Hírportál Gazdaság Sport Autó IT/Tech Tudomány Bulvár Nőknek Film Zene Egészség

Orbán még harcol a családi szavazatért
Ravasz jogi megoldások kellenek, hogy a termőföld magyar kézben maradjon, mondta a miniszterelnök.

Polgár Judit parádés játékkal nyert az Eb-n
A franciaüdülőhelyen, Aix-les-Bains-ben zajló Európa-bajnokság hetedik fordulójában Polgár Judit nagyszerű győzelmet aratott. A grúz Levan Pantszulaja ellen a sötét bábukat vezetve minőséget, majd tisztet is áldozott, remek játékkal nyert. Balogh Csaba remizett, Antal Gergely vereséget szenvedett, Rapport Richárd megszerezte második győzelmét. Az orosz Vlagyimir Potykin félpontos előnnyel vezet, a keddi pihenőnap után szerdán játsszák a nyolcadik fordulót.

Az USA megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tengerről
Azzal párhuzamosan, ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből - jelentette be hétfőn Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai katonai vezető.

Alig 143 millióan maradtak
Oroszország lakossága az elmúlt nyolc évben 1,6 százalékkal, mintegy 2,2 millió fővel, 142 millió 905 ezer főre csökkent

Líbia: Amerika hadihajókat von ki
Azzal párhuzamosan, ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből - jelentette be hétfőn Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai katonai vezető.

Orbán: Lesz rezsibefagyasztás
A miniszterelnök a köztelevízióban nyilatkozott hétfő este az alkotmányozás folyamatáról és az alkotmánytervben szereplő vitás elemekről. Orbán Viktor szerint az alaptörvény nem zárná ki a fegyvertartást, de egyben mértéktartásra intett. A kormányfő arról is beszélt, hogy be fogják fagyasztani a rezsiköltségeket, az áfacsökkentés kérdésében azonban időt kért.

Sztriptíz, mellvillantás és smárolás az Éden Hotelben
Egy szilikonmellű sztriptíztáncosnővel és egy modellel gyarapodott az Éden Hotel csapata. Az új lakók már az első nap mindent elkövettek annak érdekében, hogy megszilárdítsák az előítéleteket.

Phelps félhet, Biczó Bence a nyakában
A 17 éves pécsi úszó a nyári vb-n összecsaphat az amerikai ikonnal. Hat tizedre van tőle, egy év alatt öt másodpercet javult, és még vannak tartalékai.

Tálibok támadtak Pesavarban
Az áldozatok között van egy ezredes és egy százados is.

Orbánnak fáj a szíve a családi szavazati jog miatt
Orbán Viktor nagyon sajnálja, hogy a családi szavazati jog kikerült az új alkotmány tervezetéből, de nem adja fel, a következő évek során szeretné meggyőzni arról az embereket, hogy fontolják meg a lehetőséget. Erről maga a kormányfő beszélt az m1 Az Este című műsorában. Az Alkotmánybíróság jogköreinek és az államadósság kapcsolatáról azt mondta, a jogviták befolyásolhatják az adósság csökkentéséhez szükséges gazdaságpolitikai intézkedések gyorsaságát, illetve sikerét.

11 katonát gyilkoltak le tálibok Pakisztánban
Iszlamista felkelők hétfőn az afgán határ közelében rajtaütöttek egy pakisztáni katonai konvojon és megöltek 11 embert - közölte egy tartományi kormányforrás.

„Szakíts a szokással, amely megöl”
Kezdetét vette Ausztrália első, kifejezetten az őslakosokat megcélzó dohányzásellenes televíziós kampánya.

Uszály és alpinisták végzik majd a feladat egy részét
A sárospataki Bodrog-híd kedden kezdődő felújítása miatt félpályás útlezárás lép életbe a zempléni átkelőn; az 53 millió forint értékű rekonstrukció várhatóan május közepére-végére fejeződik be.

