| Hírportál | Gazdaság | Sport | Autó | IT/Tech | Tudomány | Bulvár | Nőknek | Film | Zene | Egészség |
130 tő indiai kender a családi ház mögött Több mint száz indiai kendertövet és több kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot foglaltak le a rendőrök Ráckevén egy akció után. | Robbanószerkezetnek látszó tárggyal akarták kirabolni a lottózót Megpróbáltak kirabolni egy lottózót ismeretlen elkövetők kedden Hatvanban | Nőtt az acéltermelés Olaszországban Olaszország acéltermelése 34,3 százalékkal, 19,09 millió tonnára nőtt az idei első kilenc hónapban |
Mit szól az új adótörvény-tervezethez? Csak a 16-os számot kell megjegyezniük az adózóknak, a kormány tartja a szavát | Real Madrid-AC Milan 2-0 A Real Madrid legyőzte az AC Milant, és hozzá hasonlóan a Bayern, az Arsenal és a Chelsea is megőrizte a hibátlan mérlegét a Bajnokok Ligájában. | Keddi eredmények: Eperjesen nyert a Veszprém A Veszprém egy góllal nyert kedden Eperjesen a férfi kézilabdaligában. |
Zebrán fekvő nőt gázolt halálra egy autó Kecskeméten Meghalt az a nő, akit egy autó ütött el a zebrán Kecskeméten. A nő a rendőrség szerint ismeretlen okból a zebrán feküdt. | Agyonverte szolgálóját az egyik szaúdi herceg Bűnösnek találta egy londoni bíróság a szaúdi királyi család egyik tagját a szolgálója megölésében. A homoszexuális herceg gyakran bántalmazta a férfit, akivel viszonya volt. | Aronjan nyerte az olimpiai bajnokok csatáját A Plovdivban zajló Klubcsapatok Európa-kupa harmadik fordulójában az élcsoportban lejátszott mérkőzések nagy küzdelemben dőltek el, minimális győzelmek születtek. Az éltáblán az azeriek nyerték az ukrán csapattal vívott derbit. Levon Aronjan legyőzte Vaszilij Ivancsukot, ez a nyerés döntötte el a 2 meccspont sorsát az örmények javára. Kikapott a négyszeres német bajnok Baden-Baden OSG, a moszkvai együttesben a fiatalok játszottak főszerepet, Szergej Karjakin és Fabiano Caruana remekelt. Öt együttes nyerte meg mindhárom meccsét. |
Elbuktak az Acélbikák és a Jegesmedvék a hokibajnokságban A Ferencváros szoros mérkőzésen egy góllal jobbnak bizonyult a vendég Dunaújvárosnál a magyar-román közös jégkorong-bajnokság, a MOL Liga keddi játéknapján. A címvédő Vasas szétlövés után nyert a Miskolc ellen, míg a Fehérvár simán verte a Steaua Bucurestit. | Bekapcsolt mikrofonnál röhögték ki a tolmácsok az Európai Parlament képviselőjét "Ez Clark volt, az a brit! Nem hallom, hogy mit motyog! Van valami a szájában vagy baja van a protkójával! - mondta kedden a strasbourgi Európai Parlament egyik angol-francia tolmácsa, aki egy másik kollégájával együtt elfelejtette, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonjuk. | Zebrán fekvő idős nőt gázoltak halálra Az autó vezetője nem vette észre a 85 éves nőt. |
Kínos percek: kiröhögték a tolmácsok az EP-képviselőt "Ez Clark volt, az a brit! Nem hallom, hogy mit motyog! Van valami a szájában, vagy baja van a protkójával!" - mondta kedden a strasbourgi Európai Parlament egyik angol-francia tolmácsa, aki egy másik kollégájával együtt elfelejtette, hogy bekapcsolva maradt a mikrofonjuk. | A Festetics-kastély a világörökség része lehet Az ügyben cseh, osztrák, francia és német műemlékekkel közös program indult - írja a zalaihirlap.hu. | Már idén vissza lehetne lépni az állami nyugdíjrendszerbe A kormány azt szeretné, ha már az idén vissza lehetne lépni a magánnyugdíjpénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe |
Uniós forrásból újítják fel az egri kórházat Az egri Markhot Ferenc Kórház tulajdonosa, a Heves megyei önkormányzat és az intézmény működtetője mintegy 4,5 milliárd forint uniós támogatást nyert el | Illegális fegyvergyárra bukkantak Apa és fia került rendőrkézre a cseh és szlovák bűnüldöző szervek együttműködésének köszönhetően. Szeptember 30-án Telum fedőnévvel hajtott végre akciót a rendőrség. | Két év életveszélyt okozó testi sértés miatt Két év fogházbüntetésre ítélt jogerősen a Pécsi Ítélőtábla kedden egy dombóvári férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nála fiatalabb férfit Dombóváron. |
Túl bonyolultak az uniós keretköltségvetésre vonatkozó szabályok A hosszú távú, azaz hétéves európai uniós keretköltségvetésre vonatkozó jelenlegi szabályok csak lassú reakciót tesznek lehetővé váratlan események idején, a rendszer túlságosan bonyolult volta pedig csorbítja a hatékonyságot és az átláthatóságot | Feketén árulják a vörösiszap miatt elpusztult halakat Feketén próbálják árusítani ismeretlenek a vörösiszap-szennyezés miatt elpusztult halakat több Győr-Moson-Sopron megyei településen | Szupergyors vonatot fejleszt Kína A jelenleg elérhető vasúti technológiáknál is gyorsabb, 500 km/órás átlagsebességgel közlekedő vonatok fejlesztését kezdik meg Kínában. |
Merényletet követtek el az ENSZ iraki különmegbízottja ellen Merényletet követtek el egy konvoj ellen, amely az ENSZ iraki különmegbízottját, Ad Melkertet szállította a nedzsefi repülőtérre. Egy rendőr meghalt, három másik pedig megsebesült - közölték a biztonsági erők kedden. | Távozott a Mal Zrt.-től a német vezérigazgató Nyelvtudásbeli hiányossága miatt megszűnt az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. német vezérigazgatójának megbízatása - közölte a cég. A vállalat magyar vezetője ellen már korábban nyomozás indult gondatlan veszélyeztetés miatt. | BL-meccsen rohant pályára az olaszok Jimmy Jumpja Kivételesen nem Antonio Cassanóért tüntetve rohant be a pályára Mario Ferri, az olaszok provokatőre, aki a legendás Jimmy Jumphoz hasonlóan gyakran szánja el magát magamutogató mutatványokra. Ferri ezúttal a Real Madrid-Milan BL-mérkőzést választotta ki, végül 6 biztonsági embernek kellett letepernie, s kivezetnie. |
Céges jelentések és a kínai kamatemelés rántotta le a New York-i tőzsdét Jelentősen estek a vezető New York-i tőzsdeindexek kedden, amit a részben csalódást okozó céges jelentésekre, illetve a kínai kamatemelésre vezetnek vissza a kereskedők. | Franck Ribery hamarosan felépül Jövő pénteken már játszhat az egy hónapja lábadozó Bayern-támadó. | Usain Bolt nem lehet az év atlétája A világ legjobb sprinterét nem jelölték a díjra. |
Csak egy góllal nyert az MKB-Veszprém Eperjesen 36-35 lett a férfi kézilabda-bajnoki eredménye. | Albacomp-győzelem a Falco ellen Simán nyert a hazai csapat a férfi kosárlabda-NB I.-ben. | A Fehérvár-farm kiütötte a Steauát Nem várt magabiztos győzelemmel hozta le a bukarestiek elleni hazai mérkőzését a hat EBEL-essel megerősített Fehérvár. |
Playmate-ként lett ismert a világ legdögösebb lemezlovasa Colleen Shannon fordítva csinálta, mint hazai playmate-kolléganői: ő előbb DJ volt, aztán vetkőzött. | Stadler József fia lemezlovas lett A juhászból lett milliomos 24 éves fia, Stadler Zoltán állítólag egyre keresettebb lemezlovas, bár azt ő sem tudta megmagyarázni a Fókusz stábjának, eddig miért nem hallottak róla. | Belehalt a bikatámadásba egy 50 év körüli férfi Szemenyén Bika támadt egy férfira a Vas megyei Szemenyén kedden délután. Az áldozat életét vesztette a támadásban. |
Húszéves diák lett egy mexikói város rendőrfőnöke Mivel senki más nem jelentkezett az állásra, egy 20 éves nőt neveztek ki rendőrfőnöknek egy Mexikó északi részén található városban. | Távozott a MAL német vezérigazgatója Közös megegyezéssel megszűnt a MAL Zrt. vezérigazgatójának megbízatása 2010. október 15-én. | 140 milliót érő Cartier-gyűrűt raboltak el A rablók ügyesen kijátszották a római üzlet eladóinak és biztonsági őreinek éberségét. |
"Tegye fel a kezét, aki cigányok mellé költözne" Nem biztos, hogy állami kártalanítást kaphatnak Devecserben azok a Dankó utcai romák, akik engedély nélkül épített fatákolmányokban laktak, vagy nem voltak bejelentve. A cigánysor minden háza elpusztult az iszapáradatban, és a legtöbb károsultnak nincs lakásbiztosítása. Az érintettek albérletet keresnek a környéken, és nem akarnak többé cigánytelepen lakni. | Leszólt a Pentagon: melegeket is fel kell venni katonának Ezentúl nem utasíthatják el a toborzóirodák a meleg katonák felvételét, mivel ezt adta utasításba a Pentagon. | Kiszivárgott: Vérfürdő vár a minisztériumokra Kirúgások, nyugdíjazások várhatóak minden területen, de az irodaszerekkel is takarékoskodni kell: még papírra se lesz pénz. |
Jobban alakult a nyári szezon, mint várták A nyári idényben, 2010. július-augusztus-szeptember hónapokban 2,4 millió utas fordult meg a Ferihegyi repülőtéren, annyi, mint a 2007. évi csúcsidényben | Oroszország nem kér több importbaromfit Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kedden kijelentette, hogy Oroszországnak 2011-től nem lesz szüksége baromfihúsimportra. | Teljesen elázott az óvoda Csőtörés történt hétfőn reggel 6 órakor Hatvan egyik legnagyobb gyermekintézményében, a Hajós Alfréd úti óvodában |
Orbán a közös felelősségvállalásról tárgyalt Bölcskeivel A közös felelősségvállalás aktuális kérdéseit tekintette át Orbán Viktor kormányfő Bölcskei Gusztávval, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökével kedden. | Ingyenbuszok a Loki-szurkolóknak Tavaly szurkolói vonattal, az idén szurkolói buszokkal érkezhetnek a Debrecen drukkerei csapatuk budapesti meccsére. A csütörtökön sorra kerülő DVSC | Elküldte a MAL a német vezérigazgatót Közös megegyezéssel megszűnt a MAL Zrt. vezérigazgatójának megbízatása 2010. október 15-én - közölte a cég a honlapján kedden. |
Választójogot kaphatnak a határon túli magyarok Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti - mondta Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke kedd este a TV2 Tények című műsorában. Ezzel választójogot kaphatnak a határon túli magyarok - hangzott el a hírműsorban. | Őrizetbe vették Ukrajna volt gazdasági miniszterét A cseh hatóságok őrizetbe vették Bohdan Danilisin volt ukrán gazdasági minisztert, akit hazájában hivatalával való visszaéléssel gyanúsítanak - közölte kedden az ukrán belügyminisztérium. | A Viala a leggyorsabban növekvő magyar technológiai cég Idén a Viala Kft. a leggyorsabban növekvő magyar technológiai cég Közép-Európa 50-es toplistáján - tette közzé a Deloitte. |
Dallasban baj van, a rosszfiú hősként tért vissza Nagy bajba került a Dallas, tovább szárnyal a Jets, győzelemmel tért vissza a Pittsburgh rosszfiúja, megint a hosszabbítás okozta a Green Bay vesztét - így lehetne összefoglani az NFL hatodik játéknapjának legfontosabb eseményeit dióhéjban. | Helycserés támadás a képernyőn Miután Andy Whitfield rákbetegsége kiújult, a Spartacus: Vér és homok alkotói bejelentették, hogy új színészt keresnek sorozatuk főszerepére. Az efféle eljárás nem új a televíziózás történetében, súlyos betegség vagy akár csak más elfoglaltság miatt másokat is lecseréltek már: a Dallas-ban például két Ellie-t láthattunk, a Tudorok-ban két királynét vonultattak fel, ugyanazon szerepben. | BL: Real Madrid - AC Milan 2-0 (élő) A Chelsea moszkvai vendégszereplése mellett hét másik mérkőzést is rendeznek kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában. A játéknap rangadóját az olasz AC Milan madridi vendégszereplése jelenti. Kövesse figyelemmel az összecsapás történéseit az [origo]-n! |
Jean Claude Van Damme szívrohamot kapott Jean Claude Van Damme-ot szívroham érte New Orleansban - jelentette a Twitch nevű filmes blog. A belga származású akciósztár, aki tegnap ünnepelte ötvenedik születésnapját, az elmúlt hetekben Romániában forgatta Weapon (Fegyver) című filmjét (ebben az alkotásban vágja le Árpa Attila fejét egy szamurájkarddal). A film stábja egy néhány napos etapra New Orleansba költözött, de ott "komplikációk"-ra hivatkozva azonnal leállították a forgatást. Kiderült, hogy még mielőtt egyetlen jelenetet felvettek volna az amerikai városban, Van Damme-ot kisebb infarktus érte. Felesége és két gyermekének édesanyja, Gladys Portugues azonnal New Orleansba repült, hogy támogassa férjét a felépülésben.Jean Claude Van Damme a 2008-as JCVD című filmben | Költségvetési Tanács: csökkentik a bevételeket az adóváltozások Jövőre 21 milliárd, 2012-ben 350 milliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a költségvetésbe a bejelentett adóváltozások nyomán - állítja a Költségvetési Tanács (KT). Megállapításuk szerint a magánnyugdíjpénztári befizetések elvonása hosszabb távon a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát veszélyeztetik. | Legyőzte a Falcót az Albacomp kosárcsapata Az Albacomp főként a válogatott Hanga Ádám 26 pontjának köszönhetően legyőzte a vendég Falcót a férfi kosárlabda NB I keddi mérkőzésén. |
Nagy csatában nyertek a veszprémi kézicsapatok A Veszprém-Barabás nőikézilabda-csapata kettő, az MKB Veszprém férfi együttese egy góllal győzött a keddi bajnoki fordulóban. | Elkészült a Való Világ 4 etikai kódexe Szeptemberben már tárgyalt az RTL Klub és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a készülő valsóságshow-ról, a realityre vonatkozó etikai kódex első verziója pedig el is készült a napokban. | Iraki paralimpikonok maradtak Németországban Az iraki paralimpiai kosárlabda-válogatottal a németországi edzőtáborozó csapat két tagja lépett le. |
800-as Triumph, utcára is Aszfaltra és terepre is készül egy-egy változat. Mindenki megkapja a magáét! | Justin Bieber lökdösődött, amiért leköcsögözték Bepanaszolta a rendőrségen Justin Biebert annak a fiúnak az apja, aki pénteken éjszaka leköcsögözte Biebert a lasertag nevű játék közben. | Választójogot kaphatnak a határon túliak Hat-nyolc mandátum sorsáról dönthetnek a külföldön élő magyarok, mondta egy fideszes képviselő. |
A chilei bányászok órákkal a tárnaomlás előtt érezték a bajt Többen megerősítették, hogy a gyanús hangok miatt fel akartak jönni, de nem kaptak engedélyt. | Jesse James HIV-tesztet követel pornós exnejétől Miután a közelmúltban pozitív lett az egyik pornószínész HIV-tesztje, Jesse James, Sandra Bullock hűtlen exférje felszólította pornós exnejét, végeztesse el a HIV-tesztet, hogy kiderüljön, lányuk nem fertőződött-e meg az anyaméhben. | Ki akartak rabolni egy hatvani lottózót Kihívták a tűzszerészeket, mert egy bombagyanús tárgyat találtak a helyszínen. |
Zsirkov-góllal nyert a Chelsea Moszkvában Az orosz védő bombagólt lőtt, Anelka duplázott. | Pokolgép robbant egy ENSZ-diplomata mellett Irakban Egy rendőr meghalt, a holland különmegbízottnak haja szála sem görbült. | Benkő Dániel finggal ajándékozta meg az Ezek megőrültek játékosait A korábban lantművészként, újabban inkább celebbohócként definiált Benkő Dániel is elvállalta, hogy részt vesz a TV2 új műsorában, az Ezek megőrültek-ben. |
Ittasan verekedett, két évet kapott Két év fogházbüntetésre ítélt jogerősen a Pécsi Ítélőtábla kedden egy dombóvári férfit. | Levetkőzött a lebukott kémnő (Kép) Anna Chapman, a nyáron Amerikában lebukott huszonnyolc éves orosz kémnő hosszas rábeszélés után levetkőzött az orosz Maxim férfimagazinnak. A vörös hajú szépség pisztollyal a kezében, Bond-lányként pózol a címlapon. | Orbán: az állam többé nem utal a magánnyugdíjpénztáraknak Az állam többé nem utal át pénzt a magánnyugdíjpénztárakba - mondta az RTL Híradójának adott keddi exkluzív interjújában a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette: mihamarabb meg akarják teremteni az állami nyugdíjkasszába történő visszatérés feltételeit. |
Lövések a Pentagonra - mi történt? Rálőttek a Pentagonra több lövéssel kedd hajnalban - közölte az NBC News. A rendőrség nagy erőkkel keresi a lövöldözőt. | Egyre rosszabb feltételekkel jutunk gyógyszerhez Folyamatosan romlik a lakossági gyógyszerellátás helyzete a gyógyszerpiaci liberalizáció és a konvergenciaprogramhoz kapcsolódó forráskivonás következtében. | 5,4 kilós tumor volt az arcán Egy több mint 5,4 kilogrammos tumort távolítottak el az orvosok Chicagóban egy portugál férfi arcáról. Az 51 éves José Mestre, közismert nevén az "arc nélküli férfi" nyelvét és száját megtámadó óriásdaganathoz hasonlót még nem láttak a sebészek. |
Tömve volt a táskája droggal Több mint száz indiai kender tövet és több kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot foglaltak le a rendőrök Ráckevén egy akció után. | Lássuk a nyerőszámokat! A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az október 19-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: | Estére elerőtlenedett a forint Délutánhoz képest a forint minimálisan erősödött az euróhoz, de tovább hanyatlott a svájci frankhoz viszonyítva. |
Lejárt szavatosságú gyógyszerek: gondban a patikák Munkajogi jellegű problémákról is érkeztek bejelentések. | Lillafüreden a világ első hibrid vasútja A lillafüredi állomásépület felújítása mellett a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) garadnai végállomásán átadtak egy ökoturisztikai központot is. A tervek szerint nemsokára érkezik a világ egyetlen kisnyomtávú hibrid vonata is. | Óriásit lépünk előre a vállalkozóbarát közigazgatás irányába A közigazgatásban január 1-jétől fokozatosan megvalósuló egyablakos ügyintézéssel óriásit lépünk előre a gazdasági és vállalkozóbarát közigazgatás irányába |
124 cég ajánlatai közt válogathatnak a fiatalok 2010. október 20 | Wayne Rooney otthagyja a Vörös Ördögöket? Hosszú ideje tartó találgatásoknak vetett ma véget Sir Alex Ferguson. A Manchester United trénere az MUTV-nek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy a csapat sztárja, Wayne Rooney elhagyni készül a klubot. | Ismét szemét borítja Nápoly utcáit + Képek Nápoly polgármestere, Rosa Russo Iervolino a központi kormányzat segítségét kéri a szemét miatt kialakult válsághelyzet megoldásában. |
Az RMDSZ nem árulja el a kormányt? Nincs arra utaló jel, hogy a Kovászna megyei RMDSZ-képviselők támogatnák az indítványt | Ribéry és Klose együtt tér vissza Franck Ribéry jövő pénteken, a Freiburg elleni bajnoki mérkőzésen térhet vissza a Bayern München labdarúgócsapatába. | Nem kötné a választójogot magyarországi lakhelyhez a Fidesz Vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti - mondta Gulyás Gergely (Fidesz), az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke kedd este a TV2 Tények című műsorában. Ezzel választójogot kaphatnak a határon túli magyarok - hangzott el a hírműsorban. |
Fellegi: a kkv szektorban vannak tartalékok Magyarország tartalékai a kis- és középvállalkozói szektorban vannak, ezek a vállalatok az elmúlt években nem kapták meg a nekik járó előnyöket- mondta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter Veszprémben tartott előadásán. kedden. | Az USA bekeményít Afganisztán partjainál Az afganisztáni csapaterősítés támogatására az Egyesült Államok egy második repülőgép-hordozót is a térségbe vezényelt - jelentette be kedden az ötödik amerikai flotta Bahreinben kiadott közleményében. | Carlsen címvédőként indul a nankingi szuperversenyen A Jangce-parti nagyváros, Nanking október 19. és 30. között harmadszor rendez 6 résztvevős, kétfordulós szuperversenyt. A 250 ezer euró összdíjazású sakk tornán a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen játszik címvédőként. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az első torna győztese, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov mellett a kínai Wang Yue, az azeri Vugar Gasimov és a francia Etienne Bacrot szerepel a 2766-os Élő-pontátlagú, 21-es kategóriájú viadalon, ahol a győztes 80 ezer euróval gazdagodik. |
Választójogot adna a határon túli magyaroknak egy fideszes képviselő A határon túl élő magyar állampolgároknak is megadná a választójogot Gulyás Gergely fideszes képviselő, az alkotmány előkészítésével foglalkozó parlamenti bizottság alelnöke. Gulyás szerint várhatóan kiveszik az alkotmányból azt a részt, amely a választójog feltételéül szabja a magyarországi lakhellyel való rendelkezést, de ettől még nem kapnak automatikusan szavazati jogot a határon túliak. | "Nem csak a tb-járulékon múlik" - négyórás munkát adna a nőknek a kormány Járulékcsökkentéssel ösztönözné a nők részmunkaidős foglalkoztatását a kormány, a megtakarítás már két minimálbéres felvételével is tízezer forint lehet. A négyórás munka az irodai, a recepciós, a raktáros, illetve a telefonos munkakörökban terjedhet el, a vállalati döntést azonban az egyéb költségek is befolyásolhatják. | Renoir-kiállítás a Pradóban Kiállítás nyílt Pierre-Auguste Renoir festményeiből a madridi Pradóban, ahova több mint száz éve maga a francia impresszionista festő is ellátogatott, hogy inspirációt keressen. |
Az utazók jogbiztonságáért módosítanák a vagyoni kauciókat Bár a pontos részletek tekintetében még nem született döntés, a kormány az utazásszervező és utazásközvetítő tevékenységről szóló 213/1996-os kormányrendelet módosításával növelné az utazók biztonságát. Szakmai szervezetek ugyanakkor nem támogatják az utazásközvetítők vagyoni biztosítékának bevezetését. | Újra támad a vérszomjas óriásnyúl! Videoklip-szemle Egyszer lemaradtunk a Massive Attack mutáns Godzilla-nyuszijáról, most nem tesszük! Infantilis akcióhősök a My Chemical Romance klipjében, péniszmaraton a Die Antwoordéban, Kid Cudiból Hendrix lesz, továbbá Uffie, Holy Fuck, Hangmás és még ezzel sincs vége, vágjunk hát bele gyorsan! | Két év fogházra ítéltek egy verekedőt Egy dombóvári diszkó előtt csaknem halálra verte áldozatát. |
Kate Moss nem ment férjhez, csak megáldották A Daily Mirrornak nyilatkozó névtelen forrás szerint Kate Moss és a The Kills gitárosa, Jamie Hince nem hivatalosan, hanem csak spirituális úton kötötte össze a sorsát Szicíliában, ami azért jó - magyarázta a névtelen ismerős -, mert így sem pénzügyileg, sem máshogy nem függenek egymástól - írja a Stuff.co.nz. | Lövöldözés volt a Pentagonnál Öt lövést adtak le a védelmi minisztérium épületére, de senki sem sérült meg. | Gyilkos a szaúdi királyi családban Bűnösnek találták kedden az esküdtek egy brit bíróságon a szaúdi királyi család egyik tagját, aki a vád szerint az év elején megölte a szolgáját egy londoni szállodában. |
