. Egy első éves hallgató 11.30-kor kezdett lövöldözni egy óra közben, miután kiküldték. Egy társát megölte, három embert megsebesített, egyikük állapotát mostanra sikerült stabilizálni. Úgy tudjuk ugyanakkor, ha fel is épül, maradandó sérüléseket szenvedett.

Megint vandalizmus áldozata lett egy genfi mecset
Újra vandalizmus áldozata lett csütörtökön egy genfi mecset, három nappal egy népszavazás előtt, amelyen arról döntenek, hogy megtiltsák-e a minaretépítéseket az alpesi országban.

Betiltotta a szlovák oktatási tárca a Szent Korona-napot
A szlovák oktatási tárca betiltotta a Szent Korona-napot a révkomáromi Selye János Egyetemen, mivel a minisztérium szerint az nacionalista rendezvény és nincs helye az egyetemen ilyen jellegű rendezvénynek.

Bővítésre készül a győri Szívcentrum
Szívritmus-szabályozó készülék beültetésére alkalmas XXI. századi felszereltségű műtő kialakítását tervezi a győri kórház kardiológiai osztálya 

Angliában hódítana a Varga Katalin
Három kategóriában szerepel a független brit filmdíjak jelöltjeinek listáján a brit

Beilleszkedési zavara lehetett az ámokfutónak
Nagy valószínűséggel korábbi beilleszkedési zavar állhat annak hátterében, hogy egy 23 éves hallgató maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát és többeket megsebesített csütörtökön a Pécsi Tudományegyetemen - erről Korontos Zoltán, Pécs rendőrkapitánya nyilatkozott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A horvátok sem kegyelmeznek a korruptaknak
A horvát rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy korrupció vádjával őrizetbe vettek öt embert, közöttük az állami autópálya-kezelő vállalat (HAC) nemrégiben menesztett két vezetőjét.

Nem biztos, hogy hízlal a teljes tej
Egy svéd kutatónő, Susanne Eriksson nemrég elfogadott doktori disszertációja szerint azok a túlsúlyos nyolcéves gyerekek, akik naponta fogyasztanak teljes tejet, alacsonyabb testtömegindexszel jellemezhetőek, mint azok, akik csak ritkán fogyasztanak tejet. A két csoport között átlagosan négy kilogrammos súlykülönbség volt tapasztalható, a közepes vagy alacsony zsírtartalmú tejet fogyasztó csoportra viszont már bizonyult igaznak ez az összefüggés. A 3-3,5 százalékos zsírtartalmú tejek gyermekkori fogyasztása egyébként erősen vitatott kérdés: az amerikai Food Standards Agency idén februárban kiadott ajánlása kétéves kor felett például egyáltalán nem javasolja a teljes tejek fogyasztását.

33 pontos győri kosársiker az Európa Kupában
A SEAT Lami-Véd Győr sima győzelmet aratott csütörtökön a vendég portugál Vagos felett a női kosárlabda Európa Kupa 3. fordulójában.

Trükkös lift reklám a mártogatáshoz

Világkupa: Polgár Judit bejutott a legjobb 32 közé
Az oroszországi Hanti-Manszijszkban a kieséses rendszerű Világkupa második fordulójának rájátszásaira került sor. Polgár Judit a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen 2-2-re végzett a rapid meccsen, a villámpartikban 1,5-0,5-re nyert, a 4,5-3,5-ös győzelemmel bejutott a legjobb 32 közé. A harmadik körben Judit ellenfele az első helyen kiemelt izraeli Borisz Gelfand lesz, a mérkőzés első partijában nagymesternőnk a sötét bábukat vezeti. A párharcok során csak kisebb meglepetések születtek, az esélyesek kisebb-nagyobb izgalmakkal biztosították továbbjutásukat.

Talmácsi exfőnöke az Apriliával tárgyal
Jorge Martinez Aspar, a gyorsaságimotoros-világbajnokságon szereplő Aspar Team igazgatója jövő kedden az olaszországi Noale-be látogat, hogy az Aprilia tulajdonosaival tárgyaljon.

Futball a fű alatt

Harmadosztályú csapat verte ki az Atalantát
Nem jutott be a labdarúgó olasz kupa legjobb 16 csapata közé az élvonalbeli Atalanta, amely hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Lumezzane ellen.

A cukorbetegség fájdalmas mellékhatása
A cukorbetegek több egészségügyi nehézséggel is kénytelenek szembenézni életükben, köztük a lábfekély kialakulásának kockázatával.

Betépve tapétázunk

Bargútit is kiengedik Salitért cserébe
Egy szaúdi lap szerint közel a megállapodás, ami a Fatah és a Hamász közt is békét teremtene.

Miló Viktóriának bőrdaganata volt
A bokszvilágbajnokkal két hónappal ezelőtt, új mellének kontrollján közölték a hírt: valami nem stimmel a mellkasán

Gyertyagyújtással emlékeznek a pécsi lövöldözés halálos áldozatára
Megemlékezők gyertyákat gyújtanak a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) biofizikai kutatóintézetének épülete előtt, ahol előzőleg a délelőtti órákban egy 23 éves gyógyszerészhallgató maroklőfegyverrel megölte 19 éves csoporttársát, egy másik 19 éves személyt életveszélyesen, egy 36 éves laboránsként dolgozó férfit és egy 54 éves takarítónőt pedig súlyosan megsebesített.

Őrizetben a horvát sztrádakezelő vezetői
A vád szerint két alagút festéséért hatszoros összeget fizettek, így 3 millió eurót sikkasztottak.

Még tovább zuhant estére a forint
Tovább gyengült a forint csütörtökön a délutáni és a szerda késő esti árfolyamához viszonyítva: az eurót 272 forint fölött jegyezték este a londoni bankközi devizapiacon.

MTV: a megszorítások áldozata lesz a Szempont című műsor
Megszűnik a Magyar Televízió Szempont című oknyomozó műsora - tudta meg a Hírszerző. Az MTV vezetői az elmúlt hetek köztévét ért elvonásaival indokolták a lépést.

Húsz éve volt Pozsgay Imre életének legrosszabb napja
20 éve, 1989. november 26-án tartották az első országos népszavazást Magyarországon. A "négyigenes" referendumon a köztársasági elnökválasztás időpontjáról, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, az MSZMP vagyonelszámoltatásáról, valamint a munkásőrség feloszlatásáról döntöttek a választópolgárok.

Milliók a zarándoklaton + Képek
Két-három millió muzulmán zarándokolt az Arafat-hegyhez. A legenda szerint Allah itt nyilatkoztatta ki utolsó üzenetét, Mohamed próféta pedig itt tartotta utolsó prédikációját. Az idei haddzs első napján legalább 48 áldozatot követeltek az áradások Szaúd-Arábiában, de a zarándoklat szervezői leginkább a H1N1 vírus tömeges elterjedésétől tartanak.

Nem mindennapi látványosság az utcák felett + Képek
Rajzfilmfigurák szálltak New York utcái felett. A nem mindennapi látványosságra a hálaadás napja miatt került sor, így repkedhetett a metropolisz utcái felett többek között Shrek és Pókember mása is.

Növekvő francia munkanélküliség
Franciaországban két százalékkal nőtt a munkanélküliség októberben , ami a legnagyobb emelkedés április óta - közölte a francia gazdasági minisztérium csütörtökön.

Kilenc éve is előfordult ilyen ámokfutás
2000-ben Budapesten volt hasonló ámokfutás, igaz ott az elkövető nem ismerte áldozatait és beszámíthatónak nyilvánították. Tényleges életfogytiglant kapott.

Öt golyó érte az egyik áldozatot
Stabilizálták az orvosok a pécsi lövöldözés életveszélyesen sérült áldozatát. Öt golyó érte, egyet a gerince mellől vettek ki.

Mostantól a Weiss Manfréd út vezet Csepelre
Weiss Manfréd útra nevezte át a csepeli Szabadkikötő utat a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.

Dacol a gravitációval az árnyék szék

Háromlábú mentőcsónak nyerte az országos mérnökpályázatot

Oszkó Péter elhatárolódik
A pénzügyminiszter azt állítja, nem ő írta azokat a leveleket, amelyekben Bajnai Gordon helyett válaszol egy fideszes képviselőnek MVM-ügyben, de még csak nem is látta őket.

Három orvos bűnhődik Cannavaro doppingtesztje miatt
A Juventus két orvosa nem jelezte, milyen szerrel kezelik az aranylabdás futballistát.

Murray életben maradt a Mesterek Kupáján
Murray a döntő szett rövidítését megnyerte Verdasco ellen, de még kieshet.

Nyert a Győr a kosárlabda Európa Kupában
A második félidőre szétesett a portugál Vagos.

A biztosítók nem értesítik ügyfeleiket a díjváltozásról
Az egyik online alkusz cég tapasztalata szerint az autósok csaknem fele nem kapott értesítést arról, hogy hogyan változik a kötelező biztosításának díja jövőre - hangzott el az RTL csütörtöki híradójában.

Pécs: ezer embert várnak a virrasztásra, "elrettentő ítéletet" akarnak (Galéria)
Ezer embert vár a Pécsi Tudományegyetem az este nyolckor kezdődő virrasztásra a délelőtti ámokfutás áldozatainak emlékére. Egy első éves hallgató 11.30-kor kezdett lövöldözni egy óra közben, egy társát megölte, három embert megsebesített, egyikük most is életveszélyben van. Úgy tudjuk, ha fel is épül, maradandó sérüléseket szenvedett.

H1N1: "Emberek életét veszélyezteti az ellenkampány"
Szó sincs arról, hogy a kormány a járványból üzletet akar csinálni, éppen ellenkezőleg: folyamatos kontroll alatt tartja a teljes folyamatot, felelőtlen az oltás ügyében folytatott ellenkampány - hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium csütörtöki közleményében.

Több ezer fegyvert semmisítettek meg + Képek
Lefoglalt fegyvereket mágnessel gyűjtik össze, mielőtt beolvasztanák őket a chilei Santiagóban.

Katona: Ilyenkor nincsenek vigasztaló szavak
Katona Béla, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki a Pécsett történt tragédiában elhunyt áldozat hozzátartozóinak, az egyetem vezetésének, dolgozóinak, valamint hallgatóinak csütörtökön.

Már nincs zöld zászló a győri kórház homlokzatán
Csütörtökön levonták a zöld zászlót a győri kórház homlokzatáról, mert az intézmény vezetése nem látja értelmét a szerintük a számok alapján biztosan sikertelen zöld zászló akciónak 

Vasárnap zászlót bont Szili Katalin új baloldali mozgalma
Vasárnap tartja alakuló rendezvényét a Szövetség a Jövőért Mozgalom, amelyet Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke alapított. Szili elmondta: a társadalmi baloldal újjáépítésén dolgozik, ennek kapcsán hozta létre a mozgalmat. Hangsúlyozta: nem alapít új pártot, továbbra is az MSZP-ben kíván politizálni.

Új nevet kapott a csepeli Szabadkikötő út
Weiss Manfréd útra nevezte át a csepeli Szabadkikötő utat a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.

Csökken a második autó utáni lakossági várakozási hozzájárulás
Kerületenként eltérő mértékben csökkenhet a második autó utáni lakossági várakozási hozzájárulás januártól, mert a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén támogatta két fideszes képviselő ezt célzó indítványát.

A felakasztott király képével akart humoros lenni
Most már minden mérvadó spanyolországi lap és portál pártállásától függően tárgyalja a katalán radikális köztársasági baloldal ifjúsági tagozata (JERC) félresikerült pályázatát, melyet karácsonyi üdvözlőlapokra hirdetett meg.

A házelnök is gyászolja a pécsi áldozatot
Katona Béla, az Országgyűlés elnöke részvétét fejezte ki a Pécsett történt tragédiában elhunyt áldozat hozzátartozóinak, az egyetem vezetésének, dolgozóinak, valamint hallgatóinak csütörtökön.

Nem emelkednek a BKV tarifái
Nem emelkednek a BKV tarifái januártól a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. A járatritkítással kapcsolatos elképzelésekről vita bontakozott ki a közgyűlésben, egymás igazmondását vonták kétségbe a politikusok. A közlekedési cégnél elkövetett szabálytalanságok kivizsgálására bizottság alakult.

Pedálos játékautó örökifjú felnőtteknek

Kábítószer miatt ítélték el a multimilliomos rabbit
Egy brit rabbit, Baruch Chalomisht, aki a Manchesterben csak Bűn Zsinagógája névvel illetett lakásban élvezte a partikat, elítélték kokainbirtoklásért. A bíróságon kiderült, hogy a hobbi 300 ezer forintnyi összegbe került hetente a hétmillió fontos vagyonnal rendelkező rabbinak.

Üveg fenekére nézett a csillár tervezője

Virtuális barátnőjét vette feleségül
Nintendóján futó humanoid tamagocsijával házasodott össze a SAL9000 nicknéven ismert férfi.

A győri kórház levonta a zöld zászlót
Szerintük értelmetlen a tiltakozás, úgysem kapnak több pénzt.

Fazakas az Európai Számvevőszék tagja lehet
A jelöltre Kovács Árpád ÁSZ-elnök is rábólintott, döntés 2010 áprilisában.

Weiss Manfréd lett a Szabadkikötő út
Unokája, Strasser Daisy két éve kezdeményezte, hogy utcát nevezzenek el róla.

Hatvanévesen is levetkőzik a Playboynak a holland Zalatnay
Patricia Paay harmadszorra szerepel majd a lapban, ő lesz az eddigi legidősebb címlaplány.

Japán mégis vett szén-dioxid-kvótákat Magyarországtól
Sikerült a szépítés, több év tárgyalás után létrejött az üzlet: nyolcmilliárd forintért 3 millió tonnát adtunk el.

Az American Idol felfedezettje nem kér bocsánatot a melegcsókért
Az American Idol második helyezettje ott emelte melegcsókkal az est fényét, ahol Jennifer Lopez elvágódott: az American Music Awardson.

Nem kaphatnak diplomát a Lincoln Egyetem túlsúlyos hallgatói
Az amerikai Lincoln Egyetem hallgatói tiltakoznak az ellen az új előírás ellen, amely szerint a túlsúlyos diákok nem kaphatnak diplomát.

Megműtötték a pécsi lövöldözés súlyos sérültjét - állapota stabil
Este fél nyolc körül végeztek az orvosok a pécsi lövöldözésben legsúlyosabban megsérült fiatalember műtétjével.

Vigyázat! Visszaélnek a Bajcsy-Zsilinszky Kórház nevével
A Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház tudomására jutott, hogy az intézmény nevében, illetve az intézetre történő hivatkozással a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben kezelt betegeket keresnek meg telefonon ajándékok, pénz-támogatás juttatásának ígéretével, illetve gyógyászati eszközök megvásárlást felkínálva.

Duzzad a szám: már 40 kórházban van látogatási tilalom
Újabb 10 fekvőbeteg intézményben rendeltek, illetve rendelnek el csütörtöktől és péntektől látogatási tilalmat, így a hétvégén az ÁNTSZ legfrissebb, csütörtöki listája alapján már 40 kórházba nem lehet bemenni egyes osztályokra, illetve az egész intézménybe.

Megtagadott oltások: büntetik az orvosokat
A tisztiorvosi szolgálat elkezdte büntetni az oltást megtagadó orvosokat, eddig hárman kaptak pénzbírságot, többüket figyelmeztették - mondta az RTL csütörtöki híradójában Molnár Kornélia, az országos tiszti főorvos helyettese.

Munkába áll az ország első seriffje
Az ország első seriffje január 1-jén áll munkába Polgáron, miután a hajdú-bihari település önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről 

Újra visszatért az infláció Németországban
Németországban június óta először és április óta a legnagyobb mértékben emelkedtek 0,3 százalékkal novemberben a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest - közölte az előzetes adatokat a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön. Októberben a 12 hónappal korábbi szinten voltak a német fogyasztói árak.

„Teljességgel felfoghatatlan, hogy mi vezérelhette a támadót”
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megkéri majd a pécsi lövöldözés ügyében eljáró bíróságot, hogy elrettentő erejű ítéletet szabjon ki az elkövetőre 

Hemingway nem tartja szükségesnek a belső vizsgálatot
Nem tart szükségesnek belső vizsgálatot a Honvéd tulajdonosa a bundavádak miatt. George Hemingway szerint minden felhasználható adat a bochumi ügyészségen van, ezek nélkül pedig csak alibi vizsgálatot folytathatna a Honvéd.

Lesz olyan település, ahol a közvilágításra sem futja majd
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke szerint a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok működéséből azonnal kivonható százmilliárd forint úgy, hogy az észrevétlen marad

Elkobozták Sirin Ebadi Nobel-békedíját
Az iráni hatóságok elkobozták Sirin Ebadi Nobel-békedíját, amelyet az ügyvédnő 2003-ban kapott az emberi jogok és a demokrácia népszerűsítéséért 

Romaközpont lesz Budapest szívében
Határozatot hozott a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ január 1-jével történő létrehozásáról.

Prímáscsere a lengyeleknél
Józef Glemp bíboros, lengyel prímás 80. születésnapján, december 18-án megválik a lengyel katolikus egyház prímásának tisztségétől, melyet másnap Henryk Muszynski gnieznói érsek vesz át tőle - jelentette be csütörtökön hivatalosan Józef Kloch, a lengyel katolikus püspöki konferencia szóvivője.

A kalózok sem tudnak a görög hajóról
Szomáliai kalózok csütörtökön bejelentették, hogy elengedték a birtokukban lévő, Ariana nevű görög teherhajót, a hajótulajdonos viszont ezt a bejelentést kategorikusan cáfolta, mondván, hogy az Ariana továbbra is a kalózok fogságában van.

Elpattan az agyunk. Három magyar poplemez
Három idei magyar poplemezt hallgattunk meg, és három kérdésre kerestük a választ. Gond-e az, ha az Ön tizenéves lánya Kovácsovics Fruzsinát hallgat? A bevállalós lemezborítóval támadó Bery lesz-e a magyar Sam Sparro? Elvisz-e egy lemezt a hátán, hogy Szabó Eszter jól tud énekelni? A kattintás után minden kiderül!

Az európai régiók kezében a megújuló energiaforrások
Egy felmérés szerint számos régió már most túlteljesíti a 20 százalékos EU-s célt.

Seal még karácsony előtt örökbe fogadja Heidi Klum lányát
Seal úgy döntött, örökbe fogadja Heidi Klum ötéves lányát, Helene Klumot.

Az ír katolikus egyház rejtegette perverz papjait
Az ír katolikus egyház négy évtizeden át leplezte a papjaik által elkövetett gyerekmolesztálásokat, hogy védjék az egyház hírnevét - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos jelentésből.

Franciaország a világ vezető bortermelője
Olaszországot megelőzve, Franciaország az idén visszaszerezte a világ legjelentősebb bortermelője címet. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet, az OIV adatai szerint Franciaország az idén 45,7 millió hektoliter bort termelt, míg Olaszország csak 45,5 millió hektót. Az első két helyezett után Spanyolország, majd 9,4 millió hektoliterrel Németország következik Európában.

Veszélyben az amerikai gazdaság?
A The New York Times az Egyesült Államokban szerdán bejelentett károsgáz-kibocsátáscsökkentés lehetséges hatásait vizsgálja, a BBC pedig arról számol be, mennyit ér pontosan az eddigi legnagyobb angolszász aranykincslelet.

Nem lehet látogatni a Szent György Kórházban
Látogatási tilalom lép életbe pénteken a Fejér Megyei Szent György Kórház valamennyi osztályán 

BKV-s szabálytalanságok: megalakult a vizsgálóbizottság
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén egyhangúlag, tartózkodás és ellenszavazat nélkül úgy döntött, vizsgálóbizottságot alakítanak a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására.

Újabb oltópontok nyíltak
Az észak-magyarországi régió három megyéjében

Draskovics: A gyilkosnak „voltak gondjai a világgal”
Stabilizálták a pécsi lövöldözés két sérültjének állapotát, míg egy fiatalember még a műtőben van. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint Pécs önkormányzata saját halottjának tekinti a lövöldözés halálos áldozatát. Hiller István és Draskovics Tibor a helyszínen tájékozódott a lövöldözésről.

Megújulhatnak a családi házak is
Az állam akár 3,2 millió forint pályázati pénzzel támogathatja, ha valaki energiatakarékossá alakítja lakhelyét.

Zászlót bont Szili mozgalma
Vasárnap tartja alakuló rendezvényét a "Szövetség a Jövőért Mozgalom", amelyet Szili Katalin, az Országgyűlés volt szocialista elnöke alapított.

Kormányszóvivő: Simicskó nyilatkozata buta, erkölcstelen és gusztustalan
A kormányszóvivő szerint buta, erkölcstelen és gusztustalan, amit Simicskó István a tragikus pécsi lövöldözésről mondott.

Egy munka, amely soha nem lesz unalmas
Egy interim menedzser soha nem fog arra panaszkodni, hogy unalmas a munkája, hiszen folyamatosan új és új iparágakat ismerhet meg. Ugyanakkor éppen ez jelenti a nehézségét is, mert az interim karriert választók állandó megújulásra kell, hogy képesek legyenek. Interjú Koncz Péter interim menedzserrel.

Fogyókúra csokival
Jó hír a csokifüggőknek, akik fogukat összeszorítva igyekeznek ellenállni az édes csábításnak: feltalálták a csokit, amitől vékony maradhatnak.

Eltiltották a Cannavaro esetében hibázó orvosokat
Három hónapra eltiltották a Juventus labdarúgócsapatának két orvosát, akik miatt Fabio Cannavaro pozitív doppingmintát adott.

Oszkó: Szándékosan nincs euró céldátum
A már hatályba léptetett és a tervezett államháztartási kiigazítások rövid távon ugyan növekedési áldozattal járnak, de hosszabb távon fenntartható növekedési pályára állítják az országot - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Treasury Club rendezvényén.

A Ferrari hangolja az új Vipert?
Alkatrészt, technológiát nem, csak jó tanácsokat kaphat a Dodge a Ferraritól, de talán ennyi is elég lesz.

Új Suzuki Swift, új kémfotók
Teljes bedobással tesztelik a Swift következő változatát, amely jövőre jelenhet meg az európai Suzuki kereskedésekben.

Baloldali mozgalmat indít Szili Katalin
A volt parlamenti elnök továbbra is az MSZP-ben akar politizálni.

"A munkanélküliség nem hungarikum"
A kormányszóvivő szerint a növekvő munkanélküliség nem hungarikum, a gazdasági világválság miatt a világ minden országában nő a munkanélküliek száma.

Kellhet holnap az esernyő!
Pénteken nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, északon, északkeleten többfelé, másutt elszórtan várható eső, zápor.

Hülye vásárlók, vásárló hülyék (Képekkel)
Ingyen öltözhettek fel, ha alsóneműben mentek boltba.

Szabálysértési eljárás indult a gárdaruhás jobbikos ellen
Szabálysértési eljárást indított a főváros VI. kerületi kapitánysága Gyenge Zsolt, a Jobbik színeiben politizáló terézvárosi képviselő ellen, aki a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg a terézvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén.

Patthelyzet: nincs, ki vigyázzon a magányos idősekre
Egymás után mondanak fel az idősgondozással foglalkozó Alvinczi Péter Szeretetszolgálat munkatársai, mert már negyedik hónapja nem kapnak fizetést.

Draskovics újragondolná a fegyvertartási szabályokat
El kell gondolkodni azon, hogy elég szigorúak-e a fegyvertartási szabályok Magyarországon 

Elképesztő méreteket öltött hazánkban a korrupció
A korrupció a leggyakoribb visszaélési fajta a magyar üzleti életben, amelynek 81 százalékos előfordulási aránya jócskán meghaladja a közép-európai és a világátlagot is

Újratárgyalná az IMF-megállapodást Románia
Románia újratárgyalhatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a gazdasági válság idején kötött megállapodás egyes feltételeit, de túl korai még erről a lehetőségről beszélni - jelentette ki a román jegybank elnökének tanácsadója.