Kisebbségbe került a fehér lakosság a
Kisebbségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropolisban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel, míg a többség fekete bőrű, ázsiai és mindenekelőtt latin-amerikai bevándorló vagy azok leszármazottja

Totális elidegenedés tértől és időtől. Újdonságértesítő
Az ehetiújdonságértesítőben mindegyik lemezt van miért ajánlani: az Elbow ugyan kicsit belassult, de akár csak az első szám miatt is megéri végighallgatni az egész lemezt. Van még Puerto Ricó-i garázsrock, sajátos könnyedségű elektronika, brit őspogány életérzéssel átitatott gitárpop, meg egy tajvani-kanadai fiatalember posztrockabilly produkciója.

Stohl András szeretné, ha ítélet születne a héten
Az RTL Klub műsorvezetője, a Nemzeti Színház művésze megérti, ha valaki haragszik rá a 2010 májusában okozott karambolja miatt. A munkába menekült az elmúlt hónapokban - miközben azt várja, hogy a bíróság ítéletet hozzon.

Poloskák és patkányok miatt nem megy Edward Norton moziba
A színész személyes tapasztalatai alapján ódzkodik a moziktól.

Leváltották a tánctagozat vezetőjét, felmondtak a táncosok is Egerben
Az egri Gárdonyi Gáza Színház tánctagozatának összes tagja távozni készül a teátrumból a heol.hu értesülése szerint. A szokatlan lépést az váltotta ki, hogy pénteken Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója visszavonta Barta Dóra tánctagozat-vezetői kinevezését. A direktor tánckari státuszt ajánlott fel a táncművésznek, ám ő ezt méltatlannak érzi, és nem fogadja el.

Kivonul az USA a Földközi-tengerről
Azzal párhuzamosan, ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből - jelentette be hétfőn Washingtonban egy névtelenséget kérő amerikai katonai vezető.

India és Pakisztán újra akarja kezdeni a béketárgyalásokat
Megbeszélést folytatott az indiai és a pakisztáni belügyi államtitkár hétfőn Újdelhiben a két ország közötti hivatalos béketárgyalások felújításának előkészítése érdekében; a két ország a "krikett diplomácia" segítségével szeretné kiaknázni a kétoldalú viszonyban megindult közeledést.

Óriási terrorcselekményre készült az IRA
Nagy erejű bombát hatástalanítottak a brit hadsereg bombaszakértői hétfőn Észak-Írország második legnagyobb városában. A bombát egy bírósági épület parkolójában, egy lopott autóban fedezték fel, figyelmeztető telefonhívások után.

Schmitt Pál nem titkolja: Még reménykedik
A korlátozást ideiglenesen sem indokolt fenntartani - jelentette ki a testület elnöke.

Fogyasztóvédelmi ismereteket is taníthatnak
Fogyasztóvédelmi ismeretek tanítására négy féléves, szakirányú továbbképzés indul szeptemberben

Azújságírók csapdájába sétált bele a korrupt politikus
Kilépett a román Szociáldemokrata Pártból (PSD) Adrian Severin európai parlamenti (EP) képviselő, aki brit újságírók szerint pénzért cserébe nyújtott be módosító indítványt az európai törvényhozói testületben.

Mindennap el lehet majd utazni Katarba
A hét minden napján lesz közvetlen légi járat a katari főváros, Doha és Budapest között szeptembertől, ebben állapodott meg a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a Qatar Airways

Orbán: nem tettem le a családi szavazati jogról
Fáj a szívem, hogy az emberek nem akarták a családi szavazati jogot, de nem tettem le róla, hogy ennek szükségességéről később meggyőzzem őket. Annyi bizonyos, hogy a most megalkotott alkotmányból ki kell venni, hiszen jelenleg az emberek ezt nagy arányban elutasították

Volt focivezetőket ítéltek el Fehérváron
A Videoton jogelődje, a Fehérvár FC nyolc vezetőjét ítélte el pénteken a Székesfehérvári Városi Bíróság. A klub mintegy százmilliós kárt okozott az államnak, a vádlottak többsége pénzbírságot kapott.

Egervári: Ne várjon senki teljesen defenzív játékot
Egervári Sándor több helyen is változtat a pénteki kezdőcsapaton a keddi, amszterdami Európa-bajnoki selejtezőn. A szövetségi kapitány szerint zártabb alapállásban lép pályára a csapat, Vadócz saját hollandiai bemutatkozását hozta fel jó példának.

