Hírportál Gazdaság Sport Autó IT/Tech Tudomány Bulvár Nőknek Film Zene Egészség

Lövés dördült Harsányban
 

Megkezdődött a rasszista bűncselekménnyel vádolt romák pere
Azzal vádolják őket, hogy szeptemberben magyar származása miatt támadtak egy főiskolásra.

Magyarország a romák elleni erőszakról híres
Az amerikai külügy emberi jogi jelentése a rendőri agressziót és a kormányzati korrupciót is kiemeli.

A fogadóirodáknál Alonso a favorit
Jó pénzt fizet, ha Schumacher bejönne a szezon végén Vettel elé, Buttonnal nem is számolnak.

Schumacher a suhancok ellen
Negyvenegy évesen visszatér a német, négy bajnok három istállónál, tankolni tilos, jönnek a 3 mp-es kerékcserék, új a pontszámítás, változik az időmérő. Pénteken kezdődik a Forma-1.

3-1-re kaptak ki az EL-ben a magyarok
Gera Fulhamjét a Juventus, Juhász Anderlechtjét a Hamburg verte, a Liverpool ezúttal Lille-ben égett.

Tüntetés a Bolognai-képzés ellen
Több ezren tüntettek a Bolognai folyamat ellen Bécsben, míg a felsőoktatási reformban részt vevő országok Budapesten a tízéves jubileumi konferencia első napjára gyűltek össze.

Almási mesterhármassal tört előre az Eb-n
Rijekában a XI. férfi Európa-bajnokság hatodik fordulójában Almási Zoltán sötéttel legyőzte az izraeli Emil Szutovszkijt. Nyolcszoros bajnokunk 5 ponttal négyes holtversenyben harmadik, az ukrán Zahar Efimenko és a  grúz Baaadur Zsobava félpontos előnnyel vezet.  A X. női Európa-bajnokságon Hoang Thanh Trang sötéttel remizett, 4 pontja van. Papp Petra vereséget szenvedett, Schneider Veronika győzött, ők ketten 3,5 pontot gyűjtöttek a hat forduló során. A lengyel Monika Socko 5,5 ponttal egyedül áll az élen.

Tőkeemeléssel 95 százalékos állami tulajdonban a Malév
A társaság alaptőkéjét 25,4 milliárd forinttal emelte meg az állam.

Rendbehozhatják az 1-es és 3-as villamos Hagyó irányításával elrontott projektjét
Mégis elvezetik a vonalakat oda, ahol utasok vannak?

Mészáros Dóra szakadt rocker volt a középiskolában
Képekben is megmutatjuk, milyenek voltak a hazai erotikaipar hírességei középiskolás korukban.

Lövöldözés lett a vita vége Harsányban
Az egyik férfi a levegőbe lőtt gázpisztolyával, de senki sem sérült meg.

Két vendéggyőzelem az EBEL-ben
A Salzburg és a Vienna Capitals egyaránt nagy lépést tett az EBEL döntője felé ma este.

Betiltanák a sót a New York-i éttermekben
A törvényjavaslat szerint így kevesebb embert érintene a magas vérnyomás. A séfek háborognak.

A jobboldaliak szavazási hajlandósága sokkal nagyobb
A jobboldali és baloldali érzelműek között jelentős eltérés tapasztalható a választási hajlandóságban: a baloldaliakhoz képest a jobboldali érzelműek több mint kétszer annyian ígérték biztos részvételüket az április 11-i országgyűlési választásokon - derült ki a TÁRKI 2010 februárjában készült reprezentatív kutatásának eredményéből.

Tiszteletbeli elnökké választották Basescut
A Román Tudósok Akadémiája tiszteletbeli elnöke lett Traian Basescu államfő.

Totális padlón a Liverpool
Nem, nem és nem. Nem tud felállni a padlóról a Liverpool. A Vörösök ezúttal a Lille otthonában szenvedtek szégyenteljes 1-0-ás vereséget az Európa Liga nyolcaddöntőjének első meccsén. A sokáig eseménytelen találkozón a hazaiak a hajrában a semmiből találtak be, amelyre a borzalmas formában futballozó vendégek már nem tudtak válaszolni. Gyenge teljesítmény, ahhoz

Hargitai Bea visszatér a Tv2-re
A Senorita Szöszi reality főszereplője a Pokerstars.hu - Sztárakadémia című műsorban próbálkozik. A hétrészes valóságshow március 11-én este 11-kor indul.

Dávid Sándor: Végre sok a fóka...
És csak egy hal van - mondja állandó szakértőnk, Dávid Sándor, akit arra kértük, hogy a szezonrajt előtt fejtse ki véleményét, de arra még ő sem vállalkozott, hogy megtippelje a 2010-es Forma-1-es világbajnokot, szerinte ez pillanatnyilag ugyanis lehetetlen. Szerencsére!

EL: Juhászék hármat kaptak Hamburgban
A francia Lille legyőzte a Liverpoolt.

Almási Zoltán már 3. a sakk-Eb-n
Hat forduló után már csak fél pont a magyar nagymester hátránya.

Sharon Osbourne a nyalásra esküszik
Ozzy Osbourne nejét a szexuális életükről kérdezték, és elzárkózás helyett minden részletet megosztott.

Minden választókerületben lesz Jobbik-jelölt
Mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet tudtak állítani, utoljára a belvárosban.

Óriási káosz övezte a chilei elnök beiktatását
Pánik tört ki az új chilei elnök valparaisói beiktatási ünnepségére készülő képviselők és vendégek, köztük külföldi vezetők, méltóságok körében, amikor csütörtökön a Richter-skála szerint 7,2-es erősségű földrengés rázta meg a várost, illetve Chile középső részét. A dél-amerikai ország parlamentje nem Santiagóban, a fővárosban, hanem Valparaisóban van.

24 ezer privát ügyfél adatait lopta el egy rendszergazda
24 ezer privát ügyfél adatait lopta el egy rendszergazda a HSBC nevű bankóriás svájci egységében - közölte csütörtökön a svájci cég, amely szerint mindez hozzájárulhatott a Svájc elleni nemzetközi kampányhoz az adócsalások ügyében.

Tárki: a jobboldaliak mozgósítottsága kiugróan magas
A jobboldali és baloldali érzelműek között jelentős eltérés tapasztalható a választási hajlandóságban: a baloldaliakhoz képest a jobboldali érzelműek több mint kétszer annyian ígérték biztos részvételüket az április 11-i országgyűlési választásokon

Picit gyengébb lett a forint
Szerényen gyengült a forint csütörtökön este a szerda késő esti euróárfolyamához viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.

Mérgező hordók a földben
Környezetkárosítás gyanúja miatt tettek feljelentést nagyatádi polgárok a rendőrségen: állításuk szerint az egykori fegyelmező laktanya területén szabálytalanul tárolnak savas és lúgos akkumulátorokat, valamint több sérült olajos hordót is elástak, amelyek tartalma a talajt szennyezi, s az érintettek nem gondoskodtak megfelelő védőfóliáról sem.

Zuglóban raboltak ki egy patikát
Feltehetően fegyverrel raboltak ki egy patikát Budapest XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útján csütörtökön - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Kolumbia követheti az orosz modellt
A kolumbiai lapok érdekes híre: Juan Manuel Santos, a jobboldali Nemzeti Egység Szociális Párt, rövidebb nevén az U Párt elnökjelöltje közölte: ha megnyeri a május végi elnökválasztásokat, akkor a védelmi tárcát ajánlja föl a jelenlegi elnöknek, Álvaro Uribének.

Trulli: Az évadnyitón már a célba érés is siker lenne
Jarno Trulli büszke rá, hogy a Lotus istálló színeiben vehet részt az idei Forma-1-es világbajnokságban. A harminchat éves olasz versenyző tisztában van vele, hogy az első néhány futam rendkívül nehéz lesz, mivel nem volt elegendő idejük az autó tesztelésére és fejlesztésére, ennek ellenére bizakodóan tekint a hétvégén kezdődő idény elé.

Vj-k versenyeznek
KONCERT

2009-ben 16 százalékkal csökkentek a tévék reklámbevételei
A műsorszolgáltatók eredményeit idén is az Ernst& Young gyűjtötte és összesítette: 2005-ös szintre csökkentek 2009-ben a tévék reklámbevételei.

Az antidepresszánsok újabb mellékhatását fedezték fel
Néhány antidepresszáns gyógyszer növeli a szürkehályog (katarakta) kialakulásának esélyét.

Három dimenzióban vetít az állam
KIÁLLÍTÁS

Bajnai Gordon nyilvánosságra hozta a Sukoró-ügyben tett vallomását
A bíróságon azt mondta, nem tudja, szóba került-e az ingatlancsere a 2008-as parlamenti megbeszélésen.

Chris Brown könyörög a rajongóinak, hogy mentsék meg
Brown azzal érvel, hogy már jobb ember lett, és szerinte megérdemli, hogy kapjon egy újabb esélyt.

Fordított a Fehérvár a juniordöntőben
Csütörtökön a harmadik mérkőzést játszották a Stars–Fehérvár U20-as fináléban.

Szoros a verseny az iraki választás részeredmények szerint
Két tartományban a jelenlegi kormányfő szövetsége, két másikban azonban egyik elődje vezet.

Már Alberto Contador vezeti a Párizs-Nizzát
A címvédő spanyol klasszis megnyerte a hegyibefutós 4. szakaszt, de nem volt teljesen elégedett a teljesítményével.

India jövőre Forma-1-es futamot rendez
Csapat már van a sorozatban, verseny is lesz.

"Legyen Bologna a múlté! Fizessenek a gazdagok!"
Több ezren tüntettek a Bolognai folyamat ellen csütörtökön Bécsben, míg a felsőoktatási reformban részt vevő országok Budapesten a tízéves jubileumi konferencia első napjára gyűltek össze.

A menetidőt vagy a sebességhatárt tartsák a BKV-sok?
Nem sietnek - a BKV ellenőrzése szerint a sofőrök többsége nem hajt gyorsan, kollégáiknak kevesebb mint három százalékát büntették meg. A cégnek ugyanis saját traffipaxa van, amellyel tavaly összesen 30 ezer buszt, trolit és villamost ellenőriztek - számolt be csütörtökön az RTL Híradó.

Kissé összeesett estére a forint
Szerényen gyengült a forint csütörtökön este a szerda késő esti euróárfolyamához viszonyítva a londoni bankközi devizapiacon.

Szombaton startol a Nemzeti Vágta
Szombaton kezdődik a Nemzeti Vágta Bácsalmáson. Azért ilyen korán, mert idén országossá bővült a rendezvény, a júniusi, budapesti megmérettetésig legalább tíz vidéki településen lesznek előfutamok - mondta a Független Hírügynökségnek Geszti Péter kreatív igazgató. Hozzátette: büszkék arra, hogy a Nemzeti Vágta az egész magyar vidéket felölelő országos, hagyományőrző rendezvénnyé vált.

Most kiderül, nyert-e!
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a március 11-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Halálbrand: ez okozta az MDF vesztét!
A politikai marketing szakemberei közt egyre gyakrabban

Sajtó nívódíjat vehetett át a Lánchíd Rádió munkatársa
Sajtó nívódíjat vehetett át az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnökségétől a Lánchíd Rádió munkatársa, Kovács Anita.

Sok halálos szívrohamot lehetne elkerülni
A koszorúér-betegség szempontjából nagy kockázatú betegeknek csak a fele kap koleszterincsökkentő készítményt, pedig ezzel a gyógyszeres kezeléssel sok esetleg halálos szívrohamot lehetne elkerülni. Német kutatók vizsgálatának eredményeit az European Heart Journal közölte.

Nincs veszélyben a lilák edzője?
Nincsen veszélyben Willie McStay állása, ám egy esetleges Diósgyőr elleni vereség új megvilágításba helyezheti a dolgokat. Az Újpest vezetőedzője alatt sokak szerint megingott a kispad a Győr, illetve a Kecskemét elleni fiaskót követően. Kovács Zoltán, a lila-fehérek sportigazgatója azonban mindenkit megnyugtatott, a skót szakember nyugodtan dolgozhat.

Bújócska: Hiddink megy, vagy mégsem?
Az elefántcsontparti szövetség cáfolja, hogy a holland Guus Hiddink irányítaná a válogatottat a dél-afrikai világbajnokságon. A szövetség elnöke szerint egyetlen edzővel sem állapodtak meg.

Rosszul bánunk a romákkal
Tavaly után idén is azt emelte ki az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében Magyarország kapcsán, hogy több más európai országhoz hasonlóan erőszakos cselekmények történtek romák ellen.

Lovasi András és Barabás Lőrinc is állami kitüntetést kap
Kossuth-díjjal tüntetik ki március 15-én Lovasi Andrást, illetve a Márciusi Ifjak díját kapja Barabás Lőrinc. Arany Érdemkeresztet kap Tariska Szabolcs, Kiss Tibor a Quimbyből, Farkas Róbert és általa a Budapest Bár, valamint Csík János.

Majdnem Péterfy Bori lemezbemutató, de mégsem
KONCERT

Nyilvánosságra hozta Bajnai Gordon a Sukoró-ügyben tett tanúvallomását
Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon. A miniszterelnök egy 2008. májusi megbeszélésről nyilatkozott, azt mondta, a beruházókkal folytatott tárgyalás protokolláris jellegű volt, a beruházók munkahelyteremtést ígértek, de részletes terveiket nem ismertették. Bajnai nem emlékszik arra, szóba kerültek-e telekcserék.

A nagy bajuszverseny
FESZTIVÁL

EL: Geráék Torinóban játszanak (élő)
Négy mérkőzéssel folytatódnak a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntői, a legizgalmasabbnak ígérkező párosításban a Gera Zoltánnal felálló angol Fulham az olasz Juventus otthonában lép pályára. Kövesse figyelemmel a mérkőzés történéseit az [origo]-n!

Könyvmolyok harca az igazi villanyszerelővel
Visszanézhető, újraélhető élményeket kínáló digitális útikönyv, könyves közösségi oldal, távmunkásokat foglalkoztató szolgáltatás, mesterember-kereső és babafényképalbum versenyzett a legígéretesebb induló internetes vállakozás díjáért a Barcamp Budapest konferencián megrendezett Startupversenyen. A versenyzőket figyelve arról győződhettünk meg, hogy igenis történnek fontos dolgok a magyar weben.

Erdei, Balzsay már nincs a ranglistákon
Az Erdeit váltó Brähmer meccseit 16 hónapos börtönbüntetése miatt nem adja élőben a ZDF.

Öngyilkosok lepik el New York városát
A meztelen férfiak úgy néznek ki az Empire State Building tetején, mintha le akarnának ugrani.

Bajnai nem sokra emlékszik a sukorói egyeztetésből
A bíróságon azt mondta, nem tudja, szóba került-e az ingatlancsere a 2008-as parlamenti megbeszélésen.

Hajléktalan lehet az olaszországi romákból
A római cigányok kitelepítésének leállítását követeli az Amnesty.

Sukoró: nyilvános Bajnai vallomása
Nyilvánosságra hozza a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a kormányfő kabinetje.

Magyar földbe magyar kapát - keménykednek agrárfronton a pártok
A külföldiek földvásárlásának megakadályozása, a hazai termelők megkülönböztetett támogatása, mezőgazdaság munkahelyteremtő képességének javítása valamint a hazai áruk piacképességének növelése áll a pártok agrárgazdasági ígéreteinek fókuszában. Az ígéretek között szerepel az alacsonyabb áfakulcs, a hazai termelőknek kedvező földtrövény-módosítás, vagy a vidékieket hitelező állami bank ötlete is. Azonban egyetlen párt sem számszerűsíti programjában, hogy mennyibe is kerülne az adófizetőknek a vidék talpra állítása.

Elfogadták Székelyudvarhely költségvetését
Annak ismeretében, hogy a hét elején Székelyudvarhely önkormányzati testülete tizenkét órás, délután öttől hajnali ötig tartó szakbizottsági ülésen vette górcső alá a város idei költségvetés-tervezetét, elmondható: csütörtök délután rövid, alig öt órás tanácskozást követően szavazatukat is adták az dokumentumra.

Nem lesz osztogatás Angliában
Nem lesz „osztogatós” a következő brit pénzügyi év költségvetése - mondta csütörtökön a brit pénzügyminiszter.

Engedélyezik a harmadik gyermeket Vietnamban
Különleges esetekben harmadik gyerek vállalását is engedélyezik a vietnami hatóságok a jövőben

„Nincs már SZDSZ” – Kuncze már csak tudja
Több mint fél éve már nem tagja az SZDSZ-nek Kuncze Gábor

Bajnai közzétette tanúvallomását
Megismerhető a miniszterelnök a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban szerdán felvett tanúvallomásának jegyzőkönyve.

A stressz hét formája
Úgy tűnik, a stressz elkerülhetetlen része napjaink felgyorsult, versengő világának. De valóban így van ez?

Megvan a legjobb tévés anyuka - a britek szerint
A Simpson család asszonya, Marge lett a legjobb tévés anyuka egy brit közvélemény-kutatás szerint.

Halálra éheztették az állatkerti tigriseket
A kínai intézménynek nem ment jól, ezért az állatok sokáig csak olcsó csirkecsontokat kaptak.

Gesztesi leendő nőjének el kell fogadnia a családját
"Lehet húszéves, ötvenéves, szőke, barna vagy vörös. Bár a vöröset tízszer is meggondolnám

Egyetemi tantárgy Debrecenben a dopping
Magyarországon ilyen szinten még oktatták a doppingellenes küzdelmet.

Blatter: Drága lenne chipet építeni a labdába
A technikai újítások költségesek, és lassítják a játékot.

Március 15: már szombattól korlátozások a fővárosban!
A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények zavartalan lebonyolításáért már szombattól forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Keményen lehúzták a sajtót az újságírók
A megkérdezettek csaknem fele elégségesre, illetve elégtelenre osztályozta a magyarországi sajtó színvonalát - derül ki az Uniomedia Communications és a Nézőpont Intézet "Médiatükör 2010" című online felméréséből, amelyet csaknem 500 újságíró megkérdezése alapján készítettek. Az újságírók 61 százaléka szerint korrupt a sajtó, de ugyanilyen arányban nevezték politikailag befolyásoltnak a médiát.

Deep Purple, Omega: a "nagy generációnak" szerveznek fesztivált
A Deep Purple, a Kool and The Gang, az Omega és Deák Bill Gyula is fellép mások mellett júniusban az idén debütáló StarGarden fesztiválon. A szervezők most az idősebb zenerajongók igényeit kívánja kielégíteni.

Sokk: rózsaszín és barna hó hullott Oroszországban
A szokatlan jelenség oka az lehetett, hogy az Afrika felől érkező erős szél nagy mennyiségű port és homokot hozott, ezek festették át a hókristályokat.

Meghalt Mario Vargas Llosa első felesége
Elhunyt Julia Urquidi, Mario Vargas Llosa világhírű perui író Júlia néni és a tollnok című művének főszereplője, a szerző első felesége.

Íme, Bajnai Gordon és a nyomozók beszélgetése!
Az ellenzék kérte, a kormányfő megadta.

Az amerikai jelentés a cigányok elleni erőszakot emelte ki
Tavaly után idén is azt emelte ki az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében Magyarország kapcsán, hogy erőszakos cselekmények történtek a romák ellen.

Növekedésre számítanak Lettországban
A lett központi bank csökkentette a refinanszírozási kamatot csütörtökön, miközben úgy véli, hogy az idei utolsó negyedévben már növekszik a bruttó hazai termék (GDP).

Kétmillió tonna szén-dioxid-kvótát értékesített a szaktárca
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) csaknem 2 millió tonna kiotói kvóta eladására kötött szerződést, melyből várhatóan 4 milliárd forint bevétel folyik be a tárca erre a célra elkülönített kincstári számlájára

Fabregas ezt is kihagyja
Cesc Fabregas nagy valószínűség szerint kihagyja a Hull City elleni szombati Premier League-mérkőzést

Az új elnök beiktatása alatt rengett a föld Chilében + Képek
Sebastian Pinera beiktatási ünnepsége előtt és közben többször is rengett a föld a legkeskenyebb dél-amerikai ország középső és déli tartományaiban. A katasztrófavédelmi intézet, az Onemi a 11:39 perckor mért 7,2-es erősségű földlökések miatt azonnal elrendelte a szökőárveszélyt. A baloldali honlap, a La Nación internetes változata megint elérhetetlen, ugyanúgy, mint február 27., a 8,8-as erősségű földrengés után.

Egyre nagyobb bővülést várnak Lengyelországban
A Világbank az eddig vártnál nagyobb idei lengyel gazdasági növekedéssel számol.

A jobboldaliak sokkal aktívabbak
Kétszer nagyobb a választási hajlandóság a jobboldalon.

Félig tojó, félig kakas baromfi
Fele részben tyúknak, fele részben kakasnak kinéző baromfik vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy teljesen másképp működhet a nem kialakulása a madarakban, mint az emlősökben.

Kárpótolnák a fekete március áldozatait
Balog Zoltán szerint a mindenkori magyar kormánynak anyagi és erkölcsi kárpótlást kell nyújtania az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatainak, bebörtönözötteinek vagy hozzátartozóiknak, akik között a magyarokért kiálló cigányok is voltak. A fideszes országgyűlési képviselő erről Budapesten egy megemlékező rendezvényen beszélt, ahol felszólalt Schmidt Mária, Kincses Előd, Tőkés László, és felolvasták Bajnai Gordon levelét is.

Mariah Carey Woody Allennel dolgozna
Carey úgy próbálja megbecsülni a hatalmas mélységekből újra felívelő karrierjét, hogy megválogatja, kivel dolgozik.

A Szigetközig üldözték a bécsi autótolvajokat
Az osztrák rendőrök a határon át hajszolták a két férfit, akiket végül a magyar rendőrök fogtak el.

Jobb, ha az asszony kezeli a családi kasszát
Britannia elemzői úgy találták, a nőknek jobb érzéke van a pénzhez. Önöknél otthon ki a pénztáros?

A magyarok tíz százaléka boldogtalan
A felnőtt magyar lakosság 10 százaléka boldogtalannak érzi magát, háromból ketten egyetlen közösséghez, baráti társasághoz sem tartoznak, és 2,6 millió azoknak a száma, akik úgy érzik, szinte semmit nem tesznek az egészségükért - többek között ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Béres Egészség Hungarikum Program végzett, és amelyet csütörtökön tettek közzé.

"Mossák meg a nemi szervüket!" - egy újabb titok
Nem volt mentes a szexuális zaklatástól és az erőszak alkalmazásától az osztrák főváros világhírű fiúkórusa, a Wiener Sängerknaben sem - tudta meg egy bécsi újság.

Már szombattól kell számítani lezárásokra a fővárosban
A március 15-i állami ünnepség, megemlékezések és rendezvények zavartalan lebonyolításáért már szombattól forgalomkorlátozásokat léptet életbe a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Tragikus sorsa ellenére a megbékélést sürgeti
A palesztinok és a zsidók megbékélésének reményében egy palesztin ügyvéd lefordíttatta az izraeli Ámosz Oz családregényét arabra. A neves író idén a Budapesti Könyvfesztivál díszvendége lesz.

Több ezren tiltakoztak a menekülttábor ellen
A Munkácshoz közeli Dercen és Fornos községek mintegy kétezer lakója nagygyűlésen tiltakozott csütörtökön az ukrán belügyminisztérium azon terve ellen, hogy menekülttábort létesít a két település határában.

A cél, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota
Mintegy 900 millió forintot nyert el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) egy európai uniós pályázaton arra, hogy népszerűsítse és elérhetővé tegye a szűrőprogramokat, továbbá a szakembereknek kommunikációs továbbképzéseket tartson

A doppinghasználatról felsőfokon
A doppingellenes tevékenység ismeretei címen Magyarországon elsőként hirdet kurzust dopping-antidopping témakörben a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága. A tantárgy egészségügyi, sportpolitikai, etikai és jogi szempontból tárgyalja a tiltott szerek és módszerek problémáját és a doppingellenőrzések gyakorlati kérdéseit

A bécsi fiúkórusban is gyakori volt a zaklatás
Nem volt mentes a szexuális zaklatástól és az erőszak alkalmazásától az osztrák főváros világhírű fiúkórusa, a Wiener Sängerknaben sem - tudta meg egy bécsi újság.

