Hírportál Gazdaság Sport Autó IT/Tech Tudomány Bulvár Nőknek Film Zene Egészség

Most először lezárják a reykjavíki repülőteret is
 

A bronzérmesek már megvannak a röplabda bajnokságban
A nőknél a Gödöllőé, a férfiaknál a Dunaújvárosé a harmadik hely.

Izlandot is megtámadta a vulkáni hamufelhő
Eddig megkímélte Izlandot, de most nem tudni, meddig lesz zárva.

Elkapták a fegyveres rablót
A Bajcsy-Zsilinszky úton 10 óra körül próbálkozott, de elfogták.

A Gödöllőé a női-, a Dunaferré a férfiröplabda-bronz
Bronzérmes lett a Dunaferr a férfi röplabda Extraligában, miután csütörtökön a helyosztó harmadik mérkőzésén is legyőzte a Veszprém együttesét. A női bajnokságban a MÁV Előre ellen diadalmaskodó Gödöllőé lett a bronzérem.

Közlemény: elmarad Robert J. Sawyer könyvbemutatója a Könyvfesztiválon
A Galaktika stábja sajnálattal közli, hogy a FlashForward – A jövő emlékei című regény Hugo- és Nebula-díjas szerzője, a kanadai Robert J.

Nem kellett volna, de a Twitteren betartották a kampánycsendet
Már nem a nagy pártok érdeklik az embereket, a kis pártok előretörtek a keresési rangsorban.

Geráék fontos lépése a kupadöntő felé
A Fulham szélsője jól játszott a gól nélküli EL-elődöntőn, sárgát kapott, Forlán megverte a Liverpoolt.

Sztrájkoltak a tanárok az erdélyi megyékben
Az erdélyi megyékben az iskolai tanárok jelentős része sztrájkolt csütörtökön, egyes vizsgaközpontokban az érettségit 13.00 óra utánra vagy péntekre halasztották.

Hárman meghaltak a bangkoki robbanásokban
Hárman meghaltak és több mint hetvenen megsebesültek Bangkokban, amikor kormányellenes tüntetők gránátokkal lődöztek. A sérültek között külföldiek is vannak.

Potencianövelővel bukott meg az olimpiai bajnok futó
Megbukott a doppingvizsgálaton a 400 m-es férfi síkfutás aktuális olimpiai és világbajnoka, az amerikai LaShawn Merritt.

Megkezdődött a MÁV elleni holokausztper Chicagóban
Az Egyesült Államok chicagói szövetségi kerületi bíróságán csütörtökön megkezdődött a MÁV elleni holokausztper. Az alperes MÁV képviseletében senki nem jelent meg a bíróságon, augusztus 4-re tűzték ki a következő meghallgatást. A MÁV-ot nem terheli felelősség, amiért nem jelent meg.

Gyilkos repeszek: meghalt egy tűzszerész
Aknarobbanás következtében életét vesztette egy tűzszerész, egy másik pedig megsebesült csütörtökön Boszniában.

Kósa: Mindenkinek dolgoznia kell ebben az országban
Kósa Lajos szerint teljesen másik Magyarországot kell építeni, és ennek egyik alapja, hogy mindenkinek dolgoznia kell ebben az országban.

Gazdaságilag a világ legjobbja a Manchester
A pályán majd csak jövőre bizonyíthatja be

Mikor jár majd a badacsonyi komp?
Már 30 éve tervezik a kompjáratot Fonyód és Badacsony között, az előrejelzések szerint azonban a 2013-ra ígért indulást sem tudják teljesíteni. A határidő egyre távolabbinak látszik, hiszen még a hatástanulmányok elkészítése sem történt meg.

A kazán miatt robbant fel a ház?
Felrobbant és romba dőlt egycsütörtökön a Békés megyei Nagykamaráson; az épületben lakó 67 éves asszonyt mentőhelikopter vitte kórházba

Ünnep lesz a kereszténység felvételének napja
Az orosz parlament nagy többséggel megszavazta, hogy július 28-a nemzeti ünnep és általános munkaszüneti nap legyen.

Newsweek: az intolerancia győzött Magyarországon
A félelem új politikája Európában címmel közölt cikket legújabb számában a Newsweek amerikai hírmagazin, amelyben a szerző mindenekelőtt a Fidesz elsöprő választási győzelmét taglalja.

Romba dőlt egy családi ház
Felrobbant és romba dőlt egy családi ház csütörtökön a Békés megyei Nagykamaráson.

Ámosz Oz: Nem várom karba tett kézzel a Nobel-díjat
Harcolt két háborúban, és gyermekfejjel élte meg édesanyja öngyilkosságát. Íróvá egy kibucban lett, ahova kamaszon szülei árnyai elől menekült. Ámosz Oz izraeli író országa legfontosabb szerzője, és mellette negyven éve a különálló izraeli és palesztin államot sürgető csoport eltökélt szószólója. Nevét évek óta emlegetik a Nobel-díjra legesélyesebbek között, ő a sivatagban él feleségével, tollal ír, és szívesen idéz szellemes aforizmákat nagymamájától. A Könyvfesztivál elfoglalt díszvendégét a hivatalos megnyitó előtt csíptük el fél órára. 

Kókuszolajjal a pattanások ellen
Egy természetes anyag, a laurilsav, mely megtalálható mind a kókuszdióban, mind az emberi anyatejben, bevethető a pattanások kezelésében - a kutatási eredmény az amerikai San Diego-i Egyetem biomérnök-hallgatójának munkáját dicséri.

Visszautasította az ombudsman vádjait az OVB
Az OVB szerint fontosabb, hogy a választók szavazati jogukat befolyásmentesen tudják gyakorolni, mint hogy eltérő feldolgozottsági szinteken alapuló választási adatok kerüljenek nyilvánosságra. Az ombudsman szerint sérült a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog azzal, hogy az első forduló előzetes választási eredményeit nem tették közzé már este hét órától.

Nevetséges gólt lőtt Forlán a Liverpoolnak - videó
Az Atlético Madrid már a 9. percben gólt szerzett a Liverpool ellen az Európa Liga elődöntőjének az odavágóján (a mérkőzés most is tart). Az egykori Manchester United-csatár egy balról érkező beadás után az ötösnél egy ritka ügyetlen fejessel próbálkozott, ami után a labda véletlenül nála maradt, s még el tudta azt a kapu felé pöckölni. A visszaérkező Carragher megpróbált belekapni a labdába a gólvonalon, de - egy szintén balszerencsés mozdulattal - nem találta el azt, így a madridiak örülhettek.

Üveghéjon csúszhat el a rakparti bálna
A Közraktárak helyén épülő kulturális központ buborék-tetejével gond lehet az építészkamara szerint.

Megkezdődött a MÁV elleni holokausztper
A chicagói tárgyaláson a MÁV képviseletében nem jelent meg senki. Elnapolták augusztusra.

Hídpillérnek ütközött egy autós az M6-oson
A 71 éves svájci férfi a helyszínen életét vesztette.

Kannabiszültetvény egy perkátai házban
Két férfit őrizetbe vettek, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Doppingolt a 400 méter olimpiai bajnoka
LaShawn Merritt potencianövelővel akadt fenn a teszten, a sprinter versenyjogát felfüggesztették.

Oz: Hova vezet a gyűlölet?
Fotó: Valuska Gábor Minden jel arra utal, hogy Ámosz Ozt különös, már-már mítikus kapcsolat fűzi a taxisofőrökhöz, derült ki azon a pódiumbeszélgetésen, amin Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idei díszvendégét látták vendégül.

Harckocsiaknát talált egy bajai férfi
A rendőrség további aknákat talált egy bajai erdőben.

Kevesen vettek részt a tiszalöki cigánygyilkosság évfordulóján
A polgármester, az önkormányzat, a jegyző, és a helyi politikusok is távolmaradtak a megemlékezésről, ahol a családtagok a gyilkosság első évfordulóján mécsest gyújtottak Kóka Jenő emlékére.

Csősz Boglárka hozzámegy török milliomosához
Bár a sepsiszentgyörgyi modell már korábban is kilátásba helyezte az esküvőt az építőiparban munkálkodó török milliomosával, az eljegyzésre csak két héttel ezelőtt került sor.

Nadal vitte Samaranch koporsóját
Olyan ember halt meg, aki az egész világra kisugárzott.

Magyarország ellen sokkal több kell
Szlovénia nagy arányú győzelmet hozó, de egyáltalán nem hibamentes mérkőzésen verte 8-3-ra Dél-Koreát a negyedik fordulóban.

628-an nézték a Dél-Afrika
Nem esett gól a felkészülési meccsen.

Elsüllyedt az olajfúrótorony a Mexikói-öbölben
11 munkást továbbra is eltűntként tartanak nyilván, 111 embert kimenekítettek.

Jól jönne egy szerencsés széria? Itt a lehetőség!
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az április 22-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

10-20 ezerért szemet hunynak a közterületesek?
10-20 ezer forintért elnézik a szabálytalanságokat a közterületesek, és az ilyen esetek mindennaposak - ez nyilatkozták név nélkül vállalkozók az RTL Házon kívül műsorának.

Obama szigorítaná a bankok működési kereteit
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban azt sürgette: a Wall Street álljon a kormánya által kezdeményezett pénzügyi szabályozási reform mögé, amelyre szerinte azért van szükség, hogy el lehessen kerülni egy újabb válságot.

Vadkenderültetvényt számoltak föl
Hetven tő vadkendert találtak a rendőrök egy cannabis termesztésre szakszerűen átalakított házban; a termesztéssel gyanúsított két tárnoki férfit őrizetbe vették

„Zöldrombolás” a Föld napján? Fákat vágatott ki Molnár Gyula
Fákat vágatott ki a Föld napján Újbuda polgármestere, az MSZP képviselőjelöltje. Molnár Gyula szerint indokolt hatósági döntés született az öt darab korhadt nyárfa kivágásáról. A hírTV azonban nem öt, hanem több mint egytucatnyi élő fa megcsonkításáról forgatott a kerületben. A választások első fordulójában alulmaradt szocialista jelölt egyébként azt sem tartja kifogásolhatónak, hogy a csütörtöki rendezvényén kerületi iskolásokkal kampányolt együtt.

Nagy veszélyben van a Föld
Tíz pontban lehet összefoglalni az emberiség előtt álló feladatokat, amelyek megoldása kulcsfontosságú Földünk megmentése szempontjából. A klímaváltozás elleni küzdelem csak tüneti kezelés

Hídpillérnek ütközött egy autós, hiába küzdöttek az életéért
Leszaladt az útpályáról, egy darabig az árokban haladt, majd hídpillérnek ütközött egy gépkocsi csütörtökön, az M6-os autópálya Dunaújváros felé vezető sávjában, a 64-es és a 65-ös kilométer között; a jármű svájci állampolgárságú vezetője a helyszínen meghalt

Rögzített számú mandátumot kap az RMDSZ?
Rögzített számú parlamenti mandátumot kaphat a romániai magyar kisebbség annak fejében, hogy az RMDSZ támogassa a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és Traian Basescu államfő által kezdeményezett alkotmánymódosítást, vetette fel Ioan Oltean PD-L-alelnök. Noha a PD-L képviselőházi frakcióvezetője, Mircea Toader azt hangoztatta: Oltean nem a párt, hanem magánvéleményének adott hangot, Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke elismerte, a szövetségnek már korábban is javasoltak hasonló megoldást, amelyet egyébként megfontolandónak tart.

Obama „halálra nevette magát”
Jó üzlet a Föld Napja

Harckocsi aknát talált az erdőben
Erdőben talált, ismeretlen eredetű harckocsi aknát vitt a bajai rendőrkapitányságra egy férfi csütörtökön

Elsüllyedt egy fúrótorony
A tengeri kitermelő állomás még kedden robbant fel.

Harckocsi aknát talált egy férfi
Erdőben talált, ismeretlen eredetű harckocsi aknát vitt a bajai rendőrkapitányságra egy férfi csütörtökön.

Gyurcsány: Naponta számon fogjuk kérni a Fidesz választási ígéretét
Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő szerint a Fidesznek a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést kellene végrehajtania ahhoz, hogy be tudja tartani választási ígéretét. A Kőbányán tartott lakossági fórumon azt mondta, minden nap számon fogják kérni a Fidesz nagy arányú adócsökkentésre vonatkozó ígéretét.

Geráék az Európa Liga-döntőért fociznak Hamburgban (élő)
Gera Zoltán csapata, a Fulham ma este már az Európa Liga fináléjába kerülésért játszik a Hamburggal - kövesse online közvetítésünket!

Felrobbant egy ház Békés megyében
 

A zöldombudsman nem sietne úgy az atommal
A fűtőelemek és az erőművek több ezer évig veszélyesek, nem tudhatjuk, utódaink képesek lesznek-e vigyázni.

Kirúgták Fricz Tamást a politikatudományi intézetből
A joboldali politológus pár napja még az Orbán-kormányt ünnepelte, de mennie kellett.

Eltemették Malcolm McLarent
Eltemették Londonban a mesothelioma nevű rákbetegségben elhunyt Sex Pistols-menedzsert, Malcolm McLarent.

OVB: alkotmányos visszásságot okozott Jóri András
Az adatvédelmi biztos szerint a választási eredményeket este 7-től folyamatosan közölni kellett volna.

Rektor-puccs Kaposváron: összefogtak a professzorok
Húsz professzor, köztük Babinszky László rektor írta alá azt az állásfoglalást, amelynek első pontja szerint nincs csődhelyzetben a Kaposvári Egyetem. Az intézmény prominensei csütörtöki ülésükön fogadták el a dokumentumot, amellyel az egyetemről az elmúlt időben a helyi és az országos médiában megjelent írásokra reagáltak.

Kamu-szórólapok lepték el Szegedet
Az MSZP és a Fidesz kampányának vizuális elemeit és a jelöltek arcképét feltüntető hamis szórólapok jelentek meg Szegeden.

Ökológiai példaképünk: a kommunista Kuba
Mi pedig már azt hittük, Kuba reménytelen: a Castro-testvér ott folytatja, ahol Fidel abbahagyta, a gazdaság egy fos, az ellenzék börtönben, aki tud menekül. Pedig van egy terület, amelyen Kuba verhetetlen: mezőgazdaságuk mentes a fosszilis energiaforrásoktól. Halálkomolyan. Az információért köszönetet mondunk a Védegyletnek.

Gyurcsány szerint a Fidesz pimaszul bátor - életszagú fotókkal!
A volt szocialista kormányfő szerint, ha az elmúlt években a Fidesz nem mert egyetlen értelmes mondatot sem mondani a terveiről, akkor most ne legyenek pimaszul bátrak.

Elsüllyedt az olajfúró torony a Mexikói-öbölben
A tengerbe süllyedt csütörtökön az az olajkitermelő platform, amelyen két nappal korábban nagy erejű robbanás történt, 11 munkást továbbra is eltűntként tartanak nyilván - közölte az amerikai parti őrség.

Bemutatták az autócsodákat + Képek
Bemutatta új fejlesztésű autóit a Mercedes Pekingben, a cég szerdai estjén. A rendezvényre még a héten nyíló Pekingi Autószalon előtt került sor.

A videomegosztók a legnépszerűbbek
Tavaly szinte minden célcsoportot figyelembe véve nőtt a közösségi

Holokausztper: elkezdődött a MÁV tárgyalása Chichagóban
Az Egyesült Államok chicagói szövetségi kerületi bíróságán csütörtökön megkezdődött a MÁV elleni holokausztper.

Ausztria elutasítja a munkaerő-piaci korlátozásokat
Elutasította az új uniós tagországok munkavállalóira vonatkozó korlátozások további meghosszabbítását csütörtökön az osztrák szociális miniszter.

Csütörtöki eredmények: három magyar érem Bécsben
Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig révén két ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok Bécsben zajló cselgáncs Európa-bajnokságon.

Overdose Németországban kezdhet
Valószínűleg egy németországi viadalon tér vissza a versenypályára Overdose, a csütörtökön Berlinben újrapatkolt magyar csodaló.

Elnapolással kezdődött a holokausztper
Az Egyesült Államok chicagói szövetségi kerületi bíróságán csütörtökön megkezdődött a MÁV elleni holokausztper. Az alperes MÁV képviseletében senki nem jelent meg a bíróságon, augusztus 4-re tűzték ki a következő meghallgatást.

Rali: éjjeli futam Miskolcon
Különleges lesz a Miskolc-rali, mivel a verseny felét éjjel rendezik. Az izgalmas egri nyitány után ismét legalább féltucatnyian esélyesek.

Anyatejjel a rák ellen
Egy, az anyatejből származó anyag humán tesztjeiben svéd kutatók igazolták, hogy elpusztítja a hólyagrákos sejteket - közölte a PLoSOne elnevezésű nyílt hozzáférésű tudományos portál.

Felrobbant egy családi ház Nagykamaráson
Az épület romba dőlt, egy lakó életveszélyes sérülést szenvedett.

Halálos vonatgázolás Pesterzsébetnél
A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon késésekre kell számítani.

Gyorsvonat gázolt halálra egy nőt Budapesten
A rendőrségi helyszínelés már megkezdődött, várhatóan este kilenc óráig tart.

Felrobbant egy ház Nagykamaráson
Felrobbant és teljesen összeomlott egy családi ház csütörtökön este a Békés megyei Nagykamaráson.

Észak-Korea torpedózta meg a dél-koreai hadihajót
Nem baleset volt, emberi torpedó támadott. A márciusi katasztrófában 46 tengerész halt meg.

Gigantikus sómezőn kerültek csapdába a turisták
Csaknem száz külföldi turisták kényszerítettek a héten órákon át tartó várakozásra a tiltakozó helybeliek Bolíviai világhírű sósivatagában, a Salar de Uyuni-ban - közölte csütörtökön az AFP.

"Színvonaltalan, helyenként dilettáns" írás Jóri levele?
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtökön úgy döntött, közleményt ad ki az adatvédelmi biztosnak a választási tájékoztatási rendszerrel kapcsolatban tett megállapításairól. Az OVB tagjai megalapozatlannak tartják a biztos megállapításait, azokat többen élesen bírálták.

Halálra gázolt egy nőt a vonat Pesterzsébetnél
Halálra gázolt egy nőt a vonat Pesterzsébetnél, a rendőrségi helyszínelés ideje alatt késésekre kell számítani a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon - adta hírül a Mávinform.

Felrobbant egy családi ház Nagykamaráson - egy életért küzdenek
Felrobbant és romba dőlt egy családi ház a Békés megyei Nagykamaráson; az épület lakójáért mentőhelikopter érkezett, s még küzdenek az életéért - közölte a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.

Visszakövetelik a fogyasztók 100 millióját a PPO-tól
A www.ppo.hu internetes egyenlegfeltöltő portál jelenlegi és korábbi üzemeltetője, a Centillion Consulting and IT Technology AG jogalap nélkül vont le 2.490 forintot felhasználóitól éves regisztrációs díj címén januárban - ennek megállapítását kérte a bíróságtól a A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely közérdekű keresetet nyújtott be a cég ellen.

FKF-botrány: hamarosan megkezdődnek a kihallgatások
A rendőrség akkor is megindította volna a nyomozást a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél, ha a hírTV nem hozza nyilvánosságra a vállalat gyanús ügyeit. Ezt állítja a BRFK szóvivője, aki szerint hamarosan a kihallgatások is megkezdődnek. Az FKF Zrt. kettős politikai irányításáról, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettesnek és Mesterházy Ernő, Demszky főtanácsadójának az utasításairól még februárban tett vallomást a cég vezérigazgatója.

Svéd bútort kaptak a dunaföldváriak
Több mint 12 millió forint értékű bútor érkezett Dunaföldvárra a Svéd

Tízmilliónyi porcelánt vittek el, elfogták őket
Őrizetbe vett a rendőrség három nagykanizsai férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nagy értékű porcelánokat raboltak egy kéthelyi családi házból

Felrobbant a családi ház
Felrobbant és romba dőlt egy családi ház a Békés megyei Nagykamaráson; az épület lakójáért mentőhelikopter érkezett, s még küzdenek az életéért

Halálra gázolta a vonat a nőt
Halálra gázolt egy nőt a vonat Pesterzsébetnél, a rendőrségi helyszínelés ideje alatt késésekre kell számítani a Budapest

Kevesebb költsége volt a Malévnak
Az utasok száma 9 százalékkal, 45 ezerrel emelkedett, miközben a Malév költségei az első negyedévben 3,3 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál

„Április 11-én egy korszak ért véget”
Nincs értelme többé arról beszélni, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye jobb- vagy baloldali, ennek vége; Borsod élni akar

„Nekifutásból” rugdosták a hajléktalant
Több fiatal fiú megtámadott egy férfit a szolnoki Vásárcsarnok közvetlen közelében kedd délután. Hiába rimánkodott az áldozat, nekifutásból rugdosták a fejét és az oldalát.

Elfogták az Indiánt + Képek
Elfogták Gerardo Alvarez,

Beckham a legjobban kereső futballista
Továbbra is David Beckham vezeti a labdarúgó kereseti listáját, ugyanakkor a világ jelenlegi legjobb játékosa, Lionel Messi csak a hatodik a Forbes listáján.

OVB: az ombudsman túllépte hatáskörét
A választási bizottság több tagja élesen bírálta az adatvédelmi biztos hétfői megállapításait, amelyeket a választási eredmények késedelmes közlése miatt tett.

Senki nem szavazott kétszer az első fordulóban
Kétszer vagy többször senki nem szavazott a választások első fordulójában - közölte a szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése után a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Jogtalan szavazást egyetlen esetben állapítottak meg.

Obama a bankoktól remél támogatást a ráncba szedésükhöz
Több jelentős amerikai bank vezetőinek jelenlétében érvelt Barack Obama amerikai elnök a pénzintézeti szektor megregulázása mellett. Elismerte, hogy a gazdasági válságért az amerikai politikai elit is felelős.

Múltfeldolgozás, nem kell beszólni! Palya Bea és a Zuboly új lemeze
Palya Bea táncdalfesztiválos és környéki slágereket dolgozott fel népzenés, jazzes, kortárszenés kísérettel, a Zuboly pedig slágereket, komolyzenét, hiphopot, népzenét, jazzt ereszt össze. Monumentális írásunkban szó van a múltfeldolgozásról, erotikáról, hülye poénokról és a világ legidegesítőbb számáról; éppen csak Lendvai Ildikó nem kerül elő benne.

Halálra gázolt egy nőt a vonat Pesterzsébeten
 

Mérgező marokkói paprikák Magyarországon
A szállítmányokban édes és hegyes zöld paprika is volt, hexaklór-benzollal szennyezettek.

Ungvári ezüst-, Karakas bronzérmes a cselgáncs Eb-n
Ungvárit háromszor intették, ezzel veszített, Karakas olimpiai bajnokot vert.

A Real kirúgottjai a BL-döntő küszöbén
Sneijder és Robben sem kellett, hátukon viszik a madridi döntőbe az Intert, Bayernt, új csapataikat.

Az MSZP épp felül akar emelkedni a pártpolitikán
A nemzet számára fontos ügyeket az MSZP ellenzéki pártként is támogatni fogja, mert ezekben felül kell emelkedni a pártpolitikán - mondta Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője egy Kiskunhalason tartott lakossági fórumon csütörtökön.