Holland-magyar: védekezni fog a válogatott
Egervári zártabb alapfelállással kezd, mint a pénteki 0-4-nél.

Polgár és Rapport nyert a sakk egyéni Eb-n
Polgárnak 5, Baloghnak 4, Antalnak és Rapportnak 3,5 pontja van Franciaországban.

Daniel Radcliffe próbál, de nem igazán tud énekelni
Első musicalszerepe inkább pozitív, mint negatív kritikákat kapott, de a kritikusok nem voltak elragadtatva.

Először került kisebbségbe a fehér lakosság New Yorkban
Kisebségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropoliszban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel, míg a többség fekete bőrű, ázsiai és mindenekelőtt latin-amerikai bevándorló vagy azok leszármazottja - írta hétfőn a The New York Times című napilap.

Cameron, Sarkozy, Obama és Merkel a vonalban
Telefonos konferenciabeszélgetést tartanak Líbiáról az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország vezetői - közölte hétfőn egy a francia köztársasági elnöki hivatalhoz közel álló forrás.

Nem jönnek a japánok a budapesti hoki VB-re
Hivatalosan is lemondta részvételét Japán a budapesti jégkorong világbajnokságon - erről tájékoztatta a nemzetközi szövetség hétfőn este a Magyar Jégkorong Szövetséget.

Felborult egy tűzoltóautó Gyulán
Egy gyakorlatról visszatérő létrás tűzoltóautó borult fel hétfő délután Gyulán. A helyszínre kiérkező mentőknek egy könnyű sérültet kellett ellátniuk.

A romákat is bevonja a város
Egyhangúlag fogadta el hétfőn a kapuvári képviselő-testület a rábaközi város 2014-ig szóló gazdasági programját, amelynek középpontjában a turizmus fejlesztése áll.

Ehnaton szobrát a szemetes mellett találták meg
A politikai tiltakozásokat és lázadásokat kísérő fosztogatások során mintegy nyolcszáz felbecsülhetetlen értékű műkincsnek veszett nyoma Egyiptomban.

Jelentős parancsnoki központra mértek csapást a francia gépek + Képek
A francia vadászrepülők a líbiai hadsereg

Rónaszékinét is 250 ezerre bírságolta a Fidesz
Kettőszázötvenezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a Fidesz parlamenti frakciójának etikai bizottsága a képviselőcsoport egyik tagját, Rónaszékiné Keresztes Mónikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.

Kisebbségbe kerültek a fehérek New Yorkban
Kissebségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropoliszban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel.

Visszatér a Tv2 régi arca az Aktívba
Visszatér a Tv2-re Gombos Edina, aki pár hónapja a Fem3-on vezetett műsort: eztán Papp Gergő váltótársaként tűnik fel az Aktív-ban.

Sztriptíztáncosnő és aktmodell kavar az Éden Hotelben
A harmadik héten fiúkból volt túlkínálat a Viasat3 valóságshow-jában, a negyedik héten viszont a szerkesztők beküldtek egy sztriptíztáncosnőt és egy aktmodellt, hogy felrázzák és féltékennyé tegyék az elkényelmesedett lányokat.

Elfelejtettörökségekre is rátenné kezét a legatyásodott görög állam
Miközben a BBC által megkérdezett piaci szakértők kétharmada a görög állam csődjét valószínűsíti, a kormányzat számtalan lehetőséget mérlegel a költségvetési lyukak betömésére. Felmerült az elhunytak nem követelt vagyonának államosítása, üdítőitalok megadóztatása és különböző kedvezmények megvonása is.

Pénzbírságra büntette a dupla fizetést felvevő alpolgármestert a Fidesz
Kétszázötvenezer forint pénzbírságra kötelezte a Fidesz etikai Rónaszékiné Keresztes Monikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.