F1: keresik az utolsó csapatot
A Nemzetközi Automobil Szövetség közölte, hogy az idei szezonra nevezett, de elindulni nem tudó USF1 helyére újra megnyitotta a jelentkezést a 2011-es idényre. Az is kiderült, hogy a hétvégén szerepet kap négyszeres világbajnok, Alain Prost is.

Suchman Tamás lemond a sávolyi motorpálya építésének koordinálásáról
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról Suchman Tamás, aki döntését a Magyar Rádiónak mondta el. A kormánybiztos azzal indokolta lépését, hogy a beruházást sok vádaskodás veszi körül.

PwC: Demján cége segített Szlovákián
A pénzügyi válság előtti öt évben több mint az ötszörösére emelkedett, tavaly viszont 50 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest a kelet-európai gazdaságokba érkező közvetlen külföldi befektetések (FDI) értéke, amely azonban jó eséllyel válság nélkül is csökkent volna - áll a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég elemzésében, amely szerint a térségen belül egyedül Szlovákia ért el növekedést ezen a téren, köszönhetően a TriGránit-csoport beruházásának.    

EL: Juhászék Hamburgban próbálnak szerencsét (élő)
Négy mérkőzéssel megkezdődnek a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntői, az odavágók magyar szempontból egyik legérdekesebb mérkőzését Hamburgban játsszák, ahol a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht vendégszerepel. Kövesse figyelemmel a mérkőzés történéseit az [origo]-n!

Ombudsman: Illetéktelenek nem férhettek ügyfélkapus adatokhoz
Az adatvédelmi biztos szerint az Ügyfélkapu hibái miatt nem sérültek meg az adatbázisok.

Klapka szerint drogfüggő fia veri Mary Zsuzsit
A családfő véleménye szerint arra lenne szükség, hogy Mary Zsuzsi végre aláírja a papírt, amivel a fiukat kényszergyógykezelésre küldhetnék.

Raycroft olyat véd, amit kevesen
Andrew Raycroft a Vancouver Canucksban Roberto Luongo helyettese.

BKV-s ingeket találtak a szeméttelepen
Nem tudni, hogyan kerültek a csomagolt, rövid ujjú ingek Kistarcsára. A BKV egyet sem dobott ki.

Hárommilliós felügyeleti bírság a Genertelnek

Oszkó ajánlja magát Vargának
Oszkó Péter pénzügyminiszter jövő héten lehetőséget biztosít Varga Mihálynak, a Fidesz alelnökének, hogy tájékozódjon, konzultáljon a gazdaság állapotáról.

Kitúrták a Fideszt a sukorói közösségi házból
Sukorón a Fidesz jelöltjének, L. Simon Lászlónak a kampányrendezvényét nem tarthatják meg a közösségi házban, ezért csütörtök este a templom előtt utcai fórumot tartanak.

Suchman+Sávoly: nem bírja tovább a vádaskodást
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke - tette közzé az MR1-Kossuth Rádió csütörtökön. A bejelentés és a hozzá kapcsolódó nyilatkozatok a MR1-Kossuth Rádió honlapján olvashatóak.

Figyeljenek oda! Menetrend-változás 15-én
Változások lesznek a Volán-buszok és a vonatok menetrendjében is a március 15-i ünnepen, illetve már az azt megelőző napokon is. A busz- és a vasúttársaságok ezért azt kérik az utazni indulóktól, hogy tájékozódnak az aktuális helyzetről.

Összekapott három férfi - fegyverrel oldották a feszültséget
Lövöldözésbe torkollott három férfi nézeteltérése a Borsod megyei Harsányban csütörtök délután, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Katonai tiszteletadással fogadják
Sólyom László köztársasági elnök meghívására egynapos hivatalos látogatásra érkezik március 16-án Ivo Josipovic horvát államfő

Haladékot kért a közgyűlés az 1-es és 3-as villamos kapcsán
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén haladékot kért az 1-es és 3-as villamos fejlesztésének első üteméről szóló támogatási szerződés aláírásához annak érdekében, hogy megoldást találjon a beruházás előkészítése során feltárt kockázatokra.

Az ország egynegyede nem foglalkozik az egészségével
Az egészség, a boldogság és a közösség összefüggéseit vizsgálta a Béres József által életre hívott Béres Egészség Hungarikum Program reprezentatív kutatása. A felmérés szerint 2,6 millió azoknak a száma, akik az egészségükért a kisujjukat sem mozdítják. Másfélmillió felnőtt

Verespatak: szabad az út?
A Verespatakon romániai leányvállalata révén aranybányát nyitni tervező kanadai Gabriel Resources vállalat szerint Bukarestben nőtt a politikai akarat a beruházás kivitelezése érdekében.

Demszky magyarázza, miért maradtak rejve a mutyik + Videó
Demszky Gábor szerint nem lehetett volna korábban feltárni a BKV-nál történt bűncselekmény-sorozatot, annak ellenére, hogy 2006-ban egy revizor már megírta neki: lopnak, csalnak a vállalatnál.

Hogyan kerültek a BKV-s ingek a szeméttelepre?
Körülbelül száz, bontatlan csomagolású, BKV feliratú ingeket találtak Pest megyében egy kistarcsai szemétlerakóban csütörtökön

Lövöldözés lett a nézeteltérés vége
Lövöldözésbe torkollott három férfi nézeteltérése a Borsod megyei Harsányban csütörtök délután, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

A Szigetközig üldözték a lopott autót
A Szigetközig üldöztek osztrák és magyar rendőrök egy csütörtökön Bécsben ellopott személygépkocsit; mind a járművet, mind a két tolvajt megtalálták - közölte a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vezetője az MTI-vel.

Nőtt az orosz külkereskedelmi aktívum
Oroszország januári külkereskedelmi aktívuma 16,8 milliárd dollár volt a decemberi 12,7 milliárd dollár és a tavaly januári 7,5 milliárd dollár után - közölte az orosz központi bank csütörtökön.

267 forint körül az euró
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszament a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe. Az eurót csütörtök délután fél háromkor 266,80 forinton jegyezték a szerda délutáni 265,92 forintos jegyzés után.

BKV-s ingeket találtak egy szeméttelepen
Bontatlan csomagolású, de már "lejárt" BKV-s ingek kerültek elő a kistarcsai szeméttelepen. A BKV leltárából egy darab ilyen ing sem hiányzik.

Komoly pénzeket veszítettek tavaly a tévék
16 százalékkal, 59,95 milliárd forintra csökkentek a televíziók reklámbevételei 2008-hoz képest tavaly.

Fegyveres vita Harsányban
Lövöldözésbe torkollott három férfi nézeteltérése a Borsod megyei Harsányban csütörtök délután, személyi sérülés nem történt.

Menetrendszerinti busszal ütközött egy személygépkocsi Kadarkútnál
Menetrendszerinti autóbusszal ütközött egy személyautó Kadarkút közelében. Az autó sofőrjét életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az FIA szabályosnak minősítette a McLaren hátsó légterelőjét
Napok óta foglalkoztatja a kérdés a Forma-1 iránt érdeklődőket, hogy vajon a McLaren-Mercedes MP4-25-ös versenyautójának hátsó légterelője szabályos-e. Az idei bajnokság első futamának helyszínén, Bahreinben kiderült, hogy igen, tehát a csapat használhatja az elemet.

Szalay csapatában versenyez Benik
Egy csapatban versenyez Szalay Balázs és Benik Balázs: a jövő heti olaszországi terepralis viadalon, az Italian Baján az Opel Dakar Team egyik pilótája lesz a korábbi ralibajnok Benik.

A cumisüvegek káros anyagai ellen kampányol a Levegő Munkacsoport
A biszfenol-A (BpA) nevű anyag felhasználásának hazai és uniós korlátozását sürgeti a Levegő Munkacsoport az anyag egészségkárosító hatása miatt - közölte a zöldszervezet csütörtökön.

Örvénylő vízzel harcol Vajda Attila
Már a második hetét tölti Vécsi Viktor edző kenus csapata a horvátországi Rogotinban, a Neretva-folyó torkolatánál. Az olimpiai bajnok Vajda Attila és társai nem először járnak itt, jól ismert terepen edzőtáboroznak, a különbség csupán annyi, hogy ezúttal zordabb az időjárás a megszokottnál.

Sólyom László és a holokauszt ügye
Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely bümtethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?

Ilyen frizurával csak kiesni lehet?
Cristiano Ronaldo soha nem látott, igen vicces hajkölteményt alkotott a lyon elleni BL-meccsre.

Pánikgombot követel a Facebooktól a megerőszakolt és meggyilkolt brit tinédzser anyja
A 17 éves Ashleigh Hall a közösségi oldalon ismerkedett meg későbbi gyilkosával, anyja szerint tehát a Facebook a felelős.

Zoe Saldanának létszükséglet a szex
Zoe Saldana szerint az emberi testet nem lenne szabad takargatni, és a szexről is nyíltabban kellene beszélni az Egyesült Államokban.

Suchmann Tamás lemond Sávolyról
Kormánybiztos marad, de következő kormányra bízná a beruházással kapcsolatos döntést.

MeH: Jó üzlet volt ingyen helyet adni a Red Bullnak
A Lánchidat viszont nem csomagolhatták volna reklámba a szervezők.

4 milliárdos kvótaszerződést írt alá Magyarország
A vásárló japán cég részletekben fizet, 1 milliárd forint már meg is érkezett.

Felfüggesztett vámparancsnok: felmerült a korrupció gyanúja
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) országos parancsnoka szerdán felfüggesztette beosztásából a VP dél-dunántúli regionális parancsnokságának vezetőjét.

Rasszista erőszakkal vádolt romák pere kezdődött
Rasszista bűncselekménnyel, közösség tagja elleni erőszakkal vádolt négy roma és egy magyar fiatal büntetőpere kezdődött meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKV) csütörtökön. Az elkövetők a vád szerint tavaly megtámadtak egy diákot a VIII. kerületben, miközben azt kiabálták: "te buzi magyar, mit képzelsz, hogy mersz bejönni az én utcámba, rohadt magyarok, rasszisták vagytok".

A bombát még kezelik, de megindultak a vonatok Körmendnél
Újraindult a vasúti közlekedés Körmendnél, a nap folyamán azonban még késésekre lehet számítani - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. szóvivője.

130 milliót gyűjtöttek Haitinek a magyar katolikusok
Több mint 130 millió forintnyi adománnyal járultak hozzá a Magyar Katolikus Egyház hívei a földrengés sújtotta Haiti megsegítéséhez; az összeg túlnyomó részét a februári országos templomi gyűjtés során adták össze - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága.

Moziba is jó lesz a szotyi: elmaradnak hétvégén a meccsek
A lehullott nagy mennyiségű hó miatt törölték a Baranya Megyei Labdarúgó Bajnokságok hétvégi fordulóját, a most elmaradó meccseket április 21-én pótolják be a csapatok - tudta meg a Független Hírügynökség Czakó Dénestől, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnökétől.

Nem prosti, szexmunkás, akinek családja, férje is van
Az egyesület arra kéri a médiát, prostituált helyett hívják inkább szexmunkásnak a lányokat.

Hangversennyel ünneplik március 15-ét Brüsszelben
Kárpátaljai, valamint erdélyi művészek fellépésével szervez hangversenyt a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet.

Kapzsi volt a madridi merényletek csaló
A spanyol El Mundo szomorú, de egyúttal felháborító esetet közölt a madridi pályaudvari merényletek újabb évfordulóján. A portugál lapok két érdekes témája: két portugál vállalkozó is bekerült a Forbes magazin gazdagjainak listájára, egy vizsgálóbírónő pedig huszárvágást ajánlott a korrupciós esetek ellen.

„A megszorítások soha nem fogják elhozni a növekedés éveit”
Újjá kell építeni a magyar gazdaságot, mivel csak ennek alapján lehet ismét sikeres magyar külpolitikát folytatnunk, melynek révén ismételten a közép-európai térség vezető nemzete lehetünk

Újraindult a vasúti közlekedés Körmendnél
Újraindult a vasúti közlekedés Körmendnél, a nap folyamán azonban még késésekre lehet számítani 

Haiti földrengés: 130 millió forintot gyűjtött a katolikus egyház
Több mint 130 millió forintnyi adománnyal járultak hozzá a Magyar Katolikus Egyház hívei a földrengés sújtotta Haiti megsegítéséhez; az összeg túlnyomó részét a februári országos templomi gyűjtés során adták össze

Alig libbent plusszba a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,66 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22 863,24 ponton zárt csütörtökön.

Gyurcsány: Orbán tart tőlem
Szenvedélyes, de szenzáció nélküli beszédre készül Gyurcsány Ferenc március 19-én a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén. A volt kormányfő az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor a 2006-os televíziós vita óta "személyesen sebzett", és személyes célnak tekinti az ellene folyó küzdelmet.

Az Anderlecht megtartaná Juhászt
A brüsszeli klub tárgyalásokat kezdeményez annak érdekében, hogy megtarthassa egyik legjobbját, Juhász Rolandot. A belgák növelnék a magyar fizetését.

Nekirontott a Political Capital az LMP-nek
A korábban politikai tanácsadó cégként működő Political Capital szokatlanul éles hangon reagált a Lehet Más a Politika (LMP) felvetésére.

Alonso visszafogottan, de magabiztosan várja az évadnyitót
A bizakodásra okot adó téli teszteredmények ellenére is óvatosan nyilatkozik saját és csapata, a Ferrari esélyeiről Fernando Alonso a hétvégén kezdődő Forma-1-es világbajnokság előtt. Az oviedói születésű versenyző visszafogottsága ellenére magabiztos, és tudja, hogy jó néhány kemény ellenfele lesz, de úgy érzi, képes megszerezni a győzelmet a szahíri futamon.

A felügyelet megbüntette a Genertel Biztosítót
Hárommillió forintos bírságot rótt ki a Genertel biztosítóra a pénzügyi felügyelet. 

Nem árulhatná a Pink Floydot számonként az EMI
A Pink Floyd negyven éve nem szereti, ha számonként árulják albumait, ezt szerződésbe is foglalta, de még a digitális terjesztés előtt. A brit legfelsőbb bíróság most helyt adott az együttes keresetének, és a döntés értelmében az EMI kártérítést köteles fizetni, amiért számonként árusította a Pink Floyd-lemezeket netes áruházakban.

Előzetesbe került a MÁV Hídépítő két hűtlen kezeléssel gyanúsított volt munkatársa
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség a MÁV Hídépítő hat volt munkatársát, a bíróság csütörtökön kettejüket előzetes letartóztatásba helyezte, két társuknak pedig házi őrizetet rendelt el. A rendőrség többek között fiktív számlázással gyanúsítja őket, és azzal, hogy több mint 200 millió forintos kárt okoztak a cégnek.

DNS-sel keresik Caravaggio lehetséges rokonait
Az itáliai barokk festészet mesterének, Michelangelo Merisinek, avagy Caravaggiónak hat lehetséges rokonától vettek DNS-mintát a művész szülővárosába - a kutatók a vizsgálatok segítségével remélik megoldani az alkotó halálát övező rejtélyt.

Kossuth-díjat kap a Kispál és a Borz frontembere
„A díj provokációnak tűnhet, hiszen a rockzene műfaját nem szokták ilyen szinten elismerni, és fiatalon is kaptam" – nyilatkozta Lovasi András.

Az RTL-csoport növelte nyereségét
Az RTL Klubról nem tudni, nyereséges volt-e.

Falatnyi sportkocsi 15 millióért
Talán az életnagyságú eredetinél is többe kerül az egyedi kisautó, pedig a Nissan Fairlady Z432-es is igazi ritkaság.

210 lovas BMW hatmillióért
Száguldj háromszázzal: a BMW S1000RR most már erre is alkalmas.

Előzetesben a MÁV Hídépítő munkatársai
A hűtlen kezeléssel gyanúsított alkalmazottak közül ketten előzetesbe, ketten házi őrizetbe kerültek.

Dezső önerős lett
A sztori eddig:1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész, 5.rész, 6.rész, 7.rész, 8.rész, 9. rész, 10.rész, 11.rész, 12.rész, 13.rész, 14.rész, 15.rész, 16.rész, 17.rész, 18.rész, 19.rész, 20.rész, 21.rész, 22.rész, 23.rész, 24.rész, 25.rész, 26.rész, 27.rész, 28.rész, 29. rész, 30.rész, 31.rész, 32.rész, 33.rész, 34.rész, 35.rész, 36.rész, 37.rész, 38.rész, 39.rész, 40.rész, 41.rész, 42.rész, 43.rész, 44.rész, 45.rész, 46.rész, 47.rész, 48.rész, 49.rész, 50.rész, 51.rész, 52.rész, 53.rész, 54.rész, 55.rész, 56.rész, 57.rész, 58.rész, 59.rész, 60.rész, 61.rész, 62.rész, 63.rész(X) akiknek köszönhetjük:    

Hitelsztorik, két oldalról
Hogyan keresi szénné magát a lízingcég? Úgy, hogy ő szabja meg az árfolyamokat. És ugyanez, a rúd másik végéről, személyesen átélve.

Ismét járnak a vonatok Körmendnél
Egy második világháborús bomba miatt jártak pótlóbuszok Körmend és Egyházasrádóc között.

Puskás Ferenc ásványvizet hirdet
A Szentkirályi vezetője sokat töprengett, ki legyen a cég reklámarca, hiszen igazi legenda kevés van.

A telep-költő esete a kolhozzal
B Nathaniel Hawthorne: Derűvölgy románca ford.: Vámosi Pál, Európa, Budapest, 1973, 386 oldal.

Felfüggesztették a VPOP dél-dunántúli regionális parancsnokát
Hivatali visszaélés gyanújával nyomoznak, állítólag saját embereit próbálta benyomni egy biztonsági céghez.

Mégsem építenek értelmetlen kerékpárutat Újpesten
Nem épül meg a kerékpárút a Külső-Szilágyi úton, határozott szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Lovasi András Kossuth-díjas lesz
Március 15-én veheti át a művészeti téren legjelentősebb állami kitüntetést a Kispál és a Borz frontembere, akit már a Fidesz-kormány is elismert. Lovasi András szerint generációs ügyről van szó - számol be az Index.

Újabb rengések, szökőárriadó Chilében
Két erős utórengés rázta meg Chile középső részét csütörtökön helyi idő szerint reggel, az új államfő beiktatási ünnepségének kezdetén. A Richter-skálán mérve az első lökés 5,1-es, a második pedig 7,2-es erejű volt.

Itt a vége: 267 forint közelében az euró
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszament a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe.

Cserbenhagyták az elhunyt sztárt
A tegnap elhunyt volt tini sztár, Corey Haim legjobb barátja, Corey Feldman nagyra értékeli, hogy mindenki le akarja róni kegyeletét legjobb barátjának és testvérének mondtott Haim előtt. Azonban a szintén gyereksztárként induló, ma már küzködő színész, ugyanakkor szomorúsága mellett dühöt is érez. Dühöt, amiért mindenkinek csak most jut eszébe Corey Haim, amikor már bekövetkezett a tragédia.

300 ezer Fidesz-szavazó a Jobbik felé kacsingat
Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is a Jobbik növekvő választási esélyeiről beszélt a Politikatörténeti Alapítvány csütörtöki budapesti konferenciáján.

MSZP: négy gyerek után ne járjon pénzben a családi pótlék
Egy hónappal a voksolás előtt a szocialisták is megpróbálnak életszerű témákat fölvetni.

Újabb nagy név hagyta magára az SZDSZ-t!
Kuncze nem kérte a tagság meghosszabítását.

„Nem férhettek hozzá illetéktelenek az ügyfélkapus adatokhoz”
Nem sérültek meg az APEH adatbázisában tárolt adatok, a felhasználók ügyfélkapujához illetéktelenül nem lehetett hozzáférni

Panaszt tett az Air France
Az Air France panaszt tett az Európai Bizottságnál a Ryanair légitársaságnak nyújtott támogatások miatt, mert úgy véli, hogy az ír konkurens cégnek közpénzből juttatott szubvenciók

Semmivel nem jobb a masszázs, mint a lágy zene
Vizsgálatok kimutatták, hogy a masszázs nem oldja jobban a stresszt, mint a házi praktikák, mint például a mély lélegzés vagy a megnyugtató, lágy zene hallgatása.

Nyilvánosan kell elnézést kérnie Orbán Viktortól az MDF-nek
Elnézést kell kérnie az MDF-nek Orbán Viktortól, mivel a párt megsértette a Fidesz elnökének jó hírnevét. A demokrata fórumnak a párt honlapján kell közzétennie a helyreigazítást, amely a két fél megegyezésének alapján született

Csökkenő BMW nyereség
Tavaly csökkent a BMW nyeresége, mert a válság miatt visszaesett a kereslet, s rontotta az eredményt a magasabb adó is.

Korrupció gyanúja a felfüggesztett vámparancsnoknál?
A Pécsi Újság hírportálon csütörtök délután megjelent információk szerint korrupció gyanúja merült fel a Vám- és Pénzügyőrség Dél-Dunántúli Regionális Parancsnokságán.

Megkezdődött a rasszizmussal vádolt cigányok pere
Rasszista bűncselekménnyel, közösség tagja elleni erőszakkal vádolt négy roma és egy magyar fiatal büntetőpere kezdődött meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKV) csütörtökön.

Sztrájkhullám söpört végig Franciaországon
Sztrájkhullám borította el csütörtökön Franciaországot: a háziorvosok a vizitdíj megemelését, az ápolók és a bölcsődei dolgozók munkakörülményeik javítását, a Marseille-i szemetesek pedig állásuk megtartását követelték.

Gomez megsérült, Macheda felépült
A Bayern gólzsákja a Fiorentina ellen szenvedett sérülést. Dr. Bordás György benyújtotta lemondását. Focihírek.

A Fidesz kétharmadát fenyegeti a Jobbik
A pártnak a szocialisták megelőzésére esélye van, a kérdés az hogy a bizonytalan jobboldaliak végül hogyan döntenek.

Sajátélmény: Megkörnyékezett a barátnőm pasija
Levélírónk vallomása egészen friss, és a történetnek - legalábbis egyelőre - nincs is vége. Mindazonáltal már így is meglehetősen felkavaró, és nem is csak a főszereplőjének, ugyanis egy olyan tabu sérül benne, amit mi érinthetetlennek gondolunk: a legjobb barátnője partnere vall benne szerelmet az elbeszélőnek.

Lorenzo idénynyitóját egy 30-nál való esés teszi tönkre
A MotoGP-vb egyik esélyese, Jorge Lorenzo idénynyitóját egy 30 km/óránál történt esés teszi tönkre: a spanyol versenyző ilyen tempónál bukott egy edzésen.

Felavatják Pákozdon a honvédség történelmét bemutató emlékparkot
Tavasztól barátságos környezetben, családi programnak kínálkozik a zöldövezetben elterülő, kellemes barangolásra hívó Pákozdi Katonai Emlékhely megtekintése. Az 1848-as forradalom és szabadságharc katonáinak emléket állító obeliszk környezetében az elmúlt évtized során példás civil-társadalmi összefogással emlékparkot alakítottak ki. A Magyar Honvédség több mint 160 éves történetének legemlékezetesebb eseményeit felelevenítő, uniós támogatással elkészült emlékpontot tekinthetnek meg a látogatók, melyet katonai ünnepség keretében adnak át március 12-én.

A nap sportképe: marha jó kerékpárverseny
A Párizs-Nizza kerékpáros verseny harmadik, 155 kilométeres szakaszán szarvasmarhák mellett is elhaladt a mezőny. Az etapot az éjszakai hóesés miatt lerövidítették.

Szerény plusz a pesti parketten
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális - 0,05 százalékos - emelkedés után 22 863 ponton végzett csütörtökön. A Mol árfolyama 0,8 százalékkal 19 550 forintra csökkent, míg az OTP részvények ára 0,32 százalékkal 6200 forintra erősödött.

Osztrák halandósággal számolva jóval lassabban fogyna az ország
A betegségek gyakoribb előfordulása és a kimagasló halandóság miatt a magyarok rosszabb minőségű és rövidebb életre számíthatnak a korábbi uniós országok és a velünk együtt csatlakozott visegrádi országokhoz viszonyítva is - derült ki egyebek mellett a Jelentés egy egészségben elmaradott országból című egészségjelentést bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Görbicz hiányára panaszkodnak Ljubljanában
Újabb fontos mérkőzés előtt áll a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata, amely ha pontot szerez ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzésén, bejut az elődöntőbe. A szombati összecsapáson Andrea Lekic és Görbicz Anita hiányozni fog sérülés miatt, a szlovén bajnok vezetőedzője, Marta Bon szerint azonban a magyar irányító nélkül kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb a Győr.