Vigyázat! Mérgező paprika kerülhetett a magyar boltokba
Újabb két Marokkóból származó paprikaszállítmányról derült ki, hogy mérgező - hangzott el az RTL híradójában. Mindkettőt ugyanaz a cég hozta be, amelyiknek az egyik márciusi szállítmányáról nemrég derült ki, hogy 45-ször több permetszer van rajta, mint lehetne. A beszállító azt mondta, csak átvitte Magyarországon a paprikákat, de a növényvédelmi ellenőrök szerint a magyar boltokba is kerülhetett belőle.

Erősödött az izlandi vulkán aktivitása
Erősödött csütörtökön az európai légiközlekedést napokon át megbénító izlandi vulkán aktivitása - közölték szakértők és az izlandi hatóságok. A bejelentésük szerint az aktivitás növekedése ellenére a tűzhányó hamuoszlopának magassága stabil.

Új Magyarországot építenek - a Balaton már meg is van
Április 22-én van a Föld Napja. 1970-ben rendezték meg először egy amerikai diák kezdeményezésére, Magyarország 1990-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. A WWF ma jelentette be, hogy Borneón több száz új állatfajt találtak, idehaza egy érdekes, egyedülálló kísérletbe fogtak botanikusok.

Debrecenben már megmozdult a kritikus tömeg
Több százan pattantak nyeregbe csütörtök délután Debrecenben a "Critical Mass" biciklis felvonuláson.

Azt hitte, megússza, de nem - Ő viszi el a balhét?
A volt bankvezér járhat a legrosszabbul a brókerper újraindulásával.

Rekordot döntött a nyereség
Rekordnyereségre tett szert a dél-koreai Hyundai az idei első negyedévben annak köszönhetően, hogy felfutott az értékesítés, főként a feltörekvő piacokon, Indiában és Kínában.

Mit csinál Amerikában Del Piero?
A nyáron Amerikába távozik Alessandro Del Piero, de az előzetes értesülésekkel ellentétben nem azért, hogy a New York Red Bulls labdarúgócsapatával tárgyaljon, hanem vakációzni.

Nyolcmilliós kártérítés a meggyilkolt fiú szüleinek
Nyolcmillió forint, nem vagyoni kártérítést ítélt meg a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön, nem jogerősen a 2008 májusában meggyilkolt 17 éves nagyatádi fiú szüleinek.

Perzsa mesék jelentek meg magyarul
A 14. századból származó perzsa meséket tartalmaz az a kötet, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának Agora programja keretében mutatott be a Vámbéry Polgári Társulás szerdán.

A második forduló legnagyobb csatája
119 egyéni választókörzetben már csend van, 57-ben még csatazaj. A leghangosabb talán a borsodi Edelényben.

Senki sem szavazott többször
Átvizsgálták a közel tizenegyezer szavazókör jegyzőkönyvi eredményeit.

Adósságcsapdában tízezer fővárosi társasház
Tízezerre tehető azoknak a fővárosi társasházaknak a száma, amelyeknek nemhogy a karbantartási munkálatokra nincs pénzük, de még a közüzemi számlákat sem tudják rendszeresen kifizetni. Riasztóan nő a háztartások fizetésképtelensége - állítja egy fővárosi ingatlankezelő cég.

Szlovákia kiadott Algériának egy terrorizmussal gyanúsított férfit
Szlovákia kiadott Algériának egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy együttműködött az al-Kaidával. A szlovák belügyminiszter szerint a férfi veszélyt jelentett a szlovákokra. Ügyvédje szerint Labszinak kínzásra kell számítania Algériában, mert életfogytiglani büntetés vár rá.

Julia Roberts megmássza az Everestet
Julia RobertsAz Elizabeth rendezője, Shekhar Kapur életrajzi filmet rendez George Malloryról, a legendás brit hegymászóról, aki a 20-as évek elején részt vett a világ legmagasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek a meghódítására tett kísérletekben. Mallory három alkalommal kísérelte meg megmászni a hegyet, utolsó expedíciója során, 1924 nyarán társával, Andrew Irvine-nal együtt odaveszett, és holttestét csak 1999-ben találták meg. A film a tervek szerint Mallory egyre növekvő megszállottságára koncentrál majd, és arra, hogy ez hogyan hatott a házasságára. A film egyik producere Julia Roberts lesz, aki elvileg eljátszhatná Mallory feleségének szerepét, de egyelőre nem érkezett olyan hír, hogy szerepet is vállalna a filmben.

Vízbe fúlt egy kenus, aki bálnával vagy delfinnel ütközött
 

Az európaiak negyede vedel, negyede viszont absztinens
Az EU-polgárok közel egynegyede - pontosan 24 százaléka - egyáltalán nem ivott alkoholt az elmúlt egy esztendő alatt, ám azok körében, akik fogyasztottak alkoholt, 29 százalék hetente minimum egy alkalommal legalább öt pohárral is felhajtott - derül ki az Eurobarométer uniós közvéleménykutató intézet felméréséből.

Fagyveszély a kiskertekben
A rendkívül száraz levegő miatt péntek hajnalban az ország északi és keleti részén sajnos fagy sem kizárt. A délnyugati tájakat a felhőzet menti meg a nulla fok alatti hőmérséklettől. A fagyveszélyt mesterséges módon csökkenteni lehet.

Verbeek a holland Alkmaar új edzője
Advocaatot váltja a kispadon a holland szakember.

A Sevilla szerb védője kihagyja a világbajnokságot
Elszakadt Ivica Dragutinovics Achilles-ína.

Jürgen Klinsmannt leigazolta a BBC
A németek volt kapitánya mellett Seedorf is segít a csatornának.

Robbanássorozat Bangkok üzleti negyedében
A vörös inges tüntetők ott néznek napok óta farkasszemet a hadsereggel.

Elfogták a rendőrök az ámokfutó terepjáró másik utasát
A jármű egy másik utasát már korábban sikerült elfogni, így már csak embert keresnek.

David Beckham 40 millió dollárt keresett tavaly
2009-ben tízmillió dollárt vert Cristiano Ronaldóra.

Autós üldözés, lövések: újabb férfi rendőrkézen
Néhány óra alatt egy újabb férfi is rendőrkézre került, aki abban az autóban ült, amelyre csütörtökön Budapesten több lövést is leadtak a rendőrök, mert a vezetője elhajtott, amikor a járművet ellenőrizni akarták; harmadik társuk ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

Vona: Orbánia vagy Hungária?
Amennyiben a választók nem Orbániában, hanem Hungáriában szeretnének élni, akkor éljenek jogukkal, és szavazzanak a Jobbikra, amely nincs a kétharmad ellen, ám az ellen igen, hogy az ne egy párt kezében legyen - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke miskolci sajtótájékoztatóján.

A vulkánválság tanulsága: fejleszteni kell a vasúthálózatot
A spanyol El Mundo uniós rovata két jelentős ügyre hívta föl a figyelmet: a vulkánválság miatti közlekedési káosz megmutatta, hogy sürgősen fejleszteni kell az EU vasúthálózatát, illetve választás elé állították az új külpolitikai főmegbízottat. A portugál lapok most már egymásnak ellentmondó véleményeket közölnek a portugál és a görög államcsődről.

Hárommilliárdos bírságot fizethet Szeged az MSZP-s mutyi miatt?
Szabálytalansági eljárást indított az Európai Bizottság a szegedi csatornaberuházás miatt, melyért több mint 3 milliárd forint büntetést fizethet a város

Továbbképezték a halőröket
A halőri munka színvonalának emelése érdekében a halászati őrök számára az országban először szervezett középfokú szakképzéssel igyekszik még eredményesebbé tenni a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. az orvhalászok elleni fellépést.

Autós üldözés a városban: újabb férfi került rendőrkézre
Néhány óra alatt egy újabb férfi is rendőrkézre került, aki abban az autóban ült, amelyre csütörtökön Budapesten több lövést isa rendőrök, mert a vezetője elhajtott, amikor a járművet ellenőrizni akarták; harmadik társuk ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

Orbán: Lesz elszámoltatás
Orbán Viktor szerint az elmúlt nyolc évben Magyarország több évtizedet öregedett, ezért meg kell fiatalítani az országot. A második forduló eredménye után létrejöhet egy soha nem látott nemzeti egység

Az ifjú titán elhagyná az Intert
Mario Balotelli az Internazionale tudtára adta ügynökén keresztül, hogy a nyáron minden körülmények között el akarja hagyni a klubot. A botrányhős a Barcelona elleniután sokallt be.

Növelné a hiányt Románia?
Traian Basescu román államfő azzal a feladattal bízta meg a pénzügyminisztert, hogy győzze meg a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) a Romániának engedélyezett idei államháztartási hiány növelésének fontosságáról - értesült a Romania libera című román napilap.

Varga: Választói felhatalmazással már az idén lesz adócsökkentés
Biztos vagyok benne, hogy már az idén lesz adócsökkentés

Gyurcsány szaván fogná a Fideszt
A GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést kérné számon a későbbiekben az új kormányon.

Sejtszinten látszik, ki mennyi alkoholt iszik
Az alkoholfogyasztás, az öregedés és a rák közötti sejtszintű kapcsolatot tárták fel olasz kutatók a telomerek vizsgálatával.

Bilicának érdemes volt megkaparni a büntetőpontot
Tizenegyes esetén gyakran előfordul, hogy a vétkes csapat játékosai igyekeznek valamiképpen megzavarni a büntetőrúgót. A hét végén a török bajnokságban a Fenerbahce brazil védője, Fábio Bilica tökéletes munkát végzett: kissé meglazította a tizenegyespontnál a talajt, a nagy rivális Besiktas büntetője pedig ki is maradt.

Lemondott a cseh képviselőház elnöke
Zavaros pénzügyekbe keveredett, ezért lemond tisztségéről Miloslav Vlcek, a cseh parlament alsóházának szociáldemokrata elnöke. Az ellenzék már néhány napja a házelnök lemondását követeli.

Robert Downey Jr.-t hosszú combokkal nem lehet zavarba hozni
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wZt2HJa4Qu5V7ESY Már nagyon keveset kell csak aludni a Vasember 2-ig: a film jövő csütörtökön kerül a hazai mozikba. Várakozásunkat tovább csigázta ez a kis magyar feliratos klip a filmből, amelyben Tony Stark (Robert Downey Jr.) és Pepper Potts (Gwyneth Paltrow) valami menő társasági eseményen vesz részt. Múltbeli egyéjszakás kalandokkal összefutni általában kínos dolog, különösen, ha az ember kurrens partnere is jelen van, és a klipben Tony Stark is pont ilyen helyzetbe kerül, amikor felbukkan a színen a Vanity Fair vonzó, szőke újságírónője (Leslie Bibb). De nem ő lenne Tony Stark, ha egy hosszú combú nő jelenléte zavarba tudná hozni.

Erős idegzet és pontosság kell a brókerséghez
Munkaidejüket a tőzsdepiacok nyitvatartása határozza meg, bérüket pedig az, hogy mennyire tudják ügyesen kezelni mások befektetéseit. Hogy kik ők? A brókerek. Bár jól jövedelmez, de stresszes, nagy felelősséggel jár a szakma, amelyben egy pici hiba is komoly következményekkel jár. Pályakezdőként nem könnyű az indulás. A szakmát azonban érdemes időben elkezdeni, mivel abból meglehetősen hamar ki lehet öregedni. Szakmabemutató sorozatunkban a tőzsdeügynökök mindennapjaiba adunk betekintést.   

Overdose-t újrapatkolták
Valószínűleg egy németországi viadalon tér vissza a versenypályára Overdose, a magyar csodaló, amelyet csütörtökön, Berlinben újrapatkoltak - többek között erről beszélt a PannoniaOverdose.hu-nak adott legfrissebb nyilatkozatában Mikóczy Zoltán, az ötéves csődör tulajdonosa.

Műemlékeit népszerűsítené Kolozs megye
Műemlékei népszerűsítésre nyújtott be uniós pályázatot a romániai Kolozs megye önkormányzata - írja a Krónika című kolozsvári napilap.

A Portsmouth kárára juthat ki Európába a Liverpool
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) és a Premier League (PL) egyaránt elutasította a Portsmouth késve beadott UEFA-licenckérelmét, hogy a csapat jövőre is elindulhasson az Európa Ligában. Így a PL-ből már kiesett klub hiába vívta ki ezt a jogot az FA-kupa döntőjébe való bejutással, helyettük majd a bajnokság hetedik helyezettje indulhat a második számú európai kupasorozatban. Ez a csapat jelenleg a Liverpool.

Mégis fizet a szállodáért a Ryanair
Az ír Ryanair légitársaság is megtéríti utasainak a számlával igazolt szállodai, illetve étkezési kiadásokat, amelyek az európai légtérzárlat miatt merültek fel - közölte csütörtökön a legnagyobb európai diszkont légitársaság szóvivője.

váradi
A Wizz Air vezérigazgatója szerint az európai szabályozás rossz, bürokrata döntések születtek.

Verebes mágiájából akadémiai tananyag
Edző, újságíró, szülő beiratkozhat a magyaros stílus tanfolyamára, a hazai futball üldözöttjei oktatnak.

Steven Seagal legalább a bébiszitterét nem zaklatta
A TMZ előszedte a szexuális zaklatással vádolt Steven Seagal egykori bébiszitterét, Sonam Choezomot, aki 1996-ban dolgozott a színésznél.

Jogszerűtlenül titkolta a sávolyi megvalósíthatósági tanulmányt az MFB
A nem jogerős ítélet szerint közérdekűek az adatok, szinte a teljes tanulmányt ki kell adni.

Tíz év alatt ígér egymillió munkahelyet a Fidesz
Orbán és Kósa közmunkaprogramról beszéltek, és egy olyan országról, ahol mindenki dolgozik.

Minden azonnal kell
Kéri Rudolf, a magyar válogatott felszerelésmenedzsere idegbecsípődés miatt szerda reggel kórházba került.

Befér egy nő a hűtőszekrénybe?
Az Amelie 2 és egy mérgező hulladék már a mozikban, és nézhetjük a REC című kulthorror folytatását is.

Több robbanás rengette meg Bangkokot
Több robbanás rázta meg csütörtök este a thaiföldi főváros üzleti negyedét ahhoz a helyhez közel, ahol hetek óta tüntetést tartanak a kormány ellenfelei.

Három népszavazási kérelmet hitelesített az OVB
Három népszavazási kezdeményezést hitelesített csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB), az egyik a katyni vérengzés tényének tagadását büntetné, a holokauszttagadás büntetéséhez hasonlóan.

A forintot is sokkolta a görög helyzet
A korábban gondoltnál magasabb görög költségvetési deficit sokkolta csütörtökön a piacokat, gyengítette az eurót és a térségbeli devizákat. Csütörtök délután az eurót 265,73 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, a szerda délutáni 263,58 forintos jegyzéshez képest gyengült a forint.

Úgy fest, mégsem lesz brutális vízdíj
A szolgáltatók attól félnek, hogy a kormány döntése miatt ebben az évben nem kaphatnak támogatást a fogyasztók - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szerint csak minimális mértékben emelkedhetnek a vízdíjak.

Ömlött a gáz Kecskemétnél
Egy árokba forduló személykocsi ütötte ki a gázcsonkot a helyéből Kecskemét mellett.

„A könyvek szeretete határozott válasz az értékvesztésre” + Képriport
A fesztivál sikere, a könyvek szeretete határozott válasz a sokat hangoztatott általános értékvesztésre

Háromdimenziós kép kerül a bankjegyekre + Képek
A pénzhamisítók elleni küzdelem jegyében új, biztonságosabb százdolláros bankjegyeket hoznak forgalomba jövőre az Egyesült Államokban

„Lebontott” egy házat, nyolc hónapig nem vezethet
Nyolc hónap vezetéstől való eltiltást, valamint 80 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki arra a sofőrre, aki kamionjával csaknemegy házat a Tolna megyei Kakasdon.

Oroszországból indul a legtöbb támadás
Oroszország a kiberbűnözés központja: az online támadások tizenhárom százaléka innen indul. A leggyorsabb internettel még mindig a dél-koreaiak büszkélkedhetnek

Magára gyújtotta kocsiját egy férfi
Magára gyújtotta autóját zsámboki családi házuk garázsában az a férfi, akinek a holttestét a tűz oltása közben fedezték fel - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Pártfinanszírozási ügyben nyomoznak Csongrádban
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség ismeretlen tettes ellen Kozma József (MSZP) szocialista politikus feljelentése alapján - közölte Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Lovasbalesete után ismét edz az öttusázó
Lovasbalesetét követően a vártnál korábban gyógyult, így a héten már el is kezdte az edzéseket Kovács Sarolta, a székesfehérváriak tavaly Európa-bajnoki hatodik, világbajnoki tizedik helyezett öttusázója.

Soron kívül átnézik a balesetes vasúti kocsikat
A MÁV azt a 300 darab, a német vasúttársaságtól vásárolt személykocsit nézi át, amelyek közül egy, április 19-én Tatabánya és Tata között kisiklott.

Elkapták az autós üldözés egyik résztvevőjét
Rendőrkézen a Budapesten csütörtök délután történt lövöldözés újabb gyanúsítottja.

Az F1-es csapatok felszerelései visszaérkeztek Európába
Csütörtök délutánra a legtöbb Forma-1-es csapat versenyautója és felszerelései is megérkeztek Kínából Európába, miután feloldották az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt, a légiközlekedést érintő korlátozást. Az istállóknak így lesz elegendő idejük a bő két hét múlva esedékes Spanyol Nagydíjra való felkészülésre.

Reneszánsz kéziratot mutatnak be Jeruzsálemben
Reneszánszkori kódexmásolók remekművét restaurálták a jeruzsálemi Izrael Múzeum szakértői - a héber nyelvű kézirat művészi illusztrációit itáliai mesterek készítették öt évszázada.

Megúszta a nagyobb esést a BUX
A legtöbb európai tőzsdeindexhez képest csak kicsit esett a BUX csütörtökön. A vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

A nap sportképe: Ribéry fájdalmat okoz
A Bayern München francia ászának, Franck Ribérynek mostanság nem jönnek össze a dolgok.

Kulcsár-per: Új eljárást indítványozott az ügyész
Ha a bíróság elfogadja az indítványt, még évekig húzódhat a 2003-ban kipattant ügy.

Re: Az Aeroviva megsarcolta a vulkán áldozatait - A cég válaszol
Rengeteg reakció érkezett arra posztunkra, amelyik az Aeroviva Párizsban rekedt 9 utasának kalandjaival foglakozott.

Csernoviczki Éva ezüstérmes a cselgáncs Eb-n

Pornóképeket gyűjtött gyerekekről egy máriapócsi férfi
Lebukott egy máriapócsi férfi, aki gyerekekről és 18 éven aluli fiatalokról gyűjtött pornográf felvételeket az internetről.

Templomban a legkevésbé, munkahelyen a leginkább hatékony ismerkedni
Az amerikai házasságok harmada munkahelyi kapcsolatnak indul, vallási közösségben csak 5% ismerkedik.

Ferrero nem jutott nyolc közé Barcelonában
A hetedik helyen kiemelt spanyol három szoros játszmában kikapott a holland de Bakkertől.

Nem kaphat UEFA-licencet a Portsmouth
A Premier League-ből már kiesett klub későn adta be a szükséges papírokat.

Kettéválik a McLaren
Ferrari mintára szervezi át magát a brit cég

Megroggyant a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,79 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23.927,45 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama nem változott, csütörtökön is 19.550 forinton zárt, míg az OTP részvények ára 0,43 százalékkal 6.890 forintra csökkent.

Meztelen gyermekekről készült fényképeket és videofilmeket gyűjtött
Tiltott pornográf felvételekkel való visszaélés bűntettének gyanújával indult eljárás egy máriapócsi férfi ellen, aki meztelen gyermekekről készült fényképeket és videofilmeket gyűjtött - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Bogarásszon jobbnál jobb könyvek között!
Mintegy 50 ezer kötettel várja az érdeklődőket a csütörtökön kezdődő XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendég országa Izrael, a Budapest Nagydíjat pedig Ámosz Oz világhírű izraeli író veheti át a megnyitó után.

Leminősítette Görögországot a Moodys
Leminősítette Görögországot csütörtökön a Moodys Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy a súlyos adósság- és költségvetési gondokkal küszködő euróövezeti tagország adósságállománya a korábban becsültnél magasabb szinten stabilizálódhat, és finanszírozása is költségesebbnek bizonyulhat a vártnál.

Óriásplakátokon határolódik el a Fidesz Nagykanizsa polgármesterétől
Óriásplakátok jelentek meg a napokban Nagykanizsán, amelyeken a Fidesz elhatárolódik a város polgármesterétől, a szocialisták emberének nevezve őt.

Haiti menekültek lepik el Dominikát
Egyre több haiti állampolgár menekül a Dominikai Köztársaságba, az ország vezetése ezért nemzetközi segítség felgyorsítását sürgeti.

Robbanóeszközt találtak: újra járható a 83-as
Feltehetőleg egy második világháborús szárnyasbombára bukkantak az egyik raktáráruház mögötti területen.

Mérgező paprika a boltokban! Izomgörcs és tüdőkárosodás is felléphet!
A jelentések kétfajta termék kétfajta mérgéről számolnak be.

Ellopták a két oroszlánt
Elvittek két húszkilós betonoroszlánt egy komlói ház kertjéből kedden éjjel.

Nem volt jó a mai nap a pesti börzén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,79 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel 23 927,45 ponton zárt csütörtökön.

Kamionosok csapolták meg a kolléga járgányát
Két román kamionost értek tetten a rendőrök csütörtökön hajnalban az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán egy autós pihenőben. A két tolvaj éppen kollégájuktól, egy szlovén kamionos járművéből csapolt le 500 liter gázolajat és fejtette át az üzemanyagot a saját járművükben kialakított rekeszekbe.

Kampány nélkül veszi kezdetét a lengyel elnökválasztás
Több mint rendhagyó az a helyzet, melyben Bronislaw Komorowski, a szejm marsallja

Jól teljesített a csokigyár
Az idei első negyedévben 4,4 százalékkal növelte eladásait a világ vezető élelmiszergyártója, a svájci székhelyű, magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Nestlé.

Külföldi csapatokkal színesítené a Ligakupát az MLSZ
Egy este két döntőt rendeznek jövő szerdán a kecskeméti Széktói-stadionban, a labdarúgó Ligakupa és a női Magyar Kupa 2009/2010-es szezonjának az utolsó meccseit. A férfi kupafináléban Debrecen-Paks, a női MK-döntőben pedig FTC-MTK csata dönt a trófea sorsáról. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tervei szerint jövőre akár külföldi csapatok is indulhatnak a Ligakupában.

Gyerekpornót talált a rendőrség egy máriapócsi férfi gépén
 

Kétmilliárdos tulajdonosi kölcsönt kap a Malév
Az MNV a kormány által jóváhagyott 8 milliárd forintos keretből több mint 2 milliárdos kölcsönt nyújt a Malévnak. A légicég vulkáni hamu miatti vesztesége később újabb "beavatkozást" tehet szükségessé.