Átformálta testünket a civilizáció
Mi a kapcsolat a két lábon járás és a gerincfájdalmak megjelenése között? Miért van szüksége a mai gyerekeknek fogszabályzóra? Egészségügyi problémáinkkal újabban egy külön tudományterület, az evolúciós orvostudomány is foglalkozik: a pompeji lávában talált csontvázak például elárulják, hogy mára a nyitott gerinc egy ártalmatlan formája is gyakoribbá vált.

A szavanna színvilága az ideális az emberi szem számára
Az emberiség bölcsőjének tartott szavannai tájak színvilága szemünk érzékenységét a mai napig meghatározhatja. Legalábbis erre a következtetésre jutottak azok a kutatók, akik az emberi szem felépítését és nagyfelbontású szavannai tájképek adatbázisát tanulmányozva megállapították, hogy szemünk oly módon idomult fejlődésünk során, hogy a szavanna színeiről minél részletgazdagabb képet készíthessen.

Már tizenkétszer ment rádióban a világ legszarabb száma
Ezerkétszáz figyelt amerikai rádió alapján ez azért szerencsére nem túl sok.

Stohl szeretné, ha első fokon véget érne a pere
Ehhez az kell a színész szerint, hogy felfüggesztettet kapjon.

Kinek van ma szerencséje a Kenóval?
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 28-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:

Felújítják a sárospataki Bodrog-hidat
Az 53 millió forint értékű rekonstrukció miatt március 29-én félpályás útlezárást vezetnek be. Az átadás tervezett időpontja: május 20.

Parancsnoki központot bombáztak le a franciák Líbiában
A francia vadászrepülők a líbiai hadsereg "egyik jelentős parancsnoki központjára" mértek vasárnap este légicsapást Tripoli külvárosaitól tíz kilométerre, délre - közölte Párizsban a francia vezérkar szóvivője.

PVSK: a klubelnök szerint a Jobbik vádaskodása alaptalan
Hazugságnak minősítette a Jobbiknak a PVSK önkormányzati támogatásával kapcsolatos állításait Czerpán István klubelnök. A Pécsi Vasutas Sportkör vezetője szerint mindig elszámoltak a támogatásokkal.

Bíróság elé áll a salgótarjáni macsétás gyilkos
Kedden kezdik a salgótarjáni macsétás gyilkosság tárgyalását. A 27 éves férfinek előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt kell a Nógrád Megyei Bíróság elé állnia Balassagyarmaton.

Csak párttagságáról mond le a lobbibotrányba keveredett román EP-képviselő
Lemondott párttagságáról hétfőn Adrian Severin román Európai Parlamenti képviselő, akiről egy brit lap azt állította: kenőpénzt fogadott el törvénymódosítások benyújtásáért. Severin ugyanakkor nem mondott le EP-képviselői posztjáról, és ártatlanságát hangsúlyozta. A politikus ellen ügyészi vizsgálat indult.

Egy számmal nagyobb patkót kapott Overdose
A méretváltás oka a paták szétterülése volt.

Zavar a kormányban: Elutasították a miniszterelnök javaslatát
"Tovább akarunk haladni a normalizálódás útján" - jelentette ki a szakember.

Reggel még rendben mentek a dolgok
Stagnált a forint hétfő estére az euróval, illetve a svájci frankkal szemben délutánhoz képest, de gyengült reggelhez viszonyítva a devizapiacon.

Különleges tejtámogatás a magyar termelőknek
A tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezelésére az Európai Unió 46 millió eurót

Sötétedés után lopóztak a temetőbe
Rendőrök és helyi polgárőrök közösen fogtak el a marcali temetőben két nőt, akik a gyanú szerint több mint fél éven át rendszeresen virágokat loptak a sírkertből

Román reptérről is szállnak gépek Líbiába
Román repülőterekről is felszállhatnak amerikai légi utántöltő repülőgépek az ENSZ felhatalmazásával folyó líbiai hadművelet támogatására - jelentette be hétfőn a bukaresti köztársasági elnöki hivatal.

Deutsch Tamás "dajcstomi" néven káromkodott a Twitteren
Deutsch Tamás fideszes európai képviselő névnapjára lepte meg magát egy Twitter-oldallal, és azóta naponta többször is tesz ki új bejegyzést egy-egy politikai eseményről alkotott véleményével. Volt olyan bejegyzése, amelyben ilyen kifejezések is szerepeltek: "szemét alakok", "irtózatosgecik", "gusztustalan rohadékok".