Megdöbbentő dolog derült ki a chilei bányászokról A múlt héten Chilében közel 700 méteres mélységből kiszabadított 33 bányász már a tárnaomlás bekövetkezte előtt 3 órával tudott arról, hogy fokozottan kockázatos a mélyben tartózkodni, a munkálatok irányítója azonban nem engedte őket a felszínre jönni. | Az autókereskedők sem ússzák meg a válságadót A hétfőn elfogadott, az egyes ágazatokat érintő különadók törvénytervezetből végül is nem kerültek ki a gépjármű és gépjárműalkatrész kereskedések - írta a FigyelőNet kedden közzétett írásában. | A távközlési szektor különadójának felét a Magyar Telekom fizeti ki A jelentős összeg nagymértékben szűkíti a vállalat Magyarországon felhasználható forrásait - közölte a Magyar Telekom. |
Fogy a szülők türelme, fura helyen matekoznak az iskolások A helyi művelődési ház házasságkötő termében tanulnak hétfő óta a tiszabecsi iskolások. A gyerekek azért kényszerültek oda, mert a felújított iskola épületének átadása, - a kivitelezők elszámolási vitája miatt - már több mint másfél hónapja csúszik. A szülők türelme egyre fogy, néhányan már azt tervezik, hogy gyereküket a szomszédos falu iskolájába íratják át. | Jövőre már megéri másodállást vállalni A jövő évi adócsökkentés körülbelül 500 milliárd forintos bevételkiesést jelent majd a büdzsének, ezt azonban kompenzálják az extraadók és a pozitív gazdasági hatások - állapítja meg a Költségvetési Tanács előzetes becslése. Az extraadók kifutása után azonban 2014-re 700 milliárdos lyuk keletkezik a költségvetésben, ha a kormány nem hajt végre olyan szerkezeti átalakításokat, amelyek fenntarthatóvá teszik az alacsonyabb adószintet. A tanács szerint ugyanakkor az adóváltozások kedvezően hatnak a magasabb jövedelműek munkaintenzitását és bevallott jövedelmét. A fogyasztás viszont a kormány várakozásánál valószínűleg lassabban pörög fel. | Navracsics megígérte: jön a gyors ügyintézés A közigazgatásban január 1-jétől fokozatosan megvalósuló egyablakos ügyintézéssel óriásit lépünk előre a gazdasági és vállalkozóbarát közigazgatás irányába - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. |
"Bénítóan agyzsibbasztó" - Az X-faktort ócsárolta a sztár A sikeressé válás nehézségeit saját példájával igyekezett alátámasztani. | Megölték a legnagyobb ellenzéki párt munkatársát Az áldozat kollégájának életéért harcolnak az orvosok. | 3200 eurója bánta, hogy megadta a számot Telefonos csalónak dőlt be a 34 éves, nagymihályi Milos, akit 3200 euróval károsítottak meg. |
Kétmillió forinttal tartozik az asszonynak Tíz éve nem kapott tartásdíjat az asszony, mostanra megelégelte. A férfi ellen tartás elmulasztása bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárás. | Venezuela megszerzi az orosz rakétákat Iránnak? A brazil lapok természetesen figyelemmel kísérik, hogy az egyes befolyásos támogatók melyik elnökjelölt mellett sorakoznak fel az október utolsó napján tartandó elnökválasztás második fordulójában. A venezuelai lapok figyelme az elnök, Hugo Chávez két hétig tartó nemzetközi körútjának negyedik állomására irányul, aki most Iránban tárgyal. | A szakmával is megvitatnák a közoktatási törvény tervezetét Az új közoktatási törvény vitaanyag jellegű tervezetét annak beterjesztése előtt széles körben meg kívánják vitatni a szakma képviselőivel |
„2004. december 5. szégyenfoltja megtisztításra vár” + Képek Az egyetemek továbbfejlesztése, oktatási kínálatának és kutatói bázisának bővítése a romániai magyarság és az anyaország közös feladata | Reggel még vigyenek magukkal esernyőt Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggelig főként északon, délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. Többfelé, több alkalommal várható eső, zápor, majd szerda délutántól egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Főként a Dunántúlon helyenként megerősödik, kedden néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. | Rádőlt a fa, életét vesztette Meghalt egy férfi, akire rádőlt egy fa kedden fakitermelés közben a Borsod megyei Nagybarca külterületén |
NATO-kamionokat gyújtottak föl Pakisztánban Felgyújtottak két, az afganisztáni NATO-erőknek üzemanyagot szállító tartálykocsit kedden Pakisztánban. | Nem engedték felszínre a chilei bányászokat A múlt héten Chilében közel 700 méteres mélységből kiszabadított 33 bányász már a tárnaomlás bekövetkezte előtt 3 órával tudott arról, hogy fokozottan kockázatos a mélyben tartózkodni, a munkálatok irányítója azonban nem engedte őket a felszínre jönni. | Bikatámadás áldozata lett egy férfi Belehalt sérüléseibe az a 50 év körüli férfi, akire rátámadt egy bika kedd délután a Vas megyei Szemenyén. |
Több mint 85 milló gyűlt össze a segélyvonalon A 1752-es Nemzeti Segélyvonalra kedd délutánig 861 652 hívást kezdeményeztek, az eddig már megérkezett banki befizetések összesen 85 millió 15 ezer 83 forintot jelentenek. | Új verzió az autókba szánt Windowsból A járművek fedélzeti komputereire szánt Windows Embedded Automotive 7 szoftvert egy detroiti autóipari konferencián mutatta be a Microsoft. A szoftvercég platformját világszerte mintegy nyolcvan féle járműben, például az új Fiat 500-ason, a Nissan Leafen, és a szoftver képezi alapján a Ford Sync nevű, utastérbe szánt szórakoztatórendszerének is. | BL: Szpartak - Chelsea 0-1 (élő) A labdarúgó Bajnokok Ligája 3. fordulójának első mérkőzésén az orosz Szpartak Moszkva az angol Chelsea-t fogadja. Kövesse figyelemmel az F csoport két százszázalékos csapatának csatáját az [origo] online közvetítésében! |
Környezetbarát magyar porszívók a boltokban - miben jobbak? A Jászberényben gyártott porszívók újrahasznosított műanyagból és energiatakarékos motorral készülnek. Az öt modellből álló környezetbarát termékcsalád javarészt magyar szakemberek munkája. | Nagyszabású Henry Moore-kiállítás Párizsban Henry Moore brit képzőművész műveiből nyílik kiállítás február 7-én a párizsi Rodin Múzeumban. | Belehalt sérüléseibe a bika által felöklelt férfi Meghalt az a férfi, akire rátámadt egy bika kedd délután egy Vas megyei marhatelepen. A telep tulajdonosa szerint a férfi egy, a többi állattól eltávolodó bikát akart terelni, amikor az a karám oldalának szorította. |
Zárt kapuk mögött játszanák a szerb örökrangadót Zárt kapuk mögött szeretné lebonyolítani a Crvena zvezda elleni szombati örökrangadót Dragan Djuric, a Partizan labdarúgóklub elnöke. | Ukrán állampolgárságot követelnek delfineknek Teljes körű ukrán állampolgárságot követelnek a delfinek számára Viktor Janukovics ukrán elnöktől kijevi ökológusok arra való hivatkozással, hogy a delfinek mentális képességei az emberéhez közelítenek. | Nem kap dícséretet a kormánytól Bajnai Módosították a zárszámadási törvény Bajnaiék munkáját méltató részét. |
Szolgálója meggyilkolásáért bűnösnek ítélte a bíróság a szaúdi herceget Bűnösnek ítélte kedden egy brit bíróság azt a szaúdi herceget, aki a vádak szerint megkínozta, megerőszakolta, majd megfojtotta egyik szolgálóját egy londoni szállodában. | Kopits: 700 milliárdos lyukat ütött a kormány a költségvetésen A Költségvetési Tanács elnöke úgy látja, az adóváltozások középtávon jelentős hiányt okoznak. | Kamion ütközött kisteherautóval, furgonnal és két nyerges vontatóval Kapuváron Kisteherautó, furgon, tehergépkocsi és két nyerges vontató ütközött kedden reggel a 85-ös főúton Kapuváron. |
Cukorrépával megrakott kamion borult fel A forgalom csak az egyik sávban haladhat a 61-es számú főúton Baté községben. | A devecseriek egy tapodtat se mennének sehová A devecseriek többsége az iszapkatasztrófa után is a városban maradna. Legalábbis ez derült ki abból az előzetes felmérésből, melyet kedden tartottak a településen. | Szörnyű: arc nélkül él a kislány (Kép) Juliana Wetmore egy igen ritka és különleges betegségben szenved: a hétéves kislány arcának negyven százaléka hiányzik. |
Orbán Viktor elhagyja Magyarországot Magyarország európai uniós elnökségéről tárgyal Ljubljanában a szlovén, majd Prágában a cseh miniszterelnökkel szerdán Orbán Viktor. | Kiakadtak: "Orbánék ellopják a nyugdíjak felét" A Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint a Fidesz-KDNP kormány 0,6 százalékkal emeli a nyugdíjakat; a számítás alapja törvényellenes, mert nem a nyugdíjas fogyasztási kosárral számol - közölte Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja. | Elhunyt Rózsa Vera Október 15-én, londoni otthonában, életének 96. évében elhunyt Rózsa Vera világhírű magyar zenepedagógus, énektanár, az angol királynő kitüntetettje, London díszpolgára. |
Fellegi: a magyar tartalék a kkv szektorban van Magyarország tartalékai a kis- és középvállalkozói szektorban vannak, ezek a vállalatok az elmúlt években nem kapták meg a nekik járó előnyöket - mondta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter. | Metrókocsi bukta: mit mond a jogi szakértő? Kovács Kázmér, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese szerint a bíróság csak akkor helyezheti hatályon kívül a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) jogerős határozatát az Alstom metrókocsik típusengedélyének visszautasításáról, ha az jogszabályba ütközik. | Orbántól vár igazságot Daróczi Dávid édesanyja Kizárta az idegenkezűséget a rendőrség, az egykori kormányszóvivő édesanyja azonban most sem hisz abban, hogy Daróczi Dávid öngyilkos lett. Bizonyítékokat gyűjt, melyeket levélben a miniszterelnökhöz is eljuttatott. |
Ne féljen stoppolni! A nagy érdeklődésre tekintettel október 29-ig folytatódik a STOP-verseny Budapesten. | Orbán lenyúlta a románok ötletét A szlovák politikusoknak is hatalmas kísértést jelentett a csökkentés. | "Erről szó sincs" - Csak ebben az esetben fizethet a Mal Az lenne a legelőnyösebb, ha a cég végezhetné a dolgát úgy, ahogy korábban, állítja az ügyvéd. |
Bika támadt a férfira Bika támadt egy emberre a Vas megyei Szemenyén | A kormány megvédi a nyugdíjakat a spekuláns üzletemberektől A kormány meg fogja védeni a nyugdíjakat a spekuláns üzletemberektől | Felborult egy kamion a 61-esen Egy ember megsérült, amikor cukorrépát szállító kamion borult fel rakományával kedd délután a 61-es számú főúton Baté községben; a forgalom csak az egyik sávban haladhat |
A nap képe | Sarkozy megköszönte Medvegyev lépését Fontos külpolitikai döntést hozott az orosz vezetés. A grúz határ egyik kis falujából visszavonuló katonaság jelentős lépés lehet a tartós béke felé vezető úton. | Fellegi: Drasztikus javuláshoz drasztikus eszközök kellenek Magyarország tartalékai a kis- és középvállalkozói szektorban vannak, ezek a vállalatok az elmúlt években nem kapták meg a nekik járó előnyöket |
Temetőben akarta megerőszakolni Őrizetbe vettek egy kecskeméti férfit, aki hétfő délután erőszakkal akarta közösülésre kényszeríteni hölgyismerősét a Ceglédi úti temetőben | Háromnapos elzárás az orvhorgászoknak Három nap elzárásra ítéltek két román orvhorgászt kedden | Nem fehérít az egykulcsos Alig fehéríti a gazdaságot az egykulcsos szja, amely új munkahelyeket sem teremt érdemben |
Selmeczi: nem lesz kötelező a magánnyugdíjpénztár Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést szabályozó törvénytervezet két héten belül a parlament elé kerül. | Az iszapkatasztrófáról is egyeztetett Orbán Sorossal A vörösiszap-katasztrófa és az Európai Unió romaprogramja is szóba került Orbán Viktor kormányfő és Soros György üzletember, a Soros Alapítvány elnöke keddi megbeszélésén. | Felgyorsultak a leggyorsabban bővülő cégek A tavalyi évhez képest javult a leggyorsabban fejlődő technológiai cégek növekedési üteme, úgy tűnik kiheverték a válság hatásait. |
Líbiaiaké az UniCredit tizede A korábban gondoltnál nagyobb, 12,56 százalékos tulajdonrészt szerezhettek Líbiához köthető befektetők az UniCredit bankban - írta egy belső vizsgálatra hivatkozva kedden az Il Messaggero című olasz lap. | Egy hónappal meghosszabbították Gulácsi kölcsönszerződését Elégedett Gulácsi Péter teljesítményével a harmadosztályú Tranmere Rovers labdarúgócsapata, így az egyhónapos kölcsönadási szerződést újabb 35 nappal meghosszabbította. A kapus legkorábban november 24-én térhet vissza anyaegyesületébe, az FC Liverpoolba. | A devecseriek sem akarnak elköltözni az iszapkatasztrófa miatt A kolontáriakhoz hasonlóan az iszapkatasztrófa által sújtott devecseriek többsége sem akar máshova költözni egy előzetes felmérés szerint. Több érintett devecseri sem elégedett azonban a felajánlott lakhatási lehetőségekkel, és inkább készpénzre tartanának igényt. |
Visszakapta korábbi arculatát Bécs egyik patinás kávéháza Újra birtokba vehették a kávéházak rajongói Bécsben az átalakításon átesett Café Museumot, az osztrák főváros egyik patinás kávéházát. | A kínai kamatemelés fékezte a BUX növekedését Jó hangulatban kezdte a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde, de a kínai kamatemelés után lefelé vették az irányt a mutatók, de végül mégis pluszban zárt BUX. | Mateschitz: A Red Bull pilótáinak szükségük van egymásra Mint ismert, a Red Bull Racing csapatfőnöke luxusproblémának tekinti azt, hogy csapatának mindkét pilótája harcban van a világbajnoki címért. Az istálló tulajdonosa, Dietrich Mateschitz biztos benne, hogy Webber és Vettel a folytatásban figyelni fog egymásra, mert tisztában vannak vele, hogy egymás nélkül egyikük sem szerezheti meg a Forma-1-es trónt. |
Internetre kerülnek a holt-tengeri tekercsek Digitalizálják a holt-tengeri tekercseket, a nagyfelbontású felvételeket hamarosan ingyenesen tanulmányozhatja bárki, akinek internetes hozzáférése van - jelentette be közleményben az Izraeli Régészeti Hivatal (Israel Antiquities Authority, IAA). | Fáradékonyságot okoz az erősödő hidegfronti hatás - orvosmeteorológia Sarkvidéki eredetű légtömegek áramlanak a Kárpát-medence területére, lehűlés, eső, szél várható. A rossz idő egyetlen pozitív hatása, hogy a nagyvárosokban a csapadék hatására egyre tisztul a levegő. A fronthatásokra érzékenyek viszont fejfájással, fáradtsággal, szívpanaszokkal küzdhetnek a következő napokban. | Nagyobb lehet a líbiai befolyás az UniCreditben A korábban gondoltnál nagyobb, 12,56 százalékos tulajdonrészt szerezhettek Líbiához köthető befektetők az UniCredit bankban - írta egy belső vizsgálatra hivatkozva kedden az Il Messaggero című olasz lap. |
Az iszapról és a romákról is szó volt Orbán és Soros találkozóján Az iszapkatasztrófa utáni kármentésről és a romák helyzetéről is szó volt Orbán Viktor kormányfő és Soros György üzletember keddi találkozóján - derül ki a miniszterelnök szóvivőjének közleményéből. Soros megerősítette, hogy 1 millió dollárt ad az iszapkárok helyreállítására, és felajánlotta segítségét a kormány által is szorgalmazott uniós romaprogramhoz. | Folyik a tereprendezés a rimaszombati török várban Rengeteg háztartási szemetet és építési hulladékot kell eltávolítani a Rimaszombat határában lévő várrom területéről a műemlék megmentésén dolgozó Fundament Polgári Társulás önkénteseinek, hogy megépíthessék a szlovákiai Besztercebánya megye első archeoparkját. | Natalie Portman vagy Anne Hathaway lehet az új alien-vadász Ridley Scott tavaly nyáron bejelentett Alien-előzményfilmjének nagyjából elkészült a forgatókönyve, és javában zajlik a találgatás, hogy ki alakítja majd az eddig négy filmes széria első része előtt 35 évvel játszódó filmben a női főhőst, aki amúgy egy magas rangú katonatiszt.Anne HathawayAhogy ilyenkor szokás, rengeteg név röpköd a levegőben Carey Mulligantől Gemma Artertonig és Noomi Rapace-ig (A tetovált lány), de Natalie Portman és Anne Hathaway tűnik a legesélyesebbnek. Annyi biztos, hogy a filmet gyártó 20th Century Fox nagy sztárt akar. A Playlist blog egy érdekes új nevet is bedob: James Francóét. Ők azt állítják, hogy Danny Boyle brutális új filmjének sztárja is a főszerepre esélyes, de mi némiképp kételkedünk benne, hogy a stúdió és Scotték megválnának az eddig bevált recepttől, és pasit tennének meg főhősnek. Ha mégis, csalódottak leszünk. |
Lekerült a lábbilincs Geréb Ágnesről A büntetőper keddi tárgyalásán számon kérte a szülésznőt egy asszony, akinek a kisbabája meghalt. | 10+1 nagyon furcsa gól az NHL-ben A Calgary–Edmonton örökrangadón szerencsés gólt szerzett az oilerses Dustin Penner, lövése után a Flames-hátvéd Ian White fején megpattanva jutott a korong Miika Kiprusoff kapujába. | IPTV: digitális mozaikkép a falon Igazi klasszikus tré sávszélességbővítés áldozata lett KJ, aki a hagyományos ADSL-jét szerette volna IPTV-re cserélni. |
Meghalt Rózsa Vera zenepedagógus | Pályakezdőknek nem kötelező a magán-nyugdíjpénztár Két héten belül tárgyalhat a parlament a nyugdíjrendszert szabályozó törvénytervezetről. | 20 milliót kaphat szeretőjéért a kimentett chilei bányász A Chilében nemrég megmenekült bányászok egyike megcsalta feleségét. Ha mégse válik, 20 millió forintnak megfelelő összeget kaphat egy amerikai társkeresőtől. |
MSZP: A magánnyugdíjakból vennék meg a Mol orosz részvényeit? Szanyi azt kérdezi, miről tárgyalt a kormányfő október 8-án Viktor Zubkov orosz miniszterelnök-helyettessel. | Vasárnap ne ülésezzen a gyerekek választotta felsőház? Szent Korona? Isten? Lovak? Szerdáig gyűjti az ötleteket a parlament alkotmány-előkészítő bizottsága, aztán nekiállnak koncepciót írni. Szavazatával talán még befolyásolhatja őket. | 25 milliót követel Mike Tysontól a megvert paparazzó 25 millió dollárt követel az egykori nehézsúlyú ökölvívó világbajnoktól Antonia Echevarria lesifotós, aki tavaly novemberben kórházi kezelésre szorult, miután Tyson megverte a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren. |
Bikatámadás Szemenyén Nem tudni, milyen súlyos a férfi sérülése, de a helyszínre mentőhelikoptert küldtek. | 2,5 millió forintnyi ékszert raboltak el egy szentesi ékszerboltból Kiraboltak egy ékszerboltot Szentesen, kedden délután. A férfi két és fél millió forintot érő ékszert zsákmányolt, a rendőrség még keresi. | Avril Lavigne fotózás közben elvesztette a karját A kanadai énekesnő nem vetkőzött le nagyon, de köszönhetően az óriási Photoshop hibának, mindenki látja majd a Maxim címlapján. |
Cukorrépát szállító kamion borult fel a 61-es úton Az elsődleges adatok alapján a Nagyberki felől közlekedő jármű Baté községhez érve az erősen jobba ívelő kanyarban kisodródott és a bal oldalára borult. | Sokba kerülnek Govounak az athéni éjszakák A Panathinaikosz francia labdarúgóját kétszer is erősen ittasan látták egy athéni diszkóban. | Pennetta és Li is kiesett Moszkvában A torna harmadik és ötödik kiemeltje is az első fordulóban esett ki az egymillió dolláros tornáról. |
Berki vezet lólengésben A rotterdami tornász-világbajnokságon Berki már a döntőben érezheti magát, a csapat a 18. helyen áll. | Daruval hozták le a tűzoltók a 300 kilós dunavarsányi beteget első emeleti otthonából A mentők kérték a segítségüket, miután saját eszközeikkel nem tudták volna eljuttatni a beteget a mentőautóhoz. | Felrázta Geréb a kormányt - hamarosan rendeződhet az otthonszülés Az év végéig befejezi az egészségügyi kormányzat az otthonszülésre vonatkozó jogszabály-előkészítést. Két héttel a Geréb Ágnes nevéhez fűződő tragédia után szakmai és civil szervezetekkel egyeztet Szócska Miklós államtitkár. A Hírszerző információi szerint nemcsak az otthonszülést tennék biztonságossá, hanem a kórházaknak is kellene alternatívát biztosítaniuk, ha a kismama úgy akarja. |
Felgyújtottak két, üzemanyagot szállító kamiont Az ehhez hasonló támadások többségét az al-Kaidával szövetséges pakisztáni tálibok követik el. | Mire elég 27,5 milliárd? Az év végéig a túlélésre elegendő az a 27,5 milliárd forint, amely az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) 2007-es és 2008-as maradványa - mondta az egészségügyért felelős államtitkár. | Nem kell a szex a férfiaknak A férfiak helyett a nőknek lehetne okuk a panaszra, hiszen egy kutatásból kiderül: a férfiak szexuális aktivitása alaposan megcsappant. |
"A bevándorlók nyakába próbálják varrni a válságot" "Az idegengyűlölet szirénhangjaitól" óvta az európaiakat kedden Strasbourgban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott beszédében. | Intézetből tűnt el - látta valahol? (Kép) A Rétsági Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Kovács Istvánt, aki a Diósjenői Szociális Intézet lakója. | Bon Jovi "globális ikon" lesz Global Icon, vagyis Globális Ikon elnevezésű díjjal gazdagodik a novemberi MTV Europe Music Awards gálán a Bon Jovi amerikai rockbanda - jelentette be a népszerű zenecsatorna kedden. |
A MAL segít, ha zavartalanul termelhet A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) jogi felelősségét elhárítja, de támogatni kívánja az iszapkatasztrófa áldozatait. | Orbán Viktor fogadta Soros Györgyöt Hivatalában fogadta kedden Orbán Viktor miniszterelnök Soros Györgyöt, a Soros Alapítvány elnökét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a miniszterelnök szóvivője. | Bajnai: a Fidesz politikai erőszakot tett A Bajnai-kormány rendezett költségvetést hagyott utódjára; az Országgyűlés által hétfőn elfogadott 2009-es zárszámadás normaszövege a Fidesz által benyújtott módosítást követően hazugságra épül, rombolja hazánk iránti nemzetközi bizalmat és a kormány tekintélyét - közölte Bajnai Gordon titkársága. |