Hatalmas bukás a németek Alienje
A Pandorum 20 milliót kapart össze, szétszedték a kritikusok. Nicolas Cage viszont hiteles drogos.

Magyarországon nem lesz pókerrablás
Berlinben több százezer eurót zsákmányolt a hat símaszkos, idehaza nincs készpénz a teremben, a kaszinóvendégeket regisztrálják, lefényképezik.

Jön az Alfa új sportkocsija, a 4C
Az olasz márka századik születsénapjára készül a 8C Competizione kistestvére.

Tíz pontos emelkedéssel zárt a BUX

Karambol eltusolásával vádolják az orosz rendőröket
A Lukoil alelnökének sofőrje helyett a vétlen autó vezetőjét okolták, a szemtanúk háborognak.

Közalkalmazottként dolgozott a japán szépségkirálynő
A 25 éves Hiroko Mima szépségversenyző karrierje előtt Oitában dolgozott a városházán.

Ők lettek az AXN-játék nyertesei
Kicsit megkésve ugyan, de eredményt hirdetünk az AXN-játékunkon.

Tovább nőtt az econet.hu vesztesége
A cég felemeli az alaptőkéjét, hogy felfuttassa a Neo FM-et és bevásároljon a Sziget Irodában.

Gyurcsány: Orbán húsz éve tart tőlem
Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő az MTI-nek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem.

VP: felfüggesztették beosztásából a dél-dunántúli regionális parancsnokot
A Vám- és Pénzügyőrség (VP) országos parancsnoka szerdán felfüggesztette beosztásából a VP dél-dunántúli regionális parancsnokságának vezetőjét.

Várjon a kirándulással! Hó és szél holnap is lesz
Pénteken gyakran lesz erősen felhős az ég, és szórványosan alakul ki havazás, hózápor.

Sztrájkhullám borította el Franciaországot
A háziorvosok a vizitdíj megemelését, az ápolók és a bölcsődei dolgozók munkakörülményeik javítását, a marseille-i szemetesek pedig állásuk megtartását követelték. A nagyvárosok tömegközeledési dolgozói vállalataik privatizálásától tartanak.

Látogatási tilalom: calicivírus az egri kórházban
Calicivírus-fertőzés miatt részleges látogatási tilalmat rendeltek el az egri kórházban

Minden ötödik idős ember tartós ellátásra szorulna hazánkban
Óvatos becslések szerint minden ötödik-hatodik 65 év feletti idős ember tartós ápolásra szorulna, de a szükséges ellátásban és felügyeletben a felük sem részesül

Drogdílereket fogtak
Kábítószerrel való visszaélés miatt indult nyomozás egy 20 éves nyírmeggyesi férfi és egy 30 éves nő ellen, akik a gyanú szerint az elmúlt hetekben több embernek adtak el drogot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén

Oroszországból igazolna a Chelsea
A Chelsea 25 millió fontot sem sajnálna a Zenit Szentpétervár csatáráért, Dannyért a brit Daily Mail értesülései szerint. A portugál válogatott játékos hajlana a váltásra.

Gyurcsány teljes erővel jön és nem rejti el a szenvedélyét sem
Gyurcsány Ferencnek a magyar progresszió és benne a baloldal ügye fontosabb, mint az, hogy májusban ki lesz az MSZP frakcióvezetője vagy pártelnöke. A volt kormányfő az MTI-nek csütörtökön adott interjújában úgy fogalmazott: ezekre a posztokra személyesen nem jelentkezik, és nem is vállalná el egyiket sem.

Folytatódik a nagyon hideg tél
Péntek estig a Kárpát-medence fölé eleinte nedves, kissé enyhébb, majd ismét hidegebb, váltakozó nedvességtartalmú levegő érkezik.

Szurgut: nem eladó a Mol-pakett
Az orosz Szurgutnyeftyegasnak nem áll szándékában eladni a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését - írta csütörtökön az Interfax hírügynökség az orosz vállalat vezérigazgatójára hivatkozva.

Magyarellenes gyűlésre készülnek román szervezetek
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCR) március 20-ára Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a székelyföldi magyar vezetők "irredenta, revizionista és szeparatista" akciói ellen.

Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!
„Van miért pironkodnunk” – fogalmazott Schmidt Mária. 1990 márciusában véres utcai csatákban robbant ki a tudatosan gerjesztett román-magyar ellentét. A cigányság a magyarok mellé állt, elhangzott a legendás mondat: „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!” Magyarország „hálája” azóta is szégyenfolt a múltunkon. Visszaemlékezések a fekete márciusra, kitüntetések a helytállásért.

Az MSZP felszámolná a szociális "gyerek-bizniszt"
Változtatna a családtámogatás rendszerén az MSZP, ha kormányra kerül. Az MSZP egyebek mellett négy vagy annál több gyermek esetén a családi pótlékot adókedvezmény formájában juttatná el a családokhoz.

Erős földrengés volt Santiago de Chilében
Erős, a Richter-skála szerint 7,2-es erejű utórengés rázta meg Chile fővárosát, Santiagót csütörtökön helyi idő szerint reggel - közölte az amerikai földtani intézet.

Sávoly miatt lemondott Suchman
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke. Suchman Tamás azt mondja, döntsön a következő kormány a kérdésben.

Mostantól az államé a Malév
Megtörtént a Malév tőkeemelése csütörtökön, ezzel a nemzeti légitársaság 95 százalékos tulajdonosa a magyar állam, 5 százalék az Airbridge Zrt-é

Felfüggesztettek egy vámparancsnokot

Egy raklapnyi BKV-s inget találtak egy szeméttelepen
Bontatlan csomagolású, BKV feliratú ingeket találtak egy kistarcsai szemétlerakóban. Egyelőre nem tudni, hogy a teljesen új ruhák hogyan kerültek a szeméttelepre.

Újabb erős földrengés volt az új elnököt beiktató Chilében
Az új chilei elnök beiktatásának napján újabb erős földrengés rázta meg az ország középső részét. A 7,2-es erősségű földrengés a fővárostól 123 kilométerre keletkezett.

Családi mutyizással vádolják a német külügyminisztert
Családja és élettársa üzleti érdekeit figyelembe véve szervezi üzleti útjait Guido Westerwelle német külügyminiszter - állítja a Berliner Zeitung című lap. A lap szerint a szabad demokrata politikus egy ázsiai útjára magával vitte testvére és élettársa egy-egy üzlettársát. Az élettárs visszautasította, hogy privát üzletei egyengetésére használná Westerwelle külföldi utazásait.

Állami vállalat lett a Malév
Az orosz állami bank szerdai átutalása után csütörtökön tőkét emelt a Malévban a magyar állam, a légitársaság 95 százalékban újra állami cég lett.

Bizottság bizottságával ellenőrzi klímakutatóit az ENSZ
Tizenöt nemzeti tudományos akadémiát tömörít az a szervezet, amely ellenőrzi az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkáját. Az új szuperbizottság neve InterAcademy Council (IAC), ami a maga során egy újabb bizottságra bízza a hibafeltárási módszerek finomítását.

Egyszerre dicsérte és dorgálta Izraelt Biden
Joe Biden amerikai alelnök igyekszik csillapítani a feszültséget a Közel-Keleten, miután vihart kavart az izraeliek - éppen az ő látogatása alatt bejelentett - kelet-jeruzsálemi lakásépítési terve. Ezen a városrészen főleg palesztinok élnek, akik felháborodva fogadták az izraeli terveket.

Felfüggesztették a pénzügyőrség egyik parancsnokát
 

Nekimenne a spekulánsoknak Merkel és Sarkozy
Kiszorítaná a pénzügyi spekulánsokat az európai állampapírpiacokról az Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök által jegyzett előterjesztés.

Bill Gates csak a második leggazdagabb
15 évig vezette a listát, most megelőzte a mexikói Carlos Slim. Igaz, alig félmilliárddal.

Optikai tuninggal akciózik mostanában a rendőrség
Szakmailag indokolatlan hollywoodi rajtaütésekkel, csuklyás rendőrökkel házkutatni, állítja a volt kommandós.

Megnyerte a Pink Floyd a kiadója ellen indított pert
Az ítélet megtiltotta az EMI-nak, hogy a veterán brit rockegyüttes albumainak számait egyenként értékesítse az interneten.

A Duna tévé átment akciófilm-csatornába
Fél öt van, még abszolút időben vagyunk, hogy a délutáni tévézést egy klasszikussá érett háborús filmmel, A híd túl messze vannal kezdjük (Cinemax, 17:10), amiben tobzódnak a lovagok: itt van Sir Laurence Olivier, Sir Anthony Hopkins és Sir Sean Connery is, fickós pornóbajusszal.

Döntetlent játszott Szlovákiával a női futballválogatott
Vágó Fanny góljával vezetett a vb-selejtezőre készülő magyar csapat, a szlovákok a végén egyenlítettek.

Jövőre jön az Anna Nicole Smith-musical
A darabot a londoni királyi Operaházban mutatják be 2011. február 17-én, a túladagolásban 39 évesen elhunyt szexikont Eva-Maria Westbroek alakítja.

Nevessen velünk! Tetőn ragadt egy tolvaj
A tűzoltóknak kellett lehozniuk a tetőről, a rendőrök pedig elfogták.

"Nevetséges, szánalmas, ostoba" - mai második találós kérdésünk
A Fidesz szerint az MSZP napról napra egyre nevetségesebb, szánalmasabb és ostobább sajtótájékoztatókat tart.

Rúdtáncra tanítja legidősebb lányát Demi Moore
Demi Moore rúdtánc órákat adott lányának, Rumer Willisnek.

"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!"
Még mindig adósok vagyunk, az erkölcsi és anyagi kárpótlással! Csütörtökön délelőtt különleges - sokak által megkésettnek tartott - eseményt rendeztek.

Hátrébb került a
Már nem Berlusconi a leggazdagabb ember Olaszországban: a Forbes magazin összeállítása szerint a miniszterelnököt és médiacárt megelőzte a világ legnagyobb szemüveggyártó cégének, a Luxotticának a főnöke, valamint Michele Ferrero, a Nutella és a Ferrero márkatermékek tulajdonosa.

Létszámhiány és szerény körülmények Jászapátiban + Képriport
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében

Kevesebb amerikai kér munkanélküli-segélyt
Csökkent, de a vártnál kevésbé a munkanélküli-segélyért először folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban a munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.

Pénteken kiderül a Fidesz
Pénteken véglegessé válnak a Fidesz

Lapáttal támadt a rendőrökre, mehet a börtönbe
Egy év és négy hónap börtönbüntetést kapott az a sátoraljaújhelyi férfi, aki lapáttal támadt a rendőrökre

Lecsaptak a drogterjesztőkre
Kábítószerrel való visszaélés miatt indult nyomozás egy 20 éves nyírmeggyesi férfi és egy 30 éves nő ellen, akik a gyanú szerint az elmúlt hetekben több embernek adtak el drogot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecsén 

Vészhelyzet volt, embermagasságban állt a szemét a lakásban + Képek
A szerdai, Stróbl Alajos utcai

Megtörtént a tőkeemelés: ismét állami kézbe került a Malév
Megtörtént a Malév tőkeemelése csütörtökön, ezzel a nemzeti légitársaság 95 százalékos tulajdonosa a magyar állam lett, 5 százaléknyi részvénycsomag pedig az Airbridge Zrt.-é - erősítette meg Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője az MTI-nek.

Visszatér a bőregér
Újra gyártják majd a legendás Velorex-et. Egy cseh gyár elkészítette századi változatát. Marad a háromkerekes kialakítás, de műbőr helyett műanyag borítással.

Zöldséges crumble
Kiadós, fél óra alatt elkészülő, egészséges vacsora. Ha gyümölccsel készül, süteménynek hívjuk, ha zöldség az alapja, akkor inkább köretnek.

Rooney se ballal, se jobbal nem tud célozni
Edzés utáni levezetésképpen kapufázással múlatták az időt a Manchester United játékosai. A "ki találja el öt lövésből többször a keresztlécet" versenyben Ryan Giggs szerepelt a legjobban két sikeres kísérlettel, őt követte Gary Neville és Darren Fletcher egy-egy találattal. A gólkirályi címre hajtó Wayne Rooney egyszer sem járt szerencsével, hiába próbálkozott három jobblábas lövés után kétszer ballal is.

Sértetlen látványosságok várnak Chilében
A háromszáz halálos áldozatot követelő, 8,8-as fokozatú földrengés ellenére Chilében a turisztikai látványosságok sértetlenek maradtak. San Pedro de Atacama, Puerto Varas és Puerto Montt városa mind épségben megúszták a katasztrófát. A héten a santiagói reptér is újra fogadja a járatokat és a turistalátványosságoknál továbbra is kikötnek az óceánjárók. Húsvét szigetek, Patagónia, Atacama sivatag, fenséges chilei borok, fjordok, vulkánok, tengerpartok: még mindig van mit megnézni és megkóstolni Chilében.

Kuncze nem akart az SZDSZ tagja maradni
Kuncze Gábor nem hosszabbította meg tagságát az SZDSZ-ben. A volt pártelnök a szigetszentmiklósi alapszervezet megszűnése miatt csak egyéni tagsága meghosszabbításával maradhatott volna pártban, ezt azonban nem kérelmezte.

Szájról olvasó mobiltelefon némáknak
A tömegközlekedési járatokon tapasztalható egyik legzavaróbb jelenségnek - hangos nyilvános telefonbeszélgetések - hamarosan egy vadonatúj technikai eszköz vethet véget.

Elhunyt a nácik elleni hazai zsidó ellenállás egyik tagja
2010. március 8-án hosszas betegség után, Izraelben elhunyt Efra Agmon (Teichman Ernő), aki társaival lopott katonai egyenruhákban, hamis parancsokkal és iratokkal mentette az embereket a nyilasok keze közül.

Tűzoltók hozták le a háztetőn rekedt fatolvajt
Egy ház tetőszerkezetét próbálta ellopni két sátoraljaújhelyi férfi, egyikük azonban a tető szétszerelése után nem tudott lemászni a magasból. A tolvaj társa a tűzoltók segítségét kérte, akik azonban a rendőrökkel együtt érkeztek, és lefülelték az elkövetőket.

Belső vizsgálat indult a rendőrségen a miskolci paneltűz miatt
Belső vizsgálatot rendelt el a miskolci paneltűz miatt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A vizsgálat azt próbálja kideríteni, hogy a rendőrségtől szivárgott-e ki információ arról, hogy hol tart a anyomozás.

A Realt is elérte a hazai pálya átka
A Madrid az ötödik sztárklub, ami saját stadionjában játszhatna BL-döntőt, mégis elbukik.

Ügynöke szerint Hiddinket felkérték az afrikaiak
Az elefántcsontpartiak cáfolják, de az ügynöke szerint a szakembert már felkérték a kapitányi posztra.

Egyórás késések a Budapest-Szeged vonalon
A felsővezeték is megsérült, amikor eltört egy InterCity áramszedője Szatymaznál. Pótlóbuszok járnak.

Jó hír BSG-fanoknak: online játék indul hamarosan
Nem hiszem, hogy van olyan BSG-fanatikus, akinek a szíve nem dobbanna meg egy ilyen hír hallatán: a SyFy ősszel beindítja a Battlestar Galactica Online nevű játékát, amiben lehetünk emberek vagy cylonok (természetesen ez utóbbinak faszább lenni), és 30 napon át lehet majd játszani a tévéadó honlapján keresztül.

Nadal részt vesz a queen
2008 után szerepel megint ilyen borításon a spanyolok elsőszámú teniszezője.

Kuncze: Lát még SZDSZ-t? Mert én nem
Kuncze Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek, miután tavaly megszűnt a szigetszentmiklósi szervezet. Kurta telefoninterjú a volt elnökkel.

Molnár Anikó nem szeret szerepelni

Végzett feleségével, majd kiugrott az ablakon a miskolci férfi
A rendőröket eredetileg családi veszekedéshez riasztotta a nő lánya, aki ugyanabban a társasházban lakik.

Békacomb és gólyatetem egy olasz autósnál
Több száz fagyasztott madártetemet és békát találtak a pénzügyőrök szerdán egy olasz férfi kocsijában, Nagylaknál.

Mobiljaikkal figyelik a dolgozókat Japánban
A mozgásérzékelő jelenti, hogy mikor pihennek és mikor dolgoznak, jogászok szerint az ország a sötét középkor felé tart az új módszerekkel.

Az ENSZ felülvizsgálja klímajóslatát
A szervezet jelentésének több állításáról is kiderült, hogy tévedés.

Magyarellenes gyűlést szerveznek Maroshévizen
Egy román civil szervezet a magyar vezetők "irredenta, revizionista és szeparatista" akcióiról beszél.

Holttest egy XV. kerületi lakásban
Holttestet találtak csütörtökön délelőtt egy XV. kerületi lakásban, egyelőre nem zárható ki, hogy az áldozatot megölték.

Hét promó és egy werkfilm a Justified elé
Március 16-án in dul az F/X-en a Justified, Timothy Olyphant új sorozata, amiben ismét keménylegényt alakít, modernkori cowboyt, aki hazamegy és rendet tesz a kisvárosban.

Kiadják Varsónak az auschwitzi felirat svéd megrendelőjét
Anders Högström megbízására lopták el a később megtalált feliratot még karácsonykor.

40 ezret kért zsebbe a parkolóőr
Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vett egy budapesti parkolóőrt a BRFK, mert negyvenezer forintot kért egy autóstól - közölte internetes oldalán a rendőrség csütörtökön.

Íme a legviccesebb brit sportoló
Az angol válogatott focistáját választották a legviccesebb sportolónak Nagy-Britanniában - közölte a Sky televízió, amely egy induló műsorához készítetett közvélemény-kutatást. Peter Crouch emellett még megkapta a legjobb aranyköpésért járó elismerést is.

Három kamion csapódott egymásnak a 4-esen - útzár!
Három kamion ütközött össze a 4-es számú főúton Fegyvernek-Szapárfalu belterületén csütörtökön kora délután, a balesetben egy személy megsérült - közölte a rendőrség.

Orbán felrúgná a zéró toleranciát?
Az MSZP szerint fontos és eredményes kormányzati intézkedés volt a zéró tolerancia bevezetése, amellyel szembe megy Orbán Viktor, amikor megfontolná ennek feloldását.

Nagyon drága a "sex" az interneten
Összegyűjtöttük, melyek a világ legtöbb pénzért regisztrált oldalai, vagy éppen későbbi tulajdonosai mennyi pénzt voltak hajlandóak áldozni érte. Érdekességeket is gyűjtöttünk: Ön például tudja, mennyi ideig tartana megnézni az összes weboldalt? Eláruljuk.

Luxus-fordulat: a Rolls Royce-nak szállít az Ajka Kristály
A Rolls Royce luxuslimuzinjainak bárszekrényeibe szállít termékeket ezentúl az Ajka Kristály. A magyar céget néhány hónapja kereste meg a Rolls Royce egy német gyár ajánlása alapján.

Felütötte a fejét a calici-vírus az egri kórházban
A belgyógyászaton éppen ezért március 11-től részleges látogatási tilalmat rendeltek el.

Volán-vezér őrizetben: hogy mi lesz Antallal, most senki sem tudja
Senki sem tudja most megmondani, hogy mi lesz Antal Attila volános vezérigazgatói pozíciójával, ha lejár házi őrizetben töltött éves szabadága. A XI. kerületi villájában tartózkodó, hűtlen kezeléssel meggyanúsított közlekedési szakember jelenlegi munkahelyén, a Vértes Volánnál eddig úgy tudták, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) mint munkáltató dönt a volt BKV-s vezér sorsáról. Az MNV Zrt.-nél viszont azt mondták az MNO-nak, hogy a Komárom-Esztergom megyei cég közgyűlése határoz majd Antalról.

Három kamion ütközött a 4-esen
Három kamion ütközött össze a 4-es számú főúton Fegyvernek-Szapárfalu belterületén csütörtökön kora délután, a balesetben egy személy megsérült 

Látják, hogy kiderül az ég a gépeik előtt
A korábbinak a felére csökkentette a légitársaságok idei összesített veszteségére vonatkozó előrejelzését a nemzetközi légiforgalmi szövetség (IATA). A szervezet csütörtökön közölt elemzése szerint az ágazat 2,8 milliárd dollár veszteséget szenved el 2010-ben.

Kuncze SZDSZ-es tagsága lett a múlté
Kuncze Gábor volt pártelnök már nem tagja az SZDSZ-nek, mert megszűnt a liberális párt szigetszentmiklósi alapszervezete, ahová a politikus annak idején belépett.

Gyengült a forint, 267 közelében az euró
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszament a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe.

„Művészi” szaglásuk van a hangyáknak
A hangyák két csápjukkal

Slota: Azt hiszem, ezek a narkósok engem nem zavarnak
Szlovákiában tovább terjed a tiltakozás a hazafiassági törvény ellen, amelyet a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kezdeményezésére fogadott el a múlt héten a pozsonyi parlament.

Áll a forgalom Szatymaz és Kiskundorozsma között
Áll a vasúti forgalom Szatymaz és Kiskundorozsma között, mert a Szegedről Budapestre tartó Kiskun InterCity mozdonyának letört az áramszedője csütörtök délután két órakor 

„Még nagyon hosszú, küzdelmes út vár ránk”
A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanított a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt. Bajnai Gordon az ország mostani helyzetét úgy jellemezte:

Információk szivárogtak ki a kapitányságról a paneltűz ügyében?
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy a főkapitányság munkatársa adott-e ki információkat a miskolci paneltűzzel kapcsolatos nyomozás megállapításairól

Kossuth-díjat kap Lovasi
Március 15-én veheti át a művészeti téren legjelentősebb állami kitüntetést a Kispál és a Borz frontembere, akit már a Fidesz-kormány is elismert

Holtan találtak egy nőt a lakásában
Holtan talált lakásában egy hozzátartozója egy 89 éves nőt csütörtökön Budapest XV. kerületében, a rendőrség nem zárja ki, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kuncze sem SZDSZ-es
Kuncze Gábor volt pártelnök már nem tagja az SZDSZ-nek, mert megszűnt a liberális párt szigetszentmiklósi alapszervezete, ahová a politikus annak idején belépett.

Tetőn ragadt a tetőtolvaj
Tetőn ragadt egy tolvaj a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen; a férfit a tűzoltók hozták le, a rendőrök pedig elfogták.

Három kamion rohant egymásba
Három kamion ütközött össze a 4-es számú főúton Fegyvernek-Szapárfalu belterületén csütörtökön kora délután, a balesetben egy személy megsérült.

Vadak maradnak a páviánvadászok
Nem számolják az időt, négynél nagyobb számokra nincs is szavuk: szabadok, és azok is akarnak maradni. A National Geographic a tanzániai hadzáknál járt.

Könnygáz és Molotov-koktél az athéni tüntetésen
A költségvetési hiány drasztikus lefaragása ellenére bajban a görög gazdaság, ezért Görögország hivatalosan is kéri az Európai Unió segítségét. A helyzet komolyságát mutatja, hogy az IMF-hitel lehetőségét is felvetették, amit az unió kizártnak tart. Közben az athéni tüntetéseken már a rendőrségnek is be kellett avatkoznia: könnygázzal oszlatták a kövekkel és Molotov-koktélokkal felfegyvezett tömeget.

Bruno Senna: Ha nehezen is, de egy álmom válik valóra
A háromszoros világbajnok Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna a hétvégi Bahreini Nagydíjon mutatkozik be a Forma-1-ben. A brazil újonc állása csak a napokban vált biztossá, de úgy érzi, a nagy bizonytalanságban is sikerült jól felkészülnie.

Minden pillanatban bármi megtörténhet - a Knife Darwin-operája
A svéd The Knife együttest elektropopként könyvelték el, megfoghatatlan furcsaságait ráfogták az "északiak" titokzatosságára - de azért már eddig is kilógott a pop jól rendezett keretei közül. Az új albumot operának mondják, ami Charles Darwin: A fajok eredete című könyvéről szól. Kritikusunk felteszi a kérdést: mégis mi ez?