Szabálysértési eljárás indul Gyenge Zsolt ellen
Szabálysértési eljárást indított a főváros VI. kerületi kapitánysága Gyenge Zsolt, a Jobbik színeiben politizáló terézvárosi képviselő ellen, aki a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg a terézvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén.

Pénzzel támogatja a HPV elleni védőoltást Dombóvár
Átvállalja a magukat beoltató helyi lányok szülei helyett a méhnyakrákot okozó humán papillóma vírus (HPV) elleni védőoltás árának egyharmadát a dombovári önkormányzat 

Paprikás hangulatot ígér a népszavazás
Argentin lapok bejelentették, hogy számos botrány után a parlament felsőháza is rábólintott a patikaliberalizáció leállítására. Az összes katalán lap közös közleményben állt ki az új statútum mellett. A Portugal Diário és a Diário de Notícias ismét beszámolt az egészségügyi dolgozók és az orvosok hiányának mértékéről.

A washingtoni magyar nagykövet elfelejtkezett a nyelvtörvényről?
Az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) nevű szervezet bírálta a washingtoni magyar nagykövetet, amiért az szerinte téves benyomást keltő helyzetértékelést adott Magyarországról egy lapinterjúban

A városi főmérnöki poszt létrehozását szorgalmazzák
Az önkormányzati rendszerben jelenleg hiányzik a városi főmérnök, így az infrastruktúra területén szükséges előkészítési vagy döntési kérdések gyakran főépítész hatáskörbe kerülnek, ezért szükség lenne a főmérnöki rendszer kialakítására

Drámai visszaesés:
Újabb 13 éves csúcsot döntött a munkanélküliség, a kormány megszorításokra alapozott gazdaságpolitikája kudarcot vallott

Pécsi ámokfutás - videó
Engedéllyel tartott pisztollyal lövöldözött egy 23 éves diák a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetének egyik termében. Az első éves gyószerészhallgató megölte 19 éves társát, súlyosan megsebesített egy másik diákot, egy laborosként dolgozó férfit és egy takarítónőt. Az ámokfutó a lövöldözés után feladta magát.

FN-Híradó: mészárlás Pécsett
Halálos áldozatot is követelt a lövöldözés a pécsi egyetemen, az újinfluenza pedig debrecenben ölt. A politikában az MSZP a mélyben, Bokros pedig a kormányfőjelöltek között.

Polgáron kezd az ország első seriffje
Az ország első seriffje január 1-jén áll munkába Polgáron, miután a hajdú-bihari település önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről - jelentette be Tóth József polgármester.

Megvannak a Mercedes újoncai
A Forma-1-es csapatok a jövő héten Jerezben utánpótlástesztet tartanak, már azt is tudni, hogy a Mercedes kiknek ad lehetőséget.

Bargútit is elengedik Salitért
A Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael közötti közvetítés eredményeként közelgő megállapodás értelmében Marván Bargúti, a Fatah életfogytiglani börtönre ítélt ciszjordániai vezetője is azon palesztin foglyok között szerepel, akiket a zsidó állam Gilad Salit katonáért cserébe szabadon bocsát - idézett palesztin forrásokat csütörtökön az as-Sark al-Auszat című szaúdi lap.

Két kézzel fogyasztva a legjobb a sült csirkeszárny
Az "A terv" szerint rántva, a "B"-t követve pácolással készül. Ez most az utóbbi verzió, és mivel a pác jól sikerült, lesz még folytatása is.

Női vezetőket a törvény erejével?
Hollandiában törvénnyel tervezik kikényszeríti, hogy a cégek több nőt helyezzenek vezető pozícióba. Norvégiában már létezik női kvóta a tőzsdei vállalatok felügyelőbizottságaiban. Magyarországon hasonló terv nincs napirenden. Szakértők szerint a lökésnek cégen belülről kell jönnie. Látszanak biztató jelek, ilyen például a Legjobb Női Munkahely Díj, amelyet novemberben ismét meghirdettek.

Visszatért Németországba az infláció
 

Szerbiából igazolt kosáredzőt a Falco
Nikola Lazic lett a távozó Déri Csaba utódja a Falco KC férfikosárlabda-csapatánál, a szakember megbízatása szezon végéig szól.

Night clubbá alakított magyar templom ellen emelt szót a pápa minisztere
Egy éjszakai bárrá alakított magyar templomot hozott intő példának a pápa kulturális minisztere, amikor az egyházi épületek átalakítása ellen emelt szót csütörtökön. A bíboros szerint inkább le kell bontani a templomot, mint hogy night club üzemeljen benne.

Magyar is bokszolhat Klicsko gáláján
Ugyan a menedzsmenttől még nem érkezett hivatalos megerősítés, de a BoxRec adatbázis információi szerint december 12-én a Svájcban megrendezésre kerülő Vitalij Klicsko-Kevin Johnson WBC nehézsúlyú profiökölvívó-világbajnoki mérkőzéssel fémjelezett gála felvezető programjában szerephez juthat a magyar Vető Gábor is.

Csányi Sándor most lendül bele igazán a csajozásba
Mióta ígérgetjük, hogy Csányi Sándor rengeteg nővel jön majd össze? Most végre tényleg, és ha premier előtt szeretnéd megnézni a Poligamy című romantikus vígjátékot, amelyben ezt teszi, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub vetítésére.

Lőegyletbe járt a lövöldöző gyógyszerészhallgató
Egy közeli ismerőse szerint az elkövető roppant feszült, ideges alkat volt, aki vonzódott a küzdősportokhoz és lőegyletbe járt, fegyvere is volt.

Volt fegyvertartási engedélye a pécsi ámokfutónak
Volt fegyvertartási engedélye az ámokfutó fiatalembernek, aki csütörtökön, a Pécsi Tudományegyetemen megsebesített négy embert, akik közül az egyik meg is halt.

Az ír katolikus egyház évtizedeken át titkolta papjai gyerekmolesztálási ügyeit
Az ír katolikus egyház négy évtizeden át leplezte a papjaik által elkövetett gyerekmolesztálásokat, hogy védjék az egyház hírnevét.

Áradások nehezítik a mekkai zarándoklatot
77-en haltak meg a heves esőzések miatt Szaúd-Arábiában.

Jorge Aspar az Apriliával tárgyal a Moto2-vázakról
Az olaszok kedden jelentették be, hogy a Honda-motorok kötelező használata miatt megszüntetik Moto2-es programjukat.

Robert Pattinson a reklámhadjárat után zenész lesz
A Twilight-filmek szépfiúja, Robert Pattinson már azelőtt is bárokban zenélt, hogy belekezdett volna a tinifilmek forgatásába, így azoktól függetlenül szeretné majd egyszer kiadni lemezét.

Iránban elkobozták Sirin Ebadi Nobel-békedíját
Sirin Ebadi Nobel-békedíját, valamint más tárgyait egy banki széfből vitték el az iráni hatóságok.

Bizalmi válság sokkolta a napot
Bizalmi válság sokkolta az érdektelennek induló napot: délután negyed ötkor 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.

Martonyi: Helyre fogjuk állítani a konszenzusminimumot
Az európai uniós országok együttműködése mélyítésének fontosságáról is beszélt Balázs Péter jelenlegi és Martonyi János volt külügyminiszter csütörtökön a Pénzügykutató Zrt. és az Allianz Hungária Biztosítócímű budapesti konferenciáján.

Kisebb lehet a világ kukoricatermése
Jövőre kisebb búza- és kukoricatermés várható a világon az ideivel szemben, a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) csütörtökön ismertetett legújabb előrejelzése szerint.

„Tudatosan valótlanságok sorozatát állítja Jánosi György”
A Magyar Televízió (MTV) szerint

A vidékiek 65 százaléka hallgat rádiót
A vidéki lakosság 65 százaléka hallgat rádiót, amely ezzel a televízió után a második a médiumok rangsorában. A helyi rádióadókat lokális információkért figyelik és sokkal személyesebbnek érzik az országos adóknál.

Jogellenes lesz vezényszavak használatával, alakzatban vonulni
Hatályba lépett csütörtökön a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása. A rendelkezés jogellenesnek nyilvánítja azokat a cselekményeket, amelyek célja

Modern turisztikai központ épül a várban
Kommunikációs és turisztikai központot létesít a veszprémi várban a katolikus érsekség, amely a 881 millió forintból megvalósuló fejlesztéshez 747 millió forintot nyert el a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán.

Megújulhatnak a családi házat is
Az állam akár 3,2 millió forint pályázati pénzzel támogathatja, ha valaki energiatakarékossá alakítja lakhelyét.

Nem engedné a templomi bulizást a Vatikán
Eladhatóak vagy lebonthatóak a hívek által nem látogatott templomok, de nem alakíthatóak át éjszakai szórakozóhellyé, mint például Magyarországon - közölte csütörtökön a Vatikán "kulturális minisztere".

Draskovics átgondolná a fegyvertartási szabályokat
El kell gondolkodni azon, hogy elég szigorúak-e a fegyvertartási szabályok Magyarországon - mondta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön a Pécsi Tudományegyetem szenátusának ülésén, miután Hiller István oktatási miniszterrel és Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármesterrel együtt a helyszínen tájékozódott az intézményben történt lövöldözésről.

Rendőrautók is szállítják a vakcinákat
Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autói is besegítenek a H1N1 vírus elleni vakcina szállításába.

Hallgatott a gyerekmolesztálásról az ír egyház
Gyermekekkel szembeni visszaélésekről szóló panaszokat hallgattak el évtizedeken át az ír katolikus egyházon belül.

Szobor mint épület kiállítás a FUGA-ban

Kiherélték a Mininovát
Minden jogsértő tartalmat, így például a kiadók engedélye nélkül feltöltött zenei albumokat, sorozatepizódokat, filmeket és szoftvereket is törölték a Mininova nevű ismert torrentszájtról. Az oldal a jövőben csak legális tartalmakat publikál, így kínálata a korábbi töredékére csökkent, ennek köszönhetően minden bizonnyal sokat veszít majd népszerűségéből.

A Bayern München 9 százalékát megveszi az Audi
 

Svéd-brazil együttműködés?
A svéd védelmi miniszter Sten Tolgfors vezetésével magas rangú delegáció utazott a napokban a brazíliai Rio de Janeiroba, hogy megbeszéléseket folytasson a brazil védelmi szakértőkkel és más állami szervezetek hivatalnokaival. A két napig tartó megbeszélésen a delegáció tárgyalásokat folytat a brazil miniszterelnökkel, Lula da Silva-val, a védelmi miniszterrel, Nelson Jobim-mal és Eduardo Azeredo szenátorral. A svéd delegációban ott lesz Ake Svensson, a Saab képviselője is.

Ismét a franciák termelik a legtöbb bort
 

Az Audi beszáll a Bayern Münchenbe
Az autógyár 90 millió euróért 9,09 százalékot vesz a futballklubban.

Kéthetes mélyponton a forint

A Vatikán nem akar bulikat az elhagyott templomokban
Negatív példaként Magyarországot említették, ahol állítólag vetkőzőszámokat tartanak az oltáron.

Kiraboltak egy ékszerboltot Lyonban
Négy fegyveres rontott be a Cartier-üzletbe, a zsákmány legalább 100 ezer eurót ér.

Innovációs díjakat osztott a Napi Gazdaság

Amerikai támadásra készül Kuba
Háromnapos hadgyakorlat kezdődött, a fegyveres erők elrettentő képességét akarják növelni.

Áradás Mekkánál: sok a halott, még több az eltűnt
Már 77 halálos áldozatot követelt az árvíz Szaúd-Arábia nyugati részén, Mekka körzetében, több mint 350 embert pedig eltűntként tartanak nyilván - közölték a hatóságok csütörtökön.

Nem a H1N1 vakcina miatt halt meg a miskolci nő
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet és az Országos Epidemiológiai Központ is megvizsgálta az esetet, s ugyanarra az eredményre jutottak.

Vigyázat! Módosulnak a KRESZ-szabályok
Január elsejétől több mint 60 ponton módosulnak a KRESZ-szabályok 

Lippi lemondott Cassanóról
Kész, vége, Marcello Lippi végleg eldöntötte: bár jó gyereknek tartja Antonio Cassanót, a Sampdoria csatára nem lesz ott a 2010-es labdarúgó világbajnokságon. Az olasz válogatott szövetségi kapitánya nem kívánta megindokolni döntését.

Súlyos helyzetben az orvosok, a NEK a kormányhoz fordult
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) felszólítja a kormányt, hogy függessze fel a kórházi kapacitáselosztások további korlátozását, mert az szakmailag káros és aggályos

Gyengíti a forintot a dubaji-sokk
Bizalmi válság sokkolta az érdektelennek induló napot: délután negyed ötkor 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.

Összeül a nemzetbiztonsági bizottság az Omninvest miatt
A bizottság az Omninvest hátterét szeretné megismerni és kíváncsiak, hova kerül az oltóanyagból befolyó pénz.

Beckenbauer lemond
A Bayern München elnöke tizenöt év, és tizenhat kimagasló siker után távozik posztjáról. Guti lesérült, alighogy visszakerült a Real keretébe. Tinivel erősített az Újpest. Focihírek.

Irán elkobozta Sirin Ebadi Nobel-békedíját
Az iráni hatóságok elkobozták Sirin Ebadi Nobel-békedíját, amelyet az ügyvédnő 2003-ban kapott az emberi jogok és a demokrácia népszerűsítéséért - jelentette be csütörtökön a norvég kormány.

A dubaji-sokk gyengíti a forintot
Bizalmi válság sokkolta az érdektelennek induló napot: délután negyed ötkor 271,70 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.

Női minőségellenőrök az Infinitinél
Nőket alkalmaz minőségellenőrzési részlegén az Infiniti, legalábbis az új M szedánt hölgyek fogják vizsgálni.

A 10 legjobb úti cél vámpírrajongóknak
A vámpírkultusz virágzásáért nemcsak a hollywoodi mozifilmek, de a manapság divatos kosztümös partik és magukat a sötétség gyermekeinek tartó tinédzserek is felelősek. Aki elsődleges életcéljául a vérivást választotta, jól teszi, ha személyesen is meglátogatja a híres vámpírok otthonát. De azoknak is érdemes a Forbes Traveler által ajánlott helyekre ellátogatni, akik egyszerűen csak kíváncsiak a történelemre.

200 milliót ér a ritka Aston Martin
Ritka Aston Martint árvereznek el jövő januárban az Egyesült Államokban, az autóból mindössze 75 darab készült.

H1N1-fertőzött volt egy Debrecenben meghalt beteg
H1N1-fertőzött volt az a nyíregyházi asszony, aki vasárnap halt meg a debreceni kórházban. Egyelőre nem tudják, hogy az új típusú influenza okozta-e a halálát, de korábbi betegségei miatt a veszélyeztetettek közé tartozott.

Pihent ötletek a téli hideg ellen
A téli hideg elleni kreatív ötletekből nincs hiány. Sokszor már maga a találmány látványa is melegséggel tölti el az embert, annyira mulatságos a dolog.

CN-235 tengerészeti járőrgépeket vásárol az indonéz haditengerészet
Az indonéz haditengerészet három darab tengerészeti járőrgép beszerzését tervezi a következő hónap során, választásuk várhatóan az Indonesian Aerospace által gyártott CN-235 típusra esik majd. A napvilágot látott információk szerint az ország haditengerészete 2009 decemberében fogja aláírni a szerződést. Az érkező három gép közül egyet Szumátra szigetére telepítenének, míg a fennmaradó két darabot Kelet-Indonéziába.

Esett a BUX, zuhant az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 513,19 pontos, 2,48 százalékos csökkenéssel, 20 160,87 ponton zárt csütörtökön. Az amerikai piacok zárva tartanak ma, ezért sok elemző nem számított nagy változásra, a dubai hírek azonban keresztülhúzták a számításokat. Európában a bankszektor szenvedte meg a legjobban ezt a napot, itthon is az OTP lett a nap vesztese.

Telik az a rohadt idő - #25 Andy Garcia
Nézd meg a sorozat korábbi részeit!

Orvosmeteorológia - borongós hétvége frontokkal
A hétvégén változékony időnk lesz. Gyenge fronthatások okozhatnak panaszokat.

Biztonságos fegyvertárolás

Bezárt a ScienNet
Tegnap még csak egy békés PSZÁF-vizsgálat, ma viszont egy összehangolt VPOP-kommandó csapott le a Sciennet-hálózatra.

Két és fél százalékot esett a tőzsde

Perron ezt fantasztikusan megcsinálta
A St.

A valaha készített legjobb sorozatpromó
Főszerepben Louis CK, azaz Székely Lajos, magyar származású komikus, a Lucky Louie című HBO-sitcom egykori, és a Louie című jövőre bemutatkozó F/X-vígjáték jelenlegi húzóneve.

Berlusconi felesége 3,5 millió eurós tartásdíjat követel
Az olasz kormányfő ennek töredékét fizetné. Veronica Lario saját és két gyereke életszínvonalát félti.

Egy 66 éves nő a H1N1 legújabb áldozata
Egy 66 éves, korábban veseátültetésen átesett nyíregyházi asszony halt meg vasárnap Debrecenben a klinikán.

Elfújta a szél Britney Spears turnébuszát
Miley Cyrus felborult turnébusza után Britney Spearsé következett, de az övé nem borult fel, csak legurult az útról Ausztráliában - adta hírül a TMZ.

Sci-fi a jelenben - kijelző a kontaktlencsében
A mai értelemben vett hagyományos kijelzők egyszer talán véglegesen eltűnnek majd a süllyesztőben.

Egy egész családot akartak elpusztítani a lángokkal
Elfogták a fővárosi rendőrök azt a két férfit, akik még november 10-én hajnalban felgyújtották egy XIII. kerületi ház padlásfeljáróját azért, hogy az ott lakó család bent égjen az épületben. A Budapesti rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint a 20 és a 33 éves férfit szerdán fogták el.

Kimutatták az új vírust egy elhunyt debreceni nő szervezetében
A halál oka egyelőre nem ismert, de az kijelenthető, hogy az intenzív osztályon ápolt, gépi lélegeztetést kapott nőnél a korábbi veseátültetés kockázati tényező volt.

Budapest-Hegyeshalom: késnek a vonatok
Kábellopás miatt 15-20 perces késésekkel tudnak csak közlekedni a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform ügyeletese csütörtök délután, hozzátéve, hogy a helyreállítás egész nap eltarthat.

Dübörög a H1N1 Magyarországon - másfélszer több beteg
Több mint ötven százalékkal nőtt az influenzás megbetegedések száma itthon az előző héthez képest. Szakemberek szerint a H1N1 sokkal aktívabb, mint azt korábban gondolták volna, ráadásul a betegek jelentős része a fiatalabb korosztályból kerül ki. Péntektől az eddigi 29 mellett további 170 oltópont nyílik országszerte. H1N1 körképünk.

Újjászületés: a Trabant roncs lett, a nőnek nem ártott a vonat
Könnyű sérülésekkel úszta meg egy nő, hogy kocsijával együtt elgázolta egy vonat csütörtökön kora délután Balatonalmádiban, egy vasúti átjáróban.

Lehúzták? Aprópénzért tárta fel az életét a TV2 sztárja
Kelemen Annácska honoráriumának tíz százalékáért, mindössze hatszáznyolcvanezer forintért teregette ki magánéletének legintimebb részleteit Molnár Anikó - írja a Bors.

3,5 órás krach a londoni tőzsdén: újraindult
A kereskedés délután indult újra, és folytatódott az esés is: az index a késői forgalomban 137,87 pontos, 2,57 százalékos mínusszal 5226,94 ponton járt.

Késések a Budapest-Hegyeshalom vonalon
Kábellopás miatt 15-20 perces késésekkel tudnak csak közlekedni a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform ügyeletese csütörtök délután, hozzátéve, hogy a helyreállítás egész nap eltarthat.

Újabb demonstrációt tarthatnak a hazai tejtermelők
Nem kizárt egy újabb tejtermelői demonstráció sem, amennyiben a demonstrációs bizottság megbízottjai nem tudnak eredményes tárgyalásokat folytatni az agrártárca, a feldolgozók és a kereskedők képviselőivel

Verekedtek, köpködtek a bíróságon, eljárás indult
Köznyugalmat súlyosan megzavaró csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt indított eljárást a gyöngyösi rendőrkapitányság, azt követően, hogy csütörtök reggel két család összeverekedett a gyöngyösi bíróságon 

Teljes látogatási tilalom a debreceni Kenézy-kórházban
Teljes látogatási tilalom lép életbe péntek reggel a debreceni Kenézy Gyula Kórházban, ahol jelenleg két H1N1-vírussal fertőzött beteget kezelnek, s csütörtökön hasonló tünetekkel vettek fel egy újabb beteget

„El van temetve?” A közműdíjakról decemberben szavaznak
Idén nem terjeszti újra elő a Fővárosi Közgyűlés napirendjére a BKV-tarifák emelését a szabad demokrata városvezetés, ám a közműdíjakat, amelyekről csütörtökön nem tárgyaltak, a decemberi testületi ülésre beterjesztik 

Két földön fekvő embert találtak
Feltehetően szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy férfi Szolnokon, feleségét súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba 

Még dátumot sem tűzött ki a kormány az euró bevezetésére
A már hatályba léptetett és a tervezett államháztartási kiigazítások rövid távon ugyan növekedési áldozattal járnak, de hosszabb távon fenntartható növekedési pályára állítják az országot 

Új neveket kapnak az alsó rakpartok
Módosította a közterületek elnevezését szabályozó rendeletét a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, hogy elnevezhessék a nyilasterror mártírjairól az alsó rakpartokat.

A Szovjetunió pénzelte az új EU-külügyminisztert?
Catherine Ashton bárónő, az EU leendő kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja korábban a nukleáris leszerelésért küzdő CND brit szervezet kincstárnokaként kaphatott támogatásokat a Szovjetuniótól a hidegháború alatt - állítja a Brit Függetlenség Pártjának vezetője. Mások azzal vádolják, hogy kommunista.

Elmarad a gólyabál Pécsett
Gyertyagyújtást és néma megemlékezést tartanak a pécsi egyetemen történt csütörtöki lövöldözés áldozatának emlékére este 8 órakor a helyszínen, az intézmény biofizikai kutatóintézete előtt - közölte Győrffy Zoltán, az egyetem szóvivője.

Iszaptenger és ókori vízmű is a világörökség része lett
Az UNESCO a közelmúltban újabb 13 különleges értékkel bíró természeti szépséget és kulturális örökséget nevezett meg, amelyek mostantól az eddig ismert világörökség listát gazdagítják. Kínától Kirgizisztánon át Periug jövőre is lesz mit megnézni.

Semmi nem áll Polanski szabadulásának útjában
Riporterek várják Roman Polanski hazatérését a rendező svájci házánálAhogy tegnap este megírtuk, egy svájci bíróság kimondta, hogy a két hónapja őrizetben levő Roman Polanskit 4,5 millió dolláros óvadék ellenében kiengedhetik a börtönből. A svájci igazságügyi minisztériumnak tíz napja lenne fellebbezni a döntés ellen, de a BBC legfrissebb híre szerint a minisztérium nem él ezzel a jogával. Ezzel biztossá vált, hogy a 76 éves rendező hamarosan elhagyhatja a börtönt és svájci házába költözhet, ahol házi őrizetben lesz: elektromos nyomkövetővel ellenőrzik majd, hogy nem hagyja el a ház területét. A bíróság Polanski ügyvédjének első - készpénzt nem tartalmazó - szabadlábra helyezési kérelmét elutasította, azonban a 4,5 millió dolláros óvadékot már elfogadta, mert "a 76 éves kérelmező házas és két kiskorú gyermek apja. Feltételezhető, hogy felelős apaként, különösen előrehaladott korára tekintettel, nagyobb fontosságottulajdonít családja anyagi biztonságának, mint azt egy fiatalabb személy tenné".Az 1978 óta, kiskorúval létesített nemi aktus miatt körözés alatt álló Polanski éppen The Ghost című filmjének utómunkálatain dolgozott, amikor letartóztatták Svájcban. A filmet a tervek szerint a februári berlini filmfesztiválon mutatják majd be.