Szekszárdi előny a nőikosárlabda-bajnokságban
Hazai pályán szerzett vezetést a Szekszárd, amely öt ponttal verte a Ceglédet a női kosárlabda NB I rájátszásának hétfői mérkőzésén.

Japán visszalépett a pesti hokivébétől
Japán hivatalosan lemondta a részvételt a budapesti jégkorong-világbajnokságon, tájékoztatta hétfő este a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a magyar szövetséget. A távol-keleti országot súlyos természeti katasztrófa sújtotta a hónap elején.

Kretschmann történelmet írhat
Zöld miniszterelnöke lehet egy német tartománynak.

"Ostobák és kapzsik": egymást alázzák román politikusok a WikiLeaks-szövegekben
Román politikusok egymást sértegető megállapításait tartalmazzák azok a WikiLeaks-dokumentumok, amelyek Romániában most először láttak napvilágot.

Orbán, mint a nép hangja
A miniszterelnök is felszólalt az alkotmányozás vitájában, mint mondta, "az új alkotmány kivételesen erős alaptörvény lesz". A két "renitens" ellenzéki párt is részt vett az ülésen, egy ideig.

Már 76-an haltak meg a jemeni lőszergyár-robbanásban
A legfrissebb adatok szerint legalább 76 ember halálát okozta a dél-jemeni lőszer- és fegyvergyárban történt hétfői robbanás - közölték jemeni tisztségviselők. Az áldozatok között több nő és gyerek is van. A lőszergyárat egy nappal korábban fosztották ki az al-Kaida fegyveresei. A robbanás idején helyiekkel volt teli a kifosztott épület. A robbanás pontos okát egyelőre nem tudni.

Este már stagnált a forint
Délutáni árfolyamához képest a forint hétfő este az euróval, illetve a svájci frankkal szemben is stagnált.

Egyre kevesebb menekült akar Magyarországra jönni
Valószínűleg a korábbiaknál szigorúbb szabályok és határellenőrzések miatt csökken a Magyarországon menedéket kérő külföldiek száma. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) 44 ipari országot vizsgált, ahol a felmérés szerint tavaly 5 százalékkal csökkent a menedéket kérők száma egy év alatt. Ehhez képest Magyarországon sokkal jobban, 47 százalékkal esett vissza a kérelmek száma.

Szeptembertől sűrítik a Budapest-Doha járatokat
A hét minden napján lesz közvetlen légi járat a katari főváros, Doha és Budapest között szeptembertől, ebben állapodott meg a budapesti repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) és a Qatar Airways - közölte a BA hétfőn.

Kivégezheti az Alkotmánybíróságot a Fidesz
Tovább szűkítené az Alkotmánybíróság (Ab) jogköreit egy fideszes törvénymódosító javaslat, melyet Lázár János frakcióvezető nyújtott be az alkotmánytervezethez hétfő délután. Ha az indítvány megkapja a szükséges többséget a parlamentben, akkor az Ab a jövőben nem vizsgálhatja a kétharmados törvényeket

Líbiai hadművelet: újabb támogatás a románoktól
Román repülőterekről is felszállhatnak amerikai légi utántöltő repülőgépek az ENSZ felhatalmazásával folyó líbiai hadművelet támogatására - jelentette be hétfőn a bukaresti köztársasági elnöki hivatal.

Carter:Észak-Korea után jöhet Kuba
Háromnapos látogatásra Kubába érkezett hétfőn Jimmy Carter volt amerikai elnök, akit Raúl Castro kubai államfő hívott meg.

A Külügyminisztérium is elítélte a szoborrongálást
A Külügyminisztérium hétfőn elítélte Esterházy János kassai mellszobrának vörös festékkel történt meggyalázását, egyúttal reményét fejezte ki, hogy felelősségre vonják a tetteseket.

Alkotmányellenesnek minősült a koszovói elnökválasztás
A koszovói alkotmánybíróság hétfőn alkotmányellenesnek minősítette az ország államfőjének múlt havi megválasztását.

