Hírportál Gazdaság Sport Autó IT/Tech Tudomány Bulvár Nőknek Film Zene Egészség

Az Inter kiejtette a címvédőt - videó
Az idén sem lesz címvédés a Bajnokok Ligájában, miután a Barcelona hiába futballozott emberelőnyben, csak 1-0-ra tudta legyőzni a vendég Intert.

Balatoni borok kóstolója az Erzsébet téren
FESZTIVÁL

Buliból lőtt egyből a kapuba
A Phoenix hazai pályán esett ki a rájátszásból, de Vernon Fiddler emlékezetes gólt lőtt.

10 emberrel BL-döntős az Inter
Motta a 28. percben kapott pirosat, de az Inter helyzetet is alig engedett a tanácstalan Barcelonának. Kiesett a címvédő, Bayern-Inter BL-döntő lesz.

Elbocsát és takarékoskodik az MSZP és frakciója
Negyven, az MSZP-nek dolgozó köztisztviselőtől válik meg a választási vereség után az MSZP összezsugorodott frakciója. A pártnak is takarékoskodnia kell, miután támogatása csaknem megfeleződik. A párt és a frakcó sajtóosztályait is összevonják.

Amerikai vízumot kér Ahmadinezsad
 

Vásári forgatag és koncertek Óbudán
FESZTIVÁL

Hasba szúrta tanárát egy francia diák
A franciaországi Aumetz településen egy 13 éves diák késsel hasba szúrta egyik tanárját - adta hírül szerdán a német Bild.

Mesterházy: az lenne a baj, ha Gyurcsány nem értékelne
Az MSZP elnöke szerint helyes, hogy a volt kormányfő is készít értékelést. Azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak.

Feri, ne hülyéskedj! Nem mindenki örül Gyurcsány visszatérésének
A leköszönő pártelnök szerint elképzelhetetlen, hogy néma maradjon.

Szembeszálltak a drogkereskedőkkel + Képek
Drogdílerek elleni akciót indított a Rio de Janeiró-i rendőrség a város öt nyomornegyedében. Céljuk, hogy a hatósági jelenléttel távol tartsák az üzéreket.

Mi történt a hajdú-bihari MSZP-ben?
Határozatképtelen volt az MSZP hajdú-bihari választmányának szerdára összehívott rendkívüli ülése, ezért hétnapos értesítési határidővel rendes ülést hívnak össze több választókerületi pártszervezet kezdeményezésére

Már az egész euróövezet retteghet?
Az Egyesült Államokban élő és tanító közgazdász, Nouriel Roubini, aki 2006-ban már megjósolta a 2008 óta tartó hitelválságot, két hét után ismét baljós kilátásokat fogalmazott meg az euróövezetről.

Mesterházy megyénként értékelne
Mesterházy Attila azt javasolja, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak.

Döntőközelben a Vasas, szépített a Fradi a pólórájátszásban
A férfivízilabda Vodafone ob I rájátszásának szerdai, második játéknapján a bajnoki címvédő Vasas és az ezúttal házigazda Szeged összecsapását a fővárosiak nyerték, így 7-4-es vezetésre tettek szert a 10 pontig tartó párharcban. A másik elődöntőben az FTC 7-5-re verte az Egert, ezzel 7-4-re szépített.

Vasárnap nyílt napon lehet megnézni a 4-es metró Keleti pályaudvari megállóját
KIRÁNDULÁS

Tiszaújváros nagykövete lesz Sebestyén Júlia
A négyszeres olimpikon, Európa-bajnok műkorcsolyázót a város polgármestere kérte fel.

Peterdi András bronzérmes az U23-as vívó Eb-n

Marosi párosban kiesett Stuttgartban
Az első fordulóban a Huber, Jankovic duó 71 perc alatt győzte le Marosiékat.

Czink 2. fordulóba jutott párosban Fezben
Spanyol párjával 6:0, 6:1-re vertek egy lengyel, francia kettőst.

Beyoncé is megmutatta mellbimbóját
Az énekesnőt Hawaiin érte utol a végzete, a ruhája lecsúszott, az arra járó paparazzó megörökítette.

A TPS nyerte a finn bajnokságot
A nagy európai bajnokságok közül a finn ért véget a legkésőbb.

0-sok, AB-sek előnyben - vért adhat, ha akar!
Csütörtökön 11 és 18 óra között ismét véradás lesz a Magyar Vöröskereszt budapesti székházában. Minden véradót várnak, különösképpen a 0 negatív és az AB negatív vércsoportúakat, mert ezekből az átlagosnál kisebb jelenleg a vérkészlet a fővárosban és környékén

A napenergiára építenének
Húzóiparággá akarják fejleszteni a napenergia-hasznosítást a Közép-dunántúli régióban; a piaci megjelenés és az iparág fejlesztése érdekében klaszterbe tömörültek az érintett vállalkozások, non profit intézmények

Eloltották a tüzet a bevásárlóközpontban
Eloltották aa Mammut I. bevásárlóközpontban

Megfosztották olimpiai érmüktől a csapatot
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta érmeitől a 2000-es sydneyi olimpián harmadik kínai tornász-válogatottat, mivel túl fiatal versenyzőt szerepeltettek.

Szocialista trükkök még az utolsó pillanatokban is?
A Fidesz szerint a kormány utolsó intézkedéséivel még megpróbálja jogtalan előnyhöz juttatni a hozzá közel álló vállalkozásokat. Az ügyről Pápán Győrffy Balázs, a Veszprém Megyei Gazdakörök elnöke, a Fidesz Országgyűlésbe bejutott képviselője és Takács Szabolcs, Bakonyjákó polgármestere beszélt.

Még a Stonehenge-nél is idősebb
Rekonstruálása után alig négy és fél évvel felújításra szorul a világ legrégebbi napobszervatóriuma, a Stonehenge-nél is idősebb gosecki napészlelőhely Németországban.

Tengerre viszik a szelet
Megépülhet az első tengeri szélerőmű az Egyesült Államokban. A kormány 9 évi vita után szerdán engedélyezte a 130 turbinából álló létesítmény megépítését a Nantucket-szorosban az északkeleti Massachusetts állam partjainál.

Lángolt a Mammut - videóval
A tűzoltók jelentős erőkkel vonultak a budai bevásárlóközponthoz. Egy szellőzőnél keletkezhetett a tűz. Személyi sérülés nem történt. Videó!

Arizonában rossz idők járnak a bevándorlókra
Éles vita bontakozott ki az Egyesült Államokban az illegális bevándorlókat sújtó új arizonai bevándorlási törvényről; az Obama-kormány vezető tisztviselői fenntartásaikat hangoztatják - hangzott el a Voice of America (VOA) rádió szerdai tudósításában.

Izraeli katonák agyonlőttek egy palesztint
Izraeli katonák szerdán agyonlőttek egy palesztint, aki a a gázai övezetben megközelítette a határt, hogy tüntessen az Izrael által létesített ütközőövezet ellen.

Kódfejtés, metrótúra és belvárosi babastrand az Urbitális majálison
Idén májusban már harmadszorra rendezik meg az Urbitális majális című fesztivált, amelynek célja, hogy a rengeteg programon keresztül újra megszerettesse Budapestet lakóival. Harminc nap alatt közel száz program irányítja rá figyelmünket a főváros másik arcára. Grillezés a Feneketlen-tónál, babamedencék a Vörösmarty téren, a Da Vinci-kód című regény alapján elképzelt rejtélyes városismereti játék, vízi majális, kirakat-szépségverseny, közös origamizás, bolhapiacok, Romkocsmák éjszakája és séta az óbudai óriáspanel tetején - szóval egy csomó jó program egész hónapban, Budapesten.

Ingyenzene: szenvednek a népek, csúnyák és szegények
DJ Premier mixben emlékezik Gurura, elképesztő méretű Gang Starr-gyűjtemény. Szabálytalanul izgalmas magyar hiphop Zomblaze-től. A legújabb, legmenőbb dolog: Moombahton. Úttörő kazetta-dj Goán, Geszti Péter dubstepet játszik, vicces reklámzene atombombával, relaxációs szabad improvizáció. Ki volt az a nagydarab fekete Sex Pistols-pólóban?

A Debrecené lett a Ligakupa
A Debrecen egy góllal jobbnak bizonyult a Paksnál a labdarúgó Ligakupa kecskeméti döntőjében szerdán, s ezzel megnyerte a sorozatot.

Ahmadinezsád amerikai vízumot kért
Az iráni elnök némi meglepetésre elmegy az ENSZ májusi atomsorompó-értekezletére.

Üzérek, 500 eurós jegyek Barcelonában

Két ügyben is milliós jutalmat ajánlott fel a rendőrség
Trache Bassam szír pénzváltó és egy idős asszony gyilkosáról kérnek információkat.

Drogokat találtak Alexander McQueen vérében
A londoni halottkém közlése szerint jelentős mennyiségű kokaint találtak Alexander McQueen vérében.

Kismamák, figyelem! - Itt egy lehetőség az allergia elkerülésére
Olyan szoptató kismamák jelentkezését várja az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI), akik szeretnék elkerülni, hogy gyermekük allergiás legyen.

Bin Laden atomfegyvert akart szerezni?
Oszama bin Laden atomfegyverre akart szert tenni, és nem habozott volna használni sem - állítja az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének egykori testőre, akit szerdán idézett az al-Kudsz al-Arabi című arab nyelvű napilap.

Eloltották a tüzet a Mammut I.-ben
Egy harmadik emeleti étterem elszívóberendezése gyulladt ki.

Görög póker: nem bírták idegekkel a blöffölést
Mi a siker a piac számára? Belekergetni Görögországot a segítségkérésbe, majd a következő lépésben megszerezni a megsegítésére fordított közpénzt. Görögország ugyanis az EU-IMF-pénzből - is - fogja rövidesen finanszírozni adósságtörlesztését. Így már nem kétesélyes a játszma. Mészáros Györgynek, az MTI munkatársának elemzése.

Most tényleg Noé bárkáját találták meg?
Kínai és török bibliai régészek megtalálni vélik Ararát hegyén, Kelet-Törökországban Noé bárkáját. A csoport közleménye szerint négyezer méter magasságban leltek a faszerkezet maradványaira, amely a radiokarbonos kormeghatározás szerint 4800 éves, vagyis nagyjából megfelel a Biblia szerinti özönvíz időpontjának.

Megerősítették, három éven át segítik Görögországot
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap (IMF) három évre szóló programot tervez Görögország megsegítésére

Újranyitnák a bányát
A Várpalota határában található szénvagyon kutatására kapott engedélyt a város önkormányzata, s ha a vizsgálatok pozitív eredménnyel végződnek, akkor 5-10 éven belül ismét megindulhat a szén kitermelése

A Debrecené a Ligakupa

Agyonlőttek egy palesztint az izraeli katonák
Izraeli katonák szerdán agyonlőttek egy palesztint, aki a gázai övezetben megközelítette a határt, hogy tüntessen az Izrael által létesített ütközőövezet ellen.

Pato nem megy sehova
Ariedo Braida, az AC Milan sportigazgatója kijelentette, hogy Pato a híresztelésekkel ellentétben, nem hagyja el a Rossoneriket a nyáron.

Mentelmi jog: egykori nagyágyúk vághatják a centit
Több képviselő, illetve jelölt is elveszti mentelmi jogát az új Országgyűlés megalakulásakor. Így az eddig felfüggesztett bírósági ügyek folytatódni fognak.

Lángolt a Mammut
A tűzoltók jelentős erőkkel vonultak a budai bevásárlóközponthoz. Egy szellőzőnél keletkezhetett a tűz. Személyi sérülés nem történt.

Bin Laden atomfegyvert akart
Oszama bin Laden atomfegyverre akart szert tenni, és nem habozott volna használni sem - állítja az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének egykori testőre, akit szerdán idézett az al-Kudsz al-Arabi című arab nyelvű napilap.

BL: Barcelona-Inter a döntőért (élő)
A címvédő Barcelona kétgólos hátrányba került Milánóban az olasz bajnok Inter ellen, és a visszavágón hazai pályán próbálja meg kiharcolni a döntőt. Az első meccsen José Mourinho csapata tökéletesen megfojtotta a Barcát, kövesse élőben, mire mennek egymással a felek a Nou Campban!

Tűz a Mammut I-ben
Úgy tudni, az elszívóberendezés kezdett füstölni, majd kapott lángra.

Nyugdíjasoknak nincs Ofotért-kedvezmény
Ki gondolta volna, hogy még mindig minden reklám hazudik?

Presser Gábor is munkába állt a Megasztárban
A visszatérő zsűritag szerint akkor lesz valaki igazán megasztár, ha azt csinálnak belőle.

Három év alatt mentik meg a görögöket
Merkel és Strauss-Kahn nem árult el részleteket a csomagról, de azt elismerték, hogy nagy a tét.

Elgázoltak egy ukrán férfit Budapesten
A rendőrség információi szerint a férfi szabálytalanul ment át az úton.

MSZP: fogy a pingvin, egyre több a fóka
Megszorítások jönnek az MSZP-ben: nemcsak a frakció mérete csökkent a választások eredményeként, hanem állami támogatása és a frakció költségvetése is. A betölthető posztok száma is csökken: négyből két frakcióvezető-helyettes marad, a bizottsági elnöki posztokból pedig legfeljebb egy. Az érdeklődés jelenleg az Országgyűlés alelnöki posztja iránt a legnagyobb.

Bombafenyegetés egy újabb amerikai gépen
Újabb amerikai utasszállító repülőgép szakította meg útját az Egyesült Államokban szerdán, mert a mellékhelyiség tükrén bombatámadásra utaló feliratot találtak.

Kigyulladt a Mammut I.
Az Index információi szerint a teteje lángol, több irányból dől a füst. Az épület kiürítését már megkezdték.

Már sétálgat és tornázik a szívátültetett lány
A 17 éves lány orvosai szerint is jól van, hamarosan hazamehet.

Lang Györgyi és Győzikéék még mindig tartoznak az APEH-nak
Az adóhatóságnak március végén 1.742 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 3.040 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból.

Gyorshír! Ég a Mammut teteje! Részletek!
A lánglovagok nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Ittasan motorozott, szerencséje volt
Felborult egy részeg motoros Kaposváron, a férfit a mentők a kaposvári kórház sürgősségi ambulanciájára szállították.

Tűz ütött ki az egyik bevásárlóközpontban
Ég egy szellőzőberendezés a budapesti Mammut I-es bevásárlóközpont tetején

Fúrótorony-baleset: minden feketébe borulhat
Az amerikai parti őrség úgy döntött, hogy részben elégeti a Mexikói-öbölben úszó olajfoltot, amely azzal fenyeget, hogy napokon belül eléri Louisiana állam partjait

Demján: Ideje lenne száműzni a társadalmi irigységet
A gazdasági növekedés beindításához források kellenek, és alapkérdés az országban a likviditás bővítése, amelyhez belső és külső források szükségesek

A terepjárókat is visszahívják
Folytatódnak a Toyota-visszahívások, a japán autógyár szerdán jelentette be, hogy 50 ezer Sequoia terepjárót hív vissza az Egyesült Államokban.

Továbbra is homályban a Népszabadság sorsa
Még éppen a határidő lejárta előtt kapta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Axel Springer

Három éves programmal segítenek a görögökön
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutalap három évre szóló programot tervez Görögország megsegítésére - erősítette meg szerda este Berlinben a német kancellár és a Nemzetközi Valutaalap vezetője.

Lángol a Mammut
A tűzoltók jelentős erőkkel vonultak a budai bevásárlóközponthoz. Egy szellőzőnél keletkezhetett a tűz.

ÉLŐ: Barcelona-Inter
A Bajnokok Ligája történetének első címvédésére hajtó Barcelona kétgólos hátrányból próbálja meg kiharcolni a döntőbe jutást az Interrel szemben.

Kihallgatták a HM hadiipari cégének vezetőjét
A Honvédelmi Minisztérium legnagyobb hadiipari cégének, a HM EI Zrt-nek a vezetőjét a cég honlapja szerint is őrizetbe vették. A HM-cégekhez kapcsolódó vesztegetési ügyekben nyomozó ügyészség csak annyit közölt, hogy kényszerintézkedésekre volt szükség a társaság ügyében, a Magyar Nemzet szerint viszont már előzetes letartóztatásban is van a vezérigazgató sikksztás gyanúja miatt.

Gyógynövényekkel a szénanátha ellen
A pollenszezon sokak számára együtt jár a szénanátha megjelenésével, amely hosszú hónapokig megkeseríti az életüket. Gyógynövényekkel és a belőlük készült kivonatokkal azonban megelőzhető, de legalábbis kezelhető a szezonális allergia.

Egymilliót ad a rendőrség a szír férfi gyilkosáért
Egymillió forintos díjat ajánlott fel a BRFK a március közepén meggyilkolt szír férfi gyilkosáért. A férfit autójában lőtték le a nylít utcán, amikor a piros lámpánál várakozott, a gyilkos az áldozat táskájával elmenekült.

Ég a budapesti Mammut bevásárlóközpont teteje
 

Nyert a Vasas a pólóbajnokság rájátszásában
A címvédő Szegeden győzött, egy győzelemre van a döntőbe jutástól.

A Négy Mancs ismét kedveli a magyar baromfitenyésztőket
Az osztrák állatvédők pozitív listájára azok kerülhettek fel, akik nem kínozzák a szárnyasokat.

Ég a Mammut I.
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Felmentették Jade Goody özvegyét a nemi erőszak vádja alól
Jack Tweedet és Anthony Davist egy fiatal lány jelentette fel, és azt állította, a két férfi megerőszakolta szeptember 4-én Tweed londoni lakásában.

A Debrecen nyerte a Ligakupát
A kecskeméti döntőben 2-1-re verték a Paksot.

Barcelona-Inter
A Barcelona kétszer már fordított a BL-ben 1-3-ról, a Milito testvérek egymás ellen játszanak, Sneijder is pályára lép az Interben. Kövesse online

Elhiszi? - A Toyota megint visszahív
Folytatódnak a Toyota-visszahívások; a japán autógyár szerdán jelentette be, hogy 50 ezer Sequoia terepjárót hív vissza az Egyesült Államokban.

Már biztos: így segítenék meg a görögöket
Az EU és az IMF három évre szóló programot tervez Görögország megsegítésére - erősítette meg a német kancellár és a Nemzetközi Valutaalap vezetője.

Igen, az SZDSZ-nek még vannak tervei
Júniusra összehívják az SZDSZ küldöttgyűlését, amely dönt az SZDSZ nevének esetleges megváltoztatásáról, a párt új alapszabályáról és a teljes tisztújításról, valamint az Országgyűlésből kiszorult liberális párt új politikai stratégiájáról.

Magyar rendező lett a legjobb
A fekete-fehér film egy középkorú házaspárról szól, akik lehetőséget kapnak a sorstól, hogy a balesetben elveszített lányuk helyébe befogadjanak egy ismeretlent.

Állakodalmi tyúkok
A szállítási, illetve élelmiszer-egészségügyi körülményekkel kapcsolatban szinte semmi nem felelt meg az előírásoknak annál a magyi férfinál, aki az M3-as autópályán tegnap a tehergépjárművével 398 tyúkot hozott magával, állítása szerint egy barátja négyszáz fős lakodalmára.

A szocialista párt megölte a tanárokat
A portugál Expresso blogírója nagyon kemény hangú írásban bírálta a szocialista kormány oktatáspolitikáját. A portugál lapok legfőbb témája a megroggyant portugál tőzsde miatti pánik és az első közös válságkezelő lépések. A spanyol lapok főleg azzal foglalkoztak, hogy a munkanélküliségi rekordadatok miatt az ellenzéki néppárt ismét lemondásra szólította föl a kormányfőt.

Leveleket kapnak MSZP-sek, rossz hírekkel
A napokban kapják kézhez felmondó levelüket az MSZP-frakció egyes köztisztviselő alkalmazottai: a százból negyven embertől kell megválnia a választási vereség miatt a szocialista képviselőcsoportnak

A kútban lelte halálát
Kútba zuhant és meghalt egy idős asszony szerda délután Szántódon.

Százmilliárdokért futhat az APEH
Március végén 1742 vállalkozás tartozott az APEH-nak, egyenként több mint 100 millió forinttal, ezen felül 3040 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl.

Demján nem vár csodát Orbánéktól
A gazdasági növekedés beindításához források kellenek, és alapkérdés az országban a likviditás bővítése, amelyhez belső és külső források szükségesek - mondta újságíróknak Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnöke, akit szerdán újraválasztottak az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökének.

Demján: Nem szabad csodát várni az új kormánytól
 

Anand szenzációs győzelemmel került előnybe a vb-döntőben
A szófiai sakkvilágbajnoki döntő negyedik partijában a címvédő Viswanathan Anand káprázatos győzelmet aratott. Az indiai világbajnok a világos bábukat vezette és a katalán megnyitású partiban a 10. lépésben újított. Kihívója, a hazai pályán játszó Veszelin Topalov tisztjei passzívak voltak, világosnak bőséges kompenzációja az áldozott gyalogért. A meggyengített sötét királyállás ellen Vishy remek tisztáldozattal indított támadást és a 32. lépés után Topalov feladásra kényszerült. Anand 2,5-1,5-re vezet a 12 játszmásra tervezett párharcban. Az ötödik partit pénteken játsszák, Topalové a kezdés joga.

Leépíti és átszervezi apparátusát az MSZP
Kirúgnak negyven köztisztviselőt, csökkentik a fizetéseket, nem lesznek szolgálati kocsik.

Dzsudzsákot a Barca-hátvéd viszi be a BL-elődöntőre

Ötgólos orosz győzelem a kézilabda BL-elődöntőben
A Csehovszki Medvegyi 32-27-re verte a Montpellier-t.

Elgázoltak egy férfit a Bajcsy-Zsilinszky úton
Az ukrán fiatalember szabálytalanul ment át az úton.

Lelőtték az autójában - egymilliós nyomravezetői díjat tűztek ki
Egymillió forint nyomravezetői ajánlott fel a budapesti rendőrfőkapitány annak, aki érdemi információval rendelkezik annak a szír férfinak a gyilkosáról, akit március közepén lőttek le XVI. kerületben, miközben a piros lámpánál várakozott.

Amerikai vízumért folyamodott az iráni elnök
Amerikai vízumért folyamodott az iráni elnök, hogy a jövő héten részt vehessen az atomsorompó értekezleten - közölték szerdán New Yorkban.

Megszorítások az MSZP-nél
A napokban kapják kézhez felmondó levelüket az MSZP-frakció egyes köztisztviselő alkalmazottai: a százból negyven embertől kell megválnia a választási vereség miatt a szocialista képviselőcsoportnak - tudta meg az MTI. A párt is csökkenti működési kiadásait.