H1N1: A rendőrség is besegít az oltóanyagok szállításába
A rendőrségi autók is besegíthetnek a H1N1-vírus elleni vakcina szállításába - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter. Az ÁNTSZ és a rendőrség megállapodásával a a kistérségi ÁNTSZ-eket akarják tehermentesíteni.

Kimutatták a H1N1-et egy elhunyt nő szervezetéből
A 65 éves nő korábban vesetranszplantáción esett át, a halál oka egyelőre ismeretlen.

Újabb kórházakban vezettek be látogatási tilalmat
Debrecenben H1N1-vírussal fertőzötteket kezelnek, Győrben az influenzára hivatkoztak.

Már tucatszor elaludt az olimpiai láng
Kanadában mínusz 37 fokban, hatvan kilométeres szélben, az északi sarkkörön túl is haladt a váltó.

Rendkívüli MLSZ-elnökségi ülés lesz pénteken
A futball bundabotránnyal kapcsolatban a klubtulajdonosok, valamint külső szakértők kaptak meghívót.

Közállapot és szükségállapot
Remélem, hogy nem a narancssárga nyakkendőnek köszönhető, hogy a mai Szempontban (20:10 m1) két vallásos téma is van (eladó templom Medgyesegyházán, katolikus fociakadémia), kár lenne, ha erre az egyébként kiegyensúlyozott műsorra is vonatkozna a „tartsatok ki, jövünk!”.

Elbúcsúztatták a Középiskolai Világjátékokra utazó magyarokat
A négy évente sorra kerülő versenyre 42 országból utaznak Dohába, a magyarokat 19 sportoló képviseli.

Két család összeverekedett a gyöngyösi bíróságon
Csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

Eminem anyja hozzámegy a biszex ügynökéhez
Debbie Nelson hozzámegy biszexuális ügynökéhez, Neal Alperthez aki 2008-ban beperelte az asszonyt.

Zavart volt az ámokfutó egyetemista (Galériával!)
Óra közben kezdett el lövöldözni egy első éves gyógyszerész hallgató a Pécsi Tudományegyetemen tudta meg a Hírszerző az Univ Pécs egyetemi lap munkatársától. A fiatalember ezután egy kismotorral elmenekült a helyszínről, majd a szomszédos kórházból felhívta a rendőröket, és feladta magát. Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek. A PTE-n elmarad a mai gólyabál.

Nők, ha összekapnak: cipődobálás volt a szerb parlamentben
Cipődobálásig feszültek a Vajdaság statútuma körüli politikai ellentétek csütörtökön a szerb parlamentben.

H1N1: látogatási tilalom Debrecenben és Győrött
A látogatási tilalom mindkét esetben holnap reggeltől lép érvénybe.

Bőrkabátot, kesztyűt és maszkot viseltek a rablók
Kiraboltak egy MÉH-telepet csütörtök délután Budapesten, a VIII. kerületi Kálvária téren

Jobb lett a vártnál az orosz gabonatermés
Oroszországban a hivatalosan vártnál többet, 93 millió tonna gabonát takarítottak be az idén. Ebből 58 millió tonna volt a búza

Rábólint-e az MSZP-választmány Mesterházy Attilára?
Az MSZP miniszterelnök-jelöltjére tesz javaslatot a párt választmánya az országos elnökséggel közösen szombaton, az elnökség Mesterházy Attila frakcióvezetőt javasolja jelöltnek.

Növekszik a lengyel GDP
Lengyelországban várhatóan több mint 1,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévi bruttó hazai termék (GDP) 

Megalakult a magyar-szlovén bizottság
Megalakult a Magyarország-Szlovénia határon átívelő vegyes bizottság

BL-továbbjutó figyeli Németh Krisztiánt
Olaszországi lapértesülések szerint a BL-résztvevő Fiorentinánál felmerült Németh Krisztián szerződtetése. A toszkán klub több fronton több játékossal is erősítene - egyikük lehetne a fiatal magyar.

Keresi a gázt a Falcon a Makói-ároknál
A Falcon folytatja a földgáz-kitermelést előkésztő munkát a Makói-ároknál, nincs olyan új fejlemény, amely szükségessé tenné a korábbi tervek felülvizsgálatát - jelentette ki Szabó György, a kanadai cég magyar leányvállalata, a TXM Magyarország Kft. ügyvezetője csütörtökön Óföldeákon.

Oszkó hosszú távra gondol
A már hatályba léptetett és a tervezett államháztartási kiigazítások rövid távon ugyan növekedési áldozattal járnak, de hosszabb távon fenntartható növekedési pályára állítják az országot - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter.

Súlyos árvízhelyzet Írországban
Az elmúlt napok heves esőzései nagy árvizeket okoztak Írországban. Azt mondják, 800 éve nem tapasztaltak hasonlót.

A klímaváltozás súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét
Malária, dengue-láz, hőguta - a globális felmelegedésnek nyilvánvaló egészségügyi kockázatai vannak a legnevesebb brit orvosi hetilap szerint. Őfelsége kormányának egészségügyi minisztere is ugyanerre figyelmeztet.

Cipővel dobálózott a Vajdaságon felbőszült szerb politikusnő
Cipődobálásig feszültek a Vajdaság szabályzása körüli politikai ellentétek csütörtökön a szerb parlamentben. Egy ellenzéki képviselőnő cipőjével megdobta Gordana Comic parlamenti alelnöknőt.

Több púdert a gyereknek!
Egyre több és több gyerekszépségversenyt hirdetnek meg Magyarországon is, jelentkezőkben pedig nincsen hiány. De vajon végiggondolják-e a szülők, hogy milyen hatása lesz a versenynek a szépségkirálynő- és szépségkirály-jelöltekre, akik gyakran még tíz évesek sincsenek?

A Falcon a Makói-ároknál termelne ki gázt
A Falcon folytatja a földgáz-kitermelést előkésztő munkát a Makói-ároknál, nincs olyan új fejlemény, amely szükségessé tenné a korábbi tervek felülvizsgálatát - jelentette ki Szabó György, a kanadai cég magyar leányvállalata, a TXM Magyarország Kft. ügyvezetője csütörtökön Óföldeákon.

Újabb tejtermelői demonstráció lehet
Nem kizárt egy újabb tejtermelői demonstráció sem, amennyiben a demonstrációs bizottság megbízottai nem tudnak eredményes tárgyalásokat folytatni, az agrártárca, a feldolgozók és kereskedők képviselőivel - közölte Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnökhelyettese, a demonstrációs bizottság vezetője csütörtökön Budapesten a Tej Média Klub rendezvényén.

Ahány ország, annyi ételpiramis
Minden nap együnk tojást, kerüljük a tojást, igyunk tejet, ne igyuk tejet, csak margarint, csak margarint ne... Nagy a káosz az egészséges táplálkozás terén, de szerencsére látszik a fény az alagút végén.

Rihanna megalázva érzi magát a meztelen fotói miatt
Először nyilatkozott Rihanna arról, hogy májusban nyilvánosságra került néhány meztelen fénykép róla, melyeket egy volt barátjának küldött annak idején.

Keddi nézettség: jól tartja magát a V
A kedd esti nézettségi versenyben szokás szerint jól szerepelt az NCIS és ami még örömtelibb a tengerészek és a helyszínelők kedvelőinek, a spinoff a pilot óta legmagasabb 18-49-es ratingjét hozta - mindezt úgy, hogy ellenük két reality, a Dancing with the Stars duplarészes fináléja és a Biggest Loser indult.

Cipődobálás volt a szerb parlamentben
A Vajdaság autonómiájának kérdése érzelmi viharokat okozott, két képviselőnő nem bírt magával.

Csak a lengyelek harmada szeretne eurót

Vonat elé hajtott autójával egy nő Balatonalmádinál
A nő az ütközéskor kiesett a kocsijából, s feltehetően ennek köszönheti, hogy csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Roman Polanski óvadék ellenében visszatérhet svájci házába
A svájci igazságügy minisztérium csütörtökön bejelentette, nem fellebbeznek a Roman Polanski óvadék elleni házi őrizetbe helyezése ellene.

Kóbor kutyák támadtak egy asszonyra Somogyban
A nő a kerékpárúton futott, amikor öt kóbor kutya a nyomába eredt, és az egyik állat megtámadta.

Felmentették a HVG újságíróját
A bíróságokról szóló cikk egy tévedést is tartalmazott, ami miatt először elmarasztalták.

Óra közben ölt a pécsi ámokfutó egyetemista (Galériával!)
Óra közben kezdett el lövöldözni egy első éves gyógyszerész hallgató a Pécsi Tudományegyetemen tudta meg a Hírszerző az Univ Pécs egyetemi lap munkatársától. A fiatalember ezután egy kismotorral elmenekült a helyszínről, majd a szomszédos kórházból felhívta a rendőröket, és feladta magát. Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek. A PTE-n elmarad a mai gólyabál.

Újabb gigabüntetés vár a TV2-re és az RTL Klubra
Az RTL Klub 54 órára sötétülhet el, a TV2-nek pedig 105 milliójába kerülhet a törvénysértés.

Figyelem! Jelentős változások lesznek a KRESZ-ben januártól
Január elsejétől több mint 60 ponton módosulnak a KRESZ-szabályok - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő.

Sajóbábony: előzetesben egy fiatalkorú is
A fiatalkorú esetében is felfegyverkezve, csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak bűntette, illetve rongálás vétsége miatt indítottak eljárást.

Mégse Mesterházy? Szili Katalin előlép a homályból!
"Induljunk el és szervezzük meg azokat a közösségeinket, amelyek képesek megszólítani és befogadni a baloldal ma még politikai hajléktalanjait!"

Péntektől látogatási tilalom a Petz Aladár-kórházban
Péntektől látogatási tilalom érvényes a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati centrumában, továbbá a szülészeti és a nőgyógyászati, valamint a központi intenzív osztályon

Nemzetbiztonsági bizottsági ülés az Omninvest ügyében
Simicskó István jövő hétfőre összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, hogy a képviselők tájékoztatást kaphassanak arról, a kormány milyen nemzetbiztonsági eszközöket vett igénybe a H1N1-vírus elleni oltóanyagot gyártó cég hátterének megismerésére.

Benzinkúthálózatot venne a Petrol és a Lukoil
A tőzsdén jegyzett szlovén olajkonszern, a Petrol és az orosz Lukoil is érdeklődik a horvát INA tulajdonában levő Crobenz benzinkúthálózat megvásárlása iránt.

Felhős ég, gyenge eső várható
Csütörtökön eleinte többnyire erősen, majd éjszaka változóan felhős lesz az ég, csak néhol lehet szitálás, gyenge eső.

Sajóbábony: fiatalkorú fiú került előzetes letartóztatásba
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy fiatalkorú fiút csütörtökön a november közepén történt sajóbábonyi események miatt

Előbb gyilkolt, majd feladta magát a pécsi ámokfutó + Videó + Képek
Egy halottja, s több sebesültje is van a pécsi lövöldözésnek. Ismert: egy 23 éves gyógyszerészhallgató maroklőfegyverrel nyitott tüzet társaira csütörtökön délelőtt. A támadó elmenekült a helyszínről a közeli klinikára, ám telefonon feladta magát majd a kommandósok el is fogták. A tragédiával kapcsolatban a politikusok együttérzésüket fejezték ki az áldozatoknak.

51 éves nőre támadtak a kutyák
Kutyafalka támadt egy 51 éves asszonyra a Kaposvár és Toponár közötti kerékpárúton

A város határában termesztette a kendert
Kábítószer-terjesztő került rendőrkézre Dunaföldváron; a 28 éves férfi maga termelte a kendert a város határában egy eldugott telken

54 órás elsötétítés várhat az RTL Klubra
Óriásbüntetést kaphat a két kereskedelmi tévé, ha a távozó ORTT-elnök nem mérsékli a szankciókat.

Cipődobálás a szerb parlamentben
Cipődobálásig feszültek a Vajdaság statútuma körüli politikai ellentétek csütörtökön a szerb parlamentben.

Csütörtöki eredmények: Polgár továbbjutott
Polgár Judit bejutott a harmadik fordulóba, azaz a legjobb 32 közé az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló sakk Világkupán. A Blackhawks sorozatban nyolcadik győzelmét aratta az NHL-ben, a chicagóiak ezúttal San Joséban győztek.

Csak őrültként úszhatja meg a pécsi lövöldöző
A szakértő szerint a bűntény alapján tényleges életfogytiglant is kaphatna a pécsi lövöldöző. Ám ha a szakértői vizsgálat kimutatja, hogy pszichésen beteg, egy zárt intézetbe küldhetik kezelésre.

Több tízezer Citroën borulhat sötétbe
Több tízezer C2, C3 és C3 Plurielt hív vissza a Citroën, gond lehet ugyanis a fényszóróvezérlő elektronikával.

Kínai letartóztatások a bundabotrányban
A múlt pénteken kirobbant európai bundabotrány kapcsán a német rendőrség házkutatást tartott az egyik gyanúsított lakásán, ahol bizonyítékokat találtak arra, hogy a 21 éves férfi egy harmadosztályú labdarúgó-mérkőzést igyekezett manipulálni. A hatóság a lakásban talált adathordozókat, a számítógépet és mobiltelefont lefoglalta, a gyanúsítottat azonban nem kívánta megnevezni.

Romario édesapja emlékére focizott
Néhai édesapja emlékére ismét pályára lépett szerdán Romario, a brazilok hivatalosan tavaly visszavonult futballsztárja.

Nem egymenetes játszma a középkorú nő pályamódosítása
Évtizedeken át hitegetjük magunkat: ha esetleg rosszul döntöttünk anno a pályaválasztáskor, bármikor korrigálhatjuk majd. Pedig a húszas éveikben tévesen orientálódott, ennek okán pályamódosításra készülő középkorú nők óriási ellenállással találják szembe magukat: nemcsak a társadalom, de saját, idő közben megváltozott képességeik következtében is.

Bronzkori szamócától a középkori lakomáig
Gasztronómiai időutazásra hívja az érdeklődőket az archeobotanika segítségével Gyulai Ferenc, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, aki Bronzkori szamócától a középkori lakomáig címmel tart csütörtökön előadást a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

A Petrol és a Lukoil is vinné az INA benzinkúthálózatát
A tőzsdén jegyzett szlovén olajkonszern, a Petrol és az orosz Lukoil is érdeklődik a horvát INA tulajdonában levő Crobenz benzinkúthálózat megvásárlása iránt.

Bírósági ítélet MR-vizsgálat alapján
Először használták fel egy vádlott agyának MR-felvételét bírósági tárgyalás során. A funkcionális MRI vizsgálat eredményéből kiderült, hogy Brian Dugan agya pszichopata jellegzetességeket mutat, tehát betegnek minősíthető. Ennek ellenére Chicagóban halálra ítélték a férfit, aki megerőszakolt és megölt egy tízéves kislányt. 

Drogbáék gyermekkórházért táncoltak
Didier Drogba igyekszik népszerűségét jótékony célokra is felhasználni: a múlt héten a Dorchester Hotelben egy jótékonysági bált szervezett, hogy így gyűjtsön pénzt egy abidjani gyermekkórház számára. A rendezvényen több elefántcsontparti futballista is részt vett, és Drogba Salomon Kalouval és Emmanuel Ebouéval a tánctudását is megmutatta az ismert énekes, Akon segítségével.

Felmentették a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót
Másodfokon felmentették Babus Endre HVG-s újságírót, aki egy cikkében a Komárom-Esztergom megyei bíróságok munkáját bírálta. Az újságírót első fokon még bűnösnek találták rágalmazásban.

Ronan Keating meglepő váltása
A BBC új irodalmi műsorának egyik házigazdája a Boyzone egykori énekese, Ronan Keating lesz.

Béremelésért sztrájkolnának az MTV-ben
A szakszervezetek szerint öt éve nem emeltek bért a csődközelben lévő intézményben, és ez nem jó.

Barack Obama elnöki kegyelemben részesítette a Fehér Ház pulykáját
Bátor, az idei év Elnöki Pulykája nem kerül a Hálaadás-napi vacsoraasztalra. A kegyelmet az elnök lányai könyörögték ki neki.

A bicikliseket nem mérik a traffipaxszal
Emelkedik a kerékpárosok engedélyezett maximális sebessége, de a rendőrség továbbra sem tervezi, hogy traffipaxokkal próbálják ellenőrizni a sebességhatárok betartását.

A rendőrség is szállít vakcinát
Péntektől további oltópontok nyílnak, az induló oltóanyag-készletet már kiszállították.

Roger Moore aggódik rajongói egészségéért
A 82 éves brit színész 2003-ban, a The Play What I Wrote című darabban nyújtott alakítása közben lett rosszul, később, a kivizsgálások során kiderült, szívritmuszavara van.

Áldás az olvasóknak
Szaporodjatok, és sokasodjatok, töltsétek be a kommentablakot, a közösség is sokasodjék a földön.Örömmel jelenthetem, megint többek lettünk.

Az MTV szájkaratézik az MSZP-vel
Jánosi György szerint pazarolnak, és az ügyészség is nyomoz az MTV ellen. A köztévé visszavág.

Jövőre olcsóbb lesz a cseh áram

Négy évet kapott a spamkirály
Alan Ralsky több tízmilliárd dolláros kárt okozott az egy évtizeden át tartó spameléssel. Börtönt és pár százezer dolláros büntetést kapott.

Az Omninvest miatt ülésezik a nemzetbiztonsági bizottság
A Fidesz hétfőre rendkívüli ülést hívott össze a H1N1-elleni vakcinát gyártó cég hátterének vizsgálatára.

Adóhiány miatt vizsgálják a Sciennetet?
Több százmilliós adóhiány miatt indult eljárás egy törzsvásárló-közvetítőnél, egy embert őrizetbe vettek.

Brüsszeli kartellvád a Philips ellen

Ki van a szakáll mögött? 4.
Minden nap más celebre húzzuk a Mikulás-ruhát, önnek meg ki kell találnia, ki a napi áldozatunk.

Virtuális világba menekült az Auchan
Az Auchan már érzi, hogy idén karácsonykor nem fog akkorát szakítani, mint általában (lesz viszont az alkalmazottaknak temérdek leárazott jav a roham után), ezért a vásárlókat sem akarja nyomasztani a valóság súlyával, inkább egy fantáziavilággal kedveskedik, ahol minden sokkal drágább, amihez képest nagyságrendekkel olcsóbb is: Nov 22-én délelőtt fotóztam a mellékelt képeket a maglódi Auchanban.

Szigorítanák a csalókkal szembeni büntetést Németországban
A javaslat szerint akár 10-15 éves börtönt is kaphatna, aki doppingol, vagy bundabotrányba keveredik.

Újabb tejes demonstráció jöhet

Carla Bruni filmszerepet kapott Woody Allentől
Nicolas Sarkozy francia államfő neje, a modellből énekesnővé lett Carla Bruni képtelen volt nemet mondani Woody Allen ajánlatára, így a következő Woody Allen-filmben az ő jelenlétére is számíthatunk - írja a Female First.

Óra közben ölt a pécsi ámokfutó egyetemista
Óra közben kezdett el lövöldözni egy első éves gyógyszerész hallgató a Pécsi Tudományegyetemen tudta meg a Hírszerző az Univ Pécs egyetemi lap munkatársától. A fiatalember ezután egy kismotorral elmenekült a helyszínről, majd a szomszédos kórházból felhívta a rendőröket, és feladta magát. Egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek. A PTE-n elmarad a mai gólyabál.

500 milliós csalás - rács mögött egy budapesti ügyvéd
Újabb ügyvédet tartóztatott le a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megvadult kutyafalka támadt egy kocogó asszonyra
Az asszony 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba szállították.

H1N1: a rendőrség is segíti kiszállítani az oltóanyagokat
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) autói is besegítenek a H1N1 vírus elleni vakcina szállításába - jelentette be az egészségügyi miniszter.

Mégsem rágalmazott: felmentették a HVG újságíróját
A nem jogerős ítélet szóbeli indoklása szerint ez a demokratikus fejlődés iránya a nyilvánosság vonatkozásában.

High-tech bicikli szimulátor
Egy érdekes bár abszolút nem olcsó lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a biciklis balesetek számát.

Brutális ámokfutás: könnygázgránát a gyerekosztályon
Három csecsemő kritikus állapotba került Nigériában, miután egy rendőr könnygázgránátokat lőtt egy gyerekkórház kórtermébe - közölte a nigériai rendőrség. A rendőr az után kezdett ámokfutásba, hogy a kórházban kezelt lánya meghalt.

Van arca: közterületen termelt kendert egy férfi
Kábítószer-terjesztő került rendőrkézre Dunaföldváron; a 28 éves férfi maga termelte a kendert a város határában egy eldugott telken - közölte a rendőrség.

Kilakoltatták a 65 éves asszonyt
Csütörtökön délelőtt rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt törleszteni adósságát a rendelkezésére álló havi 40 ezer forint nyugdíjból

Részvétét fejezte ki Navracsics Tibor
Részvétét fejezte ki az elhuny családjának a Fidesz és az MSZP frakcióvezetője is.

Kilapította autóját a vonat, megmenekült
Vonat elé hajtott személykocsijával csütörtökön egy nő a piros jelzés ellenére Balatonalmádiban, a Rákóczi utcai vasúti átjárónál; az ütközés következtében a 45 éves helybéli autós könnyebben sérült meg

Székesfehérvárt 1,5 milliárdos elvonással sújthatja a büdzsé
A Fidesz szerint nagyon veszélyes a jövő évi költségvetés, amely

Olcsóbb lesz Csehországban az áram
Csehországban jövőre 3,6 százalékkal csökken a háztartások számára a villamos energia ára, és a földgázé is valamelyest mérséklődik - közölte csütörtökön Prágában az energiahivatal (ERU) elnöke.

A kormány együtt érez az áldozat családjával és a sérültekkel
A kormány megdöbbenve értesült a pécsi egyetemen történt tragédiáról, és együtt érez a lövöldözésben életét vesztett áldozat családjával és a sérültekkel

Felmentették a bíróságot kritizáló újságírót
Felmentette a rágalmazás vádja alól a bíróságokat kritizáló HVG-s újságírót a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

Pszichiátriai beteg lövöldözhetett
A pszichiáter professzor szerint valószínűsíthető, hogy egy nem, vagy nem megfelelően kezelt pszichiátriai beteg támadt csütörtökön fegyverrel diáktársaira Pécsett.

Összeül a nemzetbiztonsági bizottság Omninvest miatt
A bizottság az Omninvest hátterét szeretné megismerni és kíváncsiak, hova kerül az oltóanyagból befolyó pénz.

Egyre több országot érint a futballbotrány
Törökországban a szövetség a saját kezébe vette a nyomozást, míg Albániában már a büntetések mértékét mérlegelik. Kínában 16 embert letartóztattak, Németországban házkutatásokat tartott a rendőrség.

A milliárdos beruházásnak köszönhetően megújulnak a hazai városok
Aláírták két megyei jogú városunk, Kaposvár és Nyíregyháza funkcióbővítő városfejlesztéséről szóló támogatási szerződését. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2007-2013 között 270 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre a települések rehabilitációjára. Ebből a 2007-2010-es időszakban a pályázatos és kiemelt projektek közel 200 milliárd forint uniós társfinanszírozásban részesülhetnek, ami közel nyolcszorosa az I. NFT 24,5 milliárd forint értékű, városrehabilitációra fordított támogatási összegének.

Prost: Räikkönen remek pilóta, de kicsit lusta
Alain Prost arra figyelmezteti Kimi Räikkönent, hogy alaposan gondolja meg, valóban ki akarja-e hagyni a 2010-es Forma-1-es szezont, mert nem könnyű a visszatérés, amire mentálisan és fizikálisan is keményen készülni kell a szünet alatt. A francia legenda abban sem biztos, hogy a kihagyás után könnyen találna magának csapatot a finn kiválóság.