Szerkezetkész az M43-as autópálya Tisza-hídja A mintegy 660 méter hosszú, 30 méter széles átkelőt 2011 első felétől használhatják majd az autósok. | Bika támadt egy emberre Szemenyén A baleset helyszínére mentőhelikoptert indítottak. | Selmeczi: alapelv, hogy rosszabbul senki se járhat Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépést szabályozó törvénytervezet két héten belül a parlament elé kerül. |
Daruval hozták le a tűzoltók a 300 kilós beteget Tűzoltók hoztak le egy 300 kilogrammos ember egy dunavarsányi ház első emeletéről kedd délután. A mentők kérték a segítségüket, miután saját eszközeikkel nem tudták volna eljuttatni a beteget a mentőautóhoz. A tűzoltók - nem megszokott módon - daruval oldották meg a feladatot. | Elromlott a nap végére a hangulat a BÉT-en A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,67 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 23.477,20 ponton zárt kedden. | Megrázó képek kerültek elő: agyának 40%-át vesztette el a fiú Már csak két hétig tekinthető meg a világhírű tárlat. |
Biztonságosabbá válik a vasút Döntően európai uniós forrásból, több mint hétmilliárd forintért telepítik a Bajánsenye és Boba közötti vasútvonalon az európai vonatbiztonsági rendszer kettes szintjét | A hitelezők nem kegyelmeznek A Bank of America a szövetségi államok majdnem felében folytatja az adósok egy hete felfüggesztett kilakoltatását, mivel nem talált egyetlen indokolatlanul elindított jelzálog-behajtási eljárást sem; példáját valószínűleg a JPMorgan Chase és a GMAC Mortgage is követi majd | Készül a kórházi adósságokat rendező csomag Az év végéig a túlélésre elegendő az a 27,5 milliárd forint, amely az Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) 2007-es és 2008-as maradványa |
Zizou újra a Realban? José Mourinho, a Real Madrid trénere érdekes kijelentést tett nemrégiben. A portugál sztáredző szerint a galaktikusok edzőgárdája nemsokára új taggal bővül, mégpedig nem is akármilyennel. Zinedine Zidane már korábban sem utasította el kategorikusan a | Orbán Orbán Viktor miniszterelnök kedden hivatalában fogadta Soros Györgyöt, a Soros Alapítvány elnökét. A megbeszélésen Soros György megerősítette, hogy egymillió dollárral kívánja segíteni a magyarországi vörösiszap-katasztrófa utáni kármentést | Több lakás épül az USA-ban A szakértők által várt csökkenés helyett nőtt szeptemberben a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban |
A románok egyezkednek az IMF-fel A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről. | Stabilizálódott az iszapömlés legsúlyosabb sérültjének állapota Valamelyest stabilizálódott a vörösiszapömlésben a legsúlyosabban megsérült, Győrben ápolt beteg állapota - közölte a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa. | Megszűnt a munkabérek egyik támasztéka Az új adótörvénnyel megszűnik a |
Nagy Zoltán: a GVH végig független volt A politika és a gazdaság szereplőinek a befolyásától végig távol tudta tartani magát a Gazdasági Versenyhivatal, anélkül, hogy kizárta volna magát a valóságból - mondta Nagy Zoltán elnök a versenyhatóság 20 éves fennállása alkalmából rendezett konferencián kedden Budapesten. | Die Welt: korrupció a FIFA berkein belül A két végrehajtó bizottsági tag vesztegetési ügye nyomán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségre (FIFA) újfent annak a gyanúnak az árnyéka vetül, hogy vezetői között számos megvásárolható funkcionárius akad - írta kedden a Die Welt. | NATO kamionokat gyújtottak föl Pakisztánban Felgyújtottak két, az afganisztáni NATO-erőknek üzemanyagot szállító tartálykocsit kedden Pakisztánban. |
Szerkezetkész az új Tisza-híd Hordógurítással ünnepelték meg kedden, hogy szerkezetkész az M43-as autópálya Móra Ferencről elnevezett Tisza-hídja, a mintegy 660 méter hosszú, 30 méter széles átkelőt 2011 első felétől használhatják majd az autósok. | Fotókiállítás Major Tamás filmszerepeiből Major Tamás legemlékezetesebb filmszerepeit eleveníti fel hetvennyolc kép segítségével az a fotókiállítás, amely a legendás színész születésének 100. évfordulója alkalmából nyílik kedden Budapesten, a Pinceszínházban. | Hatvan fővel emelte a HM létszámát a kormány Több alkalmazottat vehet fel november 1. után a Honvédelmi- és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ugyanakkor a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal három fővel kevesebbet foglalkoztathat egy új kormányrendelet szerint. |
Párizsival akarta igazolni magát egy boltban vizelő, ittas férfi Levizelte egy élelmiszerbolt polcát, leborogatta a termékeket, majd egy rúd párizsival igazolta magát a kiérkező rendőröknek egy férfi Ásotthalmon. A részeg férfi először megpróbált elfutni, de előállították, és eljárás indult ellene. | Fél évszázadnyi autóvezetés jogosítvány nélkül Ötven éven át vezetett baleset és jogosítvány nélkül egy férfi Németországban, mígnem lebukott, mert karambolozott, méghozzá rögvest három kocsival. | Több millió forint értékű ékszert raboltak el Szentesen Kiraboltak egy ékszerboltot Szentesen, kedden délután. A fegyveres férfi két és fél millió forintot érő ékszert zsákmányolt, a rendőrség még keresi. |
Gyorsabb lesz az új Palm Pre Franciaországban debütál a Palm Pre 2 a hét végén. Az okostelefon kívülről semmit sem változott, processzorát azonban gyorsabbra cserélték a HP mérnökei. | Idén 1,2 millió kilakoltatás az Egyesült Államokban Idén rekord mennyiségű, összesen 1,2 millió lakóingatlant foglalnak le a bankok az Egyesült Államokban. Az Obama-kormányzat a múlt héten bejelentette, hogy ellenáll a nyomásnak és nem hirdet országos moratóriumot a jelzálogadósok kilakoltatására. | Daruval hoztak ki otthonából egy túlsúlyos dunavarsányi férfit Speciális daruval, az ágyával együtt hoztak le emeleti lakásából egy több mint 300 kilós férfit, akit kórházi kezelésre kellett szállítani. Mivel testsúlya miatt a mentők nem tudták kijuttatni a lakásból, a tűzoltóknak kellett végül kiszabadítani. |
Ferguson nem érti, miért akar távozni Rooney Wayne Rooney el akarja hagyni a Manchester Unitedet, jelentette be kedden délután Sir Alex Ferguson, a labdarúgócsapat vezetőedzője. A szakvezető sokkról és csalódottságról beszélt, de elárulta, a kiskapu még nyitva áll, ha a válogatott csatár megmásítaná szándékát. | Szigorúbb uniós ellenőrzés vár a spekulációs alapokra Luxembourgban sikerült megállapodniuk az EU-tagországok pénzügyminisztereinek a spekulációs alapok szabályozásáról, amely 2013-tól jelenthet szigorűbb ellenőrzést. | Merényletet tervezett a volt szegedi rendőrkapitány Az 1956-os forradalom idején merényletet tervezett Szeged egykori rendőrfőnöke az egyik forradalmár ellen, akit később ki is végeztek. Kováts József testét a mai napig nem találják - mutatta be a szegedkurir.hu. |
"Ilyen ajánlatot vétek a kukába dobni" - érdemes-e fiatalon sztárklubba igazolni? Németh Krisztián és Szalai Ádám éveken keresztül egyaránt egy európai sztárklub tartalékjai között ontotta a gólokat, és amikor a Liverpool, illetve a Real Madrid nem tartott igényt rájuk, az sokat rontott a két csatár megítélésén. Pedig ennél a két egyesületnél a támadók számára szinte lehetetlen a felkerülés a tartalékok közül az első csapathoz, de a más poszton játszó liverpooli magyaroknak sem sikerült a felnőttcsapat közelébe férkőzniük. | Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék | Bruce Willis ezentúl csak jó csajokkal forgat Bár bevallása szerint 25 évesnek érzi magát, Bruce Willis egyre inkább szeret lustálkodni, sőt, már arra sem vágyik, hogy olyan nagy akciófilmekben játsszon, amelyekhez sokat kell utazni. |
Kiraboltak egy ékszerboltot Szentesen A fegyveres rabló 2,5 milliós zsákmánnyal menekült el a helyszínről. | Szorul a hurok Franciaországban Folytatódnak az összecsapások, sorban állnak az üzemanyagért, de megtartják a nyugdíjreform szavazását. | Elhagyja posztját a Microsoft vezető fejlesztője Ray Ozzie meghatározatlan ideig még a cégnél marad, de új feladatkört kap. |
Ferguson: Rooney el akarja hagyni a MU-t Az edző megerősítette, csatára távozni akar. A játékos a Webster-szabállyal meg is szívathatja a klubot, a Real, a Chelsea, a ManCity 5 millióért viheti. | Követendő példa lett Homer Simpsonból A Vatikán hivatalos lapja szerint a sört vedelő Homer igazi hithű katolikus mintakép, | Egy év múlva elfogynak az internetcímek Öt százalék alá csökkent a mostani rendszerben kiosztható címek mennyisége. |
Nem alkoholizálhatnak Fargóban a bárpulton pedálozók A fargói városatyák kedden 3-1 arányban úgy döntöttek, hogy a lokális nevezetességek közé tartozó bárpultbiciklik utasai nem italozhatnak a város útjain.A guruló bárpult sorsa hónapok óta viták kereszttüzében állt, miután a minnesotai szomszédság az ottani alkoholtörvény lazasága miatt vígan iszogathat a 15 személyes járgányon. | Kis pluszban zárt a tőzsde | Kritikus állapotban egy szlovák tározó Egy gátszakadás 3 méter magasságban öntené el a kelet-szlovákiai Korompa házait. |
Lopez és Robredo kiesett Stockholmban A 600 ezer dolláros tornán az első körben búcsúzott a nyolcadik és a hatodik kiemelt spanyol is. | Super Mariótól vette a Tv2 új műsora szignálját Az Ezek megőrültek a japán vetélkedők hagyományait követi, ezért akart a csatorna olyan szignált választani, ami ezt a stílust idézi fel. | Daruval hoztak le egy 300 kilós beteget Az egyik dunavarsányi ház első emeletéről emelték le a kórházi kezelésre szoruló férfit. |
Nem szívesen látnak magáncégeket az állami ünnepségeken Jogszabály készül, hogy az állami ünnepségeken az Országos Mentőszolgálat láthassa el az ügyeletet. | Félmilliárd forintnyi segély érkezett telefonon Eddig a május-júniusi ítéletidő árvízkárosultjainak gyűjtött a Nemzeti Segélyvonal, most pedig a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak. | Kényszervallatással vádolnak három rendőrt A rendőrök a Tolna Megyei Bíróság előtt kedden, a per első tárgyalásán tagadták bűnösségüket. |
Ivády 2 napig gondolkodik, kilép-e az LMP-ből Az LMP parlamenti frakciója kedden tárgyalta Ivády Gábor ügyét, de egyelőre nem hozott döntést. A képviselő az MTI-nek azt mondta, valószínűleg két napon belül dönt arról, hogy megvárja-e a testület határozatát, de az is lehet, hogy önmagától kilép a képviselőcsoportból vagy akár mandátumáról is lemondhat. | Elton John: "nem jutnék tovább az X-Faktorban" Nem szereti Sir Elton John az X Factorhoz hasonló televíziós tehetségkutató műsorokat, mert szerinte az ezekben felbukkanó, kiemelkedő tehetségeknek sem garantált a tartós siker, annyira nem, hogy - mint mondta - valószínűleg ő sem jutna tovább, ha ma benevezne egy ilyen versengésbe. | Eső és 11 fok várható Erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggelig főként északon, délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet. |
Költségvetési Tanács: 700 milliárdos kiesést jelentenek Orbán adótörvényei A Költségvetési Tanács elnöke szerint az új adótörvényekben szereplő csökkenő szja okozta bevételkiesés még a most elfogadott válságadó pozitív hatásaival is 200 milliárdos hiányt jelent a jövő évi büdzsében. 2013-ban és 2014-ben viszont már akár 700 milliárd forint is lehet az elmaradás az alappályához képest. Kopits György erről az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt beszélt, kedden. | Ökológiai katasztrófa jöhet a szlovákoknál is Nagyon rossz állapotban van a veszélyes anyagokat tartalmazó kelet-szlovákiai Slovinky hulladéktároló; kiadósabb esőzések következtében gátszakadás és ökológiai katasztrófa fenyeget - közölte a szlovák mezőgazdasági tárca a veszélyes anyagokat tartalmazó 28 szlovákiai hulladéktároló ellenőrzésének eredménye alapján kedden. | Újít a majdnem ötven éves Omega Szimfonikus köntösben szólalnak meg az Omega együttes ismert dalai az Omega Rhapsody című új albumon; a német Edel kiadó gondozásában szerdán megjelenő CD előhírnöke a zenekar közelgő ötvenedik évfordulójához kapcsolódó eseményeknek. |
Hajléktalanok kitiltása: "értelmetlen, indokolatlan, alkotmányba ütköző" Az LMP értelmetlennek, indokolatlannak és alkotmányba ütközőnek tartja a területfejlesztési törvénynek azt a módosítását, amely korlátozza a közterületek használatát. | Majdnem tragédia történt a levegőben Épphogy elkerülte az ütközést egy utasszállító és egy vadászgép. | Testének háromnegyed része megégett az iszap miatt Valamelyest stabilizálódott, de válságos a vörösiszapömlésben a legsúlyosabban megsérült, Győrben ápolt beteg állapota. |
A Médiatanácsban bíznak a helyi rádiók A helyi rádiók bíznak abban, hogy az újonnan alakult Médiatanács döntéseivel gyorsan megszűnik az iparágat hónapok óta körülvevő jogbizonytalanság. | Nem akarnak együtt dolgozni a polgármesterrel Kivonulásukkal akadályozták meg a polgármesteri eskütételt az alakuló ülésen a Nógrád megyei Somoskőújfalu képviselői, de jogilag az önkormányzat megalakult. | Lövöldöztek a parlamentben: rendőrök is vannak a halottak között Az összecsapást követően tűzszerészek is átkutatták a helyszínt. |
Beleesett a patakba, meghalt Kihűlés miatt meghalt egy hajléktalan nő Nyíregyházán | Véget ér az unióban a spekulációs alapok virágkora? Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az úgynevezett alternatív befektetési alapok, köztük a spekulációs jellegű alapok szabályozásáról. | Magánnyugdíjpénztárak: nem lesz kötelező a belépés Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe |
Csak veszteséget termel a legnagyobb amerikai bank? Növelte veszteségét a harmadik negyedévben a Bank of America (BoA). | Vizsgálódtak a szlovákok, találtak is egy veszélyes hulladéktárolót Nagyon rossz állapotban van a veszélyes anyagokat tartalmazó kelet-szlovákiai Slovinky hulladéktároló; kiadósabb esőzések következtében gátszakadás és ökológiai katasztrófa fenyeget | Népszerűsítették a címkét, díjat kaptak Egy portugál szálloda, egy francia papíripari cég és egy hollandiai székhelyű, nemzetközi kozmetikai vállalat nyerte az idén az Európai Unió ökocímke-népszerűsítési díját. |
Belháború dúl az LMP-ben? Ivády még gondolkozik a kilépésen Az LMP parlamenti frakciója kedden tárgyalta Ivády Gábor ügyét, de egyelőre nem hozott döntést. A képviselő az MTI-nek azt mondta, valószínűleg két napon belül dönt arról, hogy megvárja-e a testület határozatát, de az is lehet, hogy önmagától kilép a képviselőcsoportból, vagy akár mandátumáról is lemondhat. | Vuvuzelahasznosítási versenyt rendeztek Vuvuzelahasznosítási versenyt tartottak a Dél-afrikai Köztársaságban, a pályázók egyebek közt madáreleség-adagolónak javasolják a focimeccsek | Adócsökkentés lehet Romániában is A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről. |
Málhazsákkal indult ékszert lopni Fegyvernek látszó tárggyal kirabolt egy ékszerboltot kedden egy férfi Szentesen; a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt | Hamarosan Budapesten koncertezik a „Gyilkos” Veszélyes zenész érkezik Magyarországra, akik nem csak átütő előadói kvalitásaival került a figyelem középpontjába, hanem folyamatos, titokzatos botrányaival is. A | Elton John az X Factort szidja Nem szereti Sir Elton John az X Factorhoz hasonló televíziós tehetségkutató műsorokat, mert szerinte az ezekben felbukkanó, kiemelkedő tehetségeknek sem garantált a tartós siker, annyira nem, hogy - mint mondta - valószínűleg ő sem jutna tovább, ha ma benevezne egy ilyen versengésbe. |
Kényszervallattak a tolnai rendőrök Kényszervallatással vádol két bátaszéki és egy decsi rendőrt a Tolna Megyei Főügyészség. A rendőrök a Tolna Megyei Bíróság előtt kedden, a per első tárgyalásán tagadták bűnösségüket. | Az Alpokat ünnepli a jövő évi Tour A 2010-es Tour a Pireneusok előtt tisztelgett, a jövő évi az Alpok előtt fog. Jövő nyáron lesz épp száz éve annak, hogy a Tour karavánja 1911-ben először vágott neki Európa legmagasabb hegységének | Gátszakadás lehet egy szlovák hulladéktárolóban Nagyon rossz állapotban van a veszélyes anyagokat tartalmazó kelet-szlovákiai Slovinky hulladéktároló. Kiadósabb esőzések következtében gátszakadás és ökológiai katasztrófa fenyeget - közölte a szlovák mezőgazdasági tárca a veszélyes anyagokat tartalmazó 28 szlovákiai hulladéktároló ellenőrzésének eredménye alapján kedden. |
Hol kezdjük olvasni Mario Vargas Llosát? Még sosem olvastál tőle semmit, de most már mindenki róla beszél, és kedvet kaptál? Vagy eddig is akartad, de nem tudtad, hol kezdj hozzá? Egy nagy rajongót kértünk meg, hogy ajánljon nekünk, Mario Vargas Llosa-szüzeknek olyan olvasmányt, ahonnan elindulva megismerhetjük az írót. Mario Vargas Llosával mázlink van - nemcsak Nobel-díjas, de szórakoztató is. | Félelemből nem jelentik a munkahelyi baleseteket Tavaly 91-en haltak meg munkahelyi balesetben Magyarországon. A szakma szerint egy önálló munkahelyi balesetbiztosítási rendszer létrehozásával a munkaadók nem lennének motiváltak abban, hogy eltitkolják a baleseteket. | Mégsem indul uniós vizsgálat a franciaországi romák kitoloncolása miatt Nem indul uniós eljárás Franciaország ellen a romák kitoloncolása miatt. Az illetékes EU-biztos szerint a francia tagállam azt ígérte, jobban beilleszti jogrendjébe a kérdést rendező irányelvet. |
Selmeczi a nyugdíjról: Nem olyan rossz az a svéd modell Bár konkrétan nem hangzott el, hogy a kormány a nyugdíjrendszert a svéd, egyéni számlás modell alapján akarja átalakítani, Selmeczi Gabriella miniszteri megbízott erre utaló kijelentéseket tett tájékoztatóján. | Tiltakozó hajléktalanok jelentek meg a parlament ülésén "Lakhatást, ne zaklatást!" feliratú lepedővel tiltakozott néhány hajléktalan a parlamentben az építésügyi törvényhez benyújtott módosító javaslat ellen. A Város Mindenkié csoport által szervezett akcióval azt szeretnék elérni, hogy a javaslatból vegyék ki azt a paragrafust, amely lehetővé teszi a hajléktalanok kitiltását a közterületekről. | Középkori karmelita szerzeteseket temetnek újra Nagy-Britanniában Újratemetik Nagy-Britanniában azt huszonegy középkori karmelita szerzetest, akiknek földi maradványai régészeti feltárások során kerültek napvilágra. |
Költségvetési Tanács: Adó, járulék, vagy kötelező államkölcsön a nyugdíjátirányítás? Nem világos a Költségvetési Tanács szerint, hogy minek tekinthető a kormány múlt szerdán bejelentett intézkedése a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak időleges elvonásáról. A testület hiányolja a kompenzáció módjának ismertetését - derült ki Kopits György elnöknek az illetékes parlamenti bizottság előtt tartott beszédéből. | Aki zenét komponált miközben jöttek a tankok Egy fiatal férfi 1956. november 4-én, amikor Magyarországot lerohanták a szovjet csapatok, úgy döntött, zenét komponál, gyászindulót ír. | Pontlevonással büntették az 1860 Münchent Király Gábor csapatától a licencszabályok megsértése miatt vontak le két pontot. |
A Cagliari a rasszista szurkolói miatt fizet A Serie A-ban szereplő futballcsapat drukkerei az Inter elleni meccsen Samuel Eto | Mel Gibson lakbért fizettetne az egyéves lányával Hiába emelte meg a bíróság a gyerektartást összegét havi ötezerről húszezer dollárra, az ideggyenge Mel Gibson nem hajlandó fizetni orosz exnőjének, addig legalábbis biztosan nem, amíg első születésnapjához közeledő lánya, Lucia nem fizet neki lakbért. | A vártnál gyorsabban nőtt a lengyel ipar |
Kamatot emel a kínai jegybank | Az NBC teljes évadot kért négy sorozatából is Az NBC, annak ellenére, hogy újonc sorozatai nem hozzák azokat a számokat, amiket el lehetne várni tőlük, mégis bizalmat szavazott három újoncnak, és a nézettségi versenyben lemaradozni látszó, de a kultstátuszt lassan kivívó Chucknak is - teljes évados, azaz 22 epizódos megrendelést adtak le a készítőknek. | Füstmentes lesz a szerb parlament A sajtószobából is kitiltották a dohányosokat. |
Kalózszoftver céloz a CIA robotrepülőiben? Egy haditechnikai cég szerint ellopták a szoftverét, és még rosszul is törték fel, ezért hibáznak több tíz métert a Predator rakétái. | Egyre többen építkeznek Amerikában | Főműsoridőben nincs egyenjogúság A férfiak még mindig kétszer annyit keresnek a tévében, mint a nők. |
Steve Jobs beszólt a konkurenseknek Jól ment az Apple-nek az idén, 91 százalékkal több iPhone-t adtak el, de kevesebb iPadot a vártnál. | Jönnek a Škoda-emblémás Suzukik Sokáig kellett várni, míg megszületett a döntés - más is lett a vége, mint amire számítottunk. | Csúnyát sejt Orbánról az MSZP Az MSZP azt szeretné megtudni a miniszterelnöktől, hogy miről tárgyalt október elején az orosz miniszterelnök-helyettessel. Azért akarja visszatartani a kormány a magán-nyugdíjpénztári átutalásokat, hogy a Mol 21 százalékos orosz tulajdonhányadát megvásárolja? - kérdezik a szocialisták. |
Budapest tüzelte fel a vágyat Angelina Jolie-ban és Brad Pittben? A világsajtót is foglalkoztatja Brad Pitt és Angelina Jolie budapesti szerelmi élete. | "Szabadon kellene engedni a kínai Nobel-békedíjast" Liu Hsziao-po kínai Nobel-békedíjas szabadon bocsátását sürgette kedden Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter. | Szabad verni feleséget, csak ne legyen nyoma Verheti egy férj a feleségét, de csak úgy, hogy ne maradjon nyoma - így döntött az Egyesült Arab Emírségek legfelső bírósága. |
Adócsökkentést tervez a román kormány A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről. | Ötven évig vezetett jogsi nélkül Ötven éven át vezetett baleset és jogosítvány nélkül egy férfi Németországban. | Ölt a hideg: meghalt egy nő Nyíregyházán Kihűlés miatt meghalt egy hajléktalan nő Nyíregyházán. |