Tömeges kirúgások az MSZP-nél
Kis frakció, kis támogatás: feleződik az elkölthető összeg.

A napvitorlás már indulásra kész
Japán

A HHÖSZ elnökévé választották Deutsch Tamást
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselőt választotta elnökévé a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség (HHÖSZ) közgyűlése

Hiába kérdezték a szlovák nyelvtörvényről az EU-biztost
A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatos fejleményekről érdeklődött Thomas Hammarbergtől, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosától Kelemen András fideszes országgyűlési képviselő az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén szerdán.

Semmit sem hagytak a vegyesboltban
Egy erdőben rejtette el félmillió forint értékű zsákmányát az a betörőbanda, amely szó szerint kiürítette a vegyesboltot a Baranya megyei Cserdiben

A katonai ügyészség is kihallgatná a HM EI Zrt. vezetőjét
A Budapesti Katonai Ügyészség elrendelte a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő (HM EI) Zrt. vezetőjének meghallgatását kedden

Nem fértek el a községházán
Modernizálták és új szárnnyal toldották meg a községházát Tahitótfaluban. A több mint 130 millió forintba kerülő rekonstrukciót a lélekszám gyors növekedése indokolta

Szerdai eredmények: Anand vezet
A bolgár Veszelin Topalov szerdán kikapott a címvédő Viswanathan Anandtól a Szófiában zajló, 12 játszmás sakkvilágbajnoki döntő negyedik mérkőzésén.

Huligánokat is bevet a barcelonai tábor
Az Inter elleni BL-visszavágóra a közönség segítségét kérő barcelonai vezetőség kiengedte a szellemet a palackból. A zabolátlan

Obamát is nyugtalanítják a görögök
Barack Obama aggódik a görög adósságproblémák miatt, és a washingtoni kormány kapcsolatban van európai vezetőkkel az ügyben - közölte az amerikai elnök szóvivője szerdán.

Amerikai vízumért folyamodott Ahmadinezsád
Amerikai vízumért folyamodott az iráni elnök, hogy a jövő héten részt vehessen az atomsorompó értekezleten - közölték szerdán New Yorkban.

Élethez szükséges anyagokat mutattak ki egy kisbolygón
Először sikerült biztosan kimutatni vízjeget és szerves anyagot egy kisbolygó felszínén. A megfigyelés segít annak megértésében, honnan származhat a földi világtenger vize, valamint a bolygónkra hulló meteoritok szervesanyag-tartalma. A felfedezés fontos lépés az élet keletkezéséhez szükséges összetevők űrbeli eloszlásának megismeréséhez.

A tej és a tojás csökkentheti a bélbetegségek kockázatát
Gyógyszerek vagy megfelelő étrend elősegítheti egy olyan fehérje termelődését, amely helyreállítja a szervezet természetes védekezőképességét az emésztőrendszeri fertőzésekkel szemben, ezzel új kezelési lehetőséget kínál a ma még gyógyíthatatlan bélbetegségekre. 

Az idegen nem szép
Nem sanszos, hogy a földönkívüliek népfőiskolát nyitnának nekünk. Inkább elvennék mindenünket, mert megtehetik.

Lekapcsoltak egy tyúkszállítmányt az M3-ason
A sofőr azt mondta, egy barátja lakodalmára vitte a négyszáz baromfit.

Lindsay Lohan tehetségét nem értik meg Hollywoodban
Lindsay Lohan szerint semmi köze az életmódjának ahhoz, hogy nem kap szerepet, szerinte az a baj, hogy nem értékelik a tehetségét, és botrányosnak tartják, pedig ő valójában bűbájos.

A belga szélsőjobb előrehozná a magyar EU-elnökséget
A Flamand Érdek a kormányválságra hivatkozva passzolná át nekünk a lehetőséget.

Görög válság: Merkel turbótempót diktál
Fel kell gyorsítani a görög segélycsomagról folyó tárgyalásokat az Európai Uniónak és a Valutaalapnak, mert az euróövezet stabilitása forog kockán - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben az IMF vezérigazgatójával tartott közös sajtótájékoztatóján.

Új szerepben a Fidesz prominense
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselőt választotta elnökévé a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség (HHÖSZ) közgyűlése - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.

Európa nem szívesen áldoz a görög "bóvlira"
Miközben esik az euró és egyre közeleg a május 10-i határidő, amikor is az EU és az IMF vezetői döntenek a görögök megsegítéséről, egyre nő a politikusi és polgári elégedetlenség a terv miatt. Különösen az amúgy is eladósodott németek berzenkednek a 8 millárdos pakk ellen (a görögök összesen 45 milliárdot kapnának). Senki nem akar ugyanis a a mentőcsomag miatt újra eladósodni.

"Magyarország legyen az EU elnöke júliustól"
A belga szélsőjobboldali párt, a Flamand Érdek pártja azt szorgalmazza, hogy a belga kormányválság miatt Magyarországnak a tervezettnél korábban, már július 1-jén át kellene vennie az EU-elnökséget.

Magyar szupertehetség a Formula-1 kapujában
Élete eddigi legnagyobb lehetősége előtt áll a mindössze 15 éves hévízi autóversenyző, Királykúti Márk. A közel 10 éves pályafutása alatt összesen 65 nemzetközi dobogós hellyel és 25 futamgyőzelemmel büszkélkedő fiatal tehetségre nemrégiben figyelt fel a 20 évnyi tapasztalattal rendelkező Mücke Motorsport.

Csak az biztos, hogy elvitték a HM EI Zrt. vezetőjét
A Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) elrendelte a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) vezetőjének meghallgatását kedden. A Magyar Nemzet szerint K. Gábort előzetes letartóztatásba helyezték, az ügyészség azonban ezt nem erősítette meg egyértelműen.

A szélsőjobb Magyarországtól vár megoldást Belgiumban
Hazánkra csak nyolc hónap múlva kerülne sor az eredeti forgatókönyv szerint.

Ki kell költözniük a luxusvillákból?
Az AC Milan labdarúgócsapata a továbbiakban nem kíván luxusvillákat biztosítani sztárjátékosainak.

Feltámadt vakvezető, háborgó tulaj: mi történt az állatorvosi karon? + Képek
Elképesztő esetről számolt be szerkesztőségünknek egy vakvezető kutya gazdája, aki azt kérte: menthetetlen, daganatos betegséggel küzdő kutyáját altassák el a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán. Gazdájával közölték is, hogy az állat már nem él. Don viszont ma is életben van, újra régi otthonában lakik. A gazda nem tartja kizártnak, hogy kísérletezni akartak az ebbel.

Merkel feltételekkel támogatná a görögöket és gyorsan döntene
Fel kell gyorsítani a tárgyalásokat Görögországgal 

Saját autójával indult a két fiú után
Szabadnapján, a saját autójával fogott el tolvajokat a Hajdú-Bihar megyei Hencidán szerda délelőtt a pocsaji rendőrőrs parancsnoka

Símaszkos rendőrök és Bolgár betelefonálói
Kettős érzésekkel várja Kruchina Károly annak az ügynek a másodfokú tárgyalását, amelyet testvérével, Vincével indítottak a Klubrádió és műsorvezetője, Bolgár György ellen. A Fővárosi Bíróság első fokon kétmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a műsorvezetőt és a kereskedelmi rádiót, ami Kruchina Károly szerint méltányos, arányos és maximálisan elégedett lenne, ha ezt a másodfokú tárgyaláson jóváhagynák.

A tej és a nyúl lesz a sláger
Összesen 14,8 millió forint vissza nem térítendő támogatásra írt ki pályázatokat az Agrármarketing Centrum (AMC) tej és tejtermékek marketingjére, valamint a magyar nyúlhús népszerűsítésére

Ez már horror: öt román csendőr esett a magyar fiataloknak
A Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi magyar fiatalembert elvertek a csendőrök Sepsiszentgyörgyön, emiatt a bántalmazottak törvényszéki orvosi látleletet kértek, az ütlegelő csendőröket átadják a katonai ügyészségnek

Külső szakértő vizsgálja a törvénytelenséget az FKF-nél + Videó
Külső szakértő céget kért fel az FKF Zrt. igazgatósága és felügyelőbizottsága, hogy kiderítse, történt-e törvénytelenség az önkormányzati vállalatnál.

Semmi sem zavarhatja a napsütést
Éjszakától többnyire derült lesz az ég, csütörtökön a napsütést csak fátyolfelhők szűrhetik. Csapadék nem lesz. Csütörtökön a Dunántúlon élénk lesz a délire forduló szél.

Illegális tyúkszállítmány az M3-ason
Szinte semmi nem felelt meg az előírásoknak annál a magyi férfinál, aki az M3-as autópályán tehergépjárművével 398 tyúkot szállított.

Már nyártól magyar lehet az EU-elnökség
A belga szélsőjobboldali párt, a Flamand Érdek pártja azt szorgalmazza, hogy a belga kormányválság miatt Magyarországnak a tervezettnél korábban, már július 1-jén át kellene vennie az EU-elnökséget.

Cheddar sajtba bundázott csirkemell
Újabb tízperces étel (plusz 30 perc sütés), ami nem csak gyors, hanem egyszerű is. Kezdők is bátran próbálják ki.

Kiállították az első magyar motoros repülőgépet
A magyar motoros repülés századik évfordulójára új repülőgépekkel gyarapodott a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) Repüléstörténeti és Űrhajózási kiállítása - mondta el Kócziánné Szentpéteri Erzsébet, az MMKM főigazgatója és Szabó Attila muzeológus a téli szünet után újra megnyílt tárlat helyszínén, a Petőfi Csarnok emeletén.

Deutsch Tamás lett a HHÖSZ elnöke
Az önkormányzati szövetséget eddig vezető Becsey Zsoltra új feladatok várnak.

Elvették a kínai tornászok olimpiai bronzát
A sydneyi női csapat egyik tagja csak 14 éves volt.

Anand nyerte a sakk-vb-döntő 4. partiját
Az indiai címvédő 32 lépésben győzte le a kihívó bolgár Topalovot.

Aculeus: Ferrari-gyilkos a semmiből?
Ki gondolná, hogy ez a jó arányú vörös álomautó kínai tervezők munkája?

Meggyújtják a Mexikói-öbölben úszó olajfoltot
Florida kormányzóját sokkolta a látvány. Ha rajta múlik, nem lesznek olajfúró tornyok a partközelben.

Ötven éve nem találjuk E.T-t
A SETI projekt rádiójelek figyelésével próbálja kimutatni az idegenek létezését, de a bizonytalan képletek és a gyenge technológia hátráltatja a munkát.

A görög hírekre figyelt, és esett a piac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 569,69 pontos, 2,29 százalékos csökkenéssel, 24.321,96 ponton zárt szerdán.

Válság: a görög kormány nem akarja csökkenteni a béreket
A görög kormány nem fogadja el az Európai Uniónak és a Nemzetközi Valutalapnak azt a javaslatát, hogy a hitelnyújtás egyik feltételeként csökkentsék Görögországban a fizetéseket - közölte szerdán a munkaügyi miniszter.

Magyarokat vertek román csendőrök
A Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi magyar fiatalembert elvertek a csendőrök Sepsiszentgyörgyön, emiatt a bántalmazottak törvényszéki orvosi látleletet kértek, az ütlegelő csendőröket átadják a katonai ügyészségnek - írta szerdán a Háromszék.

Hegyvidék: a Jobbik alaptalanul vádaskodott
A Hegyvidéki Önkormányzat szerint azzal, hogy a rendőrség elutasította a Jobbik feljelentését egy XII. kerületi ingatlanügyben, kiderült, hogy a párt alaptalanul vádaskodott.

Vádbeszéd: fegyházbüntetést kért az ügyész Balla Irma fiára
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt fegyházbüntetést kért S. Sándorra, a meggyilkolt Balla Irma képviselő fiára az ügyészég a szerdai, debreceni tárgyaláson elhangzott vádbeszédben.

Folytatódik a zuhanás, egyre kevesebben mobiloznak
Márciusban is csökkent a forgalmazásban részt vevő aktív mobil-előfizetők tábora. Míg januárban a hívást indítók vagy fogadók száma 19 ezerrel nőtt, addig februárban 28 ezerrel, márciusban pedig további 61 ezerrel 10 millió 861 ezerre mérséklődött.

Tilos a látogatás a Szent György-kórházban
A vízvezetékrendszer karbantartása miatt részleges látogatási tilalmat rendelt el május elsejére a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgató-helyettese

Obama és Putyin is kifejezetten örül Orbán sikerének
Barack Obama amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is gratulált Orbán Viktornak a választási győzelemhez

Rendszeresen verte a családtagjait
Ideiglenes, megelőző távoltartást alkalmaztak egy derecskei férfi ellen, aki rendszeresen bántalmazta családtagjait. Hajdú-Bihar megyében a tavaly októberben bevezetett törvényi lehetőséggel egyre gyakrabban élnek a rendőrök.

Nem jutnak el a szegényekhez a források
Az esélyegyenlőség már előtérbe került a közgondolkodásban és a kormányzati politikában, de megvalósulásának hiánya továbbra is alapvető társadalmi probléma

Kis magyar bűnözés Cserdiben
Egy erdőben rejtette el félmillió forint értékű zsákmányát az a betörőbanda, amely szó szerint kiürítette a vegyesboltot a Baranya megyei Cserdiben. Krumplis ládában szállították a szajrét.

Axel Springer-Ringier fúzió: továbbra is homályban a Népszabadság sorsa
Még éppen a határidő lejárta előtt kapta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Axel Springer

Magyar fiatalokat vertek a román csendőrök
A Szent György-napok egyik éjszakáján két szórakozó gidófalvi magyar fiatalembert elvertek a csendőrök Sepsiszentgyörgyön, emiatt a bántalmazottak törvényszéki orvosi látleletet kértek, az ütlegelő csendőröket átadják a katonai ügyészségnek - írta szerdán a Háromszék.

Félmillió magyar férfi küzd potenciazavarral
A betegek jó része azonban nem áll kezelés alatt. Ennek nem az orvostudomány felkészületlensége, hanem a tájékozatlanság és a szemérmesség az oka.

Kormányzati posztban bízik Becsey Zsolt egykori EP-képviselő
Kormányzati posztot kaphat az új kormányban Becsey Zsolt, a Fidesz korábbi EP-képviselője, ő legalábbis óezzel indokolta azt, miért mondott le egy, a Kárpát-medencei magyarokért tevékenykedő szervezet elnöki posztjáról.

Visszaszólt az IMF-nek Görögország
A görög kormány nem fogadja el az IMF fizetéscsökkentésről szóló feltételét.

Kidobják a golfversenyről, aki zaklatja Tiger Woodsot
Biztonságban érezheti magát St. Andrewsban Tiger Woods, miután a British Open golfversenynek otthon adó pálya igazgatója elmondta, mindenkit kitiltanak a versenyről, aki szóban, vagy tettekkel inzultálja a játékosokat.

Új médiamágnás született a választás árnyékában
A választások második fordulója előtt néhány nappal, Stumpf István korábbi kancelláriaminiszter részvételével új médiabirodalom született Magyarországon, amikor a miniszteri posztra esélyes Fellegi Tamás megvált cégétől, majd az részesedést szerzett az RTL Klubban. Fellegi tulajdonrészének többsége Nyerges Zsolt ügyvéd kezébe vándorolt, aki eddig is tulajdonosa volt a Class FM-nek, ezért versenyjogilag aggályos lehet, hogy most már egy tévében, egy hetilapban és egy regionális rádióban is van érdekeltsége.

"Rossz hír a forintnak" a Simor elleni támadás londoni elemzők szerint
Londoni elemzők szerint nem tesz jót a magyar piacnak a jegybank vezetője körül kialakult politikai feszültség.

Liptai ügyében titokzatos a Tv2
A Mokká-t múlt héten is kihagyta, a Jóban Rosszban-nal pedig több hete nem dolgozik. Lapunk érdeklődésére sem a Tv2 sajtóosztálya, sem Nagy Tamás, a szappanopera producere nem tudta megmondani, mikor forgat legközelebb Liptai Claudia.

Intenzív havazás okozott káoszt az USA-ban
Intenzív hóvihar érte el kedden az USA északkeleti partvidékén fekvő New England régiót. A hóviharban több mint 30 cm hó hullott. Az intenzív havazás áramkimaradásokat és közlekedési káoszt okozott New Yorktól Maine államig. A hét második felében pár nap alatt télből a nyárba vált az idő.

Fegyházbüntetést kért az ügyész Balla Irma fiára
Fegyházbüntetést kért az ügyész a meggyilkolt Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő fiára, akit a gyilkossággal vádolnak. A tárgyaláson megszólalt a vádlott is.

Foci és retrómellek orrba-szájba
Tegnap véletlenül kimaradt a foci, most ezt ajánljuk először: 20:20-kor startol a Bajnokok Ligája a DigiSporton, lehet orrvérzésug üvölteni a Barca-Inter örökrangadó ürügyén.

Új Abu Graibra derült fény
Az egyik bagdadi börtönben válogatott, brutális módszerekkel kínozták a foglyokat.

Brooke Shieldset seggbe harapta egy oroszlán
A hírességet még a Running Wild című film forgatásán harapta meg egy oroszlán, és elmondása szerint ez a legrémesebb állathoz fűződő emléke.

Radwanska kiesett Stuttgartban
Az ötödik helyen kiemelt lengyelt az izraeli Peer három játszmában győzte le.

Az MTK-é a női labdarúgó Magyar Kupa
A meccs mindkét gólját a válogatott Vágó Fanny lőtte.

Balla-gyilkosság: fegyházbüntetést kértek az áldozat fiára
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt fegyházbüntetést kért S. Sándorra, a meggyilkolt Balla Irma képviselő fiára az ügyészég a szerdai debreceni tárgyaláson elhangzott vádbeszédben.

Elsüllyedt olajfúró torony - elégetik az olajfoltot
Az amerikai parti őrség úgy döntött, hogy részben elégeti a Mexikói-öbölben úszó olajfoltot, amely azzal fenyeget, hogy napokon belül eléri Louisiana állam partjait - jelentette szerdán a CBS News hírcsatorna.

Jogászkodás veszélyezteti a rákos betegek kezelését
Több tízezer rákos beteg ellátása kerülhet veszélybe a Dél-Dunántúlon. Egy egymilliárdos berendezésre közbeszerzési eljárást írtak ki, ám a vesztes konzorcium megtámadta annak végeredményét arra hivatkozva, hogy őt magát ki kellett volna zárni a pályáztatásból. Ha ezt az egyetem megtette volna, akkor a daganatosok ellátása veszélybe került volna, mivel a jelenleg használt berendezés kétnaponta romlik el.

Fonalférges a víz egy abonyi óvodában
Az egészségre nem ártalmas, ám az ivóvíz élvezeti értékét csökkenti az a fonalféreg-fertőzöttség, amelyet egy rutinellenőrzés mutatott ki Abony egyik óvodájának vízhálózatában.

Úszó Eb+MTV - megszületett a megoldás
Az úszó Eb közvetítése lebonyolításának ügyében a lényegesen olcsóbb megoldás mellett döntött az MTV, ezért írt ki közbeszerzési pályázatot - mondta Fehér Zsuzsa, a Magyar Televíziót felügyelő kuratórium MSZP által delegált tagja.

770 forintos osztalékot fizet a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. szerdai éves rendes közgyűlésén a tulajdonosok megszavazták az igazgatóság által javasolt 770 forintos osztalékot. Tavaly részvényenként 590 forintot fizetett a cég.

Meghosszabbítanák az életet
Csaknem 460 millió forintos uniós támogatással felújítják Mezőkovácsháza szakorvosi intézetét, és új szolgáltatásokkal bővítik működését

Páva már elkezdte: átalakítja a polgármesteri hivatalt
Nyolcvanöttel csökkentenék a pécsi polgármesteri hivatal dolgozóinak létszámát, amennyiben erre rábólint a közgyűlés csütörtökön

Nem tudott magához térni a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 569,69 pontos, 2,29 százalékos csökkenéssel 24 321,96 ponton zárt szerdán.

Kómában fekszik a válogatott kosaras
Mesterséges kómában fekszik Dusan Sakota, a görög kosárlabda-válogatott szerb származású játékosa. Az olasz Scavolini Pesaro csapatában légióskodó sportoló egy bajnoki mérkőzésen történt ütközés során sérült meg súlyosan.

Immár a fővárosi szocialistáknak is véget ér az
Az MSZP fővárosi vezetése felhatalmazást kért a keddi budapesti párttanácstól, hogy szigoríthasson a Fővárosi Közgyűlésbe kerülő szocialista képviselők összeférhetetlenségi szabályain 

Halastóba fulladt egy férfi
Belefulladt a horgásztóba egy ember Pilisen, holttestét szerdán találták meg

270 forint alá tudott mászni az euró
Szerdán délután már korrigálták a hét eleje óta elszenvedett veszteségeik egy kis hányadát a térségbeli devizák: az eurót szerdán a 272,40 forintos napi csúcsról délután négy órakor 269,57 forinton jegyezték, míg a kedd délutáni árfolyam 267,35 forint volt.

Fegyházat kért az ügyész Balla Irma fiára
Különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt fegyházbüntetést kért S. Sándorra, a meggyilkolt Balla Irma képviselő fiára az ügyészég a szerdai debreceni tárgyaláson elhangzott vádbeszédben.

Mi az a 4G?
Alighogy megbarátkoznánk egy technológiával, jelen esetben a szélessávú mobilinternet szolgáltatást jelentő a 3G-vel máris az azt leváltó 4G-t sulykolják az érdekeltek

Elégetik a fúrótoronyból ömlő olajat
Az amerikai parti őrség úgy döntött, hogy részben elégeti a Mexikói-öbölben úszó olajfoltot, amely azzal fenyeget, hogy napokon belül eléri Louisiana állam partjait - jelentette szerdán a CBS News hírcsatorna.

Kukorelly: Úristen, jó ez nekem?
A Lehet Más a Politika megválasztott képviselője, Kukorelly Endre úgy szoktatná rá az embereket a magaskultúrára, mint a cigarettára, amely így húzóágazat lehetne. Elszántsága ellenére még mindig felriad hajnalban, hogy mibe is vágott bele.

Sólyom jelölése: az első demokráciavizsga
Közeledik az államfőválasztás ideje, megkezdődtek a találgatások a lehetséges jelöltekről. A választásokon kétharmados parlamenti többséget elért Fidesz semmilyen tárgyalásra vagy taktikázásra nincsen rászorulva, már az első szavazási körben befuttathatja a maga jelöltjét. Mi minden derül ki abból, hogy kit és milyen szepontok alapján akar a Fidesz a köztársaság elnökévé emelni?