Zaklató videó miatt perlik a Google vezetőit
Hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetés kiszabását kéri négy Google-vezetőre az olasz ügyészség, amiért a vállalat videomegosztó oldalán megjelent egy olyan felvétel, amelyen egy Down-kóros tizenévest zaklatnak.

Könyvtári ritkaságok karácsonyra
Hat közös kötetet jelentetett meg a karácsonyi könyvszezonra a Kossuth Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK): az Amor Librorum reprint sorozatban három újabb hasonmás kiadvány jelent meg, s a magyar térképtörténetbe, a Képes Krónika szakirodalmába, valamint a nemzeti könyvtár gyűjteményeinek világába is bepillantást nyújt egy-egy új kötet.

Eldőlt ki az első Hachem-féle pókersztár
Ezre közül kereste valóságshowjában, 2005 világbajnoka az igazi Pókersztárt. Végül egy 33 éves, két gyermekes anyuka lett a befutó.

Copyright és ceruza

Jöhet a dízelmotoros Mini Cooper S
Meg nem erősített információk szerint dízelmotoros változat készülhet a Mini Cooper és Clubman S-ből.

A Nickelodeon káros a gyermek egészségére
Jó, túl sok újat ezzel még nem mondtunk, a felnőttkori elhízás és tunyulás felé vezető úton az első bizonytalan lépés az, ha a kölök nem Pistikével verekedik a dömperért a homokozóban, hanem ott ül a tévé előtt és naphosszat bámulja a rajzfilmeket.

Óriásdugó az Árpád hídon
A pesti oldalon összeütközött két autó, egy embert kórházba szállítottak.

Börtönnel fenyegetnek négy Google-vezetőt
A vállalatok beperelték egy videó miatt, amelyen egy Down-kóros tizenévest zaklatnak. Levették a videót, de az ügyészeknek ez nem elég.

Rihanna nem jár terápiára
Kilenc hónappal ezelőtti verése után Rihanna nem ment pszichológushoz, mert Barbadoson ez nem szokás - számolt be róla a Female First.

Civilek küzdenek a szíriai kurdok jogaiért
A HRW szerint nincs lehetőségük közösségi életre, gyakoriak az őrizetbe vételek, kínzások.

Mandula szereti a nevét
Mandula mostanában sportot űz abból, hogy fűnek-fának mondogatja a család idióta neveit és várja a hatást.

Ámokfutás halálos áldozattal a pécsi egyetemen
Több lövés dördült a PTE ÁOK Biofizikai Intézetében. A lövöldöző és az eddigi egyetlen halálos áldozat egyaránt gyógyszerészhallgató. A támadót elfogták. Az intézet környékére számos rendőrautó érkezett, felfegyverzett kommandósok és golyóálló mellényt viselő rendőrök intézkednek. Hiller István és Draskovics Tibor a helyszínre utazott.

Diszkont áruházakba érkezik az iPhone
A trendi tapimobilt a jelek szerint egyre szélesebb vásárlói közösséghez szeretnék eljuttatni.

Sztrájkbizottság alakult az MTV-ben
A Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége az 1650 dolgozó mintegy egyharmadát tömöríti.

Kivételeznek a magyar műsorvezetővel - mire készül?
Zola boldog, hiszen munkáltatója még egy évig biztosan ad neki munkát: meghosszabbították a szerződését, ami a Viva TV-nél nagy szó.

Páncéltörő gránát a Rábában
Szerdán kora délután jelezték a sárvári kapitányságon, hogy Ikervárnál a Rába hídnál gránátot találtak.

Sztrájkbizottságot alakítanak az MTV szakszervezetei
Sztrájkbizottság létrehozásáról döntött a Magyar Televízió (MTV) dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete

Halálra rugdosta ivócimboráját, 15 évet kapott
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, és 15 év fegyházbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön azt a somogysámsoni férfit, aki halálra rugdosta ivócimboráját.

Bezár egy Opel-gyár?
Szinte bizonyosra vette a belgiumi Opel-gyár bezárását a La Libre Belgique című brüsszeli lap csütörtökön megjelent cikkében.

Majtényi csökkentené a kereskedelmi tévék büntetését
Majtényi László távozása előtt még csökkentené a Mónika show-ra és a Joshi Bharatra kilátásba helyezett büntetés mértékét, más tagok pedig még ennél is kisebb mértékben szankcionálnák a feltárt törvénysértéseket

Életfogytiglan a gadnai gyilkosnak
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a 2007-ben Gadnán történt gyilkosság vádlottját a Borsod megyei bíróság csütörtökön első fokon - mondta az MTI-nek az intézmény sajtóreferense.

„A szocialisták nagyon zavartan viselkednek és szavaznak”
Tarlós István, a Fidesz

Halálos baleset Tolcsvánál
Egy ember meghalt, ketten megsérültek egy balesetben a Borsod megyei Tolcsvánál, ahol a 37-es számú főúton két személygépkocsi összeütközött csütörtökön

Jól eldugta a pénzét?
Egy 82 éves asszonyt loptak meg tegnap este Székesfehérváron. A nénihez azzal ment be két ismeretlen férfi, hogy felhívja a figyelmét arra, hogy a környéken több lopás is volt, figyeljen a félretett pénzére.

Vesetranszplantált nőnél is kimutatták az újinfluenzát
Egy vesetranszplantáción átesett nőbeteg halt meg vasárnap, akinek szervezetében kimutatták a H1N1-et - tudta meg a Debreceni Egyetemtől az FN.hu.

Életfogytiglan a gadnai gyilkosságért
Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a 2007-ben Gadnán történt gyilkosság vádlottját a Borsod megyei bíróság csütörtökön első fokon - mondta az intézmény sajtóreferense.

Tarlós: szétesett a közgyűlés
Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint szétesett a Fővárosi Közgyűlés működése, és az SZDSZ-szel közös koalícióból nemrég kilépett szocialisták a csütörtöki ülésen sokszor saját korábbi indítványaik ellen szavaztak.

Sztrájkbizottság alakul az MTV-ben
Sztrájkbizottság létrehozásáról döntött a Magyar Televízió (MTV) dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete - erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön a vállalat üzemi tanácsának elnöke.

Közterületen termesztették a kendert
Kábítószer-terjesztő került rendőrkézre Dunaföldváron; a 28 éves férfi maga termelte a kendert a város határában egy eldugott telken - közölte a rendőrség.

Miért sokkal veszélyesebb a H1N1, mint eddig hittük?
Az új influenza kórokozója, a H1N1 sokkal virulensebb, azaz sokkal aktívabb, mint előtte gondolták. Olyan anyagokat termel ugyanis, amelyek gátolják a szervezet természetes védekezését - hangsúlyozta Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója az MTI-nek.

Közép-Európa évtizedes lemaradásban van
Ömlik a pénz a térségünkbe, mégsem leszünk képesek felzárkózni a nyugathoz 2020-ig sem

Nem eshet le áru a kamionról
Magyar fejlesztésű műholdas rendszer védi a kamionok rakományát. A kütyüvel idén 46 fosztogatót kaptak el.

Díjat nyert a magyar siklóernyősök filmje
Az Adrenalin és örvénylés két extrémsportoló életét mutatja be. Svájc és a franciák is díjazták.

Instant get Dexter-óra
Két óra egy számlapon, a sötét és a világos oldal gondolom Dexter barátunk két énjén hivatott jelképezni, mindenesetre nekünk bejön.

Tovább csökkent a magánszektor hitelfelvétele az euróövezetben

A szánkó nehezebb, mint a kenuzás
A nemzetközi szánkószövetség honlapja is ír az olimpiai bajnok Pulai Imre vancouveri terveiről.

Romario édesapja emlékére lépett újra pályára
A 43 éves futballista az America színeiben játszott 22 percet, apja régi rajongója volt a riói klubnak.

Polgár Judit továbbjutott a sakk Világkupán
Az oroszországi viadalon Polgár Judit a román Liviu-Dieter Nisipeanut verte ki, bejutott a legjobb 32-be.

Angelina Jolie ki nem állhatja Barack Obamát
A színésznő nem ért egyet az elnök politikájával, nem az általa preferált ügyeket részesíti előnyben.

Harmadik üzemét is megépíti Kínában a Hyundai

Ormos: a szélsőségek ellen programok kellenek
Ormos Mária szerint a politikai szélsőségekkel szemben az érdemi programalkotás a legjobb módszer minden korszakban, ez az, amivel meg lehet előzni azok elterjedését. A történész, akadémikus Az árpádsáv tegnap és ma című konferencián, csütörtökön Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban beszélt erről.

"Elfüstölt" egy Várbusz a Clark Ádám téren
Erős füst árasztott el egy BKV-buszt a Clark Ádám téren. A tűzoltók megkezdték az oltást, utasok nem sérültek meg - értesült a HavariaPress.

Karambol a Árpád híd pesti oldalán
A helyszínre a tűzoltók is kivonultak, mert az egyik jármű füstölt. A forgalmat rendőrök irányítják, az autókat ki lehet kerülni.

Járai: adó- és kiadáscsökkentésre van szükség
Akár egy év alatt is véghez lehet vinni olyan intézkedéseket, amelyek 2-3 év múlva érezhető gazdasági javulást hoznak; mindenekelőtt adócsökkentésre és a bürokrácia leépítésére lenne szükség - mondta Járai Zsigmond, volt jegybankelnök csütörtökön Debrecenben.

Élelmiszersegélyt kap 1500 család
Közel 1500 rászoruló kap élelmiszer-adományt Salgótarjánban, a nyolcezer kilogrammnyi tartós élelmiszert egy héten keresztül osztják ki a nógrádi megyeszékhelyen

Kivezették a gárdaruhás képviselőt
A betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg a terézvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén Gyenge Zsolt, a Jobbik színeiben politizáló képviselő, akit rendőrök vezettek el az ülésről

Járai az adócsökkentést és a bürokrácia leépítését hangsúlyozta
Akár egy év alatt is véghez lehet vinni olyan intézkedéseket, amelyek 2-3 év múlva érezhető gazdasági javulást hoznak; mindenekelőtt adócsökkentésre és a bürokrácia leépítésére lenne szükség 

Három tonna hamis mosóport találtak
Három tonna átcsomagolt, illetve arra váró mosóport találtak egy kiszombori hangárban; a lefoglalt áruval, ha piacra kerül, akár kétmillió forintot is kereshettek volna az elkövetők

A tarifa növelése nem old meg semmit, maradnak a BKV árai

Két autó ütközött össze az Árpád hídnál
Egy embert kórházba szállítottak, miután két személygépkocsi összeütközött az Árpád híd pesti oldalán, a felüljáró alatt csütörtök kora délután

MÁV: 15 százalékos jegyáremelést akar a kormánybiztos
A helyközi közösségi közlekedés tarifaemeléséről még nem született döntés, folynak az egyeztetések, a jelenlegi állás szerint átlagosan 15 százalékos emelés várható

Elvezették a gárdaegyenruhás képviselőt - videó!
Gyenge Zsolt volt Fideszes, jelenleg a Jobbik színeiben politizáló önkormányzati képviselő, csütörtök délelőtt demonstratív célzattal, a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg az VI. kerületi önkormányzat ülésén - áll az önkormányzat sajtóközleményében. Videó!

Elvezették a terézvárosi ülésről a Gárda-ruhás jobbikost
A betiltott Magyar Gárda egyenruhájában vezették el a budapesti VI. kerület képviselő-testület csütörtöki üléséről Gyenge Zsolt jobbikos képviselőt. Verók István polgármester azután hívta ki a rendőröket, hogy többször felszólította a férfit, hogy öltözzön át vagy hagyja el a termet.

Nem érkezett meg az interneten vásárolt traktor
Interneten vett traktort egy Heves megyei férfi, ám a munkagép a pénz kifizetése után sem érkezett meg - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a rendőrség.

Iverson visszavonul
Bejelentette visszavonulási szándékát Allen Iverson, akit 2001-ben az idény legjobbjává választottak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

További leírásokra kényszerülhetnek a német bankok
A német központi bank (Bundesbank) szerint még nem lábalt ki a válságból a német pénzügyi rendszer, és 2010 végéig további 90 milliárd euró leírására kényszerülhetnek a bankok.

Futónövény a luxuskávéfőzőn

Leállt a londoni tőzsde, nagy esésben az OTP
Technikai gondok miatt leállt a kereskedés csütörtökön a Londoni Értéktőzsdén (LSE). Európa tőzsdéi mínuszban állnak, az OTP három százalékos esésnél tartott fél kettő előtt.

Glasgow Guggenheimje: épül Zaha Hadid közlekedési múzeuma

Helyreállítják a klasszikus színház szülőhelyét
Görög hivatalos szervek bejelentették, hogy helyreállítják az Akropolisz alatt egykor állt márványszínházat, ahol 2500 évvel ezelőtt Euripidész drámáit és más klasszikus színműírók darabjait először bemutatták.

Egy nő átlagosan 18 évet tölt a konyhában
A férfiak több időt töltenek a konyhában, de ennek nagy részét nem főzésre vagy takarításra fordítják, ellentétben a nőkkel, akik közel 18 évet húznak le a helyiségben, és ennek nagy részét bizony munkával töltik. A konyha mégis csak a nők birodalma.

A Chicago sorozatban nyolcadszor nyert
Marian Hossa első meccsén két gólt lőtt a Chicagóban, a Blackhawks San Joséban vágott hetet, hármat emberhátrányból.

Leállt a kereskedés a londoni tőzsdén

Tolvanen: Senkinek sincs zöld kártyája
A hokiban nincsenek változatlanul működő csapatszerkezetek, mint a labdarúgásban – mondta blogunknak Jarmo Tolvanen arról, miért variálja gyakran a sorokat.

Listák, listák mindenütt
Mára négy tévés listát is találtunk, és mivel eszünk ágában sincs mindet kitolni külön posztba (van sokkal jobb dolgunk is), inkább egy összefoglaló írásban emlékezünk meg róluk, mert így egyszerűbb.

Temeti a belga sajtó az antwerpeni Opel-gyárat

Andor fejlesztéspolitikai tárcát kap
Csak két tárca, a foglalkoztatási és a regionális politikai ilyen.

Ötvenezren otthagyták a Wikipédiát
Több tízezer önkéntes abbahagyta az enciklopédia szerkesztését.

Courtney Love sztriptízbárba ment nosztalgiázni
Az énekesnő a zenésztársait vitte magával, akik mind úgy néztek ki, mint Keith Richards.

Lu Jung nyert férfi 85 kilóban a súlyemelő vb-n
A kínaiak olimpiai bajnoka összetettben és szakításban lett világbajnok Gojang Cityben zajló vb-n.

Bölöni veszített, de igazi hadvezér volt
Az erdélyi edző a magyar futball kemény kritikusa, megnéztük, hogy meccsel Londonban az Arsenallal.

Romaellenesség: Bajnai levelet kapott
A romaellenes megnyilvánulások miatt az ET emberi jogi biztosa levelet írt Bajnainak.

Gyorshír: lövöldöztek a pécsi egyetemen
Lövöldöztek a Pécsi Tudományegyetem egyik épületében csütörtök délelőtt, az esetnek valószínűleg sérültjei is vannak.

Peren kívül egyezne meg a H1N1 fertőzéssel elhunyt fiú anyja
Az eljárás megindításához egy általa felkért orvos szakértő véleményére vár, akinek a feladata azt kivizsgálni, történt-e szakmai mulasztás a kórház részéről a fiatal ellátása során.

Ingyen számítógépeket osztogat a Google?
Lehet, hogy a jövő a teljesen ingyenes, de reklámokkal jól megpakolt számítógépeké.

Hoppá! - Nem lesz drágább a BKV-jegy
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén nulla százalékos emelést szavaztak meg a képviselők.

Egy halott a lövöldözésben a pécsi egyetemen
Több lövés dördült a PTE ÁOK Biofizikai Intézetében. A bejelentő szerint a támadásban több személy is megsérülhetett, egy személyt már nem tudtak újraéleszteni. A támadót elfogták. Az intézet környékére számos rendőrautó érkezett, felfegyverzett kommandósok és golyóálló mellényt viselő rendőrök intézkednek.

Technikai gondok: leállt a londoni tőzsde
A részvénypiac fő árfolyammutatóját, a FTSE-100-ast a leállás pillanatában mért 5.264,97 ponton befagyasztották; ez 99,84 pontos, 1,9 százalékos mínusz az előző záráshoz képest.

Belyó Pál csütörtöktől a KSH elnöke
Belyó Pál váltotta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) élén Pukli Pétert, az új elnök kinevezési okmányát Molnár Csaba kancelláriaminisztertől vette át csütörtökön a KSH épületében.

Szégyellte elmondani, hogy alig lát
Szemüveges hajléktalan ritka, mint a fehér holló - nem azért, mintha a látásuk tökéletes lenne, csakhogy az utcalakóknak nem futja ilyen úri huncutságokra.

Feladta magát a pécsi ámokfutó! Két életveszélyes sérült a lövöldözésben
A pécsi egyetem dékánja megerősítette, hogy egy diák lövöldözött az intézményben.

Senki sem becsüli meg az egészségügyi szakdolgozókat
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szerint az egészségügyi vezetés és a társadalom sem erkölcsileg, sem anyagilag nem ismeri el a szakdolgozókat; a hivatásukat gyakorlók iránt érzett aggodalmát a kamara nyílt levélben fogalmazta meg, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Rablók a székkutasi benzinkúton
Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt indított nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szerdán este Székkutason történt bűncselekmény ügyében

H1N1: peren kívül egyezne meg a halott gyerek édesanyja
Peren kívül kíván megegyezni a H1N1 vírusfertőzésben elhunyt 15 éves szentlőrinckátai fiú édesanyja a jászberényi kórházzal, ahol a gyereket először kezelték 

Megszépül Kaposvár belvárosa
Kaposvár belvárosának összességében 2,2 milliárd forintnál többe kerülő

Belyó Pál a KSH élén

Online sorozatot indít a BBC
Januárban startol a BBC első, csak az interneten futó szappanoperája. A csatorna az EastEnders című nagy sikerű tévésorozatát vette alapul az EastEnders: E20 címet viselő online szériához.

Dübörög a gazdasági bűnözés Magyarországon
Számos magyar cég esik áldozatul a gazdasági bűnözésnek, ennek fényében túlzottan optimisták a jelenséggel kapcsolatban a magyar vállalatvezetők.

Lövöldözés volt a pécsi egyetemen
Lövöldöztek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egyik épületében csütörtök délelőtt, az esetnek négy sérültje van. A kommandósok elkapták az ámokfutót.

Eladó Roman Polanski és néhai felesége meztelen fotója
Roman Polanski és néhai felesége, Sharon Tate negyven éve készült közös meztelen fotója kerül kalapács alá egy decemberi New York-i árverésen. A becslések szerint 1,8 millió forintot is adhatnak a korábban nyomtatásban is megjelent fotóért.

Alguersuari hosszabbított, és nem kér az összehasonlításokból
A Toro Rosso Forma-1-es csapatánál hivatalosan még nem nevezték meg a 2010-es pilótákat, de minden jel arra utal, hogy marad az idei páros: Sébastien Buemi már korábban utalt a hosszabbításra, most pedig Jaime Alguersuari is elhintette, aláírta szerződését.

Nem nőnek a BKV árai jövőre
Nem lesz drágább jövőre a budapesti tömegközlekedés, a vízdíj pedig csak minimális mértékben emelkedik - így határozott csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Mindkét döntés szembe megy a városvezetőség szándékával. A többi közműdíjról egyelőre nem szavaznak a képviselők.

Egy napra a Google-é lesz a Times Square
Pénteken a New Yorki-i Times Square legnagyobb fényreklámjai élőben jelenítik majd meg a webkereső találatait.

Nem irigyelt állás az öreg PC-k szétszedése
A BBC  beszámolója szerint  mostoha körülmények között bontják szét a kidobott öreg számítógépeket, mobiltelefonokat alkatrészeikre Indiában. Az e-hulladék újrahasznosításán munkálkodók bagóért dolgoznak, kezeiket folyamatosan karcolások és sebek borítják, a toxikus anyagok pedig tönkreteszik egészségüket, ráadásul sokszor állandó fejfájást okoznak.

Miért fontos az újszülöttnek a K-vitamin?
A vegyes táplálkozást folytató babák bélflórája már alkalmas arra, hogy a táplálékból felvett K-vitamint hasznosítsa, illetve maga is termeljen ebből a fontos tápanyagból. Kizárólag anyatejes táplálás mellett viszont még szükség van a pótlásra.

Romaellenes hangok miatt aggódik az Európa Tanács
Gyűlölködő, cigányellenes megszólalások miatt aggódik az Európa Tanács emberi jogi biztosa, aki levelet írt Bajnai Gordon kormányfőnek. A biztos szerint az is aggasztó, hogy ezekre nem érkezik megfelelő válasz, és nincsenek hatékony intézkedések a szélsőségesek ellen.

Lövöldözés a pécsi egyetemen
Lövöldöztek a Pécsi Tudományegyetem egyik épületében csütörtök délelőtt, az esetnek valószínűleg sérültjei is vannak. A helyszínre riasztották a mentőket, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese későbbre ígért tájékoztatást.A bama.hu értesülései szerint négy ember sérült meg, akiket kórházba szállítottak, de az elkövetőt időközben elkapták. A Baranya megyei hírportál szerint a rendőrség lezárta a környező utcákat, a rendőrök nagy erőkkel, kommandósokkal vonultak ki a Szigeti útra. Azt első lövések fél tizenkettő körül történtek, az elkövető egy 23 éves hallgató volt, aki egy tanórán lövöldözött - írja a bama.hu.A Pécsi Rendőr-kapitányságon egyelőre csak annyit erősítettek meg, hogy történt lövöldözés, mint mondták, még a helyszínen vannak a rendőrök, ezért részleteket csak később tudnak mondani.

Martin Gore-t hívná tanúnak a boldogtalan játékfüggő
Egy kaliforniai férfi beperelte a World Of Warcraft játék készítőit, és a Depeche Mode agyát, Martin Gore-t is beidéztetné tanúnak, mivel ő mindenkinél többet tud a boldogtalanságról és a magányról.

A tévében találkoznak Anne Frank egykori iskolatársai
Majd hetven év múltán a holland televízió egyik műsorában találkoznak újra Anne Frank osztálytársai.

Grant a MU ellen tér vissza kispadra
Avram Grantet, a Chelsea korábbi trénerét nevezték ki csütörtökön az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában sereghajtó Portsmouth vezetőedzőjévé.

Felháborodást váltott ki a Renault Zoé neve
Számos család haragját váltotta ki a Renault azzal, hogy Zoénak nevezte el új elektromos kisautóját. Sajtóértesülések szerint panaszok tömege árasztotta el a céget.

A romaellenes megnyilvánulások miatt levelez az EU Bajnaival
AZ Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint zavaró, hogy magyar közéleti szereplők romaellenes gyűlölködő hangon beszélnek, és ez a közvéleményben nem vált ki ellenérzéseket.

Kiváló promó a Big Love új évadának
A premier pontos időpontjáról egyelőre nem tudunk nyilatkozni, elméletileg 2010 januárjában tér vissza a faszi, akinek három családja is van egyszerre.

Avram Grant lett a Portsmouth edzője
A Chelsea korábbi menedzsere, a címvédő Manchester United ellen irányíthatja először új csapatát.

Gárdaruhában ment ülésezni, elvitték a rendőrök
A terézvárosi önkormányzat jobbikosát feljelentette Verók polgármester.

A bajnok játszik a kupagyőztessel a Bundesligában
A német élvonal 14. fordulójában Wolfsburg a Werder Bremen vendége lesz.

Önmagadba mint kútba merülni
B+ Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája 1-3 Nyitott Könyvműhely, 2009, 460 oldal, 4980 Ft.

Lehet, hogy lecserélték Demi Moore testét a csípőhibás fotó kedvéért
Nem elég, hogy valami nagyon nem stimmel a színésznő csípőjével a W magazin címlapján, egy újabb kínos probléma merül fel. Szemfüles megfigyelők szerint ugyanis az ominózus képen nem a színésznő, hanem egy lengyel modell, Anja Rubik teste látható.