Jim Stark: Mintha a magyarságban lenne valami barokkos
Talán még a legádázabb filmrajongók is jobban ismerik Jim Stark magyar nagymamáját, mint őt magát. A nagyi játszotta ugyanis Lotte nénit Jim Jarmusch Florida, a paradicsom című filmjében. Ha Stark neve nem is mond sokat, a filmjei annál inkább: olyan indie-kedvencek vannak köztük, mint a Törvénytől sújtva, a Mystery Train és az Éjszaka a földön vagy a Tótumfaktum, a Levesben és az Elátkozott generáció. A filmrajongó ügyvéd a 80-as években Jim Jarmusch mellett tanulta ki a produceri szakmát, mostanában pedig főleg európai filmeket gyárt. Nemrégiben Magyarországon járt, hogy személyesen is konzultáljon Hajdu Szabolccsal, akivel együtt írják Hajdu Mirage című következő nagyjátékfilmjét. Stark mesélt nekünk arról, hogy miért nem csinálna soha hollywoodi filmet, hogy milyen a mazochista producer, és hogy a film jövője az interneten van. Emellett elárulta azt is, hogy az amerikai rendezők a fél karjukat adnák, hogy magyarok lehessenek.

A hideg időjárás prosztatarákot okozhat
A száraz, hideg időjárás és a prosztatarák gyakoribb előfordulása között összefüggést találtak az Idahói Állami Egyetem kutatói.

"Drámaírók sem találnak ki ilyet" - Edelényben kampányolt Orbán Viktor
Tervezett programját felborítva csupán helyi papokkal találkozott Edelényben Orbán Viktor, aki az egyik legkiélezettebb választókörzetbe ment kampányolni csütörtök délután. A Fidesz elnöke zárt körben beszélgetett hat pappal a hitoktatás fontosságáról és a cigányok jövőjéről, majd rövid beszédet tartott a templom előtt összeverődött tömegnek. A pártelnök azt mondta, bár drámaírók sem találnak ki az edelényinél bonyolultabb helyzetet, egyszerű döntést kell hozni a választások második fordulójában.

Billentyűs iPhone-klónokat hoz ki a Dell
Nagy tudású, az érintőképernyő mellett billentyűzettel is felszerelt iPhone-klón, Windows 7-es és Google-szoftveres telefon, és digitális tévézésre is használható kompakt táblagép - az Engadget kütyüblog kiszivárgott információkat szerzett meg a Dell idén várható mobil eszközeiről.

Bemutatkozott az új Fiat Uno
Kezdetben csak Brazíliában fogják árusítani a vadonatúj kisautót, később azonban Európába is eljuthat.

Feloldanák a Katyn-per titkosítását
Az orosz legfelső bíróság - a Memorial jogvédő szervezet keresetének helyt adva - jogsértőnek minősítette a katyni tömegmészárlás ügyében lefolytatott bírósági eljárás lezárásával összefüggő anyagok titkosítását.

Koraszülést okozhatnak a szájban lévő baktériumok
A várandósok szájüregében található kórokozók hozzájárulhatnak a koraszüléshez - állapították meg az amerikai Case Western Reserve egyetem kutatói.

Lovas balesete után ismét edzésben Kovács Sarolta
Lovas balesetét követően a vártnál korábban gyógyult, így a héten már el is kezdte az edzéseket Kovács Sarolta, a székesfehérváriak tavaly Európa-bajnoki hatodik, világbajnoki tizedik helyezett öttusázója.

Nem lesz Flash az iPhone-on
Az Adobe teljesen feladta a harcot, inkább a Google-lel dolgoznak tovább.

Őskori kocsimodellt találhattak
A nemesnádudvari lelet évezredes szemét lehet.

Julia Kristeva: Önmaga tükrében idegenként - részlet [könyvfeszt2010]
Julia Kristeva: Önmaga tükrében idegenként, Napkút kiadó, 2010, 224 oldal, ford.:Kun János Róbert Julia Kristeva az együttélés formáinak és az azokat jellemző korlátoknak a felismerésére, újragondolására invitálja az olvasót.

Nyomoz a rendőrség Kozma József feljelentése alapján
A csongrádi MSZP-SZDSZ-frakció vezetője tiltott pártfinanszírozásra gyanakszik a megyei önkormányzatnál.

Buszozzon az Inter és a Bayern is
A Barcelona és a Lyon 1720 km-t, 17 órát utazott, BL-elődöntőre nem a sztrádán szokás készülni.

Kulcsár-per: új eljárás lehet
Megalapozatlan és hiányos az elsőfokú ítélet, ezért új eljárást kért az ügyész a Kulcsár-per másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.

Életveszély a hipermarketben: összecserélte az energiaitalt a tisztítószerrel
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba csütörtökön egy fiatalembert, aki egy budaörsi hipermarketben lett rosszul, miután valamilyen erősen maró folyadékot ivott.

Repülő békát fedeztek fel
Több mint száz eddig ismeretlen állat- és növényfajt fedeztek fel kutatók a délkelet-ázsiai Borneó szigetén, köztük egy repülő békát és egy félméteres rovart.

2,16 milliárdos kölcsönt kap a Malév
A tulajdonosi kölcsön célja a nemzeti légitársaság rövid távú finanszírozási igényének megfelelő forrás biztosítása.

Saját garázsában gyújtotta magára autóját egy zsámboki férfi
A 49 éves áldozat a kocsija egyik ülésén egy benzines kannát helyezett el, majd belobbantotta azt, hogy így vessen véget az életének.

Holttestet találtak a lángoló autóban
Kigyulladt egy autó csütörtökön a Pest megyei Zsámbok egyik családi házának garázsában, oltás közben a kocsiban egy holttestet találtak

Annyira lassan ment, hogy megbüntették
Balesetveszélyes lassúhajtás miatt büntetett meg a rendőrség egy férfit az Egyesült Államokban: az illető óránként 8 kilométeres sebességgel haladt.

Új eljárást kért az ügyész a Kulcsár-per tárgyalásán
Megalapozatlan és hiányos az elsőfokú ítélet, ezért új eljárást kért az ügyész a Kulcsár-per másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.

A csepeli szavazás megbénításán dolgozik az MSZP és a Jobbik?
Az MSZP és a Jobbik vélhetően a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül Csepelen

Mozdulatlanná merevedett a rendőrök láttán
Álcázni próbálta magát egy virágtolvaj, de lebukott. A pécsi járőrök a feleségére figyeltek fel a kertvárosban kedd éjjel, aki egy kertes családi ház előtt ácsorgott.

Szárnyas bomba miatt lezárták a 83-as utat
Robbanóeszközt találtak Győr belterületén, a 83-as út közelében, emiatt lezárták az érintett szakaszt

Merre tart a mobilpiac?
Magyarország egyetlen, hagyományokkal rendelkező mobilszakmai eseménye idén a Szépművészeti Múzeumban kap helyet 2010. május 6-án Screen Evolúció néven.

Új eljárást kértek a Kulcsár-perben
Megalapozatlan és hiányos az elsőfokú ítélet, ezért új eljárást kért az ügyész a Kulcsár-per másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.

Pénzhez jut a Malév
Az állami kölcsön kihelyezéséről a pénzügyminiszter és kormány döntött.

Hagyó is perel
Jogi lépéseket tesz Hagyó Miklós a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatójának kiszivárgott tanúvallomásában foglaltak miatt. Az MSZP-s párttagságát felfüggesztett politikus csütörtökön azt mondta: főpolgármester-helyettesként sem utasítási, sem döntési, sem pedig munkáltatói jogköre nem volt. Megismételte, hogy áll minden vizsgálat elé.

Ambiciózus stuttgarti tervek
Az ősszel még a tabella alsó felében tanyázó VfB Stuttgart merész terveket szövöget, a svájci szakvezető, Christian Gross érkezése óta remeklő svábok nyáron elsősorban védelmüket erősítenék meg.

A hülyeség kora: egész estés filmet vetít az OzoneNetwork.hu-n a Föld napján
Sci-fibe oltott dokumentum-filmdrámával, A hülyeség korával ünnepli az OzoneNetwork az idén negyven éves Föld napját, a zöld mozgalmak ősét. A mozi tévépremierje 21 óra 5 perckor indul az OzoneNetwork tévéműsorán, de 16 órától éjfélig weboldalunkon is meg lehet nézni az egész filmet, az alábbi cikkben.

A Critical Mass miatt forgalomkorlátozások lesznek szombaton
A szombati Critical Mass miatt forgalomkorlátozások várhatóak a fővárosban. A kerékpáros felvonulás miatt 15.00 és 17.30 óra között nem lehet autóval közlekedni az Erzsébet híd Pestre vezető oldalán, a Lánchidat pedig teljesen lezárják

Rendőr mellé ült le a buszon egy körözött bűnöző, elfogták
 

Laborfalvi Rózának állít szobrot Miskolc
Szobrot állít Miskolc a város egyik leghíresebb tragikája, Jókainé Laborfalvi Róza emlékére.

Kólával oltotta el lángoló apját egy brit fiú
 

Mozzarellás tőkehalfilé
Hazánk ma is az egyik legkevesebb halat fogyasztó ország a világon, az egy főre jutó éves halfogyasztás 2-3 kg között van. Ezzel az igen gyorsan elkészülő recepttel szeretnénk mindenki kedvét meghozni a rendszeres halfogyasztáshoz, mert egészséges táplálkozásban kiemelten fontos szerepe van.

Energiaital helyett tisztítószert ivott egy férfi
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba csütörtökön egy férfit, aki egy budaörsi hipermarketben maró folyadékot ivott. A fiatalember véletlenül összecserélt egy energiaitalos dobozt egy tisztítószeres flakonnal.

Száz dollár egy orgazmusért
A Rutgers Egyetem agykutatója maszturbáló nőket vizsgál fMRI-vel.

Nácik kerültek a vöröskatonák helyére
Egy orosz veteránnaptáron összekeverték a győzteseket a vesztesekkel.

Szombat délután nem érdemes a belvárosban autózni
A Critical Mass kerékpáros felvonulás miatt lezárásokra, dugókra kell számítani.

Lady Gaga a popszakma legjobb teste akar lenni
Az önmegtartóztatás mellett kampányoló énekesnő mindenben a tökéletességre törekszik, ezért felvette Hollywood legismertebb személyi edzőjét, Harley Pasternakot, hogy segítségével megszerezze a hibátlan testet.

Rendőr mellé ült a buszon egy bűnöző Pécsen
A civil ruhás rendőr felismerte a körözött férfit, értesítette a kollégáit, a bűnözőt börtönbe zárták.

Edzésbe állt az öttusázó Kovács Sarolta
A tavalyi Eb-hatodik két héttel lovasbalesete után, a vártnál gyorsabban felépült.

Orbán: A második forduló a háromharmadról szól
A Fidesz elnöke egy széken állva kampányolt a bonyolult helyzetű Edelényben.

Retró stand up az Ikarosz fedélzetén
Közeleg a hétvége, egyre fáradtabbak vagyunk, de szerencsére a tévét nem a lelkiállapotunk hajtja.

A Ryanair visszakozott és fizet
A légitársaság kifizeti az utasoknak a légtérzár miatti szállodai és étkezési kiadásokat.

Norvégiában megszűnt a repülési korlátozás
Kinyitott a repülőtér Helsinkiben is, péntekig nem várható fennakadás.

Saját sajtóosztálya tagadja le Orbán Viktort
Orbán Viktor szerint "az élet nem tette könnyűvé" a Borsod megyei Edelény és térsége, azaz a 8-as számú választókerületben élők döntését; a Fidesz elnöke a település görög katolikus temploma előtt csütörtökön arra kérte a választópolgárokat, hogy a második fordulós szavazáskor őrizzék meg a tisztánlátásukat.

Súlyos terrortámadás érheti Delhit
Fokozta a biztonsági készültséget a rendőrség India fővárosának piacainál, bevásárlóközpontjainál, és a turisták által kedvelt helyeinél, miután az Egyesült Államok különleges figyelmeztetést küldött, hogy Delhit terrortámadás érheti - közölte csütörtökön az indiai rendőrség.

Autósok, szombaton Critical Mass, készüljenek!
Szombaton komoly, de nem kikerülhetetlen forgalmi korlátozások mellet zajlik a több tízezres Critical Mass biciklis és babakocsis felvonulás.

Ki hány millióval távozik a Bajnai-kormányból?
Bajnai Gordon miniszterelnök jótékony célra ajánlotta fel 4,5 millió forintos lelépési pénzét. Négy miniszter 6,6 millió forintot tehet zsebre, tizenegy pedig 3,3 millió forintot. A miniszterek fizetése egyébként 15 százalékkal csökkent a kabinet hivatalba lépésekor, 2006 előtt pedig a hathavi juttatásnál jóval nagyobb összegű lelépési pénz járt a távozó állami vezetőknek.

Kulcsár-per: új eljárás lesz
Megalapozatlan és hiányos az elsőfokú ítélet, ezért új eljárást kért az ügyész a Kulcsár-per másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.

Engedett a halálos fenyegetésnek a South Park
Engedtek a South Park alkotói egy amerikai muszlim csoport fenyegetésének, így Mohamed prófétát cenzúrázzák a botránysorozat legújabb részében. Az alkotók megváltoztatták a múlt heti, jubileumi 200. adásukat is, melyben Mohamedet egy medvekosztümben ábrázolták.

A rendőr mellé ült le a körözött bűnöző
Szabadságát töltötte, mégis munkába állt egy pécsi rendőr, amikor a buszon épp mellé ült le egy körözött bűnöző.

235 milliárdos segítségre van szüksége az egészségügynek
A Magyar Kórházszövetség szerint az egészségügyi intézmények gazdasági ellehetetlenülésének elkerüléséhez 235 milliárd forinttal kellene növelni az idén a gyógyításra-megelőzésre szánt előirányzatot

A vártnál jobban nőttek a termelői árak az USA-ban
A vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai termelői árak márciusban

Nincs kormánya Belgiumnak
Újra nincs kormánya Belgiumnak. Yves Leterme kormányfő Albert királynak jelentette be, hogy lemond.

Baranyában csak Komlón szavaznak majd
Baranya hét választókörzetéből már csak egyben kérdéses az egyéni képviselői mandátum sorsa: a 4. számú komlói körzet az, ahol újra az urnákhoz várják a szavazókat.

235 milliárdos pluszforrásra várnak a kórházak
A Magyar Kórházszövetség szerint az egészségügyi intézmények gazdasági ellehetetlenülésének elkerüléséhez 235 milliárd forinttal kellene növelni az idén a gyógyításra-megelőzésre szánt előirányzatot - közölte a szervezet ügyvezető elnöke csütörtökön Egerben.

Ungvári és Csernoviczki Eb-döntős
Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva bejutott a döntőbe, míg Karakas Hedvig a bronzéremért küzdhet a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Nyílt levél Orbánnak
Tíz pontban fogalmazta meg elvárásait az új kormánnyal szemben Miskolc szocialista polgármestere. Tisztességet és partnerséget kért Káli Sándor, aki a választások második fordulóján próbál egyéni mandátumhoz jutni.

Három robbanás volt Bangkokban
Három kis robbanás történt csütörtök este a thaiföldi fővárosban ahhoz a helyhez közel, ahol hetek óta tüntetést tartanak a kormány ellenfelei.

Holttestet találtak egy kigyulladt autóban Zsámbokon
 

Fotóalbummal tisztelegnek a lengyel menekültek előtt
A Budapesti Történeti Múzeumban bemutatták a lengyel Rytm kiadó gondozásában megjelent, Emlékezés-Pamiec - lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 című, kétnyelvű (lengyel-magyar) albumot, amely tiszteletadás azoknak a magyaroknak, akik 1939-ben mintegy 120 ezer lengyel menekült előtt nemcsak hazájuk határait, de "szívüket és otthonukat" is megnyitották.

A rendőrség felvetette Hagyó meggyanúsítását
A rendőrség felvetette, hogy Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes gyanúsítható a BKV-ügyben. Az ügyészség azonban ezt nem látta bizonyítottnak, ezért az előterjesztést visszaküldték a rendőrségnek. Erről Ihász Sándor fővárosi főügyész beszélt a Heti Válasznak.

PwC: Máshova mehetnek a multik, ha késik az adócsökkentés
Tucatnyi multinacionlis cég tervezi, hogy szolgáltatóközpontot nyitna Magyarországon, de könnyen más ország mellett dönthetnek, ha valóban 2014-re tolódik az adócsökkentés - vélik a PricewaterhouseCoopers elemzői.

Naponta egy alma a doktort távol tartja - de mennyire távol?
Egy új vizsgálat szerint sok gyümölcs és zöldség fogyasztása csak kis mértékben csökkenti a rosszindulatú daganatos betegségek kockázatát, ez nem változtat azon, hogy ezek az egészséges tápanyagok sok más betegség ellen is védenek - írta a világ egyik legrangosabb orvosi hetilapja, az angol The Lancet.

Az NBC-nek kell még egy évad Parenthood
Az NBC a héten jelentette be azt, amit hetek óta már mindenki biztosra vett: a hányatott sorsú Ron Howard-sorozat, azaz a Parenthood hoz olyan számokat a midseasonben, hogy érdemes kegyen egy újabb nekifutást adni neki, így kérnek belőle még egy évadot, egyelőre ismeretlen epizódszámmal.

Beckhamnét nem érdkeklik a negatív kritikák
Az egykori Spice Girl tesz rá, ha valakinek nem tetszik, amit csinál, főleg, hogy teljesen hiányzik belőle a késztetés, hogy mindenkinek meg akarjon felelni.

Az elemzők még nem aggódnak Görögország miatt
Szerintük az eurózóna nem hagyja magára Görögországot.

Nem lesznek fogorvosi rendelőknek adott HM-megbízások
Szijjártó Péter azt ígérte, a Fidesz-kormány felderíti a szerződés ügyét.

Bíróság elé kényszeríthetik Lindsay Lohant
Miután Lindsay Lohan április tizennegyedikén és huszonegyedikén is elfelejtett vallomást tenni a velencei bíróság, vádlói arra kérték a bíróságot, tegyék kötelezővé a megjelenést Lindsay Lohan számára,

Úttestre szaladt a kisgyerek, az autó nem tudott megállni
Egy 12 év körüli gyermeket gázolt el egy autó Debrecen belvárosában csütörtökön délután.

Egy újabb iskolányi pedagógus kerülhet az utcára
Újabb pedagógus-elbocsátási hullám ellen tiltakozik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekképviselet úgy tudja, a főváros oktatási bizottsága szerdán úgy döntött, hogy 86 tanári álláshely megszüntetését javasolja a közgyűlésnek 2010-ben.

Szép napunk lesz holnap
Éjszaka átmenetileg a Dél-Dunántúlon is csökken a felhőzet, majd napközben ugyancsak délen, délnyugaton számíthatunk több felhőre, az ország többi részén többnyire csak fátyolfelhők szűrik a napsütést.

A rendőrség szerint Hagyó gyanúsítható volt
Az ügyészség ezzel szemben nem látta kellőképpen alátámasztottnak a rendőrségi véleményt.

Hármas iker kisbárányok születtek Tiszadadán (+kép)
Hármas iker kisbárányok születtek a Szabolcs megyei Tiszadadán, Bényei János nyugdíjas állomásfőnök portáján. Birkáknál - ahogyan a kecskéknél - már az ikerszülés is ritka, a hármas iker pedig szinte szenzációnak számít.

Sztrájkolnak a spanyol hírügynökség dolgozói
Kétnapos sztrájkba léptek csütörtöktől az EFE spanyol hírügynökség alkalmazottai a tervezett bércsökkentés ellen tiltakozva.

Autós üldözés: a rendőrségi útzárat is áttörték a terepjáróval
Több lövés is eldördült egy autós üldözéskor csütörtök délután a fővárosban 

Meggondolta magát az öngyilkosjelölt?
Vagy meggondolta magát az öngyilkosjelölt, vagy csak egy jót akart szórakozni az az illető, aki a síneken állt, amikor jött a vonat, de elugrott előle. Lehet, a mozdonyvezető jobban megijedt a helyzettől, mint maga a jóember.

Orbán: Őrizzék meg tisztánlátásukat az edelényiek
Orbán Viktor szerint

„A Fidesz-kormány felderíti a HM fogorvosi szerződésének ügyét”
A Fidesz-kormány vállalja, hogy felderíti a Honvédelmi Minisztérium (HM) és egy fogorvosi cég között megkötött szerződés ügyét

Azonosították a Harta mellett talált holttestet
Egy március 19-én eltűnt, 51 éves budapesti férfi holttestét találták meg kedden a Dunában Harta mellett 

Kábítószer az összeeszkábált kétajtós szekrényben
A sátoraljaújhelyi rendőrök

Zöld fordulatot sürget az IKSZ
Zöld fordulatot szorgalmazott a Föld napja alkalmából az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az ORTT döntésével az egyetemes értékek ellen szavazott
A Magyar Katolikus Rádió az alapítása óta eltelt közel hét év során bizonyította, hogy közszolgálati műsora megfelel az igényesség, a korszerűség és az elfogulatlanság követelményének. Katolikus, azaz egyetemes szemléletmódja alapján műsorai mindenkihez szólnak, határainkon innen és túl. Ezeknek az értékeknek a továbbadását nehezíti az ORTT döntése, amellyel megfosztja a katolikus rádió budapesti hallgatóit a jó minőségű URH-vétel lehetőségétől

Újrakezdték a Kulcsár-pert
Iratismertetéssel kezdődött Kulcsár Attila és társainak sokmilliárdos sikkasztás vádjával indult büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon csütörtökön.

235 milliárdos plusz forrásra várnak a kórházak
A Magyar Kórházszövetség szerint az egészségügyi intézmények gazdasági ellehetetlenülésének elkerüléséhez 235 milliárd forinttal kellene növelni az idén a gyógyításra-megelőzésre szánt előirányzatot - közölte a szervezet ügyvezető elnöke csütörtökön Egerben.

Holttestet találtak egy garázsban kiégett autóban
Kigyulladt egy autó csütörtökön a Pest megyei Zsámbok egyik családi házának garázsában, oltás közben a kocsiban egy holttestet találtak - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kósa: mindenki dolgozzon
Kósa Lajos szerint teljesen másik Magyarországot kell építeni, és ennek egyik alapja, hogy mindenkinek dolgoznia kell ebben az országban.

Öccse és Coulthard is kiáll Schumacher mellett
Michael Schumacher eddig nem szerepelt túl fényesen hároméves kihagyása után, ám a legtöbben védelmükbe vették a hétszeres világbajnokot. Bernie Ecclestone után David Coulthard és a rekordbajnok öccse, Ralf is türelmet kért a Mercedes GP klasszisának.

Beperelte a fogyasztóvédelem a PPO-üzemeltetőt
A bíróságon próbálja elérni a fogyasztóvédelmi hatóság, hogy a PPO egyenlegfeltöltő portál visszafizesse ügyfeleinek a jogszerűtlenül levont regisztrációs díjat. A közérdekű keresettől függetlenül több vizsgálat, illetve rendőrségi nyomozás is folyik az ügyben.

Hordágyon vitték le Ungvári ellenfelét
Ungvári Miklós és Csernoviczki Éva bejutott a döntőbe, míg Karakas Hedvig a bronzéremért küzdhet a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Az egész életükben tüdőproblémákkal küzdhetnek a koraszülött babák
Az igen korán, a 25. terhességi hét előtt született gyerekeknél élethosszig tartó tüdőproblémák léphetnek fel, beleértve az asztmát is. 

Meghússzorozódtak a Jobbik kiadásai 2009-ben
Egy év alatt megsokszorozódtak a Jobbik bevételei és kiadásai. A párt a 2009-es EP-választások kampányát és a választásokra való tavaly őszi felkészülést több mint 41 millió forintból finanszírozta, pedig az azt megelőző években alig pár millióból gazdálkodott. A párt jól keresett a négy évvel ezelőtti MIÉP-es választási szövetséggel, működési költségeit pedig minimális összegből fedezte.