Híres emberek hétköznapi házai
A belváros tele van olyan épületekkel, amelyek híres művészeink otthonait rejtik. Lássuk, hol éltek a múlt nagyjai, P. Howardtól kezdve Ady Endrén át egészen Rottenbiller Lipótig.

IMF: Sürgős segítségre szorul Görögország
 

Dragan Djukic távozik a Pick Szegedtől
A következő szezontól nem Dragan Djukic lesz a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. A klub több, a posztra kiszemelt szakemberrel is tárgyal.

Búcsút mondhatnak a luxusvilláknak Ronaldinhóék
Az AC Milan labdarúgócsapata a továbbiakban nem kíván luxusvillákat biztosítani sztárjátékosainak.

Jelentősen gyengült a BUX, esett az OTP
A kedvezőtlen piaci hangulatban több mkint 2 százalékkal gyengült a BUX.

Orvosmeteorológia - nyárias hangulat, fronthatásokkal
Csütörtökön és pénteken igazi nyarat idéző időben lesz részünk, a 26 fokot is eléri a hőmérséklet, és alig lesz felhő az égen. Szombaton már változékonyabb időre van kilátás, záporok, zivatarok is kialakulnak az átlagosnál több fokkal melegebb időben.

Obama és Putyin is gratulált Orbánnak
Levélben gratulált az amerikai elnök és az orosz kormányfő a Fidesz választási győzelméhez Orbán Viktornak.

Új munkát talált az Alias sztárja
Merrin Dungey az HBO Hung című sorozatánál folytatja nyártól.

Orbán csütörtökön neveket mond
A teljes kormánynévsort nem ismertetik, csak egy részletét, de sok kérdésre választ ígérnek.

Rosszak a Porsche Panamera biztonsági övei
A gyártó szerint van egy elméleti probléma az övekkel: bizonyos esetekben kioldódhatnak.

Jamie Lee Curtis szülei jobban szerették a kutyákat, mint az embereket
Jamie Lee Curtis elmesélte, a szülei házassága egyáltalán nem volt olyan csodás, ahogy azt akkoriban hirdették, és a válás után csak rosszabb lett a helyzet.

Antianyagot keres az űrállomás új műszere
Az MIT tudósai az érzékeny műszerrel az állomás élettartamát is kitolnák.

Több mint 500 pontot esett a tőzsde

Válaszút elé állítják az álláshalmozókat
A budapesti szocialisták szigorítanák az összeférhetetlenségi szabályokat. Ez többek közt Horváth Csaba és Steiner Pál karrierjét érintené.

Nem kell taxi, José elvisz bárhová!
Mourinho tolmácsként kezdte a Barcánál, de edző lett, és a katalánok ellen játszotta legbotrányosabb meccseit. Utálja a város, de az Interrel újra visszatér.

Nem újrázik a leköszönt belga kormányfő
Nem lesz újra miniszterelnök Belgiumban a koalíciós kormány múlt heti szakadását követően leköszönt Yves Leterme.

Fidesz: vészhelyzetben a gazdaság
A Fidesz szerint a szerdán megjelent munkanélküliségi adatok alapján nem túlzás a magyar gazdaság állapotára a "gazdasági vészhelyzet" kifejezést használni.

"Méltatlan" - a Fidesz nem találgat Sólyom utódjáról
A kérdést egyelőre nem tartják aktuálisnak.

Egy igazi szexszimbólum titkairól olvashat
Marilyn Monroe személyes gondolatai, valamint a világról és a szerelmeiről való elmélkedései töltik meg azt az ősszel megjelenő könyvet, amely betekintést enged a tragikus sorsú színésznő életének apró részleteibe.

Kínzás, szexuális erőszak - újabb iraki börtönről derültek ki szörnyűségek
Egy újabb iraki börtönről derültek ki szörnyűségek, melyekről a Human Right Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet adott ki szerdán jelentést.

Roma integráció: sok hűhó semmiért?
Nem biztosított a Roma Integráció Évtizede Program (RIÉP) hatékonysága és eredményessége Magyarországon a megfelelő társadalmi és politikai háttér, valamint az átlátható támogatási rendszer hiányában - olvasható a Kurt Lewin Alapítvány által készített tanulmány összefoglalójában.

Repülőgép-kiállítás nyílt (Galéria)
Újra megnyitotta kapuit a Közlekedési Múzeum Repüléstörténeti és Űrhajózási kiállítása. A megújult tárlat legnagyobb újdonsága az első magyar repülőgép, az Adorján János tervezte Libelle másolata.

Korrigálta kissé veszteségeit a forint
Szerdán délután már korrigálták a hét eleje óta elszenvedett veszteségeik egy kis hányadát a térségbeli devizák: az eurót szerdán a 272,40 forintos napi csúcsról délután négy órakor 269,57 forinton jegyezték, míg a kedd délutáni árfolyam 267,35 forint volt.

Mi az igazság Fricz Tamás "eltávolítása" ügyében?
Az MTA Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint az intézetében folyamatban lévő belső átalakulásnak, és az ehhez kapcsolódó eddigi és jövőbeli személyi változásoknak nincsenek politikai indítékai. Fricz Tamással az intézetnek ma is érvényes szerződése van.

A Google a világ legértékesebb márkája
Az idén is a Google a legértékesebb márka a világon a Millward Brown piackutató cég szerdán közölt felmérése szerint. A Google 2007 óta vezeti a 100 legnagyobb márka listáját, jelenleg 114,3 milliárd dollárt ér, 14 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Elmeszelték Ribéryt
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Bayern Münchent erősítő Franck Ribéryt, aki így a Bajnokok Ligája döntőjében sem szerepelhet.

Közel százan haltak bele a munkába
Tavaly – beleértve a hétvégéket is – 60 munkabaleset történt naponta, melyek közül minden harmadik napon volt egy halálos kimenetelű – közölte a Liga Szakszervezetek szerdán abból az alkalomból, hogy április 28-án van a munkavédelem napja.

Egész nap tárgyalnak
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki, várhatóan egész napos ülésén napirendre kerül egyebek mellett a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-vel megkötendő éves közszolgáltatási szerződés megkötése. Az érdeklődés középpontjában azonban várhatóan nem a köztisztasági feladatok ellátásáról szóló írásbeli megállapodás, hanem a fővárosi cég gazdálkodásával kapcsolatban nemrégnyomozás áll majd.

Száz méterre állt, látta, ahogy a magyarokat eltalálja a jég
Öt serpa és egy kínai hegymászó kutatja a Himalájában jégomlás következtében elsodort, majd 7000 méteren eltűnt magyar hegymászó, Várkonyi László nyomát. A könnyebben sérült Klein Dávid fokozatosan ereszkedik lejjebb

Pacskovszky a legjobb rendező Wiesbadenben
A vágyakozás napjai című filmjéért Pacskovszky Józsefet a legjobb rendező díjával jutalmazta a jubiláló wiesbadeni filmfesztivál.

Pokolra bukkantak egy iraki börtönben
Egy újabb iraki börtönről derültek ki szörnyűségek, melyekről a Human Right Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet adott ki szerdán jelentést.

Kómában egy kosaras
Kómában fekszik Dusan Sakota, az olasz Scavolini Pesaro neves kosarasa.

Csütörtökön kezdi el ismertetni a kormánynévsort a Fidesz
Várhatóan csütörtök délután kezdi el ismertetni a Fidesz a leendő kormány összetételét a Fidesz - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője. A Fidesz eddig nem beszélt arról, hogy kik lesznek az új kormány tagjai.

Több pénze van fogyasztásra a szlovákoknak, mint a magyaroknak
A magyar háztartások többet költenek a lengyeleknél, de kevesebbet a szlovákoknál és a cseheknél.

Az alacsony szénhidráttartalmú diéta veszélye
Sokan a szénhidrátok elhagyásával próbálnak fogyni, és a pluszkilóktól ugyan sikerül megszabadulni, de a koplalás káros mellékhatásokkal is járhat.

A nap sportképei: babaríkató verseny Japánban
Babaríkató versenyt rendeztek az amatőr szumóbirkózók a tokiói Szenszodzsi templomban, ahol az eredmény érdekében többek között ijesztő maszkokkal riogatták a gyerekeket. A rituális szerszartást a kicsik növekedéséért és jó egészségéért tartják, az idei versenyre száz, 2009-ben született gyereket neveztek be. 

Tóba rejtette halottainak hamvait egy svájci eutanáziaklinika
Több mint ötven, emberi hamvakat tartalmazó urnát találtak búvárok a Zürichi-tóban. A közelben lévő eutanáziaklinikán több mint ezer embert segítettek a halálba, de hozzátartozóik sok esetben sem a holttesteket, sem a hamvakat nem kapták vissza.

Már nem Ruttner György a kosárszövetség elnöke
A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében szabálytalan volt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökválasztása, így a testület hatályon kívül helyezte a küldöttgyűlés határozatait. A májusi tisztújító küldöttgyűlésre eddig két jelölés érkezett.

Gazdasági vészhelyzetről beszél a Fidesz
A Fidesz szerint a szerdán megjelent munkanélküliségi adatok alapján nem túlzás a magyar gazdaság állapotára a "gazdasági vészhelyzet" kifejezést használni.

Lehet, hogy hamarabb kopik a féktárcsa, mint a betét?

Felfelé indultak a New York-i tőzsdék

Németországban csökkentek az árak áprilisban

Ezeket a sci-fiket várjuk nagyon 2010-ben
Animált világmegváltástól az ember-állat hibriden át az álmok tolvajáig minden lesz a mozikban.

A Google lett a világ legértékesebb márkája
A Canon, a Nivea és az Ikea idén már be sem kerültek az első százba.

Négyszázmilliárdos kockázatbiztosítás Magyarországon

A testépítést kitiltották a Világjátékokról
A sorozatos doppingbotrányok miatt nem szerepelhet a sportág a nem olimpiai sportágak versenyén.

Folytatódik a koszovói antennaháború
A szerbek részben helyreállították a koszovói hatóságok által leszerelt mobiltelefon-állomásokat.

A Barca két 1-3-at megfordított
Az Inter jobb, mint a Kijev 17, a Chelsea 10 éve,bár Guardiola mindkettőn játszott. Hosszabbítás lehet.

Tombol az anya: 7-8 éves lányoknak árulnak push up melltartót
Húha, ilyen tombolás rég volt a Homáron, amilyet most fognak olvasni, Timi mama ugyanis rettentően kiborult, hogy a lányai egy Takko Fashion boltban majdnem kénytelenek voltak szembesülni a 7-9 éves kiscsajok számára gyártott, szivacsos push up melltartókkal.

Új edző lesz a szegedi kézilabdacsapatnál
Pick Szeged vezetősége nem tudott megegyezni Dragan Djukiccsal, aki május 31-ig látja el munkáját.

Sötét szemű, ásni szerető hölgy társat keres
Lilly és Mr. Darcy afférja nyomán beindult a nagyüzemi szurikáta-randizás.

Újra összeállt a szent család
Egy magát katolikusnak nevező japán csoport megtalálta Szűz Máriát, aki ikreket szült.

Slash embert akart faragni Justin Bieberből, de nem ment neki
A gitáros teljesen véletlenül összetalálkozott Sydneyben, és Slash azt találta ki, elviszi a 16 éves tinisztárt sztriptízklubba.

Pofon vágta a tanár a sorból kiálló diákot
Könnyű testi sértés gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség egy pedagógus ellen, mert pofon ütötte diákját egy Mohács környéki községben.

Csányi Sándor lesz az MLSZ elnöke
Vállalja a jelöltséget Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki posztjára.

Gordon Brown beszólt, az egész ország hallhatta
Korlátoltnak nevezte szerdai vidéki kampánykörútja során a brit kormányfő pártja egyik elkötelezett választóját, aki egyebek mellett a kelet-európai bevándorlók nagy számát kifogásolta. Nem a nyilvánosságnak szánta megjegyzéseit, ám egy egész ország hallhatta szavait.

Kiszivárgott: így segítenék meg a görögöket
Berlini értesülések szerint három évre szóló terv születhet Görögország megsegítésére a Nemzetközi Valutalap és az euróövezeti uniós tagállamok közreműködésével.

"Nincsenek csontvázak, se aknák" - nincs mitől tartania a Fidesznek?
Szollár Domokos szerint nincsenek "se csontvázak, se aknák, se ismeretlen tényezők se a költségvetésben, se a kormányzati munkában": a kormány minden információt utóda rendelkezésére bocsát. A gázár-támogatási rendeletmódosításról azt mondta: a technikai módosítást az energiaszolgáltatók kérték.

Csak egyet kell aludni és jön Orbán kormánylistája
Csütörtök délután elkezdi ismertetni a leendő kormány személyi összetételét a Fidesz - derült ki Szijjártó Péter újságírói kérdésekre adott válaszaiból szerdán Budapesten.

Kínos magyarázkodás: Tamara nénitől örökölt 1 milliót a szocialista politikus
A falak húsz éve leomlottak Berlinben, de azért még maradtak romok. Az egykori kommunista, államszocialista utódpártok sikeresen mentették át magukat az új rendszerbe - ám sokukat felőrölte a korrupció. Közép-európai körkép a maradékról.

Nő a korrupció, vagy csak jobban dolgoznak a nyomozók?
Továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények szerepelnek az élen.

A diaszpóra tízszer többet utalt át
Tavaly a válság ellenére 5,5 milliárd dollárt utalt át Szerbiába a szerb diaszpóra. Ez tízszerese a 2008-as átutalásoknak világbanki adatok szerint

Szollár az LMP-re szavazott?
Szollár Domokos a TV2 Mokka című műsorának vendége volt. A kormányszóvivő az átadás-átvételről beszélt, majd a műsor egy pontján Kárász Róbert riporterrel kölcsönösen egymás fülébe súgták, kire szavaztak a választásokon. A bekapcsolt mikrofonba egyértelműen beszűrődött a kormányszóvivő vallomása:

Csányi Sándor elfogadta a felkérést, indul az MLSZ elnöki posztjáért
Csányi Sándor elfogadta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) felkérését és jelölteti magát a szervezet elnöki posztjára.

Másfél év bujkálás után fogták el a toplistás bűnözőt
Toplistás bűnözőt, egy 46 éves férfit fogtak el a somogyi rendőrök Budapesten

Kormánynévsor: már csak néhány óra
Csütörtök délután elkezdi ismertetni a leendő kormány személyi összetételét a Fidesz

Három évig támogatják a görögöket, 120 milliárdot kapnak?
Berlini értesülések szerint három évre szóló terv születhet Görögország megsegítésére a Nemzetközi Valutalap és az euróövezeti uniós tagállamok közreműködésével.

Új híd épül Nagyváradon
A megépítendő váradi Ősi közúti híd körülbelül 1,9 millió euróba kerül, de a beruházás az összes kiegészítő munkálattal együtt is kevesebbe fog kerülni, mint egy Siemens villamos

Új gazdasági lap indul
Nyolc éve megszűnt gazdasági folyóiratot kelt életre a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság. A Gazdaság, Verseny, Vezetés címet viselő lap kiemelt figyelmet fordít a fiatal kutatók munkájának publikálására.

Vascsővel támadtak a rendőrökre
Vascsővel verte az őt tetten érő rendőröket egy betörő szerdára virradóra Sopronban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Duplájára ugrott a korrupciós ügyek száma
Csaknem duplájára, 500-ról 900-ra nőtt 2009-ben a korrupciós ügyek száma az azt megelőző évhez képest - ismertették az egységes nyomozó hatósági és bűnügyi statisztika adatait az ügyészek.

Küszöbön a piacok összeomlása?
Bár a nap talán másképp süt, 250 forintos eurót mégsem hozott a Fidesz-kétharmad. Heim Péter szerint most jöhet a trendforduló a piacokon. Más elemzők óvatosabbak, annyi biztos: a hangulat elromlott.

Meglepetésre készül Kaczynski
Lech Kaczynski ikertestvére váratlan meglepetést okozhat a szmolenszki tragédiától sújtott lengyel elnökválasztáson. Elemzők szerint a gyászos hangulatú kampány miatt elképzelhető, hogy a vártnál több szavazó részvétből az eddig kevésbé esélyesnek tartott Jaroslaw Kaczynski neve mellé húzza majd az ikszet.

Ribéry nem játszhat a BL-döntőben
Az UEFA fegyelmi bizottsága szerdán három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Bayern Münchent erősítő Franck Ribéryt, aki így nem szerepelhet a Bajnokok Ligája döntőjében.

Orbán csütörtökön névsort hirdet
A leendő miniszterelnök csütörtökön kezdi a kormánynévsor ismertetését. Az államfő utódlásával nem akarnak foglalkozni, egyelőre.

Vascsővel verték a rendőröket Sopronban
Vascsővel verte az őt tetten érő rendőröket egy betörő szerdára virradóra Sopronban - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Havas Henrik Árpa Attilát kóstolgatta
Havas Henrik elővette Árpa Attilát, és bár személyesen nem állt az egykori kreatív igazgató elé, videoblogján keresztül feltett neki néhány rázós kérdést. Árpa higgadtan és lazán válaszolt.

Kevesebb volt a bűncselekmény, de elharapózott a korrupció 2009-ben
Csaknem duplájára nőtt tavaly a felderített korrupciós bűncselekmények száma az országban, de összességében kevesebb bűncselekményt követtek el, mint 2008-ban. Hajdú-Bihar megyében és Budapesten történik a legtöbb bűncselekmény, de a budapesti statisztikán sokat rontott egyetlen szerver lefoglalása.

Megkezdődött a marakodás az MSZP romjai felett
Az MSZP elnöksége saját lemondásának menetrendjéről vitatkozik, miközben a párt néhány erős embere a párt jelenlegi vezetése által diktált iránytól teljesen eltérően képzeli el a párt jövőjét. Beindult Gyurcsány Ferenc, aki már híveit toborozza, visszatért Szili Katalin, aki egyszerre támadja Gyurcsányt és a párt jelenlegi vezetését, és csoportba szerveződtek az MSZP nem hivatásos politikusai is, akik szerint minden rossz.

Antonio Banderas óvatosan környékezi meg Naomi Wattsot
Naomi Watts a You Will Meet a Tall Dark Stranger-ben | FilmrészletWoody Allen mostanában ontja magából az információkat: minap a nyáron forgó filmjéről árult el részleteket, most pedig a Cannes-ban debütáló You Will Meet a Tall Dark Stranger-éből tettek ki a netre egy kis klipet. A filmrészletben Antonio Banderas (feltehetően a címbeli magas, sötéthajú idegen) hívja el nagy óvatoskodva operába Naomi Wattsot. Az óvatosságra minden oka megvan, hiszen mindketten házasok. Watts egy interjúban elárulta a film sztorijának a gerincét: ő és Josh Brolin egy házaspárt játszanak, Brolin egy második könyvével küszködő író, Watts viszont inkább a gyerekvállalásra szeretne koncentrálni, és befenyít, hogy ha nincs baba, akkor viszont visszatér a karrierjéhez. Képben van Watts hippibeütésű anyja is, aki kezdi unni, hogy lánya és veje rajta élősködik. Ez eddig nem hangzik rosszul, a többi kiderül Cannes-ban.

Saját házában kapott el egy magyar betörőt egy burgenlandi rendőr
A szomszéja udvaráról vette észre egy burgerlandi rendőr, hogy valaki be akar törni a házába. Elkapta a magyar betörőt, az mégis el tudott menekülni, társával együtt a magyar határ közelében fogták el a tulajdonos kollégái.

Újra látogatható a gödöllői kastélypark
Május elsejétől látogatható a Gödöllői Királyi Kastély kertjének romantikus stílusban felújított központi része - közölte a kastély igazgatója. Az 5 hektárnyi kertrész korhű megszépítése 300 millió forintba került, a fennmaradó 21 hektáros terület átépítéséhez közel 700 millió forintra van szükség.

Érdemes most átváltani más devizára?

Olivia Munn meztelenül kampányol a cirkuszok ellen
A színésznő a cirkuszban dolgoztatott állatok jogaiért szólal fel, de elsősorban arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az elefántoknak a szabadban lenne a helye.

A Liverpool elengedné Benítezt a Juventushoz
A olasz lapok biztosra vélik a spanyol futballedző érkezését, Benítez ügynöke egyelőre cáfolja a híreket.

A médiatörvény tiltja a szexuális felvilágosítást
Az ORTT szerint csak 16 éven felüliek nézhetik meg a 16 éven aluliaknak is szóló társadalmi célú reklámot. Az abortuszról a kereskedelmi tévék szerint még csak beszélni sem lehet.

Már nem Ruttner György a kosárszövetség elnöke
A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a 2007. március 9-i küldöttgyűlés határozatait.

Mi koppan a Ladámban?

Orbán Viktor itt fog állni
Semmit sem bíztak a véletlenre az Orbán-Sólyom-találkozón. A demokrácia ünnepe ez, fogalmazott államfő.

Már nem kell internet a facebookozáshoz
Üzletek kirakatába ragasztható matricákon hirdeti a Facebook, hogy lehet sms-ben is lájkolni.

Ki, kinek a kicsodája a Lostban?
A Wired.com-on jelent meg ez a fasza kis ábra (klikkre nagyobb lesz), amin a sorozat szereplői közötti kapcsolatokat ábrázolta a minden bizonnyal rengeteg szabadidővel bíró grafikus.

Csányi most már akar az MLSZ elnöke lenni
Négy éve nem vállalta az OTP vezére, most igen, júniusban választhatják meg.

Orbán győzelme bonyolulttá teheti a térség helyzetét
Michnik szerint veszélyt jelent, hogy Szlovákia is hajlamos kijátszani a nacionalista kártyát.

Sandra Bullocknak végképp elege lett
A színésznő szomorú, de válni akar hűtlen férjétől.

Ismét utcai ugróviadal lesz Békéscsabán
Június másodikán rendezik az immár hagyományos Hopp-Parádé elnevezésű viadalt.

BMW reklám Audi szalonon: ez már háború
Az Audi és a BMW között egyfajta finom adok-kapok alakult ki az elmúlt hónapokban.

Sandra Bullock egyedül adoptált egy 3 hónapos kisfiút
Az örökbefogadás hírét a házaspár az idei Oscar díjkiosztó után akarta bejelenteni a nyilvánosságnak, ám Jesse James félrelépeseinek nyilvánosságra kerülése miatt ez elmaradt.

Vascsővel vertek rendőröket Sopronban
Civilben próbálták leleplezni egy büfé kirablóit.