Magánautókból épített útakadályt az orosz rendőrség
Fegyveres bűnözők elfogása érdekében használtak civil autókat egy út lezárásához, és nem szállították ki a bent ülőket.

Elkezdődött a rasszista támadással vádolt romák pere
Megkezdődött annak az öt fiatalnak - köztük romáknak - a pere, akiket azzal vádolnak, hogy azért támadtak meg egy főiskolást a VIII. kerületben, mert magyar. A vád közösség tagja elleni erőszak, amelyért akár 8 év börtönt is ki lehet szabni.

Itt az Alkonyat - Napfogyatkozás első előzetese
http://mediaservices.myspace.com/services/media/embed.aspx/m=103506725,t=1,mt=video Megérkezett az első előzetes az itthon július 1-jén mozikba kerülő Alkonyat - Napfogyatkozás-hoz. A másfél perces klipből azok számára is kiderül a film cselekményének lényege, akik nem olvasták a könyvet: Bella (Kristen Stewart) Edwardot (Robert Pattinson) akarja - amivel ugyebár együtt jár, hogy vámpír akar lenni -, Jacob (Taylor Lautner) Bellát akarja, Edward meg nem akarja, hogy Bella vámpírrá változzon. Mindebből az következik, hogy nagyon sok vágyakozó pillantásra, sóhajra és frusztráló, szexmentes enyelgésre számíthatunk a filmben.

Örülhetünk a hétvégi napos pillanatoknak - orvosmeteorológia
Pénteken még csak időszakos, a hétvégén néhány órás napsütés erősíti a szervezetet. Bár továbbra is kellemetlenül alacsony a hőmérséklet, ennyi javulásnak is örülni kell. A változékony időjárás következtében a légszennyezettség minimális szinten marad, továbbra is tiszta a levegő. A pollenkoncentráció a február végén szokásos szinten áll.

Háborús bombát találtak a sínek közelében
Áll a vasúti közlekedés Körmendnél, az utasokat pótlóbuszok szállítják Egyházasrádócig.

Szilikonpisztollyal készített fenékimplantátumot a kamu plasztikai sebész
Az első áldozat lázasan, göröngyösre puffadt, gyulladt farpofákkal jelentkezett a New Jersey-i kórházban. Őt további öt hasonló páciens követte

Élőben Debrecensjőből
Mint azt talán tudják, ma reggel, Csikósék eseteiből okulva és tapasztalataikat felhasználva, egy újabb különítmény vágott neki a Mercedes-vásárlásnak.

A vártnál kisebb amerikai külkereskedelmi hiány

A Népszabadság nekiment az LMP-nek
A Fidesz támogatja az LMP-t, ezért sikerült Borsodban listát állítaniuk, sőt, akár a kormányban is együttműködhetnek, írja a lap. Az LMP kampányfőnöke cáfol: pártja ellenzéki szerepre készül, nem szövetkezik senkivel.

A gyerek pelenkáján üzent a bölcsis gondozónő
Furcsa módját választotta egy brightoni bölcsőde gondozónője a kommunikációra.

Már nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere
A Forbes magazin szerdán közzétett listájának élén ezúttal a mexikói telekommunikációs cégvezér, Carlos Slim áll.

MDF: Lévai Zoltán hazudik
Bírálták a leváltott fővárosi elnököt, aki szerint törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás.

A hó végére új M6-os!
Március végére várható az átadás, attól fogva Pécsig száguldhatunk az alagutakkal tűzdelt autópályán.

Miskolci paneltűz: belső vizsgálat a hevesi rendőrségen
Tudni akarják, hogy a főkapitányságról szivárgott-e ki információ a nyomozás részleteiről.

Égi háború
A légi csaták a háborúk fontos elemei - a SteamBirds-ben mi is irányíthatjuk flottácskánkat, hogy megsemmisítsük a gonosz németeket.

Leonardo da Vinci, az akcióhős
A Warner stúdió akciókalandhőst farag Leonardóból - nem DiCaprióból, hanem da Vinciből, a reneszánsz mesterből.

Magyarellenes mizéria készül
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCR) március 20-ára Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a székelyföldi magyar vezetők "irredenta, revizionista és szeparatista" akciói ellen.

Figyelem! Nem jár a ráckevei HÉV
Pesterzsébet-felső és a Közvágóhíd között pótlóbuszok járnak.

Összefogott kilenc antifasiszta szervezet
Kilenc antifasiszta szervezet összefogásával megalakult az Antifasiszta Együttműködési Fórum, amely ezentúl tevékenységét összehangolva lép fel a szélsőséges megnyilvánulások ellen.

Túl kockázatos? Egyelőre nem turbózzák fel az 1-es és a 3-as villamost
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén haladékot kért az 1-es és 3-as villamos fejlesztésének első üteméről szóló támogatási szerződés aláírásához annak érdekében, hogy megoldást találjon a beruházás előkészítése során feltárt kockázatokra.

Bombát találtak Körmendnél - áll a vasúti forgalom
Az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják Körmend és Egyházasrádóc között.

Röhögés a közgyűlésen: már egy darab papír is tud szavazni?
Nem tartózkodott a Fővárosi Közgyűlés üléstermében Horváth Csaba, a szocialisták képviselője, amikor az egyik szavazás alatt mégis voksoltak a gépével.

"Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk" - mi az?
A miniszterelnök szerint Magyarországot kijózanított a világválság, de még hosszú küzdelmes út áll az ország előtt.

Kuncze Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek
Kuncze Gábor volt pártelnök már nem tagja az SZDSZ-nek, mert megszűnt a liberális párt szigetszentmiklósi alapszervezete, ahová a politikus annak idején belépett.

Kíváncsi a Fidesz: mit mondott Bajnai a nyomozóknak?
Jogunk van tudni, kinek a magánérdekeit szolgálta a kormányzati támogatással elindítani kívánt óriásberuházás - fogalmazott az ellenzéki párt.

Jobbikos kézben is jól áll az Audi-kulcs
Kaptatok félmillió szavazatot, a kormány meg a helyén, hát hol marad a forradalom? Lapszemle.

40 ezer forintra fájt a foga a parkolóőrnek
Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vett egy budapesti parkolóőrt a BRFK, mert negyvenezer forintot kért egy autóstól 

Honnan tudhatjuk, megbízható-e a férfi?
Ugye megbízható?

Magyarellenes gyűlésre készülnek több megye románjai
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCR) március 20-ra Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a székelyföldi magyar vezetők

Világháborús bombát találtak Körmendnél
Világháborús bombát találtak Körmendnél, ezért áll a vasúti közlekedés

Gyújtópalackot és köveket dobtak a görög rendőrök felé + Képek
Könnygázgránátokkal próbálta meg feloszlatni a görög rendőrség csütörtökön Athénban a sztrájkoló tömeget. A felvonulók köveket és gyújtópalackokat hajigáltak a rendfenntartókra.

Kósa: Katasztrofális a magyar közbeszerzési rendszer
Hálásak vagyunk az Európai Uniónak azért a közel kilencvenszázalékos támogatásért, ami lehetővé teszi Debrecen második villamosvonalának megépítését, ám nem titkolhatjuk el, hogy a hazai közbeszerzési rendszer katasztrofális működése miatt Magyarország a fejlesztési pénzeknek mindössze öt százalékát tudta lehívni, s így az EU nettó befizetője volt

Holtan találták a lakásában
Holtan talált a lakásában egy hozzátartozója egy 89 éves nőt csütörtökön Budapest XV. kerületében, a rendőrség nem zárja ki, hogy a nő bűncselekmény áldozata lett

Nem adja el Mol-részesedését az orosz vállalat
Az orosz Surgutneftegasnak nem áll szándékában eladni a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését

Korrupt parkolóőrt fogtak
Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vett egy budapesti parkolóőrt a BRFK, mert negyvenezer forintot kért egy autóstól - közölte a rendőrség internetes oldalán csütörtökön.

Oszlatás Athénban
Könnygázgránátokkal próbálta meg feloszlatni a görög rendőrség csütörtökön Athénban a sztrájkoló tömeget.

Nem lesz hosszabb az 1-es és 3-as villamos pályája
Az előkészítés leáll, belső revíziós vizsgálat indul, hogy kivizsgálják az eddigi munka jogszerűségét.

Összebalhéztak Haye-en a Klicsko testvérek
Könnyen lehet, hogy pénzfeldobással kell eldönteniük a Klicsko testvéreknek, hogy eldöntsék, melyikük bokszoljon először a WBA-bajnok David Haye-jel.

Szurgut-vezér: Miért adnánk el a Mol-csomagot?
A Szurgutneftyegaz első embere olyan nyilatkozatot tett, amiből az következik, hogy nem eladó az orosz cég Mol-pakettje. A magyar olajvállalat és a budapesti kormány már egy hónapja cáfolta az ezzel kapcsolatos orosz sajtóértesüléseket.

Még két hétig Vásárhelyen a katyni pokol
Két héttel meghosszabbították a Katyn-kiállítás nyitva tartását a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban. A hosszabbítás két hete során további programokkal várják a látogatókat és a diákcsoportokat.

Greenpeace-sek zárták el egy uránvonat útját Párizsban
Ne szállítsa többé külföldre nukleáris hulladékát Franciaország - ezt követelik azok a Greenpeace-aktivisták, akik elzárták egy uránt exportra szállító vonatszerelvény útját csütörtökön hajnalban Párizsban.

Elhárították a metróépítést késleltető mérnöki zűröket
Nem fog leállni újból a négyes metró építése áprilisban, mert a lebonyolításért felelős DBR átveszi az Eurometrótól a lebonyolító mérnöki feladatkört. A lépésre azért volt szükség, mert a Közbeszerzési Döntőbíróság nem engedte, hogy meghosszabbítsák az Eurometróval kötött megállapodást.

Nem segít a gyerekre vágyó pároknak az akupunktúra?
Brit termékenységi szakemberek a héten felhívták az akupunktúrához és kínai orvosláshoz forduló párok figyelmét arra, hogy ezektől a gyógymódoktól nem növekszik a gyermekáldás esélye.

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy fővárosi parkolőrt
A rendőrség azzal gyanúsít egy parkolóőrt, hogy 40 ezer forintot kért egy mozgássérült-helyen parkoló nőtől azért, hogy elengedje neki a 120 ezres bírságot. Az összeg másnapi átvételekor elfogták a rendőrök, és vesztegetés gyanújával őrizetbe vették.

Nem tudnánk előre, mit tudhatnak meg rólunk
Egy San Diego-i cég szerint az orvosi vizsgálatokra használt agyi képalkotó eljárással csaknem biztosan meg lehet mondani, hogy valaki hazudik-e. Más szakemberek szerint a gondolatolvasás ennyire még nem fejlett, a jövőben azonban már valóban felmerülhet a magánszféra megsértésének lehetősége. Az agytevékenység mérése alapján egy indiai nőt már megpróbáltak börtönbe zárni.

Bezár a Mitsubishi Ralliart
A gyári sportrészleg 26 éves pályafutása véget ér.

A Surgut nem akarja eladni Mol-részesedését

Maradt a kamat Svájcban

Sztereóban szagolnak a hangyák
Könnyebben találják meg így a táplálékot.

Pofátlansággal jutalmazta a hűséget a T-Home
Kriszta harmadik évre bevállalt hűségét pofátlansággal jutalmazta a T-Home, amikor az ígért változatlan havidíj helyett az új előfizetőknek járó összeget számlázta ki neki újra és újra.

Három kamion karambolozott a 4-es főúton
Félpályás útzárat rendeltek el Fegyvernek-Szapárfalunál, a villanyvezeték is megrongálódott.

A hét képe és videója
Csütörtök van, és ugyan Coach még csak ma este jön a Survivorban, és ő azért esélyes arra, hogy szállítson pár díjnyertes pillanatot az archívumnak, de én megelőlegezem a hét képe és videója címet a Chuck hétfői epizódjának, amit remélem, mér mindenki látott.

Bodoky Tamás díjat kapott
Munkatársunk a Grupo Milton elnökének portréját rajzolta meg, Minőségi Újságírásért Díjat kapott.

A stressz megváltoztatja a férfiak ítélőképességét
Jobban vonzódnak az eltérő génállományú partnerhez, ha izgalomban vannak.

Az MDF új kampányt indít
Utolsó kísérletet tesznek az ajánlószelvények összegyűjtésére, szerintük három párt kevés a parlamentbe.

Jeff Bridges iszonyatosan izgult az Oscaron
A színész nagyon örült, hogy olyan filmért kapta a díjat, amit nagyon szeretett.

Megnyitják a rakpartot Szegeden
Gyors ütemben apad a Tisza Szegednél, így csütörtökön délután négy órakor megnyitják a rakpartot.

Ukrajnának fel kell készülni
A gazdaság 2010-ben történő rendbetételét és a Nemzetközi Valutalappal (IMF) való együttműködés folytatását ígérte Mikola Azarov új ukrán kormányfő

Csökkenhetnek a kisvállalkozások adminisztratív terhei
Az Európai Parlament szerdán első olvasatban elfogadta azt az európai keretszabályt, amely biztosítja a mikrovállalkozások számára, hogy versenyképességük erősítése és fejlődésük előmozdítása érdekében egyszerűsítsék és csökkentsék számviteli kötelezettségeiket

Lehet, hogy öngyilkos lesz?
Önveszélyes beteget keres a rendőrség. A nő fél tizenkettő körül szökött meg a szekszárdi pszichiátriáról - tudtuk meg a rendőrségtől.

Veszélyben 1500 orvos: a rezidensek vitára hívták Székelyt
A Magyar Rezidens Szövetség sajtónyilvános vitára hívja Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy ütköztethetők legyenek a fiatal orvosokat érintő rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontok

Vezetés közben igazgatta a bikinivonalát
Gépkocsivezetés közben borotválta nem kívánatos szőrzetét bikinivonalához igazodón egy 37 éves nő Floridában, ami miatt azután karambolozott.

Felfűtötték a MÁV talpfáit
Három férfit gyanúsít a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vasúti talpfák ellopásával. Százötven darab hiányzott a MÁV készletéből, amikor a vasúttársaság képviselője feljelentést tett.

Horváth Csaba helyett a papírlapok nyomtak szavazógombot
Nem tartózkodott a Fővárosi Közgyűlés üléstermében Horváth Csaba, a szocialisták képviselője, amikor az egyik szavazás alatt mégis voksoltak a gépével.

"Szánalmas" a magyar-brazil kapcsolat
Fejleszteni kell a magyar-brazil kétoldalú gazdasági kapcsolatokat, amelyek jelenleg messze elmaradnak a lehetőségektől - mondta Balázs Péter külügyminiszter csütörtökön, miután megbeszéléseket folytatott Brazíliában.

A dalai láma Kína ellen hangol?
A dalai láma legutóbbi megnyilatkozása újabb bizonyíték arra, hogy meg akarja bontani az etnikai egységet, és meg akarja osztani Kínát - jelentette ki a kínai külügyi szóvivő, miután a dalai láma az 1951-ben kitört tibeti felkelés évfordulóján szerdán azzal vádolta Pekinget, hogy a tibeti buddhizmus megszüntetésére törekszik.

A DBR átvenné a 4-es metró mérnökeit
Ideiglenesen a DBR Metró Projekt Igazgatóság venné át az Eurometrótól a 4-es metró lebonyolító és független mérnöki feladatait, így kerülnék el az építkezés újbóli leállását.

Bajnai ezerrel több rendőrt ígér
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében - jelentette be Jászapátiban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon miniszterelnök, hozzátéve: a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon.

Rajt Bahreinben, több esélyessel
Vasárnap, magyar idő szerint 13 órakor felragyognak a jelzőfények a szahíri pályán, felbőgnek a 24 versenykocsi motorjai, és megkezdődik a sebesség megszállottjainak 19 futamos sorozata, a 61. Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei első versenye, Bahrein Nagydíjáért.

Giga-nosztalgiabulit rendez a Sziget
Új bulit szervez a Sziget, többek között a Deep Purple, az Animals és a Kool And The Gang, valamint az Omega és a Beatrice fellépésével. Gerendaiék az idősebbeket is be akarják vonni a fesztiválozásba.

A melegházasság legalizálása élénkíti a gazdaságot
Évi egymilliárd dollárral növelné az amerikai költségvetés bevételeit a melegek házasságának az egész országra kiterjedő engedélyezése - írja a Washington Post csütörtöki számában.

Surgut: nem eladó a Mol-pakett
Az orosz Surgutneftegasnak nem áll szándékában eladni a Mol-ban lévő 21,2 százalékos részesedését - írta csütörtökön az Interfax hírügynökség az orosz vállalat vezérigazgatójára hivatkozva.

Hiller: „A Bologna-folyamat előnyös Magyarországnak”
Magyarország és a magyar felsőoktatás számára a Bologna-folyamat lényegesen több előnyt hoz, mint amennyi problémát

Magyarellenes gyűlésre készülnek a románok
A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCR) március 20-ára Maroshévizre hívta össze a három megye román lakosait, hogy közösen foglaljanak állást a székelyföldi magyar vezetők "irredenta, revizionista és szeparatista" akciói ellen.

Fuldokolnak a családi vállalkozások
Utolsó tartalékaikat is felélték azok a családi vállalkozások, amelyek még talpon vannak. Az új kormánytól nem könyöradományt várnak, hanem hogy teljesíthető feltételeket szabjon a legkisebb vállalkozások számára, kiszabadítva őket a túlzott elvonások, a bürokrácia és a büntetések szorításából, hangzott el az IPOSZ szerdai sajtónapi ünnepségén.

Franciaországban folytatja a berepülési tesztjeit az első Airbus A400M
Az első Airbus A400M közepes katonai teherszállító repülőgép a napokban repült át a franciaországi Toulouse-ba, hogy ott folytassa tovább a berepülési programját. A repülőgép a spanyolországi sevillai térségben végrehajtott tesztrepülési program folytatásaként érkezett meg a Toulouse-Blagnac repülőtérre, ahol az Airbus Military elnöke, Domingo Urena-Raso fogadta ünnepélyes keretek között.

Békés ünnepre készül a rendőrség március 15-én
A rendőrség nyugodt ünnepre számít március 15-én, amikor 107 fővárosi esemény lesz - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint a pártok által tartott megemlékezések a gyülekezési törvény hatálya alá tartoznak, viszont a nagygyűlések kampányeseménynek számítanak, ezeket nem kötelező bejelenteni a rendőrségen.

Reménykedést hozott a bizonytalanság - a Tárki és az [origo] februári hangulatindexe
Kevesebben pesszimisták, a többség kivár - a Tárki és az [origo] közös februári felmérése alapján így jellemezhető a lakosság megítélése saját anyagi helyzetéről és az ország gazdasági kilátásairól. Bár nőtt a bizakodók aránya, egyre többen gondolják azt, hogy az ország rossz irányba tart. Az [origo] olvasói megingathatatlannak tűnnek.

Komoly szabályváltozások lesznek a Fábry-féle Milliomosban
A Legyen ön is milliomos! felgyorsított verziójában hatan játszanak, a gondolkodási időt is megszabja a produkció, sőt, külső segítséget sem kaphatnak a próbálkozók.

Igazolták, hogy a tojás csúcstáplálék
A hétköznapi tojást brit kutatók szerint szuperételnek kellene kikiáltanunk, mivel nagyon jó hatással van egészségünkre és még az elhízás leküzdésében is segít.

Civilekkel közösen a honvédelemért
A Honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek országos találkozója címmel tartottak tanácskozást Budapesten, a Maléter Pál laktanyában. A rendezvényre azon társadalmi szervezetek képviselői kaptak meghívást, melyek évek óta részt vesznek a honvédelem népszerűsítésében, a honvédelmi nevelőmunkában.

Barcelonát is befedte a márciusi havazás
Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Romániában is gondot okoz a télies időjárás. Már szerdán hóviharok tették járhatatlanná a spanyol-francia határ környéki, hegyvidéki utakat, de a tengerpartot is hó lepte be. A barcelonaiak évtizedek óta nem láttak annyi havat, mint amennyi az utóbbi napokban leesett. Észak-Olaszországban, a román fővárosban és Erdélyben is akadozik a közlekedés a hó miatt. A horvát tengerparton pedig rendkívül erős szél pusztított.

Ronda pályán gyönyörű kapásgól
Az angol ötödosztályban nem a legszebb pályán játszott bajnokit egymással a York és a Salisbury labdarúgócsapata, ám a vendégek 18 éves játékosát, Reece Connollyt ez nem zavarta: egy jobb oldali beadás után a labdát levette mellel, majd úgy lőtt fordulásból, hogy nem is nézte a kaput.

Új vonalvezetésű pályán, Bahreinben startol a szezon
Mintegy négy és fél hónapnyi szünet után újra versenyhelyzetben bőgnek fel a motorok a Forma-1-ben, a 2010-es szezonnyitót a legutóbbi három évvel ellentétben nem Ausztráliában, hanem Bahreinben rendezik. A szahíri pálya már hetedik alkalommal látja vendégül a versenysorozat résztvevőit.

Kábellopás miatt nem jár a ráckevei HÉV
 

Kiegyeztek a muzeális lófejen
Egyezséggel zárult két amerikai múzeum hosszadalmas vitája egy lófejpreparátum felett.

Capellót az oroszok kivásárolnák Angliából
Az orosz szövetség a nyári világbajnokság után Fabio Capellót szeretné szerződtetni a válogatott éléről távozó Guus Hiddink helyére. Az olasz edzőt 2012-ig köti igen jól fizető szerződés az Angol Labdarúgó Szövetséghez (FA), de Oroszországban még jobban kereshetne.

Hölzl nyerte összetettben az óriás-műlesiklást
Az utolsó futamban Tina Maze lett az első Garmishcban, de összetettben Kathrin Hölzl végzett az élen.

125 éve született Mező Ferenc
A szellemi olimpiák egyetlen magyar aranyérmese 1928-ban lett első az ókori olimpiákról írt művével.

Ötvenezren követték Layla haldoklását a Twitteren
Édesanyja netes naplóban számolt be a kislány betegségéről, a kezelésekről, érzéseiről.

Opera készül Anna Nicole Smith életéről

Lakos és Bőhm kilépett az SZDSZ-frakcióból
A párt fáradtságával és fásultságával indokolta döntését a két fővárosi képviselő.

Ducati a Piaggióé, MV Agusta a BMW-jé?
Nagy olasz összeborulás várható, de lehet, hogy a námetek is bemasíroznak az olasz csizmára.

Őrizetbe vettek egy parkolóőrt
Egy szabálytalanul parkoló nőnek ajánlotta fel, hogy negyvenezerért elintézi az ügyét.

A nemzetközi szövetség segíti az a grúz szánkós családját
A Nemzetközi Szánkó Szövetség (FIL) 10 ezer eurót utalt át Nodar Kumaritasvili családjának.

Marge Simpson a britek kedvenc anyukája
Úgy látszik, hogy a britek megbocsátották Marge-nak, hogy tavaly novemberben levetkőzött az amerikai Playboynak, a kékhajú animált asszony ugyanis elnyerte a legkedveltebb televíziós anyuka címet Nagy-Britanniában.

Az FC Barcelonának esélye sem volt
Ritkán foglalkozunk a spanyol jégkoronggal, legutóbb akkor tettük, amikor az FC Barcelona készült az SC Csíkszereda és az Újpest elleni Kontinentális Kupa mérkőzéseire.

Még idén is veszteségesek lesznek a légitársaságok
Megkezdődik a növekedés az idén, de még mindig hárommilliárdos lesz a veszteség.

Lovasi András megkapja a Kossuth-díjat
A legmagasabb állami kitüntetéssel ismerik el a Kispál és a Borz énekesét, aki reméli, hogy a díj miatt nem lesz belőle tiszteletre méltó figura.

Nem sértett törvényt a BKV
Törvényesen járt el a BKV a foglalkoztatási kérdésekben abban az időszakban, amikor a munkavállalók a kollektív szerződés hiányában a Munka törvénykönyvét figyelembe véve dolgoztak - ezt állapította meg az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). Közben a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a pihenőidőről döntött.

Különleges állat született Győrben
Megszületett az első magyarországi földimalac kölyök a győri állatkertben. Az ellés nem csak hazánkban számít különlegességnek, de Európában az elmúlt egy évben ez az első kölyök és az egész világon is összesen csak három született 12 hónapon belül.

Havazás: délnyugaton normalizálódott a helyzet
Az ország középső részén okoz több balesetet a havazás, illetve a csúszóssá vált utak csütörtökön a kora délutáni órákban.