Romák kitoloncolása: megúszták az eljárást a franciák Kielégítőnek tartja Viviane Reding igazságügyi EU-biztos Franciaország válaszait a romák tömeges kitoloncolásával kapcsolatban feltett kérdéseire, így nem javasolja jogi kötelezettségszegési eljárás megindítását Párizs ellen. | Novemberben fizetik ki a nyugdíj-kiegészítést A november havi ellátással egyidejűleg, egy összegben folyósítják a nyugellátások és a baleseti járadék kiegészítését. | 10 szám, aminek képtelen lesz abbahagyni a dúdolását Mindannyiunkat figyelmeztettek már, hogy századszorra dúdoljuk, hümmögjük, énekeljük el ugyanazt a két sort egy dalból, hagyjuk abba. Ilyenkor jön a felismerés, valamint a szabadkozás, hogy nem is szeretjük ezt a dalt. Kiválasztottunk tíz dalt, melyet valószínűleg Önök is egész nap képesek dúdolgatni, még ha nem is szeretik. Ezúttal a külföldi előadók dalait dúdolgathatják majd a nap hátralévő részében! |
Ebből hatalmas bukás lesz: hiba volt hozzányúlni a pénztárakhoz "Nekem nem lesz már több gyerekem, de biztos, hogy nekem kell majd a biztosításomban mások gyerekéért is fizetnem" - mondják az ellenzők. | Alaposan gyanúsítható a Mal-vezér, de otthon maradhat A szökés és elrejtőzés veszélyére az ügyészség nem is hivatkozott. | Iskolából lopták el a defibrillátort Egy korábbi tragédiát követően alig három hete kapta a jászberényi Belvárosi Általános Iskola a helyi önkormányzattól azt a defibrillátort, amelyet a hétvégén loptak el ismeretlenek |
Újabb sikeres kötvényaukció Görögországban Görögország könnyedén értékesítette az eredetileg 900 millió euróra tervezett, de az 5,19-szeres túljegyzés miatt 1,17 milliárd euróra növelt 13 hetes futamidejű kincstárjegyeit kedden, a papírok hozama kisebb lett a korábbi kibocsátásénál. | Leégett, majd lelépett a kapitány A Kameruni Labdarúgó-szövetség (Fecafut) magyarázatot kért Javier Clementétől, hogy miért hagyta el váratlanul az országot. | Elhunyt Balassa P. Tamás Nyolcvanhét éves korában elhunyt Balassa P. Tamás zeneszerző, karmester, zongoraművész, hangszerelő |
Kisebb nyereségre számítanak a kkv-k Miközben egy negyedévvel ezelőtt még 4,5 százalékos átlagos profitnövekedést vártak a következő egy évben a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) vezetői, ma már úgy ítélik meg, hogy csak 3,7 százalékos lesz a nyereségnövekedés | Elhalasztották a magyar buszsofőr ausztriai tárgyalását Elnapolták kedden Ausztriában annak a magyar buszsofőrnek a tárgyalását, aki februárban árokba borult egy emeletes turistabusszal, amelyen egy budapesti gimnázium sítáborozó tanulói utaztak. | Egy összegben folyósítják novemberben a nyugdíj-kiegészítést A november havi ellátással egyidejűleg, egy összegben folyósítják a nyugellátások és a baleseti járadék kiegészítését |
580 millió eurót kapnak a fiatal kutatók Összesen 580 millió eurót ítélt oda az Európai Unió illetékes testülete 39 ország 427 fiatal kutatójának, hogy segítse őket pályafutásuk első szakaszában, kutatási ötleteik megvalósításában | Megöltek egy lengyel politikust Egy merénylő megölte a közép-lengyelországi Lódzban kedden a Jog és Igazságosság (PiS) párt egyik munkatársát, egy másikat pedig súlyosan megsebesítette. A bűntény indítékai egyelőre nem ismertek. | Kiemelten támogatja a turizmust a kormány A kormányban egyetértés van arról, hogy a turizmusnak és a hozzá tartozó területeknek nagyobb támogatást kell kapniuk az elkövetkező időszakban - mondta Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a XXIX. Nemzetközi Szálloda-, Vendéglátóipari és Gasztrotechnikai Szakkiállítás, a Hoventa megnyitóján. |
Nyomozás indulhat Gyurcsány ellen A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az általa eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd bűnügyi nyomozás elrendeléséhez Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen. | Elloptak egy defibrillátort Egy korábbi tragédiát követően alig három hete kapta a jászberényi Belvárosi Általános Iskola a helyi önkormányzattól azt a defibrillátort, amelyet a hétvégén loptak el ismeretlenek - közölte kedden az oktatási intézmény igazgatója. | Váratlan vezéráldozat a Microsoftnál Fontos háttérember mondott búcsút a vállalatnak, aki Bill Gates után a leginkább hatással volt a Microsoft fejlesztési irányaira. |
Elszámolta magát Orbán Orbán Viktor szerint mindenki jobban jár az új adórendszerrel, valójában nem. Még a Magyar Nemzet által közölt számok szerint sem. S még akkor sem, ha 5 százalékos emelésről fog szólni majd az országos bérajánlás. | Meghalt egy kerékpáros Bujon Életét vesztette egy felborult kerékpáros Bujon, az 59 éves férfi halálának ügyében a nyíregyházi rendőrkapitányság közlekedési osztálya indított eljárást - közölte a szabolcsi főkapitányság sajtóügyeletese. | Idomárjára támadt egy feldühödött cirkuszi oroszlán - videó Gyermekek szeme láttára támadtak idomárjukra előadás közben oroszlánok egy ukrajnai cirkuszban. A férfi sérülésekkel került kórházba. Az egyik vadállat átugrotta a színpad és a nézők között kifeszített védőhálót is, de sikerült megállítani. |
A románok egyezkednek az IMF-el A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről. | Az iPhone ugrasztotta meg az Apple profitját Alapvetően az iPhone-nak köszönhetően 70 százalékkal nőtt az Apple adózott eredménye a szeptemberben véget ért utolsó üzleti negyedévben. | Fájdalmas kimúlástól tartanak a nyugdíjpénztárak Több ezer ember kerülhet utcára a pénztári szektorból, miközben az állami nyugdíjrendszer néhány éven belül képtelen lesz ellátni a tőle várt feladatokat - mondta az [origo]-nak Juhász Istvánné, a magán-nyugdíjpénztárakat képviselő Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára a kormány terveiről. Mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy jobb belátásra bírják a kormányt, amely szerinte lassú és fájdalmas kimúlásra ítélte a kasszákat. |
Bombagólt kapott a Cittadella - videó Előbb Ferdinando Coppola kapus, majd a Siena védői is óriásit hibáztak a hétvégi Empoli elleni mérkőzésen, el is vesztették 3-0-ra a toszkán rangadót. A súlyos vereség ellenére a Siena maradt második a táblázaton. A Padova pedig már hatodik, köszönhetően Andrea Bovo szép akció végén szerzett góljának, amellyel a 87. percben kicsikarta a győzelmet a sereghajtó Cittadella ellen. | Halálos lövöldözés volt Kaczynski pártjának irodájában Fegyverrel támadt a legnagyobb ellenzéki párt, a PiS egyik pártirodájában tartózkodó emberekre egy idős férfi Lengyelországban. A párt egyik munkatársát agyonlőtte, egy másik ember súlyosan megsebesült. Az egyik szemtanú szerint a támadó azt üvöltözte, hogy meg akarja ölni Jaroslav Kaczynski pártelnököt. | Meglepő kamatemelés Kínában Kínában nagy meglepetésre kamatot emeltek, 2007 óta először. Az egyéves irányadó kamatot 25 bázisponttal 5,56 százalékra, a betéti kamatot hasonló mértékben 2,5 százalékra növelték. Az intézkedés szerdán lép életbe. |
Pontlevonással büntették Királyékat Két pont levonásával sújtotta Király Gábor csapatát, az 1860 Münchent a Német Labdarúgó Liga (DFL). | Szerdán kezdődik a Műegyetemi Állásbörze Október 20-21-én rendezik az ősz egyik legnagyobb karrierfórumát, a Műegyetemi Állásbörzét. A rendezvényen részt vevő 124 kiállító cég összesen 1300 állásajánlatot kínál majd a látogatóknak, és közülük közel száz vállalat ajánl szakmai gyakorlati lehetőségeket alsóbb éves hallgatóknak. | A Java miatt fertőződnek meg a Windowsok A Microsoft szerint Java hiányosságok vezetnek a legtöbb fertőzéshez. A rendszer- és böngészőkiegészítő három, már befoltozott hibáját használják ki leggyakrabban a kiberbűnözők. |
"Fehér forradalom" a tejfogyasztás elterjedése A mezőgazdaság a közel-keleti exodusnak köszönhetően vert gyökeret az újkőkori Európában - állítja egy új kutatás, amely arra is rámutatott, hogy a telepesek a szofisztikált kultúrájuk, többek között a tej előállítása miatt tudtak a helyiek fölébe kerekedni. | Will Smith 9 éves lányából tényleg sztárt csinálnak Willow Smith mindössze kilenc éves, és máris saját lemezszerződése van. | A Pepénél minden szűk, a Jeans Clubban elvesztettük a fonalat A Velvet Kommandó ezúttal azzal a keresztkérdéssel tesztelte a farmerüzletek eladóit, hogy tudnak-e nem szűk nadrágot mutatni 25000 Ft alatt. |
Párizsivel igazolta magát egy részeg férfi Először ledobálta az árukat a polcról az ásotthalmi boltban, majd megpróbált menekülni. | Mancini: A nő jobb, mint a pia A ManCity-edző nem érti a brit futballkultúrát. | A Walking Dead 120 országban, 33 nyelven, közel egyidőben kerül képernyőre Üssenek a kedves olvasók, de akkor is sztárolom az AMC zombis sorozatát orrvérzésig, mert a trailer és a werkfilm alapján istenkirály zombis móka lesz belőle, szanaszétfröccsenő agyvelővel, fejbelőtt kollégákkal, feleségekkel és (horrible dictu), gerincvelőt csócsáló kisgyerekekkel. |
Műteni kell Peter Sevela térdét Három hét órakor kezdődő meccs van a keddi Mol Liga-programban. | Chicagóhoz hasonlítják Ungvárt Durvul a kampány Ukrajnában: halotti koszorúkkal üzennek a választási bizottsági tagoknak. | Margit híd-per: róka fogta csuka helyzet A kivitelezőnél van az adat, de nem adja ki, az önkormányzat perelhető, de nem rendelkezik vele. Első ítélet, videón. |
Magánpénzek, közerkölcsök A Margit híd felújítását fizető állampolgárnak alapvető joga lenne tudni, hogyan költik el a pénzét. | Defibrillátort loptak Jászberényben A jászberényi Belvárosi Általános Iskolából egy sportrendezvényről vitték el a műszert. | Közel 100 millióba kerül az idei október 23-i ünnepségsorozat Idén 95,5 millió forintból szervezi és rendezi a Hungarofest az október 23-i állami ünnepséget, amely péntektől november 4-ig tart - közölte Nagy Anna kormányszóvivő kedden Budapesten. |
Ilyen zsarolást nem várt az egyház részéről a lengyel kormány Elítélte a lengyel kormány az egyház mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban előadott zsarolását. | Tucatnyi halott Irakban Legalább tizenhárom ember meghalt kedden Irakban rendőrök és iráni zarándokok elleni merényletekben. | Érzelmileg elbutulnak a tinik a tévéerőszaktól A túl erőszakos televíziós tartalmak vagy videók érzelmileg eltompíthatják a tizenéves fiúkat - állítják agykutatók. |
Meghalt a férfi, akire rádőlt a fa A kidőlő fa alá került és életét vesztette egy ember a Borsod megyei Nagybarca közelében kedden a déli órákban. | Kártalanítás: már készítik a szerződéseket Kolontáron A kolontári önkormányzat megkezdte újabb huszonhárom házra a bontási engedélyek kiadását - tájékoztatott Tili Károly polgármester. | Csúszik az árokba borult busz magyar sofőrjének tárgyalása Elnapolták kedden Ausztriában annak a magyar buszsofőrnek a tárgyalását, aki februárban árokba borult egy emeletes turistabusszal, amelyen egy budapesti gimnázium sítáborozó tanulói utaztak. |
"MÁV adósságának rendezése nem feltétele a holdingba szerveződésnek" A közösségi közlekedési holding létrehozásától a vasúttársaság pozíciójavulást vár, a Volán szerint racionális törekvés az egységes vagyonkezelés. | A rivális lecsapna a kirúgásra váró manchesteri focisztárra Amennyiben Wayne Rooney elhagyná a Manchester United csapatát, a nagy ellenlábas Chelsea szívesen látná soraiban az angol válogatott labdarúgót. | Mérsékelt eredményekre számítanak a kkv-k A mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) vezetői szerint csak 3,7 százalékos lesz a nyereségnövekedés idén - áll a K&H és a GfK kedden kiadott felmérésében. |
Szankció Irán ellen: a repülők nem kapnak üzemanyagot Megerősítette Irán a hírt , miszerint az ellene meghirdetett nemzetközi szankciók részeként több európai repülőtéren nem kapnak üzemanyagot az Iran Air állami repülőtársaság gépei. | Megugrott az Apple profitja Éves szinten 70 százalékkal nőtt az Apple Inc. adózott eredménye. | Régebben együtt élő párok kevesebbet tudnak egymásról Egy svájci kutatás szerint az emberek annál kevésbé ismerik partnerüket, minél tovább együtt vannak vele. |
Defibrillátort loptak egy jászberényi iskolából Három hete kapta egy jászberényi iskola a helyi önkormányzattól azt a defibrillátort, amelyet a hétvégén loptak el ismeretlenek. | Magán-nyugdíjpénztári elvonás: nincs kompenzáció, tisztázatlan a nyilvántartás Visszautasítja a miniszterelnök magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó kijelentéseit a Stabilitás Pénztárszövetség; mindez csak arra szolgál, hogy elterelje az emberek figyelmét. | "Gyurcsánnyal szemben is el kell rendelni a nyomozást" Az előzetes letartóztatásba helyezett 147 ember ügyében másodfokon 144 esetben változtattak - enyhítettek - a döntésen. |
Összecsaptak a tüntetők és a rendőrök + Képek Hat héten belül hatodik alkalommal tartanak kedden a nyugdíjreform elleni országos tiltakozónapot Franciaországban. | Életműdíjat vehetett át Jankovics Marcell Életműdíjjal ismerte el Jankovics Marcell munkásságát a pozsonyi animációs biennále, a seregszemlén Szoboszlay Eszter Szomszédolás című alkotása is elismerést kapott. | Korszerűsítik a vasúti pályát Hamarosan indulnak a páneurópai közlekedési hálózathoz kapcsolódó Szajol |
10 százalékkal kevesebb üzemanyag fogyott Az idén az első kilenc hónapban 9,8 százalékkal, 2,212 milliárd literre esett vissza az üzemanyagfogyasztás a tavalyi év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. | „A szocialisták elismerték a költségvetési trükkök százait” A Fidesz szerint azzal, hogy a szocialisták megszavazták a parlamentben a zárszámadási törvényt, elismerték, hogy a Bajnai-kormány 2009-ben a költségvetés zárásakor és az idei büdzsé elkészítésekor költségvetési trükkök tucatjaival, százaival valótlan képet tárt az Országgyűlés elé a büdzsé helyzetéről. | Kordonok nélküli ünnep: Orbán is beszédet mond 23-án Idén 95,5 millió forintból szervezi és rendezi a Hungarofest az október 23-i állami ünnepséget, amely péntektől november 4-ig tart |
Átmeneti stop jöhet a klónozásban Az Európai Bizottság az állatok élelmiszer-termelési célú klónozásának átmeneti felfüggesztését javasolja az Európai Unió területén | Mikola: Az állam biztosítja a megyei kórházak fenntartását Valószínűleg megszűnnek a súlyponti kórházak és az állam nagyobb szerepet vállal a megyei kórházak fenntartásában | Új állami megközelítés szükséges a zöldgazdasághoz November végéig nyújtja be a kormány az Európai Unióhoz a megújuló energiáról szóló nemzeti cselekvési tervet |
Romlott a katonák szociális helyzete A katonák egyre rosszabbodó szociális helyzetére, a szolgálati nyugdíjrendszer megszűnésének veszélyére fókuszál a Visegrádi Négyek (V4) katonai érdekvédelmi szervezeteinek konferenciája. | Tizedével kevesebb üzemanyagot használtunk Az idén az első kilenc hónapban 9,8 százalékkal, 2,212 milliárd literre esett vissza az üzemanyag-fogyasztás a tavalyi év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. | Újabb 23 házat bontanak le Kolontáron A kolontári önkormányzat megkezdte a bontási engedélyek kiadását újabb huszonhárom házra, amelyek bontásáról vasárnap határozott a védelmi bizottság. |
Munkahelyi balesetbiztosítást sürgetnek Mielőbb életbe kell léptetni a nemzeti munkavédelmi politikát, és olyan rendszert kell kialakítani, amely feleslegessé teszi a foglalkozási megbetegedések eltitkolását - mondta Mandrik István, az OÉT Munkavédelmi Bizottsága munkáltatói oldalának elnöke. | Megrepedtek egy bolgár atomerőmű csövei Repedéseket fedeztek fel a kozloduji atomerőmű reaktorának csőrendszerében a karbantartási munkálatok során - közölte a bolgár nukleáris felügyelet kedden. Hangsúlyozták: radioaktív szivárgás nem történt. | Közép-Európa legjobb pályája Felcsúton A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által akkreditált munkatársai két napon át vizsgálták a helyszínen a közelmúltban felújított felcsúti műfüves pályát, amelyre a Puskás Akadémia a legmagasabb minősítését kérte. |
Csak pénzért léphetünk be Velencébe Fizetős lesz a Velencébe való belépés a hajóval és vonattal érkezők számára is: a bevezetés előtt álló díjjal akarják megfékezni a turistaáradatot és finanszírozni a műemlékek helyreállítását. | Ungvár a gengszterek városa lett Robbantás, gyújtogatás, lövöldözés, utcai erőszak és fenyegetőzések kísérik a 2010. október 31-i ukrajnai helyhatósági választásokat megelőző kampányt Kárpátalján. Az atrocitásokból a helyi magyarok sem maradtak ki. | 70 százalékkal nőtt az Apple nyeresége Az Apple Inc. adózott eredménye éves szinten 70 százalékkal nőtt üzleti évének szeptemberrel véget ért utolsó negyedévében. |
Játékosügynököt vert a korábbi kapus A paraguayi labdarúgó-válogatott korábbi kapusa, José Luis Chilavert állítólag megütött egy játékosügynököt. | Kalóz szoftver dolgozik a CIA robotrepülőiben Földre kényszerülhetnek a CIA Predator robotrepülői, mert a fegyverek gyártója hibás és kalóz forrásból származó szoftvert használt a gépek programozásához. | Már 30 ezer éve is szerepelt a kenyér az étrendben Kiszáradt gabona nyomait találták meg egy 30 ezer éves őrlőkövön tudósok, akik ezek alapján arra következtetnek, hogy már az ősemberek étrendjében is szerepelt a kenyér. |
Kisebb nyereségre számítanak a vállalkozások jövőre Kisebb profitra számítanak a kis- és közepes vállalkozások vezetői a jövő évben - ez derült ki a K&H legfrissebb felmérésének eredményéből. | Prost szerint Schumacher túl sokat várt magától idén A Forma-1 négyszeres világbajnoka, az egykori csapattulajdonos, Alain Prost úgy véli, a három év kihagyás után idén visszatérő Michael Schumacher teljesen irreális célkitűzéssel vágott neki ennek az évnek. Az F1-es pályafutását 1993-ban befejező francia szerint Schumachernek jóval kevesebb kritikával kellett volna szembenéznie, ha óvatosabban áll az idei szezonhoz, és a csapat részéről sem a győzelem fogalmazódik meg fő célként. | Lassulnak a szelek az északi féltekén Erdősítés és klímaváltozás: ez a két tényező az oka annak, hogy lassabban fújnak a földfelszíni szelek az északi féltekén, mint korábban. A szélerőművek üzemeltetőit a jelenség még nem érinti, de ha a trend változatlan marad, a szélenergiát hasznosító erőművek is kevesebb áramot tudnak majd termelni. |
Tizedével kevesebb üzemanyag fogyott októberig Kis híján 10 százalékkal kevesebb üzemanyagot értékesítettek a kutak október elejéig, mint egy évvel korábban - derült ki a szakszövetség adataiból. | Közel 17 milliárd dolláros kárt okoztak az amerikai járatkésések Az amerikai légi járatok késései és a járattörlések évi 16,7 milliárd dollár, azaz több mint 3300 milliárd forint kárt okoztak az utasoknak - derült ki egy friss tanulmányból. | Visszatérhetnek Rómába a Savoyák csontjai Szállítsák Olaszországba a Savoya-ház utolsó két, száműzetésben meghalt uralkodójának földi maradványait - kérelmezte a Berlusconi-kormányhoz intézett levelében Viktor Emánuel savoyai herceg. |
A lakáshitelesek is megérezhetik a nyugdíjváltozásokat A Patika Pénztár vezérigazgatója szerint a magánnyugdíj-pénztári befizetések elterelése a lakossági hitelezést is visszavetheti. | Magic Johnson eladta Lakers-részvényeit A csapat élő legendának számító korábbi játékosa, Earvin Magic Johnson eladta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) címvédő Los Angeles Lakersben birtokolt tulajdonrészét. | Múzeum nyílik az Égei-tenger kincseiből A görög gazdasági válság ellenére javában folynak a munkálatok az új, Nemzeti Tengeri Kincsek Múzeuma megnyitásával kapcsolatban, amely új megvilágításba helyezheti az Égei-tenger térségét. |
Nők Lapja: a férfiak kötögetnek, a nők fúrnak Bár még őrzi piacvezető pozícióját a Nők Lapja, feltehetően a Sanoma is aggódik amiatt, hogy a legrégebbi női magazinos brand két év alatt 30 ezer vásárlót vesztett (269 ezerről 239 ezerre csökkent az eladott példányszáma). | Korrupció a FIFA-nál Egy német lap úgy véli, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vezetői közül többen is korrumpálhatók. | A tartótiszt tudott a romagyilkosságokról? A Pest Megyei Bíróságon tavasszal kezdődik a romagyilkosság gyanúsítottjainak büntetőpere. Cs. István tartótisztje fegyelmit kapott. |
Nem bünteti Párizst az EU a romák miatt Franciaország biztosítani fogja a mozgásszabadságot a romáknak, Brüsszel elégedett. | Így smárolta le Kolin Márk Prieger Fannit A Kolin indulhat az MTV EMA-n, ennek örömére az énekes kéretlen csókkal lepte meg Prieger Zsolt lányát. | Már készül az Android 3.0 Videocset és wifis hívások engedélyezése lesz a mézeskalácsban. |
Webkettes sorozatoké a jövő? Úgy látszik, a webkettő végleg beszivárog a tévébe, legalábbis erre utal, hogy a számos YouTube-videóból készített, vagy bepróbált (bukott) sorozatkezdeményezés után a Shit My Dad Says igazi sláger lett: a CBS csütörtök esti sitcomja 3,1-es 18-49-et tud, és 10 millió nézőt (a felvezető Big Bang Theory nézettségének 80-85 százalékát megtartja, ami kiváló eredmény), és ugyan én egy cseppet sem találom viccesnek, de a CBS-t és a hirdetőket ez kurvára nem érdekli.Az ABC és a CBS az elmúlt két hétben három újabb Twitter feedekre vagy blogokra épülő sorozatot rendelt be nagy lelkesen, ezek közül kettőt Ashton Kutcher (Demi Moore játékszere) cége prezentált menten, a csávó nagyon ért ahhoz, mit kell a tévében éppen meglovagolni.Az egyik ilyen sorozat a Dear Girls Above Me című blog és egyben Twitter alapján készül, és az a lényege, hogy az írója 140 karakteres szösszenetekben reagál arra, ami a feje fölött lakó szinglicsajos lakásban történik, legalábbis arra, amit abból hall. A sitcomot (mert ebből mást nemigen lehet összerakni) a CBS rendelte be egyelőre forgatókönyvre, amit az író Charlie McDowell ír majd, Kutcher pedig producerként vesz rész a projectben. | Hibátlan motor nincs Furcsa érzés semmi mást nem konstatálni a váltásokból, csak hogy ugrál a fordulatszámmérő, de emberek, gázfröccs nélkül kemény az élet. | Kidőlő fa nyomott agyon egy férfit A baleset a BAZ megyei Nagybarcán történt. |