Megindult a vonatforgalom Dunaharasztinál
A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon Dunaharaszti állomáson megindult a vonatforgalom.

Jöhet a szurkolás - kezdődik az érettségi
Több mint 139 ezer diák számára kezdődnek meg az érettségi vizsgák hétfőn - mondta Hiller István szakminiszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Az IMF 10 milliárddal növelné a görög csomagot
Tízmilliárd euróval növelné részesedését a Görögországnak szánt nemzetközi pénzügyi csomagban a Nemzetközi Valutaalap (IMF), attól tartva, hogy az EU-val együtt eddig megajánlott 45 milliárd eurós segélyprogram nem lesz elegendő a görög adósságválság elszabadulásának megakadályozására - írta szerdán, athéni és washingtoni illetékesekre hivatkozva a Financial Times.

A Jobbik lesz a mérleg nyelve
A Jobbik lesz a mérleg nyelve a négyötödös szavazattöbséget kívánó ügyekben, ha ezeket a Fidesz kívánná átvinni a parlamenten, de ehhez nem tudja megnyerni az MSZP és az LMP jóváhagyását.

Mesterházy: a Fidesz hagyjon fel a rögtönzéssel
Az MSZP több felelősséget, több tartami megoldást és kevesebb hatalomkoncentrációt, illetve kicsinyes bosszút kér Orbán Viktortól.

Végleg vége! - Sandra Bullock válik
Az Oscar-díjas amerikai színésznő benyújtotta a válókeresetet a bíróságon - írta szerdán internetes oldalán a People magazin. A válásról a 45 éves hollywoodi színésznő azután döntött, hogy egy hónapja több nő is felbukkant, azt állítva: viszonyuk volt Bullock férjével, Jesse Jamesszel.

Kigyulladt a transzformátor, egy órát késnek a vonatok
Több mint egyórás késésre kell számítani a Budapest-Kelebia vasútvonalon, mert Dunaharaszti állomáson szerda délután kigyulladt a biztosítóberendezést árammal ellátó transzformátor

Öt centi vastagon állt a jég Kondoros határában
Öt centi vastagon állt a jég szerda kora délután mintegy 2500 hektár területen Kondoros, Kétsoprony és Csorvás határában.

Hajszálnyit emelkedett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 608,69 pontos nyitás után kissé emelkedett szerdán kora délutánig.

Kötelező arányt írnának elő a kutatás-fejlesztés támogatására
Az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága keddi ülésén támogatta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő (Fidesz) azon indítványait, amelyek a több tízmilliárd eurós nagyságrendű uniós kutatási-fejlesztési források felhasználásának eredményességét kívánják javítani az Európai Unió régióiban

Szégyen: azt se tudják, mit esznek
Nemigen ismerik a britek egyik legjellegzetesebb skót étküket, a haggist: 18 százalékuk azt hiszi, hogy valami állat, amely a felföldön szaladgál.

Michnik: Magyarországra veszélyes a Fidesz elsöprő sikere
A Fidesz elsöprő választási győzelme elsősorban Magyarország számára jelent veszélyt, és csak ez után a Magyarországgal szomszédos országok számára - ezt a véleményt fogalmazta meg szerdán Kolozsváron Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza lengyel napilap főszerkesztője.

Tévékampányokat mér elektronikusan a GfK Németországban
Elektronikusan méri mostantól a GfK a televíziós hirdetési kampányok elérését. A szolgáltatást a GfK Panel Services Germany fejlesztette.

Kevesebb kicsinyes bosszút kér Orbántól az MSZP
Az MSZP több felelősséget, több tartami megoldást és kevesebb hatalomkoncentrációt, illetve kicsinyes bosszút kér Orbán Viktortól.

Egy év múlva beveheti Orbán az MNB-t
Feltűnően hallgatnak a fideszes politikusok a kamat- és árfolyampolitikáról, pedig a monetáris tanács tagjainak egy év múlva esedés cseréje után többségbe kerülhetnek az új kormányfő által delegált tagok a jegybankban. A forintpálya meghatározása azért lehet problematikus, mert más árfolyamban érdekeltek a devizahitelesek, és másban a magyar exportvállalatok.

Az APEH kukájába kerülhetnek a Jobbik támogatása ellen tiltakozó levelek
Szinte semmilyen hatással nem kecsegtet az a tiltakozó akció, amit az egyik közöség oldalon szerveznek a Jobbik költségvetési támogatása ellen, az APEH-nek küldött levelek ugyanis jó eséllyel a kukában végzik.

Edzés közben meghalt egy tízpróbázó
Edzés közben meghalt Ismael González, huszonöt éves spanyol - az atléta halálhírét szerdán jelentette be az ország sportági szövetsége.

Két Uzi, meg egy rózsafüzér a Ragadozókban
Danny Trejo a Ragadozók-ban | A Ragadozók hivatalos honlapjaA Ragadozók-ízelítőkben végre eljutottunk egyik kedvenc karakterszínészünkhöz, Danny Trejóhoz (a hivatalos honlapon válaszd a "Cuchillo" menüpontot az alsó menüből). Robert Rodriguez megosztja velünk, hogy Cuchillo "hidegvérű hombre", aki gyerekkorától kezdve nőtt bele a gyilkolásba és a mexikói drogmaffia legkegyetlenebb embere volt, mielőtt a ragadozók bolygójára került volna. Három fegyvere van: egy-egy uzi a két kezében, plusz egy rózsafüzér.Jövő héten jövünk a következő videóval, amelyben Laurence Fishburne figurája mutatkozik be. A Ragadozók július 8-án kerül a hazai mozikba.

Az anyatej újabb jótékony hatását fedezték fel
Az anyatej egyik alkotórésze elpusztítja a rákos sejteket, derült ki laboratóriumi kísérletekből. 

Mítoszok és gengszterromantika
Két rivális, egymással koncepciójában is versengő maffiamúzeum nyílik hamarosan Las Vegasban - adták hírül az amerikai lapok. Az egyikben a látogató kóstolót kap a gengszterromantikából, a másik pedig el kívánja oszlatni az alvilágot övező mítoszt.

Csányi Sándor elvállalja az MLSZ vezetését
 

Ráncfelvarrást kap a Balckberry
Az új operációs rendszer sok mindenben az iPhone-t másolja majd.

Számítógépstressz-szindrómát okoznak a rosszul működő pécék
A digitális korszak új betegségének nevezték ki az orvosok, ha a számítógép miatt idegeskedünk.

Az MTV közvetíti a budapesti úszó Eb-t
A kuratórium egyhangú szavazással döntött az augusztus 4. és 15. közötti esemény sugárzásról.

Villámgyors ügyintézés 3 és fél óra alatt
Picurigor a nyíregyházi Media Marktban az előzetesen ígért 10-15 perc alatt szeretett volna áruhitelre vásárolni, de végül az egymást érő szerencsétlenkedések miatt kénytelen volt többszöri úttal, összesen 3 és fél órát eltölteni a dologgal.

Meghalt egy 25 éves spanyol tízpróbázó
Ismael González éppen a rúdugrást gyakorolta, amikor hirtelen elkezdett támolyogni, majd összeesett.

Ciki melltartó nélkül létezni?
Van a melltartóval az a kibékíthetetlen probléma, hogy az esetek elég nagy hányadában a kényelem és a tartás nem fér meg egymással. Ön kimegy az utcára melltartó nélkül? Hírességeket válogattunk, akik igen.

Közös cseh-szlovák futballbajnokság lehet
A klubok és a szövetségek is támogatják az ötletet, de mindezt az UEFA-nak is jóvá kell hagynia.

iPad-tulajdonosok a vírusok új célpontjai
A táblagép szoftverének frissítését ígérik emailben, de a kattintás vírusfertőzéshez vezet.

Söderling továbbjutott Rómában
Az ötödik helyen kiemelt svéd a hazaiak versenyzőjét, Paolo Lorenzit verte két szettben.

Több mint egy órát késnek a vonatok a kelebiai vonalon
Dunaharasztinál tönkrement egy transzformátor.

Bréking: Hugo Chávez twitel
Kedvenc politikusunk, médiacsászárunk és bulvárpápánk, Hugo Chávez kilépett az internetre, mostantól már nemcsak tévében és rádióban, hanem 140 karakterben is megmondja a venezulaiaknak, hogy mi a stájsz, szerinte.

Kivégezték a kínai iskolai késelőt
Kivégezték Kínában szerdán azt a 42 éves férfit, aki egy hónapja nyolc gyereket késelt halálra egy általános iskolában.

Gyermekpornó-hálózatra csaptak le Lengyelországban
A gyanúsítottakat kedden, egy házkutatás-sorozat alkalmával fogták el, és a 94 emberből tíz ellen már vádat is emeltek gyermekpornográf-anyagok birtoklásáért.

Az albérlő késsel szurkálta meg az idős férfit, majd lefeküdt aludni
A mentőket és a rendőröket maga a gyilkos értesítette, miután alvás után felébredt.

Csányi Sándor jelölteti magát MLSZ-elnöknek
Az OTP elnök-vezérigazgatója elfogadta a felkérést és jelölteti magát a szervezet elnöki posztjára.

A BRFK elutasította a Jobbik feljelentését
Bűncselekmény hiányában elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Jobbik feljelentését, amit egy XII. kerületi ingatlan eladása ügyében tett - közölte a BRFK szóvivője szerdán az MTI-vel.

Állnak a vonatok Dunaharasztinál
A Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonalon Dunaharaszti állomáson kigyulladt a biztosítóberendezés áramellátását biztosító transzformátor.

Orbán feje is fájhat a görög államcsőd veszélye miatt
A görög államcsőd extrém kockázatai következtében kialakult pánikhangulat rég nem látott mértékben gyengítette más devizákkal együtt a forintot és a nemzetközi tőzsdemutatókat is. A történések az alakuló kormány követendő stratégiájára is hatással lehetnek, ugyanis arra világítanak rá: a világgazdasági válság nem múlt el nyomtalanul. Az állami gazdaságélénkítő csomagok hatására tornyosuló adóssághegyekkel valamit kezdeni kell, különben nem lesz semmilyen kilábalás.

Fürdünk a korrupcióban
Csaknem duplájára, 500-ról 900-ra nőtt 2009-ben a korrupciós ügyek száma az azt megelőző évhez képest - ismertették az egységes nyomozó hatósági és bűnügyi statisztika (ENYÜBS) adatait ügyészek a múlt évet értékelő sajtótájékoztatójukon Budapesten szerdán.

Berlin a következő két évre is betervezte a görög hiányfinanszírozást
A német kormány az idei évre beállított 8,4 milliárd eurón felül már 2011-re és 2012-re is milliárdos nagyságrendű hitelnyújtást tervezett be Görögország számára - értesült a Reuters egy készülő törvényjavaslat első változatából. A hírügynökség szerint a hitelek nagyságát nem részletezte a törvényjavaslat.

"A Fidesz elsöprő győzelme elsősorban Magyarország számára jelent veszélyt"
Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza lengyel napilap főszerkesztője szerint Orbán győzelme nagyon bonyolulttá teheti Kelet-Közép-Európa helyzetét.

A DreamWorks meglovagolja a sárkányos trendet
Folytatás készül az Így neveld a sárkányodat! című 3D-s animációhoz, emellett a televízióban és a neten is viszontláthatjuk a filmet sikerre vivő vikingeket és sárkányokat - jelentette be a DreamWorks stúdió vezetője.

Claudia vallott: irattárba kerül a Daróczi-akta
Érdemben nem változott a nyomozóhatóság álláspontja.

Bele is halhat a hamisított gyógyszerekbe
Tévéreklámban hívja fel a figyelmet a bizonytalan eredetű gyógyszerek veszélyeire a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT)

Ronaldo reméli, a Barca elhasal
Vajon az irigység beszélt Cristiano Ronaldóból, amikor azt nyilatkozta, reméli, hogy a Barcelona elbukja a Bajnokok Ligája elődöntőjét az Internazionaléval szemben? Lehetséges, hiszen a Real Madrid már korábban búcsúzott a sorozattól. A portugál klasszis mindenesetre bízik benne, hogy a katalánok esetleges kudarca a bajnoki cím szempontjából is döntő lehet.

Fa csapta agyon a 49 éves férfit
Fa csapott agyon szerdán egy 49 éves favágót a Hernádfalu melletti erdőben. Fűrészelés közben a kivágandó fa felső része a favágó fejére esett.

Közel megduplázódott a korrupciós ügyek száma + Képriport
Csaknem duplájára, 500-ról 900-ra nőtt 2009-ben a korrupciós ügyek száma az azt megelőző évhez képest

A szervezetünk is képes morfint termelni?
Az emlősök talán rendelkeznek azon biokémiai gépezettel, mely morfint állít elő. Ez a fájdalomcsillapító található meg a mákban is

Berlin két évre tervezi finanszírozni a görög hiányt
A német kormány az idei évre beállított 8,4 milliárd eurón felül már 2011-re és 2012-re is milliárdos nagyságrendű hitelnyújtást tervezett be Görögország számára

A Hamászon belül is feszültséget okozott Gilad Salit ügye
Újra felforrósodott a levegő a négy éve Hamász-fogságban élő Gilad Salit körül. A fiatal izraeli katonát 2006 júniusában fogták el palesztin fegyveresek a Gázai övezet határától nem messze, és a kiszabadítását célzó izraeli erőfeszítések azóta is sikertelenek, ezért jelképes alakká vált.

Hétfőn kezdődik a nagy próbatétel, indulnak az érettségik
Több mint 139 ezer diák számára kezdődnek meg az érettségi vizsgák hétfőtől

Rómába tartottak az afgánok
Rómába tartott az a négy tizenéves afgán fiú, akiket Harkányban fogott el a rendőrség.

Duplájára ugrott a korrupció Magyarországon
Csaknem duplájára, 500-ról 900-ra nőtt 2009-ben a korrupciós ügyek száma az azt megelőző évhez képest - ismertették az egységes nyomozó hatósági és bűnügyi statisztika adatait az ügyészek.

Kegyelmet kér a görögöknek az EU
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójának, valamint az Európai Központi Bank elnökének a részvételével válságtanácskozások kezdődtek szerdán Berlinben Görögország tervezett nemzetközi megsegítéséről.

Sportban erősít az Axel Springer
Stratégiai együttműködést kötött az NB1.hu és az Axel Springer-Magyarország Kft. online divíziója.

Megvan Noé bárkája? - videó
Kínai és török kutatók szerint 99,9 százalék az esélye annak, hogy előkerült a fából készült szerkezet. A kutatócsoport Kelet-Törökországban bukkant Noé bárkájának maradványaira. Fotók és videók a feltárásról!

A nyelvi hátrány egy életre megnyomoríthat
Nemcsak a nyelvészettel foglalkozó akadémikusok ügye a nyelvjárásban beszélők kérdése, hanem az egész társadalomé is, mert aki nem a"kanonizált" szabályok szerint használja a nyelvet, súlyos diszkriminációnak van kitéve. A gúnyolódás még csak a kisebbik probléma: rosszabb esetben az érvényesülése is akadályokba ütközhet.

Júliustól 6,7 százalékkal emelkedik a távfűtési hődíj
A földgázárak emelkedése miatt július 1-n átlagosan 6,7 százalékkal emelkedik a budapesti távfűtéses lakások éves távhőköltsége - közölte a Főtáv Zrt. szerdán.

Kínaiak keresik az eltűnt magyar hegymászót
Folytatják a keresést a Himaláján eltűnt magyar hegymászó után. Várkonyi Lászlót öt serpa és egy kínai hegymászó csapat keresi - tudta meg a Független Hírügynökség Hajnal Ágnestől, az expedíció kapcsolattartójától. A jégomlást zúzódásokkal megúszó Klein Dávid továbbra is 6400 méteren van, az előretolt alaptáborban. Ő várhatóan csütörtökön tud elindulni a hegyről.

Kómában tartják a pályán összeesett kosarast
Egy mérkőzésen történt ütközés következtében mesterséges kómában fekszik Dusan Sakota, a görög válogatott és az olasz Scavolini Pesaro szerb származású kosarasa.

Begyógyszerezte magát öngyilkossága előtt Alexander McQueen brit divattervező
Drogot és gyógyszert szedett, mielőtt felakasztotta volna magát Alexander McQueen brit divattervező - állapította meg a hivatalos halottkémi vizsgálat. McQueen holttestét február elején találták meg londoni lakásában, a vizsgálat szerint édesanyja halála miatt tört össze az eleve depresszióra hajlamos férfi.

Orosz dokumentumok a katyni mészárlásról
Az 1940-ben történt katyni mészárlásra vonatkozó dokumentumokat tettek közzé Oroszországban: az állami levéltár honlapján szerepel egy Lavrentyij Berijától származó feljegyzés is. Ebben az egykori szovjet titkosrendőrség (NKVD) vezetője javaslatot tett a II. világháború kezdetén, Lengyelország elfoglalásakor foglyul ejtett lengyel tisztek kivégzésére.

Új Wizz Air-járatok Londonból
A Wizz Air bejelentette, hogy három új járatot indít Londonból. Az új célállomások: Split, Dubrovnik és Velence Treviso. Ezekkel együtt 20 célállomás válik elérhetővé a Wizz Air által Londonból. A járatok június 18-án indulnak, Splitbe heti négyszer, Dubrovnikva és Velence Trevisoba pedig  heti három alkalommal.

Moss: Schumacher lerombolja azt, amit korábban felépített
A legtöbben eddig inkább biztatták a Forma-1-be idén visszatérő és az eredményekkel eddig adós Michael Schumachert, mintsem leírták volna. Az egykori pilóta, a 80 éves Stirling Moss azonban nem kímélte a rekordbajnokot, aki szerinte nagy hibát követett el azzal, hogy visszatért.

Valóban lepereghet életünk filmje a halálunk előtt
A George Washington Egyetem orvosi karán az agy elektromos aktivitásának mérésével megvizsgálták, hogy mi történik agyunkban közvetlenül a halálunk előtt. Az eredmények alapján lehetséges, hogy van valóságtartalma azoknak a beszámolóknak, amelyek szerint életünk végének közeledtével az összes emlékünket filmszerűen látjuk visszaperegni.

Több mint 139 ezer diák érettségizik hétfőtől
 

Golden Globe-jelölt színész a Kaliforgiában
Michael Ealy is csatlakozik David Duchovny sorozatához, a Kaliforgiá-hoz, öt részben lesz látható.

Rajta maradt mikrofon leplezte le a dühöngő Gordon Brownt
Súlyos csapást szenvedett a kormányzó Munkáspárt a brit választási kampányban, miután Gordon Brown sértő megjegyzéseket tett egy idős asszonyra. Brown a nyilvánosság előtt még kedélyesen beszélgetett a nővel, később azonban az autójában dühöngeni kezdett, amit egy tévéstáb is rögzített a rajta felejtett mikrofon miatt.

Júliustól még drágább a fővárosi távhő
Az éves távhőszámla 200 000 forint lesz a gáz drágulásával indokolt 6,7 százalékos áremelés után.

Tovább alkudoznak a görögök megmentéséről
A németek taktikáznak a jövő heti választások miatt, de a válság az írekre, spanyolokra is átterjedhet.

Schmitt még nem döntött, marad-e MOB-elnök
Schmitt Pál a politikai feladataitól teszi függővé a Magyar Olimpiai Bizottsággal kapcsolatos jövőjét.

Kómában a kétszeres Euroliga-győztes kosaras
A görög válogatott Dusan Sakota egy olasz bajnoki meccsen ütközött szerencsétlenül ellenfelével.

Az ABC-nek is lesz Amazing Race-hez hasonló reality-je
Az a csoda, hogy a CBS évek óta töretlen kritikai sikernek és népes rajongótábornak örvendő, hétszeres Emmy-győztes valóságshowját, az Amazing Race-t még eddig nem nyúlta le senki, illetve nem készített ehhez hasonló műsort.

Farkas Gréta az extrém sportokat imádja
Emllett táncol, műsort vezetne, és a rendezvényszervezés is érdekli.

Királykúti Márk a Formula BMW sorozatban versenyezhet
A 15 éves autóversenyző a Mücke Motorsporttól kapott lehetőséget a 2010-es európai kupasorozatba.

Óriásgilisztákat találtak Idahóban
Évszázadokig mesebeli lénynek, aztán a nyolcvanas évek óta kihaltnak hitték az egyméteres kukacot.

A Facebook miatt aggódnak amerikai szenátorok
Adatvédelemmel kapcsolatos aggályai támadtak a demokrata párti képviselőknek.

Keith Richards végre felnőtt
A legendás Rolling Stone gitárosa még mindig szereti a vad éjszakákat, de beismerte, hogy mostanában akkor a legboldogabb, ha otthon ülhet

Az F/X rákapott a westernre
A Justified sikere nyomán az F/X úgy döntött, hogy jók ezek a délen játszódó, lassú, de kemény sorozatok, amiben egy kalapos főhős mond olyankat, hogy "én csak akkor veszem elő a fegyverem, ha meg akarok ölni valakit" és társai.

Nem nyomoznak a hegyvidéki ingatlanügyben
A BRFK elutasította a Jobbik feljelentését, szabályosan adták el a bevásárlóközpontot.

"Az utolsó órában": mentenék a csődtől Görögországot
Az "utolsó órában" keresik a megoldást a görög válság rendezésére, a piaci hangulat csitítására a legmagasabb európai politikai és pénzügyi körök. Görögország 45 milliárd eurós segélyért folyamodott az EU-hoz és az IMF-hez, melynek aktiválását egy közelgő törlesztési határidő ellenére is az akadályozza, hogy Németország szigorú feltételekhez köti annak kifizetését.

Gyilkosság a fővárosban - főbérlőjével végzett a fiatal nő
Megöltek egy idős embert kedden este Budapesten. A mentőket és a rendőröket maga a gyilkos értesítette, miután alvás után felébredt. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és elmeorvosi vizsgálatát is elrendelték.

Magyarország TBC elleni oltást ad Romániának
Huszonnégyezer adag tuberkulózis elleni oltóanyagot kap adományként a magyar egészségügyi minisztériumtól a romániai Arad, Temes és Bihar megye. A szállítmányt csütörtökön a varsándi határátkelőnél veszik át a román hatóságok a békéscsabai orvosoktól.

Okos, arany törzskönyves tehén Mezőfalván
Kedves, a mezőfalvai tehén lett a 250. arany törzskönyves állat a Magyar Holstein Fríz Egyesületben. Az átlagos 24 helyett 44 liter tejet ad naponta, de 66-ra is képes, ha háromszor fejik meg. A társaitól abban különbözik, hogy jóval tanulékonyabb, egészségesebb és sokkal jobb étvágyú. Azok a tehenek lesznek arany törzskönyvesek, amelyek életük során 100 ezer kg tejet adtak már.