Hoppá! - Mégsem állna le a 4-es metró építése
Átmenetileg a DBR Metró Projekt Igazgatóság venné át a 4-es metró FIDIC - lebonyolító - mérnöki feladatait az Eurometrótól addig, amíg a hosszú távú megoldásról szóló döntés meg nem születik.

Vitára hívják Székelyt a rezidensek
A Magyar Rezidens Szövetség sajtónyilvános vitára hívja Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy ütköztethetők legyenek a fiatal orvosokat érintő rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontok.

Elszakadt a vezeték, késnek a vonatok
Felsővezeték szakadás miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon 

Fakanállal ölt a fiatal rabló
Egy nagy méretű fakanállal végzett az idős áldozatával a békési gyilkos. A 18 éves fiatalember italt és némi készpénzt zsákmányolt az őt lopás közben tetten érő asszonytól.

Zöldenergia: több pénz kellene a kutatásokra
Gyürk András fideszes európai parlamenti képviselő szerint az Európai Unió energiapolitikai és éghajlatvédelmi tervei nem juthatnak az ellentmondásos eredményeket hozó lisszaboni stratégia sorsára. Éppen ezért meg kell erősíteni a zöldtechnológiai kutatásokra szánt költségvetési forrásokat. A többletforrások előteremtésében fontos szerepet játszhatnak az uniós emissziókereskedelmi rendszer bevételei.

„Temetetlen holtak felett járunk” + Képriport
Húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság most

Ürömön is ingyen oltják a lányokat
Üröm önkormányzata térítésmentesen biztosítja a méhnyakrák megbetegedést okozó humán papilloma vírus (HPV) elleni oltást a településen élő 13 éves lányoknak; a három adagból álló oltássorozat költségére a helyhatóság több mint kétmillió forintot különített el 

Akcióhős da Vinci?
A Warner stúdió akciókalandhőst farag Leonardóból

Azarov lett Ukrajna miniszterelnöke
Megalakult a kormánykoalíció Ukrajnában. A parlament jóváhagyta Mikola Azarov miniszterelnöki kinevezését

Rasszizmus a francia politikában
Szívesebben látna a "hagyományos francia elitből" valakit a francia antidiszkriminációs hatóság (Halde) élén a szenátus kormánypárti frakcióvezetője, mint az SOS Racisme (SOS Rasszizmus) civil szervezet korábbi elnökét.

Italért és néhány ezer forintért ölt
Nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki szerdára virradó éjszaka megölt egy idős nőt Békésen - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön.

Elengedtek egy újságírót Gázában
A Gázai övezetet ellenőrző Hamász radikális palesztin szervezet hatóságai csütörtökön szabadon engedtek egy brit újságírót, akit február 14-én Izraelnek való kémkedés gyanújával őrizetbe vettek.

Vitára hívják Szekerest a rezidensek
A Magyar Rezidens Szövetség sajtónyilvános vitára hívja Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy ütköztethetők legyenek a fiatal orvosokat érintő rendelettel kapcsolatos eltérő álláspontok.

Mozgalmas hetek a magyar táborban
E hét elején Camp Pannoniában ünnepélyes keretek között vette át az MH Tartományi Újjáépítési Csoport nyolcadik (MH-PRT-8) váltása Baghlan tartomány felelősségi körzetét. A magyar katonák az átadás-átvétellel járó megannyi munka mellett sem feledkeztek meg az elvesztett tűzszerész-bajtársakról.

Nem mindegy, hogy milyen filmet néznek a terhes nők
A magzatok nem csak a zenére képesek reagálni, de azt is érzékelik, hogy éppen milyen filmet néz a mamájuk. A terhes nőknek ezért oda kell figyelniük arra, hogy milyen hangulatú filmmel ütik agyon az időt.

Így érzi magát jól a lábunk cipőben
Szorít az orra és még a sarka is magas, mégis hordjuk. Vajon károsak a lábnak a kényelmetlen cipők, vagy a fájdalmon kívül más bajunk nem lehet belőle?   

Videón a Dacia új terepjárója
Két gyári film jelent meg a román márka új szabadidő-autójáról, az egyikben a terepképességekre is fény derül. 

Fantasztikus magángyűjteményt árvereznek el New Yorkban
A valaha árverésre bocsátott magángyűjtemények egyik legértékesebbje kerül kalapács alá májusban New Yorkban. A 150 millió dollárra (30 milliárd forintra) tartott művészeti kollekció a néhai filantróp műpártolók, Frances és Sidney Brody hagyatéka.

Öltönyben síelt pályafutása utolsó versenyén
A kanadai Eric Guay megnyerte a férfi szuper-óriásműlesiklást a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesi Világkupa-döntőn, mégis mindenki Marco Büchel produkciójára fog emlékezni.

Spánieleknek való a márciusi hó, nem járműveknek
Már 15-20 centis hó borítja Zala megyét, viszont délutánra egyre többfelé megszűnik a havazás, és elvékonyodik a felhőzet. Havas galériánk képei Budapesten, Pécsen és Somogy megyében készültek; "márciusi tél és hideg" témában viszont Genfből érkezett a nap fotója. 

Áttették őszre a Tőzsdecápákat
A 20th Century Fox stúdió úgy döntött, mégsem mutatják be áprilisban Oliver Stone Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik című filmjét, hanem öt hónappal később, szeptember 24-én hozzák ki a filmet. Ez meglepő annak fényében, hogy a film marketinggépezete már ezerrel dübörög: két előzetes (egyik, másik) is kijött hozzá, a Vanity Fair legújabb száma pedig hosszú portrét közöl az ismét Gordon Gekko bőrébe bújó Michael Douglasről, nem beszélve arról, hogy még a borítón is ő pózol Annie Leibovitz fotóján - stílusosan aranyrudakkal körülbástyázva.Shia LaBeouf, Oliver Stone és Michael Douglas pereccel a film forgatásánA stúdió nem indokolta a döntését, és a film magyar forgalmazója, az Intercom sem kapott magyarázatot a halasztásra. Még nincs új hivatalos magyar premieridőpont sem, de mivel eredetileg az április 23-ai amerikai premier előtt egy nappal, 22-én került volna moziba nálunk a film, feltételezhető, hogy ez szeptemberben sem leszmásképp, és 23-án bemutatják a filmet. A Deadline blog ugyanakkor tudni véli a halasztás okát: szerintük a stúdió abban reménykedik, hogy a filmet meghívják a májusi cannes-i filmfesztiválra egy versenyen kívüli gálavetítésre, és a mozibemutatóra természetesen csak ezután kerülhetne sor. Hogy akkor miért nem mutatják be nyáron a filmet? Nos, mert a nyár már tele van tömve blockbusterekkel, és nincsen hely számára.

Kirúgják a 4-es metró mérnökcégét
A cég embereit átveszi a BKV, így feleannyiba kerül, viszont nem biztos, hogy jogszerű.

Egyre több a panasz az osztrák papok ellen
Idén kétszer annyi panaszt tettek szexuális visszaélések miatt, mint tavaly egész évben.

Ákos és a Deep Purple egy fesztiválon
Negyven felettieknek szervez fesztivált a Sziget. A Stargardent június első hétvégéjén rendezik.

Férfiaknál és a nőknél is címvédés a curling Ob-n
A férfiaknál a BTE Jégmadarak, a nőknél a Westbay SC nyerte a 8. Provice Kupa curling ob-t.

Fakanállal verték agyon a békési asszonyt
Hat órán belül elfogták a 18 éves gyilkost, aki némi alkoholt és 15 500 forintot zsákmányolt.

Michael Badass Madsen a 24-ben
Kiváló casting-hír ez, külön posztot érdemel, hiszen egy ikonikus alak, Michael Madsen száll be a a 24 nyolcadik napjának utolsó óráira.

Épülhet az új debreceni villamosvonal
A debreceni 2-es villamos vonala 7,5 milliárd forintból épülhet meg, a kivitelezést az ATK-Debrecen Konzorcium végezheti - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere csütörtökön.

Pécsi trafóper: hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet
A táblabíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyben újabb szakértő kirendelésére van szükség.

Túlélte a 800 méteres zuhanást - "Kilöktek a gépből"
Lareece Butler azt állítja, oktatója taszította ki a repülőből.

Görög válság: összecsaptak a rendőrök és a tüntetők
Az egyik athéni egyetemnél néhány tucat csuklyás fiatal csatlakozott a szakszervezetek megmozdulásához és molotov-koktélokkal, kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik válaszul könnygázt vetettek be ellenük.

Szexuális visszaélések - sokasodnak a panaszok az osztrák katolikus egyháznál is
Németország után Ausztriában is egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak a visszaélések, a héten néhány nap leforgása alatt több régi ügyre is fény derült.

Fidesz: Bajnai hozza nyilvánosságra vallomását
Szerdán tanúként hallgatták meg a sukorói telekcsere kapcsán a miniszterelnököt, a Fidesz nyilvánosságra hozatná a vallomást.

A módszer, semmi más
A levél- és válaszlevél-dömpingből az a felettébb érdekes kép bontakozik ki hazánk e szubkultúrájáról, hogy ezek a fiúk összejártak, Turul-kört alkottak, legfeljebb a "forradalmi romantika" kérdéskörén kaptak össze. De azon most nagyon. A módszeren vitatkoztak, nem az elveken.

Mentő vitte el: megalázták a Mokkában
Nem egészen arról szólt a beszélgetés, mint amire az interjúalany számított.

Álláskeresők, vállalkozók és nyugdíjasok is fordultak a Jogpontokhoz
A vártnál többen vették igénybe a munkajogi tanácsadással foglalkozó Jogpont Hálózatot

Ünnepi menetrend
A március 15-i nemzeti ünnep miatt módosított menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok az alábbi napokon.

Rámászott a 9 éves lányra
Jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtotta a kilenc esztendős nevelt lányával fajtalankodó kecskeméti férfit csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Nem jött be az új csődtörvény: havonta 1200 felszámolás
Az új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát: a jogszabály tavaly szeptemberi megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta a működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200

Összetűzés az Inter ötlözőjében
José Mourinho és Mario Balotelli alaposan összerúgta a port az Inter keddi edzését követően a Gazzetta Dello Sport beszámolója szerint. A csatár emiatt kikerülhet a milánóiak Cataniába utazó keretéből.

Mit mondott Bajnai Sukoróról a főügyészségnek?
A Fidesz felszólította Bajnai Gordont, hogy hozza nyilvánosságra a sukorói kaszinóberuházás ügyében tett ügyészségi tanúvallomását.

Rekordot hoztak a 3D-s mozik
Rekordot döntött tavaly a világ mozijainak bevétele a három dimenziós filmek iránti érdeklődésnek köszönhetően. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) jelentése szerint az előző évihez képest nyolc százalékkal több, összesen 29,9 milliárd dollár (5851 milliárd forint) folyt be globálisan a mozik kasszáiba.

Büchel öltönyben búcsúzott
A kanadai Eric Guay megnyerte a férfi szuper-óriásműlesiklást a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesi Világkupa-döntőn, mégis mindenki Marco Büchel produkciójára fog emlékezni.

Ellátóközpontot nyit a Huawei Komáromban és Pécsett
A telekommunikációs berendezés-szállító kínai Huawei a sikeres tesztüzemet követően 2010-ben megnyitja Pécsett és Komáromban összeszerelő és logisztikai központját, ami a tervek szerint 2011-ben 1,5 milliárd dollár értékű terméket és szolgáltatás állít elő.

Szexuális visszaélések az osztrák katolikus egyháznál is
Sokasodnak a szexuális visszaélések miatt az osztrák katolikus egyházhoz befutó panaszok azóta, hogy Németország után osztrák egyházi iskolákban is napvilágra kerültek ilyen esetek.

Példaértékű kutatás a szekszárdi drogosokról
Tavaly több mint 4500 steril tűt és fecskendőt adtak el a gyógyszertárak Szekszárdon intravénás droghasználóknak egy nemrég publikált kutatás szerint.

Nobel-díjat kaphat az internet
2009-ben Barack Obama amerikai elnök kapta meg, az idén azonban lehetséges, hogy magának az internetnek ítélik oda a Nobel-békedíjat.

Egymillió régi kötet digitalizálására készül a Google Olaszországban
Egymillió, római és firenzei könyvtárakban őrzött történelmi jelentőségű kötet digitalizálására készül a Google, a ritkaságok között szerepelnek például Galileo Galilei csillagászati munkái.

A svéd légierő fejleszteni kívánja a Gripen flottáját
A Saab gyárhoz a napokban érkezett egy megrendelés a már üzemben lévő svéd JAS-39 Gripen flotta modernizálásáról, amelyet a Svéd Védelmi Beszerzések Hivatala (FMV) nyújtott be a Saab felé. Előzetes tervek szerint a Gripenek fejlesztésének összege meghaladná a 2 milliárd svéd koronát, és várhatóan négy éves periódusban kerülne végrehajtásra.

"Máshol nem szívbajosak" - nyugati közbeszerzési példákat követhet Orbán
Az uniós szabályok ugyan előírják, hogy nem lehet hátrányosan megkülönböztetni a nem hazai EU-s cégeket a közbeszerzéseken, de a nyugat-európai országokban mégis megoldják, hogy egy kicsit a helyieknek lejtsen a pálya. Magyarországon a jogszabályokat, a jogalkalmazói gyakorlatot és a hozzáállást is meg kellene változtatni, ha több hazai nyertest akarunk.

Balatonring nélkül nem épít utat Sávolyra a kormány
Ha eldől, hogy a beruházó nem kap hitelt az államtól és nem épül meg a sávolyi motorversenypálya, akkor nem építi meg az állam az oda vezető utakat sem - közölte az [origo] kérdésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.. Szerdán jelent meg pályázati felhívás két út megépítésére, amelyek a Balatonringhez vezetnének, de ha az egyelőre ingatag lábakon álló projekt meghiúsul, visszavonják a kiírást.

Még többet kérnek Orbántól a családi vállalkozások
Az örökösödési illeték eltörlését ígérte Orbán Viktor a családi vállalkozásoknak, akik még mélyebb változásokat kérnek. Szerintük a következő években rengeteg vállalkozás mehet tönkre csak azért, mert Magyarországon nincs szabályozva a családi kézben lévő cégek helyzete.

Bocsánatot kért a bank a tévedésből lefoglalt papagáj miatt
Egy pittsburghi nő minden ingóságát begyűjtötte a Bank of America néhány embere.

Tizenöt százalékot bukott a könyvpiac
A szépirodalom jobban fogyott, mert Csernust, Fejős Évát és Stephanie Meyert is ide számítják.

A Gyilkos elmék-spinoff főszerepe miatt fogyott le Forest Whitaker ?
A network tévék egyik legsötétebb hangulatú krimisorozata kistesót kap, azt már megírtuk, azt viszont még nem, hogy a mai nappal négyhetes szünetre vonuló sorozat április 7-én visszatérő, The Fight című epizódja egy backdoor pilot lesz, amiben bemutatkozik az új egység, az élén Forest Whitakerrel, aki megdöbbentően sokat fogyiott mostanában, és az amerikai bulvárlapok szerint ez valamiféle betegségnek tudható be.

Reklámötletet is adott a dubaji gyilkosság
Egy izraeli üzletlánc a biztonsági kamerák felvételeiből merített ihletet.

Arabul is olvasható Ámosz Oz legfontosabb regénye
Már arabul is olvasható a világhírű izraeli író, Ámosz Oz talán legfontosabb regénye.

Végvári Tibor karambolozott
Hajdú Péter műsorának főszerkesztője egy taxival ütközött a Róna utcában.

Robert Pattinson a vámpírkodás után popkarriert tervez
A színész nem akar lemaradni ismerőseitől, akik mind lemezeket készítenek.

Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás
Az MDF fővárosi elnöke a kampány közepén kizáratta magát a pártból, szerinte az SZDSZ megszegte a szerződést.

Az LMP a parlamenti pártokon kéri számon a 35 milliárdot
Szerintük az MSZP-t és a Fideszt is anyagi érdekek fűzik a sávolyi beruházás megvalósulásához. Válaszokat várnak.

Videó: 1880-ban született, ma is él a néni
Egy grúz nő lehet a világ legöregebb embere, ha a papírjai hitelesnek bizonyulnak. Okmányai szerint 1880. július 8-án született, tehát ezen a nyáron tölti be 130. életévét.

Indul a Fidesz-KDNP tényfeltárása
Az államháztartási hiány alakulásának és a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésével kapcsolatos kormányzati lépéseknek a vizsgálatával kezdi munkáját a Fidesz-KDNP gazdasági tényfeltáró bizottsága - jelentette be a testületet vezető Varga Mihály csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

"Békés ünnep" - erre készül a rendőrség
Nincs információjuk arról, hogy az állami- vagy bármelyik más, március 15-i rendezvényt bárki is meg kívánná zavarni.

Kisboltot raboltak ki Budapesten
Kirabolt egy ismeretlen férfi egy kisboltot Budapest XX. kerületében csütörtök reggel, személyi sérülés nem történt 

Puzzle-lal a kezében kiált vészhelyzetet Bokros Lajos
Bokros Lajos szerint vészhelyzet van az országban, a társadalomban, a gazdaságban, a politikában és az erkölcsben is.

Igazoltatás után indult betörni
Néhány óra alatt elfogott a rendőrség egy férfit, aki be akart törni egy bonyhádi családi házba. az egyik Bem utcai ingatlan tulajdonosa észrevette, hogy valaki be akart törni a házába.

A nap képe

A krízisalap feltöltését bírálta a biztos
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint súlyosan sérti a jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot, hogy a túlszámlázás miatt visszajáró részösszegeket a Magyar Energia Hivatal nem a fogyasztókhoz, hanem a krízislapba utalta.

Csökkent a Volkswagen bevétele
Tavaly csökkent a Volkswagen csoport értékesítési árbevétele, üzemi eredménye és adózott eredménye is.

Honnan vesznek 148 milliárdot?

A háztetőn kiabált segítségért a tolvaj
Sátoraljaújhelyen egy tolvaj könyörgött társának, hogy hívjon segítséget, mert nem tud lejönni a megbontott tetőről. A tűzoltók lehozták a férfit, a rendőrök a földön el is fogták őt.

Kevés cégen segített az új csődtörvény
Az új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát: a jogszabály tavaly szeptemberi megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mint 1200 - közölte a Dun and Bradstreet (D and B) üzleti információszolgáltató Kft.

A visszatérítések a krízisalapba vándoroltak
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint súlyosan sérti a jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot, hogy a túlszámlázás miatt visszajáró részösszegeket a Magyar Energia Hivatal nem a fogyasztókhoz, hanem a krízislapba utalta.

Hat évet kapott a fajtalankodó mostoha
Jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtotta a kilenc esztendős nevelt lányával fajtalankodó kecskeméti férfit csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
A Magyar Telekom áprilistól lakossági és üzleti ügyfeleinek meghatározott körében villamosenergiai- és földgázpiaci szolgáltatást indít, az év második felében pedig mérlegeli az energiapiaci szerepvállalás további lehetőségeit is.

Sárgaságjárvány a Felvidéken
Hepatitiszfertőzés terjed Losonc környékén. A piszkos kezek betegségének is nevezett kór eddig legkevesebb hetven embert fertőzött meg - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.

Fémrúd fúródott a tolószékes AC/DC-rajongó agyába
Az AC/DC egy ausztrál koncertjén a tolószékeseknek fenntartott emelvényről lezuhant egy férfi, és az agyába fúródott a kezére szerelt kis fémrúd. Egyik szemére megvakult, beperelné a stadion üzemeltetőjét. Egy másik ausztrál AC/DC-koncerten üvegszilánkkal szúrtak nyakon egy rajongót.

Gigor Attila megint kinyír egy csomó embert
A nyomozó rendezője, Gigor Attila már két éve belengette, hogy Az ember, akit nem lőttek le című második nagyjátékfilmjében nagyon sokan meg fognak halni. A forgatókönyv azóta szinte teljesen elkészült, úgyhogy felhívtuk Gigort, aki minden jel szerint betartja a hullaszámra vonatkozó ígéretét. Ugyanakkor elmondta, hogy új filmje nem sokban hasonlít majd (a szintén jó pár hullát felvonultató) A nyomozó-ra, hacsak abban nem, hogy már jócskán benne volt a forgatókönyv írásában, amikor megtudta, hogy főhőse egy létező lelki problémával, a túlélők bűntudatával küzd - ahogy A nyomozó-nál is csak utólag derült ki számára, hogy főhőse Asperger-szindrómás lehet.Gigor AttilaAz ember, akit nem lőttek le huszonéves főhőse egy egypetéjű ikerpár egészséges fele: testvére fizikailag és szellemileg is súlyosan fogyatékosan született (nézd meg a filmhez készült hátborzongató hangulatfotót!). A férfinak bűntudata van amiatt, hogy míg ő normálisan élheti az életét, fivére egy intézetben vegetál, és egy újabb trauma még inkább felerősíti ezt, amikor egy ámokfutás túlélője lesz a munkahelyén. Ezután elhatározza, hogy kihozza testvérét az intézetből, és olyan körülményeket teremt számára, hogy együtt élhessenek. A férfi időközben beleszeret egy nagyon gazdag családból származó lányba, akinek a révén egyre magasabb társadalmi körökbe kerül be, de, ahogy Gigor mondja, "a sok-sok jóindulat végül nagyon sok szörnyűséghez vezet".A nyomozó-t ismerve még ezek után is hihetnénk, hogy egy fekete humorral átszőtt történetet kapunk majd, de Gigor állítja, hogy ezt a könyvet egyáltalán nem viccesnek írta, egy sötét drámát tervez, amit már megírni is nyomasztó volt. Persze, teszi hozzá, "sosem tudni, hogy az emberek min fognak nevetni".http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0QuwzIOvnmQl1x59A nyomozó előzeteseAz ember, akit nem lőttek le nem specifikusan magyar történet, és a producer, Pusztai Ferenc elmondta, hogy A nyomozó külföldi sikerének (a fesztiválszerepléseken és mozibemutatókon túl még a remake-jogokat is eladták Amerikába) köszönhetően elképzelhető, hogy a film részben külföldön, angol színészekkel, angol nyelven forog majd. Ha összejön ez a terv, a jövő év első felében, Dél-Afrikában forgatnák a külső jelenetek nagy részét, Pusztai szerint "ahol olyan tengerparti, pálmafás házak vannak, olyan típusú gazdagság, ami Magyarországon nem létezik". Gigor nem tart attól, hogy különösebb nehézséget okozna nem az anyanyelvén forgatni: ősszel részt vett a szlovéniai Golden Drum reklámfesztiválon, ahol külföldi színészekkel kellett huszonnégy óra alatt leforgatnia egy reklámfilmet, és azt tapasztalta, hogy néha még direktebben is tudott instruálni angolul. Pusztai elárulta, hogy a filmnek már van megálmodott szereposztása, de még csak puhatolóznak külföldi színészeknél, így most még egyiküket sem akarta megnevezni.

Tévés társkereső nyertese volt a sorozatgyilkos
A jelenleg az ítéletre váró sorozatgyilkos, Rodney Alcala egy tévés párkereső műsor, a The Dating Game nyertese volt a hetvenes években. Ezt a formátumot másolja az idén tavasszal képernyőre kerülő RTL-es, egyelőre cím nélküli vetélkedő is.

Folytatódik a Debrecen-Videoton versenyfutás
Egyaránt kötelező győzelem előtt áll a labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójában a címvédő Debrecen és az éllovas Videoton. A pénteki nyitómeccsen a Ferencváros a Nyíregyházát fogadja, három zártkapus mérkőzés után először szurkolók jelenlétében.

Cáfolják Hiddink érkezését az elefántcsontpartiak
Az Elefántcsontparti Labdarúgó Szövetség cáfolja, hogy a holland Guus Hiddink irányítaná a válogatottat a nyári dél-afrikai világbajnokságon.

Nosztalgiafesztivál a Puskás Stadion kertjében!
Deep Purple, Animals, Omega, Beatrice és még sokan: hatvanas és hetvenes éveket idéző nosztalgiafesztivált szervez június elején az egykori Népstadion kertjében a Sziget.

Lengyel síelő doppingolt az olimpián
Fennakadt a doppingvizsgálaton Kornelia Marek lengyel sífutó, akinek a vancouveri téli olimpián vett mintájában eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak.