LeShawn Merritt nem védheti meg címét Londonban A férfi 400 méteres síkfutás olimpiai bajnokát 21 hónapra tiltották el doppingolás miatt. | Fiatal kutatókat támogat 580 millió euróval az EU | Megszületett a kormányhatározat Pintér hajléktalan-tervéről A hajléktalanok számának csökkentését, illetve a hajléktalan-ellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési terv kidolgozásáról jelent meg kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben a "közterületek rendeltetésszerű használatával kapcsolatos jogszabályi változásokkal összefüggésben elvégzendő feladatokról". |
Anglia "legundorítóbb" pedofil csoportja: bölcsödei gondozónőt és kilencgyerekes anyát is vádolnak Immár négy nőt találtak bűnösnek az angliai pedofilügyben. A gyerekek molesztálásával és őket ábrázoló pornográf fényképek terjesztésével vádolt csoport hátterében álló férfival együtt így már öt érintettje van az ügynek. | Leállították az előző kormány megaprojektjét Szlovákiában Szlovákiában egy, az előző kormány által jóváhagyott 125-170 millió eurós kulturális projektet állított le Daniel Krajcer szlovák kulturális miniszter. Ennek keretében digitalizálták volna az ország kulturális örökségét. | Újabb merényleteket hajtottak végre a NATO utánpótlása ellen Egy nap alatt két támadást is végrehajtottak a NATO utánpótlása ellen a pakisztáni iszlamista fegyveresek - közölte kedden a helyi rendőrség. |
Rendkívüli tejtámogatást fizet a vidékfejlesztési hivatal A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 114,7 milliárd forintot fizethet ki a gazdáknak az egységes területalapú támogatás, és a rendkívüli tejtámogatás folyósításával - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján. | Völner: "a vasút domináljon a közlekedési holdingon belül" Elvárás, hogy a MÁV és a Volán társaságok összevonásával létrejövő nemzeti közösségi közlekedési holdingon belül érvényesüljön a vasút előnye - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkár. | Továbbra is szabadon védekezhet a Mal vezére Szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója; erről a Veszprém Megyei Bíróság hozott másodfokú, jogerős döntést kedden, helyben hagyva az elsőfokú bíróság végzését. |
Schmitt nemzetről és fogadalmakról beszélt Marosvásárhelyen Schmitt Pál azt mondta Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a magyar nyelven megszerezhető a tudásról és annak piacképességéről beszélt | Nicolas Cage romániai cigánygyerekeket támogat A hátrányos helyzetű roma gyerekek oktatásának támogatására rendeznek bált Romániában, a díszvendég Nicolas Cage amerikai színész lesz. | A vártnál nagyobb az IBM nyeresége Az amerikai IBM a várakozásokat meghaladó nyereséggel és bevétellel zárta a július-szeptemberi időszakot és már sorban a 31. negyedévben növelte profitját. |
Mi sül ki ebből? Rosszul is jöhet az MSZP-nek Gyurcsány platformja Hiller István szerint a Gyurcsány Ferenc által alapított platform okozhatja az MSZP erősödését, de gyengülését is; Kiss Péter pedig abban bízik, hogy a platform eredményeit az MSZP javára tudják fordítani. | Ismét utcán a franciák: összecsapások és benzinhiány Ismét a nyugdíjreform ellen tüntetnek Franciaországban. Ez hat héten belül a hatodik alkalom, amikor országos tiltakozónapot tartanak. | Útszéljelző táblákat lovasítottak meg Kéttucatnyi útszéljelző táblát loptak el egy építési területről a 76-os úton, Zalacsány és Tilaj között. |
Kövér megígérte: beindítják a gazdaság motorját vidéken is Az a célunk, hogy a vidéki élet ne jelentsen hátrányt, a falvak meg tudják tartani az ott élőket, és méltó életet kínáljanak - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke kedden. | Gyilkosságig fajult a családi perpatvar A Borsod megyei rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást abban az ügyben, amely hétfőn történt Tibolddarócon; egy családi veszekedést követően egy férfi életét vesztette. | Esztergomban nem tartják be a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában foglaltakat? Aláírásgyűjtésbe kezdett a Jobbik annak érdekében, hogy a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában foglaltak Esztergomban is megvalósuljanak - hangzott el Stámusz Andrea esztergomi jobbikos képviselő és Vágó Sebestyén jobbikos országgyűlési képviselő keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján. |
Orbán adócsomagjában is maradtak kiskapuk Az Orbán-kormány által elindított adóváltozás hasonló logikát követ, mint a Bajnai-kormány: forgalmi és vagyoni típusú adókból elért bevételekkel egyező arányban hajt végre adócsökkentést a jövedelemadókban - fejtette ki a Hírszerzőnek Oszkó Péter. Komoly különbség azonban a két kabinet között, hogy az új kormány inkább a magasabb keresetűek, illetve a családok tehercsökkentését célozza, az előző pedig az átlagjövedelem sávjára fókuszált. | Magic Johnson pénzzé tette tulajdonrészét Earvin Magic Johnson eladta a Los Angeles Lakersben birtokolt tulajdonrészét. | Patkányok rágták meg a csecsemőt - Így élnek a Jobbik fővárosában Véletlen-e, hogy a négy éve meggyilkolt tanár városában győztek úgy a radikálisok, hogy a polgármester mellett a közgyűlési többséget is ők adják? |
Életműdíjat kapott Jankovics Marcell A rendező személyesen vette át a díjat a szlovák fővárosban. | Egy felpörgetett idegenforgalom csak jó lehet mindenkinek A kormányban egyetértés van arról, hogy a turizmusnak és a hozzá tartozó területeknek nagyobb támogatást kell kapniuk az elkövetkező időszakban | Sokkal több feliratos filmet szeretne az államtitkár Az olvasás fontosságára hívta fel a figyelmet Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden Budapesten az Olvasással a tudásért című konferencián. |
A vasút előnyben lesz az átalakítások után a busszal szemben Elvárás, hogy a MÁV és a Volán-társaságok összevonásával létrejövő nemzeti közösségi közlekedési holdingon belül érvényesüljön a vasút előnye | Meglepően jó eredményt hozott a vizsgálat Németországban a vártnál kevésbé romlott az üzleti hangulat októberben a mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) kedden bemutatott vizsgálata szerint. | Megölte a férjét egy nő Tibolddarócon Egy családi veszekedést követően meghalt egy tibolddaróci férfi. |
Létrehozzák a Vajdasági Magyar Nemzeti Színházat A szerbiai magyarok kulturális autonómiájának legfőbb szerve, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elfogadta az oktatásfejlesztési stratégiát | Schmitt a romániai magyar oktatás fontosságáról beszélt Nagyszerű dolog, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) magyar nyelven lehet megszerezni a tudást, és nagyon fontos az is, hogy ez a tudás hasznos, piacképes legyen a világban | Útépítésről lopták el a táblákat Kéttucatnyi, útszéljelző táblát loptak el egy építési területről a 76-os úton, Zalacsány és Tilaj között |
Bár alapos a gyanú, szabadon védekezhet a Mal Zrt. vezérigazgatója Szabadlábon marad Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója; erről a Veszprém Megyei Bíróság hozott másodfokú, jogerős döntést kedden, helybenhagyva az elsőfokú bíróság végzését | Kedvező a német üzleti hangulat Németországban a vártnál kevésbé romlott az üzleti hangulat októberben a mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) kedden bemutatott vizsgálata szerint. | Mostantól kitiltják az utcáról a hajléktalanokat A hajléktalanok számának csökkentését, illetve a hajléktalan-ellátó rendszer megújítását célzó középtávú cselekvési tervről jelent meg kormányhatározat a keddi Magyar Közlönyben. |
Agatha Christie-nek elege volt Poirot-ból Agatha Christie csak azért nem szabadult meg a belga nyomozótól, krimijeinek jellegzetes főhősétől, mert kiadói ragaszkodtak hozzá - árulta el az unokája egy brit magazinnak adott nyilatkoztában. Az írónőnek elege volt Hercule Poirot-ból. | Letartóztatták a Newcastle csatárát Volt barátnője bántalmazásáért letartóztatták Andrew Carrollt, a Newcastle United fiatal labdarúgóját. | Szabadlábon marad Bakonyi Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója szabadlábon marad - erről a Veszprém Megyei Bíróság hozott másodfokú, jogerős döntést kedden. |
Medvegyev részt vesz a NATO-csúcson Dmitrij Medvegyev részt vesz novemberben a NATO lisszaboni csúcstalálkozóján - ezt maga az orosz elnök jelentette be kedden, miután megbeszélést folytatott francia és német kollegájával. | Megsarcolják a válság veszteseit Az autókereskedők és az alkatrészesek nem úszták meg a válságadót, talán a társasági adócsökkentés vigasztalhatja őket, már azokat, akik képesek lesznek nyereséget termelni. | Nőtt az IBM profitja A várakozásokat meghaladó nyereséggel és bevétellel zárta a július-szeptemberi időszakot az IBM, az amerikai informatikai óriáscég már sorban a 31. negyedévben növelte profitját, a kulcsfontosságú szolgáltatási ágazat teljesítménye azonban csökkent. |
50 évig vezetett jogosítvány nélkül Ötven éven át vezetett baleset és jogosítvány nélkül egy férfi Németországban, mígnem lebukott, mert karambolozott, méghozzá rögvest három kocsival. | Útépítésről loptak táblákat Zalában Kéttucatnyi útszéljelző táblát loptak el egy építési területről a 76-os úton, Zalacsány és Tilaj között. | Red Hot Chili Peppers, Beastie Boys: tavasszal új album Nagyjából a felvételi munka felénél jár a Red Hot Chili Peppers, a Beastie Boys pedig a másodiknak tervezett új albumát jelenteti majd meg először. |
Vak kislány drukkolt a pécsiek kosármeccsén A BSE-Pécs 2010 nőikosárlabda-mérkőzésre egy vak drukker is kilátogatott, akit a kísérői tájékoztatták, hogy éppen melyik csapatnál van a labda. | De la Rosa a Hispaniához is aláírna 2011-re Az F1-es Sauber istállótól az idei szezon közben távozni kényszerülő Pedro de la Rosa bízik benne, hogy a Pirellinél betöltött tesztpilótai állása segíteni fogja őt abban, hogy a 2011-es szezonra valamelyik csapatnál versenyzői szerződéshez jusson. A veterán spanyolt az sem zavarná, ha az egyik sereghajtó csapat autójában kellene ülnie. | "Gyorsan kell megvenni a könyvet, mert más csap le rá" - a Nyitott Könyvműhely vezetője a Frankfurti Úgy tűnik, a könyvkiadók elég szégyenlősek, ha a jövőbeli nagy dobásaikról kell elárulniuk valamit. Ez alól, Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely vezetője sem volt kivétel, ő is egyelőre csak Michael Caine önéletrajzáról beszélt. Kapcsolatépítés és sprint a könyvekért - Frankfurt 2010. |
EKB ötlet a kiegyensúlyozott növekedésre: A kínai fogyasszon, az amerikai spóroljon Úgy lehetne közelebb hozni egymáshoz a fejlett és a felzárkózó országok eltérő növekedési ütemét, ha utóbbiak többet fogyasztanának, előbbiek pedig többet takarékoskodnának - javasolja az Európai Központi Bank igazgatóságának egyik tagja. | Meghosszabbították a vörösiszap miatti veszélyhelyzetet Év végéig meghosszabbították a vörösiszap miatt kihirdetett veszélyhelyzetet három megyében. | Formaruhát vezettek be egy hódmezővásárhelyi iskolában Iskolai formaruhát hordanak a jövőben a hódmezővásárhelyi általános Iskola első és második osztályába járó diákok. A viselet bevezetését a szülők kezdeményezték. |
Csak jövőre autózható az M43 Makó és Szeged között A jövő év első felében vehetik birtokba az autósok az M43 autópálya második, az új Móra Ferenc hidat is magában foglaló, illetve harmadik, Makóig tartó szakaszát a határidő-módosítás következtében - tájékoztatott a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. | Virtuális kiállításokkal hódít a Zala Megyei Levéltár A kiállításoknak is megvan a sorsuk, csak más, mint a könyveké. Míg utóbbiak - jó esetben - évszázados vagy évezredes életük felé haladnak, előbbiek sorsa előbb-utóbb az enyészet, azaz a bezárás lesz. Ez ellen akart tenni a Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszegen, a Gönczi Ferenc Általános Művelődési Központ kiállítótermében az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére kiállítást rendezett Diktatúra, forradalom, megtorlás címmel, majd a kiállítást virtualizálta, és az most is látható a levéltár honlapján (www.zml.hu). | A világ legnagyobb Krisztus-szobrát építik Lengyelországban A világ legnagyobb Krisztus-szobrát építik Lengyelországban. A tervvel a Rio de Janeiróban található Krisztus-szobrot szeretnék legyőzni. |
Békéért imádkoznak a politikai háború miatt feldúlt Esztergomban Érezhető a politikai feszültség Esztergomban, ahol a választást elvesztő eddigi fideszes polgármester, Meggyes Tamás, a párt helyi képviselői és Meggyes utódja között több éles vita alakult ki október eleje óta. Az [origo]-nak nyilatkozó, Meggyes támogató esztergomiak azt mondták, a korábbi polgármester sokat tett a városért, bár még ő maga is azt állítja, vétett hibákat. Az új polgármester bízik a kiegyezésben, de egy esztergomi nő szerint már csak az imádkozás segíthet a városon. | Túléli a kötvénypiac a magánnyugdíj lenyúlását A kasszák vették az állampapírokat, mostantól nem fogják, de elemzők szerint ebből nem lesz baj. | Angelina Jolie: Egy szál pufidzsekit hoztam el az útra A színésznő mindenhova ugyanabban a pufidzsekiben jár. Jellemzően forgatásokon vesz fel ilyen kabátot, először 2009 elején. |
Pintér újabb rendőrkapitányt rúgott ki A BRFK rendészeti főkapitány-helyettese rendelkezési állományba kerül. | Kanye West csak modellek twitterét olvassa A rappert 1,3 millióan követik, ő viszont csak 16 modell bejegyzéseit olvassa rendszeresen. | Tárgyalna a kormánnyal a különadóról a Vodafone A negyedik generációs mobilhálózat és a fogyasztók érdekeit szolgáló fejlesztéseket féltik. |
Negyven különböző Claudia Schiffer A Zeit magazin negyvenedik ünnepi száma negyven különböző Schiffer-címlappal jelenik meg. Melyik Claudia a legszebb? | Visszatérnek Rómába a Savoya-uralkodók csontjai? | Balsai: Gyurcsány törvényt sértett A 2006. őszét vizsgáló biztos szerint a várható bizonyítékok alapján Gyurcsány gyanúsított lehet. |
Magic Johnson eladta tulajdonrészét a Lakersben Az egykori kosaras legenda 4,5 százalékot birtokolt, 10 millióért vette, a Forbes szerint 27-ért adta el. | Támadás a csecsen parlament ellen, megölték a fegyvereseket A keddi ostromban három biztonsági őr és egy civil vesztette életét, a képviselők jól vannak. | Nem ismerik egymást a régóta együttélők Az emberek annál kevésbé ismerik partnerüket, minél tovább együtt vannak vele. |
Kilenc tévéreklám jött ki az új Harry Potterhez A Halál ereklyéi tiszta akciófilm, sok meneküléssel és robbanással. Harryt melltartóban is láthatjuk. | Szabadlábon maradhat Bakonyi Zoltán A Veszprém Megyei Bíróság szerint fennáll a halálos tömegszerencsétlenséget okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja. | Obama a Mythbustersbe megy haknizni Az amerikai elnök híresen jó kapcsolatot ápolt a médiával elnökválasztási kampánya alatt, az újságokban, tévéműsorokban gyakran emlegették, hogy a végső sikert is nagyrészt ennek köszönhette. |
Drámaian nőtt a kartellezések száma Idén 9 hónap alatt nyolcmilliárd volt a GVH-bírságok összege, 2007-2008-ban összesen 3 milliárd. | Hónapok óta nem dolgoznak a legnagyobb minisztériumban A takarékosság jegyében összevont erőforrás-minisztériumban többen dolgoznak, mint a három minisztériumban azelőtt. A régi gárda tétlenül lézeng, az újaknak hivatalos kinevezésük nincs. | Egyre szorosabb a BMW-PSA érdekházasság Közösen fejlesztik ki az új elsőkerekes hibrid hajtásláncot. Jobb későn, mint soha. |
Már negyven évünk sincs Egészen elképesztő számot hallhattunk a VW Csoport elnökétől: amikor benzint tankolunk, a töltés teljesítménye 30 000 kWh/perc. Ha ugyanezt árammal szeretnénk elérni, behorpadnának az erőművek, azt hiszem. | Vilmos herceg jövőre nősül A brit lapok tényként kezelik, hogy a trónörökös jövő nyáron elveszi barátnőjét. | Folyik a tereprendezést a rimaszombati török várban |
A legmagasabb FIFA-minősítést kaphatja felcsúti pálya Európában az elmúlt három évben 141 pálya kapta a legmagasabb, kétcsillagos besorolást. | Még egy 4-3-as Real-Milan is elképzelhető Hajdú B. Istvánt nagyon meglepné, ha a százéves Milan gól nélküli meccsel jönne el Madridból. | Olcsó, de nem úgy |
Elkészült a Tour 2011-es programja Négy hegyi befutó lesz a jövő évi francia körversenyen, amely július 2-án rajtol Passage du Gois-ból. | Liptai kioktatta Szíj Melindát a kommentelőkről Az énekesnőt támadták a pénteki előadása miatt, Liptai elmagyarázta a névtelenség hatalmát. | Jövőre megházasodik a világ egyik legjobb partija A jövő év elején jelentik be Vilmos brit trónörökös és kedvese, Kate Middleton eljegyzését, és a pár a nyáron össze is házasodik - közölte tényszerű információként a keddi brit bulvársajtó. |
Több, mint egy tucat áldozat az iraki pokolgépes robbantásokban Öt ember meghalt, köztük egy család három tagja, s 16 másik megsebesült kedden Irakban rendőrök és iráni zarándokok elleni merényletekben - közölte a rendőrség és a belügyminisztérium. | "Táncra perdült" Basescu Schmittel való találkozása után Traian Basescu román államfő csárdást táncolt a magyar állampolgársági törvényre - írta keddi számában a Jurnalul National című román napilap Schmitt Pál magyar köztársasági elnök bukaresti látogatásával kapcsolatban. | Elszállították a százkilós rombolóbombát Hatástalanították, majd elszállították a tűzszerészek azt a százkilós rombolóbombát, melyet hétfőn találtak meg a főváros II. kerületében. |
A Vodafone tárgyalóasztalhoz ültetné Orbánt a válságadó miatt A Vodafone Magyarország megérti a válságadó szükségességét, ugyanakkor úgy vélik, a távközlési különadó veszélyezteti egyes mobilhálózatok fejlesztését. A Vodafone tart attól, hogy rájuk nagyobb terhet ró a válságadó, mint versenytársaikra és egyeztetéseket kezdeményeznek a kormánnyal. Az Invitel illetékese szerint nem fogják tudni áthárítani a fogyasztókra a plusz terhet. | Hatalmasak lettek Sharon Stone mellei! (Kép) Az 52 éves színésznő régóta nem szerepelt a filmvásznon, most azonban szerepet vállalt a Five Bucks A Day című produkcióban. | Az MSZP bizonyos feltételekkel hajlandó csak támogatni az alkotmányt Az MSZP akkor tudja támogatni az új alkotmányt, és annak megalkotásában akkor tud részt venni, ha az, illetve annak előkészítése az általuk támasztott három - formai, politikai, illetve szakmai - követelménynek megfelel. |
Martonyi: sugallni kell az államoknak, hogy az ajtó nyitva áll A 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség programja az emberi tényezőre épül, középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás áll - mondta Martonyi János külügyminiszter. | Muszlim ruhában jelent meg a díjátadón a világsztár (Kép) M.I.A. egy Los Angeles-i díjkiosztón színes, burkára emlékeztető fátyolban jelent meg. | A háborús bűnökkel vádolt kongói bíróság elé áll Hágában Elutasította kedden a Nemzetközi Büntetőbíróság Jean-Pierre Bemba Gombo volt kongói ellenzéki vezető beadványát. A Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett háborús bűnökért letartóztatott férfi perének visszavonását kérte. |
Lopott Mercivel bukott le a román férfi Tízmillió forint értékű személygépkocsit tartóztattak fel a magyar határrendészek: a román férfi azt állította, egy cég megbízásából szállítja az autót, de kiderült, a gépkocsi lopott volt. | Balsai: "Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást" A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az általa eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez. | Iszapömlés: még mindig veszélyhelyzet van A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapkatasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet. |
Sanghaji villágkiállításra viszik a chilei mentőkapszulát "Turnét" terveznek a szerkezetnek a dél-amerikai országban is. | Dolgozott a hőkamera Két nap alatt tizenegy határsértőt és egy embercsempészt fogtak el a Csongrád megyei rendőrök a röszkei zöldhatáron, valamint Szeged-Szőregen | Az elemzők nem lepődtek meg a statisztikai hivatal adatain A vártnál jobban nőtt a bérkiáramlás augusztusban, de ez nem okozott meglepetést az elemzők körében, akik arra számítanak, hogy ez nem befolyásolja a hétfői kamatdöntést, és nem okoz |
Somogy az élen Több mint 25 milliárd forint értéket hozott létre a somogyi székhelyű építőipar az első félévben; ez 125 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi eredményt | Az értékeket megőrizve kell figyelni a jövő kihívásaira Szászfalvi László szerint az értékeket megőrizve, a múltat meg nem tagadva, de a jövő kihívásaira figyelve kell munkálkodni a társadalom érdekében; a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházügyi, civilügyi és nemzetiségi államtitkára erről az Örökség és küldetés | Megmarad az első magyar TÉSZ Elkezdődött a Mórakert termelőinek a kifizetése: az első magyar termelői értékesítő szervezetnek (TÉSZ) a gazdák felé fennálló egymilliárdos tartozása 50 százalékát most, a többit részletekben rendezik |
Befogadás, növekedés A 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség programja az emberi tényezőre épül, középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás áll | 105 tonna marihuána az amerikai A helyi rendőrség a kábítószer-kereskedőkkel vívott több mint négyórás lövöldözés után elfogott egy hatalmas értékű marihuánaszállítmányt a legnyugatibb mexikói állam, Alsó-Kalifornia Tijuana nevű székhelyén. 30 óráig tartott a zsákmány | Rendőrterror: nyomozás indulhat Gyurcsány ellen A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az általa eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez. |