Eltűnt Szabó Patrícia blogja és videója
A Cosmopolitan volt főszerkesztőjének videója már nem látható az RTL Klub internetes oldalán. A csatorna nem kíván többet foglalkozni az üggyel.

Bírósági döntés a PANNÓNIA sajtról
Évekig tartó eljárást lezárva, a Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát és elrendelte a PANNÓNIA szó védjegyként történő bejegyzését. A Danubia Szabadalmi és Jogi Iroda Kft. szakértője szerint a döntés egyúttal a védjegy oltalmának elismerése.

Amíg nincs újkrumpli: variációk burgonyapürére
Lassan lesz majd megfizethető újburgonya is a piacokon, de addig is, időzzünk el egy kicsit a különböző burgonyafajtákon és próbáljuk ki az alábbi burgonyapüré-variációkat. Nincs sok időnk, mert hamarosan jön a petrezselymes krumpli szezonja és egy időre elfelejtjük majd a burgonyapürét, mint köretet.

Nem kockáztat a tévés piac - jórészt marad a régi recept
A bevételek 2009-es csökkenése után még mindig érződik a válság a televíziós iparban: a MIPTV nevű, Cannes-ban rendezett tévés vásárra 11 ezer 600 vásárló és eladó regisztrált ugyan, de a kreatívok legjobb ötletei fiókban maradtak, a szakma óvatos volt, vadonatúj, nagy sikert ígérő formátumok és műsorok alig kerültek elő. A 3D-s tévéműsorok száma is csekély volt, aki viszont speciális tartalmat keresett, annak nagyon kellett küzdenie érte. Mintegy mellékesen megtudtuk, hogy a Tv2 tulajdonosa saját formátumként árulja külföldön a nyilvánvaló koppintást, a Hal a tortán-t, és azt is, hogy nem telenovella érkezik az RTL Klubra a Mónika show helyére.

Minden weboldal lájkolható
Most a Google van a web középpontjában, de a Facebook mindent megtesz, hogy elmozdítsa onnan. Algoritmusok helyett a közösség rendszerezheti a webet.

Kínában már 18 millió felett van a 3G-t használók száma
Ebből négymillió idén, az első negyedévben fizetett elő.

Horváth Éva lehet Tilla társa a Megasztár5-ben?
A Blikk és a Bors is állítja, hogy az RTL Klub Reggelijéből nemrégen kiebrudalt Horváth Éva is esélyes lehet arra, hogy Tilla műsorvezető társa legyen a már májusban debütáló tehetségkutató műsorban.

Rihannának már nem fáj a bordája
A 22 éves énekesnő Last Girl On Earth turnéjának svájci állomásán ütötte meg a bordáját hétfőn, de mint azt Rihanna szóvivője a People magazinnak elmondta, a gyors orvosi ellátásnak, kontrollnak köszönhetően az énekesnő jól van, és folytatja a koncertkörutat.

A Nap, ahogy még soha nem láttuk
A NASA legmodernebb űrszondája még a tudósokat is elkápráztatta képeivel.

Ki nyelte le a Könyvfesztivál.hu-t?
Miért nem sikerült megszereznie a Budapesti Könyvfesztiválnak a www.konyvfesztival.hu url-t, és arra miért mindig a Mozaik Kiadó jelenik meg?

Áthajtott a közterület-felügyelő lábán
A szekszárdi autós ellen eljárás indult.

Ismét sztrájkolnak a görög közalkalmazottak
Félnek, hogy visszaszorítják az adóelkerülést, ami évente 15 milliárd euró bevételkiesést okoz.

Geráék a sztrádán edzettek
A hamburgi EL-elődöntőre 17 órát buszozó Fulham dugóba került, az edző megfuttatta a csapatot.

Pásztortűz és nyilvános akasztás Szent György-napon
Ezen a héten a szubjektív programajánló a Szent György-naphoz kapcsolódik, a hétvégére úgyis jó időt mondanak, aki teheti, töltse a szabad levegőn!

Érettebb lett a társaság
Komoly tartása volt a brit csapatnak, érezni lehetett az elejétől, hogy nem lesz egyszerű behúzni a győzelmet.

Új "színpad" nyílik a Nemzetiben
A díszletfestőműhelyben játsszák el ahogy a bajor falu lakói hajtóvadászatot indítanak egy meleg férfi után. A Vadászjelenetek című darabot Alföldi Róbert rendezte.

7 átszállással, 1 nap alatt Madridban a Pool
A vulkán miatt buszoztak és vonatoztak az EL-meccsre Gerrardék, mielőtt Bordeaux-ból felszálltak.

Szombaton kezdődik a kalapácsvető sorozat
A Hammer Throw Challenge összdíjazása 202 ezer dollár, később Pars Krisztián is csatlakozik a mezőnyhöz.

Impreza-verő Volvo C30
A svédek versenyautó-építő partnere készítette az összkerék-hajtású, 405 lóerős háromajtóst.

Kidőlt a Szolnok amerikai kosarasa
Az amerikai Kammron Taylor otthon kezelteti edzésen megsérült ujját.

coco twitter
Bár Ice T nejének szeméremajkait a kiposztolt fotón épp takarosan fedi a gyantacsík, leszedték a képet. Persze nem elég gyorsan.

Nagy zaj lesz, de ne ijedjen meg!
Elnézést kér az esetleges kellemetlenségek miatt a Honvédelmi Minisztérium (HM), amelyet a közös magyar-amerikai légi hadgyakorlaton részt vevő gépek zaja okozhat az érintett városok lakóinak.

MSZP-Fidesz-paktum? - Közel 300 millió forint érdekes útja
Vajon 2010-ben még mindig a magyar adófizetők feladata például a szlovákiai magyarság internethez juttatása? A határon túli magyar politikai klientúrán kívül kik profitálhattak egy "nemzetmentő kamuprojektből"? A szlovákiai parameter.sk tényfeltáró írása arról, hogy a Szövetség a Közös Célokért mintegy 285 millió magyar adóforintot inkasszált a legkülönfélébb jogcímeken a szervezet működtetésére.

Tovább gördül a pszichiátriai botrány: újabb ember őrizetben
Újabb embert vettek őrizetbe a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthon dolgozói közül, akit zsarolással gyanúsítanak - közölte Téglás Péter, a kiskunhalasi ügyészség vezetője.

Nyilvánosságra hozná a sztár szexvideóit
Jennifer Lopez első férje, Ojani Noa elhatározta, hogy mindenáron kiad néhányat házi videófelvételeiből, amelyekből jónéhányon Jenniferrel látható intim körülmények között - írja a NapiászOnline.hu.

19 év börtönt kaptak Meggyes házának felgyújtói
Összesen 19 év börtönbüntetésre ítélte Meggyes Tamás fideszes esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtóit csütörtökön első fokon a Tatabányai Városi Bíróság.

Vácon és Szigetszentmiklóson lesz voksolás
A Pest megyei tizenhat egyéni választókerület közül mindössze kettőben nem dőlt el a mandátum sorsa a 2010-es országgyűlési választások első fordulójában. A váci és a szigetszentmiklósi körzetben is hárman-hárman indulnak a vasárnapi második fordulóban.

További alapkamat-csökkentésre számítanak
A megkérdezett 27 elemző közül 24 további, 25 bázispontos kamatcsökkentést, a többi három kamattartást vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, így az alapkamat 5,25 százalékra süllyed.

Megnövekedett forgalomra számít a WizzAir Budapesten
A Wizz Air Budapesten 25 százalékos éves növekedéssel 1,25 millió utasra számít 2010-ben a múlt évi egymillió utas után 

Rossz éve volt a szlovák idegenforgalomnak
Rossz évet zárt tavaly a szlovák idegenforgalom: a statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett adatai szerint a vendégéjszakák száma 26,5 százalékkal visszaesett, 1,3 millióra. A bevétel 18,6 százalékkal csökkent az előző évhez képest, 230,3 millió euróra.

Verebes József edzőakadémiát indít
A Verebes Edzőakadémia elsősorban azért jött létre, hogy feltámassza a magyar labdarúgó kultúrát és ápolja a magyar edzőlegendák szellemi örökségét - hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett egy angyalföldi fideszes képviselő
Egy ingatlaneladási ügy miatt hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az ügyészségen az angyalföldi önkormányzat egyik Fidesz-KDNP-s képviselője. A politikus szerint a kerület szocialista polgármestere és alpolgármesterei a képviselőtestület megkerülésével adtak el 2008-ban egy telket a Hídépítő Zrt-nek.

Bővíti budapesti bázisát a Wizz Air
A Wizz Air diszkont légitársaság bejelentette, hogy tovább növeli budapesti bázisát és egy újabb Airbus A320-as gépet állít szolgálatba Ferihegyen. Az új géppel nő a Budapestről induló járatok száma és új célállomások is megjelennek a kínálatban.

A világelitbe jutásért döntőzik a hokiválogatott
A világelitbe jutás a tét a pénteken 20 órakor kezdődő szlovén-magyar divízió I-es jégkorong világbajnoki mérkőzésen. Amelyik válogatott győz, jövőre a szlovákiai vb-n a világ legjobb 16 csapata között szerepelhet. A korábban a szlovén együttest is irányító magyar szövetségi kapitány, Ted Sator kiadta a jelszót: távol tartani a korongot a kaputól, és nyugodtnak maradni támadásban.

Feltámasztaná a magyar stílust Verebes
Verebes József edzőakadémiát indított, melynek célja a magyar labdarúgó-kultúra feltámasztása és a magyar edzőlegendák szellemi örökségének ápolása.

Molnár Gyula igenis büszke az MSZP-re
Na tessék, minek kellett hazudozni? Miért siránkozott annyira az LMP?

Anyázzuk végig az M6-ost!

Gyereket gázoltak el Debrecenben

Romantically Challenged: Alyssa Milano, a párkapcsolati specialista
A szitkomokra könnyen rámondja az ember, hogy szerethetőek vagy sem, hiszen a tévézés egyik legszubjektívebb elemét alkotja a műfaj.

Autós üldözés és lövések a XIX. kerületben
Úgy tudni, hogy lövések is dördültek, az esetről azonban a BRFK későbbre ígért tájékoztatást.

Példátlan: Homár-kommentelőket fenyeget az Aeroviva
Sok éve írjuk a Homárt, a műfajból következően néha csapkodnak a villámok, de az ismert utazási iroda most új színt tudott hozni a szolgáltatók és ügyfelek örök harcába.

Gyógyító meditációra kéri rajongóit a Beastie Boys rákos tagja
Adam Yauch e-mailben kérte fel a rajongóit, hogy napi kétszer összpontosítsanak arra, hogy elpusztítsák a rákos sejteket.

Ungvári és Csernoviczki döntős a cselgáncs Eb-n
Ungvári a spanyol Uriartéval, Csernoviczki a román Dumitruval küzd, Karakas a bronzért lép tatamira.

Bajnai: az adócsökkentés nem lesz, hanem van
A kormányfő szerint január elsejével a kormány az elmúlt 20 év legnagyobb, egy lépésben megvalósuló adócsökkentését hajtotta végre, amelynek eredményeként 400 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál és egy átlagos keresetű munkavállaló nettó 4-6 heti bérrel többet visz haza.

Kórházba vitték Rihannát
Rihannát egy bordatörés miatt be kellett szállítani egy zürichi kórházba. A svájci kórház körültekintésének köszönhetően hamarosan jobban lett, és pár nap múlva kiengedhették.

A fogyasztóvédelem beperelte a www.ppo.hu üzemeltetőjét
Az internetes egyenlegfeltöltő portál jogalap nélkül vont le 2490 forintot felhasználóitól éves regisztrációs díj címén 2010. január 11-én.

Itt a Shrek 4!
A Shrek című animációs film negyedik, várhatóan befejező részével, a Shrek a vége, fuss el véle című produkcióval nyílt meg szerdán este a New York-i Tribeca Filmfesztivál.

Kínos: összekeverték a náci katonákat a szovjet katonákkal
Botrányt kavart az a plakát formájú naptár, amelyen egy orosz kiadó összekeverte a náci Németország katonáit a szovjet katonákkal. A kínos hibáról az orosz NTV televízió számolt be csütörtökön.

Az LMP kért valamit a Fidesztől
A Lehet Más a Politika (LMP) nyílt levélben kérte Orbán Viktortól, hogy a kormányalakításkor továbbra is tartsa fenn az önálló környezetvédelmi tárcát.

További kamatcsökkentéssel számolnak az elemzők
A megkérdezett 27 elemző közül 24 további, 25 bázispontos kamatcsökkentést, a többi három kamattartást vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülésétől, így az alapkamat 5,25 százalékra süllyed.

Így még nem láthatta a Napot!
A képet közlő műholdat a NASA az Élet egy csillaggal program keretében indította el.

Balhé a Jobbikban! Kiakadtak Vonáékra a borsodiak
A polgári pártnak nem csak az állva maradt szocialista vagy jobbikos jelöltek ellen kell küzdenie: két független induló miatt is fájhat a pártvezetők feje.

Közel 200 ezer magyar turista látogatott Görögországba
Tavaly mintegy 150-200 ezer magyar turista látogatott Görögországba, az idén a gazdasági válság ellenére a forgalom növekedésére számítanak - mondta Tzanetos Karantzisz, Görögország gazdasági és kereskedelmi követe az MTI-nek a Görög nemzeti napok turisztikai rendezvénysorozat megnyitóján csütörtökön Budapesten a Nagyvásárcsarnokban.

Egyértelmű felhatalmazást kapott a Fidesz
Navracsics Tibor szerint a parlamenti választás első fordulójának részvételi adatai és mandátumaránya azt bizonyítják, hogy a választópolgárokat nem lehet megtéveszteni, ők szavazataikkal egyértelmű felhatalmazást adtak a Fidesz

Hat hely kiadó még Jász-Nagykun-Szolnok megyében
A nyolcból hat egyéni parlamenti mandátum sorsáról döntenek még a polgárok április 25-én Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 2010-es országgyűlési képviselő-választás második fordulójában. A megyében április 11-én két választókerületben - a jászapáti, illetve a karcagi központúban - volt érvényes és eredményes a voksolás, mindkét helyen a Fidesz-KDNP jelöltje nyert.

Kínában már 18 millióan használnak 3G-s telefont
Kínában 4 millió 830 ezren fizettek elő a nagy sebességű mobil hozzáférést biztosító 3G szolgáltatásra az idei év első negyedében, s ezzel az országban 18 millió fölé emelkedett a felhasználók száma

Iratismertetés és újságírók tömege a Kulcsár-ügy tárgyalásán + Képriport
Iratismertetéssel kezdődött Kulcsár Attila és társainak sokmilliárdos sikkasztás vádjával indult büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon csütörtökön.

21 választókerületben lesz szavazás Budapesten
A fővárosban 21 választókerületben járulnak az urnák elé a szavazók április 25-én vasárnap, az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában. Ez azt jelenti, hogy a 23 fővárosi (önkormányzati) kerületből 16 kerület illetve kerületrész érintett a második fordulós szavazásban.

Kórházban egy H1N1-gyel fertőzött kismama
A 21 hetes várandós nő állapota súlyos, de nem életveszélyes - értesült az Inforádió.

Lemondott a Belga kormány
 

Egy csapat rendőrkocsi eredt a fejvesztve menekülő autós nyomába Budapesten
Több lövés dördült el egy csütörtöki autósüldözés során Budapesten - írja az MTI. Az egyelőre nem világos, hogy a rendőrök lőttek a menekülő autóra vagy fordítva. A Független Hírügynökség szerint a menekülő autós több rendőkocsit megrongált.

Hogyan ejtsük ki helyesen az Eyjafjallajökull nevét?
Világszerte az izlandi vulkánkitöréssel van tele a média, és az újságírók több-kevesebb sikerrel próbálkoznak a vulkán nevének kiejtésével. Egy videofilm megmutatja, hogyan kellene ezt helyesen megtenni.

Sajátélmény: bosszúálló expartner keseríti az életünket
Levélírónk egy apával kezdett kapcsolatot, és kettőjük viszonya teljesen felhőtlen is - azonban társa egykori partnere az összes lehetséges módon igyekszik tönkretenni az életüket: a férfi a gyermekét szinte már nem is láthatja, és mindennaposak az alaptalan feljelentések, zaklatások. Sajátélmény egy bosszúálló exről.

Allergia: az éghajlatváltozás növeli a pollenmennyiséget
Az egész világot érintő éghajlatváltozás is felelős azért, hogy egyre több a pollenallergiás.

Evezős edzőközpont épülhet Pesterzsébeten
A Magyar Evezős Szövetség három és fél hektáros ingatlanrészt bérel 30 évig.

Becsapódott egy rakéta Eilat közelében
A másik Katyusa a jordániai Akaba környékén, egy üres hűtőházban robbant fel.

Demi Moore nem festeti a haját, kitépi
A színésznő a belső szépségen keresztül akarja elérni a külsőt.

Hol nézzük a vb-döntőt?
Pénteken este nyolckor Ljubljanában a becslések szerint 1000-1500 magyar szurkoló biztatja majd a magyar válogatottat, de lélekben az itthon maradt hokiszurkolók is ott lesznek a csarnokban.

Az éghajlatváltozás növeli a pollenmennyiséget
A globális felmelegedés miatt sok az allergiás.

Ungvári és Csernoviczki elődöntős a cselgáncs Eb-n
Ungvári Miklós szlovén Csernoviczki Éva orosz ellenféllel küzd a döntőért, Karakas a vigaszágon.

Elkészült az új Fiat Uno, és hozzánk is jön
Célszerű kis doboz, amilyen az elődje volt, kedves karakterrel.

Jövő szerdán két futballdöntőt rendeznek Kecskeméten
Előbb az FTC és MTK a női Magyar Kupáért, majd a DVSC és a Paks a Ligakupáért játszik.

A függetlenség hajnalán
A- Irwin Shaw-Robert Capa: Izraeli riportok - Robert Capa 94 fotójával Fordította: Résch Éva Park Kiadó, 2009, 114 oldal, 4900 Ft.

Larry King neje a gyerekek edzőjével volt a hitvesi ágyban
A feleség egy baseball edzővel csalta férjét, míg ő a húgával tartott fent viszonyt.

Uzsoráson kattant a bilincs Dombóváron
Újabb uzsorást vettek őrizetbe Dombóváron, a zsarolással gyanúsított nő havi 100 százalékos kamatra adott kölcsön rászorult embereknek, akiket családtagjaival fenyegetéssel vett rá a törlesztésre.

Olvasgasson nagyon szép elképzeléseket!
Ahány párt, annyi elképzelés a korrupció letörésére, ezeket elemezte a Transparency International. A civil szervezet kérdéseket is megfogalmazott a pártoknak. A Fidesz egyelőre a "felhatalmazásra" vár, a Jobbik a körmére nézne a kampánypénzt költő pártoknak, az MSZP antikorrupciós hivatalt hozna létre, az LMP a közbeszerzések rendszerét alakítaná át. Olvasgasson nagyon szép elképzeléseket!

400 munkahelyet hoz Magyarországra a Bosch
Megkezdődött a Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése, az első gyártósor augusztusban érkezik meg, az áttelepítés befejezésére az előzetes tervek szerint 2011 augusztusában kerül majd sor - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

"A Fidesz választási háborúvá változtatta a kampányt"
A Fidesz tovább folytatja a Kubatov-módszer alkalmazását - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az MSZP országos elnökségének tagja. Vadai Ágnes szerint erre utal, hogy a Fidesz több fővárosi választókörzetben is megtéveszti a választókat. A szocialista politikus hozzátette, ez az utolsó figyelmeztetés Magyarországnak Orbán Viktor túlhatalmának megakadályozására.

Bukarest nem tiltja, hogy a dalai láma belépjen Romániába
Bár nem Bukarest hívta meg romániai látogatásra a dalai lámát, s Románia egyetlen Kína létezését ismeri el, ez nem jelenti azt, hogy a buddhista vallási vezető nem léphet be az országba - írta csütörtökön az Új Magyar Szó (ÚMSZ).

Egymilliós bírságot fizethet a Pioneer Hi-Breed Kft.
Egymillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a vetőmag-nemesítő és forgalmazó Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.-t, mert a társaság tavaly májusban közzétett egyik reklámja megtévesztésre alkalmas volt.

HM+fogászat: "törvényes volt a szerződés"
Egy törvényes és szabályos szerződést rágalmaz csütörtöki számában a Magyar Nemzet a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint.

Autós üldözés és lövöldözés Budapesten
Több lövés is eldördült egy autós üldözéskor csütörtök délután a fővárosban - értesült az MTI rendőrségi forrásból.

Egymillió munkahelyet ígért Orbán Viktor
Összefogottabb, koncentráltabb, és fejlesztésközpontúbb közmunkaprogramot hirdet meg az új kormány. Tíz éven belül egymillió munkahelyet ígérnek - ezt mondta Orbán Viktor kampánykörútjának utolsó állomásán, csütörtökön, Miskolcon.

Meglepő! A liberálisok a katolikusoknak drukkoltak!
Fontos közszolgálati feladatot tulajdonított az pártelnök a médiumnak.

Jávor:
Jávor Benedek, az LMP fővárosi listavezetője a köztévé reggeli műsorában elmondta: a Fidesz kétharmadának kérdése a választási hajrában túl van misztifikálva, az esetek döntő többségében egy sima többségi kormányzat is át tudja nyomni a parlamenten azokat a döntéseket, amelyeket szükségesnek lát.

Tarlós: Demszky beszél évek óta a kerületek megszüntetéséről
Demszky Gábor főpolgármester mondja évek óta, hogy meg kell szüntetni és meg akarják szüntetni a fővárosi kerületeket, mi ilyet az életben nem mondtunk

Tetten érték a gázolajtolvajokat
Tetten értek a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fonyódi autópálya-alosztályának járőrei csütörtök hajnalban két, román nemzetiségű kamionost, akik az M7-es autópálya mellett egy pihenőben álló szlovén kamionból éppen 500 liter gázolajat fejtettek le a saját járművükbe.

Ismét uzsorást fogtak el Dombóváron
Újabb uzsorást vettek őrizetbe Dombóváron, a zsarolással gyanúsított nő havi 100 százalékos kamatra adott kölcsön rászorult embereknek, akiket családtagjaival fenyegetéssel vett rá a törlesztésre.

A vasúti sorompó fogta meg a tolvajbandát
Egy sorompóval lezárt vasúti átkelő és a tilos jelzés állta útját egy öt fős menekülő tolvajbandának Karcagnál.

Autós üldözés több kerületen át, lövöldözés a Ferencvárosban
Több lövés is eldördült egy autós üldözéskor csütörtök délután a fővárosban 

Újabb botrány: ismét durva mérgek a paprikában
Még csak két hét telt el a múltkori paprikabotrány óta, most két újabb brüsszeli jelentés kezdi borzolni a kedélyeket aélelmiszer-biztonsági honlapon. Tovább gyarapodott ugyanis a Magyarországra beérkezett mérgek tárháza. Ezúttal hexaklórt (általános sejtméreg) és quintozene-t (gombaölő, sejtméreg stb.), valamint ismét ciánvegyületet találtak paprikákban a jelentések szerint.