Késelő ámokfutó Kínában
Egy késelő férfi megsebesített 18 diákot és egy tanárt szerdán a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány egyik általános iskolájában, a sebesülteket kórházba szállították - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.

Jobbik: csütörtökön lesz frakcióvezető
Sopron egy pontosan meg nem nevezett helyszínén tartja szerdán kezdődött, kétnapos, zárt alakuló ülését a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja. A párt csütörtök délután, sajtótájékoztatón mutatja be leendő parlamenti frakcióvezetőjét.

Jelentősen erősödtek a görög bankrészvények
Az ország értékpapír-piaci felügyelete shortolási tilalmat rendelt el az athéni értéktőzsdén június 28-ig.

A hamis gyógyszerek veszélyeire figyelmeztetnek
Tévéreklámban hívja fel a figyelmet a bizonytalan eredetű gyógyszerek veszélyeire a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A testület ezzel is arra figyelmeztet, hogy a hamis gyógyszerek, nem legális helyekről beszerzett készítmények fogyasztása akár életveszélyes is lehet.

Jobbik feljelentés: bűncselekmény hiányában elutasítva
A nyomozóhatóság szerint nem valósult meg, amit a radikális párt állít.

Nőtt a gázár, júliustól 6,7 százalékkal emel a Főtáv is
A földgázárak emelkedése miatt július 1-jén átlagosan 6,7 százalékkal emelkedik a budapesti távfűtéses lakások éves távhőköltsége

Hiába a mélypont, nem nyúltak hozzá
Változatlanul, a 3,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta irányadó kamatát szerdán a lengyel központi bank. A döntés megfelelt a piac várakozásainak.

Csúszópénz elfogadása miatt tartóztatták le a pénzügyőrt
Csúszópénz elfogadása, hivatali visszaélés és csalás miatt letartóztattak egy volt pénzügyőrt Kovászna megyében. Az előzetes letartóztatást a brassói táblabíróság rendelte el. Cosmin Pascu volt pénzügyőrt a múlt héten az ügyészek 24 órára őrizetbe vették, azonban a Kovászna megyei bíróság visszautasította az előzetes letartóztatás meghosszabbítására tett javaslatot.

18 diákot és egy tanárt késelt meg
Egy késelő férfi megsebesített tizennyolc diákot és egy tanárt egy dél-kínai általános iskolában

Hihetetlen: kötélen táncolt a kecske + Kép
Drótkötélen, majommal a hátán

A Yahoo! oldalán a Premier League
A következő három szezonra a Yahoo! szerezte meg az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) internetes összefoglalóinak jogát az Egyesült Királyságban.

Gyurcsányhoz emailen jelentkezhetnek az értékelők
Gyurcsány Ferenc beleépítené a párttagok véleményét is abba az átfogó, írásos értékelésbe, amit még a júniusi kongresszus előtt tervez nyilvánosságra hozni.

Pár perc alatt loptak milliókat
Kétmillió forint értékben loptak el laptopokat, ékszereket és készpénzt egy pécsi családi házból kedden, délelőtt.

Háromemeletnyit zuhant egy kisbaba
Csodával határos módon maradt életben egy tizenhárom hónapos baba, miután kizuhant egy harmadik emeleti lakásból a bajorországi Coburgban.

Ronaldo a Barcelona ellen szurkol
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid csatára a Barcelona vereségét reméli a BL elődöntőjének szerdai párharcában.

Elutasították a Jobbik feljelentését
Bűncselekmény hiányában elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Jobbik feljelentését, amit egy XII. kerületi ingatlan eladása ügyében tett - közölte a BRFK szóvivője.

Határvitáról szavaznak a szlovének
Népszavazás kiírását indítványozta Szlovénia a horvát-szlovén határvitát rendező választott bíróságról.

Key felszínre hozná a Sauber rejtett tartalékait
A 2010-es Kínai Nagydíj óta új technikai igazgató, a korábban a Force India alkalmazásában álló James Key vezetésével dolgozik a Sauber istálló azon, hogy a balul sikerült szezonkezdet után mihamarabb javítson saját teljesítményén. A brit szakember szerint a hinwili alakulatnál alapvetően minden feltétel adott a felzárkózáshoz, és mint mondja, minden erejével azon lesz, hogy a felszínre hozza a csapatban rejlő potenciálokat.

A rendőrség elutasította a Jobbik feljelentését a hegyvidéki önkormányzat ügyében
A BRFK szerint nem történt bűncselekmény annál a XII. kerületi önkormányzat által végrehajtott telekcserénél, melyet a Jobbik korábban korrupciógyanús ügynek nevezett, és feljelentést tett miatta. A rendőrség elutasította a Jobbik feljelentését.

Bombariadó miatt kiürítették az APEH-központot
Bombariadó miatt kiürítették az APEH fővárosi központját, a munkatársakat hazaküldték, így szerdán nem lesz ügyintézés a Haller utcában.

Civil piknik a Király utcában
FESZTIVÁL

Az állam kezeskedik a legatyásodott MDF és SZDSZ aranytartalékáért
Évi 228 millió forintról évi 50 millióra csökken a választási kudarc után az MDF állami támogatása, de rengeteg pénzt bukik az SZDSZ is. Mindkért pártnak jelentős tartalékai vannak azonban azokban az ingatlanokban, amelyek megvásárlására az MDF és az SZDSZ is rábólintott még 2007-ben. Az SZDSZ több mint 300, az MDF több mint 450 millióért vásárolt ingatlanokat kedvező kamattal úgy, hogy a hitelért az állam vállalt kezességet és a megvásárolt épületekre bejegyzett jelzálog is csak jelképes.

Hülkenberg tesztelte a hibrid Porschét a Nürburgringen
A Williams istálló Forma-1-es pilótája három kört mehetett a 20,8 kilométeres aszfaltcsíkon a hibrid 911-es versenyautóval. Elmondása szerint élvezte a körözést, és lenyűgözte, hogy milyen jól működik a KERS a pályaautóban.

Ideje lecserélni a bevált zöldségeket egészségesebbekre
Jobban járnánk az édesburgonyával répa helyett és a narancs helyett is van egészségesebb megoldás, de a legtöbb ember nem akar változtatni a jól bevált zöldségeken és gyümölcsökön.

Megduplázódott a korrupció
A fővárosban és Hajdú-Biharban regisztrálták a legtöbb bűncselekményt 2009-ben.

Megbánjátok, hogy futballisták lettetek
A Barca pokoli hangulatot kér közönségétől az Inter elleni kétgólos BL-hátrány ledolgozásához. José Mourinho a milanóinál is jobb Intert ígér.

Koporsók dönthetik el a lengyel elnökválasztást
A Jog és Igazságosság népszerűsége kilenc százalékot nőtt a szmolenszki tragédia óta, de mit profitál ebből a halott Lech Kaczynski elnökjelölt ikertestvére?

Továbbra is súlyos Bret Michaels állapota
Blogunk fő profilja nem a celeb. vagy zeneipar, de Bret Michaels, az egyik legnevesebb pinametálos ever a tévésorozatok, egészen pontosan a realityk világában is letette már a letenni valót, nem mellesleg nagyon jó arc, így beszámolunk az állapotáról - sajnos nincsenek túl jó híreink.

Három emeletnyi zuhanást élt túl egy német baba
A 13 hónapos kisfiúnak eltört az állkapcsa és zúzódásai vannak. Anyja sokkot kapott.

Kétmilliárdért vásároltak bele egy magyar szoftvercégbe
Az egészségügyi intézményeknek informatikai szolgáltatásokat nyújtó GloboNet 60 százalékát egy szlovák cég vette meg.

Háromszázmilliós veszteség a Phylaxiánál

Lengyel elhárítótiszt holtteste a Visztulában?
Az elhárítás első számú rejtjelezője, Stefan Zielonka tavaly májusban tűnt el.

Végre valami újdonság Jolie-Pittéknél
Már-már azt hittük, beragadt a lemez, hiszen Angelina Jolie feszt terhes, vagy kéthavonta szakít, vagy félévente házasodik, ám végre került egy kis csavar is a történetbe

Budapest és Hajdú-Bihar a sereghajtó
A fővárosban és Hajdú-Bihar megyében regisztrálták a legtöbb bűncselekményt tavaly - hangzott el a Legfőbb Ügyészség szerdai sajtótájékoztatóján. A statisztikák szerint ezeken a területeken a százezer főre jutó bűncselekmények száma meghaladta a hatezret. Az országos átlag négyezer körüli, a "legtisztábbnak" Vas megye bizonyult, ahol a múlt évben kevesebb mint 2700 bűncselekményre derült fény egy év alatt.

Vona Gábor és a titkos úr: mit tudnak Orbán magánéletéről?
A radikálisok első embere szerint csúnya időszak következik, amit egyenesen az ellenség központjából tud.

Öt szakkiállítás az Ipar Napjain
Öt nemzetközi szakkiállítást tartanak május 4-7-én a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban az Ipar Napjai keretében - közölte a kiállításszervező cég szerdán az MTI-vel.

Leszúrta a főbérlőt és lefeküdt aludni
Kedd este egy nő bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, hogy főbérlője nem mozog. A mentők megállapították, hogy a férfi nem él, a 60 éves főbérlő bűncselekmény áldozata lett.

70 euró a szlovák képviselők órabére
Több pénzt kaptak kevesebb munkáért a parlamenti képviselők Szlovákia átlagpolgárához képest. A honatyák négy év alatt 146-155 ezer eurót kerestek. Egy átlagbért kereső polgár ennyi idő alatt körülbelül 34 ezer eurót kap.

Gumilövedékkel lőtték a vörösöket + Képek
Gumilövedékekkel lőttek a thaiföldi biztonsági erők szerdán Bangkok északi részén a kormányellenes tüntetők felé, hogy megakadályozzák a vörös ingeseket demonstrációjuk kiterjesztésében. Hírek szerint legkevesebb tízen megsebesültek, köztük egy katona, akit a fején ért találat.

A brazilok ismét átvették az uralmat
Alig fél évig élvezhették

Hoppon maradtak az automatatépők
Kitéptek egy pénzkiadó automatát hajnalban a tolnai OTP-fiók falából, de az ATM-et az elkövetők nem tudták elvinni - közölte a rendőrség.

Schmitt tettre kész
Esetleges jövőbeni feladata határozza majd meg, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke marad-e Schmitt Pál.

Hiába szeretnének dolgozni az anyák
Csökkent az anyák foglalkoztatási aránya: Magyarországon a 3 év alatti gyereket nevelő nők 11 százaléka dolgozik, miközben az OECD tagállamaiban ez az arány eléri az 57 százalékot.

Mit csináljunk, ha nem beszél a gyerek?
A gyermekek fejlődése mérföldkövekkel van kijelölve: a szülők lelkesen várják az első mosolyt, a felülést, felállást, majd az első szavak elhangzását. De meddig várjunk türelemmel az első szavak elhangzásáig? Mikor forduljunk orvoshoz, ha a gyermekünk nem beszél? 

Magyar céget vett a lengyel szoftvermulti
A kelet-európai térség legjelentősebb szoftvercége, a lengyel Assecco-csoport megvásárolta az egészségügyi informatikai rendszereket fejlesztő GlobeNet Zrt. közel kétharmadát.

Nem értik, miért fogyasztja el az emberi ürüléket a lajhár
Az Északkelet-Peruban élő kétujjú lajhárok különös szokására derült fény: az állatok előszeretettel látogatták egy kutatóállomás WC-jét, ahonnan jóízűen lakmároztak. A szokatlan jelenségnek az vetett véget, hogy a kutatók kerítést húztak a mellékhelyiség köré.

A rivális drukkerek bepöccentek Fülöp klubváltásán
Angliában a szurkolók felemásan fogadták a hírt, hogy a Premier League engedélyezte a Manchester City számára a sunderlandi Fülöp Márton átigazolási szezonon kívüli kölcsönvételét. Főképp a BL-t érő negyedik helyre hajtó riválisok - az Aston Villa és a Tottenham - drukkerei érzik úgy, hogy jogosulatlan előnyhöz jutott a jelenlegi hatodik helyezett a kapus megszerzésével. Egy sunderlandi hozzászóló szerint Fülöp az Arsenalban is megállná a helyét, egy Chelsea-szurkoló pedig a magyar kapus érkeztével hoppon maradt feröeri Nielsent sajnálja.

Új gazdája 175 millió dollárt adott Snoopyért
175 millió dollárért - azaz 36 milliárd forintért - vette meg a a Snoopy képregénysorozat jogait az Iconix Brand Group.

Múzeumi kalandozás a Hősök terén
Különleges, az eddig megszokottól eltérő tartalmi felépítésű számmal jelentkezett a Múzeumcafé: ezúttal egyetlen központi témával, a budapesti Szépművészeti Múzeum tervezett, a jövő év tavaszán elkezdődő földalatti bővítésével foglalkoznak.

Megan Fox extraszoros fűzőben dekoltál
Fox Josh Brolin barátnőjét alakítja a Jonah Hex western-akció-képregényfilmben. Utóforgatnak.

Timoscsukért is küzdöttek a bajorok
Uli Hoeness, a Bayern elnöke elmondta, az ukrán felesége veszélyeztetett terhessége miatt maradt otthon.

Átmeneti lehet a forint gyengélkedése
Ha a nemzetközi helyzet enyhül, a 240-260 sávban stabilizálódhat a forint.

Gyerekvállat rágcsál a szelíd ló
Ha a ló szívesen megrágcsálná a vállad (ami elég kényelmetlen), ne sértődj meg, ez nála a szeretet és barátság jele, finoman told el a fejét, ha nem szeretnéd.

Jön az American Idol az Animaxra
Az Animax aztán komolyan veszi a profilátalakítást.

Erősít a BMW klán: kémfotón az új Husky
Heteken belül leleplezik az új 450-est. A motoroja ennek is Tajvanban készül.

Matt Demonéknál jön a harmadik baba
Matt Damon-éknál lassan meglesz a focicsapat, a felesége ugyanis ismét terhes

Gyurcsány megbeszélné
A kampányban még nem akarta bántani a pártját, most zártkörű konzultációkat tartana.

Gyurcsány saját magát értékelné
Eljött a megbeszélés ideje Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint, aki szerdai blogbejegyzésében arra hívja fel az MSZP tagjait és a baloldai támogatókat, hogy ők is értékeljék munkáját és tevékenységét.

Első körben arathat győzelmet Komorowski a lengyel elnökválasztáson
Már rögtön az első körben megszerezheti a szükséges többséget Bronislaw Komorowski Lengyelország ügyvezető államfője a júniusi elnökválasztáson.

Schmitt Pál: "Készülök arra, hogy szerepet kapok"
Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke konkrét felkérést még nem kapott a Fidesz vezetőitől, ám arra készül, hogy az új kormány megalakulásánál, vagy a parlamentben szerepet fog kapni.

Kivégezték az iskolai késelőt
Kivégezték Kínában szerdán azt a 42 éves férfit, aki egy hónapja nyolc gyereket késelt halálra egy általános iskolában - jelentette a hivatalos kínai állami média. Közben egy késsel hadonászó férfi 18 gyereket, és egy tanárt sebesített meg az ország déli részén, amikor betört egy általános iskolába. A támadót a rendőrök fogták el.

Kevesellte zsebpénzét, ezért hamisított
Valószínűleg kevesellte a zsebpénzét az a 17 éves feketebalogi tanuló, aki ellen 5 és 50 eurós bankjegyek hamisítása miatt indult eljárás.

Az MSZP-nél még nem tudják,
Várhatóan mindegyik parlamentbe jutott párt képviselteti magát az Országgyűlés alakuló üléséről szóló pénteki egyeztetésen.

Botrány:
Kiszabta a büntetéseket a múlt hónapban meggyilkolt négy palesztin ügyében az izraeli hadsereg

Már nem vásárolgatunk csak úgy, kedvtelésből
A minőség, a frissesség, az ár és a választék a legfontosabb a boltválasztásnál, de emellett a vásárlások típusai is meghatározóak 

Kitépték a pénzkiadó automatát a falból
Kitéptek egy pénzkiadó automatát szerda hajnalban a tolnai OTP-fiók falából, de az ATM-et az elkövetők nem tudták elvinni - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Két órája volt a betörőnek
Kétmillió forint értékben loptak el laptopokat, ékszereket és készpénzt egy pécsi családi házból kedden, délelőtt.

Kovácsnak is azt mondta Gyurcsány, hogy nem akar pártelnök lenni?
Kovács László szerint ellenzéki szerepben jó megoldás, ha egy kézben összpontosul a pártelnöki és frakcióvezetői tisztség, hogy ne legyen két központja a pártnak. A volt uniós biztos elismételte Lendvai Ildikó keddi véleményét: Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy nem kíván indulni a pártelnöki vagy frakcióvezetői posztért.

Van ilyen nálunk? Bolond Őrjöngő Szörny Pártja
Zombik, zoknik és a Loch Ness-i szörny

Halálraszúrta főbérlőjét egy nő
Egy korábbi nézeteltérésük miatt olyan súlyosan bántalmazta főbérlőjét egy 28 éves nő, hogy az belehalt sérüléseibe - tudósít a police.hu.

Csoda, ha él még a magyar hegymászó
Továbbra sem találják a hétfőn a Himalájában balesetet szenvedett Várkonyi Lászlót. Több hegymászó is úgy véli, hogy egyre kevesebb az esély arra, hogy élve találják meg az eltűnt alpinistát, bár csodák szoktak történni.

Sok cég ügyeskedik a bérekkel
A munkaadók sokszor a minimálbérnél is alacsonyabb fizetést adnak a dolgozóiknak, vagy épp

Hoppon maradtak az automata-tépők
Kitéptek egy pénzkiadó automatát hajnalban a tolnai OTP-fiók falából, de az ATM-et az elkövetők nem tudták elvinni - közölte a rendőrség.

Több béren kívüli juttatást adnak
Az idén közel 15 százalékkal nőtt a cafetéria keretében adott juttatások bruttó értéke 2009-hez képest, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására másféle utalványok váltak népszerűvé - derül ki egy felmérésből.

Több munkát várnak a kormánytól
A leendő kormánytól a foglalkoztatás bővítését várja a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.

A Renault Petrovval, Kubicával és az autóval is elégedett
Gerard Lopez, a Renault F1-es csapatának többségi részvénytulajdonosa a minap egy televíziós nyilatkozatában értékelte istállója eddigi 2010-es teljesítményét, és igen pozitívan ítélte meg az első négy nagydíjon látottakat. Mint mondja, az autó jó, az újonc Vitalij Petrov a várakozásokon felül teljesít, Robert Kubica pedig megérdemelné, hogy egy napon világbajnok legyen.

Cristiano Ronaldo örülne, ha kiesne a Barca
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csatára a Barcelona vereségét reméli a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai párharcában.

Gyurcsány toborozni kezdett a blogján
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szerdai blogbejegyzése szerint úgy érzi, eljött az ideje megbeszélni az MSZP dolgait. Gyurcsány internetes naplójában MSZP-s politikusokat invitál nem nyilvános beszélgetésekre, azt írja, ki akarja kérni a véleményüket a szocialista pártról írt értékelése véglegesítéséhez. Önkéntes segítőket is toboroz a blogban Gyurcsány az általa várt levélözön kezelésére.

Nem beszél Daróczi állítólagos megzsarolásáról a rendőrség
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a rendőrség, hogy valóban vizsgálnak-e egy állítólagos zsarolási szálat Daróczi Dávid korábbi kormányszóvivő öngyilkosságával összefüggésben. Daróczi április 3-án lett öngyilkos, az akkor kiadott közlemény óta a rendőrség semmilyen tájékoztatást nem adott az ügyről.

Átrendeződhet a használtautó-piac
Pár éven belül a használtautó-kínálat várható visszaesésével kell számolniuk, amit figyelembe kell venniük a maradványérték meghatározásakor. Ez pedig a most megkötött és 3-4 év múlva lejáró lízingszerződések díjainak kulcsfontosságú eleme - hívja fel a figyelmet Zs. Nagy István, a KBC Autolease szakértője. 

Interaktív csillagászati múzeum Tatán
Interaktív csillagászati múzeummá és észlelőközponttá alakítja a TIT Komárom-Esztergom megyei szervezete a tatai Posztoczky Károly csillagvizsgálót.

A tízmilliárddal kibővített görög csomag is kevés lehet
Tíz milliárd euróval nagyobb segélycsomagot kaphatnak a görögök a Nemzetközi Valutaalapnak köszönhetően, de még ez is kevés a piaci elvárásokhoz képest. Görögország kétségbeesett lépésekkel igyekszik úrrá lenni az adósságválságon.

Ratifikálta az orosz felsőház a flottaszerződést
A szevasztopoli haditengerészeti támaszpont használatáért cserébe Ukrajna olcsóbban kap gázt.

Pat Cortina bajnok lett Münchenben
Második idegenbeli meccsét is megnyerte az EHC München a német másodosztály döntőjében, így 3-0-ra nyerte a Bundesliga 2-finálét.

Publikusak a katyni mészárlás dokumentumai
A szovjet titkosrendőrség vezetője javasolta a 22 ezer lengyel tiszt kivégzését 1940-ben.

Megtorpant a magyar mobilpiac
Február óta 89 ezerrel csökkent az aktív előfizetők száma. A T-Mobile a piacvezető, de jön fel a Pannon.

Kitéptek egy bankautomatát egy tolnai bankfiók falából
A drótkötéllel elszakadt, így az ATM-et otthagyták az épülettől 10-15 méterre.

A 16 éves Michael Douglast anyja 30 éves barátnője avatta be
Michael Douglas első szexuális élménye anyja barátnőjével, egy 30 éves asszonnyal történt

A rendszerváltás óta nem volt ennyi munkanélküli
11,8 százalékra ugrott az állástalanok aránya. Tizenkét éve nem dolgozott ennyire kevés magyar.

Valahogy így kell promót készíteni
A Fringe holnapi részéhez ilyen promót rittyentett a Fox.

Amanatidisz nem lesz ott a futball-vb-n

A forint 272-es euró jegyzés fölé gyengült
Délelőtt a forint árfolyama átlépte a 272-es euró jegyzési küszöböt. A forint jegyzése utoljára február közepén járt ezen a szinten.

Kigyulladt egy gázpalackokat szállító teherautó
Egy gázpalackokat szállító kamion vontatója kapott lángra szerdán délelőtt az M0-ás autópályán.