Világháborús bomba miatt lezárták a körmendi vasútállomást
 

Rekordot döntött itthon a Windows 7
Megelőzte a Vistát, az XP piaci részesedése viszont még mindig meglepően magas itthon.

Fennakadt egy lengyel sífutó a téli olimpia doppingtesztjén
A női sífutóváltóval hatodik helyet elért Kornelia Marek mintájában EPO nyomaira bukkantak.

Visszatér a világbajnok kínai gátfutó
Liu Hsziang is rajthoz áll Dohában, a pénteken kezdődő fedettpályás atlétika vb-n.

Rejtély és mintázat
Vladimir Nabokov: A szem | A bűvölőFordította: Széky János, Szilágyi MihályEurópa Könyvkiadó, Budapest, 2009.

Elfogadták a fővárosi költségvetést
A büdzsében 47 milliárdos lyuk van. Az ülésen bejelentették: ketten kilépnek az SZDSZ-frakcióból.

Az elefántcsontpartiak cáfolják Hiddink érkezését
A helyi szövetség elnöke közölte, egyetlen edzővel sem állapodtak meg.

Gázt és áramot is szolgáltatna a Magyar Telekom
Meglévő ügyfeleknek összekapcsolt termékként árulja a gázt és az áramot.

Húshőmérővel szúrták le a moziban telefonáló nézőt
A néző súlyosan megsérült a Viharsziget szombati vetítésén Los Angelesben.

A Vancouver végre hazatérhet
42 nap alatt 13 ezer mérföldet és 14 meccset teljesített idegenben a Canucks, utoljára Phoenixben kapott ki.

Büchel öltönyben síelve búcsúzott
A németországi Garmishcban zajló Vk-ban Eric Guay nyerte a férfi szuper-óriásműlesiklást.

A Szalay-csapatban indul a ralis Benik az Italian Baján
A jövő csütörtöktől vasárnapig zajló olaszországi viadalon Szalay és Benik navigátort cserélnek.

Elfogadták Budapest költségvetését
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését.

Kilépett a fővárosi SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre
A két képviselő függetlenként kíván politizálni a jövőben.

Bélyegritkaságok Pécsen
A világ első bélyegét is kiállítják Pécsett, a pénteken nyíló A bélyegvilág csillagai című tárlaton.

A második félévtől mérséklődhet az infláció
Az idén a második félévtől már mérséklődhet a fogyasztói árak emelkedése, ugyanakkor a gáz-, és olajár alakulásának kockázatai miatt 2010 egészét tekintve nem várható az inflációs cél "alulmúlása" - vélekedtek csütörtökön az MTI által megkérdezett elemzők.

Bokros Lajos: vészhelyzet van
Szerinte Magyarországnak a saját erejére kell támaszkodnia annak érdekében, hogy ki tudjon evickélni a válságból.

VAIO F - Komplex szórakoztatóközpont (x)
Legyen szó mindennapi munkavégzésről vagy a jól megérdemelt kikapcsolódásról, a Sony VAIO F sorozatú modelljei kiemelkedő lehetőségeket nyújtanak egyetlen készülékben.

Sírás + rívás: már Medgyessy is csalódott Gyurcsányban
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának stúdiójában Medgyessy Péter volt miniszterelnök.

„Függessze fel a kormány a szén-dioxid-kvóta titkos eladását!”
Az államháztartási hiány alakulásának és a magyar szén-dioxid-kvóta értékesítésével kapcsolatos kormányzati lépéseknek a vizsgálatával kezdi munkáját a Fidesz

Kilépett az SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre
A főváros idei évi költségvetésének elfogadása után a szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból csütörtökön.

Medgyessy: Az MSZP-nek lesz nyolc éve a megújulásra
Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek a politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében

Nem a tudásuk alapján válogatják az EU-tisztviselőket
Március 16-ától új eljárási rendben bonyolítják le az EU-tisztviselők kiválasztását célzó versenyvizsgákat: az első szakaszban nem lexikális tudás alapján, hanem úgynevezett kompetencia-alapon szűrik a jelentkezőket.

Nagy utat járt be Crosby eltűnt felszerelése
Megkerült a vancouveri olimpia jégkorongdöntőjében az aranyérmet jelentő gólt szerző Sidney Crosby ütője és kesztyűje.

Magasabb lesz az infláció
A GDP korábbi 0,3 százalékos visszaesése helyett 0,2 százalékot vár az idei évre a Pénzügyminisztérium (PM), miközben az éves infláció 4,3 százalék lesz a korábban jelzett 4,1 százalékkal szemben - ismertette a tárca új makrogazdasági prognózisát Katona Tamás államtitkár.

Összehozták Budapest költségvetését
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta Budapest 2010. évi költségvetését. Két SZDSZ-es a szavazás után kilépett frakciójából.

Népszerű a Jogpont hálózat
A vártnál többen vették igénybe a munkajogi tanácsadással foglalkozó Jogpont hálózatot - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója csütörtökön az európai uniós támogatással működő program egy éves tapasztalatait értékelve.

Ketten otthagyják a fővárosi SZDSZ-frakciót
A szabad demokrata Bőhm András és Lakos Imre kilépett a budapesti SZDSZ-frakcióból csütörtökön.

A rendőrség békés ünnepre készül
A Budapesti Rendőr-főkapitányság összességében békés, nyugodt március 15-ére készül - mondta Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese.

Der Standard: Orbán a saját politikai irányvonalának a foglya
"Magyarországon ismét forradalom lóg a levegőben. Vagy talán mégsem" - írja egy osztrák lap a Fidesz választási programja apropóján.

Csányi: Románia a legígéretesebb célpont
Csányi Sándor, az OTP Bank vezére a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy a válság után ismét terjeszkedésbe kezd az általa vezetett pénzintézet, a legígéretesebb célpontnak Romániát nevezte. A bankár szerint a költségvetési hiány növelhető, ha az reformmal jár együtt, valamint arról is szót ejtett, hogy a jegybank akkor követett el hibát, amikor túl erősre engedte a forintot.

Fiút akarsz? Egyél zsírosat a terhesség elején
A fogantatás körül és terhességük elején rendszeresen reggeliző és magas zsírtartalmú ételeket fogyasztó nőknek egy új kutatás szerint gyakrabban születik fiuk. A zsírszegény étrend hosszú éhezésekkel tarkítva ezzel szemben a lányoknak kedvez.

Óriási warezszájtot kapcsoltak le a görögök
A görög rendőrség lekapcsolta az ország legnagyobb warezoldalát, amelynek mintegy 850 ezer tagja volt. Az oldalról filmet, zenét és videojátékokat is le lehetett tölteni illegálisan.

Russell Crowe-nak töke tele a politikusokkal - előzetes
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YwaSjQ6h2nkaupuY Megjött Ridley Scott Robin Hood-jának hosszú, magyar feliratos előzetese, amit egyelőre csak az [origo]-n nézhetsz meg. A korábbi ízelítővel szemben itt egy fokkal kevésbé thrilleresre és durvára vették a stílust, ellenben megtudjuk, hogy mi motiválja Robin Longstrive-ot (Russell Crowe) arra, hogy Robin Hooddá, a tolvajok fejedelmévé váljon: elege van abból, hogy a király azt hiszi, a népnek kell őt szolgálnia és nem fordítva. Azt nem egészen értjük, hogy a Mariant játszó Cate Blanchett miért beszél furcsán elváltoztatott, rekedtes hangon, de lehet, hogy ez része a figurájának. Hogy milyen belevaló csaj, az többek közt abból derül ki, hogy Robin Hoodot férfiassága lenyisszantásával fenyegeti meg, persze tudjuk, hogy később megváltoznak majd az érzései. Az előzetes legmókásabb pillanata, amikor Robin Hood egyik embereként felbukkan Archie Morris (Scott Grimes) a Vészhelyzet-ből, ezúttal vörös szakállal.A Robin Hood május 13-án érkezik a hazai mozikba.

Nem tragédia, ha anyagi akadálya van a továbbtanulásnak
A frissen érettségizett gyerek nyilván óriási problémaként éli meg, ha anyagi okok miatt nem tanulhat tovább, de rajtuk és a szülőn is egyaránt múlik, hogy családi botrány vagy egy egészséges tartással rendelkező kamasz lesz a végeredmény. Ezt mondják a személyes tapasztalatok és a megkérdezett szakember is.

Segélykiáltást küldött választóinak Dávid Ibolya
Az MDF támogatására kérleli a választókat Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt csütörtöki közleményében. Dávid a közleményben azt írja, még nem minden választókerületben gyűlt össze a párt indulásához elegendő ajánlószelvény, de szerinte még nem késő. A pártelnök hétfőn még bizakodó volt.

Elismert pénzemberek vennék át a MU-t az utált Glazerektől
A Manchester United két remek győzelemmel továbbjutott a Bajnokok Ligájában, és a Premier League-ben is esélyes az aranyéremre, a klubnál azonban mégsem a pályán történtek jelentik a fő beszédtémát. A szurkolók ugyanis egyre látványosabban tiltakoznak az egyesület amerikai tulajdonosai ellen, és a Vörös Lovagok nevű csoport révén jelentkező is van, hogy ki vehetné meg a MU-t a Glazer családtól.

Középkori hajóreplika szeli át az Indiai-óceánt
Egy 9. századi hajó pontos másolata indult útnak pár héttel ezelőtt Ománból: a "Maszkat ékköve" Szingapúrba szeretne eljutni. A történelmi és kulturális projekt során a két ország közös tengerészeti örökségét értékelik újra.

Fergusont nem izgatja, ki lesz a következő ellenfél
Látva a Manchester United teljesítményét a szerdai, AC Milan elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóján, Sir Alex Ferguson amondó, bárkit kaphatnak a következő körben, nem lesznek esélytelenek. Az ellenfél edzője, Leonardo szerint is megérdemelten jutottak tovább az angolok.

A fővárosi költségvetés miatt lépett ki az SZDSZ-frakcióból Bőhm András és Lakos Imre
 

Juhász Roland: A válogatottnak szüksége van Gerára
Juhász Roland csúcsformában van, a védő harmadik az Anderlecht házi góllövőlistáján, az idei szezonban negyedóra híján minden percet a pályán töltött klubcsapatában, amely nagy fölénnyel vezeti a belga bajnokságot, s az Európa Ligában csütörtök este már a nyolc közé kerülésért játszik. Az 51-szeres magyar válogatott védő szerint nem ő, hanem Dzsudzsák Balázs érdemelte volna meg tavaly a magyar Aranylabdát, és úgy gondolja, a magyar válogatottnak szüksége van Gera Zoltánra. Úgy érzi, itt az ideje, hogy öt év után klubot váltson, immáron nem Angliába, hanem a német bajnokságba vágyik.

Szégyellhetjük magunkat, önzőztünk
A Real hat éve nem tud nyolcba jutnia a BL-ben, Rooney már Ronaldo 42 gólos rekordját támadja.

47 oktatási miniszter tárgyal Budapesten
Budapest és Bécs közösen rendezi az európai felsőoktatás átalakulását értékelő konferenciát.

Nem vehetett robogót, mert gyengén beszélt szlovákul
A felvidéki férfi hitelkérelmét visszadobták, pedig papíron megfelelt a követelményeknek.

A Fidesz nem érti a Balatonring-ügyet
A sávolyi projekt ügyében óriási a zűrzavar, de a Fidesz-kormány minden szerződést nyilvánosságra fog hozni, közölte a párt.

Nem jött be a kritikusoknak az Operaház fantomja folytatása

Peugeot Hoggar: K.O.
Platós Peugeot, drámai forma. Ámuldozzunk együtt.

Mikola Azarov lett Ukrajna új miniszterelnöke
Az új kormánykoalícióba bekerültek a kommunisták is.

Csökkent a Volkswagen eredménye

Elhunyt Corey Haim
Igen, tudom, a Velvet is megírta, de mivel Haim főállásban mégiscsak színész volt, és nem kokainfüggő celeb, így úgy érzem, meg kell emlékeznünk róla a c:c-n is.

A DVSC a Honvéd legyőzésével zárkózhat
A Soproni Liga 18. fordulójában a kispestiek Debrecenbe utaznak, a Videoton a Pápát fogadja.

Medgyessy szerint az MSZP miatt sikeres a Jobbik
A volt kormányfő szerint nyolc év ellenzékiség vár a szocialistákra.

A K&H marad a Sziget bankja

Pénteken élre állhat a Schalke a Bundelsigában
Tavaly a 26. forduló volt a fordulópont a Bundesligábam, ekkor állt élre a későbbi bajnok Wolfsburg.

Sissi-ruhák Szécsényben
Erzsébet királyné és a divat címmel nyílt kiállítás Szécsényben. A tárlaton a divat egykori császárnéi diktátorának több ruhamásolata is látható - írja a Nógrád Megyei Hírlap.

Már nincs fagyoskodás Pécsett
Csütörtök hajnalban megkezdték a pécsi távfűtő rendszer meghibásodott kazánjának felfűtését és délelőtt valamennyi lakásban helyreállt a távhőszolgáltatás.

Ralph Fiennes Szerbiában forgat
Ralph Fiennes a jövő héten kezdi meg első rendezői munkája, Shakespeare Coriolanusa forgatását Szerbiában.

Újra káosz: visszatért a tél Magyarországra
Az ország egyes részein csütörtökön akár 10 centiméternyi friss hó is hullhat, az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, sárga riasztást és figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére. Váltóállítási gondok miatt késve közlekednek a vonatok az ország déli és nyugati részén, árokba csúszott egy Volán busz Hevesben, a Tisza Volán menetrend szerint közlekedő autóbusza pedig egy kanyarban lecsúszott az útról és az oldalára borult. Van dolguk a tűzoltóknak.

Galilei, Dante és Machiavelli művei az interneten
Megállapodást kötött az olasz kormány a Google internetes céggel, hogy a római és firenzei nemzeti könyvtárban található írásokat digitalizálják és feltöltik a világhálóra - adta hírül a BBC csütörtökön. A művelet befejezése után, a művek - amelyek között Dante, Galilei és Machiavelli írásai is vannak - ingyenesen olvashatóak lesznek a Google Books szolgáltatás segítségével.

120 milliárd forint is nyomtalanul fog eltűnni?
A legfrissebb hírek szerint 120 milliárdos bevétellel gyarapodik a költségvetés, miután nagy mennyiségű széndioxid-kvótát adott el vagy készül eladni a környezetvédelmi minisztérium. A kvóták eladása és a bevételek kezelése, felhasználása azonban továbbra is átláthatatlan, ezért az LMP hivatalos adatkérés keretében a kvótaeladási szerződésbe való betekintési igénnyel fordul a minisztériumhoz.

142-vel süvített Dunaföldváron
Száznegyvenkét kilométeres óránkénti sebesseggel hajtott egy Mercedes terepjáró vezetője a 6-os számú főúton még Dunaföldvár belterületén, a lakott területen megengedett 50 kilométer helyett.

Elsőfokú, sárga riasztás: akár 10 centiméternyi hó is eshet
Az ország egyes részein csütörtökön akár 10 centiméternyi friss hó is hullhat, az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, sárga riasztást és figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére.

Barcsnál leállították a horvátok a kamionforgalmat
A megváltozott útviszonyok miatt csütörtök reggel öt órától az utak letakarításáig a barcsi atárátkelőhelyen nem engedik be a kamionokat a horvát hatóságok.

Blöffölt a kormány? Nem igaz, hogy kifelé tartunk a válságból
Blöff az a kormányzati kommunikáció, hogy már elértük a gazdasági válság mélypontját, és a kifelé vezető úton vagyunk

Csúcson az infláció Kínában
Tizenhat hónapja a legmagasabb fogyasztói inflációt mérték Kínában februárban; a 2,7 százalékos éves index 1,2 százalékponttal magasabb a januári adatnál.

Ifjúságvédelmi őrjárat a miskolci plázákban
A csellengő fiatalokra, az áldozattá válás elkerülésére és többek között a bűnmegelőzésre koncentrál újra az induló ifjúságvédelmi őrjárat Miskolcon.

Döglött békákat csempészett
Élő védett madarakat, illetve szintén védelem alatt álló madarak és békák tetemét találták meg vámosok egy közúti ellenőrzés során Nagylak térségében.

Szíjjártó: Még nem értük el a válság mélyét
Bár van gazdasági programjuk, konkrét lépésekről csak kormányra kerülve beszél a Fidesz. "Blöff az a kormányzati kommunikáció, hogy már elértük a gazdasági válság mélypontját és a kifelé vezető úton vagyunk"

Az arabok felé nyitna a Jobbik
A határon túli magyarokkal valamennyi párt kiemelten foglalkozna kormányra kerülése esetén, elsődleges feladatként szinte valamennyien a szlovák-magyar viszony rendezését emelik ki programjukban. A Fidesz és az MSZP is szorosabbra kötné a szálakat az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával is, a Jobbik rajtuk kívül az arab világ felé is nyitna.

A V-4-ek megtagadnák a külügyi szolgálatot?
Nem vesznek részt a most alakuló egységes európai külügyi szolgálatban a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia, -, ha nem súlyuknak megfelelően lesznek képviseltetve - állította csütörtökön a Vesztyi 24 orosz hírtelevízió.

Kisebb bevételre számít a Magyar Telekom
Öt-hét százalékkal kisebb bevétellel számol az idén a Magyar Telekom, mint tavaly, de a csökkenésben benne van a macedóniai és montenegrói árfolyamváltozások várható alakulása is, a tisztított bevétel viszont ugyanakkora lesz, mint 2009-ben - mondta Thilo Kusch pénzügyi vezérigazgató-helyettes.

Cigányok verekedtek magyarokért
A háttérből gerjesztették azt a feszültséget, ami 1990 fekete márciusához vezetett: magyarok és románok három napig csatáztak Marosvásárhely főterén. A román fölényt a környékbeli cigányság

Milan: egy korszak vége?
A Milan jókora verésbe futott bele Manchesterben. Az Old Traffordon kapott zakó lombard szempontból alighanem egy korszak végét jelentette; a veterán csapat ellen más dimenziót képviseltek az angolok.

Dávid Ibolya megrázta a vészcsengőt
Az okos ország 20 elemét egy Magyarország-puzzle-ban rakta ki az MDF vezérkara, mintegy szimbolizálva: mindenki hozzátesz Magyarországhoz. A kirakós végén Dávid Ibolya megrázta a vészcsengőt. A Vészhelyzet című sajtótájékoztatót a Twitteren élőben közvetítették.

Gyakorlati tudás egy nap alatt
Tovább kellene bővülnie a vezetői szerepkörnek, szükség lenne a kommunikációs tréningek és az értékesítők továbbképzésének rendszeresítésére

Mélyponton a New York, száguld a Dallas
A Dallas Maverick sorozatban 13. mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), a New York viszont sorozatban kilencedszer is negatív mérleggel zárja az alapszakaszt.

Kísérleti siker a daganatok kezelésében
Egereken végzett kísérletekkel bebizonyították, hogy a kemoterápiás kezelés hatékonyabbá tehető egy sejtek közötti kommunikációban szerepet játszó anyag gátlásával. A molekula normál esetben összehúzza az ereket, de ha megakadályozzák a működését, akkor a különböző gyógyszerek könnyebben bejuttathatók a tumorokba.

Rendőri készültség várja a Metallicát Bogotában
Több mint ezerötszáz rohamrendőrt vezényelnek az utcára a Metallica kolumbiai koncertje előtt, de készültség lesz a katonaságnál is.

Színesben nézhetik a második világháborút a németek
Első ízben mutattak be olyan filmfelvételeket Németországban, amelyek színesben jelenítik meg a második világháborút: a számítógéppel retusált kockák meglepően életszerűek, és sokkolóak.

Madarakat és békákat próbált átcsempészni Nagylaknál egy férfi
Még gólyatetemet is találtak annak az olasz férfinak az autójában Nagylaknál, akit még szerda este állítottak meg a vámosok. A férfi több száz fagyasztott madár- és békatetemet, illetve kilenc élő énekesmadarat szállított a kocsiban. Ellene természetkárosítás miatt indult eljárás.

Jogerős ítélet a szabadalombitorlással elért gazdagodásról
A Fővárosi Ítélőtábla döntése kijelölte a szabadalombitorlással elért "gazdagodás" meghatározásának egyik lehetséges megközelítését. A Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. szabadalmi ügyvivője szerint az ítéletnek a fizetendő összeg megállapítása tekintetében van nagy jelentősége.

Sokan bírálják Obama új NASA-stratégiáját
Volt űrhajósok szerint az elnök feladja Amerika vezető szerepét az űrkutatásban.

Charlie Sheen ismét munkába állhat
A feleségét eléggé elítélendő módon rendszabályozó (késsel, korábban kézéllel) Charlie Sheen március 19-én jön ki a számára előírt kötelező elvonóról, (ahol minden bizonnyal régi ismerősként köszöntötték) és egyenesen a Két pasi meg egy kicsi forgatása felé veszi majd az irányt.

Aranyárban épülne a sávolyi pálya
A bő négykilométeres árát huszonkétmilliárdra becsüli a beruházó. Szakértők szerint a Balatonring fele ennyiért is drága lenne, maga az aszfaltcsík legfeljebb másfél milliárdba kerül, további húszat képtelenség elkölteni a boxokra és technikára.

Gólyát, békát, verebet csempészett
Nagylaknál fülelték le az olasz autóst, tele volt a kocsija élő és halott állatokkal.

Emelkedett a kínai infláció februárban

Nyárinak melyik?

A hitelátvállalási eladás kockázatai
Hitellel terhelt autómtól szeretnék megszabadulni, de az előtörlesztésen sokat veszítenék, így próbáltam kevésbé fájó alternatívát találni.

Hírek tikka masalás csirke mellé
Bodoky Tamás, az Index újságírója kapta februárban is a Minőségi Újságírásért-díjat.

Mozgásérzékelős kontrollert dob piacra a Sony
Az új eszközzel a Nintendo Wii egyeduralmát törnék meg.

Paris Hilton exe összeköltözik Hugh Hefner exével
Holly Madison és Benji Madden december óta járnak egymással.

Pély Barna és Torres Dani himnusz írtak a pókernek
A PokerStars.hu című műsor szereplői megénekelték, hogyan is tanultak egy hétig pókerezni. Náluk még mindig Korda Gyuri a király és Klárika a királyné, biztos a nézése miatt.

Sidi éremért utazik a légfegyveres Eb-re
Mindössze öt felnőtt utazik a norvégiai Merakerbe, a hétvégi Európa-bajnokságra.

Átverte a TV2 az egykori pornósztárt?
Az ex-pornósztár már több, mint 10 éve dolgozik a show bizniszben, de állítja: ennyire még soha senki nem tette őt lóvá. Judy Nero a napokban a TV2 Mokka c. reggeli műsorának vendége volt, ahová állítása szerint a pánikbetegségével kapcsolatos beszélgetésre hívták meg, de helyette az álnéven írt internetes hozzászólásairól szólt a diskurzus.

Országos sztrájk bénítja Görögországot
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.

Ismét a 267 forintos eurójegyzés közelében a forint
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszaigazodott a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe.

Lángolt egy miskolci busz - kép!
Kigyulladt és teljesen kiégett egy a városi tömegközlekedésben részt vevő busz csütörtökön reggel, Miskolcon.

Már csak egy hónapja van, hogy kitalálja, kire szavaz!
Egy hónap múlva, április 11-én lesz az országgyűlési képviselők választásának első, magyarországi fordulója, a voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár csaknem 11 ezer hazai szavazókörben adhatja le voksát.

Tűz London központjában
Kigyulladt egy irodaépület csütörtök reggel London központjában.

Eszenyi: sokat akartunk a másságról beszélni
A másságról és az elfogadásról szól a Vígszínház Hegedűs a háztetőn előadása, melyet kettős szereposztásban mutat be a teátrum pénteken, illetve szombaton - mondta el az MTI-nek Eszenyi Enikő.

Sissy-ruhák Szécsényben
Erzsébet királyné és a divat címmel nyílt kiállítás Szécsényben. A tárlaton a divat egykori császárnéi diktátorának több ruhamásolata is látható - írja a Nógrád Megyei Hírlap.

Gyűlik a tömeg! Országos bojkott az Auchan ellen!
A "madaras Tescó"-nak is becézett áruházláncot újabban jégmadarakkal és szürkegémekkel említik egy lapon.