Harapott is az MP3 lejátszóért
Őrizetbe vettek egy fiatalkorút, aki 

Amerikai vadászrepülők húznak majd el felettünk
Elnézést kér az esetleges kellemetlenségek miatt a Honvédelmi Minisztérium (HM), amelyet a közös magyar-amerikai légi hadgyakorlaton részvevő gépek zaja okozhat az érintett városok lakóinak.

Samaranchot gyászolja a világ
A nemzetközi sajtó az olimpiai mozgalom megmentőjeként emlékezik a szerdán 89 éves korában elhunyt Juan Antonio Samaranchra.

Még a rendőrök is szedték a szemetet
Idén a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is csatlakoztak a közútkezelő szemétszedési akciójához. A rendőrök a 21-es főút környékét tisztították meg Salgótarján és Somoskőújfalu között.

Egymilliós bírság az Oktatási Hivatalnak
Egymillió forintra büntette az Oktatási Hivatalt a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert a testület álláspontja szerint a hivatal többszörösen megsértette a közbeszerzési törvény előírásait.

Autós üldözés és lövöldözés a fővárosban

A játékospiacon is beindulhat az Arsenal
Az angol bajnokság élcsapatai közül az elmúlt években rendre az Arsenal költötte a legkevesebbet, ám a korábbi évek spórolásának köszönhetően a klub a nyáron már komolyabb összeget áldozhat a játékospiacon, amire a jelek szerint szüksége is van, ha trófeákat akar nyerni. Egyelőre csak a bordeaux-i Samak érkezése valószínűsíthető, Wenger inkább a védelmet erősítheti, és végre megtarthatja alapembereit.

Tisztázatlan úton került az államhoz a 3,5 moszkvai milliárd minden forintja
Állami hivatalok folyosóin már évekkel ezelőtt arról suttogtak az [origo] információi szerint, hogy furcsa körülmények között került a kincstárhoz a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet árának egy része. Az épületet 2008 végén adták el 3,5 milliárd forintért, de a vételárat már az adásvételi szerződés aláírása előtt hónapokkal átutalta a vevő. Az épület eladásának részleteit ismerő forrásaink szerint több különös fordulat is történt az ügyben. Az értékesítés körülményeit kifogásoló államtitkári levél például soha nem érkezett meg a címzettekhez, és az üggyel foglalkozó állami alkalmazottak is úgy érezték, jobb lesz lapítani.

"Samaranch a jövőbe vezette az olimpiát"
A nemzetközi sajtó az olimpiai mozgalom megmentőjeként emlékezik a szerdán 89 éves korában elhunyt Juan Antonio Samaranchra.

Lehozzák a holttesteket a Mount Everestről
Egy húszfős, nepáli serpákból álló csapat azt tervezi, hogy kitakarítja a Mount Everest 8 ezer méter fölötti, úgynevezett halálzónáját. A hegyről nemcsak a szemetet és az elhasznált oxigénpalackokat hozzák le, hanem több, balesetet szenvedett hegymászók holttestét is.

Újabb fordulat Notorious BIG perében
Több mint tizenhárom éve történt a közvéleményt azóta is izgató gyilkosság. Egy 2002-ben benyújtott keresetben a család a Los Angeles-i rendőrséget azzal vádolta, hogy köze volt a merénylethez. Az eljárást most felfüggesztették, hogy ne akadályozza a nyomozást, de akár évek múlva is folytatódhat tovább.

Megszabadul a CIB a lakáshitelügynököktől
Stratégiát vált a CIB Bank, a jövőben az ingatlanhitelezésben nem veszi igénybe külső közvetítők szolgáltatásait. Az általuk hozott hitelek az átlagosnál jóval gyakrabban dőltek be.

Az éllovas Videotonnal meccsel a Fradi
A legutóbb a címvédő Debrecent legyőző Ferencváros a bajnoki éllovas Videotonhoz látogat a labdarúgó Soproni Liga 24. fordulójának szombati játéknapján. Az edzőváltást követően formába lendülő Újpest a kiesés ellen küzdő Paksot fogadja.

Brunner Erzsébetre emlékeznek Indiában
A Nagykanizsáról indult Brunner Erzsébet festőművész születésének századik évfordulója tiszteletére tudományos szemináriumot rendeznek május elején magyar előadók részvételével az indiai Újdelhiben.

Kilépnek a flamand liberálisok a belga kormányból
A koalíció többségben marad, de újabb belpolitikai válság várható Belgiumban.

Zentai Márk az új Herczeg Zoltán
A fiatal énekes stílust váltott, olyan lett, mint a divattervező.

Helyükre kerültek a Bakáts téri templom kegytárgyai
Még februárban járt itt egy finomműszerésznek jóindulattal sem nevezhető betörő.

Gera Hamburgban is nagyot játszhat
A Fulham busszal, vonattal ment az EL-elődöntőre, kilencszeres pénz, ha a magyar csatáré az első gól.

El a kezekkel Szanyitól!
Szanyi Tiborra rájár a rúd.

Kerékpárverseny két országon, három napon át
Szlovákiát is érinti a hétvégi Közép-európai Kerékpáros Körverseny.

Felajánlotta lemondását a gyerekverő német püspök
Felettesének is beismerte, hogy megütött gyerekeket és felajánlotta lemondását XVI. Benedek pápának Augsburg püspöke, aki egyben a német hadsereg püspöke is. Walter Mixa azt reméli, hogy lépésével segíts a pedofil-botrányok miatt megtépázott hírnevű egyháznak az "újrakezdésben".

Főkefe-botrány: "ha tudott róla, miért nem jelentette?"
A Fidesz XVIII. kerületi politikusai azt firtatják, hogy Szaniszló Sándor kerületi szocialista alpolgármesternek, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) felügyelőbizottsága (fb) elnökének volt-e tudomása arról, hogy a FKF-et "egyfajta házipénztárnak használták az MSZP-SZDSZ-es városvezetők".

Nem is gondolná, milyen okosak!
A madarak többrétű problémákat is meg tudnak oldani, ráadásul képesek felismerni az ok-okozati összefüggéseket.

Döbbenetes titok! Kényszerből kérték meg Claudia kezét?
Gyermeke öltöztetése kerül a legtöbbe, angol úri kisasszonyként öltözteti anyja.

A szezonban 11 ember halt meg szén-monoxid-mérgezésben
A Magyar Épületgépészek Szövetségének médiafigyelésen alapuló adatai szerint az elmúlt fűtési szezonban az országban több mintegy 25 esetben hívták ki a mentőket szén-monoxid-mérgezés miatt, közülük 45 személy rosszul lett vagy egészségkárosodás is érte, 11 esetben pedig halálozás történt.

Rekordot döntött a brit deficit
A vártnál kisebb lett, de így is rekordot döntött a brit államháztartás tavalyi hiánya, amely a csütörtökön közzétett első összesítés szerint megközelítette a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát.

FKF-botrány: mit tudott a XVIII. kerületi alpolgármester?
A Fidesz XVIII. kerületi politikusai azt firtatják, hogy Szaniszló Sándor kerületi szocialista alpolgármesternek, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) felügyelőbizottsága (fb) elnökének volt-e tudomása arról, hogy a FKF-et

Nyolc szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség
Csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága Békés megyében, de még mindig nyolc szakaszon van érvényben belvízvédelmi készültség

Áder esélyesnek látja a cianidos technológia betiltását 2011-ig
Az Európai Parlament plenáris ülése regnap este vitatta meg Áder János és Tőkés László néppárti képviselők által előterjesztett, a cianidos bányászati technológia uniós betiltására vonatkozó szóbeli kérdést.

Orbán: A Fidesz-kormány véget vet a tolvajlásnak
Közmunkák szervezésével és adócsökkentéssel lehet tíz év alatt egymillió munkahelyet létrehozni 

„Kitépték a templom szívét”
Átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) képviselői a fővárosi Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom két ellopott, de azóta előkerült kegytárgyát csütörtökön sajtótájékoztató keretében Szabon Gábor plébánosnak.

Mégsem okozott akkora károkat a hamu a németeknek?
Bár az ezzel kapcsolatos felmérések még tartanak, csütörtöki összegzések szerint a légi közlekedés korlátozása okozta gazdasági károk Németországban csekélyebbek az első becsléseknél.

Cenzúrázták a South Parkot
A South Park című szatirikus animációs tévésorozat alkotói "kisípolták" Mohamed próféta szavait a szerdai epizódból és "cenzúrázva" felirattal adták adásba, miután ijesztő figyelmeztetést kaptak egy amerikai muzulmán csoporttól.

Kevesebb szemetet termel Hollywood
A nagy stúdiók az általuk termelt szilárd hulladék 66 százalékát ma már nem a kukába ömlesztik, hanem alternatív megoldásokra törekednek a környezetvédelem jegyében.

Lippi olasz házidöntőt remél
Olasz házidöntőt remél a közelgő dél-afrikai világbajnokságon Marcello Lippi

Mennyit kapnak a távozó miniszterek?
Legfeljebb hat havi illetményükkel megegyező mértékű juttatásra jogosultak a kormány megbízatásának megszűnése miatt távozó állami vezetők - közölték a Kormányszóvivői Irodánál. Bajnai Gordon és Hiller István jótékony célra fogja fordítani a juttatását.

Gizinek az SZDSZ után is van élet
Az fn.hu utánajárt, mi lesz a sorsa az SZDSZ leghűségesebb tagjának, aki közel tíz évig szolgálta (és védte) a liberális pártot és volt bátorsága a Gizella utcai székház udvarára csinálni.

Egész estés film az OzoneNetwork.hu-n a Föld napján
Sci-fibe oltott dokumentum-filmdrámával ünnepli az OzoneNetwork az idén negyven éves Föld napját, a zöld mozgalmak ősét. A mozi tévépremierje 21 óra 5 perckor indul az OzoneNetwork tévéműsorán, de 16 órától éjfélig a neten is meg lehet nézni az egész filmet, az alábbi cikkben.

Öleléssel akadályoztak meg egy bankrablást
Egy bankból éppen távozni készülő rablót hirtelen valaki átölelte hátulról, és a rendőrség megérkezéséig így tartotta fogva. A bankrablás megakadályozójának nem volt nehéz dolga, ugyanis jóval nagyobb darab volt a pórul járt bankrablónál.

Soha nem látott szintre nőtt a Hyundai eredménye
Rekordnyereségre tett szert a dél-koreai Hyundai az idei első negyedévben.

Megtalálták a hepatitis C elleni leghatékonyabb vegyületet
A Bristol-Myers Squibb gyógyszervállalat egyik kísérleti vegyülete minden eddiginél hatékonyabbnak bizonyult a hepatitis C kezelésében - közölték szerdán a cég kutatói. 

Megelevenedik a Duna felmérése
Páratlan térképek és dokumentumok jelentek meg a Dunáról és a Tiszáról; a DVD-n és interneten is elérhető adatbázis a reformkor egyik legnagyobb vállalkozása, a Duna felmérése során készített vízrajzi és hajózási térképeket tartalmazza, míg A Szegedi Királyi Biztosi Hivatal Iratai című kötet az 1879-es szegedi árvíz utáni újjáépítés dokumentumait vonultatja fel.

Cselgáncs Eb: három győzelem és két kiesés a nyitónapon
Burján László és Maros Barbara kiesett, Csernovivzki Éva, Karakas Hedvig és Ungvári Miklós nyert.

Szlovákia újabb kötvénykibocsátásra készül

Megfenyegették a South Park alkotóit
Miután már a létező összes vallásból és vallási vezetőből gúnyt üztek a South Park készítői, az április 14-ei, 200. részben előbb macijelmezbe öltöztették Mohamed prófétát.

90 milliós bírság a forint gyengítéséért
2008 október 15-én indult az igazi forintválság, az árfolyam 252-ről 267-re ugrott. A PSZÁF megbüntette a Deutsche Bankot.

Rekordprofit a Hyundainál

Egy sor légitársaság bedőlhet a vulkán miatt
Mire a konszolidációs hullám végigsöpör, a néhány fapados mellett 3-4 jelentős játékos marad.

Dimitar Penev a CSZKA Szófia új edzője
A korábbi bolgár szövetségi kapitányt nevezték ki a szófiai futballcsapat vezetőedzőjének.

A Tesco Expressz megteheti?
A Tesco Express pénztárosa ugyan belátta, hogy ha nem stimmel a gépben szereplő és a termékhez kiírt ár, akkor azt nekik ellenőrizni kell, a dühös boltvezetővel történt egyeztetés után mégis úgy alakult, hogy D. csak a magasabb áron tudta elvinni a kolbászt.

Steven Seagal Ray Charles unokáját is zaklatta
A színészt feljelentő két újabb nő közül az egyik Ray Charles unokája, aki a zenész temetésén ismerkedett meg Seagallal.

A koraszülött babák tüdejével egész életükben probléma lehet
A 25.hét előtt született gyerekeknél élethosszig tartó tüdőbajok léphetnek fel, akár asztma is.

Az RTL eltüntetné Szabó Patríciát a netről
Már-már olyan mém lett belőle, mint a Bukás Hitler-örjöngéséből, de az RTL Klub most véget vetett a mókának.

Teresa Palmer tiniscifiben menekül
A Mad Man 4 előtt kergetik a Földön űrlények.

Harmincas szinglikkel szórakozik a Duna TV
A köztévé idén plusz költségvetéséből a szingli életforma bemutatására is áldoz. A Diplomatavadász című sorozat első forgatási napján jártunk.

Elsodorta, majd át is hajtott a közterület-felügyelő lábán
A sofőrt a szekszárdi Kiskorzó téren akarták ellenőrizni, ő azonban ennek nem tett eleget, sőt, el akart hajtani a helyszínről.

A vártnál is jóval magasabb a görög deficit
13,6 százalékos volt a tavalyi görög költségvetési deficit. Korábban "csupán" 12,7 százalékos hiányt prognosztizáltak.

Felmentettek Bagdadban egy amerikai elitkatonát
Ártatlannak találta a Bagdadban összeült katonai törvényszék az amerikai haditengerészet egyik őrmesterét, aki ellen egy fogoly bántalmazásában való bűnrészesség, és a nyomozás hátráltatása miatt indult eljárás.

"Örök második vagyok" - önbizalomhiányos az Oscar-díjas színész
Annak ellenére, hogy Matt Damon Hollywood egyik kedvence, állandó kisebbségi érzéssel küzd a Bourne-filmek sztárja.

Szavazóik aktivitásán múlik a Fidesz kétharmada
A Fidesz eléri a kétharmados többséget, ha szimpatizánsai a második fordulóban is olyan arányban vesznek részt a választáson, mint április 11-én - olvasható a Forum Politicum Intézet elemzésében.

Régiségek rejtőztek a holmija között
Egymillió forint értékű régiséget akart átcsempészni Röszkénél egy szerb férfi, a vámosok lefoglalták a tárgyakat 

Együttműködnek a vámosok és a hulladékhasznosítók
Az illegális fémkereskedelem visszaszorítása érdekében együttműködési megállapodást írt alá a vám- és pénzügyőrség a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületével csütörtökön Budapesten.

Más lett: Szanyinak és Buránynak már nem szép az idegen?
Idegenek. Ez a kulcsszava az MSZP Újlipótvárosban és Kispesten versenyben maradt jelöltjének. Szanyi Tibor és Burány Sándor legfrissebb kampánykiadványukban az igazolással szavazókat illeti így, és

Bővül az ipar az euróövezetben
Az euróövezetben 2006 júniusa óta nem tapasztalt ütemben bővül a feldolgozóipar, a szolgáltatási szektor teljesítménye pedig 30 hónapja a legnagyobb mértékben javul áprilisban 

Korrupció: az MSZP-s Tóth József Angyalföldjén minden elintézhető?
Mint arról nemrég, kenőpénz átvétele közben értek tetten a rendőrök egy közterület-felügyelőt Budapesten. A gyanú szerint a férfi egy angyalföldi építkezésen felajánlotta a beruházónak, hogy heti húszezer forintért szemet huny az esetleges közterület-használati szabálytalanságok felett. Egy most közzétett hangfelvétel szerint a férfi azzal győzködte

A vártnál jóval több a görög hiány
A vártnál is jóval magasabb, 13,6 százalékos volt a tavalyi görög költségvetési deficit 

A MALÉV ajánlata előfizetőinknek

Kötvényt bocsát ki Szlovákia
Szlovákia ősszel újabb kötvénykibocsátásra készül.

19 évet kaptak Meggyes Tamás "merénylői"
Összesen 19 év börtönbüntetésre ítélte Meggyes Tamás esztergomi polgármester házának és autójának felgyújtóit csütörtökön első fokon a Tatabányai Városi Bíróság.

Nőtt a Nestlé bevétele
Az idei első negyedévben 4,4 százalékkal növelte eladásait a svájci székhelyű, magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Nestlé.

Újabb "doppingcsapás" Cadel Evans csapatára
Pozitív lett az A próbája Thomas Freinek, a világbajnok Cadel Evans csapatában, a BMC Racingben szereplő svájci országúti kerékpározónak.

Új gyógyszere van a hepatitis C-nek
A Bristol-Myers Squibb gyógyszervállalat egyik kísérleti vegyülete minden eddiginél hatékonyabbnak bizonyult a hepatitisz C kezelésében - közölték szerdán az amerikai cég kutatói.

Sarkozy: A lógós diáknak ne járjon családi pótlék
A franciák 63 százaléka támogatja az államfő azon elképzelését, hogy az igazolatlan iskolai hiányzás a családi pótlék megvonását vonja maga után - derül ki egy felmérésből.

Újabb kiskunhalasi ápolót tartóztattak le
Ügyészségi információk szerint szerdán újabb letartóztatás történt a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában. A sorban már harmadik letartóztatott ápolót könnyű testi sértéssel és zsarolással gyanúsítják.

A CIB kiiktatja az ügynökhálózatot
Új alapokra állítja az ingatlanhitelezést a CIB Bank, kiiktatva az ügynökhálózatot - mondta Lamboy Judit, a pénzintézet lakossági üzletágának vezetője.

Árthat a Fidesznek a kényelem
Az fn.hu által megkérdezett szakértők alacsonyabb részvételt várnak a második fordulóban, ami első sorban a Jobbiknak kedvezhet. A Fidesz szavazóit ugyanis az elkényelmesedés, az MSZP szimpatizánsait pedig a csalódottság tarthatja otthon. Az LMP-sek kiszámíthatatlanok.

Csak a kiszáradástól féltek Geráék az EL-meccs előtt
Hosszú tortúra után érkezett meg az Európa Liga elődöntőinek helyszínére a Liverpool és a Fulham. Előbbi Fernando Torres nélkül áll majd ki a csatár volt csapata, az Atlético Madrid ellen, míg Gera Zoltán együttese a majdani döntő helyszínére, Hamburgba érkezett meg. Schwarzer kapus szerint a hosszú vonatozással nem volt gond, csak a kiszáradásra kellett figyelnie a londoniaknak.

Harang teszi biztonságossá az új százdollárost
Új százdolláros bankjeggyel rukkoltak elő az Egyesült Államokban: a régi bankót tervezték újra, a pénzhamisítók dolgát több új biztonsági megoldás is nehezíti majd.

"Akkor sem tudnék már kampányolni, ha akarnék" - interjú a Jobbik visszaléptetett jelöltjével
A Jobbik szerdán este bejelentette, hogy Miklós Árpádot, edelényi egyéni jelöltjét visszalépteti a második fordulótól. Miklós az első fordulóban 19 százalékot szerzett, körzetében a Fideszből kizárt, szélsőséges kijelentései miatt sokat támadott Molnár Oszkár edelényi polgármester szorongatja a Fidesz jelöltjét. Miklós az [origo]-nak azt mondta, emberileg nincs problémája Molnárral, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen is részt vett, mégsem érti, miért nem indulhat a második fordulóban.

Külsős oldalakon is "lájkol" a Facebook
A Facebook saját oldalain kívül is elérhetővé teszi a "tetszik" gombot, így nem csak a hírfolyam bejegyzései, hanem akár egy videoklip, egy cikk vagy egy tetszetős ruhát is "lájkolhatnak" hamarosan a felhasználók.

A kiskunhalasi pszichiátria újabb ápolóját gyanúsították meg
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsították meg szerdán a kiskunhalasi pszichiátria egyik ápolóját. Az előző héten az otthon másik két dolgozóját is őrizetbe vették. Az egyiküket szemérem elleni erőszakkal gyanúsítják, a másikukat különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértéssel.

Börtönre ítélték az esztergomi polgármester házának felgyújtóit
 

Csapdának épültek a titokzatos sivatagi kőfalak
A Közel-Kelet titokzatos ősi kőfalait őskori vadászok építették az állatok csapdába ejtésére - derítette ki egy új kutatás.

Itt folyik a láva! Látványos képek az izlandi vulkánról
Bár az Eyjafjöll vulkán kitörésével a légkörbe jutó por mennyisége csökkent az elmúlt napokban, maga a tűzhányó továbbra is aktív. A helyszíni földrengésjelzők mérései alapján április 19-én lávafolyás indult a területen - de annak megfigyelése a sűrű porfelhő miatt nehéz volt.

Növekedést ért el az Union Biztosító

Rekordon a brit hiány

Repülő békát fedeztek fel Borneón
Találtak egy félméteres botsáska-szerűséget is.

Bébinapló: Nem akar szopni a gyerek

A vártnál jóval nagyobb a görög hiány

Rakjátok meg őket!
A Bayern az egész Allianz Arenát beborító, 70 ezres élőképpel várta a Lyont a BL-elődöntőn.

A zalai LMP állítja, nem csaltak a kopogtatócédulákkal
A párt szerint lejárató akcióról van szó, de állnak a rendőrségi vizsgálat elé.

Homogén dinoszauruszközösség uralta Észak-Amerikát
Ugyanaz a 18 faj volt mindenhol a kontinensen.

Fehérváron játszik rangadót a Fradi futballcsapata
A Soproni Liga 21. fordulójában a Debrecen után a Videotont is elkapná a Ferencváros.

Nem került harmincba magyar a sportlövő Vk-n
A pekingi versenyen Sike Renáta a 37., Eiselt Judit a 38. helyen végzett a női légpisztolyosok között.

Pozitív lett a kerékpáros Thomas Frei A próbája
Cadel Evans csapattársának a szervezetében EPO nyomaira bukkantak a szakemberek.

Itt az új Volkswagen luxusautó
A Phaetonról mára mindenki lemondott a szakmában, csak a VW vezetői nem.

Csak idő kérdése a görög államcsőd
Irgalmatlanul túlköltekeztek, a tervezettnél jóval nagyobb megszorítás és nemzetközi hitel kellene.Az eurózónából való kilépés sem megoldás. Duronelly Péter elemez.

Hullaszag a Péntek 13 folytatása körül
Lorien bolygón készül a tinihorror, Damon és Knigtley pedig Fitzgerald-remake-ben lesz egy pár.

Kerry Katonának egész jól megy a fogyókúra
Katona az OK! magazin egyik buliján mutatta meg, hogy fogyitábor nélkül is megy neki a fogyás.

Közel ezren indulnak az aerobik ob-n
Harminckét egyesület versenyzői neveztek, az ob egyben az utolsó válogató a nyári világbajnokságra.

Izraeli tv: két rakéta hullott le a déli Eilat közelében
Az egyik rakéta a Vörös-tengerbe hullott, a másik a jelek szerint felrobbant az Eilattal szomszédos, jordániai Akaba közelében.