Serpák és egy hegymászó csapat keresi Várkonyi Lászlót
Folytatják a keresést a Himaláján eltűnt magyar hegymászó után. Várkonyi Lászlót öt serpa és egy kínai hegymászó csapat keresi - tudta meg a Független Hírügynökség Hajnal Ágnestől, az expedíció kapcsolattartójától. A jégomlást zúzódásokkal megúszó Klein Dávid továbbra is 6400 méteren van, az előretolt alaptáborban. Ő várhatóan csütörtökön tud elindulni a hegyről.

Balla Irma-gyilkosság: A vádlott meghallgatásával folytatódott a tárgyalássorozat
A Balla Irma-gyilkosság első fokú tárgyalássorozata S. Sándor vádlott meghallgatásával folytatódott szerdán Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. Az áldozat fia első alkalommal válaszolt kérdésekre, meghallgatását ő maga kérte.

Gumilövedékek a bangkoki tüntetők felé, sebesültek
Gumilövedékekkel lőttek a thaiföldi biztonsági erők szerdán Bangkok északi részén a kormányellenes tüntetők felé, hogy megakadályozzák a vörös ingeseket demonstrációjuk kiterjesztésében. Hírek szerint legkevesebb tízen megsebesültek, köztük egy katona, akit a fején ért találat.

Afrika-ház a veszprémi állatkertben
Száztíz négyzetméteres látogatói térrel, fűthető vizesblokkal ellátott, télen - nyáron látogatható Afrika-ház nyílik a veszprémi állatkertben.

"Erdélyiek is esélyesek magyarországi kormányposztokra"
Erdélyi személyek is esélyesek arra, hogy helyet kapjanak a majdani magyar kormányban - írta szerdai számában az Adevarul.

Bencze József alaptalan és nemtelen lejáratásról beszél
Bencze József dandártábornok úgy fogalmazott: a támadások hátterében minden valószínűség szerint az elmúlt időszakban felderített, a BKV-s ügyhöz hasonlóan nagysúlyú bűnügyekben érintett személyek állhatnak.

Sólyom for president?
A haza a magasban, közelebbről: az államfő fejében és döntéseiben élte túl az elmúlt öt évet. Csakhogy.

Orbán Sólyommal tárgyalt: "nem hagyta homályban"
A pártelnök arról beszélt: a választók arra kényszerültek, hogy lezárjanak, megdöntsenek egy politikai rendszert, és helyette egy újat alapítsanak.

Balla Irma fia első alkalommal válaszolt kérdésekre
A Balla Irma-gyilkosság elsőfokú tárgyalássorozata S. Sándor vádlott meghallgatásával folytatódott szerdán Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. Az áldozat fia első alkalommal válaszolt kérdésekre, meghallgatását ő maga kérte.

Ötmilliárdos beruházás a Zala Megyei Kórházban
Csaknem ötmilliárd forintos beruházással kardiológiai és szívsebészeti centrum épül a Zala Megyei Kórházban, ahol az eddig egymástól távoli két telephely aktív ellátását is egy helyre költöztetik

Ausztria sem kér a burkából?
A Die Presse értesülése szerint az osztrák kancellár elképzelhetőnek tartja a burka betiltását Ausztriában. A Die Welt arról tudósít, hogy a gazdag német tartományok szeretnék csökkenteni a szegényebb északiaknak nyújtott támogatásaikat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy milyen politikai játszmák húzódnak meg a temetési protokollhelyekért zajló koalíciós küzdelmekben.

A nagymamát és unokáját harapta meg a kutya
A nagymamát és unokáját harapta meg egy rokonuk kutyája Nagykozárban kedd este.

Konfliktuskerülő elnököt keres a Fidesz
Konfliktusmentes elnökjelöltet keres szakértőnk szerint a Fidesz, így Sólyom László újrázása és Morvai Krisztina támogatása is kizárt. A példa a szerethető, de némileg elfogult Mádl Ferenc lehet. Egy biztos: az lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, akit a Fidesz-KDNP szövetség akar. Olvasóink Schmitt Pált és Vizi E. Szilvesztert is szívesen látnák a poszton.

Mehet a flottaszerződés
Az orosz felsőház is ratifikálta az ukrán-orosz flottaszerződést, amelynek értelmében az orosz Fekete-tengeri Flotta 2042-ig használhatja a Krím-félszigeten lévő szevasztopoli haditengerészeti támaszpontot.

18 diákot késeltek meg
Megkéselt 18 diákot és egy tanárt egy dél-kínai általános iskolában egy férfi - jelentette egy kínai állami hírügynökség.

Megszólalt Balla Irma vádlott fia
A Balla Irma-gyilkosság első fokú tárgyalássorozata az áldozat fia, S. Sándor meghallgatásával folytatódott. Őt vádolják a gyilkossággal.

A döntős Bayern az Internek szurkol
A BL-elődöntő lyoni visszavágóján simán, 3-0-ra diadalmaskodott Bayern München akár triplázhat is a szezonban. A bajorok az Intert várják a döntőbe.

Erdélyiek jönnek a kormányba
Erdélyi személyek is esélyesek arra, hogy helyet kapjanak a majdani magyar kormányban - írta az Adevarul.

Számolni kell a bánatpénzzel, ha lemondjuk az utazást
Az utazási irodák már javában hirdetik a kedvezményes nyári ajánlataikat, csábítóak is az úgynevezett"first minute" árak. Érdemes tehát minél hamarabb lefoglalni a nyaralást, de mit tehetünk, ha a terveink füstbe mennek, és nem tudunk elutazni? Hogyan biztosíthatjuk be magunkat, hogy ne bukjuk el az összespórolt pénzünket? Elmondjuk, mi az utazás lemondásának folyamata.

Az R2-es droid ősszel megy az űrállomásra
A NASA az első humanoid robot indítását készíti elő a Nemzetközi Űrállomásra. A robotot 1999 szeptemberében állították össze először, azóta a tesztelése zajlik. Az R2 jelű egység az utolsó űrrepülőgépes küldetés során, a Discovery fedélzetén utazik majd.

Korai alkoholfogyasztáshoz vezethetnek az erőszakos filmek
Azok a gyermekek, akik nem néznek 17 éven felülieknek szóló filmeket, sokkal ritkábban kezdenek el korai életkorban alkoholt inni - derült ki egy új tanulmányból.

Már a Hoffenheimnek sem kell a németek volt válogatott kapusa
Az idény végén elhagyja a Hoffenheim labdarúgócsapatát Timo Hildebrand, a német válogatott korábbi kapusa.

A párt szerint 80-90 milliót, a civilek szerint 165 milliót költött kampányára a Jobbik
Dúró Dóra szóvivő szerint a Jobbik 80-90 millió forintot költött az országgyűlési választási kampányra, míg a kampányt monitorozó civil szervezetek szerint 165 milliót költött a párt.

Úszás közben aludna és enne egy kínai edzőnő
Úszás közben aludna és enne a kínai Csang Csie, aki augusztusban vállalkozik egy maratoni rekordkísérletre.

Dokumentumfilm mutatta be Hitler rajongóit
Egy Németországban a hétvégén bemutatott dokumentumfilmben az Adolf Hitler rajongói által 1933 és 1945 között írt, több tízezernyi rajongói levelet mutatták be.

Kigyulladt kisteherautó miatt zárták le az M0-ás egy szakaszát
 

Leütötték Justin Bieber anyját az új-zélandi rajongók!
Tovább tombol a Bieber-mánia: több száz tinilány rohamozta meg Biebert Új-Zélandon is, ahol a nagy tolongásban édesanyja is a földre került, és még a sapkáját is ellopták.

18 diákot késelt meg egy férfi Kínában
 

New York lakossága szerint a Wall Street gondot jelent
A New York-i lakosok többsége úgy véli, hogy a Wall Street, az amerikai pénzügyi élet központja inkább gondot, mintsem megoldást jelent a város gazdasága szempontjából - állapította meg egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás.

Terhesnapló 5.0: Kólát iszol terhesen?!
A minap vettem magamnak egy kis üveges kólát. Akkor vettem elő, amikor párom családja megérkezett, és leültünk beszélgetni. De amint megcsavartam a kupakot és a szénsavsziszegés megindult, kaptam egy szúrós pillantást.

Olic már második a góllövőlistán
A Bayern horvát támadója utolérte C. Ronaldót, eggyel van lemaradva Lionel Messitől.

Kigyulladt egy üres gázpalackokat szállító teherautó
Az M0-ás autóúton az 50-es kilométernél torlódásra kell számítani.

Hátraszaltóval zsákolt a kabalaszarvas
Bango 5 méter magasból ugrott, nézni is félelmetes.

Kik ezek, és mit akarnak?
Az egyik legszarabb feladat a bemutatkozó poszt írása, az olyan vicceskedéseké, mint mondjuk hogy "sixx jele már az ovódában is kapa és vetőmag volt", de sajnos az ilyen kötelező köröket meg kell futni.

Nagy Feró: Állati ciki lenne állami kitüntetést kapni
Az énekes visszaemlékezett a kedvünkért az Ős-Bikinire, illetve elmondta, miért nem szól bele abba, hogy kivel fekszenek le a gyerekei.

Jeruzsálem és Washington egymást sértegetik
Jeruzsálem polgármestere folytatná az építkezéseket a város keleti részén, az USA szemrehányásokat tett.

Bódi Guszi 300 ezerért irtott csótányokat
Egy napra szakmát váltott és beállt a rovarirtók közé Bódi Guszti - adta hírül a Blikk

C. Ronaldo: Azt szeretném, ha a Barca kiesne
A Real Madrid portugál játékosa úgy véli, ha a rivális kiesik a BL-ből, az a bajnokságra is hatással lenne.

Korábban titkos katyni iratokat tett nyilvánossá Moszkva
Az orosz állami levéltár a katyni mészárlással kapcsolatos, korábban titkos iratokat hozott nyilvánosságra szerdán, Dmitrij Medvegyev orosz elnök parancsára - közölte a levéltár. A titkosítás alól az 1990-es években feloldott dokumentumokat eddig csak kutatók nézhették meg.

Orbán: a leendő kormány az ország háromharmadát szolgálja majd
Orbán Viktor szerint bár a választóktól kapott felhatalmazás kétségkívül jelentős, hiszen több mint kétharmados, a Fidesz elnökének szándékai szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja majd szolgálni a munkájával.

Nekiment a padkának - életveszélyesen megsérült
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a motoros, aki az útpadkának hajtott, majd felborult Szombathely belvárosában.

Sólyom felkérte Orbánt, Orbán elfogadta a felkérést
A pártelnököt két politikustársa kísérte el a megbeszélésre.

20 évig törleszthetjük a Bajnai-kormány hagyatékát
Húsz évig fogja törleszteni a magyar költségvetés a távozó kormány felsőoktatási hagyatékát.

90 éves asszonyt gázoltak el a zebrán
Súlyosan megsérült egy 90 éves asszony, akit a zebrán gázolt el egy autó szerda reggel a főváros XII. kerületében, a Budakeszi úton

Betyárokat toboroznak Ópusztaszeren
Szombaton és vasárnap újra törvényen kívüli szegénylegények garázdálkodnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol ismét Betyártoborzót rendeznek.

Kigyulladt a gázpalackokat szállító kisteherautó
Kigyulladt egy üres gázpalackokat szállító kisteherautó motortere a főváros XVII. kerületében, az M0-s autóúton szerda délelőtt; a tűzoltók folyamatosan hűtik a tartályokat, személyi sérülés nem történt

Daruval, teherautóval ment állványokat lopni
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy férfit, aki még tavaly állványokat próbált meg eltulajdonítani egy építkezésről.

Gázpisztollyal lövöldözött a diák
Garázdaság vétségének megalapozott gyanújával hallgatott ki a rendőrség egy 19 éves középiskolai diákot, aki gázpisztollyal lövöldözött Mátészalkán

Görög összeomlás? Válságcsúcsot tart az Európai Unió
A görög adósságválság fejleményei nyomán euróövezeti válságcsúcs összehívását jelentette be szerdán Herman van Rompuy, az EU soros elnöke. Eközben soha nem látott szintre emelkedett a görög CDS árazása Londonban. A csúcstalálkozó időpontja várhatóan május 10-e lesz.

110 milliót költött az LMP
Az LMP szerint körülbelül 110 millió forintba került nekik a választási kampány és ugyanennyit fordítanának az őszi önkormányzati választásokra is.

Előzetesben a HM EI Zrt. vezetője
Előzetes letartóztatásba helyezték K. Gábort, a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt. (HM EI Zrt.) vezetőjét, mert azt gyanítják, hogy különösen nagy értékben sikkasztott - tudta meg a Magyar Nemzet.

Diák lövöldözött Mátészalkán
Gázpisztollyal lövöldözött Mátészalkán egy 19 éves középiskolai diák - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese.

Égett az M0-áson egy gázpalackszállító
Kigyulladt egy üres gázpalackokat szállító kisteherautó motortere a főváros XVII. kerületében, az M0-ás autóúton.

Továbbra is a kollektív vezetés hozza a döntéseket az LMP-nél
Karácsony Gergely kampányfőnök tájékoztatása szerint továbbra sem lesz elnöke az LMP-nek, és a kollektív vezetés fogja a döntéseket hozni. Karácsony szerint az LMP körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is.

Néma csend a BMW innovációs napon
Itthon is kipróbálhattuk a BMW legújabb környezetkímélő modelljeit. Nem kell megijedni, a takarékosság jegyében történő fejlesztésekkel nem változott az autók hamisítatlan karaktere.

"Fél életeket csinálunk meg egy nap alatt" - interjú Németh Kriszta színésznővel
Németh Kriszta az RS9 Stúdiószínház tagja volt öt éven át, majd nagyobb színházakban, a Katonában, az Új Színházban is kapott szerepeket. 13 éve szinkronizál, olyan ismert sorozatokban hallhatták a tévézők, mint a Pensacola, a Narancsvidék, a Lisa csak egy van, a Csillagkapu: Atlantisz, a 4400,  Az elnök emberei, a Jericho. A Lost-ban látott Kate magyar hangjával beszélgettünk a szinkron mai helyzetéről, a fordítókról, az animációs műfajról.

Orbán: Készen állok a kormányzásra
Sólyom László köztársasági elnök szerdán délelőtt a Sándor-palotában felkérte a kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Orbán azt mondta Sólyomnak, készen áll a kormányzásra.

Miniprogramokkal bővít a Google
A Google bejelentette, hogy felvásárol egy Tel Aviv-i startup céget, amely különböző webes és mobiltelefonos minialkalmazások, vagyis widgetek fejlesztésével foglalkozik.

Brawn: Schumacher nem fogja csak úgy bedobni a törölközőt
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher számára eddig csalódást keltően alakult nagy visszatérése a sportágba, mivel rendkívül tehetségesnek tartott fiatal csapattársával, Nico Rosberggel a szezon eddigi négy futamán nem igazán tudta tartani a lépést. A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn szerint azonban nem kell félteni a nagy bajnokot, aki minden bizonnyal már a soron következő Spanyol Nagydíjon javítani fog.

Lelkes játékosok tartják életben a Halo 2-t
Tizenhárom ember tartja életben a Microsoft által április 15-én bezárt Halo 2 online csataterét. A csoport tagjai lassan két hete nem kapcsolták ki konzoljaikat, ezért tudnak még lövöldözni a többjátékos móddal hivatalosan már nem is rendelkező játékban.

Equilor: Csak 2015-ben jöhet a magyar euró
Az új kormányzati ciklusban nem, legkorábban 2015-ben lehet bevezetni az eurót Magyarországon az Equilor Befektetési Zrt. szerint. A várható árfolyamot 240-260 forint között határozta meg a cég. Az eurózónához való csatlakozás megnehezítését valószínűbbnek látja az Equilor, mint azt, hogy Görögország - vagy Portugália - kilépne belőle.

Adócsaló luxusautósokra vadászik VPOP
Egyre több magyar utakon furikázó luxusautón látni floridai, liechtensteini, Cook-szigeteki rendszámot. Az egzotikus járműazonosítók mögé bújva egyesek kocsinként akár több millió forinttal is megrövidíthetik a költségvetést - ezért indított harcot ellenük a vám- és pénzügyőrség. Akit nyakon csípnek, annak az általában sok tízmilliós kocsi értékének több mint a felét kell kifizetnie. Kíváncsiak voltunk, ki akad a hálóba, ezért elkísértük egy ellenőrzésre a kamurendszámos luxusautókra vadászó vámosokat.

GfK: A minőség, az ár és a választék alapján választunk boltot
A minőség-frissesség, az ár és a választék hármasa a legfontosabb a boltválasztásnál, de emellett a vásárlások típusai is meghatározóak - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Shopping Monitor 2009/2010. című tanulmányából. A tanulmányt összegző szerdai közlemény szerint csökken az úgynevezett élményszerű vásárlások aránya, de akadnak olyan esetek, amikor kedvtelésből vásárolnak az emberek.

A reformátusok ugyanott laknak, ahol a jobbikosok
A kutató szerint mégsem a reformátusok szavazatai miatt erős a Jobbik Észak-Magyarországon.

Van Gaal extolmácsát, José Mourinhót várja
A Bayern-edző szerint bárkit le tudnak győzni a BL-döntőben, az Intert várja a fináléba.

Az amerikai történelem legnagyobb olajfoltja alakulhat ki a Mexikói-öbölben
Az elsüllyedt olajfúrótorony környékén már közel tízezer négyzetkilométeres az olajfolt, és napi 160 ezer liter olaj ömlik a tengerbe.

Gáspár Győző nézettségkirálynak tartja magát
A showman egy olyan kiállításon mesélt a Reflektor magazinnak a hírnév velejáróiról, ahol a téma kifejezetten a celebség volt

Talmácsi a dobogóra hajt Jerezben
Hétvégén folytatódik a gyorsaságimotors-vb a Spanyol Nagydíjjal, a magyar pilóta bizakodó.

Kijöhetett a börtönből Malcolm X gyilkosa
A most 69 éves Thomas Hagan 45 évig volt börtönben, ahol társadalomtudományi diplomát szerzett.

Bontani kezdték az M7-es szervizútját
Az elkeseredett vállalkozó megrendelője előzetesben, annak megrendelője öngyilkos lett.

Izlandi hamu és a gazdasági kihatásai
Egy intenzívebb vulkáni kitörés komoly szerepet játszott az 1789-es francia forradalomban is.

Menjenek minél többen játékvezetőnek
A Magyar Jégkorong-szövetség játékvezetői testülete ingyenes jégkorong-játékvezetői tanfolyamot indít jól korcsolyázó, elhivatott férfiaknak és nőknek.

Felújításra szorul a világ legrégebbi napobszervatóriuma
A gosecki obszervatórium 7000 éves, Stonehenge-nél is idősebb.

Orbán: Egyértelmű és jól hallható igen
Az államfő rendkívül örül, Orbán elfogadta a kormányalakítási megbízást és hálás Sólyomnak.

Gázpisztollyal lövöldözött egy mátészalkai diák
Egy hangoskodó társaságtól ijedt meg, ezért vette elő fegyverét. Senki nem sérült meg.

270 forintnál az euró
Tovább gyengült a forint, az eurót szerdán délelőtt 270,05 forinton jegyezték a kedd délutáni 267,35 forint után.

Kórházi iratokat találtak a szemétben Tatán
Kórházi kórlapokat, kórtörténeteket és más személyes egészségügyi adatokat tartalmazó dokumentumokat találtak egy tatai közterületen - tudta meg a Magyar Rádió.

Equilor: 2015-ben lehet csak bevezetni az eurót
Az új kormányzati ciklusban nem, legkorábban 2015-ben lehet bevezetni az eurót Magyarországon az Equilor Befektetési Zrt. szerint.

A bangkoki tüntetők fölé lőttek
Figyelmeztető lövéseket adtak le thaiföldi biztonsági erők szerdán Bangkok északi részén a kormányellenes tüntetők feje fölé, hogy megakadályozzák a vörös ingeseket demonstrációjuk kiterjesztésében - közölte a rendőrség szóvivője.

LMP: körülbelül 110 millió forintba került a kampány
Az LMP - Karácsony Gergely tájékoztatása szerint - körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is. A párt kampányfőnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta, bár most már kapnak majd állami támogatást, a költekezés szempontjából "puritán" párt maradnak. "Kézenfekvőnek" tartaná, ha az LMP vezetné a parlament környezetvédelmi bizottságát.

Breaking news: Orbán lesz a miniszterelnök
Orbán Viktor eleget tesz az államfő kormányalakításra vonatkozó felkérésének. A Fidesz elnöke fél órát konzultált az államfővel. Orbán Viktor örömét fejezte ki, hogy épp Sólyom László kérte fel erre, aki az elmúlt nehéz években is a demokráciát képviselte. Mint mondta, a kétharmados felhatalmazás ellenére nemzeti konzultációs sorozatot indít.

Kamerák pásztázzák Nyíregyházát
Térfigyelő kamerákat telepítenek augusztusban Nyíregyháza több pontjára, a technikai eszköz arc és rendszám felismerésére egyaránt alkalmas

Megkezdődött Sólyom László és Orbán Viktor tárgyalása

Hétvégén is üzemel majd a Központi Okmányiroda
Május 2-tól kezdődően hétvégén is lehet ügyet intézni a Központi Okmányiroda ügyfélszolgálatán, amely a hétköznapokon is tovább tart majd nyitva, mint eddig

Nem adják fel: tovább keresik a magyar hegymászót
Tovább keresik a Himalájában eltűnt magyar hegymászót. Várkonyi Lászlót öt serpa és egy kínai hegymászócsapat keresi

Rendőrkézen a
Elfogták Pest megye

Orbán Viktor alakíthat kormányt + Videó

Torresért bármit?
Egy idény után máris megválna a Manchester City Emmanuel Adebayortól. No meg három másik meghatározó játékosától. A cél: ütőképes ajánlatot tenni Fernando Torresért. Az égszínkékek menedzsere, Roberto Mancini ugyanis mindenképpen meg akarja szerezni a spanyol támadót, és megnyerni segítségével a bajnoki trófeát a következő szezonban. Kérdés, tudják-e majd pótolni Wayne Bridge-t vagy éppen Stephen Irelandet.

Hamarosan épülnek Haitin az iskolák
A földrengés sújtotta Haitin hamarosan elkezdik építeni azt a két iskolát, amelyhez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is hozzájárult

Csatornákat vág át az M43-as töltése
Kétszáznegyven hektárnyi földterület áll víz alatt az M43-as sándorfalvi csomópontja közelében, mert az autópálya töltésének megépítésével átvágták a régi vízelvezető csatornákat - írja a Délmagyarország.

Megvan a Top 1-es bűnöző
Elfogták Pest megye "Top 1-es" bűnözőjét, akit egy kaszinó kifosztásáért már egy éve kerestek - közölte a rendőrség a honlapján.