Felmentették a BRFK rendészeti főkapitány-helyettesét Pintér Sándor belügyminiszter | A kormány az év végéig meghosszabbította a veszélyhelyzetet A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapkatasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet. | Ruhával integrál egy hódmezővásárhelyi iskola Iskolai formaruhát hordanak a jövőben a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola két első és egy második osztályába járó diákok - a viselet bevezetését a szülők kezdeményezték. A ruhát egy festőművész tervezte. |
Vitáztak az egykulcsos adóról A jövő évtől érvényes 16 százalékos jövedelemadó tervezettről folytatott vitát kedden a Gazdasági és Informatikai Bizottság. Az előterjesztő, a kormánypárt és a Jobbik képviselői annak kedvező, az ellenzéki képviselők a kedvezőtlen hatásairól beszéltek. | Fajgyűlölet szülte Amerikát? Az Amerika születése című filmmel 1915-ben megszületett a kasszasiker, a sztárkultusz, és elmaradhatatlanná vált a szerelmi szál. Akkor még általános, mai szemmel sajátos faji felfogását Wilson elnök szavai szemléltetik: | Földrengés és áradás fenyegeti olaszok millióit Katasztrófatérkép készült az Olaszországot fenyegető természeti veszélyekről: minden tizedik olaszt áradás sodorhatja el, minden második pedig földrengésveszélyes területen él. |
Hitvitát váltott ki a Simpson család A pápai állam hivatalos lapja a hét végén nyilvánította katolikusnak a bizarr televíziós sorozat családjának fejét, Homert és annak fiát, Bartot, miközben a műsor producere egyértelművé tette, hogy a család a springfieldi presbiluteránus egyházközösség tagja. | Felmentettek egy rendőri vezetőt Pintér Sándor belügyminiszter - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - október 15-i hatállyal visszavonta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendészeti főkapitány-helyettesének vezetői megbízását. | Közösen tiltakoznak a rektorok és a hallgatók Országos tiltakozó akciót tartanak az osztrák felsőoktatási intézmények kedden a költségvetési keret tervezett befagyasztása és az oktatással kapcsolatos más gondok miatt. |
Tárgyalna a kormánnyal a Vodafone A Vodafone Magyarország tárgyalásokat kezdeményez a kormányzattal az extra adó miatt - a cég szerint - veszélybe került további fejlesztésekről. | Csaba László nem államosítaná a pénztárakat A humántőke felhalmozását, a szükséges kutatási- és fejlesztési potenciál megteremtését, és a forráselosztás rendszerének átalakítását nevezi a kormány kulcsfeladatának Csaba László. A közgazdász a Figyelő Top 200 című kiadványában megjelent elemzése szerint a nyugdíjpénztárak államosítása nem szolgálja ez utóbbi célt. | Körözött Mercedest fogtak a Nagylaknál A nemzetközi körözési listára röviddel azelőtt felkerült, mintegy tízmillió forint értékű személygépkocsit tartóztattak fel a magyar határrendészek hétfőn a nagylaki határátkelőhelyen. |
Martonyi: emberi lesz a magyar elnökség A 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség programja az emberi tényezőre épül, középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a társadalmi befogadás áll - mondta Martonyi János külügyminiszter. | Iszapömlés: 2010 végéig tart a veszélyhelyzet A kormány december 31-ig meghosszabbította az iszapkatasztrófa miatt Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyére 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzetet. | Óriás Krsiztust épít egy lengyel pap A világ legnagyobb Krisztus-szobrát építik Lengyelországban. A felhőkarcoló méretű szobortól a turizmus fellendülését várják. |
Csapás a paleolit diétára: növényeket is evett a kőkori ember Harmincezer évvel ezelőtt sem csak húst ettek az emberek, állítják a Siena Egyetem munkatársai, akik növényi keményítőszemcséket azonosítottak a kőkori emberek által használt eszközökön Olaszországban, Oroszországban és Csehországban. | Ha kell, 2012-ig vár a Forma-1-re a Durango A Jacques Villeneuve nevével fémjelzett Durango továbbra sem adta fel, hogy csatlakozzon az autósportok csúcskategóriájához, a Forma-1-hez. Az istálló tulajdonosa, Ivone Pinton minden szóba jöhető lehetőséget megpróbál megragadni, és akkor sem keseredik el, ha csak 2012-ben állhatnak fel a rajtrácsra. Természetesen az 1997-es világbajnokkal a volán mögött. | A Chelsea visszatér a vesztes BL-döntő helyszínére A két BL-forduló után tökéletes mérleggel álló csapatok óriási lépést tehetnek a legjobb 16 közé egy újabb győzelemmel. A Real Madrid az AC Milan ellen teheti meg ezt a lépést, Mourinho felől az olaszok akár tíz csatárral is játszhatnak, csak Inzaghi ne legyen köztük. |
Százöt tonna marihuánát foglaltak le a mexikói rendőrök Százöt tonnányi marihuánát foglaltak le Mexikóban. Ez a legnagyobb mennyiség, amit lefoglaltak az országban a drogból. | Polanski megtalálta Jodie Foster férjét Szeptember vége felé adtuk hírül, hogy a szabadlábra helyezett Roman Polanski jövő év elején forgatja következő filmjét, Az öldöklés istene című színdarab filmadaptációját. A négyszereplős dráma két házaspárról szól, akik egy este összejönnek, hogy megbeszéljék a gyerekeik közt napközben kialakult konfliktust, azonban a dolgok higgadt tisztázása helyett köztük is indulatok szabadulnak el.John C. Reilly szeptemberben a deauville-i filmfesztiválonEredetileg Kate Winslet, Jodie Foster, Christoph Waltz és Matt Dillon alakította volna a négyest, azonban Dillont ismeretlen okból lecserélték, és meglepő módon a karakterében abszolút eltérő John C. Reilly (Taplógáz, Rémségek cirkusza) kapta a szerepet. A Deadline blog híréből végre az is kiderül, ki kivel lesz párban: Reilly felesége Foster, és Waltz kapja Winsletet. A forgatás januárban kezdődik Párizsban. | Obama feltűnik a Discovery Channel népszerű sorozatában Az amerikai kormány tudománynépszerűsítő kampányának részeként Barack Obama az Állítólag... (Mythbusters) című műsorban is felbukkan. |
Építészeti trükköket alkalmaznának az új Loki-stadionnál Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Debrecenben a városi közgyűlés alakuló ülésén ismét ígéretet tett arra, hogy az állam támogatni fogja a DVSC labdarúgócsapat új stadionját. A város főépítésze, Kováts Ákos szerint az új aréna olyan lesz, mint a holland Nijmegené. | Bespájzoltak borokból a japán diplomaták Hatalmas mennyiségű bort halmoztak fel japán különböző külföldi képviseletei. Van olyan hely, ahol az éves fogyasztást alapul véve 30 évre elegendő italt raktároztak. A japán kormány a készletek csökkentésére szólította fel a diplomatákat. | Sutil is esélyes Hülkenberg williamses helyére A Williams továbbra sem jelentette be 2011-es pilótáit, így a sajtó újabb neveket hozott kapcsolatba a brit Forma-1-es istállóval. A hírek szerint Nico Hülkenberg állására az eddig is emlegetett Pastor Maldonado mellett már a Force India versenyzője, Adrian Sutil is esélyes. |
Angelina Jolie filmjében mégsem megerőszakolással kezdődik a szerelem Angelina Jolie a USA Today-ben oszlatta el a félreértést, mely szerint balkáni háborús filmje egy bosnyák nő és az őt megerőszakoló szerb katona szerelméről szól. Jolie elmondta, hogy a film középpontjában álló szerelem teljesen szokványosan, egy szórakozóhelyen indul még a háború kitörése előtt a bosnyák lány és a szerb fiú közt, de aztán a háború közbeszól, és a pár sorsa egészen másképp alakul, mint békeidőben alakulhatna.Angelina Jolie és stábtagok a budapesti forgatásonAz interjúból végre arra is fény derül, hogy a főhősnőt alakító Zana Marjanovic mellett az Elrabolvá-ból ismert Goran Kostic alakítja a férfi főszerepet. Jolie kiemelte, hogy nem fog megfutamodni a háború szörnyűségeinek ábrázolásától, ugyanakkor mindvégig szem előtt tartja a háború által érintettek érzékenységét, és tisztelettel kezeli a témát. | Csak jövőre készül el a makói sztráda Valamikor az első félévben, de hogy pontosan mikor, azt nem tudni. Pedig egy része már elkészült. | Hazaérkezett a női tornász válogatott A magyar válogatott a 23. lett a világbajnokságon, indulhat a 2011-es olimpiai kvalifikációs vb-n. |
Anne Hathaway zokogott, ha vetkőznie kellett új filmje forgatásán A színésznő a Vogue magazinnak mesélt arról, hogy érzelmileg milyen megterhelő volt számára a Love & Other Drugs című film forgatása, amiben az általa megformált nőt egy Viagra-kereskedővel hozza össze a sors. | A B12-vitamin védhet az Alzheimer-kór ellen | A világ leggyorsabb Ferrarija Nem volt elég erős az olasz V8-as, ki is dobták belőle. Amerikai motorral sikerült megdönteni a rekordot: 440 km/h fölött ment a GTO. |
Az ősemberek is ettek kenyeret Eddig azt hitték, hogy elsősorban húsevők voltak az őseink. | Nincs veretlen csapat az NHL-ben A hétfői forduló előtt még hibátlan Torontót a New York Islanders, a Dallast a Tampa verte. | Munkaidőben plázáznak a rendőrök Pécsen nemcsak az iskolakerülők lófrálnak napközben a plázában, hanem az őket kereső rendőrök is. |
360 milliárd forint a tét Az adócsomag több pontja elbukhat az AB vagy az EU előtt, a bankadó és a válságadó is aggályos. | Majdnem kirúgták a Shodwer Klubból pár rossz poén miatt Dombóvári István, a Showder Klub egyik fellépője kicsit nagyon kortyolt hétfő reggel a kávéjából, és túlpörgette magát a Reggeli stúdiójában. | Ibrahimovic jöhet, de Inzaghi ne játsszon Kedd este Real-Milan a BL-ben, Mourinho szerinta meccs lényegtelen, állítja, csak a 37 évestől tart. |
Katy Perryéknél nem lesz házassági szerződés Russel Brand fél, hogy a szerződés elrontaná az egészet. | 13 milliót nyert két magyar San Remóban Scheili 6., Szász 7. lett az Italian Poker Touron. | Megszületett Lance Armstrong ötödik gyereke Most lánya született. |
A féléves eltiltás teljesen mellbe vágott A Sapa Fehérvár AV19 utánpótlás-válogatott hátvédje, Hetényi Péter 6 hónapos eltiltást kapott a fegyelmi bizottságtól hétfőn. | Maoista gerillavezért fogtak el Peruban Elfogták a Fényes Ösvény szélsőbaloldali gerillaszervezet egyik feltételezett parancsnokát Peruban. | Elismerte tettét a perverz kanadai exparancsnok Minden vádpontban elismerte bűnösségét a bíróság előtt hétfőn Kanada legnagyobb légitámaszpontjának egykori parancsnoka, akit két nő meggyilkolásával, illetve egyéb szexuális indíttatású bűncselekményekkel és számos betöréssel vádolnak |
Kontrát a biometrikus kártyával veszi fel az illegális bevándorlás ellen a harcot Magyarországon 2011. május 20-ig vezetik be a biometrikus azonosító kártyát a harmadik országok állampolgárai tekintetében - mondta el Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára. | Szívpanaszokon is segíthet a Viagra A merevedési zavarok kezelésére piacra dobott Viagra az izomsorvadás szívtüneteinek kezelésében is hatásos lehet amerikai kutatók szerint. | Lógós gyerekekre vadásznak a pécsi plázában Az iskolakerülő diákok kiszűrésére tart ellenőrzéseket a rendőrség egy pécsi plázában - írta keddi számában az Új Dunántúli Napló. |
Vatikán: Homer Simpson katolikus A Vatikán hivatalos lapja szerint Homer Simpson és fia katolikus. A producer cáfol. | Újra viselnek iskolaköpenyt Hódmezővásárhelyen A szülők kezdeményezésére iskolaköpenyt hordanak a jövőben a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola két első és egy második osztályába járó diákjai. | Kiütötte a hal a kajakost Hal ütött ki kajakból egy nőt Floridában, méghozzá olyan erővel, hogy az asszonynak több bordája eltört. |
Szerb embercsempészt csíptek nyakon a határőrök Két nap alatt tizenegy határsértőt és egy embercsempészt fogtak el a Csongrád megyei rendőrök a röszkei zöldhatáron, valamint Szeged-Szőregen - közölte Pál János megyei szóvivő kedden az MTI-vel. | Egykulcsos adó: Jobbik és a kormány támogatja, ellenzék támadja A jövő évtől érvényes 16 százalékos, gyakorlatilag egykulcsos jövedelemadó tervezettről folytatott vitát kedden a Gazdasági és Informatikai Bizottság. A kormánypárt és a Jobbik képviselői annak kedvező, az ellenzéki képviselők a kedvezőtlen hatásokról beszéltek. | Útilaput kötöttek a BRFK rendészeti főkapitány-helyettesének talpára Visszavonta a belügyminiszter a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti vezetőjének megbízását - értesült a HavariaPress. |
Nem elég a pénz, amit a Mal Zrt. ajánl Kevesebb ingatlan megépítése lehetséges ekkora összegből. | Vetkőzni fog az RTL Klub gyönyörű sztárja Látványos elemeket, hangeffektusokat ígér a szépség. | Újabb holttesteket találtak a bányában Az utolsó öt ember holttestét is megtalálták, így elérte a 37-et a kínai Henan tartományban történt bányaszerencsétlenség áldozatainak a száma |
Milliós értékben loptak ékszereket A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy 18 és egy 36 éves budapesti férfi ellen, akiket hétfőn délelőtt állampolgári bejelentés alapján igazoltattak a járőrök egy kecskeméti lépcsőházban | Veszélyes hulladék lesz a vörösiszap, szigorodnak a szabályok A vörösiszapot veszélyes hulladéknak kell minősíteni Magyarországon, az erről szóló törvényjavaslat előkészületei már folynak | Harcba kezd az önkormányzat a partért Kerítésbontásra készül a szántódi önkormányzat; a település mintegy 200 méter hosszú balatoni partszakaszát tíz esztendeje zárja el egy ott épült lakóparkot övező kerítés |
Migrációs ügyek: biometrikus azonosító kártya a jövő évtől Magyarországon 2011. május 20-ig vezetik be a biometrikus azonosító kártyát a harmadik országok állampolgárai tekintetében | Bolt lett a forgalmi irodából Vegyesbolt nyílt a komlói buszpályaudvaron, a volt forgalmi iroda helyén. | Milliókat hajtana be volt férjén Kétmillió forint tartásdíjjal tartozik egy férfi a volt feleségének, az ügyben büntetőeljárás indult |
Megkezdődött a mezőgazdasági támogatások utalása Csaknem 114,7 milliárd forintot fizethet ki a gazdáknak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az egységes területalapú támogatás, és a rendkívüli tejtámogatás folyósításával | Indul a keresztféléves felvételi Közel száz felsőoktatási intézmény, kar több mint 1100 képzést kínál az felvételizőknek. A jelentkezési határidő 2010. november 15., a felvételi döntést pedig 2011. január közepén hozzák meg. | Mikola rendbe tenné az egészségügyet Ebben a szerkezetben fenntarthatatlan a kórházak működése - mondta az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Mikola István, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. |
Beomlott egy vasúti alagút Kínában Beomlott egy épülő vasúti alagút Észak-Kínában, a balesetben hét építőmunkás életét vesztette, és hárman megsérültek - közölték kedden a helyi munkavédelmi hatóságok. | Plázában keresik az iskolakerülőket A rendőrség rendszeres ellenőrzéseket tart a jövőben egy pécsi bevásárlóközpontban az iskolakerülő diákok kiszűrésére - írta az Új Dunántúli Napló. | Zarándokokat öltek meg Irakban Öt ember meghalt, köztük egy család három tagja, s 16 másik megsebesült kedden Irakban rendőrök és iráni zarándokok elleni merényletekben. |
Távozik a Microsofttól Bill Gates utódja Távozik posztjáról Ray Ozzie, a Microsoft vezető szoftvermérnöke, aki 2006 nyarától vette át az egykori alapító, Bill Gates szerepét. | Fernandes GP2-es csapata is a Lotus segítségére lesz jövőre A Forma-1-es Lotus istálló tulajdonosa, Tony Fernandes a következő szezontól a GP2-es sorozatban is saját csapatot indít, amely az F1-es alakulat technikai igazgatója szerint nagy segítségére lesz a norfolki gárdának. Mike Gascoyne úgy véli, hogy GP2-es csapattól érkező információk a Pirelli új abroncsairól komoly hasznot jelentenek majd az F1-es istállónak a gumik működésének megértésében. | Steve Jobs nem akar kicsi iPadet Az Apple vezetője cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint cége nem tervezi az iPad kompakt, hét colos képernyővel szerelt változatban piacra dobni. |
Ecclestone: A csapatok foglalkozzanak csak a saját dolgukkal A Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone beszólt a csapatvezetőknek. A brit üzletember megelégelte, hogy a csapatfőnökök nem a saját feladatukkal foglalkoznak, hanem másokéval. Ecclestone úgy gondolja, hogy az istállóknak ahelyett, hogy jogosulatlan előnyszerzésen gondolkodnak, inkább versenyképes autók építésével kellene foglalkozniuk. | A Vatikán lapja szerint Homer Simpson katolikus A pápai állam hivatalos lapja a hét végén katolikusnak nyilvánította a Simpson család animációs sorozat Homerját és fiát, Bartot. | Kedden eldől, szabadlábon maradhat-e a Mal-vezér A Veszprém Megyei Bíróság kedd délelőtt dönthet arról, hogy elfogadja-e az ügyészség fellebbezését Bakonyi Zoltán szabadlábra helyezésével kapcsolatban. A bíróság először úgy döntött, hogy a közveszély-okozással és környezetkárosítással meggyanúsított Bakonyinak nem kell előzetes letartóztatásban maradnia. |
Régi botrány miatt perelik a Google-t a spanyolok Pert indított a Google ellen a spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD). A szervezet a Street View kamerás autók által elkövetett adatgyűjtést nehezményezi. | Közös cseh-német pályázat indult a világörökségi címért A cseh-német határon elhelyezkedő Érchegységre Prága és Berlin közös UNESCO-pályázatot nyújt be - tájékoztatta az újságírókat Adam Srejber, a cseh regionális hivatal kulturális osztályának vezetője. | Ferenczinek csapattársa miatt tört el az arccsontja Nagy valószínűséggel az őszi idény hátralévő részében már nem játszhat Ferenczi István, a Vasas csatára ugyanis egy edzésen olyan szerencsétlenül ütközött Lázok Jánossal, hogy három helyen eltört az arccsontja. |
"Szalaival nem jelentünk konkurenciát egymásnak" - interjú Rudolf Gergellyel Nem sokat ünnepelték Rudolf Gergely első olasz bajnoki gólját a Genoánál, a válogatott csatára ennek ellenére úgy érzi, tökéletesen beilleszkedett új csapatába, ahol elsősorban a védekezésben és taktikában van még tanulnivalója. Szerinte a hollandok elleni meccsen derül majd ki, van-e esély arra, hogy a magyar csapat kijusson az Európa-bajnokságra. | Tarlós helyettese szerint felbontják a metrókocsik szerződését György István főpolgármester-helyettes szerint nincs más út, fel kell bontani az Alstommal a metrókocsik gyártására kötött szerződét, miután azok nem kapták meg a hatósági engedélyt. Az új pályázat azzal a veszéllyel járhat, hogy nem lehet majd uniós támogatásból fizetni a 4-es metró szerelvényeit. György szerint más gond is, van: az Európai Bizottság újabb milliárdokat vonhat el a metrótól. | Múlt hét óta elérhetetlenek Gene Simmons honlapjai Még a múlt héten túlterheléses támadással tette elérhetetlenné a Kiss basszusgitárosának két honlapját is a hírhedt Anonymous csoport, miután a zenész a zeneletöltők elleni szigorúbb fellépésre buzdított. A honlapok még mindig nem működnek. |
Megvan az új mexikói futballkapitány Jose Manuel De La Torre lett a mexikói labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. | Jolie tagadja, hogy filmje nemi erőszakkal kezdődne A szerb férfi és a bosnyák nő szerelme normálisan kezdődik, a háború kirobbanásával azonban az idill szertefoszlik - nyilatkozta Jolie. | Miért nem tűnt fel senkinek az állatos szex? Az apa, az anya és a nagypapa is közösült a családban élő kisfiúkkal, megöltek előttük egy kutyát, fajtalankodásra kényszerítették őket az állatokkal. Évekig nem derült ki a bántalmazás. |
Fák fékezik meg a szelet északon Az elmúlt harminc évben érezhetően csökkent a szél erőssége. | Friday Night Lights karakterfotók és egy videó Október 27-én indul a Friday Night Lights záróévada, elbúcsúzik lassan a tévében jelenleg látható egyik legjobb dráma, és hagy maga után nagy űrt majd. | A szerelem a legjobb fájdalomcsillapító Ha valaki szerelmére gondol, aktiválódik az agy jutalomközpontja, a fájdalom pedig megszűnik. |
Minden ötödik amerikai videotelefonál Az sms-hez képest extra erőfeszítést igényel a módszer, mégis nagyon terjed. | Megkerült az X5-ös | Lelkes franciázásoknál is finomabb orgazmustojással Olvasói tesztelőnk szerint aki a Tegna Eggs Orgazmustojással kezdi a szexuális önfelfedezést, biztos, hogy magasra teszi a kéjérzet alsó érintőjét. |
A kommentelőknek vagy a márkakereskedőnek higgyek? | De La Torre az új mexikói futballkapitány A szakember eddig a Toluca együttesét irányította, amellyel három bajnoki címet nyert | Jót tett a bérünknek az szja-változás A reálkeresetek idén 3,1 százalékkal nőttek, főleg a jövedelemadó csökkenése miatt. |
Hamarosan jön a Lights Out az F/X-re Gátlástalan plasztikai sebészek, alkoholista tűzoltók és fegyvercsempész motoros zsiványok után kiégett sportolók közé visz el minket az F/X a januárban érkező Lights Out segítségével. | Keith Richards aláírt a Karib-tenger 4-hez A 3D-kamerákkal forgó On Stranger Tidesban újra a Rolling Stones gitárosa lesz Johnny Depp apja. | Saját bokszcsapatot vett a Dolce & Gabbana Az olasz tervezőpáros beruházott az ökölvívó-bizniszbe, azaz vett magának néhány macsó sportolót modellnek. |
Ki akartam ütni, de mindig állva maradt Vitalij Klicsko 300-szor ütötte meg Briggst, az amerikainak eltört az arccsontja, beszakadt a dobhártyája, bal bicepsze leszakadt, műteni kell. | Magyar ejtőernyős győzelmek Olaszországban A magyar csapat egyéniben és csapatban is nyert a Római Légiparádé ejtőernyős célbaugró-viadalain. | Jövő héten hivatalosan is veszélyes hulladék lesz a vörösiszap A jövő hét elején születhet meg az a jogszabály, amely szerint veszélyes hulladék lesz a vörösiszap - mondta az MR1-Kossuth reggeli adásában a környezetvédelmi államtitkár. |