19 év börtön Meggyes Tamás polgármester háza felgyújtóinak
A nyolc tettes közül a másodrendű vádlottat elmeállapota miatt felmentették és kényszergyógykezelését rendelték el. Az ítélet nem jogerős.

Hoppon maradt jobbikosokról olvashat
Legalább három országos mandátumot köszönhet a Jobbik vezetése azoknak a képviselő-jelölteknek, akik az országos átlag feletti szavazatszámot gyűjtöttek össze az egyéni választókerületekben, bejutásukra azonban - se a választókerületekből, se pártlistákról - semmi esélyünk sincsen - derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből.

Kétharmad, újratöltve
Vannak rizikófaktorok, de azok nem csak a pácienst, az orvost is sújtják majd. Mi van a B-verzióval? Ha tehát a Fidesz - erre van kisebb sansz - nem szerez kétharmadot? Kitűnő ugródeszka ez a jobboldali vezérerő reformellenes tényezőinek.

Normalizálódik az európai légi közlekedés
Visszatér a megszokott rendhez az európai légi közlekedés, miután csaknem mindenütt megszüntették az izlandi vulkánkitörés nyomán elrendelt repülési korlátozásokat - közölte csütörtök délelőtti helyzetértékelésében az Eurocontrol.

Jön a vasárnap: kell-e készülni a sorban állásra?
Több intézkedéssel próbálja csökkenteni a sorban állás idejét az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörökben az Országos Választási Iroda (OVI).

A győzelemért hajt az RTL sztárja!
A Nemzeti Vágta a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. 2010-ben a Vágtával gróf Széchenyi Istvánra emlékeznek.

Sarkozy nem akar burkát látni
Hamarosan nem viselhetnek burkát a muzulmán nők Franciaországban. Nicolas Sarkozy ugyanis utasította a kormányt, hogy nyújtson be törvénytervezetet a burka használatának betiltásáról.

Az anyatej pusztítja a rákos sejteket
Egy, az anyatejből származó anyag humán tesztjeiben svéd kutatók igazolták, hogy elpusztítja a hólyagrákos sejteket.

„Emberek, vegyenek egy kicsit vissza a kritikus hangokból!”
A korábbi Forma

Rizsföldbe csapódott az orosz gép a Fülöp-szigeteken + Képek
Lezuhant egy orosz teherszállító repülőgép a fülöp-szigeteki Pampanga tartományban, Manilától északra. A fedélzeten hatan utaztak, közülük hárman meghaltak, a másik hármat sikerült kimenteni.

Elhíznak a kövér szülők gyerekei?
Tizenkétszer nagyobb az elhízás kockázata azoknál a gyerekeknél, akiknek mindkét szülője kövér

Gyenge fővárosi eredmény: hoppon marad a Jobbik?
Legalább három országos mandátumot köszönhet a Jobbik vezetése azoknak a képviselő-jelölteknek, akik az országos átlag feletti szavazatszámot gyűjtöttek össze az egyéni választókerületekben. Bejutásra azonban  semmi esélyünk, se a választókerületekből, se pártlistákról

A cél, hogy gyorsan kaphassanak hitelt
Minden korábbi rekordot megdöntve csütörtökön tovább emelkedett a londoni kereskedésben a görög szuverén adósságtörlesztési leállás ellen köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árazása, jelezve, hogy a piac már türelmetlen a görög helyzet megoldásával kapcsolatban.

Hét magyar filmet hívtak Wiesbadenbe
Hét magyar filmet tűz műsorára a wiesbadeni GoEast! fesztivál Pacskovszky József és Vranik Roland legutóbbi játékfilmje a versenyprogramba kaptak meghívást.

A Lyon elóvatoskodta a müncheni kirándulást - videó
Az Olympique, egy-két átlövéstől eltekintve, az áldozati bárány szerepét játszotta a müncheni Allianz Arenában. A Madridban - pláne a második félidőben - bátor támadójátékkal előrukkoló franciákat még emberhátrányban futballozva is kapujukhoz szorította a Bayern. A spanyol fővárosban bátran

A németek nem vonulnak ki Afganisztánból
Az elmúlt hetek német áldozatai ellenére az afganisztáni katonai bevetés folytatása mellett állt ki csütörtökön a parlamentben Angela Merkel kancellár.

Megállítják a kocsikat az M6-oson
Átfogó ellenőrzést tart a Nemzeti Közlekedési Hatóság közösen a rendőrséggel az M6-os autópályán csütörtökön. Minden Budapest felé tartó kocsit megállítanak.

Csúnyán eladósodtak a britek
A vártnál kisebb lett, de így is rekordot döntött a brit államháztartás tavalyi hiánya, amely a csütörtökön közzétett első összesítés szerint megközelítette a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát.

Félnek a görög adósságtól
Minden korábbi rekordot megdöntve csütörtökön tovább emelkedett a londoni kereskedésben a görög szuverén adósságtörlesztési leállás ellen köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árazása. Ez azt jelzi, hogy a piac már türelmetlen a görög helyzet megoldásával kapcsolatban.

A Michelin meghozta a Pirelli kedvét a Forma-1-hez
A Michelin és az amerikai Avon után a Pirelli neve is bekerült a Forma-1 lehetséges 2011-es gumiszállítói közé. Az olasz márka legutóbb 1991-ben szerepelt a sorozatban.

Hajdu Steve-nek nem tabu a homoszexualitás gondolata
A homoszexualitásról faggatták Hajdu Steve-et a Producerekben játszott szerepe kapcsán. A darabban meleg színházi rendezőt alakító színész elmondta: szerinte az ő szakmájában mindenki eljátszik a gondolattal, hogy mi van, ha valaki a saját neméhez vonzódik.

Megnyitották a jeruzsálemi Óváros Jaffa kapuját
Incidens nélkül nyitották meg a jeruzsálemi Óváros felújított Jaffa kapuját.

Milliónyi XP-t ölt meg a vírusirtó hibás frissítése
Több százezer számítógépet bénított meg a McAfee hibás szoftverfrissítése. A víruskereső az egyik fontos rendszerprogramot nézi kártevőnek, megölve ezzel a Windows XP-t futtató masinákat. A visszaállításhoz szerencsére nem kell újratelepíteni az operációs rendszert.

Fagy is lehet péntek hajnalban
A rendkívül száraz levegő miatt péntek hajnalban az ország északi és keleti részén sajnos fagy sem kizárt. A délnyugati tájakat a felhőzet menti meg a nulla fok alatti hőmérséklettől. A fagyveszélyt mesterséges módon csökkenteni lehet.

Glock és Heidfeld majdnem bemutatkozhatott a DTM-ben
Az izlandi vulkánkitörés napokra megbénította a légiközlekedést világszerte, ami kis híján a német túraautó-bajnokság (DTM) mezőnyére is hatással volt. A hétvégén rajtoló idény két meghatározó tagja, Paul di Resta és Gary Paffett Forma-1-es elfoglaltságai miatt majdnem Kínában ragadt, ám a Mercedes hamar előállt a vészmegoldással is.

Kilencvenmillióra büntette a PSZÁF a forint ellen spekuláló londoni bankot
A pénzügyi felügyelet 90 millió forintra büntette a Deutsche Bank AG Londont, amiért a pénzintézet 2008 októberében, vagyis egy érzékeny időszakban az ügyféltájkoztatóból adódónál jelentősebb forinteladást hajtott végre, és ezzel lejtőre küldte a magyar pénzt.

Új térképeket közöltek bolygónk állapotáról
Milyen hatással van ma a bolygóra az emberi tevékenység? Egy új természetvédelmi atlasz első alkalommal mutatja be a természetes élőhelyek jelenlegi állapotáról rendelkezésre álló összes információt.

Kőkori hobbinak vélték a barlangfestmények készítését
Az 1880-as években sokként érte a nemzetközi tudományos közéletet az altamirai barlangfestmények felfedezése: ezek miatt ugyanis alapjában kellett újraértékelni a prehisztorikus korok emberéről gondoltakat.

Rekordott döntött a jéghoki-válogatott
A magyar jégkorong-válogatott 1927 óta íródó történetében most először fordult elő, hogy egymást követő három mérkőzésen, összesen 190 perce nem kapott gólt, így a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon rekordot állított fel a csapat.

Új, globális, zöld világpolitika: Global Green New Deal
Egy globális, zöld világpolitika keretében a G20 országok célul tűzték ki, hogy GDP-jük 1 százalékát környezetvédelmi kezdeményezésekre fogják költeni. Dél-Korea és Kína már komoly összegeket fordított ilyen programokra, ám a többi ország még nem váltotta be ígéreteit, bár ezt a környezetvédelmi és gazdasági érdekek egyaránt indokolják - ezek a gondolatok adják Edward Barbier közgazdászprofesszor új könyvének magját. A Wyoming Egyetem kutatójának új világpolitikáról szóló könyve április végén jelenik meg.

Újabb doppingoló Cadel Evans csapatában
Pozitív lett az A próbája Thomas Freinek, a világbajnok Cadel Evans csapatában, a BMC Racingben szereplő svájci országúti kerékpározónak.

Nem lehetetlen izgalmassá tenni a tavaszi nagytakarítást
Halogatjuk, tologatjuk, valami mindig fontosabb vagy sürgősebb. Talán ha a funkcióján fordítanánk egyet, és nem csak fárasztó szokás vagy a szükséges rossz lenne, hanem valami"nemesebb" céllal is felruháznunk a projektet, könnyebben is menne, és a végeredményben is több örömünket lelnénk. Legyen a tavaszi nagytakarítás társasági esemény, pszichés megtisztulás vagy például ökoteszt.

Szájbajok gyermekkorban
A szájnyálkahártya fertőzések gyermekkorban különösek gyakoriak, közülük sok típus egészséges felnőttekben nem is fordul elő. Komolyan kell venni őket, mert az esetenként igen fájdalmas elváltozások táplálási nehézséget okoznak a csecsemőknél, ami akár kórházi kezeléshez is vezethet.

Zuhan az euró a kiábrándító görög adat miatt
 

Az eső legyőzte az Eyjafjallajökullt
Bár a vulkán továbbra is aktív, hozzánk egyelőre nem jön több hamu. Helyreáll a rend a légtérben.

Hírek párizsi szelet mellé
A külföldiek felé erősít a Heti Válasz.

Talpra áll a Harley?
Hosszas botladozás után végre kevéske nyereséget is összehoztak.

Razziáznak az M6-oson
Dunaszentgyörgynél, a Budapest felé vezető oldalon délután egyig mindenkit megállítanak.

A Boston a második hosszabbításban nyert
Egyetlen győzelemre került a továbbjutástól a Washington és a Boston.

A gyulladt hasnyálmirigyre jobb a fokozatos kezelés
A hasnyálmirigy veszélyes gyulladásakor az orvosok gyakran kimetszik a problémát okozó szöveteket, egy új tanulmány szerint azonban a minimális sebészeti beavatkozás jobb lehet.

Az LMP és a szerencsés tizenhármas
Megdöbbentő optimizmus: a párt szerint 9-17 százalékot gyűjtött jelöltjeik mindegyike esélyes.

Az idei American Idol nyertese: Crystal Bowersox
Nem hivatalos persze, van még bőven hátra a jelenleg legnézettebb tehetségkutató idei évadából, de nem valószínű, hogy az alant belinkelt videóban látható teljesítménynél bárki is jobbat tudna nyújtani, hacsak az ezt is jegyző Crystal Bowersox nem.

Ajándékokat zsarolt ki a pszichiátriai betegektől
Újabb ápolót vett őrizetbe a kiskunhalasi rendőrség a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában dolgozók közül. Ellene zsarolás miatt indult eljárás, apróbb ajándékokat, kávét, cigarettát zsarolt ki a betegektől.

90 milliós büntetés a Deutsche Banknak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 90 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Deutsche Bank AG Londont 2008 októberében kötött, a magyar forintot érintő devizaügyletek miatt.

Hamu mostanában nem jön hozzánk
Nem éri el Magyarországot a vulkáni hamufelhő a következő napokban - mondta Fövényi Attila repülésmeteorológus csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Cseh László adja át a díjakat
Április 23-án Cseh László, háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó, több település polgármestere és alpolgármestere részvételével a Kőbányai Gyermek- és Ifjúsági Szabadidő Központban tartják a Kerülj a térképre! pályázat díjkiosztóját.

Gesztesi: "A gyerektartás padlóra küld"
Gesztesi Károly a Tabu Tv riporterének elárulta, hogy magában a házasság intézményében sohasem hitt, csupán azért kérte meg szerelmei kezét, mert ezzel örömet tudott okozni nekik.

Molnár Oszkár köszöni szépen a Jobbiknak
Miklós Árpád, visszalépett jobbikos jelölt szerint a párt vezetőségének döntése volt a visszaléptetése, amit ő elfogadott. A Jobbikmegyei listán a kilencedik helyen szereplő jobbikos jelölt megjegyezte, visszaléptetését a második forduló előtt néhány nappal hozták tudomására.

Kiderült! Valójában ezért fél az MSZP a Fidesz 2/3-ától!
Ha a szocialistáknak nem sikerül elérniük az egyötödös parlamenti arányt, nehéztüzérségük eszköztelenné válik.

A filmeké a főszerep Wiesbadenben
A Rajna-vidék legnagyobb városában, Wiesbadenben a filmeké a főszerep április 21-28. között. A 10. születésnapját ünnepli a GoEast! filmfesztivál, a közép-kelet-európai film rangos németországi ünnepe. A jubileumi fesztivál a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készült hét magyar filmet tűzött műsorra.

Forintgyengítők: 90 milliós PSZÁF-bírság a Deutsche Banknak
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 90 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Deutsche Bank AG Londont 2008 októberében kötött, a magyar forintot érintő devizaügyletek miatt 

Tetemet rejtett a szemétlerakó
Katalóniában egy szemétlerakó 11 millió éves, új főemlőst rejtett. A lelőhely után

Eső mossa a vulkánt: megmenekülünk az újabb hamufelhőtől
Nem éri el Magyarországot a vulkáni hamufelhő a következő napokban

A garázsban égett ki az autó
Kiégett egy garázsban tartott Toyota Hilux Kömlőn a csütörtökre virradó éjjel. A tiszanánai önkéntes tűzoltókat reggel fél nyolc előtt értesítették az esetről, ekkor még izzott és parázslott a jármű. A lánglovagok kihúzták az udvarra az autót, és megkezdték az oltást.

Az Scolar Kiadó ajánlata előfizetőinknek

A Budapest felé tartó autókat kivétel nélkül leterelik
Átfogó ellenőrzést tart a Nemzeti Közlekedési Hatóság közösen a rendőrséggel az M6-os autópályán csütörtökön.

A müncheniek mestere nagyon elégedett
Ribéry kiállítása után nem hitte volna Van Gaal, hogy 1-0-s előnnyel utazhat a Bayern München a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágójára, és a vezetőedző úgy véli, egy idegenben rúgott góllal szinte bizonyosan döntőbe jutnának. Puel szerint még nem lefutott a párharc.

Győzhet-e függetlenként Molnár Oszkár?
Bár Edelényben a Fidesz libanoni származású jelöltje, Daher Pierre fordult elsőként, a függetlenként induló, botrányos exfideszes polgármester, Molnár Oszkár a Jobbik szavazóinak segítségével ismét megnyerheti a körzetet.

A héten nem jön több hamu
Az izlandi vulkán ugyan továbbra is aktív, de nem éri el Magyarországot a hamufelhő a következő napokban.

Megbüntették a Deutsche Bankot
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 90 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Deutsche Bank AG Londont a 2008 októberében kötött, a magyar forintot érintő devizaügyletek miatt.

Ötlet helyett csak ígéretek a korrupcióval szemben
A Transparency International (TI) nem volt rest és megvizsgálta a pártok programjait, ki, mit ígér a korrupció elleni harcban. Úgy tűnik, a Fidesz és az MSZP csak kerülgeti a kérdést, a Jobbik és az LMP részletez.

Veszélyes hely Újdelhi
Az indiai fővárosban egyre fokozódó terroristaveszély van - figyelmeztették állampolgáraikat az ausztrál és a brit hatóságok csütörtökön.

Nyolc megyében nem lesz második forduló
Nem kell második fordulót tartani nyolc megyében, mert ezekben minden egyéni választókerületben sikerült már az első fordulóban képviselőt választani.

A gyorsétterem türelmetlenné tesz
Már az étterem emblémájának látványa manipulálja az agyat, és sietségre ösztökél.

Ősférgek ették a bálnák csontjait
A tengerfenéken mindenből tápanyag lesz.

A szupercélpont
Míg az idei sorozatszezon tele volt olyan kezdeményezésekkel, amiket sokan és nagyon vártak (sajnos ezek buktak is mind nézettségben, mind minőségben), addig számomra az abszolút esélytelenként induló Human Target sunyi módon belopta magát szívembe, pedig igazából meg sem akartam nézni, úgyis van annyi minden más alapon.

Éjszakai futammal folytatódik a tereprali ob
Szombat estétől vasárnap hajnalig rendezik meg a Miskolc-ralit, az országos bajnokság második futamát.

Nemcsak kínozták, zsarolták is a betegeket
A most őrizetbe vett ápoló állítólag elvette a kiskunhalasi pszichiátria betegeitől a cigijüket, kávéjukat, apróbb ajándékaikat.

Courtney Love néhány hete öngyilkos akart lenni
Nemrég azt mondta, tiszta életet él, és elítéli az öngyilkosságot, két hete mégis ki akart ugrani az ablakon.

A hétvégén kieshet a Hertha a Bundesligából
Ha a 32. fordulóban Dárdaiék kikapnak otthon a Schalkétől, a Freiburg nyer, már biztosan kiesik a Hertha.

Választási törvényt sértett Kiss Péter
A helyi választási bizottság szerint az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Péter megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét azzal, hogy kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette".

Tartanak a magyar drukkerektől
Akinek van jegye, azt beengedik a pénteki szlovén-magyar divízió I-es világbajnoki jégkorong-mérkőzésre a szlovéniai Ljubljanában - tudta meg a Független Hírügynökség Studniczky Ferenctől, a Magyar Jégkorong Szövetség elnökétől. A döntőnek is beillő találkozó előtt korábban az a hír terjedt el, hogy azokat a magyar szurkolókat nem fogják beengedni, akik a szlovénoknak fenntartott jegyekből vásároltak.

Másfél napig sötét volt a vulkán miatt - képek!
Az izlandi vulkán kitörése után 36 órán át teljes sötétség borult a környékre - erről számolt be egy helyi lakos az Euronews hírtelevízió szerda esti híradójában.

Mikolaj: „Túl sokat” tanulnak a magyar iskolákban magyarul
A pozsonyi oktatásügyi miniszter szerint túl sok tantárgyat tanítanak a szlovákiai magyar iskolákban magyarul, s ezért a gyerekek nem tanulnak meg jól szlovákul.

Ragyogó robbanás, kolosszális energiafelszabadulás + Képek
A NASA Swift szondája, mely az univerzum legerőteljesebb robbanásait követi figyelemmel, komoly mérföldkőhöz érkezett, kiszúrta ötszázadik kozmikus robbanását a mélyűrben.

Szörnyű baleset a futballpályán + Videó
Eddie Gustafsson, a Salzburg svéd kapusa az LASK Linz elleni bajnoki mérkőzés 42. percében súlyos lábtörést szenvedett. A linzi csapat támadóját, Lukas Kraglt a bíró azonnal kiállította, ám ez aligha vigasztalja a 33 éves futballistát, akit azonnal kórházba szállítottak.

Változatlan a forint, 264 alatt az euró
Alig változott a forint árfolyama az euróval szemben a bankközi piacon, csütörtökön délelőtt az eurót 263,75 forinton, előző nap délután 263,58 forinton jegyezték.

Részegen vezetett, életét vesztette
Feltehetően ittasan vezette autóját az a 40 éves szakályi férfi, aki csütörtök hajnalban életét vesztette a 65-ös úton, a Daránypuszta közelében történt balesetben.

Hétfői kisiklás: súlyos veszélynek teszi ki a MÁV az utasokat?
A MÁV évek óta elhanyagolja a karbantartást, a vizsgálatokat és a problémák eltussolásával kimeríti a vonattal utazók és vasúti dolgozók életének gondatlan veszélyeztetését

Schiffer: nem lépnek vissza az MSZP javára
Az MSZP-t minősíti a módszere - mondta a Lehet Más a Politika listavezetője az Magyar Televízióban annak kapcsán, hogy a pártjáéhoz hasonló kampányelemeket is használnak a szocialisták.

30 államtitkár lesz az Orbán-kormányban
A jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. Az MTI fideszes forrásból úgy tudja, az új kabinet célja, hogy szimbolikusan is szétváljanak a hatalmi ágak, azaz a Parlament épülete csak a törvényhozásé legyen.

Elmarasztalták Bajnai miniszterét
A helyi választási bizottság szerint az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Péter megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét.

Oszkó bízik Orbán programjában - videó
A vagyonadót elrontotta, de a házát ma is úgy építené meg, ahogy tavaly, csak máshogy beszélne róla. Állásinterjúkra még nem jár, de lehet, hogy később megteszi. Kölcsönt csak a családtagjainak ad, velünk mégis kivételt tett - 20 ezer forintos kivételt - a pénzügyminiszter. Persze lehet, hogy csak azért, mert úgyis éppen távozóban van.

Túl sok tantárgyat tanítanak magyarul Szlovákiában?
A pozsonyi oktatásügyi miniszter szerint túl sok tantárgyat tanítanak a szlovákiai magyar iskolákban magyarul, s ezért a gyerekek nem tanulnak meg jól szlovákul.

Hogyan kerülhető el a tumultus szavazáskor?
Az Országos Választási Iroda azt kéri az igazolással szavazóktól, hogy lehetőleg minél korábban menjenek el választani, hogy kevesebb embernek kelljen majd várakoznia a délutáni "csúcsban". Ezen felül más intézkedésekkel is gyorsítják a voksolást.

Törvényt sértett Kiss Péter, amikor szavazóturistákról írt
Elmarasztalta az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Pétert a helyi választási bizottság, mert kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette".

Bevetik Orbánt a Jobbik által támogatott exfideszes ellen
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Edelénybe látogat. A településen független jelöltként elindult a korábban több cikluson át a Fideszben politizáló, majd a pártból kizárt polgármester, Molnár Oszkár is. Molnár javára szerdán visszalépett a Jobbik jelöltje. Az [origo] információi szerint a Fidesz vezetése döntötte el, hogy ahol bekeményítenek az ellenfelek, oda a Fidesz is a nagyágyúit küldi.

Húszéves Fidesz-uralommal ijesztgette Kis Moszkvát Mesterházy
A Fidesznek azért kell a kétharmad, hogy saját érdekei szerint írja át az alapvető törvényeket, hogy végrehajtsa, amiről Orbán Kötcsén beszélt: 15-20 évre rendezkedjen be - állította az egykor MSZP-s erősségnek számító Salgótarjában tartott szerda esti fórumán Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint ellenfeleik már az MSZP megsemmisülésére számítanak, és felemlegette azt is, hogy az első választási forduló éjszakáján letegezte őt Orbán Viktor.

Ötmilliárd eurótól esik el a turizmus a vulkán miatt
A légi ipar világméretű vesztesége a becslések szerint már elérte az 1,7 milliárd dollárt, az európai turizmus számára minden egyes kiesett hét 4-7,5 milliárd euró bevételkiesést okoz. Ferihegyről csak azok a légi járatok nem indultak el, amelyeket a célállomáson nem tudnak fogadni.