Fülöp Manchesterbe igazolt
A Manchester City a szezonból hátralévő mérkőzésekre kölcsönvette Fülöp Mártont a Sunrerlendtől.

Sólyom felkérte Orbánt
Sólyom László és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatón jelentette be: az államfő a Fidesz elnökét fogja felkérni a kormányalakításra május 14-én. Orbán az ország háromharmadát szeretné majd szolgálni.

Lőttek a "vörös ingesekre"
Figyelmeztető lövéseket adtak le thaiföldi biztonsági erők Bangkok északi részén a kormányellenes tüntetők feje fölé, hogy megakadályozzák a vörös ingeseket demonstrációjuk kiterjesztésében - közölte a rendőrség szóvivője.

Vigyázzunk, ne veszítsük el a fogainkat
Az ínyünk egészsége ugyanolyan fontos, mint a fogainké. Mivel szoros kapcsolatban állnak, ezért a fogíny ápolására, illetve az esetleges megbetegedéseinek a megelőzése érdekében fontos, hogy különös figyelmet fordítsunk rá. Elmondjuk, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy megelőzzük a fogaink esetleges elvesztését.

Májustól hétvégén is nyitva lesz a központi okmányiroda
 

Trullit frusztrálják a Lotus problémái
Jarno Trulli elárulta, a Lotus technikai kezdetlegessége sokkal nagyobb feladatot állít elé, mint azt gondolta volna. Az olasz pilóta a Forma-1-ből kivonuló Toyota pilótája volt a korábbi években. Jelenlegi munkaadója, a neve ellenére maláj kötődésű Lotus istálló a 2010-es évi újoncok egyike.

Hatalmas siker a hibrid Porsche-kabrió
Majdnem kilencszáz előrendelésnél tart a Porsche 918 Spyder, ezernél már nyereséges lehet a gyártás.

Ókori bigákkal segítenek a turistákon Rómában
Újfajta szolgáltatást kínál Róma városa a turistáknak: ha a látogató bajba jut, elektromos bigával sietnek a segítségére. A mobil-szolgáltatással évente 1 millió turistán tudnak segítséget nyújtani.

Mourinho lehívja Figót a díszpáholyból a Barca ellen
Egy hete a Bajnokok Ligája elődöntőjében az Internazionale megmutatta, hogy a Barcelona sem legyőzhetetlen csapat, azonban a 3-1-es sikerrel a párharc még nem ért véget. Kulcskérdés lehet a barcelonai visszavágón, hogy hogyan játszik majd Lionel Messi és képes lesz-e megszerezni első gólját egy Mourinho-csapat ellen.

Hamisítvány lehet az amerikai sztártörténész főműve
Lehetséges, hogy az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb történésze, a D-nap, és az Elit alakulat szerzője, a 2002-ben elhunyt Stephen Ambrose - saját állítása ellenére - soha sem készített életútinterjúkat Eisenhowerrel.

Két év múlva jöhet a BMW Gran Coupe
Nemcsak egyszerű tanulmány a Pekingi Autószalonon leleplezett BMW Gran Coupe, 2012-ben piacra kerülhet a modell.

Sutherlandet meglepte, hogy vége a 24-nek
Leforgatták a 24 utolsó jelenetét - épp csak a főszereplőnek, Kiefer Sutherlandnek nem szólt róla senki.

Felfrissült a Lada Niva
Hiába 36 éves konstrukció, még mindig van létjogosultsága a piacon a Lada Nivának. Erre tekintettel a 2010-es modellévre apró frissítésen esett át a legendás terepjáró, külseje azonban ezúttal is szinte érintetlen maradt.

Hazatértek Anne Frank jegyzetei
Először látható Anne Frank összes feljegyzése az amszterdami Anne Frank-házban - ott, ahol a kislány egykor megírta őket.

Millió tonnányi anyag robbant ki a Napból - film
Emelkedő mágneses szálak és hatalmas plazmacseppek, amelyekben a Napból kirobbant anyag hullik vissza - többek közt ilyen jelenségeket örökített meg mozgófilmen a Solar Dynamics Observatory űrszonda a Nap felszínének aktív jelenségei közül.

Jönnek, szívnak
Június 13-án folytatódik a True Blood, ennek örömére van egy hivatalos stábfotónk és a beígért minizódiok első darabja - ez utóbbi az ugrás után.

Betiltják a gyorséttermi ételekhez adott játékokat egy kaliforniai megyében
Az amerikai Kalifornia szövetségi állam egyik megyéje kedden megtiltotta az éttermeknek, hogy az egészségtelennek tartott ételek mellé, a gyerekek számára csábító játékokat adjanak

Elfogták Pest megye legkeresettebb bűnözőjét
A 30 éves férfit már egy éve keresték egy kaszinó kifosztásáért.

Dobó Ágnes szerint a tanulás fontosabb, mint a királynői karrier
Két év után próbálkozik újra, ha idén nem nyer, többet nem jelentkezik.

Mindenki jégkorongozhat Erzsébeten
A Pesterzsébeti Jégcsarnok különböző korosztályokban kupákat szervez a szezonzárásig hátralévő hétvégéken.

A Detroit kicsapta a Phoenixet
A tavalyi nagydöntős a hetedik meccsen bizonyította, hogy jobb csapat.

Megreccsent a forint és a tőzsde
Az euró árfolyama 271 forint fölé emelkedett, a svájci frankkal szemben közel egy éve nem volt ilyen gyenge a forint. Az MTelekom kereskedését fel kellett függeszteni, az OTP 4 százalékos mínuszban.

Csak óvatosan az év legjobb filmjével
Van abban valami különös, ha valakinek osztrák rendező a kedvence, de a Revans nagyon jó film.

A FOX évad- és sorozatzáróinak dátumai
Nagyot bukott idén a csatorna, hiszen számos komoly ígéretekkel induló műsora lett elkaszálva.

Nem lesz flashback A dolog folytatásában
Kurt Russell sem játszik a norvégok és az űrlények küzdelmének előzményeiben.

Vízhiány miatt elnéptelenedhet a Föld
De több reménykeltő találmányt is bemutattak az édesvízhiány egyre vészesebb problémájának megoldására.

Orbán Viktort kéri fel kormányalakításra az államfő
Szijjártó Péter kormányszóvivő és Varga Mihály leendő miniszterelnök-helyettes is ott volt a Sándor-palotában.

Havazott Montpelier-ben (képpel)
Havazik a Vermont állambeli Montpelier-ben 2010. április 27-én.

Betiltják a gyorséttermi ételekhez adott játékokat
Az amerikai Kalifornia szövetségi állam egyik megyéje kedden megtiltotta az éttermeknek, hogy az egészségtelennek tartott ételek mellé, a gyerekek számára csábító játékokat adjanak. Santa Clara megye ezzel a lépéssel akar küzdeni a túlsúlyjárvány ellen. A tiltás több mint három hónap múlva lép életbe, hacsak az étterem-tulajdonosok nem jönnek elő egy jobb megoldással.

13 éves lányt vett feleségül a nigériai politikus
Tiltakoznak a nigériai női és emberi jogi szervezetek egy szenátor házassága ellen, mivel a politikus egy 13 éves egyiptomi lányt vett feleségül.

270 a forintnál az euró
Tovább gyengült a forint, az eurót szerdán délelőtt 270,05 forinton jegyezték a kedd délutáni 267,35 forint után.

Orbán Viktor megérkezett a Sándor-palotába
Megérkezett Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje szerdán tíz óra előtt néhány perccel a Sándor-palotába, hogy a kormányalakítással kapcsolatos kérdésekről tárgyaljon Sólyom László államfővel.

"Top 1-es" bűnözőt fogtak
Elfogták Pest megye "Top 1-es" bűnözőjét, akit egy kaszinó kifosztásáért már egy éve kerestek - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

Mi történt Edelényben?
Azt kiabálni hosszú éveken át, hogy "nyakunkon a fasizmus!", adott esetben azonban elutasítani a más, demokratikus pártokkal az összefogást ellene, elképesztő és önveszélyes taktika.

Ezért lett öngyilkos: csalódott a szerelmében
Már nem élhette meg a harmincéves kort.

Magyarok építik az első szerb biogázerőművet
Magyar energetikai vállalat építheti meg Szerbia első biogázerőművét.

Indulhat a Szigetköz
Jövőre elindulhat a magyarországi Szigetközt és a szlovákiai Csallóközt összekötő komp

Bocsánatot kért a fekete majmozásért
Botrányos jelenetek tarkították vasárnap este a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga döntőjébe jutásért lejátszott Tatabánya-Carbonex KC

A nap képe

Románia tolná az EU felé Moldovát
Románia és Moldova nyilatkozatot írt alá kedden Bukarestben, amelyben szorgalmazzák a két ország stratégiai és partneri kapcsolatát Moldova európai uniós csatlakozása érdekében. A közös nyilatkozatot Traian Basescu román és Mihai Ghimpu ideiglenes moldovai államfő írta alá.

Megállt a Magyar Telekom kereskedése

Hétvégén is intézkedhetünk az okmányirodában
Május 2-tól kezdődő hétvégén is lehet ügyet intézni a Központi Okmányiroda ügyfélszolgálatán, amely a hétköznapokon is tovább tart majd nyitva, mint eddig - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH).

Szávay Szafinával csap össze Stuttgartban
Szávay Ágnes bejutott a stuttgarti tenisztorna nyolcaddöntőjébe, amely során egy igazi sztárjátékossal, Dinara Szafinával néz majd farkasszemet.

Csaknem 12 százalékos a munkanélküliség
Majdnem 12 százalékosra kúszott a munkanélküliség, amint az a drasztikus mértékű gazdasági visszaesés következtében előre látható volt.

Harcolnak a környezetvédelmi minisztériumért
Több száz környezetvédő civil szervezet levelet intézett Orbán Viktorhoz, amelyben a környezet- és a természetvédelmi tárca megerősítését és önállóságának megtartását javasolták.

Szlovákia Orbán célpontjának tartja magát
"Ha Orbán Viktor új magyar miniszterelnök politikája nacionalista irányt vesz, és minden eszközzel a magyar nemzet egységének" megújítására fog törekedni, Szlovákia lesz az első és legnépszerűbb célpont" - írja a prágai Lidové noviny napilap.

Muszáj-e minden öreg verdát megmenteni?
„Van a szomszédunkban egy szivar Audi 100-as, a bácsi meghalt. Szerintem ötvenezerért el lehetne hozni, még talán menthető. Nem tudsz valakit?” Nem.

Esik a tőzsde, gyengül a forint
Felfüggesztették a Magyar Telekom kereskedését, kritikus, 270-es szinten táncol a forint.

Akinek kihullik a foga, romlik az emlékezete
Nyugdíjas tanárok vizsgálata bizonyította be, hogy minél kevesebb foga van valakinek, annál rövidebb a memóriája is.

Őskori vadászeszközöket hoz napvilágra az olvadó sarkvidéki jégtakaró
4300 éves fegyvereket találtak a megkövesedett rénszarvasürülékben Kanadában.

Több százmillió dollárt bukik a Microsoft az interneten
Sokba kerül a cégnek, és nem is túl sikeres a Bing háborúja a Google ellen.

Havas Henrik rágerjedt Falusi Mariannra
A Bors szerint az Esti sztori című műsor felvételén Havas Henrik kikezdett Falusi Mariannal

A vulkánkitörés miatt nem voltak ott
A Yoshimura Suzuki a monzai futamon debütálhat a Superbike világbajnokságban

Kórlapokat találtak a szemétben Tatán
A kórlapokat, kórtörténeteket gyermekek találták meg szemétszedés közben.

Bontani kezdte az autópálya melletti utat az M7-es egyik alvállalkozója
Nem sokkal szerda reggel nyolc óra előtt, Zalakomár közelében bontatni kezdte az autópálya melletti egyik mezőgazdasági feltáró utat az M7-es építésének egyik alvállalkozója, mert nem fizették ki a munkáját.

Új Szó: trianoni tudathasadások
Sem a szlovákok, sem a magyarok nemigen tudnak mit kezdeni Trianonnal, miközben a szlovákiai magyar kisebbség egyre inkább - szinte önkéntesen - asszimilálódik - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

"Szlovákia, Orbán első célpontja?"
Ha Orbán Viktor új magyar miniszterelnök politikája nacionalista irányt vesz, és minden eszközzel a "magyar nemzet egységének" megújítására fog törekedni, Szlovákia lesz az első és legnépszerűbb célpont - írja szerdai számában a prágai Lidové noviny napilap.

Cseh püspökök nem ajánlják a nagy pártokat
A cseh katolikus egyház nem ajánlja a szavazóknak, hogy a május végi képviselőházi választásokon a nagy pártokat támogassák.

Órákig szenvedett a Budapesten megölt férfi
Egy nőt gyanúsítanak a kedd esti, Budapesti gyilkossággal.

Havazott Montpelierben (képpel)
Havazik a Vermont állambeli Montpelierben 2010. április 27-én.

Fehér Béla

Pilhál György: A mérkőzés folytatódik

Ugró Miklós: Egy mondat a zsarnoksághoz

Átadta jelöltlistáját a Humentis
A Humentis civil szervezet kedden Belgrádban a Központi Választási Bizottságnak átadta a nemzeti tanácsi választásokon a Magyar Nemzeti Tanács mandátumaiért induló harmincöt jelöltjének a névsorát a több mint 1700 támogató aláírással együtt. A Vajdasági magyarként Európába jelmondattal induló lista vezetője dr. Csengeri Attila sebész főorvos, tartományi egészségügyi titkár.

Lendvai jól dolgozott, még parlamenti alelnök is lehet

Nagy esés a pesti börzén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 608,69 pontos csökkenéssel 24 282,96 ponton nyitott szerdán.

Félmillióan állás nélkül
A munkanélküliségi ráta 2010 januárja és 2010 márciusa között 11,8 százalék volt, ezzel a mutató 16 éves csúcsra emelkedett. A 2009. decembertől 2010. februárig tartó időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer volt, ami 11,4 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

Felfüggesztették a Magyar Telekom részvényeit
A Magyar Telekom árfolyama a szerdai nyitást követően 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent a Budapesti Értéktőzsdén, ezért a papír kereskedését felfüggesztették.

Ismét meghirdették a Zsolnay tulajdonrészét
Pécs újra meghirdeti eladásra a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészét

Kifizetetlen vállalkozó utat bont az M7-esnél
Zalakomár közelében bontatni kezdett az autópálya mellett egy mezőgazdasági feltáró utat az M7-es építésének egyik alvállalkozója, mert nem fizették ki a munkáját.

Tilos otthon a póker?
A szerencsejáték törvény értelmében, májustól csakjátékkaszinóban, vagy kártyateremben szabad póker típusú kártyajátékot űzni.

Szerdai eredmények: továbbjutott a Detroit
A tavalyi döntős Detroit Red Wings 6-1-re nyert a Phoenix Coyotes otthonában, ezzel továbbjutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában.

MLSZ: Csányi igent mond
A Népszava értesülései szerint Csányi Sándor vállalja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöki tisztségét.

Kórházi adatokat találtak a szemétben
Személyes egészségügyi adatokat tartalmazó iratokat találtak egy tatai közterületen - tudta meg a Magyar Rádió.

Tinédzserekhez vonzódnak az érett férfiak
Egyre gyakrabban feltűnik egy kínos téma a női társaságokban, nevezetesen az, hogy vajon mi lehet az oka, hogy a harmincon felüli férfiak leküzdhetetlen vágyat éreznek egy-egy tizenéves lány meghódítására. Megdöbbentő tapasztalataink vannak.

Ismét befektetőt keres a Zsolnay
Pécs újra meghirdeti eladásra a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészét - írta szerdán az Új Dunántúli napló.

Félmillióhoz ért a munkanélküliek száma
2010 első negyedévében 11,8 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, 498 ezer főre nőtt az állástalanok száma. Ez 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző hónapban mért érték és 2,1 százalékponttal haladja meg az előző év azonos időszakát - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli jelentésében.

Festője humanizálta a radikális forradalmárt
A szocialista realizmus egyik előfutárának tartják a Lenin ábrázolásáról elhíresült Iszaak Brodszkijt, noha a festő sok tekintetben inkább még a 19. század kritikai-realista iskolához tartozott. A művész a Vlagyimir Iljicsről készült egyik legismertebb képével nem a romantikus, magasztos elemeket népszerűsítette, hanem inkább a forradalmár humanizálásához járult hozzá.

Jelentős mínuszban indított a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 608,69 pontos csökkenéssel, 24 282,96 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 2,45 százalékkal gyengült.

Kilépnének az MSZP-ből, ha Gyurcsány nem tér vissza
Néhány városi és megyei MSZP-s vezető nem tudja elképzelni az életét Gyurcsány Ferenc nélkül.

A fogkrémreklám-mosolyú Matt Damon direkt csúnyult el
Legutóbbi filmjéhez direkt megcsúnyult Matt Damon, de ne aggódjanak, vannak róla régi fotóink is!

Gallusz Niki sorsa a szingliség
Gallusz Niki a Tabu Tv-nek számolt be arról, hogy mostanában nem jut túl sok ideje a magánéletre

Nem dél-koreai akna okozta a hadihajó katasztrófáját
Szöul kizárta, hogy a dél-koreai hadihajó robbanását a 70-es években telepített akna okozta volna.

Beutazhatnak Kínába az AIDS-esek
Húsz év után oldották fel a tilalmat. A sanghaji világkiállításra készülnek.

Andy Murray továbbjutott Rómában
A 2,75 millió dolláros torna negyedik kiemeltje a hazaiak teniszezőjét, Andreas Seppit verte két szettben.

Nagyon megverték a PSG-t
A francia futballbajnokságban, a hétvégi kupadöntőre tartalékoló PSG négyet kapott Grenoble-ban

Szörnyű tragédia! Meghalt a fiatal szupermodell - öngyilkos lett?
Az igen gyakran foglalkoztatott 24 éves Ambrose Olsen április 22-én halt meg, az esetről azonban csak most számolt be a Fashionologie nevű oldal.

Gyorshír: Bontani kezdte az autópálya melletti utat az M7-es egyik alvállalkozója
Nem sokkal szerda reggel nyolc óra előtt, Zalakomár közelében bontatni kezdte az autópálya melletti egyik mezőgazdasági feltáró utat az M7-es építésének egyik alvállalkozója, mert nem fizették ki a munkáját.

Nyereséges az acélipari csoport
A világ második szám acélipari csoportja, a japán Nippon Steel szerdán 34,4 milliárd jenes (2,8 milliárd euró) adózott eredményt jelentett az első negyedévről - üzleti éve utolsó negyedéről - az egy évvel korábbi, 57,04 milliárdos veszteség helyett.

A Bayern az egyik finalista

275 méter réz vezetéket lopott
275 méter réz vezetéket lopott el ismeretlen tettes kedd hajnalra Kiskunfélegyházán, egy zárt trafóállomásról.

Eljárás indult a volt nemzetközi futballbíró ellen
Eljárást indított a parlament Lubos Michel független (korábban SDKÚ-DS) ellen, mert a képviselő tudatosan nem adta le vagyonnyilatkozatát a parlament összeférhetetlenségi bizottságának a március végi határidőig. Erről a TA3 hírtelevízió tájékoztatott kedden.

Megszorongathatják a Századvéget és a Political Capitalt
A megrendelők várhatóan visszatérnek a pártoktól független politikai és gazdasági elemzőkhöz, miközben bővül a szereplők száma ezen a piacon - állapítja meg a Napi Gazdaság.

Rekordosztalékot fizet a Mátrai Erőmű Zrt.
Tízmilliárd forint osztalékot fizet a Mátrai Erőmű Zrt. a 2009. évi 21,6 milliárd forint adózott nyereségből - írja a Napi Gazdaság, ami a társaság közgyűlési döntését ismerteti.

Húskampóval loptak áramot
Közönséges húskampóval csaknem egy hónapig lopta az áramot az a német férfi, aki végül a légvezeték rutinellenőrzése során bukott le.

Készül a legnagyobb olajfolt
Miután a Mexikói-öbölben elsüllyedt egy olajfúró torony, egyre jobban aggódnak a környezeti károk miatt az Egyesült Államokban. Ugyanis a parti őrség nem zárja ki, hogy az amerikai történelem egyik legnagyobb olajfoltja alakulhat ki.

Ma kap felkérést Orbán
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje ma találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, hogy a kormányalakítással kapcsolatos kérdésekről tárgyaljanak.

Bontják az utat az M7-es mellett
Zalakomár közelében bontatni kezdett az autópálya mellett egy mezőgazdasági feltáró utat az M7-es építésének egyik alvállalkozója, mert nem fizették ki a munkáját.

BL: Barcelona pokollá változik
A Bajnokok Ligája történetének első címvédésére hajtó Barcelona kétgólos hátrányból próbálja meg kiharcolni a döntőbe jutást az Interrel szemben.

A nap fotója: esernyővel az ukrán parlamentben
Esernyővel védik Volodimir Litvin ukrán házelnököt, de nem az eső ellen. A tetőgerendák valószínűleg épek, beázásról sincs szó, csak egy egy ellenzéki képviselő döntött úgy, hogy tojáshajigálással fejezi ki nemtetszését.

Újabb ólomüveg ablakokat kapott vissza a Debreceni Egyetem
A II. világháborúban megsemmisült öt ólomüveg ablak közül újabb kettőt állítottak helyre a Debreceni Egyetem (DE) főépületének aulájában, így már három ablak nyerte vissza eredeti formáját.

Blikk: 8 milliót költött borra, 800 ezret szivarszakértőre az MVM
Luxuskarórák 3,4 millió forintért, bor 8 millióért, szivar 1 millióért, szivarszakértő 800 ezerért, ruha a titkárnőnek és a sofőrnek 720 ezerért - olvasható a Blikk szerdai számában, hogy többek között mire költött 38 millió forintot a Magyar Villamos Művek Zrt 2007-ben, Kocsis István vezetése alatt.

Alakul a legfurcsább magyar kormány
Nyolc miniszter, harminc államtitkár, két miniszterelnök-helyettes, sok egybevont, korábban külön minisztérium felügyelete alá tartozó szakterület - a sajtóban az elmúlt hetekben megjelent, a Fidesz által meg nem erősített, de nem is cáfolt információk szerint így épül majd fel a második Orbán-kormány. Miniszter lehet Pintér Sándor, Matolcsy György, Navracsics Tibor, államtitkári posztot kaphat az igazságügy, a cigányügy, az infokommunikáció. Orbán megint újít, de ezt már megszokhattuk első kormányának felállításakor.