Ámokfutó a pécsi egyetem biofizikai intézetében - öt embert lőtt meg
A lövöldözésről egyelőre csak annyit tudni, hogy az egyik sérültet újra kellett éleszteni, a többiekről nincs információ.

Lebukott a vámpír-harapta Twilight-rajongó
Egy 17 éves lány azt mondta, a film megnézése után valaki megharapta a nyakát, de ez valójában nem történt meg.

Drágább lesz a víz Budapesten
Köbméterenként egy forinttal nő a vízdíj a fővárosban 2010-ben; erről egy szavazatnyi többséggel döntött csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

"Sokkoló" - korrupcióban nagyon jók vagyunk
A korrupció a leggyakoribb visszaélés fajta a magyar üzleti életben, amelynek 81 százalékos előfordulási aránya jócskán meghaladja a közép-európai és világátlagot is - olvasható a PricewaterhouseCoopers (PwC) csütörtökön publikált felmérésében.

40-50 BKV-buszjárat szünhet meg?
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén kiderült: Horváth Csaba 40-50 buszjárat megszüntetését javasolja a közlekedési társaságnak.

A nap képe

Ötmilliárdból fejlesztik a kormányzati portált
Még az idén új névvel, arculattal és szolgáltatásokkal jelentkezik a kormányzati portál

Az MSZOSZ fogadkozik: nem csökkenhet a reálkereset

Karambol miatt teljes útzár Páty és Budakeszi között
Ketten megsérültek, amikor eddig ismeretlen okból két személyautó egymásnak ütközött a Budakeszit és Pátyot összekötő úton csütörtök délelőtt

Autólízinges csaló és bicikliorgazda Csepelen
Autókat hamis iratokkal lízingelő, majd külföldre eladó csaló és csaknem kétszáz kerékpár orgazdája ellen indítottak eljárást a napokban a fővárosi rendőrök

Terror: lövöldözés a pécsi egyetemen
Lövöldöztek a Pécsi Tudományegyetem egyik épületében csütörtök délelőtt, az esetnek valószínűleg sérültjei is vannak.

Elindult a digitális televíziós sugárzás Győr körzetében
Elindult a digitális földfelszíni televíziós kereskedelmi szolgáltatás Győr vételkörzetében csütörtökön; az Antenna Hungária 2009. végéig tíz új telephelyen indítja el a szabadon fogható digitális televíziózást.

Elvezették a gárdaegyenruhás képviselőt
Gyenge Zsolt volt Fideszes, jelenleg a Jobbik színeiben politizáló önkormányzati képviselő, csütörtök délelőtt demonstratív célzattal, a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg az VI. kerületi önkormányzat ülésén - áll az önkormányzat sajtóközleményében.

A buszjáratok negyedét megszüntetné Horváth Csaba
Bár Horváth Csaba főpolgármester-helyettesként tartott utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, a BKV működésének racionalizálására készített javaslata nem tartalmaz érdemi járatritkítást, a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén kiderült: a politikus 40-50 buszjárat megszüntetését javasolja a közlekedési társaságnak.

Egy 66 éves nő az újinfluenza újabb áldozata
Az újinfluenza újabb áldozata egy nyíregyházi asszony, aki korábban veseátültetésen esett át- tudta meg a köztelevízió híradója.

Előzzük meg a téli D-vitamin-hiányt!
Számos közelmúltbeli felfedezés utal arra, hogy a szervezetünkben aktiválódó D-vitamin nemcsak a csontritkulás és az angolkór ellen véd, hanem számos más betegség megelőzésében is segíthet. A D-vitamin-hiány okozta tünetek körül ugyancsak kiújult a tudományos érdeklődés, amit az is jól mutat, hogy az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia orvosai egy éve a korábban javasolt mennyiség kétszeresét ajánlották az újszülöttkortól egészen a kamaszkorig. Az Oregon Egyetem kutatói - egy közelmúltbeli felfedezésük kapcsán - a Future Microbiology című folyóiratban foglalták össze a vitaminnal kapcsolatos jelenlegi ismereteket.

Rákszűrés a felső tápcsatornában
Az enyhe emésztési panaszok hátterében ritkán mutatható ki súlyos elváltozás az endoszkópos vizsgálat során - állítja egy nagyszabású amerikai tanulmány.

Jövőre indulhatnak a 3D-s tévéadások Koreában
A koreai tévégyártók több tízmilliós piacot látnak a térhatású képet megjelenítő tévékben, noha a jövőre elinduló első tévécsatornák várhatóan még csak animációs filmeket sugároznak majd.

Állandóan kialszik az olimpiai láng
Meggyújtása óta már tizenkétszer kialudt a jövő februári, vancouveri téli olimpia lángja.

Változó iparűzési adó-fizetés
Jóval egyszerűbb lesz a helyi iparűzési adóval kapcsolatos kötelezettségeink teljesítése, az adóztatás feladatát januártól az APEH hatáskörébe utaló törvénymódosítás nyomán. Az idei bevallást azonban még az önkormányzatnak kell megküldenünk és jövő márciusban is hozzájuk kell befizetni az előleget.

Mi csak a saját adventi koszorúnkban bízunk
A Női Lapozó szakácsnője új oldaláról mutatkozik be: három héten át adventi koszorúkat készít. Első körben egy hagyományos, fehér-arany dekorációjú darab volt terítéken.

Góllövés kukába, roncsautóba, bevásárlókocsiba
Futballedzők, figyelem! Ha egy jól lövő, trükkös játékost keresnek, igazolják le az alábbi srácot, aki talán még David Beckhamnél is hajszálpontosabb beadásokra lenne képes a futballpályán.

Alaposan átszabhatja a nyugdíjrendszert a Fidesz
Jelentős átalakítás előtt áll a nyugdíjrendszer, ha a Fidesz nyeri a következő választásokat és megvalósulnak azok az elképzelések, amelyeket az ellenzéki párt szorgalmaz. Az új nyugdíjrendszerben mindenkinek egyéni számlája lenne a tb-nél, ami rugalmas nyugdíjkorhatárt és differenciált - esetenként akár nagyon alacsony - nyugdíjakat hozna. A nyugdíjak megadóztatását tervező új rendszer egyik deklarált célja a választások környéki politikai "elígérkezések" visszaszorítása, de ehhez elengedhetetlen, hogy ne higuljon fel a mostani elképzelés.

Van Gaal megmenekült, Deschamps nagyot álmodik
Egyelőre megmenekült a menesztéstől Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője, miután csapata szerdán este a Maccabi Haifa 1-0-s legyőzésével életben tartotta továbbjutási reményeit a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Marseille-t irányító Didier Deschamps reménykedik benne, hogy csapata az utolsó körben négy góllal legyőzi a Real Madridot.

Másfél milliárdos felújítás Szombathelyen
Folytatódik Szombathely belvárosának funkcióbővítő megújítása, a fejlesztésre a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből elnyert 875 millió forintos támogatással együtt 1 milliárd 490 millió forintot fordítanak 2011 novemberének végéig.

180 gyanús bicikli egy rakáson Pesterzsébeten
Feltehetően lopásból származik az a körülbelül 180 kerékpár, amelyet egy pesterzsébeti lakásban és üzlethelyiségben találtak a rendőrök. A gyanús biciklik nyomára internetes hirdetésben akadtak. A rendőrök várják a biciklik eredeti tulajdonosainak jelentkezését.

Sokkoló a korrupció mérete Magyarországon
A korrupció a leggyakoribb visszaélés fajta a magyar üzleti életben, amelynek 81 százalékos előfordulási aránya jócskán meghaladja a közép-európai és világátlagot is - olvasható a PricewaterhouseCoopers (PwC) csütörtökön publikált felmérésében.

Sokkoló mértékű korrupció Magyarországon
A korrupció a visszaélések leggyakoribb fajtája a magyar üzleti életben, amelynek nyolcvanegy százalékos előfordulási aránya jócskán meghaladja a közép-európai és világátlagot is - olvasható a PricewaterhouseCoopers (PwC) felmérésében.

Juhász törött orral is megy a kézivébére
Orrcsonttörése ellenére elutazhat a december 5-én kezdődő kínai nőikézilabda-világbajnokságra Juhász Gabriella, aki szerdán, edzés közben szenvedett sérülést.

Bryce Dallas Howard talán mégsem borzasztó színésznő
Amíg múlt héten meg nem jelent a neten a plakátja, fogalmunk sem volt róla, hogy létezik a The Loss of a Teardrop Diamond című film. Most itt az előzetese is, és egészen jól fest a dolog. A film fő érdekessége és vonzereje, hogy a forgatókönyvét Tennessee Williams, A vágy villamosa és a Macska a forró bádogtetőn szerzője írta, azonban a szöveget nemcsak hogy nem filmesítették meg eddig, de nagyjából el is feledkeztek róla. Végül tavaly a közepesen ismert, egyébként Williams családjához hasonlóan Tennesseeből származó színésznő, Jodie Markell rendezte meg a könyvből a filmet Bryce Dallas Howarddal és Chris Evansszel (Fantasztikus négyes, Napfény) a főszerepben.Bryce Dallas Howard a The Loss of a Teardrop Diamond-ban | ElőzetesA 20-as években játszódó sztoriban Howard egy gazdag család lázadó sarját alakítja, aki egy szegény és szerencsétlen családból származó fiút (Evans) választ, akit persze nem tud elfogadtatni rokonaival. A film tavaly és idén különösebb visszhang nélkül bejárt pár fesztivált, és december 30-án végre eljut az amerikai mozikba is. Ez nem túl sok jót sejtet, de az előzetes tartogat egy kellemes meglepetést: Howard korántsem olyan borzasztó benne, mint az összes eddigi filmjében (pl. A falu, Lány a vízben, Manderlay), amikben nézni is fájdalmas volt.

Gondok vannak az olimpiai lánggal
Az észak-kanadai mínusz 37 fokban és jeges szélviharban már 12-szer elaludt az olimpiai láng.

Mekkorát hibázott az RTL a Széfben?
A tegnap esti Széfes malőr után az RTL Klub jelezte, hogy ők utánanéztek a dolgoknak, és az internetes források jelentős része az ő verziójukat igazolja, azaz van olyan honlap a neten, ahol azt írják, hogy a Római Birodalomban Nagy Konstantin császár tette államvallássá a kereszténységet (itt vagy itt valóban elég sok van).

Nincs több sumák a gumikkal
2012-től a gumiabroncsok lényeges adatait is fel kell tüntetnie a gyártónak, így már a vásárlás előtt kiderül, hogy milyen terméket veszünk.

Ahova megy, megállni tilos tábla terem
Naiv autóst először a saját háza előtt bírságolták meg amíg külföldön volt, és közben telepítettek egy megállni tilos táblát az utcájába, aztán amikor a szomszéd utcába parkolt, oda is került délutánra tábla és persze büntetés is: Csütörtökön Bp, Visegrádi u. - Dráva utcán túli részén (Központi okmányiroda) környékén leparkoltam az autómat, szabályos helyen, óriási autósorban alig találtam parkolóhelyet.

24,5 millió a világ legdrágább karácsonyi díszéért
Ha ön is fehérarannyal, gyémántokkal és rubintokkal szeretné díszíteni idén a karácsonyfáját, mindenképpen klikkeljen!

A világ legízléstelenebb menyasszonyi ruhája
Egy gonosz website-on gyűjtik a borzalmas menyasszonyokat, vőlegényeket és lagzikat. Van muníció rendesen, de egyelőre ez a pár viszi a pálmát.

Rács mögött karácsonyozhat Gál György
Meghosszabbította csütörtökön a Fővárosi Bíróság két hónappal Gál György, az erzsébetvárosi képviselőtestület gazdasági bizottsági elnökének előzetes letartóztatását. Gál György az kerületben tavaly kirobbant ingatlanpanama egyik gyanúsítottja Hunvald György, polgármester mellett.

A mobilunk lehet a második pénztárcánk
Egyre többen ismerik és használják a mobilvásárlási szolgáltatásokat.

Hatalmas tűz Londonban: több mint 300 lakót evakuáltak
A jelentések szerint senki sem vesztette életét a katasztrófában. Négy embert, köztük egy rendőrt vittek könnyebb sérülésekkel és füstmérgezéssel kórházba.

Dübörögve zsugorodik a pannon kiscica
Piaci elemzők szerint nem volt meglepő a munkanélküliségi ráta emelkedése az augusztus-októberi időszakban, és az év hátralévő részében, sőt még jövőre is tovább nőhet a munkanélküliség. A fejlett piacokon is folytatódik a munkaerőpiaci lazulás, továbbá jövőre a hazai gazdasági növekedés még nem lesz olyan mértékű, hogy kellő számú munkahelyet teremtsen, sőt további zsugorodás várható.

Gárdaruhában ment, rendőrök vitték el
Gyenge Zsolt volt Fideszes, most Jobbikos képviselőt rendőrök vezették el a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal épületéből.

Nem nagyon szereti az idahói börtönöket
Az oregoni börtönök viszonylagos szeretete vezérelt vissza egy férfit Idaho államból, jóllehet már éppen sikerült átlógnia a határon az őt üldöző rendőrök elől.

Aczél Endre: RMDSZ kontra Orbán

Pilhál György: Tovább fonnyadunk

Seszták Ágnes: Megalázott női méltóság

Németh György: Egy lépés előre, egy lépés hátra

Székely Gergely: Ukrajnai magyarellenesség

Fejelés
A Reuters a 21. század első évtizedének végéhez közeledvén összegyűjtötte a legdrámaibb pillanatokat és a legmegdöbbentőbb képeket a világ híreiből, szórakoztató és sporteseményeiből.

Stier Gábor: Savanyú a szőlő

Nem fogadták el a rendőrök a pénzt
Jogosítvány helyett pénzt kínált a reptéri rendőröknek egy férfi, akit csütörtökön Ferihegyen igazoltattak; vesztegetés gyanúja miatt indult ellene eljárás, akár öt évet is kaphat

Bajnai jövőbe tekintő, proaktív külpolitikát szeretne látni
A magyar érdekekre koncentráló kiszámítható, jövőbe tekintő, proaktív külpolitikát kell követnie az országnak

Erős idegméreg: pókinvázió Japánban
Különös invázió fenyegeti Japánt: az ausztráliai vöröshátú pókok már az ország tekintélyes részét elfoglalták 

Elvezették a gárdaegyenruhát viselő jobbikos képviselőt
Gyenge Zsolt volt Fideszes, jelenleg a Jobbik színeiben politizáló önkormányzati képviselő, csütörtök délelőtt demonstratív célzattal, a betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg az VI. kerületi önkormányzat ülésén - áll az önkormányzat sajtóközleményében.

BL: morcos olaszok, nyugodt angolok
A Bajnokok Ligája szerdai napján elsősorban a franciákkal szemben tehetetlen olasz csapatok teljesítménye okozott meglepetést. A Juventus Bordeaux-ban simán vesztett, de a Milan szakvezetésének is magyarázkodnia kellett.

Alakul az Orbán-kormány
Teljesen új kormányzati struktúrát vezetne be a Fidesz kétharmados győzelme esetén. A kevés és erős tárcát zömében kipróbált káderek vezetnék

Nyolcmilliárdos nagyprojekt a Kis-Balatonon
A kormány elfogadta, és benyújtja az Európai Bizottsághoz a "Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR) II. ütem megvalósítása" című nagyprojekt támogatási kérelmét. Pozitív döntés esetén közel 8 milliárd forint juthat a kiemelt fontosságú balatoni térség fejlesztésére.

Lebombázott tartálykocsik miatt távozik a német hadsereg vezetője
Lemondott posztjáról Wolfgang Schneiderhan tábornok, a német hadsereg vezérkari főnöke. A nlmet vezetés kevesellte azt a tájékoztatást, amelyet Schneiderhan adott egy szeptemberi afganisztáni légicsapásról, amelyben két elrabolt tartálykocsit bombáztak le a szövetségesek német utasításra, megölve sok civilt.

Tíz év után tér vissza Sade
A nigériai származású énekesnő utoljára 2000-ben jelentetett meg lemezt, jövőre jön a következő, ami még mindig csak a hatodik albuma lesz.

Nem a vitatott kérdésen úszott el a 6,9 millió A széfben
A szerda esti adásban is előkerült egy vitatott kérdés, de nem ezen múlott, hogy a játékban lévő páros végül elhasalt, és nem vitte haza a 6,9 millió forintot. A kérdéseket 10-15 ember küldi be régóta, olyanok, akik már a Multimilliomos-nak, Az örökös-nek, a Legyen ön is milliomosnak! is dolgoztak.

Lengyel rabok ápolják az elhagyott zsidó temetőket
Csaknem egy tucat lengyel börtön vállalta, hogy rabjait kölcsönadja egy újfajta - szokatlan - "kényszermunkára": elhanyagolt zsidó temetők megmentésére.

GPS-es lopásgátló védi az árut
Az idén eddig negyvenhat kamion kifosztását hiúsította meg az a hazai fejlesztésű, GPS-en alapuló ponyvavédelmi rendszer, amely elnyerte az év biztonságtechnikai megoldása díjat - közölte Varga László, a fejlesztő Secret Control GPS Kft. igazgatója.

Tűzvész tombol Dél-Londonban
Több mint 300 embert kellett kitelepíteni egy tűvész miatt London déli részén. A lángok egy építkezésen csaptak fel, és több sorházat is elnyeltek. Eddig négy embert vittek kórházba.

Tila Tequiláról házi pornófilm került elő
Addig-addig pucérkodott mindenféle magazinokban, míg a végén senki nem lepődött meg azon, hogy egy házi szexvideó is előkerült Tila Tequiláról.

117 millióért pókereznek öt napig Pesten
A BPO 350 ezres nevezésű főversenye a kevés induló miatt egy nappal rövidebb, a fődíj 29 millió.

Finnországban kezdődik a síugró szezon
A finnországi Kuusamóban rendezik a szezonnyitót, a tavaly visszavonult Janne Ahone visszatér.

Elkapták azt a két férfit, akik felgyújtottak egy budapesti házat, benne egy családdal
Elfogták a rendőrök szerdán azt a két embert, akiket egy budapesti családi ház szándékos felgyújtásával gyanúsítanak.

Mariah Carey mindig képes felülmúlni önmagát
A dívaságteljesítményéről közismert énekesnő saját vécépapírt és elesés-megelőző személyzetet hozott magával egy reggeli tévéshow-szerepléshez.

További 90 milliárd euró leírására kényszerülhetnek a német bankok

Allen Iverson visszavonul
A 34 éves kosaras 889 NBA-meccsén 27 pontos karrierátlaggal büszkélkedhet.

Századvég-Forsense: háromszoros a Fidesz előnye
A Századvég és a Forsense novemberi közvélemény-kutatása szerint csaknem háromszoros a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között; a kormánypárté tíz százalék alá esett - derül ki a felmérésből.

Családi patália: tömegverekedés a bíróságon
Két család tagjai egymásnak estek csütörtök reggel a Gyöngyösi Városi Bíróságon, az incidensben legalább húszan vettek részt - adta hírül csütörtökön a heol.hu.

A casco-piacnak is jót tett a kgfb-kampány
A biztositastipp.hu oldalon a biztosítást választók csaknem tizede használja ki azt, hogy az átkötési időszak nemcsak a kgfb, hanem a casco-piacon is jelentős díjcsökkenést hozott.

A cascósok is jól jártak a kgfb-kampánnyal
Nemcsak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), hanem a casco piacán is jelentős díjcsökkentést hozott az idei kötelező kampány

A 2 millió eurót a pártközpontban kellett leadni
A Die Presse beszámol a Kazahsztán-botrány ügyében összehívott vizsgálóbizottság szerdai ülésén elhangzottakról. A Süddeutsche Zeitung arról tudósít, hogy az államügyészség eljárást kezdett a volt pforzheimi főpolgármester asszony ellen, aki kockázatos pénzügyi műveletekkel 77 millió eurós kárt okozott városának.

130 milliárdot buktunk a kormány miatt a kvótakereskedésen?

Újabb merénylet Pesavarban + Képek
Legalább három ember megsérült az újabb pesavari robbantásban csütörtök reggel. Közülük ketten rendőrök.

Búcsúlevél alapján leltek rá
Magatehetetlen állapotban, a Kettős-Körös partján került elő az a 65 éves asszony, kinek eltűnéséről a békési átmeneti szálló vezetője tett bejelentést szerdán.

Súlyos mellékhatásoktól tartanak a csehek
Bizonytalanság és káosz alakult ki az újinfluenza elleni védőoltás körül Csehországban.

Kevesebbet adna a milliomos bankároknak a brit pénzügyminiszter
A brit bankoknak nyilvánosságra kellene hozniuk, hogy hány felső vezetőjük keres évi egymillió fontot, vagy annál többet - egyebek mellett ezt tartalmazza az jelentés, amelyet csütörtökön tettek közzé Londonban.

Obama nem írja alá a taposóaknák betiltásáról szóló egyezményt
Az amerikai kormányzat úgy döntött, hogy nem írja alá azt a nemzetközi egyezményt, amely megtiltaná a taposóaknák gyártását és alkalmazását. Ian Kelly, a minisztérium szóvivője elmondta, hogy a közelmúltban végeztek az ehhez kapcsolódó dokumentumok felülvizsgálatával, és úgy döntöttek fenntartják mindazokat, amiket Obama a Bush kormányzattól örökölt.

Népköztársasági nosztalgia Mongóliában
2009. november 26-án jeles nemzeti ünnepet, a Népköztársaság kikiáltásának 85. évfordulóját ülik Mongóliában. Akik kicsit is jártasak a mongol történelemben, tudják, hogy nagyjából a kelet-európai, így a magyarországi politikai átalakulással egy időben ott is lezajlott egy fordulat, amelynek során az addig igen komoly szovjet gazdasági és politikai befolyás alatt álló mongol egypártrendszer alig fél év alatt összeomlott, és helyét egy nyugati típusú politikai berendezkedés vette át. Többekben felmerülhet hát a kérdés: húsz évvel a rendszerváltás után vajon miért ünnepli meg az ország a szorosan az egypártrendszerhez köthető állami ünnepeket. Az alábbi cikkben ennek jártunk utána.

A Mozilla is megreformálná az e-mailt
A Firefox böngészőről ismert fejlesztőcég nem váltaná le teljesen a hagyományos üzeneteket, mint a Google a Wave-vel, csak segítene átlátni a mindennapos káoszt.

Az elektronikus kézbesítés II. - kritikák, kérdőjelek
A januártól hatálybalépő, a hivatalos iratok kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény gyakorlati működése kapcsán számos kérdőjel, kritika merül fel. Az Ormós Ügyvédi Iroda szakértői két részes írásának második része. 

A Welcome nyerte a Lux-díjat
Jelenet a Welcome című filmbőlA tegnap Strasbourgban, az Európai Parlament épületében tartott díjátadón Philippe Lioret kapta az idei Lux-díjat Welcome című filmjéért. Az EP képviselői által megszavazott díj másik két jelöltje az Eastern Plays című bolgár és a Sturm című német dráma volt. A Magyarországon október 22-én bemutatott Welcome egy Franciaországban rekedt iraki kamaszfiúról szól, aki a fejébe veszi, hogy átússza a La Manche-t, hogy eljusson Angliában levő barátnőjéhez. Lioret a Cineuropának elmondta, hogy "ez a film megváltoztatott. Sokkot kaptam, amikor rájöttem, hogy a bevándorlók milyen körülmények közt élnek. Örülök, hogy a film jó kritikákat kapott, mert ez segíthet abban, hogy megváltoztassuk a francia törvényeket, amelyek értelmében letartóztatják azokat, akik segítik a bevándorlók illegális életét."

Joey pulykás feje is a listán
Az Egyesült Államokban csütörtökön tartják a hálaadás napját: a The Daily Beast össze is szedett tizenöt klasszikus sorozatepizódot, amely az ünnep köré épül. 