Hepatitisz terjed a losonci járásban
Hepatitiszfertőzés terjed Losonc környékén. A piszkos kezek betegségének is nevezett kór eddig legkevesebb hetven embert fertőzött meg

Nagy mennyiségű amfetamint találtak
Csaknem egy kilogrammnyi amfetamin tartalmú kábítószert foglaltak le szekszárdi rendőrök Tolnán

Teljesen kiégett a csuklós busz
Kiégett egy menetrend szerint közlekedő csuklós busz Miskolcon a Besenyői úton csütörtökön kora reggel

Védett madarak és elpusztult békák az olasznál
Élő védett madarakat, illetve szintén védelem alatt álló madarak és békák tetemét találták meg vámosok egy közúti ellenőrzés során Nagylak térségében

Megint megbénul Görögország
A tűzoltóktól a tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.

Egy kiló amfetamint találtak Tolnán
Csaknem egy kilogrammnyi amfetamintartalmú kábítószert foglaltak le szekszárdi rendőrök Tolnán - közölte a szekszárdi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője

Nem rúghatják ki a hazafias törvényt megszegőket?
Nem bocsáthatja el azokat az iskolaigazgatókat a szlovák Állami Tanfelügyelet, akik a hazafias törvénnyel ellentétben hétfőnként nem játsszák le a himnuszt - nyilatkozta a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának alelnöke a Pravda napilapnak.

267 forint az euró
A szerda esti átmeneti enyhe erősödést követően a forint visszaigazodott a 267 forintos eurójegyzés közvetlen közelébe.

Lángolt a londoni City
Kigyulladt egy irodaépület csütörtök reggel London központjában.

Év végén jön az új Audi A6
Az idei esztendő végén mutatja be az Audi az A6 új generációját, az értékesítés jövő év elején kezdődik. Sportosabb lesz a modell, hogy a fiatal, jól keresők számára is vonzó legyen.

Völgyesi Gabi ne lazuljon, ha nem is tud
Önfeledten viselkedni kamerák előtt nem könnyű, ám Völgyesi Gabi már nem kezdő a szakmában, volt ideje megszokni a dolgot. Valamiért azonban úgy tűnik, nem tud elég laza lenni egy szórakoztató műsorban, és ezt most ő is megerősítette. Csak azt nem értjük, hogy akkor miért vállal el ilyen jellegű felkéréseket.

Szabadalmi rajzokon a Mercedes SLS AMG kabrió
Készül a Mercedes SLS AMG nyitott tetős változata, az európai szabadalmi hivatalba már befutottak az első vázlatok.

A felszínes beszéd kevésbé boldogító
A mélyenszántó beszélgetések jobban boldogítanak, mint a semmitmondók, de még az utóbbiak is jobb közérzethez vezetnek, mint az egyedüllét.

KSH: Nagyot ugrott a szerencsejátékok ára
A januári 6,4 százalékról 5,7 százalékra esett februárban az éves inflációs ráta Magyarországon, a szolgáltatások áremelkedése volt a legjelentősebb.

Egyszeri színdarab készült Ördög Nóráról
Ördög Nóra az Életjáték című produkcióban volt vendég, ahol színházi eszközökkel adták vissza élete főbb eseményeit. A darab hamarosan képernyőn lesz.

Könyvtári utazás az éjszakába
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Egyetemi Könyvtára immár 5. alkalommal rendezi meg Könyvtári Éjszakáját. A 2010. március 17-én 19.00 órakor kezdődő és 2010. március 18-án 02.00 óráig tartó rendezvényen a szervezők az antikvitásba tett időutazásra invitálnak.

Kína megállította a BUX emelkedését
A Kínából érkező gazdasági adatok arra engednek következtetni, hogy kamatemeléssel fogják fékezni az ázsiai ország gazdaságát. Ezek alapján az várható a BÉT mai kereskedésében, hogy a profitok kivétele miatt veszteségek lesznek.

Teljesen kiégett egy csuklós busz Miskolcon
 

Nemsokára a Playstation előtt is hadonászhatunk
Riválisai után a Sony is bemutatta saját mozgásérzékelős videojáték-vezérlőjét, amely nagyban hasonlít a Nintendo Wii-éhez, de egy nagy világító gömb is van a végén.

A merevlemezek fejlődése lassíthatja a Windows XP-t
Átállnak a nagyobb szektorokra, amit a korábbi operációs rendszerek nem támogatnak.

Délután négykor megnyitják a szegedi rakpartot
Gyors ütemben apad a Tisza, nem volt készültség.

Mindenhonnan lopott James Cameron
Az Avatar annyira hasonlít egy kínai scifire, hogy 146 millió dollárt követelnek a rendezőtől.

Leszúrta a feleségét, majd öngyilkos lett
A miskolci férfi kiugrott a kilencedik emeletről.

Szánalmas köszönet 2 év Pannon-hűségért
Megoszlanak a vélemények, hogy akkor most van-e még válság vagy látszik-e valami a valami végén.

Döntőért utaznak a magyar atléták Dohába
A gátfutó Kiss Dániel a 7. legjobb idővel érkezik a fedettpályás vb-re, hét éve nem volt magyar döntős.

Megmutattuk, munkával mit el lehet érni
Nagyságrenddel több játékos van a korosztályban, akikben megvan a nagy lehetőség, értékelte blogunknak Kercsó Árpád az idei kölyökbajnokságot.

Kiégett egy busz Miskolcon
Valószínűleg elektromos hiba okozta a tüzet.

Jessica Simpson súlyparáinak jótt tett afrikai utazása
Az énekesnőnek azt mondták, hogy túl sovány ahhoz, hogy vonzónak találják a helyiek.

A leggyorsabban keringő csillagok öt perc alatt kerülik meg egymást
A Föld méretű fehér törpék egyre közelebb érnek egymáshoz.

Havazás: több buszbaleset is volt
Árokba csúszott egy Volán busz csütörtök reggel Hevesben, lecsúszott az útról a Tisza Volán egyik járata.

Megállapodtak a kormánykoalícióról Ukrajnában
Szerdán késő este befejeződtek a tárgyalások az új ukrán kormányról - közölte Olekszandr Lavrinovics a kijevi parlament elnökhelyettese. Az egyezség szerint hárompárti koalíció lesz, amelynek tagjai: a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártja, a kommunista párt és az ukrán parlamenti elnök, Volodimir Litvin által vezetett Litvin Tömb.

Sukoró: további tanúmeghallgatások lesznek
Értékmegállapítást tartalmazó szakvéleményre vár a sukorói telekcsere kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség. Ha egyáltalán lesz gyanúsított, az bizonyosan nem derül ki addig, míg a szükséges szakértői vélemények meg nem érkeznek a nyomozó ügyészekhez.

Februárban 5,7 százalék volt a 12 havi infláció
A fogyasztói árak 5,7 százalékkal haladták meg februárban az egy évvel korábbit és 0,3 százalékkal emelkedtek januárhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Sárga riasztás! - 10 centi friss hó is eshet
Az ország egyes részein csütörtökön akár 10 centiméternyi friss hó is hullhat, az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, sárga riasztást és figyelmeztető jelzést adott ki az ország egész területére.

Megyeri Dávid: Szocialista pánikbetegség

Seszták Ágnes: Döntetlen médiameccs

Pilhál György: Ábel a személyiségzavarban

146 milliárdot szánnak a munkanélküliség csökkentésére
Az amerikai törvényhozás felsőháza 149 milliárd dollár értékű csomagot hagyott jóvá a munkanélküliek támogatása és adókedvezmények nyújtása érdekében. A Demokrata Párt további erőfeszítéseket akar tenni a 9,7 százalékos munkanélküliség leszorítására az idén novemberben esedékes kongresszusi választások előtt.

Pataky István: A szomszéd kertje

Nincs kész a házi, ugrik a családi pótlék
A Die Welt ismerteti Thilo Sarrazin SPD-politikus legutóbbi bevándorlókkal kapcsolatos elgondolásait. A Der Tagesspiegel arról tudósít, hogy nyomozás kezdődik a vizsgálóbizottsági kiszivárogtatás miatt.

Czink búcsúzott Indiana Wellstől
Czink Melinda számára már az első fordulóban véget ért a 3,645 millió dollár összdíjazású kemény pályás Indian Wells-i WTA-torna. A magyar teniszezőnek a majd negyvenéves japán Date Krumm Kimiko mutatott ajtót két sima szettet követően.

Apad a Tisza Szegednél
Gyors ütemben apad a Tisza Szegednél, így csütörtökön délután négy órakor megnyitják a rakpartot - közölte az Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.

Minden áll
Tűzoltóktól tanárokig százezrek kezdtek huszonnégy órás sztrájkot csütörtökön Görögországban a kormány újabb megszorító csomagja miatt.

Árokba borult a kőszállító kamion
Defekt miatt borult árokba egy követ szállító nyerges vontató csütörtök reggel Jászkisér közelében; a baleset miatt forgalomkorlátozás van érvényben a 3227-es számú úton, személyi sérülés nem történt

Megalakult az ukrán kormánykoalíció
Megalakult a kormánykoalíció Ukrajnában, így szabaddá vált az út az új miniszterelnök és a kormány kinevezése előtt - jelentette be csütörtökön Volodimir Litvin parlamenti elnök.

Platót kapott a Peugeot 207
Brazíliában furgon készült a helyben forgalmazott Peugeot 207-ből, az újdonság a Hoggar nevet kapta.

Chandhok: Nem fair, ahogy az új csapatokat kritizálják
A 2010-es Forma-1-es újoncok egyike, az indiai Karun Chandhok szerint igazságtalanul éri negatív kritika az új csapatokat a felkészültségüket és sebességüket illetően.

Meglepő eredményt hozott az első családi genomelemzés
Amerikai kutatók első ízben elemezték egy család teljes genetikai állományát. Ennek alapján pontosan meghatározhatták az egyes szülők által az utódoknak továbbadott mutációk átlagos gyakoriságát. Azokat a helyeket is sikerült behatárolniuk, ahol a szülői kromoszómák információt cserélnek egymás közt, aminek révén a genetikai tulajdonságok új kombinációi jönnek létre a gyerekekben.

Amikor a hadsereg elzárta a Niagara-vízesést
1969-ben az amerikai hadsereg mérnökei meglepő teljesítményt hajtottak végre: "elzárták" a vizet a Niagaránál. Minderre a folyómeder vizsgálata, és a sziklafal strukturális vizsgálata miatt volt szükség.

Újra lesz Dáridó
Az IKO-hoz tartozó Muzsika tévén indul áprilisban a Dáridó. A műsor 1998-ban indult a Tv2-n és nézettségét tekintve évekig legyőzhetetlen volt.

Légi célokká alakítanak át kiszuperált F-16 vadászrepülőgépeket
A Boeing cég nyerte el az amerikai légierő szerződését, amelynek értelmében a vállalat légi célokká alakít át elavult, a rendszerből kivont F-16 Fighting Falcon típusú vadászrepülőgépeket. A szerződés ellenértéke eléri a 69 millió dollárt.

Kísérleti vérteszt a mellrák szűrésére
A mellrákos esetek 70 százalékát azonosították.

Visszakapta pénzét a szívós naív vásárló
Rna a tudatos vásárlók új generációját képviseli: ugyan nem találta meg a blokkot, mégis addig erősködött és addig győzködte a Tally Weijl kelletlen eladóját, amíg visszakapta a szakadt ing árát.

Mint a szemetet, összefújt minket a szél
Parkettával fűtenek, romos, elhagyott bérházakban laknak. Punk kommunák a fővárosban.

Otthon kapott ki a Bordeaux
A francia futballbajnokságban vezető Bordeaux-t az Auxerre győzte le.

Peter André parfümöt ad ki
Nőknek már tervezett illatot, most úgy döntött, elkészíti a parfüm férfiverzióját.

Olvassunk együtt!
Az Olvassunk együtt!

Új lemezt készít Elton John
Új albumot készít Elton John Los Angelesben.

290 millió euró külkereskedelmi többlet januárban
Ez az egyenleg 490 millió eurós (124 milliárd forintos) javulását jelenti 2009 januárjához képest.

A Daihatsu is visszahív 275 ezer autót
A Toyota leányvállalata, a Daihatsu is kénytelen visszahívni szerelőműhelyeibe több százezer autóját.

Orbán ötöt bevállalt
Demján Sándor hat pontos ajánlatából ötöt bevállalt Orbán Viktor. A legesélyesebb kormányfő-jelölt csak az euró bevezetésének kitolását nem fogadta el.

Keletre menne a Posta
Folyik a munka a Magyar Posta Zrt.-nél, hogy minél előbb megjelenhessen szolgáltatásaival a közép-kelet-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában

Először csak egy cigit kértek
Szerdán éjjel Pécsett két fiatal férfi cigarettát kért egy járókelőtől majd rátámadtak, a falhoz, majd a földre nyomták és a zsebeiben turkáltak.

Rossz hírt kapott Japán
A korábban jelzettnél kisebb mértékben nőtt Japán bruttó hazai terméke (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben a tokiói kormány csütörtökön közzétett felülvizsgált adatai szerint: éves szinten 3,8 százalékos volt a növekedés, szemben az előzetes adatok alapján számolt 4,6 százalékkal.

Közel hat százalékkal nőttek februárban a fogyasztói árak
A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év februárjához viszonyítva, és 0,3 százalékkal haladták meg az ez év januári szintet 

Halottnak hitték, mégis megszületett + Képek
Kiselefánt született Sydney egyik állatkertjében.

A szél borította fel a buszt
Hárman könnyebben megsérültek a Tisza Volán menetrend szerint közlekedő autóbuszán, amikor a jármű Csávoly közelében egy kanyarban lecsúszott az útról és az oldalára borult csütörtök reggel 

Késnek a vonatok a nyugati és déli régiókban
A havazás okozta váltóállítási gondok miatt késve közlekednek a vonatok az ország déli és nyugati részén csütörtök délelőtt 

Rosszul indult Nyugat-Európa
Gyengüléssel kezdtek csütörtökön a főbb nyugat-európai tőzsdék.

A Fidesz 57 százalékon áll, az MSZP-t a Jobbik szorongatja
A biztos szavazók 57 százaléka választaná a Fideszt a Szonda Ipsos legfrissebb mérése szerint. Az MSZP-re 20 százalék szavazna biztosan, a Jobbikra pedig 17. Nőtt a választói aktivitás is, jelenleg a jogosultak 50 százaléka járulna az urnákhoz.

Buszbaleset Hevesben
Árokba csúszott egy Volán-busz csütörtök reggel a Heves megyei Bátor és az úgynevezett bükkszéki elágazó út között, öt ember könnyebben megsérült.

Real Madrid: egy újabb katasztrófa
A túlzott önbizalom lett a Real Madrid veszte. A lyoni egygólos vereség után 3-0-s visszavágóról álmodozó spanyolokat ismét megbüntették a

Egyre veszteségesebb az econet.hu
Tavaly 680,8 millió forint volt az econet.hu Nyrt. konszolidált vesztesége, szemben az egy évvel korábbi 19,3 millió forint veszteséggel - közölte a társaság a BÉT honlapján.

290 millió eurós a külkereskedelmi többlet
A külkereskedelmi mérleg januárban 290 millió euró (76 milliárd forint) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 490 millió eurós (124 milliárd forintos) javulását jelenti az egy évvel ezelőttihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

5,7 százalékkal nőttek az árak
A fogyasztói árak az idén februárban 5,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, és 0,3 százalékkal haladták meg az előző hónapi szintet - derül ki a KSH adataiból.

Czink kikapott az első fordulóban
Czink Melinda két 6:2-es játszmában kikapott a japán Date Krumm Kimikótól az Indian Wells-i tenisztorna első fordulójában.

Felborult egy Volán-busz
Hárman könnyebben megsérültek a Tisza Volán menetrend szerint közlekedő autóbuszán, amikor a jármű Csávoly közelében egy kanyarban lecsúszott az útról és az oldalára borult.

Litvánia és a Szovjetunió széthullása
Húsz éve, 1990. március 11-én függetlenségi nyilatkozatot fogadott el a vilniusi parlament. Ezzel az addig példátlan lépéssel formálisan is megkezdődött a Szovjetuniót alkotó köztársaságok évek óta érlelődő függetlenedése, amely 1991 decemberére elvezetett az államszövetség teljes széteséséhez.

Beperelné a Ryanairt az Air France
Az Air France azt tervezi, hogy bepereli a Ryanairt, mert a francia cég szerint a fapados légitársaság 660 millió euró illegális szubvenciót kapott Európában.

Lindsay Lohan 100 millió dollárt követel egy tévéreklám miatt
Lindsay Lohan százmillió dolláros kártérítést követel egy cégtől, mert az szerinte őt parodizálta egyik reklámfilmjében. 

Pellegrini a felelős a Real-álom szétfoszlásáért
Óriási csalódás a Real Madrid játékosainak a szerdai Bajnokok Ligája-búcsú. Manuel Pellegrini edző vállalja a felelősséget a kudarcért, amivel szertefoszlott a csapat nagy álma, a hazai pályán játszott BL-döntő. A Lyon trénere, Claude Puel a szünetben átalakította csapata játékát, miután - mint mondta - megúszták a katasztrófát.

Az utolsó hot hatch - Peugeot 207 RC teszt
Olyan modellekkel a hátuk mögött, mint a 205 GTI, a 306 GTI vagy a 106 GTI, a Peugeot ősszel bejelentette, hogy a forró ferdehátúak helyett a jövőben inkább igazi sportkupékat fejleszt. Ezek szerint az utolsó erős kisautójuk a tesztben szereplő, 175 lóerős 207 RC.

Czink hamar kiesett Kaliforniában
Czink Melinda két játszmában kikapott a japán Date Krumm Kimikótól a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztorna első fordulójában, szerdán.

NHL: három meccsen is túlóráztak
Mind az öt mérkőzésen hazai győzelem született az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján, de csak a New Jersey Devils és a Buffalo Sabres nyert rendes játékidőben.

Mégsem vásárol olasz páncélozott harcjárműveket Oroszország?
Az orosz védelmi minisztérium cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint Oroszország nagyszámú páncélozott harcjárművet vásárolna Olaszországtól. A különböző olasz és orosz médiák február 9-én számoltak be arról, hogy Oroszország tárgyalásokat folytat megközelítőleg 1000 darab IVECO M65 LMV (Light Multirole Vehicles) harcjármű megvásárlásáról.

Czink máris kiesett Indian Wellsben
A magyar teniszező a 39 éves japán Date Krummtól kapott ki a 4,5 millió dolláros torna 1. fordulójában.

Tovább menetel a Dallas az NBA-ben
A Mavericks sorozatban 13. meccsét is megnyerte, szerdán a New Jerseyt verte.

Hagyó ellenlábasát felvették a BRFK-ba
Pető György az óbudai MSZP taglétszámának felduzzasztása után hagyta ott az MSZP-t.

Meglepő eredmények a KHL rájátszásában
Szerdán megkezdődött a rájátszás a KHL-ben.

Demi Moore biztatta a rúdtáncra Bruce Willis lányát
Demi Moore és Rumer Willis egy bulin pörögtek együtt a rúdon.

Mire jó a fogvédő?
Biciklizéshez, sportoláshoz és fogcsikorgatás ellen is ajánlott.

Tíz vb-érem a brit atléták célja
A Nagy-Britannia élsportját irányító szervezet, a UK Sport tíz érmet vár a cél a dohai fedettpályás-vb-n.

"A Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik"
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy "a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik" - jelentette ki a The Times című brit lap szerint a Szentszék fő ördögűzője.

Saját ruhakollekciója lesz Madonnának és lányának
Főként iskolásoknak szánt darabok találhatóak benne.

Keletre menne a posta
A 2013-as teljes magyarországi postai liberalizációig meghatározó regionális szereplővé szeretne válni a Magyar Posta - mondta a Világgazdaságnak Szűts Ildikó, a társaság vezérigazgatója.

Mit is akar Gyurcsány Ferenc?
Gyurcsány Ferenc a jövőbeni ellenzék vezetőjének pozíciójára tör - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Buszbaleset Hevesben - öt könnyű sérült
Árokba csúszott egy Volán busz csütörtök reggel a Heves megyei Bátor és az úgynevezett bükkszéki elágazó út között.

Gengszterszervezet: Itt az új MSZP-s botrány!
A katonai cégek politikai kádertemetőként működnek. A legméretesebb pénzeszsákokra például Nagy Imrét, a KISZ KB utolsó első titkárát ültették.

4500 steril tűt adtak ki
Tavaly több mint 4500 steril tűt és fecskendőt adtak el a gyógyszertárak Szekszárdon intravénás droghasználóknak egy nemrég publikált kutatás szerint.

Tönkreverték a Milant az Ördögök + Képriport

Ellopták a kábelt, veszélyben a
Ellopták a rábapatonai agárpálya világításához szükséges kábeleket, így veszélybe került az unikumnak számító nyári holdfény futam

Árokba csúszott egy busz, öt sérült
Árokba csúszott egy Volán busz csütörtök reggel a Heves megyei Bátor és az úgynevezett bükkszéki elágazó út között, öt ember könnyebben megsérült 

Nagyon fázott a kis szökevény
A nagy hó és a hideg a szökött gyerekeknek sem kedvezett, szerdán délután egy 13 éves fiú telefonált be a pécsi rendőrség ügyeletére, és elmondta, hogy egy makói intézetből szökött meg.

Tönkremehet a kisvállalkozások harmada
A mikro- és kisvállalkozások az utóbbi években felélték tartalékaikat, 2009 és 2010 között akár egyharmaduk is tönkremehet Budapesten, amit jól jeleznek az egyre több helyen tapasztalható üzletbezárások - mondta a Napi Gazdaságnak Németi Lajos, az Ipartestületek Budapesti Szövetségének (IBSZ) elnöke.

Márkanév lett Ceausescu
Az egykori román diktátor fia beperelt egy színházat, amiért egy darab címében szerepel a szülei neve, miközben ő 2008-ban levédette a Ceausescu nevet - írja a HVG.

Keleten terjeszkedne a posta
Még a 2013-as teljes hazai postai liberalizációig meghatározó regionális szereplővé szeretne válni a Magyar Posta Zrt. Jelenleg is folyik a munka a cégnél, hogy minél előbb megjelenhessen egyes szolgáltatásokkal a kelet-közép-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában - értesült a Világgazdaság.

Kissé erősödött a forint reggel
 

Luxuasutókat is lefoglaltak a milliárdos eredetvizsgálati szoftverfrissítést végző cégnél
Egy Ferrarit és egy Porschét is lefoglaltak az MTV Híradója szerint a pénzügyőrök annál a cégnél, amelynek irodáiban szerdán tartottak házkutatást, és amelynek több vezetőjét is őrizetbe vették. A tavaly év végén milliárdos állami megrendelést elnyerő Eclipse Zrt. ellen a VPOP adócsalás miatt nyomoz - a gyanú szerint fiktív cégeken keresztül próbálta eltüntetni milliárdos nyereségét -, de a cég neve felmerül egy a BRFK-n, az eredetvizsgálati szoftver frissítésének ügyében, hűtlen kezelés miatt indult eljárásban is.

Indokolt esetben nem kötelező átadni a helyet
Alapvető illemszabály, hogy idősek embereknek, terhes anyáknak átadjuk a helyet a tömegközlekedésen (hacsak nem vagyunk mi magunk is idősek vagy várandósak). Morgunk is, ha valaki ezt nem teszi meg - pedig sosem tudhatjuk, hogy ő éppen nem szorul-e rá arra az ülőhelyre mondjuk azért, mert szédül vagy keveset aludt.

Kilapult holdkorong: látványos fotó az űrből
Az űrállomásról nézve eltorzul a Hold a látóhatár közelében a fénytörés miatt.

Hegedűs D. Géza a háztetőn
A Vígszínház új előadása a Hegedűs a háztetőn Eszenyi Enikő rendezésében. Megnéztük előre.

Elton John új albumot készít

Békét kötött Gesztesi Károly és Daróczi Dávid
Gesztesi Károly lánya, Panka miatt döntött úgy, hogy nem fúj tovább Daróczira.

Vizezik a benzint az OMV-nél?
Megdőlni látszik a legenda, ami szerint az OMV atomra terrorizálja a kutasait, akik emiatt nem merik vizezni a benzint.