Rónaszékinét is 250 ezer forintra bírságolta a Fidesz
Kettőszázötvenezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a Fidesz parlamenti frakciójának etikai bizottsága a képviselőcsoport egyik tagját, Rónaszékiné Keresztes Mónikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.

Sarapova legszebb napjait idézte Miamiban
Marija Sarapova két játszmában nyert hétfőn Samantha Stosur ellen a miami keménypályás tenisztorna női versenyében és bejutott a legjobb nyolc közé.

Tucatnyi góllal verte a Szeged férfikézi-csapata a PLER-t
 A Pick Szeged hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a PLER felett a Budapest Bank férfi kézilabdaliga hétfői mérkőzésén.

Példa nélküli légicsapás Ingusföldön
Az oroszok Domogyedovót torolták meg.

Japán visszalépett a világbajnokságtól
A nemzetközi jégkorong-szövetség hétfőn este arról tájékoztatta a magyar szövetséget (MJSZ), hogy Japán hivatalosan is lemondta a budapesti jégkorong világbajnokságon való részvételét, áll a Kovács Zoltán főtitkártól kapott közleményben, amely így folytatódik: "A visszalépésből eredő új helyzetről – feljutás, kiesés, rangsor – az IIHF elnöksége fog hamarosan döntést hozni.

Scarlett Johansson és Sean Penn Reese Witherspoon esküvőjén is ott volt
A románc még mindig nem hivatalos.

Kedden kezdődik a tömegmészárlásra készülő diák pere
Kedden kezdődik a Fővárosi Bíróságon annak a 22 éves egyetemistának a pere, aki 22 véletlenszerűen kiválasztott embert akart megölni ámokfutása során - jelenti a HavariaPress.

Bizarr videó: szellem jár egy gyerekszobában
A család rejtélyes esetekről számol be, a bemutatott videón maguktól mozognak a tárgyak - írja a Blikk a Daily Mail nyomán.

LMP: az Ab ledarálásához nem lehet indok az államadósság
Az Alkotmánybíróság jogköreinek visszaállítását az államadóssághoz kötni értelmetlen demagógia az LMP szerint. Az ellenzéki párt szerint a kormány "saját eszement gazdaságpolitikájának bebetonozására törekszik és játékszernek tekinti az alaptörvényt".

Légicsapásban megöltek 17 ingusföldi szélsőségest
Ingusföldön hétfőn két különleges katonai művelet keretében légitámadással és szárazföldi akcióval megöltek 17 szélsőségest és őrizetbe vettek két férfit, akiknek közük van a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett merénylethez - jelentette be az orosz Terrorizmus-ellenes Nemzeti Bizottság Moszkvában.

Schmittnek is elmondta aggályait az Alkotmánybíróság elnöke
A valamennyi törvényre kiterjedő utólagos alkotmányossági vizsgálat lehetősége a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka, ezért annak korlátozását ideiglenesen sem indokolt fenntartani - hangsúlyozta az Alkotmánybíróság elnöke, amikor hétfőn találkozott Schmitt Pál államfővel a Sándor-palotában.

Súlyos betegség: Ezt diagnosztizáltak a köztársasági elnöknél
Családja mellette áll a bajban.

Az orosz piacon terjeszkedik a kombinát
Elsősorban a külpiacokon, ezen belül orosz relációban növeli eladásait a Gyulai Húskombinát Zrt. az idei esztendőben, mert a hazai piacon tavaly 800 tonnával csökkent az értékesítése 

Felfüggesztették a részvényeiket
A horvát pénzügyi felügyelet hétfőn öt napra felfüggesztette az INA olajvállalat részvényeinek kereskedését a zágrábi tőzsdén, miközben igyekszik azonosítani azokat a külföldi befektetőket, akik az elmúlt hetekben INA-részvényeket vásároltak fel. Az INA egyelőre nem kommentálta az intézkedést.