Időhúzással veheti rá a bankokat a megegyezésre a Fidesz
A kilakoltatásokat mindenképp elkerülné, de azt egyelőre nem árulja el a Fidesz, miképp érné el, hogy a törlesztéssel jó ideje adós lakástulajdonosok se kerüljenek az utcára. Banki egyeztetések még nem voltak, egyelőre úgy tűnik, hogy a párt időhúzással venné rá a pénzintézeteket a megegyezésre, miközben a szakmai szervezetek és az építőipar felpörgetésében érdekelt cégek szerint állami részvétellel létrehozott ingatlanalapnak kellene megvenni a lakásokat.

"Zöld vagyok, meg kutyám is van" - így kampányol az LMP ott, ahol az MSZP feladta
Az MSZP szurkálása és a Fidesz enyhe bírálata mellett főként bicikliutakról és tömegközlekedésről volt szó az LMP csepeli fórumán, ahol az új párt most a szocialistáktól kapott kéretlen támogatás birtokában indul a második fordulóban. A papírforma ugyan nem kedvez az LMP újonc jelöltjének, de a fórumon még egy ős-MSZP-s és egy gárdista ruhás nő is megjelent, többen pedig azt próbálták belőni, mit is akar ez az alig egy éve alakult párt. Riport az LMP szerda esti csepeli kampányrendezvényéről.

Elfeledve halt meg az Igaz Kereszt Szigetének felfedezője
Ötszáztíz éve, 1500. április 22-én vetett horgonyt a portugál Pedro Álvares Cabral flottája a brazíliai Porto Seguróban - ezt a napot tekintik Brazília felfedezésének. Dél-Amerika legnagyobb és egyetlen portugál nyelvű állama hosszú ideig volt portugál gyarmatbirodalom egyik ékköve, ma pedig a világ nyolcadik legnagyobb gazdasági hatalma.

Már a briteknél is navigál a mobilos Google Maps
A Google az USA után az Egyesült Királyságban és Írországban is elérhetővé tette az androidos készülékekre írt térképszoftverében a hangos navigációt.

Bányákkal sebzett Föld - külszíni fejtések műholdképei
Az ember által végzett környezetátalakítások közül több is látható az űrből. Összeállításunkban a felszínen mélyített hatalmas sebhelyeket, a legnagyobb és leghíresebb külszíni bányák néhány amerikai példáját mutatjuk be.

Új Alfa-SUV 2013-ban, 159-utód két év múlva
Ugyan az Alfa Romeo meg sem tudta közelíteni a 2006-os értékesítési célokat, a márka kap még egy esélyt. 2014 végéig félmillióra kellene felfuttatni az éves eladásokat.

Hat új modell a Ferraritól 2013-ig
2013-ig hat új modellt, köztük az Enzo szuperautó utódját és a 458 Italia sportosabb változatát mutatja be a Ferrari.

Heather Locklear kidöntött egy KRESZ-táblát
A Melrose Place egykori sztárja egy parkolni tilos táblát csapott el otthona közelében.

Amerikai–svéd döntő az U18-as vb-n
A címvédő amerikaiak semmit nem bíztak a véletlenre, nagyon simán intézték el a fehéroroszországi A csoportos ifjúsági világbajnokság első elődöntőjében az eddig veretlen finneket, az 5-0 góljait elosztották a harmadok között.

Elmarasztalta Kiss Pétert a helyi választási bizottság
A választási bizottság szerint bizonyíthatatlan, hogy a szavazóturisták a Fideszt és a Jobbikot erősítették.

David van Reybrouch: A Járvány - részlet - [Könyvfeszt2010]
David van Reybrouch A JÁRVÁNY (Írók, termeszek, Dél-Afrika), Gondolat Kiadó Budapest, 2010 David van Reybrouck régészettel foglalkozó doktori dolgozatát írja, amikor véletlenül kezébe kerül egy könyv, amelyben egy különös plágiumvádról olvas.

Növelte nyereségét a Credit Suisse

Dübörögj, Piliscsév!
Motokrossz parádé vasárnap: az ország legjobbjai az ország egyik legjobb pályáján.

Nőttek a Nestlé eladásai

Bombariadó az egyik fővárosi APEH-irodában
Egyelőre nem találtak robbanóanyagot a Haller utcai épületben.

A lelkemnek kéne már nagyon egy arany
Mészáros Anett favorit a cselgáncs-Eb-n, eddig elvették tőle az első helyet. A 20 éves Karakas Hedvig is berobbanhat.

Milyen lesz Orbán kormánya? - Újabb tervek!
A jelenlegi tervek szerint mintegy 30 államtitkárral alakulna meg Orbán Viktor kormánya. Az MTI fideszes forrásból úgy tudja, az új kabinet célja, hogy szimbolikusan is szétváljanak a hatalmi ágak, azaz a Parlament épülete csak a törvényhozásé legyen.

Besokallt a TV2 sztárja! Mi a baj?
A Jóban Rosszban sztárja nem túl szerencsés időszakon van túl. Szabó Zsófi reggeltől estig forgat, énekel és szöveget tanul, ráadásul egy baleset miatt az egyetlen feszültség levezetési lehetősége is elúszott, hiszen így sportolni sem tud.

Nyitva a magyar légtér
A magyar légtérben változatlan a helyzet, Ferihegyen csak egy helsinki és egy müncheni járatot kellett eddig törölni, míg a Malév minden járatát elindítja.

Leisztingerhez köthető vagyonőr adta el a BKV-ingatlant egy Leisztingerhez köthető cégnek
Egy Leisztinger Tamáshoz köthető vagyonőr végezte a BKV-nál a Fehér úti ingatlan eladását, ami miatt a rendőrség nyomoz, a telket egy Leisztinger Tamáshoz köthető cég vásárolta meg. A pályáztatás körülményei is érdekesek: 2007 karácsonya idején zajlott az egész, az értékbecslés a szerződés aláírása után készült el, pont annyiba került a terület, hogy ne kelljen a BKV Felügyelő Bizottsága elé vinni az ügyletet.

Íme, Orbán Viktor legjobb ismerői!
Még mindig nem veszi észre az ismert ausztriai publicista, hogy véget ért egy korszak. Valaki szólhatna már neki.

Repülő béka és félméteres rovar
Több mint száz eddig ismeretlen állat- és növényfajt fedeztek fel kutatók a délkelet-ázsiai Borneó szigetén, köztük egy repülő békát és a világ leghosszabb rovarát, amely több mint fél méteres és alakja a botsáskáéra emlékeztet. Az új fajokról a Természetvédelmi Világalap (WWF) számolt be csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.

Mégis Észak-Korea a felelős?
A dél-koreai katonai hírszerzés szerint egy észak-koreai tengeralattjáró süllyesztette el a Sárga-tengeren március végén a dél-koreai hadihajót. A hírszerzési jelentés eddig a legegyértelműbb jele annak, hogy Szöul Phenjant teszi felelőssé a hadihajó megsemmisüléséért.

Most szép meghalni a Hindukus lábánál
A Der Spiegel tudósít az ISAF parancsnokának berlini látogatásáról. A Neue Zürcher Zeitung beszámol arról a bírósági döntésről, miszerint Szerbiába is kitoloncolhatók a koszovói szerb menekültek.

Ma van a Föld napja
Faültetéssel, tavaszi nagytakarítással, túrákkal és számtalan más

Thaiföldön távozásra szólították fel a tüntetőket + Képek
Kemény ütközetekről és káoszról beszélt a thaiföldi hadsereg szóvivője, miután összecsapások voltak Bangkokban. Az ázsiai ország

Már csak kisebb késések lehetnek Ferihegyen, két járatot töröltek
A magyar légtérben változatlan a helyzet, Ferihegyen csak egy helsinki és egy müncheni járatot kellett csütörtökön reggel törölni, míg a Malév minden járatát elindítja.

Elloptak 275 méternyi drótkerítést
Ismeretlen tettes a kalocsai önkormányzat tulajdonát képező, Miskei úton lévő területet körbekerítő mintegy 275 méternyi drótkerítést április 16. és a szerda között ellopta.

A Fidesz-KDNP szabályozná a hűséget
„Szeretnénk megvédeni és megerősíteni a házasság és a család intézményét” – nyilatkozta a Népszabadságnak Harrach Péter (Fidesz–KDNP), s ezzel nyilvánvalóvá is tette: visszavonják a nemrégiben elfogadott új polgári törvénykönyvet.

Ecclestone Schumachert bátorítja
Bernie Ecclestone és Michael Schumacher öccse is bízik abban, hogy az egyelőre nem túl fényesen szereplő hétszeres bajnok magára talál idén.

Schiffer: Nem lépnek vissza az MSZP javára
Az MSZP-t minősíti a módszere - mondta a Lehet Más a Politika listavezetője az Magyar Televízióban annak kapcsán, hogy a pártjáéhoz hasonló kampányelemeket is használnak a szocialisták.

Gondolkodunk, tehát kombinálunk: a női agyalás
Ha bármilyen probléma, konfliktus felmerül az életünkben, azt mi nők jó alaposan megrágjuk. Sőt leginkább a nem létező bonyodalmakon elmélkedünk rengeteget. Átgondoljuk, megbeszéljük, mást vélünk, újra megbeszéljük, átgondoljuk, egyszóval kombinálunk - pedig csak hagyni kéne, hogy történjenek a dolgok a maguk rendje és módja szerint.

Van Gaal: Megmutattuk Európának
"Emberhátrányban is veszélyesebben játszottunk a Lyonnál" - mondta Louis van Gaal, a Bayern München edzője, miután csapata szerda este 1-0-ra legyőzte az Olympique Lyont. A BL-elődöntő első meccsén kiállították a Bayern egyik legjobbját, Franck Ribéryt, majd miután az ellenfél is tíz emberre fogyott, Arjen Robben bevitte a győztes találatot.

Egyenlített a Spurs, menetel a Magic
A San Antonio Spurs idegenben legyőzte a Dallas Mavericks együttesét, és kiegyenlítette a párharcot az NBA rájátszásának első körében, szerdán. A nap másik mérkőzésén a tavalyi döntős Orlando Magic magabiztos sikert ért el a vendég Charlotte Bobcats ellen, így 2-0-ás előnnyel utazhat majd a harmadik mérkőzésre.

Magyar útifilmsorozat indult
Óceániai csavargások címmel indult hazai gyártású útifilmsorozat a Magyar Televízió kettes csatornáján.

NHL: közel a kieséshez a Buffalo és a Montreal
A Boston Bruins kétszeri hosszabbítás után legyőzte a Buffalo Sabrest, így már csak egy győzelem választja el a továbbjutástól, csakúgy mint a Montrealban diadalmaskodó Washington Capitalst az NHL rájátszásának első körében, szerdán. Nyugaton a Vancouver Canucks idegenben verte a Los Angeles Kingst, és kiegyenlítette a párharc állását.

Leninnel szemben közömbösek az oroszok
Az orosz emberek közömbösek Leninnel szemben, és 31 százalékuk úgy véli, hogy emlékét a történelem megőrzi, de az általa kijelölt útra többet nem lép senki - derül ki a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet reprezentatív felméréséből, amelyet Lenin születésének 140. évfordulójához időzítve tettek közzé.

Haug: Az új motorszabályok a kiscsapatoknak kedvezzenek
A Mercedes motorsport-igazgatója úgy véli, a Forma-1-es motorok következő generációjának olyan szabályok szerint kell épülnie, ami a nagy gyártók helyett a kis csapatok számára jelent könnyebbséget. Norbert Haug szerint meg kell találni a mindenki számára kedvező megoldást, egyúttal figyelembe kell venni a környezetvédelmi szempontokat is.

Igazolták, hogy az elhízás járványszerű családon belül
Tizenegyszer nagyobb az elhízás kockázata azoknál a gyerekeknél, akiknek mindkét szülője kövér - állapították meg felmérésükben brit kutatók.

Kikapott a vb-re készülő Honduras
A nyári világbajnokságra készülő hondurasi labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-0-ás vereséget szenvedett Venezuelától a két csapat szerdai barátságos mérkőzésén.

Folytatódhat a lemorzsolódás a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,82 pontos emelkedéssel, 24 120,06 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,32 százalékkal erősödött.

Csütörtökön elindul az összes Malév-járat
 

Könyvfesztiválra érkezik a klíma kultúrtörténete
A klíma manapság közszájon forgó téma, és mostanában a szokottnál is több jóslat kering arról, hogy miként fog alakulni. De vajon mit tudunk a klíma 500 vagy 5000 ezer évvel ezelőtti ingadozásairól? És honnét tudhatunk bármit is az éghajlat történetéről? És végül: hogyan hatottak a klímaingadozások az emberre, a közérzetére és a gondolkodására?

Letartóztatták Heather Lockleart
Heather Locklear kocsijával nekiment egy közlekedési táblának, majd továbbhajtott - a rendőrség viszont rátalált.

Még 13 ügyet ajánlunk a Fidesz figyelmébe
A Fidesz már jelezte, hogy milyen mocskos ügyekre ugrana elsőnek. 13-as listájukat most megduplázzuk.

Peller Mariann szerint mintha tisztogatnának az RTL Klubban
Derült égből jött, hogy kirúgják, de nincs ellkeseredve, sőt kollégáira se haragszik.

Magyarországon nincs Google-cenzúra
A cég közzétette, melyik kormány hányszor fordul hozzájuk felhasználók adataiért és oldalak törléséért. Brazília az első, a magyarok nincsenek a listán.

Kiszivárgott infók a Windows Phone 7-ről
A Microsoft új operációs rendszere nem működik Windows Live regisztráció nélkül.

Egyenlített a San Antonio az NBA-ben
A rájátszás Nyugati főcsoportjában a Dallasban nyert a Spurs.

Honduras kikapott Venezuelától
A futball-vb-re készülő közép-amerikai válogatott 1-0-s vereséget szenvedett.

NBA: Scott Brooks az év edzője
Az Oklahoma City Thunder csapatának trénerét választották a legjobbnak.

Veszélyes lehet a virsli és a szalámi
Azoknál a nőknél, akik sok szalámit, vagy virslit esznek, nagyobb lehet a petefészekrák kockázata - mutatták rá ausztrál kutatók.

Minden, amit tudni akar a vulkánról!
Félni nem kell a vulkántól, de fel kell készülni arra, hogy újabb problémákat okozhat.

Októberben tartják a választást Kirgizisztánban
Az új alkotmány csökkenti az államfő hatalmát, és parlamenti demokráciává változtatja Kirgizisztánt.

Fogva tartották és bántalmazták a prostituáltat
Akarata ellenére kocsiba ültették a prostituáltat, majd egy kecskeméti lakásban fogva tartották, és bántalmazással kényszerítették, hogy prostitúciós tevékenységet végezzen.

Ugró Miklós: A választói akarat

Haraszti Gyula: Ezredesek alkonya

Seszták Ágnes: Ez így gömbölyű

Rögtönzött esküvőt csaptak a kintrekedt párnak
Esküvőt rögtönzött egy tajvani szálloda egy szlovák jegyespárnak, amely az izlandi vulkánkitörés okozta légtérzár miatt hat napra a szigeten rekedt és nem tudott hazamenni a már hosszú ideje szervezett otthoni esküvőjére.

Pilhál György: Estebéd

Torkos Matild: Talicskapárt

Rövidesen megkezdődik a Kulcsár-ügy másodfokú tárgyalása
Ma kezdődik a többmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán.

Egy élet során két szex, maximum 10 másodpercig
Nincsenek könnyű helyzetben a közönséges darázspók hímjei. A jó hír a hímnek, hogy akár kétszer is szexelhet életében. A rossz hír: ha ez tovább tart tíz másodpercnél, akkor az életébe kerül, mert felfalja partnere.

Lendvai: Minden eszközzel a Jobbik ellen küzdenek
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesznek nyíltan meg kellene mondania a választóknak, hogy lesz-e adócsökkentés vagy sem. Az MTV Ma Reggel című műsorában arra kérte Orbán Viktort: jelenjen meg a képernyőn, és mondja el, mit tervez a Fidesz.

Csütörtöki eredmények: Ovecskin ismét villant
A két gólt és egy gólpasszt kiosztó Alekszandr Ovecskin vezette Washington Capitals már egy győzelemnyire állt a továbbjutástól, akárcsak a Buffalo Sabrest kétszeri hosszabbítás után legyőző Boston Bruins.

A Fidesz-KDNP visszavonja a Ptk.-t
„Szeretnénk megvédeni és megerősíteni a házasság és a család intézményét” – nyilatkozta a Népszabadságnak Harrach Péter (Fidesz–KDNP), s ezzel nyilvánvalóvá is tette: visszavonják a nemrégiben elfogadott új polgári törvénykönyvet.

Egyre fogy a Chelsea
Azok után, hogy Michael Essien kidőlt, a Tottenham elleni londoni derbit követően további két londoni játékos sorsa vált kérdőjelessé.

Helyreállt a légi közlekedés
Helyreállhat a rend ma az európai légi közlekedésben - erre számít a légteret ellenőrző nemzetközi szervezet. Az Eurocontrol ugyanakkor úgy véli, hogy akár hetekbe is beletelhet, mire sikerül a hatnapos légtérzárlat következményeit felszámolni - írja a Magyar Rádió honlapja.

Az ítélőtáblán folytatódik a Kulcsár-ügy
Négy tárgyalási napot tűztek ki, az utolsó május 6-án lesz.

Kirgizisztán október 10-én választ
Az új parlament összetételéről és valószínűleg az elnökről is döntenek.

Ámosz Oz, a stílus archeológusa
Ámosz Oz 1939-ben született Jeruzsálemben.

Az új híd duzzasztja fel a Bódvát Edelénynél
1974 óta nem volt ilyen árvíz a BAZ-megyei városnál, mint most. Az egyik károsult szerint ez sem lenne baj, ha nem túl rövid hidat építettek volna.

Hajdú Péter felvette a kapcsolatot a gyalázóival
A műsorvezető a kirohanása után a személyes találkozót szerette volna választani.

Egyszerre 5 olasz focistát vetkőztettek alsógatyára
Mindezt persze reklámcélból, a Dolce & Gabbana jóvoltából.

Kapcsolat az idő és a prosztatarák közt
A száraz hideg jelenti a legnagyobb veszélyt.

Fantomizálódott a választási informatikát fejlesztő cég
Az É.B.SZ.K. Kft. tulajdonosa ma a marokkói Bhasil Mohammed, aki Ghiatban lakik a Mustapha út 38. szám alatt.

Nem tud szabadulni a kerékbilincstől
Két éve áll bilincsben egy férfi kocsija annak ellenére, hogy a bíróság időközben kimondta: az autóst jogtalanul büntették meg - írja csütörtöki számában a Bors.

Csőtörés a XI. kerületben - forgalmi akadályok!
Autóval nem lehet az Október 23. utca és a Budafoki út kereszteződésénél behajtani, a 4-es villamos errefelé nem tud közlekedni, a 86-os és a 212-es autóbuszok pedig terelőúton járnak.

Fábry tört-zúzott a stúdióban
Fábry saját maga vagy talán a nézők szórakoztatása kedvéért egy élelmiszerrel telerakott kosarat hajított el a stúdióban, ami a zsűri asztalán kötött ki, összetörve a pezsgőspoharakat.

Nem üres kézzel távoznak a Bajnai-kormány miniszterei
A kormánytagoknak összesen 57,3 millió forintot fizetnek ki távozásukkor, annak megfelelően, hogy ki mennyi ideig vezette a tárcáját - írja a Blikk.

Idén nem nő a lakossági áram nagykereskedelmi ára
A Magyar Villamos Művek (MVM) idén már nem emeli a lakossági áram nagykereskedelmi árát, erre a szabályok szerint 2011-ben lesz elehetősége - ezt Mártha Imre, a vállalat vezérigazgatója mondta a Népszabadságnak.

42 évnyi munka után szembesült vele, hogy becsapták!
Kimagaslóan nagy fizetés után, meglepően alacsony nyugdíj.

„Aki él és mozog, permetez”
A telet számottevő veszteségek nélkül vészelte át az ország legnagyobb cseresznyéskertje Nagykörűben, amelynek gazdái jó termést remélnek, bár tartanak a tavaszi fagyoktól és a monília kártételétől

Robben volt újra a nyerőember

Egyre több a pollenallergiás: az éghajlatváltozás is felelős
Az egész világot érintő éghajlatváltozás is felelős azért, hogy egyre több a pollenallergiás

Se autóval, se villamossal nem lehet a Budafoki útnál járni
Eltört egy nyolcszáz milliméter átmérőjű vízvezetékcső csütörtök hajnalban Budapest XI. kerületében, az Október 23. utca és a Budafoki út kereszteződésénél csütörtök hajnalban

Kokainnal száguldott a sprinter
Felfüggesztették az olasz kerekest, Mattia Gavazzit, a másodosztályú Colnago sprinterét, miután kokain nyomaira bukkantak a Settimana Lombarda versenyen, március 31-én levett mintájában.

Fogorvosokkal konzultáltak a Tubesről
Egy fővárosi fogorvosi céggel szerződött a honvédelmi tárca adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, amelyért mintegy 4 millió forintot fizetett ki évente a társaságnak - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Októberben választ Kirgizisztán
Kirgizisztánban október 10-én parlamenti és valószínűleg elnökválasztást is tartanak - közölte csütörtökön a közép-ázsiai ország átmeneti kormányának elnökhelyettese.

Két és félmillió voksolót várnak
Az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában két és félmillió voksolót várnak az urnákhoz vasárnap. 57 egyéni választókerületben dönthetnek arról, ki legyen az országgyűlési képviselőjük.

Hömpölyög a víz a XI. kerületben
Eltört egy nyolcszáz milliméter átmérőjű vízvezetékcső csütörtök hajnalban Budapest XI. kerületében, az Október 23. utca és a Budafoki út kereszteződésénél csütörtök hajnalban.

Deschamps 17 éves átkot törhet meg Marseille-ben
Az Olympique Marseille 17 éve semmilyen trófeát nem nyert, ennek ellenére sztárklubnak számít Franciaországban. A mostani idényben megtört az átok, a csapat elhódította a Ligakupát, és jó úton halad a bajnoki aranyérem felé is. A sikeredzőt Didier Deschamps-nak hívják.

Bemutatták az új százdolláros bankót
Új százdolláros bankjegyet mutattak be az Egyesült Államokban, bíróság elé állítják az egyik leggazdagabb kínai üzletembert, Washingtonnak új szövetségesei akadtak a Peking elleni küzdelemben - gazdasági lapszemle.

Teljesen betiltaná a burkát Sarkozy
A női arcot teljesen eltakaró muszlim viselet, a burka teljes tiltásáról szóó törvénytervezetet nyújtana be Nicolas Sarkozy francia elnök. Sarkozy szerint minden közterületen tiltani kell a burkát, amely "nem szívesen látott" Franciaországban. A burka tiltásának kérdése már évek óta viharokat kavar Franciaországban.

A nap fotója: a világ legéhesebb helye
Szudán déli területeit súlyos aszály sújtja, és folyamatosak a törzsi villongások is. Az öt éven aluli gyerekeknek közel a fele alultáplált. Portré a világ legéhesebb városából.