Tavasszal kezdődhet a romagyilkosságok tárgyalása Márciusban kezdi tárgyalni a romagyilkosságok ügyét a Pest Megyei Bíróság - értesült a Magyar Hírlap | NNI: újabb gyanúsítottat hallgattak ki az iszapömlés kapcsán Jogi kényszer nélkül is vállalná a felelősséget, vagyis a vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedettek valamilyen mértékű kártalanítását a MAL Zrt. | Kerítést bont a szántódi önkormányzat Szántód 200 méter hosszú balatoni partszakaszát tíz éve zárja el egy ott épült lakóparkot övező kerítés, ezért az önkormányzat bontásra készül - írta keddi számában a Somogyi Hírlap. |
Venezuela olajat ígért Minszknek Hugo Chávez évi 10 millió tonna kőolajat ígért Fehéroroszországnak. | Jó hír: magasabb lett az átlagfizetés 8,5 százalékkal emelkedtek a nettó átlagkeresetek a legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményekben dolgozóknál az idei első 8 hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest. | Pár deci tej már megelőzi a csontritkulást Naponta két pohár tejjel már hatékonyan lehetne védekezni a csontritkulás ellen. |
Nem tudják áthárítani a válságadót a fogyasztókra? Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta keddi sajtótájékoztatóján Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese. | Halálos tömegkarambol Kapuváron Teljes szélességében lezárták a 85-ös főutat Kapuvár belterületén egy halálos baleset miatt | A reálkeresetek növekedéséről számolt be a statisztikai hivatal A reálkeresetek |
Egyre több az import tejtermék Az import erősödése, illetve a saját márkás termékek térhódítása a két meghatározó tényező a tejtermékek hazai kiskereskedelmében | Döntéseket várnak az élővilág megmentéséről A természet értékének felbecslése a héten kezdődött biodiverzitás csúcstalálkozó egyik fő feladata | Orvosok ellen nyomoznak A betegek jogosulatlanul megszerzett adatai alapján, orvosi kötszerekre több százmillió forintos támogatást vettek fel olyan orvosok, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) |
Néhol kisüthet a nap Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északnyugaton, helyenként felszakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte elszórtan alakulhat ki csapadék az országban, a déli óráktól azonban keleten több helyen várható eső, zápor. | DVSC-PSV: dán bíró dirigál Dán játékvezető, Nicolai Vollquartz vezeti a Debrecen csütörtöki, holland PSV elleni Európa Liga-találkozóját. | Halálos tömegbaleset Kapuvárnál Teljes szélességében lezárták a 85-ös főutat Kapuvár belterületén egy halálos baleset miatt - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. |
Nőtt a reálkereset A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,2 százalékos növekedése mellett - az idén az első nyolc hónapban, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 1,1 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint az előző év első 8 hónapjában. | Erdei Zsolt Amerikában bokszol A korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnokunk november 20-án Atlantic Cityben lép a kötelek közé. Az ellenfele a kenyai Samson Onyang lesz. | Strandért harcol Szántód polgármestere Kerítésbontásra készül a szántódi önkormányzat: a település mintegy 200 méter hosszú balatoni partszakaszát tíz esztendeje zárja el egy ott épült lakóparkot övező kerítés - írta a Somogyi Hírlap. |
Négy gól, három piros a spanyol bajnokin A Villarreal a második helyre jött fel a Primera División tabelláján, címvédő a Barcelonát és a Valenciát is maga mögé utasította, miután a 7. forduló hétfő esti zárómérkőzésén egy pontot szerzett az újonc Herculés otthonában. Videó. | Leállíthatja a beruházásokat a különadó Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese. | Kép készült a jövőben belénk zuhanó galaxis szívéről Napunknál 40-szer nehezebb égitestek is előfordulnak abban a csillaghalmazban, amely a Kis Magellán-felhő nevű galaxisban található. A Tejútrendszer körül keringő, a jövőben várhatóan velünk összeütköző csillagvárosról a Hubble-űrtávcső készített látványos felvételt. |
Megnyújtják a frissített Passatot Kínában is gyártják a frissített Volkswagen Passatot, nyújtott tengelytávú változat sem hiányozhat a kínálatból. | Múzeum állít emléket a nürnbergi pereknek Új múzeum állít emléket a németországi Nürnbergben a II. világháború után a háborús bűnösök ügyében zajlott pereknek; a létesítmény november 21-én nyílik meg. | Gázszivárgást okozott egy háznak csapódó autó Háznak csapódott egy autó Gyálon. A baleset miatt megsérült a gárcsonk, szivárog a gát. |
KSH: 8,5 százalékkal nőttek a nettó bérek az első nyolc hónapban Az év első nyolc hónapjában a nettó bérek 8,5, a reálkeresetek pedig 3,1 százalékkal növekedtek. | Új alapdízel a Volkswagen Touaregben 204 lóerős dízelmotorral bővíti a Touareg kínálatát a Volkswagen. | Rooney a Manchester Cityvel kacérkodik A Guardian című lap szerint Wayne Rooney egyre inkább hajlik rá, hogy a Manchester Unitedből a városi rivális Citybe igazoljon. |
Ősi sírkamrát találtak a gízai piramisok mellett Egy 4500 éve élt főpap sírját tárták fel a gízai piramisok közelében - jelentette be Záhi Havvász, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője. | Képviselők vonták kérdőre a Facebookot Dagad a közösségi oldal legújabb adatvédelmi botránya: miután kiderült, hogy a Facebook-alkalmazások több tízmillió felhasználó adatait szivárogtathatták ki, az USA képviselőházának két tagja is kérdéseket intézett a szájt üzemeltetőihez. | A rossz munka rosszabb, mint a munkanélküliség Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatásai szerint mentális egészségügyi szempontból a munkanélküliségnél sokkal rosszabb az, ha az embernek rosszak a munkahelyi körülményei. |
Nem a Tv2 kezdte a celebek szívatását A Tv2 Ezek megőrültek! címmel indított új show-t október 18-án, amelyben celebek hajtanak végre különféle ügyességi feladatokat: van, hogy sárban kell csúszkálniuk, máskor áramütés éri őket, ha nem jól teljesítenek. A sztárok megalázása nem új ötlet, több ilyen célú műsort láthattunk már a képernyőn. | Hitler oldalán védték hazájukat a finnországi zsidók A második világháború idején a finn zsidók hősiesen helytálltak a Vörös Hadsereg ellen vívott harcokban, hetven év elteltével azonban a veteránoknak még mindig magyarázkodniuk kell a náci Németországgal való szövetségük miatt. | Újraélesztő gépet loptak egy jászberényi iskolából Többszázezres kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik egy defibrillátort loptak egy jászberényi általános iskolából. |
Adócsalás miatt nyomoznak Zalatnay Sarolta ellen Miután pár hete vitték el a végrehajtók a tárnoki otthonából a bútorait, most újabb hivatalos üggyel kell foglalkoznia az énekesnőnek. | Nem tudták kimenteni a kínai bányászokat Hiába dolgoztak százak, nem tudták kimenteni a beomlott bányában rekedt 37 bányászt. | Borravalóakadémia: a felszolgálási díj nem azonos a borravalóval? Én olyan "bele a vaktengerbe" típusú rák vagyok, nem gondolkozom sokat, a számlára nyomtatott 10-12 százalékos felszolgálási díjat is világ életemben elfogadtam a borravaló kimosakodott szinonimájának. |
Erdei novemberben Amerikában bokszol A veretlen félnehézsúlyú amerikai promóterrel szerződött, három meccset kap, első ellenfele a kenyai Samson Onyango lesz november 20-án. | Világrekordra gyúr a magyar Star Wars-fan Simon Zoltán 384 ezer legókockából rakná ki a 2 trilógia szereplőit bemutató gigaposztert Londonban. | Veszélybe sodorja az allergiásokat a Cora Hanyagul lefordított címkével forgalmaz kekszet a Cora: a spanyol termék hozzávalói közül a magyar fordításban kihagyták a disznózsírt és a tojást, ami allergiásoknak veszélyes, vegetáriánusoknak szimpla kicseszés. |
Már forgatják a Sherlock Holmes 2-t Robert Downey Jr. és Jude Law a folytatásban lovaskocsival utaznak egy London melletti helyre. | Visszahelyezték az Iparművészeti Múzeum élére Takács Istvánt Hiller István kétszer mentette fel a művészettörténészt, aki három évig pereskedett. Réthelyi döntése után viszont csak fél évig maradhat a múzeum élén. | Ma magyarázza meg a bizonyítványt Matolcsy Az uniós pénzügyminisztereknek kell beszámolnia arról, hogy állunk a hiánycsökkentéssel. |
Felfelé megy a tőzsde | Új high-tech csodák az idei Innovációs TechShow-n | A 10 leggyilkosabb Jackass poén Az idióták mindent kipróbáltak az önvédelmi fegyverektől a szájhorgon át az aligátorokig. |
Keresztes Ildikót teljesen átváltoztatták az élő adásokra Az X-Faktor mentora hetekig borzasztó sminket és frizurát kapott, az élő adásokra lecserélték. Önnek bejön? | Ki fizesse a távhőtartozást? Mercsi a kommentelőktől kér tanácsot. | Egyre erőszakosabbak a valóságshow-k Követendő példának állítják be a családon belüli erőszakot, véli a Fox News. |
A Torpedo meglepte Bikovékat Hétfőn hat mérkőzést rendeztek a KHL-ben. | Újra jégkorongmagazin a Sport 1-en 18.15-kor jelentkezik a sportadó jégkorongmagazinjának második adása. | Magyar Rádió: Fellegi embere vezeti majd? Lapinformáció szerint a Magyar Rádió élére Heltai Péter kerülhet , míg a Magyar Televíziót Medveczky Balázs vezetheti majd - írja a stop.hu. |
Nyugdíj+kiakadás: Brüsszelig szaladnak a biztosítók Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a nagy európai biztosítótársaságok a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat szerintük fenyegető új terve miatt - írja a Népszabadság keddi számában. | Haitire költözött a világsztár, hogy segítsen újjáépíteni A világhírű színész Haitin dolgozik, ahol segít újjáépíteni a katasztrófa sújtotta szigetet. Bill Clinton félmillió dollárral segíti munkáját. | Szijjártó: a különadó lekapcsolja Magyarországot a lélegeztetőgépről Szijjártó Péter szerint a kormány második akcióterve ahhoz segít hozzá, hogy ne nemzetközi pénzintézetek segítségével működjön Magyarország, hanem a piacról éljen. |
A kínai bányászok nem voltak olyan szerencsések, mint a chileiek - 37 halott A föld alatt rekedt mind a 37 bányász holttestét megtalálták a közép-kínai Honan (Henan) tartomány Jücsou (Yuzhou) településének szénbányájában, ahol a szombati sújtólégrobbanás idején 276-an dolgoztak - közölte kedden az állami munkavédelmi főhatóság. | Egy ember meghalt egy kapuvári tömegkarambolban Egy ember meghalt, amikor öt jármű rohant egymásba a 85-ös úton, Kapuvárnál - közölte a HavariaPress. | Nekiment a házfalnak - szivárog a gáz Gyálon Kedd reggel egy családi ház falának ütközött egy gépkocsi; robbanásveszély nincs, az autóban ülők egyike könnyebben megsérült. |
"Nagy és szeret játszatni" - kirúgták az óriás ovist Óriás ovisa van Kínának: a 3 éves fiú 60 kilós és már több óvodából eltanácsolták, mert veszélyezteti a többiek testi épségét. | Kalifornia: kocsiban hagyta gyermekét a tintás apa Épségben került elő az a hároméves kisfiú, akinek apját 24 órával korábban letartóztatták - jelentette a kaliforniai Pasadena rendőrségének szóvivője. Az apja annyira részeg volt, hogy elfelejtette megemlíteni a gyerekét. | Rémület a metrón: A vezető nem tudta, hogy életveszélyben az utasok A közlekedési vállalat szerint megfelelő ciklusrend szerint végzik a karbantartást, így egyedi hiba történhetett. |
Vitatkoznak az integrációról, csak picit másképpen A Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámol arról, hogy a török közvélemény máig nehezen emészti meg, hogy Mesut Özil a német válogatottban focizik. A Welt ismerteti az uniós stabilitási paktum kapcsán kötött német-francia megállapodást. | Megtámadták a csecsen parlamentet, többen meghaltak Állítólag két ember életét vesztette egy lövöldözésben kedden az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld parlamentjében | Háznak hajtott az autó, szivárog a gáz Gyálon Szivárog a gáz egy gyáli családi ház környékén, miután kedd reggel az épület falának ütközött egy gépkocsi; robbanásveszély nincs, az autóban ülők egyike könnyebben megsérült |
Nagy N. Péter: Placebokísérlet | Ugró Miklós: Demokratikus emlékmű | Megyeri Dávid: Nem lettünk Júdás-nép |
Pilhál György: Bértollnok-e Debreczeni? | Kristóf Attila: Ki nagyszerűbb... | Körmendy Zsuzsanna: Gazdaság és etika |
Számítanak az önkormányzatokra a bankok A választások miatt az idén alig történt mozgás az önkormányzati banki piacon, ám az új testületek felállását követően, 2011 első hónapjaira kissé élénkülhet az ügyfelekért folytatott verseny, és nőhet a kiírt pályázatok száma | A telefonok sem működnek Új-Zélandon Megszűnt az áram- és a telefonszolgáltatás az új-zélandi Christchurch városában kedden egy jelentős földrengés hatására. | Szijjártó: leválunk a lélegeztetőgépről A miniszterelnök szóvivője szerint a kormány kettes számú akcióterve ahhoz segít hozzá, hogy végre ne nemzetközi pénzintézetek lélegeztető gépéről működjön Magyarország - mondta Szijjártó Péter az MTV MA reggel című műsorában. |
Navracsics: káosz a közigazgatásban A vörösiszap-katasztrófa rámutatott arra, hogy a közigazgatás középszintjén rendet kell teremteni - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTV Ma reggel című műsorában. | Keddi eredmények: senki sem veretlen Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL) utolsóként veretlen Dallas Stars és a Toronto Maple Leafs is kikapott a legutóbbi játéknapon. | Páncélkocsikat kapnak az afganisztáni magyar katonák Minden eddiginél nagyobb erősítést kap az afganisztáni magyar misszió a térségben kialakult háborús helyzet és az egyre intenzívebb NATO-hadműveletek miatt - tudta meg a Magyar Nemzet. |
A világkiállításra viszik a chilei mentőkabint A sanghaji világkiállításra szállítják az egyik mentőkabint, amelyet a chilei bányászok kimentésére készítettek - jelentette kedden egy kínai napilap. | Minden bányász meghalt Közép-Kínában A föld alatt rekedt mind a 37 bányász holttestét megtalálták a közép-kínai Honan (Henan) tartomány Jücsou (Yuzhou) településének szénbányájában, ahol a szombati sújtólégrobbanás idején 276-an dolgoztak. | Eltiltás potencianövelő miatt Huszonegy hónapra tiltották el a potencianövelő miatt lebukott olimpiai és világbajnok amerikai atlétát. |
Illés: veszélyes hulladék lesz a vörösiszap A vörösiszapot veszélyes hulladéknak kell minősíteni Magyarországon, az erről szóló törvényjavaslat előkészületei már folynak - mondta az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a környezetvédelmi államtitkár. | Kósa: az önkormányzatoknak kell kigazdálkodni a tanári béreket A Fidesz egyelőre nem tárgyalt az esztergomi ügyről, de hamarosan leülnek Meggyes Tamásékkal, és beszélnek velük - mondta Kósa Lajos, a párt ügyvezető alelnöke az MTV Ma reggel című műsorában. Beszélt az oktatás államosításáról, illetve az önkormányzatokról is. | Házfalnak ütközött egy autó Gyálon Szivárog a gáz egy gyáli családi ház környékén, miután kedd reggel az épület falának ütközött egy gépkocsi. Robbanásveszély nincs, az autóban ülők egyike könnyebben megsérült. |
Erdei visszatér a ringbe Amerikában Erdei Zsolt, a WBO korábbi félnehéz- és a WBC cirkálósúlyú világbajnoka három mérkőzésre szóló szerződést írt alá az egyik legismertebb amerikai promóterrel. | Lövöldözés tört ki a csecsenföldi parlamentben Lövöldözés tört ki a csecsenföldi parlament épületénél, legalább két ember meghalt. Hírügynökségi jelentések szerint túszejtés és öngyilkos merénylet is történt. | Népszabadság: Brüsszeltől várnak segítséget a nyugdíjbiztosítók Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a nagy európai biztosítótársaságok a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat szerintük fenyegető új terve miatt - írja a Népszabadság. |
Senki nem tudja, kinek kellett volna kiszúrni a vészjósló jeleket Nem lehet megállapítani, hogy ki felelős azért, hogy a Mal Zrt. által üzemeltetett kolontári vörösiszaptározó gátja két hete hétfőre vészesen meggyengült és átszakadt. A környezetvédelmi államtitkár, a szerinte illetékes jegyzők és a tározó építését lehetővé tevő hatósági engedély szerint más lehet felelős a kilenc ember halálával járó katasztrófát megelőző ellenőrzések esetleges elmaradásáért. | Magyar kutatók sikeres kísérlete Svájcban Sikeres kísérleteket hajtott végre a svájci Villigenben a miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány csoportja a Paul Scherrer Intézet stadionnyi méretű óriásmikroszkópjában: a Babcsán Norbert vezette kutatócsoport másodpercenként tízezer képet rögzített fémhab buborékoltatása közben. | Kamerun kapitánya eltűnt a kínos iksz után A Kameruni Labdarúgó Szövetség (Fecafut) magyarázatot kért Javier Clementétől, hogy miért hagyta el váratlanul az országot. A spanyol tréner a Kongói Demokratikus Köztársaság csapatával vívott, 1-1-re végződött mérkőzés után tűnt el, minden bizonnyal hazautazott. |
Nincs már veretlen csapat az NHL-ben A játéknap előtt még hibátlan Toronto Maple Leafs, valamint a Dallas Stars is kikapott, így nincs már veretlen csapat az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). | Az októberi forradalom krónikása Kilencven éve, 1920. október 19-én halt meg John Reed amerikai újságíró, kommunista aktivista, a Tíz nap, amely megrengette a világot című könyv szerzője. | Fókák fedezték fel az Antarktisz jégolvasztó áramlásait Az antarktiszi fókákat vonták be a tudományos kutatómunkába a Santa Cruz-i Kalifornia Egyetem tengerbiológusai, akik így sokkal olcsóbban jutnak új információkhoz, mintha a tengerfenék alakjáról hajóval gyűjtenének adatokat. Az állatokat mélységmérő érzékelőkkel látták el, amelyek a méréseket követően egy műholdra továbbították az adatokat. |
Az agy inkább reagál a barátokra, mint az idegenekre Egy új tanulmány kimutatta, hogy az emberek agya jobban reagál a barátokra, mint az idegenekre, még akkor is, ha az illető idegennel sokkal több közös vonásuk van. A kutatók azt az agyi területet vizsgálták, melyről tudják, hogy részt vesz a társas információk feldolgozásában. Az eredmények szerint a társas szövetségek fontosabbak a közös érdekeknél. | Álmok köntöse: a magyar írók Bécs-élménye A magyar írók és Bécs kapcsolatáról szól a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) hétfőn megnyílt új tárlata, amelyet jövőre - Magyarország európai uniós elnökségének idején - az osztrák fővárosban is láthat a közönség. | Kétszáz éves a berlini Humboldt Egyetem Kerek évfordulót ünnepelt a napokban a német főváros legpatinásabb egyeteme, a Humboldt: éppen 200 évvel ezelőtt, 1810 októberében alapította Wilhelm von Humboldt. |
EU-s beavatkozást sürgetnek a nagy biztostók A 12 legnagyobb európai biztosítótársaság veszélyben érzi a magyar magánnyugdíjpénztári tagok 2700 milliárd forintos megtakarítását. | Pontokat vesztett a Villarreal A spanyol futballbajnokság hetedik fordulójána zárómeccsén az újonc Hérculessel nem bírt a Villarreal | Nem esett gól Blackburnben A Premier League hétfői est meccsén a Sunderland már a hatodik döntetlenjét játszotta a szezonban. |
Iain M. Banks: Ellentétek - részlet Iain M. | Az Olympiakosz nyerte a kosár Euroliga idénynyitóját A férfi kosárlabda Euroliga 2010 | A Megasztár a sikerbe menekült Az X-Faktornak és a Megasztárnak is bejött a Tv2 húzása: az RTL Klub tehetségkutatója szombaton 552 százalékos közönségarányt ért el, míg a Tv2 műsora 43,8 százalékot hozott a kereskedelmi célcsoportban. |
Gyerekek sérültek meg az M5-ösön Három gyerek és az apjuk sérült meg, amikor autójukkal belementek egy teherautóba. | Világkiállításon látható a chilei mentőkabin A sanghaji expóra szállítják a bányászok kimentésére készített három mentőkabin egyikét. | A BL-címvédőhöz látogat a Tottenham Szerdán az Inter otthon fogadja az angol Tottenhamet a Bajnokok Ligája-csoportkör 3. fordulójában. |
Ennyiért biztos nem venne társasjátékot A világ legdrágább monopolyjában gyönyörködhetnek két évig a Wall Streeten: aranytáblájú, drágaköves társasjátékban. | Földrengés nyomán megszűnt az áram Új-Zélandon Kedden egy erős földrengés nyomán megszűnt az áram- és a telefonszolgáltatás az új-zélandi Christchurch városában . | Egyre több helyen szeretnének magyarnyelv-oktatást Ausztriában Az iskolarendszerű magyaroktatás kiterjesztésére lenne szükség Ausztriában, a megváltozott népesedési viszonyokkal összhangban - mondta Fritz Oberhofer, a Bécsi Magyar Iskolaegyesület igazgatóhelyettese az MTI-nek hétfőn Bécsben adott nyilatkozatában. |
Ma kiderül, mire jutott Balsai a 2006. őszi zavargásokkal kapcsolatban Kedden hozza nyilvánosságra részjelentését a 2006. őszi események kivizsgálására felkért miniszteri biztos. | Katona Tamás: az adórendszerben rossz irányt vettek Katona Tamás, egykori pénzügyi államtitkár úgy véli: a kormánynak nincs gazdaságpolitikája, s elvesz az alacsonyabb keresetűektől. | Legagyásodott az ombudsman - már papírra sincs pénz Súlyos pénzügyi gondjai vannak az oktatási jogok biztosának: a hivatalában már a nyomtatási költségeket is alig tudják fizetni, sajtótájékoztatóra és vidéki utakra sincs pénz. |
Lövöldözés a csecsen parlamentben Csecsenföld parlamentjében kedden több embert lelőttek - jelentette az Interfax hírügynökség. | Kedden kicsit gyengült a forint Kissé gyengült a forint a hétfő esti 275,25/euróhoz képest, kedden reggel 275,60/euró volt vételi oldalon. A svájci frankkal szemben 205,74/franknál tartott, ez 0,02 százalékkal gyengébb a hétfő estinél. | Őszöd 2010: Orbán lemondással fenyegette meg a Fidesz-vezérkart Bár az önkormányzati választásokon elsöprő győzelmet arató Fidesz népszerűsége kikezdhetetlennek tűnik, a tervek kiszivárgásától tartó miniszterelnök-pártelnök még mindig csak közvetlen környezetében bízik. Orbán Viktor csakis szűk stábját és a Fidesz elnökségét avatta be a terveibe, és nehéz küzdelmek árán |