A testüreg-átvizsgálást is engedné a fogdákban egy új törvény
Egy készülő törvény szerint újra lehetne testüreg-átvizsgálást végezni  azokon, akiket rendőrségi fogdába visznek. Korábban egy belügyminiszteri rendelet adott lehetőséget erre, de azt a rendelkezést az Alkotmánybíróság alkotmányellenessége miatt megsemmisítette.

Sebeők János visszavonul, mert van nála jobb karakter is a médiában
Benkő Dánielé a pálya, a filozófus önként lemondott a celeblétről. Anyagilag nem érte meg a misszió, mert jól keresni csak az tud a médiában, akinek saját műsora van.

Diákokat szállító busznak ütközött egy autós
A kocsiban a sofőr súlyosan megsérült, a tűzoltók szedték ki a roncsból, a buszon utazó 30 diák közül senkinek sem esett baja.

Hírek bolognai mellé
Boros Lajos és Bochkor Gábor szabad.

Stephen Fry a legnépszerűbb vendéglátó
A humorista egy szavazáson Barack Obamát és Cheryl Cole-t előzte meg.

Tűz Londonban: több mint 300 lakót evakuáltak
A lángok rendkívül gyorsan terjedtek, később egy másik épület is kigyulladt. 180 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat.

Újabb csaló ügyvédet kaptak el
A csaló a gyanú szerint 500 milliós kárt okozott.

Fenyő Miklós után Szikorát is megfilmesítik
Csikidam címmel készítik az életrajzi musicalt a zenész kisdoboskorától az R-Go első albumáig.

Juhásznak eltört az orrcsontja, mégis utazik a kézi vb-re
A Debrecen balszélsője nyolc-tíz nap alatt rendbe jöhet, edzés közben szenvedett sérülést.

Beégett az új csúcsmobil
A világ első 12 megapixeles telefonja komoly gondokkal küzd.

Életveszélyes sérülést szenvedett a meglőtt sportlövő
A sportlövő férfit gyakorlás közben találta el egyik sporttársa, egy 59 éves férfi.

Hétfőn szavaznak a 2010-es költségvetésről
A jövő héten kétnapos ülést tart a parlament, amelynek első napján, hétfőn döntenek a jövő évi büdzséről, a népszámlálási törvényről, a 2008-as zárszámadásról, valamint a pártok finanszírozásának átláthatóbbá tételét szolgáló szocialista javaslatról is.

H1N1: káosz az oltás körül Csehországban
A hétfőn kezdődött védőoltási folyamat első három napjában meglepően magas volt azok aránya, akik a vakcinát elutasították.

Interneten futó szappanoperát indít a BBC
A brit televízió az EastEnders című nagy sikerű tévésorozatát vette alapul az EastEnders: E20 címet viselő online szériához, amelyet elsősorban a tinédzser korosztálynak szánt.

A Fidesz nem vesz részt a fővárosi "cirkuszban"
Visszahívta a közműcégekből fb-tagjait a Fidesz és a KDNP.

Másfél milliárdból fejlesztik Szombathely belvárosát
Folytatódik Szombathely belvárosának funkcióbővítő megújítása, a fejlesztésre a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből elnyert 875 millió forintos támogatással együtt 1 milliárd 490 millió forintot fordítanak 2011 novemberének végéig.

Kína csökkenti szén-dioxid-kibocsátását
Kína csütörtökön bejelentette, hogy a globális felmelegedés elleni intézkedések keretében drasztikus mértékben csökkenti a szén-dioxid-kibocsátás mértékét.

Visszahívta a Fidesz felügyelőbizottsági tagjait
Visszahívta felügyelőbizottsági tagjait a főváros közüzemi gazdasági társaságaiból 

Vérszemet kaptak a tolvajok
Ötszáz ezüstfenyő tűnt el egy csörötneki csemetekertből 

A megújult homlokzat mögött dől el hétfőn a büdzsé sorsa
Hétfőn tartja az Országgyűlés a 2010-es költségvetés zárószavazását; a képviselők döntenek a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött népszámlálási törvényről. Hivatalosan is átadták az Országház megújult Duna-parti homlokzatát; az ünnepségen részt vett Katona Béla, az Országgyűlés elnöke és a pártok képviselői is.

A lélektani határ alatt az MSZP támogatottsága
A kormánypárt támogatottsága a lélektani határt jelentő 10 százalék alá esett, a Fideszre továbbra is háromszor annyian szavaznának, mint az MSZP-re a Századvég-Forsense kutatása szerint. A Medián és a Tárki szerint egy árnyalattal jobban áll a kormányzó párt.

Öngondoskodás magyar szemmel
A pénzügyminiszter szerint az öngondoskodás ösztönzése része a kormánypolitikának. Oszkó Péter szerint a jelenlegi kormány vállalta, hogy száznyolcvan fokos fordulatot tesz olyan ügyekben, melyek reformja az elmúlt húsz évben elmaradt.

Kína mégis küzd a klímaváltozás ellen
Kína csütörtökön bejelentette, hogy a globális felmelegedés elleni intézkedések keretében drasztikus mértékben csökkenti a szén-dioxid-kibocsátás "hatásfokát".

Megkapta a licencet az Asztana, Contador marad
Minden jel arra mutat, hogy kitölti jövő év végéig szóló szerződését az Asztanánál Alberto Contador, az idei Tour de France győztese, miután a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) megadta a 2010-re szóló licencet a kazah csapatnak.

Legálisan vesznek zenét a Pirate Bay bezárása óta a svédek
A legális zeneeladások idei svédországi növekedését a torrentoldal bezárásának és a törvény szigorításának tudják be a szakemberek.

Kásás Tamás jövőre sem lesz válogatott
Az ideihez hasonlóan a jövő évben sem szerepel a válogatottban a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás.

Nem az agy méretétől függ a gondolkodás
Parányi rovarok is lehetnek olyan okosak, mint a sokkal nagyobb állatok, pedig agyuk legfeljebb akkora, mint a gombostű feje. Az agy mérete és az intelligencia közötti összefüggésre vonatkozó új vizsgálatok eredményeit a Current Biology közölte.  

A beszállítókkal finanszíroztatják magukat a cégek
Az üzleti megállapodásoknak ma már csak fél százaléka köt ki a nemrég még általánosan alkalmazott, nyolcnapos fizetési határidőt. Az elmúlt fél évben 9 százalékról 16 százalékra növekedett a 90 napot maghaladó határidők aránya, az átlagos fizetési késedelem pedig már a 110 napot is meghaladja. A tendencia azt mutatja, hogy a finanszírozást a bankok helyett ? kényszerből ? a beszállítók vállalják, amíg bírják.

Csődgyanú árnyéka Dubaj kirakatcégein
Megrendülni látszik a befektetők bizalma Dubaj, sőt a Perzsa-öböl egész térsége fizetőképességében, miután az emirátus két vállalata hat hónapos fizetési halasztást kért. Abu-Dzabi talán kihúzhatja a bajból szomszédját, de a kockázatos gazdasági modellnek aligha van jövője.

Szórakoztató terápia: ellátogattunk egy playback színházba
Hagyományosnak még véletlenül sem nevezhető színházba látogattunk, ahol nemcsak a darab, hanem a kellékek és a nézők is eltérnek a megszokottól, a szórakozás pedig hatásos terápiaként is megállja a helyét, sőt ez a fő célja. Beszámoló a Józan Babák Klub playback színházának egyik előadásáról.

Bruce Lee mesteréről csinál filmet Wong Kar-wai
Tony Leung | Zhang ZiyiA lassúságban Tarr Bélával versengő Wong Kar-wai legutóbbi nagyjátékfilmjét, a My Blueberry Nights-t 2007-ben mutatták be, de a Twitchfilm híre szerint a rendező máris készen áll következő alkotása leforgatására. A The Grand Master című film Ip Man (más átírás szerint: Yip Man) kínai harcművészről szól, az első igazi Wing Chun-oktatóról, aki Bruce Lee-nek is a mestere volt. A főhőst Tony Leung formálja majd meg, Wong visszatérő színésze, aki többek közt a Chungking Express és a Szerelemre hangolva főszereplője is volt. Feleségét eredetileg a tajvani Brigitte Lin alakította volna, de helyette végül a nyugaton lényegesen ismertebb Zhang Ziyi (Tigris és sárkány, Egy gésa emlékiratai) játszhatja el a szerepet. A forgatás a tervek szerint decemberben kezdődik, és senki se tudhatja, meddig tart. Kíváncsiak vagyunk, ki lesz a film operatőre, miután Wong korábbi alkotótára, a zseniális Christopher Doyle is ráunt, hogy partnerével kb. három évig tart minden munka, és az Eros óta nem dolgozik Wonggal.

Kíméletesebben kezelik a mellrákot az osztrák orvosok
Minden nő retteg a mellráktól: magától a betegségtől, az esetleges amputációtól és az utána következő kemoterápiától. Osztrák orvosok azonban azt állítják, a mellrákos nők az esetek többségében eredményesen kezelhetők kemoterápia nélkül is.

Mikor ér véget a cégek között rivalizálás?
A válság kedvezőtlen hatásaira adott válasz lehet a vállalkozó részéről, hogy beszünteti a versenyt a konkurens cégekkel. Kérdés, mikor ér véget a verseny, lehet-e társam a konkurens cég?

Online tinisorozatot indít a BBC
Januárban startol a brit tévécsatornán a csak neten futó, EastEnders: E20 szappanopera, írja az MTI.

Tizenötmilliós lakásbetörés Tunyogmatolcson
Ékszereket, valutát és értékpapírokat vittek el.

Csökkennek a prémiumok a Toyotánál

Ismét megbüntették Luca Tonit
Az olaszok világbajnok futballistája 25 ezer eurót fizet, mert kritizálta van Gaal edzőt.

Kásás Tamás 2010-ben sem lesz válogatott
A Pro Recco 33 éves magyar légiósa viszont 2012-ben segítené a csapatot a londoni olimpián.

A Juventus vagy a Bayern kiesik a BL-ből
A Bordeaux mindkettőt előzve csoportelső, a Milan, a Marseille, a Real is továbbjuthat vagy kieshet.

Meghallgatások kezdődnek Londonban az iraki háború ügyében
A vizsgálat tárgya a 2001-2009 közötti teljes időszak, ezen belül is a brit hadüzenet okaira kíváncsiak a leginkább.

Blair tíz nappal a háború előtt tudta, hogy Iraknak nincsenek vegyi töltetei
Elhallgatta az értesüléseket, hogy Nagy-Britanniát belevihesse az Irak elleni háborúba.

A kormány terel MVM-ügyben
Hiába fordulnak az illetékesekhez parlamenti képviselők és újságírók, rendre semmitmondó válaszokat adnak.

Magyar abszurd: meglopták az autópálya-építőket
Ismeretlenek az M6-os autópálya Bátaszékhez közeli szakaszán egy épülő híd mellől 400 darab raklapot loptak el valamikor hétfő hajnal és szerda reggel között.

Húha! Folyamatosan alázzák a Neo FM-en Bochkorékat
A december végén megszűnő műsor vezetői extrém ötletekkel állnak elő.

Jelentősen visszaesett a magyar gazdaság
Az idei első három negyedévben a bruttó hazai termék 7,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől - olvasható az Ecostat és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös gyorsbecslésében. A visszaesés az árutermelő ágazatokban volt különösen nagy. Az ipar teljesítménye 21 százalékkal esett vissza, az építőipar első kilenc havi teljesítménye pedig 2,7 százalékkal csökkent.

H1N1: sokkal veszélyesebb lehet a vírus
A korábbiaknál sokkal veszélyesebb az új influenza vírusa Falus András immunológus szerint.

Felmentették a német hadsereg vezérkari főnökét
Wolfgang Schneiderhanazért távozik a hivatalos indoklás szerint, mert hiányos volt a tájékoztatás arról a szeptemberi észak-afganisztáni bombázásról, amelyet német kérésre hajtott végre a NATO, és amely számos polgári áldozatot is követelt.

Félpályás útlezárás az M5-ösön
Diákokat szállító busznak ütközött egy autós az M5-ös autópályán csütörtök hajnalban, miután a buszos az előtte történt balesetet próbálta elkerülni.

Daganatos gyerekek utaznak a lappföldi Mikuláshoz
Daganatos gyermekek indulnak csütörtökön délelőtt Budapestről Lappföldre, a Mikuláshoz az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány jóvoltából.

Felmenői kukoricát böngésztek: Orbánt a származásával támadják
A szerző szinte semmi újat nem ír le ahhoz képest, amit 2002 óta publikált vagy mondott a Klubrádióban, az ATV-ben, a Népszabadságban, az ÉS-ben, illetve az akkor még létező Napkeltében.

A bíróságon csaptak össze a népes családok
Két roma család tagjai estek egymásnak csütörtök reggel a Gyöngyösi Városi Bíróságon. A verekedésben legalább húsz ember vett részt.

Buszra ült a vétkes gyalogos
Súlyosan megsérült egy 20 éves férfi, aki szerdán hajnalban autójával fának csapódott a 41-es főút besenyődi szakaszán; az autós egy úttestre lépő gyalogost próbált meg kikerülni

Csökkenti a prémiumokat a világ legnagyobb autógyártója
Csökkenti a menedzserbónuszokat, és a munkásoknak járó prémiumot is a Toyota, a világ legnagyobb autógyártója.

Századvég-Forsense: Orbán alkalmasabb, mint Bajnai
A biztos pártválasztók közül majd háromszor annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re, a megkérdezettek 59 százaléka választaná az ellenzéki pártot, az MSZP támogatóinak aránya 20 százalék. A harmadik helyen a Jobbik áll (12 százalék). Őket az LMP és az MDF követi 3-3 százaléknyi szavazóval. A lista végén az SZDSZ áll, ők 1 százalékot kapnának a felmérés szerint. A megkérdezettek többsége Orbán Viktort alkalmasabbnak látja a kormányfői posztra, mint Bajnai Gordont

Gyanusított lett a terézvárosi jegyző és az alpolgármester

Újra tanítanak Szarvason
Csütörtöktől ismét tanítanak Szarvason, a Fő téri általános iskolában, amelyben korábban az új influenza és a nagyarányú hiányzások miatt háromnapos tanítási szünetet rendelt el a tiszti főorvos és a jegyző.

Szén-monoxid-mérgezés - három ember kórházban
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával három embert kórházba vittek a mentők Pilisszentlászlóról szerda késő éjjel - közölte a Katasztrófavédelem Pest megyei ügyeletese.

De la Rosa: A tapasztalatom a legfőbb szponzorom
Bár a neve leggyakrabban valamelyik újonc istállónál merült fel, Pedro de la Rosa titkon abban is reménykedett, hogy a McLaren-Mercedesnél kap versenyzői állást. A rutinos spanyolnak ez már nem fog összejönni, de ettől még nem kell lemondania a Forma-1-es szereplésről.

Mezőtúri vetőmagok hódítanak Európában
A vetőmag-előállítással és -feldolgozással foglalkozó Syngenta Seeds Kft. mintegy ötmilliárd forintos fejlesztést tervez Mezőtúron a következő években - mondta Velky Tamás a társaság üzemének igazgatója.

Leszerepelt a törésteszten a Toyota Urban Cruiser
Legutóbbi tesztsorozatán összesen 12 autót tört össze a független Euro NCAP, amely csak közepes minősítést adott a Toyota Urban Cruisernek. A japánok vitatják a teszt hitelességét.

Megosztó lesz a Nissan Qazana
Vegyes fogadtatásra talál majd a közönség körében a Nissan új kompakt SUV-ja, legalábbis a japán gyár szerint.

25 ezer euróra büntették a Van Gaalt bíráló Tonit
A Louis van Gaal vezetőedzővel kapcsolatban tett kritikus megjegyzései miatt 25 ezer eurós pénzbüntetést kapott klubjától Luca Toni, a Bayern München világbajnok olasz labdarúgója. Ezt Uli Hoeness menedzser közölte a szerda esti Bajnokok Ligája-találkozó után, amelyre a játékost nem is nevezték.

Game Over Albatros
2009. november 25-én Kecskeméten ünnepélyes keretek között búcsúztatták a magyar légierő Albatroszait, melyek 15 év után kerültek kivonásra. Eredetileg 20 darab L-39ZO Albatros-t kapott a magyar hadsereg Németországtól 1990-ben, melyből tíz darabot állított hadrendbe felderítő, kiképző célokkal. A tíz gépből kettő lezuhant (egy 1995-ben és egy pedig tavaly), a megmaradt nyolc gépből 5 darab kerül majd eladásra, három darab kiállítási vagy oktatási céllal múzeumokban lesz majd látható. Kivonás után egy ideig a magyar légierő gyakorlógépek nélkül fog maradni. A minisztérium tervei között szerepel új, kiképző repülőgépek beszerzése, melyre a legesélyesebb Aero Vodochody gyár L-159B ALCA repülőgépe.

Ausztria harcol az iskolai erőszak ellen
Több pszichológussal, konfliktuskezeléssel és színjátszással erősítik az iskolai erőszak elleni harcot Ausztriában - jelentette be Claudia Schmied oktatási miniszter.

Motortechnika - a gyújtógyertya ellenőrzése
Szemrevételezéskor a legkülönfélébb rendellenességeket fedezhetjük fel a gyújtógyertyán. A következőkben ismertetjük ezek egyes fajtáit, feltárjuk lehetséges kiváltó okaikat, valamint sorra vesszük várható hatásaikat és a hiba elhárításához szükséges teendőket.

Simulékonyan építgeti külföldi imidzsét Orbán
Az elmúlt hetekben több külföldi állam- és kormányfő is megfordult Orbán Viktornál, a Fidesz elnökénél. A látogatások megfelelnek a diplomáciai szokásoknak, de még a Külügyminisztérium is elismeri, hogy szerepet játszik bennük az is, hogy Orbán kormányzásra készül. Párttársai szerint Orbán jól mozog a diplomáciai környezetben és most még komolyabb konfliktusok vállalása nélkül is tud építkezni: megmutatja magát leendő tárgyalópartnereinek, választóinak pedig jelzi, hogy külföldön is számít.

Sikeres katonai missziót ünnepeltek a kalózzászlóval
A kalózok egyik legjellegzetesebb védjegye a híres-hírhedt, csontos-koponyás zászló, a Jolly Roger, amelynek ugyan ókori pályafutása sem elképzelhetetlen, azonban elég sok érv szól a mellett, hogy a lobogó 17-18. századi találmány, és első utalása az Oxford angol szótárának 1724-es kiadásában lelhető fel.

Fejlesztik a vidéki egészségügyi centrumokat
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megkezdődhet a Mezőcsáti és a Sárvári kistérség járóbeteg központjainak infrastrukturális fejlesztése. A projektek megvalósulásával mindkét kistérségben jelentősen javul az egészségügyi szakellátásokhoz való hozzáférés, megszűnik az ellátási hiány.

Jegyző és alpolgármester is gyanús a kerékbilincselési ügyben
Hivatali visszaélés fejbujtójaként gyanúsították meg a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert. Az ügyészség szerint mindketten büntetés fizetése nélkül szereltettek le szabálytalanul parkoló autókról kerékbilincset. Ügyükre a terézvárosi közterület-felügyelet vezetője ellen vesztegetés miatt indult eljárás során derült fény.

Itt a gyógyító, masszírozó melltartó
Spanyol tudósok nemrég olyan melltartót fejlesztettek ki, amely a hölgyek kebleit masszírozza és ezáltal fokozza a vérellátását.

A fokhagyma a legjobb befektetés, jobb mint az arany
Csaknem a négyszeresére drágult a fokhagyma március óta Kínában, jobb befektetés, mint az arany.

Mélyben a pesti tőzsde

Többen csatlakoznak a Google-bojkotthoz
Nyomtatott lapok is kitiltanák a weboldalaikról a keresőt, nem akarnak ingyen tartalmat adni. A Microsoft fizetne, hogy a Bing megtalálja a híreket.

Gyanúsított lett a terézvárosi jegyző és alpolgármester
A gyanú szerint fizetés nélkül szereltették le a kerékbilincset szabálytalanul parkoló autókról.

Hány sávtól náci az árpádsáv?
Hány sávtól náci az árpádsáv? A Páva utcai holokausztmúzeumban a nyilas jelképekké lett történelmi ereklyékről nyílt kiállítás.

Királykisasszonyok, tündérek és beszélő lovak - gyerekkönyv-újdonságok
Könyvajánlónkban a legkisebbektől a nagyobb gyerekekig mindenkinek ajánlunk köteteket.

Mérges pókok menetelnek Tokió felé
Az ausztráliai vöröshátú pókok Japán nagy részét elfoglalták, és sok embert megcsíptek már.

Negyven napig böjtölt Woody Harrelson
A színész közben alig beszélt, megtisztította a testét és az elméjét is.

Kis vidámság reggelre: Kelly Osbourne malőrje
A Dancing with the Stars idei évadának egyik celebtáncosa Ozzy lánya, Kelly volt, akit meglepően kikupáltak a műsor kedvéért, és nem is mozgott ügyetlenül - egészen eddig.

Felmentették a német vezérkari főnököt
Hiányosan tájékoztatta a hadügyminisztert a civilek halálát okozó afganisztáni bombázásról.

Amerikaiak lephetik el az Aggteleki-karsztot
A közelmúltban megjelent a Forbes honlapján Európa rejtett turisztikai kincseinek listája, amelyen előkelőhelyen szerepel az egyedülálló adottságokkal rendelkező aggteleki barlangrendszer, ami miatt az amerikai turisták célpontjává is válhat - írta csütörtökön az Észak-Magyarország.

Egy jól szervezett utazás
Obama eddigi politizálását figyelembe véve nem volt várható, hogy egy harcos, az emberi jogokra, a jüan mesterségesen alakított árfolyamára vagy a kínai-amerikai kereskedelmi mérleg meglehetősen egyoldalú mivoltára vendéglátóit figyelmeztető elnök töltsön három napot a Nagy (Tűz)Fal árnyékában.

Hat család már nem kerül utcára
Az országban elsőként sietett a lakosok segítségére a berentei önkormányzat - írja az Észak Magyarország.

Tör előre hazánkban a Windows 7
A Microsoft új operációs rendszere nem csak világszerte, hanem itthon is egyre népszerűbb.

Kerékbilincs-ügy: bajban a terézvárosi jegyző és az egyik alpolgármester
Felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kerületi közterület-felügyelet vezetője ellen, kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt folyó eljárásban.

Meg akarják oldani a BKV problémáit
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint mielőbb el kell kezdődnie azoknak a szakértői egyeztetéseknek a kormány és a főváros között, amelyekről szerdán állapodtak meg Demszky Gábor főpolgármesterrel.

Picikét gyengülhet a forint
Viszonylag széles árfolyam ingadozásra, enyhén gyengülő forintra lehet számítani csütörtökön: délelőtt fél tízkor 270,60 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a 268,15 forintos szerda délutáni jegyzéssel szemben.

Hol áll meg? Újabb csúcson a magyar munkanélküliség
Augusztus-október között 10,4 százalék volt a munkanélküliség. Ez újabb csúcs megdöntését jelenti, 1996 eleje óta nem voltak ennyien állás nélkül

Bajnaiék nagy lendülettel vetik rá magukat a BKV bajaira

Kandallót vittek el a betörők
Szerdán egy pécsváradi házba törtek be ismeretlenek. Egy kandallót, ágyneműt, és szerszámokat vittek el.

Elfogták a gyújtogatás gyanúsítottjait
A rendőrség több emberen elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettesek ellen

Aranylázban a magyar kisbefektetők
Népszerű az arany a magyar kisbefektetők körében, jóllehet csúcson van az ára - írja a Világgazdaság.

Futballvitából diplomáciai háború
Múlt héten rohamrendőrökkel oszlatták fel a tüntetőket Kairóban az algériai nagykövetség környékén, ám nem kizárt, hogy Egyiptomnak kifejezetten kapóra jött a futballvita Algériával, mert az eltereli a figyelmet a gazdasági problémákról.