Barrichello nem vár gyors javulást a Williamstől
Saját elvárásaitól elmaradva kezdte az idei Forma-1-es szezont a Williams alakulata, amely négy futamot követően hetedik helyen áll a konstruktőri bajnokságban. A grove-i istálló rutinos pilótája, Rubens Barrichello biztos benne, hogy az állandó fejlesztéseknek köszönhetően versenyképesebb lesz a sportág történetének egyik legsikeresebb gárdája, de a javulás nem egyik nagydíjról a másikra fog bekövetkezni.

Csőtörés miatt megbénult Dél-Buda
 

Hét év után az újrakezdésért küzdenek a Kulcsár-ügyben
Másodfokon folytatódik csütörtökön K&H ügy, azaz Kulcsár Attila és társainak büntetőpere. Hét évvel a nyomozás kezdete után a vád és a védelem is lényegében azt kéri, hogy a bíróság rendeljen el új elsőfokú eljárást, mert az előző ítélet szerintük megalapozatlan. A 2008-as elsőfokú ítélet szerint Kulcsár 1998-tól a K&H Equities brókercég ügyfelei tudta és beleegyezése nélkül forgatott pénzeket, és milliárdokat sikkasztott a VIP-ügyfelektől, a bíró összesen 26 év 8 hónap börtönt és 1,7 milliárd forintnyi vagyonelkobzást szabott ki a vádlottakra.

A magyar papírhasználat évszázadai
Magyarországon mintegy hétszáz éve lehet papír alapú hivatalos iratokat olvasni, és Európában sem sokkal régebbről. Károly Róbert magyar király ebben is kora élvonalába tartozott: 1310-ben szorgalmazta, hogy használjanak papírt a hivatalos iratok elkészítéséhez. Ennek kereken hét évszázada. Nem véletlen, hogy nemrég ezzel a címmel nyílt kiállítás az Országos Széchenyi Könyvtárban: Hét évszázad papírtitkai, avagy a magyar papírhasználat 700 éve.

Szigorú az IMF globális bankadóterve
A másik bevezetni javasolt adónem, a FAT a bankárok érintené és a túl magas fizetéseket büntetné.

Online terjeszkednek az amerikai kiskereskedelmi cégek
A kereskedők az interneten gyorsabban alkalmazkodhatnak a fogyasztói magatartás változásához.

Fogorvosoktól kért jogi tanácsot a HM
A fővárosi fogászat 4 milliós szerződése alapján a tubesi radar perében is adott sugáregészségügyi tanácsokat.

Összefügghet a rák és az alkoholizmus
A kutatók sejtszintű kapcsolatot találtak köztük.

Távozik az MNV vezérigazgatója
Kamarás Miklós tavaly, egy évre, a válságkezelő kormány idejére vállalta a megbízatást.

Egyház+zaklatás: botrány Mexikóban is
Egy mexikói pap által két évtizeden át elkövetett nemi visszaélések takargatásával vádolják egy bírósági keresetben a latin-amerikai ország katolikus egyházának fejét. Norberto Rivera bíboros már több pert megnyert, amelyet ellene indítottak hasonló vádakkal.

Ilyet még nem hallott! Tigrissel játszanak az állatkerti látogatók - fotó
Egy kínai állatkertet folyamatosan támadnak, amiért a látogatóknak megengedik, hogy egy tigrisen "lovagoljanak".

Választás 2010: ez vár ránk vasárnap!
2,5 millió voksolót várnak az urnákhoz vasárnap, az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában.

Orbán: Vége lesz a rendetlenségnek és a bűnözők világának!
A kormányfőjelölt bizalmat kért és rendet ígért.

Mi történik a Napban? Soha nem látott felvételek + Képek+Videó
A NASA nyilvánosságra hozta az első képeket, amelyeket az idén februárban felbocsátott Solar Dynamics Observatory (SDO

Vetik a napraforgót, virágzik a repce
A napraforgó 80 százalékát már elvetették Vas megyében, és a napokban elkezdődött a kukorica vetése is

Második forduló: két és félmillió voksolót várnak vasárnap
Két és félmillió voksolót várnak az urnákhoz vasárnap, az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában.

Programokkal vár a Föld napja
Faültetéssel, tavaszi nagytakarítással, túrákkal és számtalan más "zöld" programmal ünneplik ma országszerte a Föld napját, melyet idén huszadik alkalommal rendeznek meg Magyarországon.

Megbüntették a lassúhajtót
Balesetveszélyes lassúhajtás miatt büntetett meg a rendőrség egy férfi az Egyesült Államokban: az illető óránként 8 kilométeres sebességgel haladt.

A Klubrádióé az utolsó fővárosi frekvencia
A Klubrádiónak ítélte az Országos Rádió és Televízió Testület a frekvenciapályázatban megjelölt 92,9-es, az utolsó kiadható budapesti frekvenciát. A két szocialista és egy SZDSZ-es delegált szavazatával hozott döntést élesen bírálta az ORTT fideszes és KDNP-s delegáltja. A frekvenciára szintén pályázó katolikus rádió lesújtva fogadta a hírt. A Klubrádió hangsúlyozta, nem birtokol majd két frekvenciát, a pályázaton azért indult, mert jelenlegi frekvenciaengedélye 2011 februárjában lejár.

Szikrázó időnk lesz
Az északnyugati, nyugati szelet északon eleinte több helyen erős lökések kísérik. A délnyugati területek kivételével mindenhol napos idő várható, ám nem lesz túl meleg.

Beperelték a mexikói katolikus egyház fejét
Egy mexikói pap által két évtizeden át elkövetett nemi visszaélések takargatásával vádolják egy bírósági keresetben a latin-amerikai ország katolikus egyházának fejét. Norberto Rivera bíboros már több hasonló pert megnyert.

Kinevezés a TV2-nél
Bardóczy Tímeát nevezte ki a TV2 a legfontosabb kereskedelmi bevételét szállító szpot értékesítési csapatának egyik csoportvezetőjévé.

Winkler János távozik a Magyar Telekomtól
Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom Nyrt., s ennek köszönhetően közös megegyezéssel távozik a vezérigazgató-helyettes, a lakossági szolgáltatások üzletág jelenlegi vezetője Winkler János is.

Az FA-kupa-döntőre térhet vissza a Chelsea középpályása
A bajnokság utolsó három mérkőzésén várhatóan már nem lép pályára John Obi Mikel, az angol listavezető Chelsea nigériai futballistája.

Nem mindegy, hogy szűz vagy extra szűz-e az olívaolaj
A mediterrán diéta sokat segít a szív- és érrendszeri megbetegedések esetén - spanyol kutatók most megfejtették gyógyító hatásának genetikai hátterét.

Az angolok éheznének, az olaszok munka nélkül maradnának a vb-győzelemért
Egy felmérés szerint az angol szurkolók nagy része egy hétig éhezne, az olaszok elvesztenék állásukat a focivébé megnyeréséért cserébe.

Jude Law-nak zakóhoz shortot és strandpapucsot is szabad
Leírva borzalmasnak hat, de ha sármos angol színész kombinálja az eleganciát a slampossággal, úgy mégsem olyan hátborzongató a dolog.

Alig csökkennek a kifizetett lakástámogatások
Még évekig több tízmilliárdos költséggel kell számolnia a kormánynak.

Közel-Keletre folyik a magyar tej
A sajt és túró kivitele januárban 64, a joghurté 4, míg a tejfölé már 38 százalékkal bővült.

Obi Mikel számára véget ért bajnoki idény
A Chelsea futballistája a Tottenham elleni bajnokin szenvedett bokasérülést.

Közel a vég: ezek voltak a kampány legemlékezetesebb pillanatai
Bokros tánctudása, az Országos Választási Bizottság bénázása, a Fővárosi Választási Bizottság törvénysértése, az ultrabéna MDF-kampány, az MSZP skizofréniája és nyitása Afrika felé, Kósa Lajos tévéinterjúja, és természesesen a Magyar Hírlap mint olyan - összegyűjtöttük a leglaposabb kampányidőszak legemlékezetesebb, legmókásabb, legfelháborítóbb pillanatait.

Kulcsár megint bíróságra megy
Ma kezdődik a többmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán.

Kell-e félnie a Jobbiknak, hogy feloszlatják?
Már a Legfőbb Ügyészség (LÜ) vizsgálja azt a beadványt, amelyben a Jobbik feloszlatását kezdeményezte egy független nyíregyházi önkormányzati képviselő - tudta meg a Népszava.

A South Parkra dühösek a radikális muszlimok
Egy radikális amerikai muzulmán csoport tiltakozásra szólított fel a szatirikus rajzfilmsorozat, a South Park ellen helyi idő szerint szerdán.

Féltik Gyurcsányt!
A Jobbik nem érti a miért védik még mindig a volt miniszterelnököt.

Péniszfesztivál, vaginaünnep
Japán egyik legismertebb péniszfesztiválját Komaki városában, a Tagata szentélyben tartják.

Sajószentpéteren is változásért kiáltanak az emberek
Sajószentpéteren is

Fókuszban az innovatív kommunikációs technológiák
Április 26-án, hétfőn ünnepeljük a szellemi tulajdon világnapját. A világ szabadalmi hivatalai ezen a napon arra próbálják felhívni az emberek figyelmét, hogy a szerzői jogok és a találmányok hasznosításához kapcsolódó szabadalmi jogok rendszere nélkül rengeteg használati tárggyal, technológiai eljárással és művészeti alkotással lenne szegényebb az emberiség. A Magyar Szabadalmi Hivatal csütörtökön tartja djátadó ünnepségét.

„A bűnt az Úristen megbocsátja”
Eltussolt pedofil-ügyek, politizálás a templomokban, egyház kontra állam. Tomka Miklós vallásszociológussal beszélgettünk az egyházat érintő ügyekről és arról, hogyan tanulják a katolikusok a kisebbségi létet és a modern világot.

Kezdődik a Kulcsár-ügy másodfokú tárgyalása
Ma kezdődik a többmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak másodfokú büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán. A brókerbotrány ügyében első fokon hét vádlottat ítéltek szabadságvesztésre, összesen 26 év nyolc hónapot kaptak.

400 munkahelyet hoz a Bosch
Megkezdődött a Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése, az első gyártósor augusztusban érkezik meg, az áttelepítés befejezésére az előzetes tervek szerint 2011 augusztusában kerül majd sor - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

Az al-Kaida miatt békültek ki
Négy szaharai ország példátlan összefogással közös katonai támaszpontot létesített szerdán az al-Kaida terrorhálózat térségbeli csoportja és a csempészet elleni fellépés céljából - jelentette be az algériai hadsereg vezérkari főnöke.

Milyen a rossz kávé? - videó
A Csodálatos Kávé című kiállítás arra hivatott, hogy minden csésze kávé a tökéleteshez közelítsen, a közben megrendezett barista bajnokság pedig arra szolgál, hogy megtudjuk, ki főzi a legjobb feketét kis hazánkban. De milyen is a jó kávé?

Sarkozy is törvénnyel tiltaná a burkát
A francia elnök úgy döntött, hogy a kormány a női arcot takaró muzulmán viselet közterületen való teljes betiltásáról nyújtson be törvénytervezetet.

Bankárokat vár a City
Ismét keresik a befektetési bankárokat a londoni City pénzügyi központjában, ahol azonban így is csak nem egészen feleannyi ilyen jellegű új állás keletkezik a következő két évben, mint amennyi az elmúlt két évben odaveszett.

Brutálisan emelhetik a vízdíjat
A vízszolgáltatók attól félnek, hogy a kormány döntése miatt ebben az évben nem kaphatnak támogatást a fogyasztók - írja a Magyar Nemzet.

A vagyonadóból egy villára telne
Egy értékesebb budai ingatlan vételárának megfelelő összeg, 153,6 millió forint folyt be március végéig a repülők, vitorlások, nagy teljesítményű autók után fizetett vagyonadóból - írja a Népszabadság csütörtöki számában.

Nem drágul az áram?
A Magyar Villamos Művek (MVM) idén már nem emeli a lakossági áram nagykereskedelmi árát, és Mártha Imre vezérigazgató arra számít, hogy alapvetően a jövő évre vonatkozó piaci árak is maradnak, ez azonban még nem garancia a lakossági tarifák szinten maradására - írja csütörtöki számában a Népszabadság.

Ellógták a börtönt az auschwitzi felirat tolvajai
Körözést adtak ki az egykori auschwitzi haláltábor feliratát ellopó három lengyel férfi ellen, miután azok nem vonultak be a börtönbe. A bíróság másféltől két és fél évig terjedő börtönt szabott ki rájuk.

Magyar Nemzet: Fogorvosi cég osztott tanácsokat a HM-nek
Évente négymillió forintot fizetett ki tanácsadásért egy fogorvosi vállalkozásnak a Honvédelmi Minisztérium (HM) - írja a Magyar Nemzet. A cég adószakértői, jogi informatikai tanácsokat adott a HM-nek a szerződései szerint.

Monica Bellucci a trójai Heléna ellen
Kirk Douglas vagy Russel Crowe jobb gladiátor? Ben Hur vagy a 300? Szavazzon kedvenc ókori filmjére!

Nemi visszaélések takargatásával vádolják ismét a mexikói bíborost
Norberto Rivera bíboros már több pert megnyert, amelyet ellene indítottak hasonló vádakkal.

Vissza a kabátot: itt a hidegfront!
A Kárpát-medencét éjszaka eléri egy hidegfront, hatására csütörtökre mintegy öt fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Sarkozy teljesen betiltaná a burkát
A francia elnök úgy döntött, hogy a kormány a női arcot takaró muzulmán viselet közterületen való teljes betiltásáról nyújtson be törvénytervezetet - jelentette be szerdán a kormány szóvivője.

Lezuhant egy orosz tehergép + Kép!
Rizsföldbe csapódott egy orosz teherszállító repülő csütörtökön a Fülöp-szigeteken.

Csúcson a GKI fogyasztói bizalmi indexe
Folytatódott a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értékének egy éve tartó emelkedése áprilisban. A fogyasztói bizalmi index 2006 májusa óta nem volt ilyen magas, és az üzleti várakozások sem sokkal maradnak el a válság előtti szinttől - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. Európai Unió támogatásával készített felmérésben.

Fenyegetés: halál vár a South Park alkotóira
Egy radikális muszlim csoport erőszakkal fenyegette meg a South Park alkotóit, amiért a sorozat múlt heti epizódjában Mohamed prófétát medveöltözékben szerepeltették.

Magyar tejet isznak a Közel-Keleten
Élénkülni kezdett a tejipari export: a sajt és a túró kivitele januárban 64 százalékkal bővült, a joghurté 4, míg a tejfölé már 38 százalékkal ugrott meg 2008 januárjához viszonyítva - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

Mindörökké bankbetét?
A bankbetétek letaszíthatatlanul a legnépszerűbb pénzügyi megtakarítási formák a magyar lakosság körében. Amíg akciós kamatok voltak, érthető volt, hogy kifejezetten nőtt is az állomány, de a tapasztalat az, hogy a gyengébb hozamok idején sem kérdőjelezhető meg a vezető szerep.

Nagyot zuhantak a betéti kamatok
Alig egy–másfél éve még bőven két számjegyű akciós kamatokkal kínálták a bankbetéteket Magyarországon. Jelenleg az 5-6 százalékos betéti kamat már jónak mondható, ehhez általában vagy nagyobb összeget, vagy hosszabb távra kell lekötni, esetleg a bankcsoport más termékeit is meg kell vásárolni. A betétek így is kelendőek.

Nem csökkentek a lakástámogatások
Alig mérséklődik a lakástámogatásokra fordított összeg a központi költségvetésen belül, így az új kormánynak szűk marad a mozgástere a jelenleg hatályos szabályozás módosításánál

Hat új sportkocsi a Ferraritól
Egyszerre több új modellen dolgoznak Maranellóban, így évente két újdonság is jut a következő három esztendőre.

R, mint nagyon duRRRRva
A Radical kábé annyival könnyebb és olcsóbb, mint a szupersportkocsik, mint amennyivel gyorsabb náluk; nagyon sokkal.

Észak-Korea megtorpedózta a dél-koreai hadihajót
A hírszerzés jelentése alapján Szöul Phenjant teszi felelőssé a Cseonan márciusi katasztrófájáért.

A botrány folytatódik: fogászok adtak milliókért tanácsot a HM-nek
Egy fővárosi fogorvosi céggel szerződött a honvédelmi tárca adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, amelyért mintegy négymillió forintot fizetett ki évente a társaságnak - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Ezt például visszavonja a Fidesz-kormány
Egészen biztosnak nevezi a Népszabadság, hogy a Fidesz-KDNP kormányon visszavonja a nemrégiben elfogadott, új Polgári törvénykönyvet, amely május elsején lépne hatályba, ha az Alkotmánybíróság máshogy nem dönt.

Botrány! Az MSZP és az SZDSZ elhallgattatta a rádiót
Sokakat az háborított föl, hogy egy kvázi megszűnt párt delegáltján múlott a döntés.

Fogászok vagy jogászok?
Fogorvosi céggel szerződött a honvédelmi tárca adószakértői, jogi, informatikai tanácsadásra, amelyért mintegy négymillió forintot fizetett ki évente a társaságnak. A minisztérium magyarázata szerint jó helyre került a pénz, a fogászok adtak például tanácsokat a Tubesre tervezett radar sugár-egészségügyi hatásairól.

Döbbenet! Fábry megint mit csinált...
Tegyünk valami kárt a stúdió díszletében! - kiáltott fel a showman, csakhogy míg ezt először mindenki poénra vette, Fábry Sándor tényleg elhajított egy élelmiszeres kosarat, és csak úgy repkedtek a szilánkok az Esti Showder felvételén.

Friss! Kulcsár Attila kiszabadulhat!
Ha még 5-6 évig rács mögött tartanák, akár "túl is ülhetné" a büntetést.

Botrány! Perel a magyar sztár - felháborító amit a képével műveltek
Rubint Réka elárulta, hogy nemrég egy go-go táncosokat kereső álláshirdetéshez társították az arcát, de az egyik közösségi portálon például személyes adatait és fotóit felhasználva hoztak neki létre egy fiktív adatlapot.

Időjárás: ki érti már?
Lesz minden: felhő, zápor, szél és még pici napsütés is.

Meddőséget okozhat a férfiaknál az omega-3 zsírsav hiánya
Az Illinoisi Egyetem munkatársainak tanulmánya szerint az omega-3 zsírsavaknak a szív- és érbetegségek kialakulásának gátlásán kívül más egészségügyi hatása is van: javítja a férfiak nemzőképességét.

A Gézengúz immár Salgótarjánban is segít
A Gézengúz Alapítvány elindította salgótarjáni tagozatát

Június 1-ig hosszabbították meg Gyurcsány személyes védelmét
Június 1-ig hosszabbította meg a kormány Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök védelmét. Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdán azt mondta, hogy Gyurcsány magánhadseregként használja fel a Köztársasági Őrezredet Szemlőhegy utcai villájának védelmében.

Öreg Szergej nem rezel be - NKPK 75.
A Székely gyors Záhonyba ért.

Ingyenzene: környezettudatos hörgés
Rokonszenves életközeli hiphop; mix az etióp zene nagy korszakából; fiatal francia zenész idézi fel a Rephlex kiadó nagy korszakát. Ismét dub a világ körül; latin jazz; netlabelek koalíciója; magyar hardcore/doom és magyar szintivarázs.

Szegedre került a nőikosár-bronz
A Szeviép-Szeged végzett a nőikosárlabda NB I 2009/2010-es idényének harmadik helyén, miután szerdán idegenben is legyőzte a Győrt a bronzéremért rendezett párharc második mérkőzésén.

A lengyel légikatasztrófa utolsó áldozatait is azonosították
 

Topalov világossal kezd a vb-döntőben
Szófiában ünnepélyesen megnyitották a FIDE világbajnoki döntőjét, a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, a bolgár Veszelin Topalov 12 játszmás mérkőzését. A bolgár miniszterelnök, a Szervező Bizottság elnöke, Bojko Boriszov, India nagykövete és a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov mondott köszöntőt. Április 24-én az első partiban Veszelin Topalov vezeti a világos bábukat.

Laci Bácsi E124-et kevert a gyerekek húsvéti tojásába
Ugye milyen borzasztóan hangzik?

Lassan csak a bevétel magyar a Tescóban
Nem csupán az eladásra szánt árukészlet, hanem a multivállalat működéséhez szükséges eszközök beszerzését is kiszervezi hazánkból a Tesco

Megfizethetetlen vízdíjak jöhetnek
Ha a szakminisztériumból kiszivárgott információink igaznak bizonyulnak, a leköszönő kormány olyan örökséget hagy maga után, ami brutális víz- és csatornadíj-emelést fog eredményezni 727 kistelepülésen. Szabó Imre miniszter utasítására ugyanis a költségvetésben szereplő vízdíj-támogatási keret további jelentős megnyirbálását tervezik. Lesz olyan hegyvidéki falu, ahol akár az 1800 forintot is elérheti az ivóvíz köbméterenkénti ára.

A REAC-ot verve lépett fel a dobogóra a Vác
A Vác együttese egygólos győzelmet aratott a REAC vendégeként a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 17. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.

Folytatódott a Villa remek sorozata a Hull ellen
Az Aston Villa a kupameccseket is beszámítva sorozatban nyolcadszor nyert a Hull ellen, ráadásul a birminghamiek egyik alkalommal sem kaptak gólt. A mostani találkozón aratott 2-0-s siker azt jelenti, hogy a Villa még odaérhet a BL-t jelentő negyedik helyre, a Hull pedig maradt három ponttal a West Ham mögött a 18. helyen. Ha a Hull nem tud elmozdulni a hátralévő három körben, akkor ősztől a másodosztályban folytatja.

Richard Gere már feladta, a rongybabák még küzdenek
A rendőrlét reménytelensége, az agylövéses komikus, a körbeudvarolt szőke, a spanyol zombik, a világmentő rongybabák és a finom biokaja a héten a mozikban.

Ugyanolyan csapatuk van, mint a mienk
Lehet, hogy fizikailag nem voltak olyan erősek és határozottak a britek, mint vártuk, de taktikailag és fegyelmezettségben magas színvonalon teljesítettek.

Talicskapárt
Nagyon nagy bajban vannak a szocialisták, ha már a cégtáblát is átfestenék. A pártok leginkább akkor szokták megváltoztatni a nevüket, ha a régi ahelyett, hogy hozná, inkább elriasztja a szavazókat. Úgy hírlik, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a csúfos választási vereség után távozik posztjáról. Helyére várhatóan Mesterházy Attila kerül, aki arra készül, hogy ő majd megújítja a baloldalinak mondott pártot. Új nevet is keresnek a pártnak, állítólag az Új Baloldal elnevezés is szóba került.

Adatkezelő cég vált fantommá
Adócsalás és számviteli rend megsértése bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett az APEH az ellen a cég ellen, amelyik alvállalkozóként részt vett a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal informatikai rendszereinek fejlesztésében. A nemzetbiztonsági szempontból érzékeny adatokhoz is hozzáférő vállalkozás azóta fantomizálódott. Két év alatt 1,2 milliárd forintot vettek fel a társaság bankszámlájáról, s további 127 millió forintot utaltak el onnan.

Előnyben a Bayern - videó
Ismét Arjen Robben volt a Bayern München hőse: a német rekordbajnok a holland szélső góljával szerzett előnyt a lyoni visszavágóra a BL elődöntőjében.