Választás 2010: ki mit akar a külpolitikában?
Kiemelten akarnak foglalkozni a határon túli magyarokkal külpolitikai programjaik alapján a pártok, a közeli és a távolabbi térségekkel, országokkal kialakítandó viszonyról jelentősen eltérnek az elképzeléseik.

S. Ábelnek nincs "messiástudata"
A frissen elkészült elmeszakértői vélemény szerint a negyedéves joghallgató normális, bár személyiségzavarral küzd.

Gyász! Váratlanul meghalt az egykori gyereksztár - édesanyja előtt esett össze
Kábítószer-túladagolás miatt szerdán Los Angelesben meghalt Corey Haim, aki a 80-as években az egyik legismertebb amerikai tinisztár volt - közölte a helyi rendőrség. A színész 38 éves volt.

Miért nem védte meg Hiller a tanárokat Mesterházyval szemben?
Írásbeli kérdéssel fordult az oktatási tárca vezetőjéhez a fideszes Zsigó Róbert. Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke azt kifogásolja, hogy Hiller István nem védte meg a pedagógusokat, amikor az MSZP kormányfő-jelöltje egy pártpolitikai fórumon azt mondta: nem akar olyan országban élni, ahol az alapján kell iskolát választania a gyermekének,

Csak várják az infláció lassulását?
A fogyasztói árak februári alakulását publikálja ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Uniós bizottság vizsgálja a szlovákok Tokaj-bejegyeztetését
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba.

A mexikói Slim a leggazdagabb a világon
Bill Gatest, a Microsoft alapítóját megelőzve Carlos Slim mexikói befektető lett a világ leggazdagabb embere

A Gonosz a Vatikánban?
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy

Aki Zalába indul, vegye elő újra a téli gumit és a hóláncot
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese csütörtökön az MTI-nek elmondta: szerda estétől összesen tíz esetben riasztották a zalai tűzoltókat árokba csúszott járművek kivontatásához. Kamionokat és személyautókat egyaránt érintették a balesetek, amelyek során azonban személyi sérülés sehol nem történt. Tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában is. 

Kihallgatási jegyzőkönyvet kapott a Kuruc.info
Borovszky Tímea, az oktatási tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának állásából felfüggesztett vezetője ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség március elején vádat emelt. Az első kihallgatási jegyzőkönyvét a vallomás után fél órával valaki már elfaxolta, most a szélsőjobboldali Kuruc.infón olvasható. Az ügyészség vizsgálatot kezdett - írja a Népszabadság.

Több ezer magyar juthat álláshoz
Az elmúlt napokban számottevően megnövekedett a kereslet a nyugat-dunántúli régióban élő mezőgazdasági idénymunkások iránt Ausztriából és Szlovéniából. Főként képzett munkaerőt keresnek szőlészeti munkákra - írja a Napi Gazdaság.

A Renault a kulcsfontosságú kerékcserékre is külön készült
A Forma-1-ben az idén életbelépő új szabályok közül valószínűleg a verseny közbeni tankolás betiltása jelentette a legfőbb változást, egyben a legnagyobb kihívást is a csapatok számára. A jelentősen megnövekedett méretű üzemanyag-tartályok miatt a mérnököknek némileg új filozófia alapján kellett megtervezniük az autókat, de a bokszutcai személyzetnek is alapos felkészülésre volt szüksége a tél folyamán, mivel a kerékcserék hossza döntően befolyásolhatja a versenyek végkimenetelét is.

Egy mexikói a leggazdagabb a világon - lapszemle
Mexikói telekomkirály előzte meg Bill Gatest és Warren Buffettet a leggazdagabbak listáján; Görögország bajban lehet, miután a vártnál drágábban tud hitelhez jutni; a BP megvetheti a lábát a brazil olajmezőkön; komoly kockázatot jelent az USA költségvetési helyzete; zsugorítaná az amerikai kormány az ország legnagyobb bankját; ingatlanbuboréktól tartanak Kínában.

A nap fotója: tüzes lehelet
Régi korokat idéző mutatványosra leltünk egy indiai felvonuláson, aminek azért is örültünk különösen, mert azt hittük, kiveszőben a tüzes műfaj. Ettől függetlenül: utánozni tilos.

Gyakoribb a mellékhatás azoknál, akik tartanak gyógyszerüktől
Nagyobb eséllyel jelentkeztek kiütések, emésztőrendszeri problémák és fejfájások.

Egy csizmával kihúzta a telet a Playersroom
Immár 5 éve visszatérő vendégünk a Playersroom, és eddig mindössze egyetlen naiv ügyfélről tudunk, akinek visszaadták a hibás cipője árát, ahelyett hogy a végtelenségig javították volna.

Gyakori a herpesz az amerikaiaknál
A nemi betegséget a fekete nők fele hordozza.

A papaja rákellenes hatását igazolták kutatók
Valamennyi sejtkultúrában csökkentette a tumornövekedést a gyümölcs.

Az ombudsman ellenzi a pozitív adóslistát
Jóri András szerint a háttérben a nagyvállalatok által használt adatbányászati eljárások terjedésére és tökéletesedésére tett erőfeszítés állhat.

Lengyel roham az eruóhitelekért
Sok bank az ingatlan értékének 100-110 százalékának megfelelő jelzáloghitelt is adnak euróban.

Nem létező bűnügy miatt vették őrizetbe Szabó Leslie-t
A Megasztár egykori szereplője egy éjszakát töltött fogdában.

Kicsit erősödött az euró

Tóth Károly: 2005-ben szóltam Gyurcsánynak, hogy baj lesz
Még 2005-ben figyelmeztette Gyurcsány Ferencet, hogy korrupt politikusok jutnak komoly szerephez az MSZP-ben, majd később a pártvezetést is, de nem foglalkoztak vele, ezért is döntött úgy, hogy visszavonul - állítja a Hírszerzőnek adott interjújában Tóth Károly. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnökét arról is kérdeztük, miért nem tudott egyetlen botrányos ügynek sem a végére járni a menetrendszerűen felállított vizsgálóbizottság.

Megduplázta táborát a Jobbik
Jelenleg a választásra jogosultak 10 százaléka, nagyjából 800 ezer ember sorakozik fel a párt mögött - írja a Népszabadság, a Szonda Ipsos márciusi közvélemény-kutatását ismertetve.

A 200 éves Erkel a 30 éves Budapesti Tavaszi Fesztiválon
A 200 éve született Erkel Ferenc közkedvelt és kevéssé ismert műveit - összesen hat operáját - is megismerheti a közönség a 30. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). A nemzetközi összművészeti seregszemle március 19-én kezdődik és április 5-ig tart. 65 helyszínen több mint 130 eseményen várják az érdeklődőket. A BTF idei díszvendége Dánia - tájékoztattak szerdán az Erkel200 programsorozat közreműködői.

Súlyosan sérült nőt találtak az árokban
Súlyos sérülést szenvedett egy kerékpáros Magyarkeszinél. Egyelőre nem tudni, hogyan történt a baleset.

Bolognáról Budapesten
A felsőoktatás képzési szerkezetét meghatározó bolognai folyamat eddigi eredményeiről és várható irányáról rendez Magyarország és Ausztria kétnapos közös tanácskozást mától 47 ország oktatási miniszterének részvételével.

Sok afgán rendőr drogozik
A kábítószer-élvezet nagy gond az afgán rendőrség berkein belül, az ország egyes vidékein a rendőrújoncok negyven százalékának pozitív lett a drogtesztje - állapította meg az amerikai számvevőszék (GOA).

Fidesz: Hiller nem védte meg a tanárokat
Írásbeli kérdéssel fordult az oktatási tárca vezetőjéhez a fideszes Zsigó Róbert. Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke azt kifogásolja, hogy Hiller István nem védte meg a pedagógusokat, amikor az MSZP kormányfő-jelöltje egy pártpolitikai fórumon azt mondta: nem akar olyan országban élni, ahol az alapján kell iskolát választania a gyermekének, "hogy ott milyen a hovatartozása, a pártállása az iskolaigazgatónak".

Szonda: a fiatalok szavaznának a Jobbikra
Nő a választói aktivitás: januárban a jogosultak 43 százaléka, ma már a fele kinyilvánította, hogy elmegy szavazni. Ugyanakkor a pártoknak még lehet mozgósító hatása a lakosság azon 21 százalékára, amely szerint elképzelhető, hogy végül elmegy szavazni - írja a Népszabadság.

Hófúvásra is számíthatunk
A havazás ellenére minden út járható, nincs elzárt település az országban. Folyamatosan takarítják az utakat a fővárosban, a Dunántúlon több baleset is történt. A márciusi havazás Dél-Európában káoszt okozott.

Kétszer kapta meg a pénzét a körmendi kórház
Tévesen kétszer utalta az egészségbiztosító (OEP) a körmendi kórház egyhavi finanszírozását - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Zalában okozza a legtöbb gondot a hó
Főként Zala és Somogy megyében okozott problémákat a márciusi havazás. Itt számos esetben kellett megcsúszott, elakadt járműveket menteniük a tűzoltóknak, de személyi sérülés nem történt. Nincs megközelíthetetlen település.

Utolsók lettek a miskolci hokisok
Az Újpest legyőzte a házigazda Miskolcot a jégkorong ob I középdöntőjének szerdai mérkőzésén, így eldőlt, hogy a borsodi csapat lett az utolsó helyezett az élvonalban.

Almási fél pontra az elsőktől a sakk-Eb-n
Almási Zoltán újabb győzelmével fél pontra megközelítette a vezető négyest a rijekai férfi Európa-bajnokság ötödik fordulójában. Az élen az ukrán Zahar Efimenko, a román Liviu-Dieter Nisipeanu, az orosz Artyom Tyimofejev és a grúz Baadur Zsobava áll, egyformán 4,5 ponttal. A magyar sakkozók öt játszmát tudtak nyerni, hat döntetlent értek el, hatszor feladásra kényszerültek. Berkes Ferenc Gyimesi Zoltán és Prohászka Péter 3,5 ponttal a középmezőnyben található. A X. női Európa-bajnokságon Hoang Thanh Trang és Papp Petra győzött, 3,5 pontjuk van. Schneider Veronika vereséget szenvedett. A skót Ketevan Arahamija, az orosz Tatjana Koszinceva és a lengyel Monika Socko vezet 4,5 ponttal.

"Egy kis önvizsgálatot javasolnék" - Kövér László és Semjén Zsolt Barcson
A márciusi hóesés sem állíthatta meg Kövér Lászlót, a Fidesz választmányi elnökét és Semjén Zsolt KDNP-elnököt, hogy a horvát határ melletti Barcsra is eljussanak. Semjén balról támadta az MSZP-t, Kövét arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc mellett a magyarok érdektelensége is felelős azért, hogy kisiklott a rendszerváltás vonata, és azt állította, hogy Gyurcsány kormányzásánál még a Horthy-korszak is jobb volt, egy meghívott politikus pedig azt ecsetelte, hogy a Jobbik olyan, mint a maffia. Kövér szerint már az is erdmény lesz, ha év végére nem dől össze az ország.

Egy Merci. Ahogy kell
Nem a közeljövő tipikus taxija húszmillióért. Három liter, hét gang, összkerék, 250-es végsebesség. Erre mondják, hogy jó problémamegoldó képességű jármű?

Z06 Carbon: a legőszintébb Corvette
Ha a stílust nézzük, a Z06 Carbon Edition a legnyersebb macsó a Corvette kínálatban.

Palcsó Tomi énekli a Fidesz ünnepi dalát
Varga Miklós lesz a partnere a Nemzeti dal előadásában. Az MSZP-nek még gondjai vannak.

A holokauszthelyeslés legális
Az új törvény értelmetlen és káros, viszont alapot teremt a szólásszabadság további korlátozására.

Keletre terjeszkedne a Magyar Posta

Betörtek a Jimmy-könyv írónőjéhez
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a készülő leleplezőkönyv miatt történt volna a betörés.

Havazás mindenütt!
Budapesten takarítják az utakat, tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában, Győr-Moson-Sopron megye valamennyi útja jól járható, éjszaka is árokba csúszott járműveket mentettek a tűzoltók Zala megyében.

A férfi, aki megelőzte Bill Gatest
Bill Gatest, a Microsoft alapítóját megelőzve Carlos Slim mexikói befektető lett a világ leggazdagabb embere - közölte szerdán a Forbes magazin, amely évről évre közzéteszi a legvagyonosabb személyek listáját.

Fidesz: Hiller nem védte meg a tanárokat Mesterházytól
Írásbeli kérdéssel fordult az oktatási tárca vezetőjéhez a fideszes Zsigó Róbert.

Sokk! Lopott pénzből vett autót a magyar műsorvezető
Harsányi Leventére csak úgy rá szokott kacsintani a szerencse, akárcsak a nyolcvanas évek népszerű pénztárcája. Történt ugyanis, hogy még pincér korában a lábai előtt hevert egy. Ekkor körülnézett, lehajolt, és becsúsztatta zoknijába. A benne talált összeg révén tudta megvenni első autóját. A műsorvezető utólag is elnézést kér.

Duplán utalt az OEP a körmendi kórháznak
Tévesen kétszer utalta az egészségbiztosító (OEP) a körmendi kórház egyhavi finanszírozását - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Hogyan tovább forint?
Három vélemény arról, miként is alakulhat a honi fizetőeszköz közeljövője.

Itt a tél! Budapesten 2, Baranyában 10 cm hó esett
Az időjósok sajnos nem tévedtek, a tavasznak nyoma nincs.

Hiller egyetért fideszes elődeivel
Közel 50 ország oktatási minisztere érkezik csütörtökön Budapestre a jubileumi Bologna-konferenciára. Hiller István szerint nincs köztük olyan, aki hibátlannak tartja, de olyan sem, aki teljesen elveti a tíz éve bevezetett felsőoktatási rendszert. Egyetért fideszes elődeivel abban, hogy aláírták annak idején a szerződést. Ennek köszönhetjük, például, hogy ma Norvégia Magyarországon képezi ki az orvosait. Interjú.

Kódexbe iktatnák a korrekt kampányt
Országos szinten egyre több képviselőjelölt írja alá az egy egri egyesület által kezdeményezett választási etikai kódexet. A csatlakozók vállalják, hogy nem indítanak riválisaik ellen lejárató kampányt és nem élnek vissza az ajánlószelvényekkel. A szakértő szerint viszont a kampány tisztaságát csak minimálisan befolyásolja ez a kezdeményezés.

Mexikói a világ leggazdagabb embere
Bill Gatest, a Microsoft alapítóját megelőzve Carlos Slim mexikói befektető lett a világ leggazdagabb embere - közölte szerdán a Forbes magazin.

Brüsszel tehet igazságot Tokaj-ügyben
Magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió szőlő- és borirányító bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerbe, az úgynevezett e-bacchusba - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

Kétszer annyit költenek Amerikában a munkanélküliekre
Az amerikai törvényhozás felsőháza 149 milliárd dollár értékű csomagot hagyott jóvá a munkanélküliek támogatására és adókedvezményekre. Ez az összeg majdnem a kétszerese a tavalyinak.

Keletre tekint a Magyar Posta
Folyik a munka a Magyar Posta Zrt.-nél, hogy minél előbb megjelenhessen szolgáltatásaival a közép-kelet-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A Gonosz beszivárgott a Vatikánba?
A katolikus egyházon belüli szexuális botrányok azt bizonyítják, hogy "a Gonosz a Vatikánban is tevékenykedik" - jelentette ki a The Times című brit lap szerint a Szentszék fő ördögűzője.

Határidőre elkészül az M6-os
Március végén, határidőre forgalomba helyezik az M6-os autópálya utolsó, Szekszárd-Pécs szakaszát - írta csütörtöki számában a Népszava.

Kevesebb könyvet vettünk
Tavaly először fordult elő 1997 óta, hogy a könyvvásárlásra fordított összeg csökkent Magyarországon - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

Szonda Ipsos: A Jobbik erősödött leginkább idén
A Jobbik támogatottsága erősödött a leginkább idén - derül ki a Szonda Ipsos felmérésből, amelyet a Népszabadság ismertet. A felmérés szerint azonban a párt támogatóinak fele még hezitál, hogy végül inkább a Fideszre szavaz majd.

Szonda: tapad a Jobbik az MSZP-re
Januárban még kilenc, most csupán három százalékpont a különbség a két párt között.

Havazás Budapesten - takarítják az utakat
Havazás kezdődött a fővárosban éjfél után, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) folyamatosan takarította éjszaka az utakat mintegy 1200 kilométeren, a közösségi közlekedésben nincs fennakadás.

Angelina Jolie és Brad Pitt: váratlan fordulat!
A sztárpár szakításáról szóló végtelen történet újabb fejezete meglepő fordulattal.

Alázták az Obama-kormányt Izraelben
Mégsem lesz felhőtlen az Egyesült Államok és Izrael viszonya?

Nem adja vissza a pénzt Kern
Tévesen kétszer utalta el az egészségbiztosító (OEP) a körmendi kórház egyhavi finanszírozását. Így a 112,9 millió forintot nemcsak az üzemeltető önkormányzati cég, hanem az intézmény működtetéséből kiszállt magánvállalkozás is megkapta. A biztosító szerint ügyvitel-technikai hiba történt, a rendszert jól ismerő szakértőink szerint azonban ez nehezen elképzelhető. Az OEP a pénz visszafizetésére szólította fel az ágazatban ismert vállalkozó, Kern József érdekeltségébe tartozó céget, ám az ezt megtagadta.

Mi történt a Józsefvárosban? Vészhelyzet, rendőrök, védőruhás emberek + Képek
Március 10-én szerdán úgynevezett közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki az ÁNTSZ a Budapest, VIII. kerületi Stróbl Alajos utcában

Folyamatosan tisztítják a hótól a fővárosi utakat
 

Budapestet is elérte a havazás
Egész nap esni fog, de a közlekedésben nincs fennakadás.

Ma sem ússzuk meg a márciusi havat
Csütörtök estig országszerte havazásra kell számítani.

Játéknak hitte: agyonlőtte magát egy 3 éves kislány
Egy játéknak hitt fegyverrel agyonlőtte magát egy hároméves amerikai kislány.

Az országban valaha rendezett legnagyobb legókiállítás nyílik meg hétvégén
KIÁLLÍTÁS

Brutális BKV-ellenőrök: fejberúgták a bliccelőt
A szemtanú szerint leteperték, és fejbe is rúgták az áldozatot. Az ügyben rendőrségi nyomozás indult.

Szenzációs felfedezés: hihetetlen sebességgel kering az ikercsillag + Kép
Öt perc alatt kerüli meg egymást az egyik fehér törpe páros csillag. A leggyorsabban keringő és legszorosabban összetartozó bináris naprendszer címét is elnyerő HM Cancri rendszer (azaz RX J0806.3+1527) egészen pontosan 5,4 perc alatt végez el egy teljes fordulatot.

Pofátlanság! Liptaiék élőben alázták a vendéget - perlik a TV2-t!
Az ex-pornósztár már több, mint 10 éve dolgozik a show bizniszben, de állítja: ennyire még soha senki nem tette Őt lóvá. Judy Nero a napokban a TV2 Mokka c. reggeli műsorának vendége volt, ahová állítása szerint egy pánikbetegségével kapcsolatos beszélgetésre hívták meg, de helyette az állnéven írt "herótozó" internetes hozzászólásairól szólt a diskurzus. Még ez sem volt elég, hiszen a két műsorvezető, Liptai Claudia és Kárász Róbert élesen bírálta blogolási szokásait, és ahol csak lehetett, megbántották a lányt.

Visszatért a tél: újabb havazás, hófúvások
Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég. A havazás délnyugat felől fokozatosan a középső, majd az északkeleti országrészre is kiterjed. Kezdetben a keleti szél még többfelé megerősödik, amely a Dél-Dunántúlon hófúvást is okozhat, majd napközben mérséklődik a légmozgás.

Íme az ijedős rabló! Felismeri? + Kép
Nőnapon késsel akart boltot rabolni, majd kerékpárral menekült a helyszínről.

Néha túlzásba viszem az agresszív játékot
Koroknai András öt éve játszik, a póker miatt nem fejezte be az iskolát. Az asztalnál laza, kitartó és alkalmazkodó, 350 milliót nyert Los Angelesben.

Bajnokok Ligája - percről percre
A Real Madrid korán megszerezte a vezetést, ennek ellenére kiesett a Lyonnal szemben, míg a Manchester United valósággal kiütötte az AC Milant a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Nézze meg a gólokat!

Továbbra is kieső helyen a Burnley
A bennmaradásért küzdő Burnley hazai pályán döntetlent ért el a Stoke City ellen az angol labdarúgó-bajnokság korábbról elhalasztott, és szerdán bepótolt mérkőzésén.

Pontot szerzett a Burnley a PL-ben
A kiesés ellen küzdő angol csapat a Stoke-kal végzett 1-1-re.

Jól megszívatta a kormány azt, akinek év elején vizsgázott az autója
Tamás, ki tudja hány társával együtt, egy rakás pénzt fizethetett a kormányzat szerencsétlenkedése miatt.

Helyreállt a biztonsági együttműködés Koszovóban
A koszovói biztonsági erők tagjai a megállapodást felrúgva géppisztollyal a vállukon jelentek meg egy pristinai eseményen.

Megvan az ukrán kormánykoalíció parlamenti többsége
Három párt alkotja a kormányt, mellettük független képviselők is kellettek a többséghez.

A szomszéd kertje
Nem kell színes brüsszeli prospektusokat lapozgatni és strasbourgi felszólalásokat hallgatni azért, hogy rájöjjünk, nem csak Magyarország küzd egyelőre szerény eredményekkel a romák megoldatlan kérdésével. A helybenjárás okait sokkal jobban illusztrálják a többé-kevésbé azonos helyzetben lévő szomszédainknál felmerülő problémák, mint a kontinens nyugati részén szervezett költséges tanácskozások. Annál is inkább, mert Szlovákiában vagy Romániában nem gazdag költségvetésű művészfilmekből ismerik a cigányokat.

Növelné a szigort a legfőbb ügyész helyettese
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ügyésznek hatékonyabban kell érvényesítenie az állam büntetőjogi igényét a társadalomra különösen veszélyes bűncselekmények tetteseivel szemben. Mindenekelőtt ezt közölte most kiadott körlevelében a vádhatóság munkatársaival Belovics Ervin, a legfőbb ügyész büntetőügyekben illetékes helyettese. Az iránymutatást az Ügyészségi Közlöny legutóbbi száma ismerteti.

Hibák az MSZP kampányában
Az MSZP elnöksége és a kampánystáb komoly hibának tartja, hogy Gyurcsány Ferenc újra elővette az őszödi beszéd témáját

Beismerő vallomás a termőföldről
Csupán jól eladható kampánytémaként kezeli a szocialista kormány a magyar termőföld kérdését. Az agrártárca elismerte: nem nyújtja be a Bajnai-kabinet Brüszszelben a külföldiek hazai földvásárlási tilalmának meghosszabbításával kapcsolatos kérelmet. Beismerő vallomással felérő tájékoztatást adott lapunknak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya. Megkeresésünkre arról számoltak be, hogy a külföldiek hazai földvásárlási tilalmának meghosszabbításával kapcsolatos igény hivatalos bejelentése és megküldése az uniónak az új kormányra vár.

A Real és a Milan is kiesett - videó
A Real Madrid jókora meglepetésre kiesett a Lyonnal szemben, és a királyi csapat mellett az AC Milan is búcsúzott a BL-től, miután megalázó vereségbe szaladt bele szerdán az Old Traffordon.

Demszky: Megalapozatlan volt a BKV-s visszaélésekről szóló revizori levél
Egy revizor a Hvg.hu szerint már 2006-ban tájékoztatta Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, hogy a BKV-nál "lopnak, csalnak, sikkasztanak". A BKV felügyelőbizottsága a hiányos apparátus miatt nem vizsgálódott ez ügyben, a Főpolgármesteri Hivatal pedig azért utasította el a belső ellenőrt, mert a hivatal szerint "a levélíró és közvetlen felettese közötti személyes konfliktusról van szó". Demszky szerint a revizor észrevételei megalapozatlanok voltak.

Női röplabda Extraliga: meglepetés a negyeddöntőben
A MÁV Előre győzni tudott Nyíregyházán.

Sakk-Eb: Almási fél pontra az éllovasoktól
A magyar férfiak öt győzelem mellett hat remit és hat vereséget könyvelhettek el Rijekában.