Gyanúsítják a terézvárosi jegyzőt és alpolgármestert
Kerékbilincsek fizetés nélküli leszerelése miatt vádolja a Budapesti Nyomozó Ügyészség a terézvárosi jegyzőt és az egyik alpolgármestert.

Vérfagyasztó torták válóperpartira
Az ijesztő válási statisztikákról szóló híradások szinte már mindennaposak az utóbbi években. Aki azt hinné, hogy ennek kapcsán most hosszas szociológiai fejtegetésébe kezdünk, téved. Az alábbiakban egy brit cukrászt és legalább annyira vicces, mint amennyire vérfagyasztó munkáit mutatjuk be, aki a válóperes partikban nem tragédiát, hanem piaci rést lát.

Kitolódnak a fizetési határidők
Az elmúlt fél évben kilenc százalékról tizenhat százalékra nőtt a 90 napot maghaladó fizetési határidők aránya, az átlagos fizetési késedelem pedig már a száztíz napot is meghaladja. A tendencia azt mutatja, hogy a finanszírozást a bankok helyett kényszerből a beszállítók vállalják, amíg bírják.

Lakóparkok a tengerben - a hét műholdképe
Őszi időjárásunkba szeretnénk további melegséget vinni, amikor bemutatjuk a különleges építményeiről híres turistaparadicsomot, Dubajt, ahol a mesterséges szigetekkel megnövelt homokos tengerparton ilyenkor is 20-30 Celsius-fokot mérnek.

Színesebbre festik a Google-t
A webkeresőn új, színes ikonok jelennek majd meg, hogy áttekinthetőbbé tegyék a különböző típusú találatokat.

Mit látnánk, ha a Földnek gyűrűje lenne?
Egy látványos film bemutatja, miként festene az égbolt a Föld különböző pontjairól - ha a Szaturnuszhoz hasonló gyűrű övezné bolygónkat.

Aggteleket ajánlja az amerikaiaknak a Forbes
Amerikai turisták tömegei lephetik el az Aggteleki-karsztot, miután a közelmúltban megjelent a Forbes honlapján Európa rejtett turisztikai kincseinek listája, amelyen előkelő helyen szerepel az egyedülálló adottságokkal rendelkező aggteleki barlangrendszer - írta csütörtökön az Észak-Magyarország.  

Tóth Verára fel lehet nézni
Sokfelé, sok mindent olvashattunk Tóth Vera különböző problémáiról az elmúlt időben, ő pedig nem nagyon reagált ezekre a híresztelésekre. Inkább letudta most egyben egy televíziós szerepléssel, amelynek láttán mindenki meggyőződhetett róla, hogy majd kicsattan. Jó volt látni.

Tárgyalások Nofertiti sorsáról
Német-egyiptomi tárgyalások kezdődnek hamarosan Nofertiti (Nefertiti) királynő mellszobráról Kairóban.

Ha kevés a visszajáró, megtarthatom?
György ugyan először tízezressel próbálta kifizetni a százhuszas kávéját, de ez mégsem indok arra, hogy végül a visszajárót az eladó megpróbálja elfelejteni.

Újabb csúcsra nőtt a munkanélküliség
Ezer emberből már 104-nek nincs munkája, ennél rosszabb mutató a Bokros-csomag óta nem volt.

Átlag 110 napot csúsznak a cégek a fizetéssel
Aggasztó, és tovább romlik a vállalkozások likviditási helyzete, főleg az építőiparban nagy a baj.

Re: Leszállt az utas, a busz meg elhúzott a csomagjával
K.

Három forintot drágult az euró

Nem tudják, miért kapnak sokkot az influenzaoltástól Kanadában
A gyártó GlaxoSmithKline szerint a szállítás közben történhetett valami.

Újabb csúcson a munkanélküliség
Tovább nőtt a munkanélküliség augusztus-októberben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint a ráta 10,4 százalék volt, magasabb mint a 13 éves csúcsot jelentő július-szeptemberi 10,3 százalék.

Rosszullétig futnak a gyerekek - tragédia is lehet a tömegsport rendezvényeken?
Egyre több gyerek kerül sportorvosi rendelőbe a kiemelt tömegsport rendezvényekről, mert a rosszullétig "kifutották" magukat.

Chávez: Izrael az USA gyilkos ügynöke
Az Egyesült Államok gyilkos ügynökének nevezte Izraelt Hugo Chávez venezuelai elnök, amikor helyi idő szerint szerdán Caracasban fogadta dél-amerikai körúton járó iráni kollégáját, Mahmúd Ahmadinezsádot.

Gárdát szerveznek a szocialisták? - Szó volt róla!
A kisgazdák az SZDSZ- szel szövetkeztek, a szocdemek az MSZP ellen küzdöttek - ma már elképzelhetetlen felállásban zajlott húsz éve a népszavazási kampány. Az a hír viszont napjainkban is megjelenhetne, hogy Borsodban felmerült a szocialista gárdaszervezés ötlete.

A sorompó mentette meg az életét
Leengedett vasúti sorompónak hajtott egy idős nő Bonyhád és Hidas között. Ez mentette meg az életét.

Napi tízezer liter tejet, és literenként 20 forint veszteséget termelnek
Felszámolják az ország egyik legeredményesebb tehenészetét Hajdúszováton azt követően, hogy a tulajdonosok reményt sem látnak a tejpiac helyzetének a normalizálódására

Medián: a biztos szavazók kétharmada a Fideszt választaná
A választani tudó biztos szavazók 66 százaléka a Fideszre, 19 százaléka az MSZP-re szavazna, ha most lennének a választások

Hitelt vett fel az önkormányzat a családok megsegítésére
Az országban elsők között sietett a lakosság segítségére a Borsod megyei Berente önkormányzata; hat, önhibáján kívül bajba jutott családon segített kedvezményes hitelfelvétellel és ezáltal megmentette őket a kilakoltatástól

400 raklapot vitt el
Ismeretlen személy az M6-os építési területéről közel 400 darab raklapot lopott el

Vizsgálóbizottság és tarifa: ötpárti egyeztetést akar az MSZP

Most már bármikor jöhet a guantánamói fogoly
A kormány szerdán elfogadta a guántanamói fogoly magyarországi befogadásáról szóló, a magyar és az amerikai kormány közötti megállapodást.

Csütörtöki eredmények: chicagói nyolcas
A Blackhawks sorozatban nyolcadik győzelmét aratta az NHL-ben, a chicagóiak ezúttal San Joséban győztek.

Kínában jobb üzlet a fokhagyma, mint az arany
Kínában az ingatlanpiacihoz hasonló buborék látszik kialakulni a fokhagyma piacán. A termény ára sokszorosára emelkedett az utóbbi időben, részben a H1N1 miatti félelem nyomán.

Pirosban kezdett a pesti tőzsde
Az eladói nyomás alakult ki a pesti tőzsdén a csütörtöki nyitás után. A vezető papírok közül egyedül a Richter rajtolt pluszban.

Képregényben folytatjuk
November 25-én jelent meg a Jericho harmadik évadja - de a tévében látott történet folytatását már csak képregény formájában kapják meg a rajongók. Akad más produkció is, amely a tévés kasza után rajzos formában folytatódik: két évvel ezelőtt a Buffy, a vámpírok réme így kapta meg a nyolcadik szezont, és a tervek szerint a Halottnak a csók történetét is két dimenzióban szövik tovább.

Matthäusszal tárgyal a Fradi
Lothar Matthäus lehet a Ferencváros következő vezetőedzője, miután a volt szövetségi kapitány és az FTC jogi képviselői szombaton tárgyaltak az egykori aranylabdás futballista szerződtetéséről - állítja a Nemzeti Sport.   

Hirvonen: Räikkönen szenvedne első ralis évében
Az idei rali-világbajnokság (WRC) második helyezettje, Mikko Hirvonen szerint Kimi Räikkönennek időre lenne szüksége, hogy rali-versenyzőként rutint szerezzen és esélye legyen a győzelemre. A finn ralis elismeri honfitársa tehetségét és képességeit, de biztos benne, hogy Räikkönennek kezdetben komoly nehézségei lennének a WRC-ben.

Ötvenezer szerkesztője hagyta el a Wikipédiát
Egy spanyol egyetem kutatói szerint az idei év első három hónapjában közel ötvenezer önkéntes szerkesztőjét veszítette el a népszerű, a netezők közreműködésén alapuló online enciklopédia. A Wikipédia működtetői szerint az oldal működésében ez nem okoz fennakadást.

Lecsapott az Apeh a félkarú rablókra
Az APEH szerencsejáték felügyeleti főosztálya az elmúlt másfél évben több száz pénznyerő automata üzemeltetését függesztette fel a nem hiteles működés miatt - közölte szerdán az adóhatóság.

Húsz éve volt a négyigenes népszavazás
20 éve, 1989. november 26-án tartották az első országos népszavazást Magyarországon. A "négyigenesnek" elnevezett referendumon a köztársasági elnökválasztás időpontjáról és módjáról, a munkahelyi pártszervezetek megszüntetéséről, az MSZMP vagyonelszámoltatásáról, valamint a munkásőrség feloszlatásáról döntöttek a választópolgárok.

Nájlonfa-akció a közelgő vásárlási láz ellen
2009. november 27. az idei "Ne vásárolj semmit!" Nap. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Cellux Csoport művészeinek segítségével arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlzott, ésszerűséget mellőző fogyasztás jelentős környezeti és társadalmi károkat okoz hazánkban is. Karácsony közeledtével fokozódik a vásárlási kedv, rengeteg rövid életű, eldobható holmi talál gazdára, ami az anyagi nehézségek mellett jócskán megterheli a környezetünket is. A szervezők Budapest egyik forgalmas helyén, a Nyugati téren felállítanak egy hulladékokból készült fát, melyre felhívásuk nyomán a vásárlási bojkotthoz kapcsolódva az akcióban résztvevők felakaszthatják otthonról hozott, vásárlásaik során beszerzett nejlonzacskójukat. Részvételükért és a Ne vásárolj semmit! napi "nem vásárlásukért" cserébe egyedi tervezésű tudatos vásárló vászontáskát kapnak ajándékba. NÁJLONFA AKCIÓ - tiltakozzunk együtt az ésszerűtlen fogyasztás ellenA TVE mindenkit vár a Nyugati térre, ahol a csatlakozók felakaszthatják a magukkal hozott üres nejlon szatyrot a Nájlonfára!A szimbolikus fa vázát a Cellux Csoport művészei készítik el, a vásárlási dömping elleni tiltakozásul mindenki elhelyezheti rajta elnyűtt nejlonzacskóját. Helyszín: Budapest, Nyugati tér - (a pályaudvar melletti parkoló)Időpont: 2009. november 27.   17,00-18,00 óráig.További Ne vásárolj semmit! napi akciók a www.nevasaroljsemmitnap.hu oldalon érhetők el. A Tudatos Vásárlók Egyesületéről www.tve.hu

A telephelyek fejlesztését segítő pályázatokért lobbiznak
A telephelyfejlesztési pályázatok jövő év eleji újbóli meghirdetését kezdeményezi az idei pályázati sikerek alapján a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - közölte a testület elnöke szerdán sajtótájékoztatón Jánossomorján.

Dusan Kapusta ismét extraligás
A HK Spisska Nová Ves kikapott az Orange 20 néven induló juniorválogatottól, és ez már sok volt az iglói csapatvezetésnek.

Julie Andrews visszatér egy koncert erejéig
A 74 éves színésznő 12 évvel ezelőtti torokműtéte óta először fog nagy koncerten énekelni.

Motorozz a buszsávban!
Változik a KRESZ: menj előre a lámpánál és kövesd bátran a buszt: januártól nálunk is szabad.

Joanne Harris: Egyszerűen csak mertem régimódi lenni
Joanne Harris, a Csokoládé című regény világhírű szerzője Magyarországon járt új könyve, az Aludj kislány megjelenése kapcsán.

Eric Dane jobban néz ki szörfözés, mint szex közben
A sorozatsztár megint vetkőzött. Most csak sportoláshoz, de annál jobb.

Őszinte marhaság Kínából
Merev vázas chopper Kínából - Ázsiában is nézik az Orange County Choppers-t. Tanultak belőle.

Kamerát kap az iPod touch
Az Apple szerint mindenképpen haladni kell a korral.

Elszántabbak a Fideszre szavazók
Októberről novemberre alig történt változás a pártok támogatottságában, legfeljebb annyi, hogy folytatódott a Fidesz szavazótáborának lassú lemorzsolódása - derült ki a Medián novemberi közvélemény-kutatásából, amelyet a Heti Világgazdaság (HVG) számára készített.

Szexi fotózás! Ilyen modellt még nem látott (videó)
Amazon Eve az ausztrál Zoo Weekly nevű magazinban pózolt. Különlegesége nem a melleiben rejlik.

Ki (nem) fizetett a kríziskasszába?
Hiányzik a krízislapba befizetők listájáról az Országgyűlés szocialista frakciójának mintegy fele - írja a Magyar Nemzet a csütörtöki számában.

Horror a kisvárosban! A tevéket leölik, ugye?
Mintegy 6000 teve okoz komoly gondot Ausztrália középső részén egy kisvárosban. Az AP csütörtöki jelentése szerint az állatok a rendkívüli szárazság miatt szomjaznak, ezért Dock Riverben keresnek vizet - a helyiek legnagyobb bánatára.

A járvány miatt elmarad a Tankcsapda salgótarjáni koncertje
A Tankcsapda szomorúan jelentette be a hírt: a szombatra tervezett salgótarjáni koncertjük a járvány miatt elmarad.

Otthon kapott ki a Manchester United

Talán még most is várja az interneten vett traktort
A másfél milliós vételárat kifizette a vevő, ám a megrendelt traktort azóta sem szállították le neki, így a rendőrséghez fordult.

Az Aggteleki-karsztot ellephetik az ameriakaiak
Amerikai turisták tömegei lephetik el az Aggteleki-karsztot, miután a közelmúltban megjelent a Forbes honlapján Európa rejtett turisztikai kincseinek listája, amelyen előkelő helyen szerepel az egyedülálló adottságokkal rendelkező aggteleki barlangrendszer

Vizsgáltatná a ScienNetet a PSZÁF
Több hatósággal is megvizsgáltatná a ScienNet-rendszer működését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

Bokrost javasolja az MDF-elnökség miniszterelnök-jelöltnek
Bokros Lajost javasolja az MDF országos elnöksége a párt miniszterelnök-jelöltjének - írja az ellenzéki párt közleményében.

Nadal az első kieső Londonban
A második találkozóját is elbukó Rafael Nadal kiesett a londoni Mesterek Kupáján. A

Bokrost javasolja kormányfő-jelöltnek az MDF-elnöksége
 

Rengeteg a gond a kkv-k háza táján
Növekvő kinnlevőségek, apadó árbevétel, átütemezett számlák és elhalasztott beruházások ? így hat a válság az egymilliárd forint alatti árbevételű mikro-, kis- és középvállalkozásokra, írja a BellResearch tanulmányára hivatkozva a Világgazdaság.

NBA: képtelen nyerni a Minnesota
A Minnesota sorozatban 14-edszer kapott ki, ezúttal a vendég Denvertől az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Kissé megremeg a pókerbiznisz
Donald Trump mégsem vesz kaszinót, Makaón pedig a víz (legalábbis annak hiánya) sújtja a játékipart.

Nem kegyelmez a Chicago az NHL-ben
A Chicago Blackhawks sorozatban nyolcadik győzelmét aratta, ezúttal San Joséban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján, amelyen mindössze két csapat pihent.

Fantasztikus képek az Enceladus gejzírjeiről
Minden korábbinál részletesebben örökítette meg a Szaturnusz aktív holdjának felszínéről kirepülő anyagsugarakat a Cassini-űrszonda. A felvétel látványosan mutatja, hogy a gejzírszerű kitörések törésvonalak mentén emelkednek a magasba. 

Brad Pitt beugrása harmadik helyet ért
A Paste Magazine összeállította a kétezres évek legjobb tévés vendégszerepeinek listáját: Brad Pitt is dobogós.

Kivonják a hadrendből az L-39-es Albatroszokat
December 1-jével kezdődik meg és jövő év június 30-ig tart a jelenleg még hadrendben lévő nyolc darab L-39 ZO típusú kiképző repülőgépek kivonása a Magyar Honvédség rendszeréből. Az Albatroszok búcsúrepülését november 25-én rendezték meg Kecskeméten. A bemutatót látványos légi show tarkította.

Füstbe mehet a BKV-díjemelés terve
Nem támogatja a BKV tarifáinak négy százalékos emelését a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottsága - mondta Lakos Imre bizottsági elnök a testület szerdai ülése után.

Csődbe megy a dúsgazdag Dubaj?
Egy állami holding 60 milliárd dollárnyi fizetési kötelezettsége elhalasztását kérte.

Tavasszal érkezik a Yamaha FZ8
Nagy durranást ígérnek

Nagy mínuszban az ázsiai tőzsdék

Lindsay Lohan jó krumplipürét csinál
Lindsay Lohan hazamegy hálaadásra, és besegít a családi vacsora elkészítésében.

Először nyert novemberben a Metallurg
Szerdán három mérkőzést rendeztek a KHL-ben, rendre az esélyes nyert.

Nem tud nyerni a Minnesota az NBA-ben
A Minnesota odahaza kapott ki a Denvertől, az volt a Timberwolves 14. veresége sorozatban.

Simán besétált egy házaspár Obamáék ünnepi fogadására
A Titkosszolgálat szerint az elnök nem volt veszélyben, mert Salahiéknál nem volt fegyver.

Meztelen mezőgazdászokat vagy retrósított zombikat akasztana ki a vécéajtóra?
Ön melyik jótékonysági aktnaptárt akasztaná ki a vécéajtóra?

Jöhet a guántanamói fogoly Magyarországra
Elfogadta szerdán a kormány a guántanamói fogoly magyarországi befogadásáról szóló, a magyar és az amerikai kormány közötti megállapodást.

Súlyos beteg a magyar híresség - már meg is műtötték!
Önbizalmával és kisugárzásával mindig voltak gondjai Miló Vikinek, aki idén májusban mellplasztikán is átesett.

Tőzsdenyitás: Európa továbbra is bizonytalan
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai piacokon csütörtökön az előző napi szerény javulás után megint visszaesés várható, az üzletmenet az amerikai tőzsdeszünet miatt is lanyhának ígérkezik.

Bokrost akarja kormányfőnek az MDF elnöksége
A miniszterelnök-jelölttel kapcsolatos végső döntést az MDF Országos Választmánya legközelebbi találkozóján hozza meg.

Nyilvánosságra hoznák a millió fölötti brit bankárfizetéseket
A brit bankoknak nyilvánosságra kellene hozniuk, hogy hány felső vezetőjük keres évi egymillió fontot, vagy annál többet

IEA: csak Kínának lesz szüksége több kőolajra
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint nem kell tartani attól, hogy a gyorsan növekvő kínai kőolajfogyasztás miatt jövőre különösen nekilódulnának a világpiaci árak. Az ellátási előrejelzések viszonylag kiegyensúlyozottak: miközben a kínai fogyasztás nő, az OECD-országokban még jövőre is minden bizonnyal csökkent a felhasználás

Ma megtudjuk, hány magyarnak van munkája
Ma hozza nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatás és a munkanélküliség augusztus-októberi adatait.

A vulkánparkot leveszik a szégyenlistáról?
A támogatásról szóló végleges döntés még nem született meg, de a Ság hegyre tervezett Kemenes Vulkán Park már felkerült egy brit civil szervezet szégyenlistájára

Az MDF Bokrost ültetné a miniszterelnöki bársonyszékbe
Az MDF Elnöksége legutóbbi ülésén egyhangú szavazással Bokros Lajost javasolja a párt miniszterelnök-jelöltjének. A miniszterelnök-jelölttel kapcsolatos végső döntést az MDF Országos Választmánya legközelebbi találkozóján hozza meg

Visszaesést várnak a nyugat-európai tőzsdéken
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai piacokon csütörtökön az előző napi szerény javulás után megint visszaesés várható, az üzletmenet az amerikai tőzsdeszünet miatt is lanyhának ígérkezik.

Mária Terézia visszatér Pozsonyba
Újra lehet Mária Terézia-emlékmű Pozsonyban - írta az Új Szó című pozsonyi napilap. A szlovák főváros több mint egy évszázad után szeretné újra felállítani Fadrusz János alkotását, az 1897-ben leleplezett, majd 1921-ben ledöntött Mária Terézia-emlékművet. Egészen pontosan a szobor pontos mását. Egyelőre arról folyik vita, hogy a szobornak hol találjanak új helyet.

Erdei címére pályázhat Herbie Hide
Internetes hírforrások szerint a korábbi WBO nehézsúlyú világbajnok, jelenleg cirkálósúlyban vitézkedő brit Herbie Hide váratlanul feladta az Európai Boksz Uniónál elfoglalt pozícióját, amely garantálta volna számára, hogy ő legyen az egyik, aki mérkőzhet a jelenleg betöltetlen kontinensbajnoki címért.

Gyanúban a Sciennet
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedély nélküli betétgyűjtés gyanújával piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta a Sciennet-rendszer elnevezésű törzsvásárlói rendszert, amely után az eljárásban feltárt kockázatok nyomán más hatóságok eljárását is kezdeményezte.

Nem a mézesbödönért megy Brüsszelbe Andor
Nem fog pénzzel teli zsákokat hazaküldeni az Európai Unióból Andor László, az Európai Bizottság tagjának jelölt magyar közgazdász. Ha olyan posztot is kap Andor, amely sok pénz elosztását felügyeli, akkor is oda kell figyelnie rá, hogy önmérsékletet tanúsítson, bár a figyelmet felhívhatja a Magyarország számára fontos problémákra. A bizottság 25 helyéért nagy a tülekedés a tagállamok között. A németek a klímaváltozás elleni harcot nézték ki maguknak, Silvio Berlusconi olasz kormányfő embere pedig a médiafelügyeletre hajt.

Hívatlan vendégek is voltak Obama első díszvacsoráján
Belógott egy házaspár Barack Obama amerikai elnök első hivatalos állami díszvacsorájára. A virginiai páros meghívó nélkül jutott be a rendezvényre, az esetet vizsgálja a titkosszolgálat.

Manapság nehéz a szülőnek fenntartani a Mikulás-legendát
A fogyasztói társadalomban semmi sem szent: a cél, hogy vásárlásra ösztönözzék a fogyasztókat felülírja azokat a normákat és tabukat, amik régen még megkötötték a kereskedők kezét. Vannak azonban olyan finom problémák, ahol a túlbuzgó kereskedők igencsak megnehezítik az életet.

Most már Magyarországra jöhet a guantanamói fogoly
A kormány szerdán fogadta el az Egyesült Államokkal kötött megállapodást.

Használhatja az Enke-emlékmezt a Hannover
A német liga szerdán engedélyezte, hogy továbbra is ebben a szerelésben futballozhassanak.

Kelemen Anna tízszer annyiért beszélt Havasnak, mint Molnár Anikó
Kelement hatmillió, míg Molnár alig hatszázezer forintot kapott Havas Henriktől.

A Bayern München nem akarja eladni Ribéryt
2011 nyara után is Münchenben tartaná a francia futballistát a Bayern, cáfolták, hogy elengednék.

Leisel Jones negyedik olimpiájára készül
A 27 éves úszó lehet az első ausztrál, aki négy olimpián szerepel.

19 milliárdért lehet Malév-tulaj az állam
Eldugott törvényjavaslattal hatalmaznák fel a kormányt, hogy lemondjon 19 milliárd forintnyi követelésről, ez lehet a Malév kisebbségi tulajdonrészének ára. Nincs három éve, hogy az állam 200 millió forintért eladta a céget, Brüsszel is beleköthet a tranzakcióba.

Nadal kiesett Londonban
Másodszor is kikapott a spanyol teniszező a 3,35 millió dolláros Mesterek Kupáján, így már biztos nem jut tovább.

Kilencezer állás szűnik meg az Opelnél
Ebből több mint ötezer Németországban. A szentgotthárdi üzem jövőjéről nem még semmit nem tudni.