Régészek az olvadó sarkvidéki jégtakaró nyomában
Ősi vadászeszközöket hoz napvilágra a globális felmelegedés miatt olvadó sarkvidéki jégtakaró Kanada északi részén.

Kevesebb ajándék-, több melegétel-utalvány
A tavalyi évhez képest 2010-ben közel 15 százalékkal nőtt a cafeteria keretében adott juttatások bruttó értéke, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására átrendeződött az igénybe vett elemek egymáshoz viszonyított aránya. Visszaesett a hidegétel és a kultúrautalvány, nőtt a melegétel-hozzájárulás aránya - többek közt ez derült ki a Nexon legfrissebb, 20 ezer fő nyilatkozatán alapuló cafeteriafelméréséből.

Bedöntötték a tőzsdéket a leminősítések és a görög válság - gazdasági lapszemle
A görög válság és az S&P leminősítései megrángatták a világ tőzsdéit, de a Fed mai kamatdöntését is megkérdőjelezte a görög krízis. A Szurgut vezére abban reménykedik, hogy az új kormánnyal rendeződhet a helyzet vállalata és a Mol között. Gazdasági lapszemle.

Gyakori problémát jelent az inkontinencia szülés után
Az anyák egynegyedénél áll fenn vizelettartási zavar egy évvel a szülés után. Azonban számos fizikai gond ellenére a nemrég szült anyukák egészségesebbnek látják magukat, mint sok más korukbeli nő. 

NBA: főcsoport-elődöntős a Cleveland és a Boston
A Cleveland Cavaliers és a Boston Celtics is győzött kedden, így mindkét csapat továbbjutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójából.

NHL: Döntő meccsen gálázott a Red Wings
A Detroit Red Wings nagyon sima, 6-1-es győzelmet aratott Phoenixben, a Coyotes elleni párharcot eldöntő hetedik mérkőzésen, így bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának második körébe, a főcsoport-elődöntőbe.

Már 270 forintnál az euró
A dollár pedig több mint tíz forintot drágult egyetlen nap alatt, a forint tovább gyengülhet.

Egymillió forintonként tizennégy lóerő
Itt nem az a kérdés, hogy megéri-e, hiszen ez nem is autó, hanem istenverte műszer. Arra voltunk kíváncsiak, hogy beszakad-e a léptok, ha a pedált kinyomjuk a padlón.

Jön a következő japán Peugeot
Hivatalosan is megerősítették, hogy a Mitsubishi ASX-et a Peugeot is forgalmazza majd Európában.

MVM: bor 8 millióért, svájci óra 3 millióért
Egy adóvizsgálat szerint az állami cég 2007-ben 842 ezer forintot fizetett egy szivarszakértőnek.

Csányi: Jó dolog a kétharmad
Így meg lehet csinálni a szükséges radikális átalakításokat, akár a deficit növelésével is.

Az ázsiai tőzsdék is zuhannak

Csődvédelmet kért a Szeviép
A villamost és autópályát is építő cégnek kilencven napja van, hogy rendezze helyzetét.

Megszületett Gömöry Zsolt kisfia
Apa lett az Edda billentyűse, Gömöry Zsolt

Órákig szenvedett a Budapesten megölt idős férfi
Egy nőt gyanúsítanak a kedd esti, Budapesti gyilkossággal.

NBA: továbbjutott a Cleveland és a Boston
A Cleveland a Chicagót, a Boston a Miamit búcsúzta a Keleti főcsoport negyeddöntőjében.

Magyar ezüst az U23-as vívó Eb nyitónapján
Benkó Réka a női kardozók mezőnyében végzett a második helyen a gdanski viadalon.

Gyász! Elhunyt a legenda
Életének kilencvenedik évében a floridai Naplesben elhunyt Elizabeth Post (1920-2010), az etikett nagyasszonya.

Lendvai Ildikó a parlament alelnöke lehet
Várhatóan Lendvai Ildikó az MSZP leköszönő elnöke kapja meg az egyik ellenzéki pártnak kiosztott alelnöki posztot az Országgyűlésben - értesült a Népszabadság.

Egy rejtélyes robbanás nyomában
"Nem lehetséges" az, hogy egy elfeledett régi dél-koreai akna okozta a rejtélyes robbanás után elsüllyedt dél-koreai hadihajó tragédiáját - közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium. Az 1 200 tonnás dél-koreai hadihajó március 26-án süllyedt el a Sárga-tengeren, az észak-koreai határ közelében. A robbanás pontos okát még nem lehet tudni, de az eddigi vizsgálatok alapján külső, és nem belső robbanás történt, felvetve Phenjan felelőségét az esetben.

Máris botrányt okozott a kereszténydemokrata miniszterjelölt
A kereszteknek nincs helyük egy állami iskolákban - nyilatkozta a kereszténydemokrata miniszterjelölt.

Nyírségi képzés tartós munkanélkülieknek
Az Európai Unió támogatásával tartós munkanélkülieket segítő képzési modellkísérletbe kezd Nyíregyházán az Első Nyírség Fejlesztési Társaság

Orbán és Sólyom tárgyal a kormányalakítás kérdéseiről
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje ma találkozik Sólyom László köztársasági elnökkel, hogy a kormányalakítással kapcsolatos kérdésekről tárgyaljanak.

Csányi vállalja az MLSZ vezetését?
Vállalja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségét Csányi László

Kilépnének a vidéki MSZP-sek, ha Gyurcsány nem tér vissza
Támogatásukról biztosították Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt városi MSZP-vezetők és megyei pártelnökségi tagok, és a Népszabadság online értesülése szerint többek közölték, hogy kilépnek a pártból, ha rövid időn belül nem aktivizálja magát.

Kaszinókba, kártyatermekbe zárták a pókert a módosítással
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban, vagy kártyateremben űzhető, a módosítás május 1-jén lép hatályba.

Meggátolták a vitát a republikánusok
Az ellenzéki amerikai republikánus szenátorok kedden

Javuló eredmények az LG-nél
A világ második számú tévégyártója és harmadik számú mobiltelefon-gyártója, a dél-koreai LG Electronics szerdán 675 milliárd vonos (457,7 millió euró) adózott eredményt jelentett az első negyedévről az egy évvel korábbi, 200 milliárdos veszteség helyett. Az elemzők átlagosan csak 452,7 milliárd vonra számítottak most. A bevétel 13,7 billió vonra gyarapodott 12,209 billióhoz képest.

Rekordosztalékot fizetnek
Tízmilliárd forint osztalékot fizet a Mátrai Erőmű Zrt. a 2009. évi 21,6 milliárd forint adózott nyereségből - írja a Napi Gazdaság, ami a társaság közgyűlési döntését ismerteti.

Vadászeszközöket dobál a jég
Őskori vadászeszközöket hoz felszínre a globális felmelegedés miatt olvadó sarkvidéki jégtakaró Kanada északi részén.

Népszabadság: Csányi sürgősen átalakítaná az adórendszert
Csányi Sándor szerint sürgősen változtatni kell az adórendszeren. A bankvezér lehetőséget lát a kétharmados választási eredményben, a hiányt szerinte olyan lépésekkel szabad növelni, amik középtávon kimutatható előnyökkel járnak. Sürgeti az önkormányzati rendszer és az egészségügy átalakítását. Az új kormány programjától függően Csányi szerint belefér még néhány kamatcsökkentés.

Újabb esés jöhet a tegnapi forintzuhanás után
Szerda reggel a forint 269,79/euró volt vételi oldalon, hajszállal rosszabb a keddi késői 269,75/eurónál. A tegnapi jelentős forintgyengülés után a régiós valuták további esésére számítanak a Dow Jones elemzői.

Gigantikus állattól is származhat a rejtélyes Nagy Buggy
Az óceánok mélye egyáltalán nem a csend világa, ahogy régebben elképzelték. Hajók, tengeri állatok, tengeralattjárók, földrengések hangjából áll össze a víz alatti kakofónia. E hangok zömét viszonylag könnyű azonosítani, de akadnak máig felderítetlen eredetű zajok is.

MN: Orbán az északi részek helyi vezetőivel egyeztetne a közbiztonságért
A Fidesz keddi, késő éjszakába nyúló elnökségi ülésén fektette le az alakuló kormány első feladatait - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint szó volt többek között arról, hogy Orbán Viktor az északi megyékbe utazik, hogy helyi vezetőkkel egyeztetve állítsa helyre a közbiztonságot.

Májustól csak kaszinóban és kártyateremben játszható póker
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban, vagy kártyateremben űzhető, a módosítás május 1-jén lép hatályba.

Mourinho: Megszállottság a Barcának a madridi BL-döntő
A Barcelona számára nem egy álom, hanem megszállottság Bajnokok Ligáját nyerni a Real Madrid otthonában, a Bernabéuban - mondta José Mourinho, az Internazionale edzője. A Barca elleni BL-elődöntő visszavágója előtt a portugál tréner nem volt hajlandó spanyolul megszólalni.

Choli Daróczi Józsefnek mindenki gyanús
Már senkiben nem bízik Daróczi Dávid apja, Daróczi József

A mediterrán válság megrázta a világot
Zuhanás New Yorkban, összeomló euró, pofon a forintnak - a görög és portugál krízis hatásai.

Szabadon engedték börtönéből Malcolm X gyilkosát
Több mint 40 év börtön után szabadon engedték kedden az afroamerikai jogvédő harcos, Malcolm X gyilkosát az Egyesült Államokban

Csányi Sándor lehet az MLSZ elnöke
Sajtóértesülések szerint Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója elvállalja futballelnöki tisztséget.

Lovaggá ütötték Peter Jacksont
Lovaggá ütötték szerdán, Új-Zélandon a Gyűrűk Ura trilógiával ismertté vált Peter Jackson filmrendezőt

Contador: jövőre Giro és Tour győzelem
Az olaszországi viadal igazgatója visszaigazolta, hogy Contador ott lesz a 2011-es viadalon.

35 ezer dollárt fizet a Dallas kosarasa
Erick Dampier, a Dallas Mavericks játékosa nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt

Versenysorozat amatőr kerékpárosoknak
Három fordulóból ál az Erste Tour, aminek fődíja egy 840 ezer forintos profi kerékpár.

AIDS-beteg is utazhat Kínába
Feloldották Kínában azt a beutazási tilalmat, amelynek értelmében az utóbbi 20 évben nem léphetett az ország területére AIDS betegségben szenvedő vagy HIV-vírussal fertőzött személy - jelentette a kínai sajtó szerdán.

Lázadás + fenyegetés: Gyurcsányt akarják
Támogatásukról biztosították Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt városi MSZP-vezetők és megyei pártelnökségi tagok, és a Népszabadság online értesülése szerint többek közölték, hogy kilépnek a pártból, ha rövid időn belül nem aktivizálja magát.

Csoportos fizetetlen szabadságra küldi az állami alkalmazottakat New York kormányzója
A nehéz pénzügyi helyzet miatt 100 ezer állami alkalmazottat küldene heti egy napot fizetetlen szabadságra New York állam kormányzója.

Figyelem! Csak így pókerezhet májustól!
A szerencsejáték törvény legutóbbi módosítása értelmében póker típusú kártyajáték csak játékkaszinóban vagy kártyateremben űzhető, a módosítás május 1-jén lép hatályba.

Gigantikus környezeti katasztrófa (+képek)
Erősödött a Mexikói-öbölben elsüllyedt olajfúró torony okozta környezeti károkkal kapcsolatos aggodalom az Egyesült Államokban: a parti őrség nem zárja ki, hogy az amerikai történelem egyik legnagyobb olajfoltja alakulhat ki, ha nem sikerül megszüntetni az olajszivárgást.

Rohadt cápahúst, főtt birkafejet tessék!
Nem mindennapi menüsor várja az izlandi főváros egyik éttermébe betérőket. A 27 éves séf ugyanis hagyományos viking ételeket kínál az ínyencségre vágyóknak. Az AFP szerdai tudósítása szerint a reykjavíki étteremben senki sem kéri a panaszkönyvet azért, mert a megrendelt cápahúsos menü rohadt. Mert annak pontosan olyannak kell lennie.

Kirúgták a nyomravezetői díj miatt
A munkaügyi bíróság szerint jogellenesen bocsátották el a rendőrség kötelékből annak az alsóörsi postásnőnek a lányát, aki - miután 2007 decemberében értesítette a kollégáit a sikkasztással gyanúsított édesanyja hollétéről - felvette a nyomravezetői díjat.

Kiderült: 8,4 millióért vettek bort, állami pénzen
Márkás svájci órákat is vásárolt 3,4 millió forintért a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) Kocsis István vezetése alatt - tudta meg a Blikk.

Csányi lehetőséget lát a Fideszben
Lehetőséget, nem veszélyt lát Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Fidesz kétharmados választási győzelmében - írja a Népszabadság.

Visszavárják Gyurcsányt
Támogatásukról biztosították Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt városi MSZP-vezetők és megyei pártelnökségi tagok.

Alakul a politikai háttéripar
A megrendelők várhatóan visszatérnek a pártoktól független politikai és gazdasági elemzőkhöz, miközben bővül a szereplők száma ezen a piacon - állapítja meg a Napi Gazdaság.

Félmilliárdos tartozásról egyezett meg a MÁV
Közel 500 millió forint díjhátralék törlesztéséről egyezett meg az Eurocom teherfuvarozó magánvasút-társaság a MÁV-val - írja a Magyar Nemzet a MÁV kommunikációs osztályára hivatkozva.

Lendvai: "öreg a hóhér"
Miután az MSZP elnöksége egyhangúan támogatta Mesterházy Attila frakcióvezetői megbízatását, úgy tűnik, a leköszönő pártelnök, Lendvai Ildikó megkaphatja a parlament egyik alelnöki székét - tudósít a Népszabadság.

MN: letartóztatták a HM hadiipari cégének vezérigazgatóját
 

Igazolták a nagy Magyarorsaurus létezését
Erdélyi, késő-krétából származó dinoszauruszcsontok szövettani vizsgálata igazolta, hogy valóban két különböző Magyarosaurus faj élt az egykori Hátszeg-szigeten, és ezek közül csak az egyik volt törpe növésű.

Bírókritika hétmillióért
A játékvezető nyilvános kritizálása miatt 35 ezer dolláros, több mint hétmillió forintnyi büntetést kapott Erick Dampier, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Dallas Mavericks centere.

Májustól csak kártyateremben lehet pókerezni
A kezdő tét 500 vagy 1000 forint lehet, egy játékos egyidejűleg csak 100 ezer forintot válthat be.

Már megint visszatért a zokni-szandál
A tűsarkúhoz javasolt bokazokni után nem meglepő, hogy az őszi-téli divatba beért a vastag talpú szandál-frottír zokni párosítás. A Burberry, a Prada és az Armani is támogatja a bizarr ötletet.

Mekkora a Fidesz söralátétje?
Orbán Viktor egy adóforradalom szükségességét hangsúlyozta és azt, hogy az adóbevallás Magyarországon nem lehet nagyobb mint egy söralátét. Bár azt nem mondta, hogy ezután mekkorák lesznek a söralátétek hazánkban, eljátszottunk a gondolattal, milyen változtatásokat kellene végrehajtania az új kormánynak ahhoz, hogy az adóbevallásunk látványos zsugorodásba kezdjen.

Több millió mérgező ételdobozt foglaltak le a kínai hatóságok
Több mint 7 millió eldobható műanyag dobozt foglaltak le a kínai hatóságok szerdán az ország keleti részén. A dobozok olyan anyagból készültek, amelyek meleg étellel érintkezve toxikus anyagokat bocsátanak ki. Ezek a májat, a vesét és a nemzőszerveket károsítják.

Itt folytatja Lendvai Ildikó
Hivatalos döntés ugyan még nincs, ám eldőlni látszik a szereposztás.

Milyen lesz az új ellenségkép?
Új helyzet állt elő a politikai erőtérben, a Fidesz nem építheti tovább a politikáját az MSZP-Fidesz szembenállásra. Hogyan lesz meg az új kormányzó párt ellenségkép nélkül? Orbán "centrális erőteret" szeretne, amelyet a Fidesz ural, a szembenállás mégis újratermelődhet, immár más szereplőkkel.

Itt az alternatív kormányprogram
John Kenneth Galbraith szerint a hagyományos nézetek megóvnak bennünket a gondolkodás fájdalmas feladatától

Marad az eső, jön a napsütés
Szerdén egyre többfelé süt ki nap, délkeleten azonban még eshet az eső.

Népszabadság: Lendvai az Országgyűlés alelnöke lehet
 

Négy pakisztáni rendőr halt meg robbantásos merényletben
Az öngyilkos merénylő egy rendőrségi ellenőrzőpontnál hozta működésbe a robbanószerkezetet.

Orbán Viktor nagy találkozása
Szerdán délelőtt hivatalában fogadja Sólyom László köztársasági elnök Orbán Viktort az országgyűlési választásokon győztes Fidesz elnökét és listavezetőjét, hogy a kormányalakítással kapcsolatos teendőkről egyeztessenek.

Átalakulhat a politikai háttéripar
A megrendelők várhatóan visszatérnek a pártoktól független politikai és gazdasági elemzőkhöz, miközben bővül a szereplők száma ezen a piacon - összegezhető a Napi Gazdaság szerdai számában "Átalakulhat a politikai háttéripar" címmel megjelent cikk tartalma.

Rendőrök haltak meg egy pakisztáni robbantásban
Legalább négy rendőr meghalt, nyolc másik pedig megsebesült szerda reggel Pakisztán északnyugati részén egy öngyilkos merénylő által egy rendőrségi ellenőrző pontnál elkövetett robbantásban - közölte a rendőrség.

Csányi: "A kétharmad lehetőség, nem veszély"
Lehetőséget lát nem pedig veszélyt a Fidesz kétharmados győzelmében Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója.

Rettenetes: az egész családot megölték
Hármas gyilkosság történt a szlovákiai Ebedecen (Obyce) hétfőn délután. A rendőrség a házban holtan talált egy 32 éves nőt, 68 éves apját, és egy 38 éves férfit.

Szenzációs magyar felfedezés! Ma hozzák nyilvánosságra!
Ismét előkerült egy korábban ismeretlen Janus Pannonius vers. A tavalyi felfedezéskor még azt hittük, az életmű hiányzó darabja került meg, most pedig itt egy újabb költemény a latin nyelven verselő, humanista magyar költőtől.

Letartóztatták a HM EI Zrt. vezetőjét
Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanújával tegnap harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb hadiipari cége, a HM EI Zrt. vezérigazgatóját

Friss! Terhes az RTL Klub sztárja? Elszólta magát...
Néhány nappal ezelőtt elszólta magát a showman felesége, amikor orvosi vizsgálatokról beszélt, és arról, hogy lehet, ultrahangra megy.

A brazil miniszter meglepő tippje az egészségesebb életért
A rendszeres testgyakorlás, különösen a szex az egyik legjobb mód arra, hogy a brazilok távol tartsák maguktól a krónikus betegségeket - közölte José Gomes Temporao egészségügyi miniszter hétfőn.

Fülöp Márton a Manchester City kapusa lett
A Premier League a Manchester City kapusait sújtó sérüléshullám miatt rábólintott a csapat kérésére, így eldőlt: Fülöp Márton a Sunderlandtől - az idény végéig - kölcsönben Roberto Mancini csapatához igazol. A magyar kapus szerdától már új klubjának az edzésein vehet részt, szombaton pedig már ő védhet az Aston Villa ellen.

Van Gaal az Interrel akar BL-döntőt játszani
A Lyon elleni 3-0-s sikerrel a Bayern Münchent Bajnokok Ligája-döntőbe vezető holland edző, Louis van Gaal a mérkőzést követően azt nyilatkozta: ha választhatna, akkor az Interrel szeretne megmérkőzni a május 22-ei fináléban. A lyoniak szakvezetője, Claude Puel szégyelli a kedd esti végeredményt.

Fülöp Márton a Manchester Cityhez igazolt
A BL-helyre hajtó klub kölcsönvette a Sunderlandtől, Fülöp szombaton az Aston Villa ellen már véd.

Újra kitörhet a jegybankháború
Orbán és Pokorni is üzent, de az "offshore-lovag" Simort törvénymódosítással sem egyszerű kirúgni. A piacot már nem lepné meg a csere, de a forintárfolyam megérezheti azt, igaz, az elhúzódó hidegháborút is.

Egy mondat a zsarnoksághoz
Ha jól számolom, már három napja vége a demokráciának, azaz de facto még nincsen, hiszen működik, alkot, teremt (osztogat) még a rendes, tisztességes, nem holmi manipulált, országos választással, hanem demokratikusan, megfelelő pártplénumok által megválasztott ügyvezető kormány, ám de jure, vége van, s három napja a diktatúra nehéz és szűk levegője fojtogatja a demokratákat

Versenykorlátozó tartozás a MÁV-nál
Alig több mint fél év alatt 500 millió forint adósságot halmozott fel az Eurocom magánvasút-társaság a MÁV Pályavasúttal szemben. Az állami cég bejelentette, megegyezett a fizetési feltételekről az adóssal, ám a versenytársak szerint megeshet, hogy csökkenés helyett tovább nő majd az Eurocom tartozása.

Az UD Zrt. kártérítést kér
Nem vagyoni kártérítésként tízmillió forintot követel az UD Zrt. a Népszabadságtól, mondván, a balliberális lap valótlanságok közlésével megsértette a vagyonvédelmi cég személyiségi jogait, és ezáltal szerepet játszott a társaság tönkretételében. A Fővárosi Bíróságon tegnap kezdődött polgári perben a bíró arra szólította fel a lapot, hogy a következő, november 18-i tárgyalásra bizonyítsa be állításai valóságtartalmát, a felperest pedig arra, hogy az őt ért hátrányokat igazolja.

Pénzügyi segítség mellé őszinteség
Már tájékoztattuk a Fideszt, hogy az idén legalább 65 milliárd forintos többletforrást kell biztosítani a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek

A Bayern az első döntős - videó
Az egygólos müncheni győzelmét Lyonban továbbjutásra váltotta a Bayern, a franciák a fogadkozások ellenére egy dolgot nem tudtak véghezvinni: hullámokban támadni. A párharc során a Lyon összes húzását rögtön lereagáló Louis van Gaal harmadik BL-döntőjére készülhet.

Megöltek egy 60 éves férfit Budapesten
 

Zuhant a New York-i tőzsde
Görögország és Portugália adósbesorolásának rontása növelte az eurozóna stabilitása iránti aggodalmakat.

Gyilkosság a XV. kerületben

Kényszerleszállás egy fenyegetőző utas miatt
A Párizsból Atlantába tartó amerikai gép a bombával riogató férfi miatt Maine államban landolt.