Adócsalás miatt nyomoznak Zalatnay Cini ellen Újra nyomoznak Zalatnay Cini ellen - a hitelezők most az APEH harcterén indítottak ellene támadást. | Az alapellátás miatt aggódik Mikola Mikola István szerint a legnagyobb probléma az alapellátásban van. A szakember a teljesítmény volumen korlátot is eltörölné - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió, 180 perc című műsorában. | A Hungarofest rendezheti az állami ünnepségeket A Magyar Közlönyben közzétett közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet szerint a nemzeti és kiemelt ünnepeket, valamint az állam által finanszírozott egyéb események szervezését a jövőben a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. látja el. |
Győri: "az EU hasznára kell lennünk" Tisztességes, de takarékos lesz a magyar EU-elnökség - ígéri a Külügyminisztérium EU-elnökségért felelős államtitkára. | Laza mozdulattal dobta ki a mosógépet az ablakon Lusta volt lecipelni, ezért kidobta leselejtezett mosógépét nyolcadik emeleti lakásából egy férfi Németországban, ami miatt utána le kellett zárni az utcát. | Plusz 900 másodperc A Naplegenda legendává lett. Száz vastapsos előadás - érett már a folytatás. |
Bumm: robban a nyugdíjbomba Igaza van a kritikusoknak, mert az ellátási rendszer hamarosan az arcunkba robban. Csak nem most, hanem három év múlva. | Gyerekek sérültek meg a balesetben Egy 47 éves férfi, valamint 8, 10 és 13 éves gyermeke sérült meg abban a balesetben, amelynek során az M5-ös autópályán egy személygépkocsi felborult, miután összeütközött egy pótkocsis teherautóval kedden hajnalban | Meghibásodott a biztosítóberendezés, késnek a vonatok Meghibásodott a vasúti biztosítóberendezés a Budapest |
276 forint körül mozoghat az euró Kedd reggel a forint 275,60/euró volt vételi oldalon, kissé gyengébb a hétfői késői 275,25/eurónál. A svájci frankkal szemben 205,74/franknál tartott, ez 0,02 százalékkal gyengébb a hétfő estinél. | Megszavazták a válságadót Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés hétfőn. Ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz. | Európa legjobbjai közt egy magyar egyetem A webes népszerűség alapján az európai egyetemek rangsorában a nyolcadik helyen végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem. |
A banki különadó az Alkotmánybíróság elé került Nemrégiben érkezett be az Alkotmánybírósághoz (Ab) egy beadvány a szeptember 27-én hatályba lépett pénzintézeti különadóval kapcsolatban - írja a Napi Gazdaság. | Borongós lesz az idő Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északnyugaton, helyenként felszakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte elszórtan alakulhat ki csapadék az országban, a déli óráktól azonban keleten több helyen várható eső, zápor. | Alakul az új alkotmány Több érv szól a hagyományos bizalmatlansági indítvány visszaállítása mellett az alkotmányba, amikor is a kabinet leváltható anélkül, hogy nyomban új kormányfőt választana a parlament - mondta Salamon László, az alkotmányelőkészítő parlamenti bizottság elnöke Magyar Nemzetnek. |
Rooney-elődök: Ferguson kemény dió Aki a Manchesternél tengelyt akaszt a főnökkel, az könnyen a | Tanácstalanok a pedagógusok Az egyre növekvő agresszió veti fel a legsúlyosabb kérdéseket az iskola világában - mutatott rá az oktatási jogok biztosa az elmúlt évről szóló, most nyilvánosságra hozott jelentésében. Az érintettek közül a pedagógusok érzik magukat a legtanácstalanabbnak. | Három gyerek megsérült az M5-ösön Egy 47 éves férfi, valamint 8, 10 és 13 éves gyermeke sérült meg abban a balesetben, amelynek során az M5-ös autópályán egy személygépkocsi felborult, miután összeütközött egy pótkocsis teherautóval kedden hajnalban. |
Mészárlás a csecsen parlamentben Lövöldözés volt kedden az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld parlamentjében. Az áldozatok számáról még nem érkezett hír. | Tévedésből szavazott nemmel a válságadóra egy fideszes képviselő Varga István volt az egyetlen fideszes képviselő, aki a válságadó bevezetése ellen szavazott hétfőn. Állítása szerint nem volt szándékos, csak rossz gombot nyomott meg. | Miért jobb az account manager, mint a kiemelt értékesítő? Hirdetések tömkelege keres key account managert, sales branch managert, telesales operátort vagy category managert. Kik is ők valójában? |
Szükségtelen táplálékkiegészítők - Lerántjuk a leplet a vitamin tablettákról Ki nem tenne meg bármit az egészségért? Főleg, ha az eljárás gyors és hatékony. A vitaminkapszulák a gyógyszertárak, drogériák, élelmiszerboltok, és gyógyszertárak polcairól csalogatnak minket. Bár több milliárd eurónyi táplálék kiegészítőt forgalmaznak, egészségtani hatásuk sokszor kétségbe vonható, akár káros is lehet. | A forint javíthat a következő napokban Kedd reggel 275,1 forintot kértek a devizapiacon az euróért, ami lényegében megegyezik a hétfő esti árfolyammal. Kereskedők a forint erősödésére számítanak a következő napokban. | Papírra sincs pénze az oktatási ombudsmannak Mindössze 1,3 millió forintos szakmai költségvetést kapott az idei évre az oktatási jogok biztosának hivatala, és hiába segítette ki a korábbi miniszter, már nyomtatásra sem jut pénz. |
Iskolai emléknap lesz a trianoni évforduló Megszavazták a határon túli osztálykirándulások támogatásáról szóló határozati javaslatot. | Mészáros Dóra nem harap orgazmus közben, de 4 milliárdot nyert a lottón A sztriptíztáncos szerint annyi igazságtartalma van annak, hogy leharapta Chris Ballew fülét, mint hogy épp Tahitin sütteti a hasát. | Késnek a vonatok Hegyeshalom és Budapest között Egy biztosítóberendezés hibája miatt a mozdonyvezetők csak fokozott óvatossággal közlekedhetnek. |
Ahol a 16 százalékos szja-kulcs is sok Az szja-t 12 százalékra, a tb-járulékot 3 százalékkal csökkenti a román kormány, ha az IMF hagyja. | Bukja a Vegyépszer a félegyházi milliárdjait? A TE Ganz-Röck tulajdonosai állítják: önerőből nem tudják megmenteni a céget, aminek villanyszámlára és fizetésekre sincs pénze. | Visszafogja a Mol-beruházásokat az extraadó Benzináremelést nem okoz a 15-20 milliárdos sarc, de több különadó nem jöhet, mondja a Mol-elnök. |
Az előtakarékosság aligha segít a lakáspiacon Az irány jó, de túl kicsik a változások ahhoz, hogy lendületet adjanak a lakásépítésnek és -vásárlásnak. | Ha kell, elérhetetlenné tehetjük a Kuruczinfót is Fellépne a túl hangos reklámok ellen, akár a tárhelyszolgáltatót is büntetné, de nem akarja szabályozni a Facebookot. Interjú Szalai Annamáriával, az NMHH és a médiatanács elnökével. | A kameruniak magyarázatot kérnek Clementétől Az afrikai ország spanyol futballkapitánya a Kongó elleni meccs után hazautazott, azóta sem tért vissza. |
A párbajtőröző Flessel az olimpiáig tervez Laura Flessel olimpián, világ- és Európa-bajnokságon összesen 23 érmet nyert. | Novemberben indul az idei amatőr fallabda ob Tavaly több mint 250 versenyző indult, selejtezőket szerte az országban rendeznek majd. | Bálint Antónia 1 millióért vetkőzne céges bulikon Az egykori szépségkirálynő táncol és szórakoztat majd a színpadon 40 percen át. |
Harc a 2700 milliárdos nyugdíjvagyonért Tizenkét európai biztosító Brüsszeltől kér segítséget a magánnyugdíjrendszer ellehetetlenítése ellen. | Egyre több a külföldről érkező tej Az import erősödése, illetve a saját márkás termékek térhódítása a két meghatározó tényező a tejtermékek hazai kiskereskedelmében | Továbbra is sok hitelt vesznek fel az önkormányzatok a működésükhöz A választások miatt az idén alig történt mozgás az önkormányzati banki piacon, ám az új testületek felállását követően, 2011 első hónapjaira kissé élénkülhet az ügyfelekért folytatott verseny, és nőhet a kiírt pályázatok száma |
Megharagudott a "balkáni kokainkirály" Darko Saric megharagudott, amiért azt állították róla, hogy ő áll a szerb huligánok olaszországi botránya mögött. | Szigorodhatnak az építőiparban a teljesítési határidők Szigorítaná a teljesítési határidőket és nemfizetés esetén jelzálog bejegyzési lehetőséget biztosítana az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a magánmegrendeléseknél - írja keddi számában a Napi Gazdaság. | Varga István véletlenül nemmel szavazott a válságadókra A válságadók ellen szavazott hétfőn este az Országgyűlésben Varga István fideszes képviselő, de csak tévedésből. |
Alkotmánybíróságon támadták meg Orbán különadóját Nemrégiben érkezett be az Alkotmánybírósághoz (Ab) egy beadvány a szeptember 27-én hatályba lépett pénzintézeti különadóval kapcsolatban - írja a keddi Napi Gazdaság. | Sikersorozatból vásárolt ruhát a brit rendőrség Négy mázsa használt rendőrruhát vett a londoni rendőrség egy nemrégiben véget ért tévésorozatból. | Biztosíték miatt késnek a vonatok Meghibásodott a vasúti biztosítóberendezés a Budapest - Győr - Hegyeshalom vonalon, Öttevény - Lébény - Mosonszentmiklós - Kimle állomások között, ezért itt lassabban közlekednek a vonatok, ami akár 40-50 perces késést is jelenthet - közölte a MÁV az MTI-vel kedden. |
Alvilági figura fiát zárták be az olasz Big Brother-házba Egy nápolyi bűnöző fia is szerepel az olaszországi Big Brother valóságshow tegnap indult sorozatában. | Gyilkolt a Megi Legalább tíz halottja van a Megi tájfunnak a Fülöp-szigeteken, s a vihar az ország északi részén csaknem 120 ezer hektár rizsültetvényt pusztított el - közölték kedden a helyi hatóságok. | Haldoklik egy csillag – a Hubble lefotózta + Kép Egy csillag utolsó |
Nyeregben a depressziósok Európában is egyedülálló módszerrel kezelik a depressziós és egyéb pszichiátriai betegeket egy csemői tanyán. A Pacidoki és a ceglédi kórház közös lovasterápiája egyfajta kísérletnek indult, mára bizonyítottan lecsökkenti a betegek gyógyulási idejét és gyógyszerszükségletét. Az ingyenes terápia bemutatóján jártunk. | Vészhelyzet az oktatásban Egy, egyetlen megoldás van csak, az iskola, az iskolarendszer állandó, abszolút prioritásként kezelt fejlesztése. A langyos, arcpirítóan korrupt rendszer révén leszoktatni a fiatalabb nemzedéket arról, hogy például az ír, szlovén, portugál, német, angol vagy észt kutatóval meg kell küzdeni az uniós támogatásért, jövőgyilkosság. Falus András írása. | Az EU-hoz fordultak a biztosítók Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a nagy európai biztosítótársaságok a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat szerintük fenyegető új terve miatt - írja a Népszabadság. |
Vége a dupla minimálbér szabályának A vállalkozók és a munkavállalók után is legalább a minimálbér, és nem a dupla minimálbér vagy a tevékenységre jellemző kereset szerint kell jövőre járulékot fizetni az adótörvény-tervezet szerint. A jövő év eleji osztalékot pedig mégis kötöttség nélkül vehetnék fel a vállalkozók. | Véletlenül szavazott nemmel Varga Tévedésből szavazott a válságadók kivetése ellen a fideszes Varga István hétfőn este az Országgyűlésben. | Egyre kevesebb a hazai tej a boltokban Az import erősödése, illetve a saját márkás termékek térhódítása a két meghatározó tényező a tejtermékek hazai kiskereskedelmében |
Csaló orvosok után nyomoz az NNI A betegek jogosulatlanul megszerzett adatai alapján, orvosi kötszerekre több százmillió forintos támogatást vettek fel olyan orvosok, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda | Hiller: Gyurcsány szándéka tiszta Nem személyi, hanem koncepcionális ellentétek vannak az MSZP-ben Hiller István szerint, aki tisztának tartja Gyurcsány Ferenc szándékát, de a következményeiben már nem biztos | Haiti ismét veszélyben Legalább tucatnyi ember halt meg Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben a hétvégi esőzések következtében keletkezett áradásokban, három ember pedig eltűnt. |
600 milliónál több költhető az állami rendezvényekre A nemzeti, és kiemelt ünnepeket, valamint az állam által finanszírozott egyéb események szervezését a jövőben a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. látja el. A rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. | Tévésorozatból vásárolt egyenruhát a brit rendőrség Négy mázsa használt rendőrruhát vett a londoni rendőrség egy nemrégiben véget ért tévésorozatból. | BL: csúcstalálkozó Madridban - videó A Bajnokok Ligája keddi játéknapján a két legtöbb európai trófeát birtokló klub feszül egymásnak Madridban: a még hibátlan Real az AC Milannak ad majd randevút a G csoport rangadóján. |
Bonbabiztos járműveket kapnak az afganisztánban szolgáló magyarok Egyenként több mint 14 tonnát nyomnak azok MRAP típusú a harcjárművek, amelyekből ötven darabot kap a Magyar Honvédség afgansiztáni missziója. A katonáknak új, péncélozott lakókonténereket is vásárolnak, és lehet, hogy teljesen kivonják a jelenleg még használt Mercedes terepjárókat. | Az óriás Berlingo támadása Nem nyikorog, nem billeg és nem drága. A gyerekek és a kutyák nem akarnak kiszállni belőle. | A Saab is kér az elsőkerekes BMW-ből Vakon bíznak a svédek a németekben: még el sem készült az autó, de már sorban állnak a technikáért. |
Száztonnás marihuánafogás Mexikóban Az utóbbi évek legnagyobb marihuánafogása akadt horogra Tijuánában. | Százmilliós orvosi csalássorozatot lepleztek le A betegek adataival visszaélve több százmillió forintos támogatást vettek fel orvosi kötszerekre. | A végcél 321 km/h Turbó kerül az 1731 köbcentis kéthengeresre: ha ez kell, a végsebességhez, akkor hajrá! |
"Nem barátságos gesztus" volt az orosz gépek gyakorlása Moszkva szerint orosz harci gépek nem sértették meg a lett légteret, a két Szu-24-es bombázó nemzetközi vizek felett hajtott végre gyakorló repülést hétfőn Lettország partjainál. | Csalás és pénzmosás: több volt görög minisztert is elővesznek Az előző, konzervatív görög kormány négy volt miniszterének kell pénzmosás, csalás, illetve csalásban való bűnrészesség miatt egy speciális bíróság elé állniuk a jelenleg kormányzó, baloldali Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) hétfői bejelentése szerint. | Hiller: amit Gyurcsány csinál, az árt az MSZP-nek Nem személyi, hanem koncepcionális ellentétek vannak az MSZP-ben Hiller István szerint, aki elhiszi, tisztának tartja Gyurcsány Ferenc szándékát, de a következményeiben már nem biztos |
Baleset az M5-ösön - gyermekek is sérültek Felborult egy személygépkocsi, miután összeütközött egy pótkocsis teherautóval az M5-ösön kedden hajnalban, az elsődleges információk szerint gyermekek is megsérültek a balesetben - mondta el Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese. | Százmilliókat lopott el egy "orvosi hálózat" A betegek jogosulatlanul megszerzett adatai alapján, orvosi kötszerekre több százmillió forintos támogatást vettek fel olyan orvosok, akik ellen jelenleg is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) | Alkotmány: Közvetlen utód nélkül is leváltható lenne Orbán Salamon László szerint több érv szól a hagyományos bizalmatlansági indítvány visszaállítása mellett az alkotmányba, amikor is a kabinet leváltható anélkül, hogy nyomban új kormányfőt választana a parlament - az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság kereszténydemokrata elnökével a keddi Magyar Nemzetben jelent meg interjú. |
Tízezernyi csomag kábítószert füleltek le a mexikói hatóságok Több mint száz tonna marihuánát foglaltak le a mexikói biztonsági erők Tijuanában, s a kábítószerfogás kapcsán tizenegy embert tartóztattak le - jelentette be hétfőn a mexikói hadsereg. | Gyengít és árt: Gyurcsány már Hillernek sem tetszik Koncepcionális és nem személyi ellentétek vannak az MSZP-ben Hiller István szerint. Gyurcsány Ferenc szándékát tisztának tartja | Már papírra sincs pénze az oktatási ombudsmannak Súlyos pénzügyi gondokkal küzd az oktatási jogok biztosa, miután az előző kormányzat a tíz évvel ezelőtti összeg nyolc százalékára csökkentette szakmai költségvetését. Aáry-Tamás Lajosnak már a nyomtatási költségek finanszírozása is problémát okoz, sajtótájékoztatóra és vidéki utakra sincs pénze. |
Már hét embert megölt a szupervihar A Megi névre keresztelt szupertájfun lecsapott a Fülöp-szigetekre. A helyi hatóságok jelentése szerint eddig legalább hét ember halálát okozta a vihar. | 5 dolog, ami miatt rettegnek a nők az öregedéstől A nők jobban félnek az öregedéstől, mint a férfiak - derült ki nemrég a Bupa Health Pulse 12 országra kiterjedő kutatásából. A szakértők egyetértenek abban, hogy a nők legjobban az öregedés látható jeleitől félnek, nőiességük elvesztésétől. | A traumától az eufóriáig - A chilei bányászok új élete Miután a 33 mélyben rekedt chilei bányász a mentőkapszulában egyenként a felszínre ért, véget ért a több mint két hónapig tartó elszigeteltség és sötétség. Ezzel azonban még nem tértek vissza teljesen ahhoz az élethez, amit korábban éltek. |
12 éves korukat sem érhetik meg a testvérek Még a tinédzser kort sem élhetik meg azok a testvérek, akik egy genetikai rendellenességben, a Batten kórban szenvednek. Ez a betegség rendkívül ritka, csak minden 300 ezredik születésből egynél fordul elő, ezért is egyedi a kontinensen, hogy egy testvérpár mind a két tagjánál előforduljon. | Jönnek a fagyos reggelek! A héten egyre hűvösebb lesz, 5 és 10 fok közötti nappali hőmérsékletekkel, a hétvégén a nap is kisüthet, de reggeli fagyokra számíthatunk. | Forrnak az indulatok: A Tv2 két sztárja egy lány miatt verekedett össze Soha nem tett még ilyet az egyik fiatal tehetség. |
Már a kiskamaszok is durván szexelnek A pornófilmek hatására a kamaszok szélsőségesebb dolgokat vállalnak a szexben, mint a szüleik. Az internet miatt hiábavaló a tiltás. | Páncélvédelmet kap a magyar misszió Páncélozott járművek kisebb tömegével látják el az afganisztáni magyar missziót novembertől, miközben újabb katonáink is kiutaznak az ázsiai országba a közeljövőben. | 28. helyen állunk az internetországok listáján Magyarország a 28. azon a listán, amit a szélessávú internetes technológiában vezető szerepet betöltő országokról készített az Oxfordi Egyetem Said Business School: az első helyen Dél-Korea áll, majd Hongkong és Japán következik, míg a 29. helyen Csehország, a harmincadikon pedig Lengyelország és Szlovákia holtversenyben áll. |
Peren kívül egyezkedik a károsultakkal a MAL Zrt. Peren kívüli egyeztetés kezdődik a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak és a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-nek a jogászai között szerdán - erősítette meg a MAL tájékoztatását Magyar György ügyvéd, a károsultak jogi képviselője hétfőn. | Elítélték a zsinagógák felrobbantására készülő amerikaiakat Bűnösnek találta a bíróság azt a négy amerikai férfit, akiket azzal vádoltak, hogy zsinagógákat akartak felrobbantani New Yorkban, és katonai repülőgépekre akartak támadni. A vádlottakat az FBI egyik beépített embere buktatta le. | Ismeretlen mentőscég biztosít 23-án Bár a nemzeti ünnepen az Országos Mentőszolgálat is készenléti ügyeletet ad, a szervezők megbíztak egy magáncéget is, aminek a nevét nem árulják el. |
Loeb minden idők legjobb autóversenyzője 7 vb-cím zsinórban, 60 győzelem, a vb összes raliján legalább egy. Lett bajnok kávézva, direkt nem nyert, mikor társa meghalt. Német Ralin csak ő győzött, 8-szor, csupán motoron van hozzá fogható, Agostini. | Az eddigi legmasszívabb galaxishalmazt fedezték fel A galaxishalmaz 800 billió napot foglal magában, amelyek több száz csillagvárosban csoportosulnak, ráadásul a monstrum növekszik. | Kegyetlen módszerrel végzett ki egy nőt a maffia Kocsihoz kötötték, megkínozták, majd testét savban oldották fel. Keresik az elkövetőket. |
Medvegyev kitüntette az Amerikából hazaérkezett hírszerzőket Amerikai kémekre cserélték el őket a nyáron. | Idős pedofil áldozatait keresik A rendőrség keresik a képen látható, 66 éves férfi sértettjeit. | Buszbaleset Mexikóban, húsz halott Kigyulladt egy távolsági autóbusz Mexikóban, a Querétaro és San Luis Potosí közötti útszakaszon, miután összeütközött egy kamionnal. A balesetben legalább 19 ember vesztette életét. |
Gazdaság és etika Ne azt a lovat üsd, amelyik húz, tartja egy magyar közmondás. Az elmúlt nyolc év ennek a mély igazságnak a tagadása jegyében telt el. Az Orbán-kormány több mint kétharmados felhatalmazással ezzel a gyakorlattal kíván gyökeresen szakítani. | Nyugdíjkasszák bajai Bár a Stabilitás Pénztárszövetség kijelentései szerint a magánnyugdíjpénztárak hozamai kifejezetten versenyképesek voltak az elmúlt években, a számok egészen mást mutatnak. A kasszák többsége éppen csak fel tudta venni a versenyt a pénzromlással az elmúlt évtizedben. Hazai állampapírral sokkal jobban jártak volna az emberek. | A kínai állam még nem kérte a gyilkos aktáit Hivatalos jogsegélykérelem nem érkezett eddig Magyarországra, a hazai hatóság ezért nem adta még át a norvég diáklány, Pernille Marie Thronsen budapesti, augusztus 29-i meggyilkolásának nyomozati aktáit Kínának – tudtuk meg a Legfőbb Ügyészségtől. |
Veszélybe kerülhet a bortermelés Folyamatosan csökkent az elmúlt két évtizedben a hazai szőlőültetvények összterülete. Míg a nyolcvanas évek közepén 160 ezer hektárt tartottak nyilván, mára jó, ha 65 ezer hektárról szüretelünk. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint 55-60 ezer hektár a minimum, amelyen még biztosítható a szükséges mennyiségű bortermelés, vagyis nincs már hova hátrálni. | Trezeguet lyukat rúgott, gólt lőtt, majd kiállították - videó A franciákkal világ- és Európa-bajnok David Trezeguet, a Monaco és a Juventus korábbi gólzsákja hős és antihős is volt egy személyben a spanyol bajnokság hétfő esti mérkőzésén. |