Lagzi Lajcsi adott fogyási tanácsokat Friderikusznak
A trombitás diétája drasztikus, de állítólag működik.

Kétmilliárdos adósság a salgótarjáni öblösüveggyárban
Eladják a készletet, majd az eszközöket, az ingatlanokat, és minden dolgozót elküldenek.

Zenés játékfilm készül Szikora Robi életéből
A Made in Hungáriát is jegyző Neményi Ádám kereste meg Szikorát a Csikidam című filmhez.

Mindenki az Emfesz körül sürgölődik
A Gazprom és az E.On is szemet vetett az alternatív gázszolgáltatóra, amit az MVM is nézeget.

Horror a villamoson - anya három kisgyerekkel
"Mami sokszor megállapította magában, hogy nem könnyű két kisgyerekkel közlekedni. Később belátta, hogy hárommal még nehezebb..."

Hibás választ fogadtak el jónak a Széfben
Kezd kissé kínossá válni, hogy a hazai ún. műveltségi vetélkedőkben, vagy legalábbis azokban, melyekben olyan kérdéseket tesznek fel, amik túlmutatnak mondjuk a "hogy hívják a szétszilikonozott ajkú playmate kutyáját?" kérdéskörön, egyre több bakit követnek el a készítők.

Gyurcsány és Kapolyi nem fizetett be a krízisalapba
A fogadkozások ellenére a szocialista frakció eddig adós az adományokkal.

Hálát adnak ma az amerikai tőzsdéken

Hálát adnak az amerikai tőzsdéken

Vért akar adni? - Ide menjen!
Véradást szerveznek a Magyar Vöröskereszt székházában, az V.kerület Arany János utca 31-ben csütörtökön 11 és este hat óra között.

Mesterházy, Kovács, Szili, Bokros: kié lesz a baloldal?
Megindult a roham a lenullázott baloldal romjainak megkaparintásáért.

Szén-monoxid-mérgezés Pilisszentlászlón
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával három embert vittek a mentők kórházba Pilisszentlászlóról szerda késő éjjel

Döntött a kormány: most már jöhet a volt guantanamói fogoly
Elfogadta szerdán a kormány a guántanamói fogoly magyarországi befogadásáról szóló, a magyar és az amerikai kormány közötti megállapodást

Kínában a legjobb befektetés a fokhagyma
Csaknem a négyszeresére drágult a fokhagyma március óta Kínában, jobb befektetés, mint az arany.

Kinek nem tetszett? – megtámadták a józsefvárosi eredményt
Egy magánszemély kifogást nyújtott be a helyi választási bizottsághoz, és ebben megtámadta a józsefvárosi polgármester-választás végeredményét, emiatt szerdán nem tudták beiktatni hivatalába Kocsis Mátét, a Fidesz-KDNP-nek a szavazatok 67 százalékával  megválasztott jelöltjét.

Komoly emelésekről döntenek a budapesti városatyák

A magyar gyermekek az Európai Unió legszegényebbjei
A magyar gyermekek a népesség egészéhez viszonyítva szegényebbek, mint a többi európai országban. A családtámogatási rendszer sokakat óv meg a még mélyebb szegénységtől, bár az alapprobléma a gyermekes családok alacsony foglalkoztatottsága

Gyengélkedtek az ázsiai tőzsdék
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön is bizonytalan maradt, napközben újabb négyhavi mélypontot ért el. A csütörtöki amerikai tőzsdeszünet előtt a többi ázsiai piac is gyengélkedett.

Fehér ing, fekete mellény
Mától ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.

A hulladékhővel fűtenék az üvegházat
Több mint kétmilliárd forintból egymással összekapcsolt, de külön is működőképes modulokból álló energiafarm létesítésére készül az Abonyi Mezőgazdasági TESZ Zrt.

Tilos a gárdaegyenruha
Könnyebben léphet föl a rendőrség a betiltott Magyar Gárda ellen - hatályba lépett a rendelet.

Globális reklámkampányt indít Kína
Globális reklámkampányt indított a kínai kormány, hogy legyőzze a kínai termékekről kialakult negatív asszociációkat.

Véd a vakcina a H1N1 kínai mutánsai ellen
A jelenleg használt oltóanyag védettséget nyújt a H1N1 vírus Kínában felfedezett mutációi ellen - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet helyi képviselete.

Bármikor érkezhet a befogadott guantánamói fogoly
Már bármelyik nap megérkezhet a befogadott guantánamói fogoly Magyarországra. A kormány szerdán fogadta el az erről szóló amerikai-magyar megállapodást. Azt nem fogják elárulni, mikor érkezik, és hol lesz a volt fogoly.

Ismét támogatnák a telephelyfejlesztést
A telephelyfejlesztési pályázatok jövő év eleji újbóli meghirdetését kezdeményezi az idei pályázati sikerek alapján a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.

Szaporodnak az EMFESZ állítólagos kérői
A Népszabadság úgy tudja, a Gazprom érdeklődik az EMFESZ iránt, míg a Világgazdaság piaci pletykákra hivatkozva az E.On vételi szándékáról ír. A érintett cégek nem kommentálták az értesüléseket.

A nap fotója: indiai árvaház
Akár Mózes a kosárkában, úgy fekszenek ezek a csecsemők kékre festett, fonott ágyaikban, de nemcsak ebben hasonlítanak a bibliai alakhoz. Sorsuk is hasonlóan alakult: különböző okok miatt, de mindannyian árvák lettek.

Vallott a családirtó: "a látnok végig irányított"
Vallomásaiban a családirtó P. Károly azt a látnokot tette felelőssé szörnyű tettéért, akit egy éve látogatott rendszeresen - írja a Blikk.

Malév: tőke nélkül nincs folytatás
Tőke nélkül nincs folytatás a Malévnál, mégpedig készpénzes tőkeemelésre van szükség - nyilatkozta a Népszabadság csütörtöki számában Martin Gauss, a Malév vezérigazgatója.

A Gazpromot érdekli az EMFESZ
Szergej Jemeljanov, a Gazprom exportvállalata, a Gazprom Export vezérigazgató-helyettese egy néhány napja kelt titoktartási nyilatkozattervezetben azt írta, hogy cége érdeklődik a magyar EMFESZ Kft. iránt - tudta meg a Népszabadság.

A WC-n kapták el a tolvajt
Szorult helyzetbe került el tolvaj Mexikóban, akit a WC-n ülve értek tetten egy házbetöréshez kiérkező rendőrök - közölte szerdán az AFP francia hírügynökség.

Feladta magát a Fülöp-szigeteki véres leszámolás fő gyanúsítottja
A szigetország egyik déli tartományában, a Mindanao szigeti Maguindanaóban hétfőn több tucatnyi embert túszul ejtettek és meggyilkoltak egy rivális klánok közötti leszámolásban.

Vége! Elvált a magyar tévés - már csak veszekedtek
Ada és Timo barátok maradtak, három és fél év után váltak el - írja a Blikk.

Nyugdíjasok, ez sokk lesz!
Egzisztenciális sokk lesz a nyugdíjba vonulás, épp ezért szemléletbeli váltást sürgettek a Figyelő és a Heti Válasz öngondoskodásról szóló konferenciájának résztvevői. Varga Mihály Fidesz-alelnök bejelentette: pártja hatalomra kerülése esetén korrigálni fogja a magánnyugdíj-pénztárak magánbiztosítókká alakításáról szóló törvényjavaslatot.

Az iskola-összevonások növelik az erőszakot
A pedagógusok eszköztelennek érzik magukat az iskolai erőszakkal szemben, pedig vannak bevált gyakorlatok ezek kezelésére. Egy tavaly indult program épp a legproblémásabb területen mutat fel erre hatékony módszereket. Több szakiskolában már felváltotta az ököljogot a beszélgetés.

Szegények a magyar gyerekek
A magyar gyermekek a népesség egészéhez viszonyítva szegényebbek, mint a többi európai országban. A családtámogatási rendszer sokakat óv meg a még mélyebb szegénységtől, bár az alapprobléma a gyermekes családok alacsony foglalkoztatottsága - többi között ez derül ki abból az Európai Unió egészére vonatkozó, a gyermekek jólétét és szegénységét áttekintő tanulmányból, amelyet ma vitatnak meg Brüsszelben egy nemzetközi konferencián.

Mostmár bármikor jöhet a guantánamói fogoly
A kormány szerdán elfogadta a guántanamói fogoly magyarországi befogadásáról szóló, a magyar és az amerikai kormány közötti megállapodást.

Feladta magát a Fülöp-szigeteki gyilkos politikus
Feladta magát csütörtökön a minapi Fülöp-szigeteki véres leszámolás fő gyanúsítottja, az államfő egyik szövetségesének, a helyi tartományi kormányzónak a fia - jelentették be hivatalosan.

Szigorúbb büntetésre számíthatnak a gárdaegyenruhát viselők
Csütörtökön lép hatályba az a jogszabály-módosítás, amely világosabban tiltja és szigorúbban bünteti a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt. Ötvenezer forintra lesz büntethető például, aki gárdaegyenruhában masíroz, de jogászok szerint a szabály könnyen kijátszható.

Pusztulóban a tourinform irodák
Komoly vívmány volt a tourinform iroda hálózat kiépítése, amely mára azonban pusztulóban van az idegenforgalmi adó állami támogatásának csökkenése és a hálózat létét biztosítani hivatott turizmus törvény hiányában - hangzott el a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság ülésén.

Megtartja a gyászmezt a Hannover
A szezon végéig olyan mezben szerepelnek a Hannover 96 csapatának futballistái, amilyenben múlt szombaton, a Schalke 04 elleni bajnokin játszottak. A trikókon egy bekarikázott kis fekete 1-es látható - a társak így emlékeznek két hete elhunyt kapusukra, Robert Enkére.

Vagyonukhoz jutottak az egyetemek
Felsőoktatási intézmények vezetői kötöttek vagyonkezelési szerződést szerdán a nemzeti vagyonkezelővel.

A Bayern 2011 után is marasztalná Ribéryt
A Bayern München a jelenlegi szerződése 2011 nyári lejárta után is megtartaná francia labdarúgóját, Franck Ribéryt.

A BKV-jegyek, közműdíjak jövő évi árairól dönt a főváros
A BKV-tarifák, és a közműdíjak jövő évi emeléséről vitázik csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Ez az első alkalom, hogy az erről szóló javaslatot a kisebbségből irányító SZDSZ-es vezetőség nyújtja be az ellenzéki többségű testületnek.

Oszkó: különösen tartani kell a pénzügyi fegyelmet
A pénzügyminiszter a Napi Gazdaságnak beszélt a 2010-es büdzséről, a MÁV-ról, a Sukoró-ügyről és az államháztartás hiányáról.

Jogosan támadták meg a józsefvárosi szavazás eredményét
Szerdán nem tudták beiktatni hivatalába Kocsis Mátét, a Fidesz-KDNP-nek a szavazatok 67 százalékával megválasztott jelöltjét.

Döbbenetes változás! Pénz nélkül él egy éve - pöcegödröt ás, semmije nincs az egykor gazdag férfinak
A brit férfi megunta régi életét és elhatározta, radikálisan megváltoztatja azt. Dióból csinál mosószert, napelemes lakókocsiban él. Történetéből könyvet ír.

Hatezer szavazat, amely megváltoztatta a történelmet
Csupán hatezer szavazaton múlt, hogy nem a parlamenti választások előtt került sor a köztársasági elnök megválasztására Magyarország történetének első népszavazásának eredményeképpen. Az 1989. november 26-án megtartott négykérdéses népszavazáson az igenek kerültek fölénybe, amelyet akkor egyfajta főpróbának szántak az 1990-es országgyűlési választások előtt a pártok.

Szénmonoxid-mérgezés - három ember kórházban
Szénmonoxid-mérgezés gyanújával három embert kórházba vittek a mentők Pilisszentlászlóról szerda késő éjjel - közölte a Katasztrófavédelem Pest megyei ügyeletese.

Kínozták az újságírónőt Szomáliában
A szomáliai fogságból szerdán kiszabadult kanadai újságírónő azt állította egy tévének adott telefonos interjújában, hogy elrablói - "magukat szabadságharcosoknak nevező bűnözők" - verték és kínozták őt.

Chávez: Izrael az Egyesült Államok gyilkos ügynöke
Az Egyesült Államok gyilkos ügynökének nevezte Izraelt Hugo Chávez venezuelai elnök, amikor helyi idő szerint szerdán Caracasban fogadta dél-amerikai körúton járó iráni kollégáját, Mahmúd Ahmadinezsádot.

Pénznyerőket tiltott be az APEH
Az APEH szerencsejáték felügyeleti főosztálya az elmúlt másfél évben több száz pénznyerő automata üzemeltetését függesztette fel a nem hiteles működés miatt.

Sarat! Még!
Bevallom, először értetlenül néztem magam elé, mikor megkaptam a Ford 4x4 Akadémia című meghívót, hiszen nem okvetlenül a 4x4-es élményautózás az, ami manapság eszembe jut a márkáról.

Újra a play ikonok nyomában
Viszonylag régen találkoztam olyan játékkal, ahol ilyen-olyan jeleket, szimbólumokat kellett megtalálni a különböző pályákon.

Hányszor aggódik naponta a seggmérete miatt?
Na és a ránc, a zsíros has, vékonyszálú haj, megereszkedett kar, büdös hónalj? A brit nők hetente 252-szer aggódnak a testük miatt, ami napi 36 parázást jelent.

Feladta magát a Fülöp-szigeteki mészárlás gyanúsítottja
Az államfő szövetségesének fia apja politikai riválisait gyilkoltatta le.

Már a nagy pofon utánra készülnek a szocik Mesterházyval
Régóta nem tapasztalt egységbe forrasztotta a pártot Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége, annak ellenére, hogy kis túlzással jobb híján lett ő az MSZP első számú kampányarca. A szocialisták nagy várakozásokkal tekintenek frakcióvezetőjükre. "Attilának sokkal nagyobb esélye van egy választási vereség után is egyben tartani a pártot" - mondta lapunknak egy prominensük.

Milliárdos károkat okozott a kvótaügylet
Mintegy 110 milliárd forintos kárt okozott az államnak a Pénzügyminisztérium azzal, hogy visszatartotta a szén-dioxid-kvóták eladásából származó bevételt, mert Magyarország ezzel újabb értékesítési lehetőségektől esett el.

Fokhagymába érdemes fektetni
Március óta négyszeresére drágult a fűszernövény, jobb befektetés, mint az arany.

Hibázott a VIII. kerületi választási bizottság
Nem hoztak határozatot a vasárnapi választás végeredményéről, így nem iktathatták be a győztes polgármestert.

Csütörtöktől büntethető a gárdaegyenruha viselése
Ötvenezer forint bírság szabható ki arra, aki nyilvános rendezvényen viseli a gárdistaruhát.

Vizsgálódhatnak az emberijogvédők Líbiában
A Human Rights Watch először kapott engedélyt a jogsértések feltárására.

1000 lóerős és nyolcvan éves
hirdetés Meg volt 350 lóerős majdnem kilencven éves, illetve 4450 lóerős ötven éves is.

Nem vicc: ma is meleg lesz!
Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé délnyugat felől a magasban jobbára száraz, enyhe levegő áramlik, ezért marad az ilyenkor megszokottnál melegebb idő.

Ha gárdaruhát ölt, keményen fizethet
Mától ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében a feloszlatás után részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját nyilvános rendezvényen viseli.

Ismét kihallgatják Szilvásyt
Várhatóan ismét kihallgatják Szilvásy Györgyöt az ellene indított büntetőeljárásban. Ez következik abból, hogy elkészült az igazságügyi hangszakértő véleménye az ügyben. Mint ismert, a leköszönt titokminisztert személyes adatokkal való visszaéléssel gyanúsítják abban az ügyben, amelynek során az MDF elnöke egy manipulált hangfelvétellel akarta bizonyítani az ellene folyó állítólagos szervezkedést.

Hoppá! Kínos helyzetbe került a magyar EU-biztosjelölt
Nem elég, hogy idehaza jobboldali körökben kommunista bankárnak nevezik, most Brüsszelben került kellemetlen helyzetbe Andor László, a magyar EU-biztosjelölt.

Dráma! Teljesen tönkremegy az RTL Klub sztárja!? Mindenét eladta, állása nincs!
Próbafelvételről próbafelvételre jár, s reméli, hogy februártól újra televíziózhat majd VV Leo - írja a Bors.

BL: a franciák izgalmassá tették a hajrát
A Bordeaux nagy szívességet tett a Bayern Münchennek azzal, hogy legyőzte a Juventust. A Real Madrid nyert, de még nem jutott tovább, miután Marseille pontot szerzett Milánóban a BL szerdai játéknapján.

Kegyelmet kapott Obama hálaadás napi pulykája
Disney-parkba kerül az a 20 kilós pulyka, amelynek a hálaadás napi hagyomány szerint az amerikai elnök, Barack Obama kegyelmezett meg szerdán. Obama tíz hónapos elnöki ideje alatt először részesített valakit "elnöki kegyelemben".

Ha karácsony, akkor gospel
KONCERT

Nadal kiesett a Mesterek Tornája küzdelmeiből

Harper-sziget fordítóverseny - 10. forduló
Múlt heti nyertesünk konkav és az átnedvesedő anyagot egészen képszerűen felidéző pllss.

BL: a franciák izgalmassá tették a finist
A Bordeaux nagy szívességet tett a Bayern Münchennek azzal, hogy legyőzte a Juventust. A Real Madrid nyert, de még nem jutott tovább, miután Marseille pontot szerzett Milánóban a BL szerdai játéknapján.

Válsághíradó: Jókorát esett a BUX, a forint viszont erősödni tudott
Izmosat esett a pesti tőzsde, a forint ezzel szemben erősödéssel fejezte be a napot. A jelek szerint az idei kgfb-kampány során minden rekord megdől. A Fidesz tervei szerint 2010 végére közli az euróbevezetés általa elképzelt céldátumát, s ezügyben az EBRD is optimista. A német és a kínai jegybank után az amerikai Fed is újabb világméretű spekulációs hullámtól tart. Válsághíradó csütörtök hajnalban.

Gera és Halmosi csapata is három ponttal gazdagodott
Gera Zoltán csapata, a Fulham és a Halmosi Pétert foglalkoztató Hull City is nyert hazai pályán az angol labdarúgó Premier League szerdai játéknapján. Gera az 58. percben, csereként lépett pályára, Halmosit nem nevezték a találkozóra.

Az NFH megtiltotta, hogy Magyarországon online szexshop üzemeljen
Remek sztorit dob fel Hampuk Richárd blogja, aki a témára levélben is figyelmeztette a Homárt.

Savanyú a szőlő
Őfelsége kormányának nincsenek sem állandó barátai, sem állandó ellenségei, csak állandó érdekei!

Óriási kárt okozhatott a kvótaügylet
Mintegy 110 milliárd forintos kárt okozott az államnak a Pénzügyminisztérium azzal, hogy visszatartotta a szén-dioxid-kvóták eladásából származó bevételt, mivel így hazánk újabb értékesítési lehetőségektől esett el

Ki fizetett a kríziskasszába?
Vajon mi magyarázhatja azt, hogy a szocialisták országgyűlési frakciójának kis híján a fele nem szerepel azon a listán, amelyen a krízisalapba befizetők neve olvasható? A talányt nehéz megfejteni, ám annyi bizonyos, hogy a szociális minisztérium honlapjának tanúsága szerint az MSZP képviselőcsoportjának jelentős része a nyilvános fogadkozások és felajánlások ellenére nem járult hozzá a válság miatt nehéz helyzetbe került személyeken segítő kasszához. Az adakozókat felsoroló kimutatásban így hiába keressük például Gyurcsány Ferenc menesztett kormányfőnek és Mesterházy Attilának, a miniszterelnök-jelölti poszt várományosának a nevét, miként Katona Béla házelnök, Kapolyi László milliárdos vállalkozó, Juhász Ferenc volt honvédelmi és Gráf József földművelésügyi tárcavezető sem fizetett be a Fidesz által rejtett pártkasszának minősített alapba.

Nem hisznek a megelőzésben
Megdöbbentő intézkedési ajánlást készített az ÁNTSZ a H1N1 vírussal kapcsolatban a bölcsődéknek, az óvodáknak és az iskoláknak. A tisztiorvosi szolgálat nem javasolja a járvány megelőzése miatti intézménybezárást, és tömeges megbetegedések esetén sem szorgalmazza a szünet elrendelését. A kormány elteszi

Újabb sérült Mátéfi keretében
A szerdai edzés közben eltört az orrcsontja Juhász Gabriellának, a kínai világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott balszélsőjének.

A Fidesz 2010 végére megmondja, mikor lesz euró
A Fidesz célja 2010 végére meghatározni az euróbevezetés céldátumát, mivel a piacoknak támpontra van szükségük. A párt vezető gazdaságpolitikusa szerint jövőre 7-7,5 százalék körüli államháztartási hiány várható.

A vámpírnőké az éjszaka
Úgy tűnik, a németek sem akarnak kimaradni a vámpírbizniszből. A Quiet Earth nevű filmes blogon akadtunk rá a Wir Sind Die Nacht (Mi vagyunk az éjszaka) című film teaser előzetesére, ami összesen egy darab 35 másodperces snittből áll, de így is sikeresen kedvet csinál az alkotáshoz.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EjYNnpShLZI1krnWA történetbe inkább ne menjünk bele (már én is bánom, hogy elolvastam), egyelőre legyen elég annyi, hogy a sztori középpontjában fiatal vámpírnők állnak, akiket Karoline Herfurth (Parfüm, A felolvasó - ő van a fenti előzetesben is), Jennifer Ulrich (Kara A hullám-ból), Anna Fischer és Nina Hoss (Afrika szeretők, Elemi részecskék) játszik. A Wir Sind Die Nacht-ot A hullám című filmet is jegyző Dennis Gansel rendezi, a németországi bemutató jövőre lesz.Az előzetesben elhangzó szöveget körülbelül így lehetne lefordítani magyarra: "Semmi voltam. Szemét. Piszok, amire még a patkányok sem fanyalodnának. Láthatatlan a világ számára. Amíg Ő meg nem látott. Aztán jött az éhség. A pusztító éhség. Most már senki nem néz át rajtam."

Nyolcvan százalékos leépítés Békéscsabán
 

A felemás mellek dicsérete
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=UzRNXeTMAHVvYE8oPaz de la Huerta meztelen jelenetei Az irányítás határai című filmbenCsodáljuk azt az embert, aki vette a fáradtságot és kivágta Paz de la Huerta összes pucér jelenetét Az irányítás határai című új Jarmusch-filmből, és szépen egymás mögé fűzte őket egy ötperces montázsban. Ez a névtelenségbe burkolózó jótét lélek azonban tovább ment, mint általában a dögunalmas filmekből pucér jeleneteket kimentő jótét lelkek szoktak menni, és nem a teljes jeleneteket vágta ki, hanem konkrétan csak azokat a snitteket, amelyeken pucéran mutatkozik a színésznő. Sokat dolgozhatott vele, hálásan köszönjük. 

Orrát törte a nőikézi-csapat balszélsője
A szerdai edzés közben, egy ütközés során eltört az orrcsontja Juhász Gabriellának, a kínai világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott balszélsőjének.

A Facebook lenyomja a játékipart
Hónapok alatt lett százmillió dolláros biznisz közösségi oldalakra játékokat írni. A Farmville és társai ingyenesek, borzasztó egyszerűek, mégis tízmilliók játsszák őket a Facebookon.

Elengedték a főtávosok decemberi alapdíját
Az ember mindig örül, ha nem kell fizetni, így Fruzsina is boldog, mi pedig nem gondolunk bele, hogy ez most politikai kavarás vagy ügyes gazdálkodás, hanem rózsaszín szemüvegben indítjuk a csütörtököt.

Csekkes csalók próbálkoznak magyar szálláshelyekkel online
A nigériai autóhirdetések után Laj, a vendéglátós az álutazós-csekkes átverésafajtáról küldött remek beszámolót.