Pártja bízik a megbuktatott kormányfőben
A portugál lapok is figyelmeztettek meghatározatlan számú adózót, hogy nem az adóhivataltól, hanem hackerektől kaptak fizetési meghagyásokat. A portugál sajtó másik két híre, hogy szerdai lemondása ellenére újra a portugál szocialisták főtitkárának választották José Sócratest, illetve a köztársasági elnök továbbra sem hirdette ki az előre hozott választásokat. A spanyolországi és baszk lapok egyik vezető híre, hogy az ETA ismét üzent a madridi kormánynak.

Egy harmadik jelöltet szeretnének az oroszok
Az oroszok egy része nem Vlagyimir Putyint vagy Dmitrij Medvegyevet akarja elnökjelöltnek, és nem bízik a választások tisztaságában

Háromfősre szűkült a férfi válogatott
Háromfősre szűkítette a jövő szerdán kezdődő összetett és szer Európa-bajnokságra utazó magyar férfi tornászválogatott keretét Kovács István vezetőedző, aki formahanyatlás miatt Vlacsil Attilát hagyta ki a csapatból.

Kifosztották Egyiptomot a műkincstolvajok
A politikai tiltakozásokat és lázadásokat kísérő fosztogatások során mintegy nyolcszáz felbecsülhetetlen értékű műkincsnek veszett nyoma Egyiptomban.

Vettelés a meglepetések - F1 Ausztrál Nagydíj-szubjektív
A Pirelli gumik nem koptak irreálisan, a mozgatható hátsó szárnyak miatt nem lett több előzés, a Mercedes pedig nem volt gyors, a Red Bull viszont KERS nélkül is utolérhetetlen. Ausztrál Nagydíj-elemzés.

Balotelliújabb balhéja: dartstáblának használta az ifistákat
Nem telik el hét Balotelli-botrány nélkül, a Manchester City labdarúgója ezúttal - a tudósítások szerint - "legalább egy dartsnyilat" dobott a csapat ifjúsági játékosai felé.

Titokban tartotta meg legénybúcsúját Vilmos herceg
Az utolsó pillanatban megváltoztatta legénybúcsújának helyszínét az április végén nősülő Vilmos herceg, így a paparazzik nem tudták lefotózni az utolsó független éjszakáján.

Katy Perry anyja jobban örülne, ha lányából prédikátor lenne
Az énekesnő lelkipásztor anyjának nem tetszik, hogy lánya a show businessben dolgozik.

Basescu iszik, Antonescu lusta, Iancu gazpromos
Vannak lusták, ostobák és börtönbe valók is. Romániát is elérte a wikileaks-botrány.

Összeértek a kontinensek: Justin Biebert dolgozták össze a Slipknottal
Mindig különös eredménye lesz annak, ha két világ találkozik.

Alkotmányellenes a koszovói elnökválasztás
A koszovói alkotmánybíróság hétfőn alkotmányellenesnek minősítette az ország államfőjének múlt havi megválasztását.

Őrizetben marad Hagyó jobbkeze
Meghosszabbította a bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel meggyanúsított Lelovics Ottó házi őrizetét a bíróság - értesült a HavariaPress.

Újabb fideszest bírságoltak meg
Kettőszázötvenezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a Fidesz parlamenti frakciójának etikai bizottsága a képviselőcsoport egyik tagját, Rónaszékiné Keresztes Monikát, Erzsébetváros fideszes alpolgármesterét költségtérítési ügye miatt.

Feljelentést tettek az MVM ellen
Büntetőfeljelentést tett a Magyar Villamos Művekkel (MVM), valamint leányvállalatával szemben csalás gyanúja miatt a Nád MPS-H Kft. (Nád Kft.) a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert álláspontja szerint az áramtársaság jogtalan eszközökkel megszerezte és felhasználta a cég energianád-programját - nyilatkozta Kiss Gábor, a cég ügyvezetője.

Előkerültek a Szíriában eltűnt újságírók
Előkerült a Reuters brit hírügynökség két libanoni újságírója, akik a hétvégén tűntek el Szíriában, miközben a kormányellenes tüntetésekről tudósítottak - közölte hétfőn munkaadójuk.

Újra lehet kamattámogatott lakáshitel
Ez az egyik elképzelés, amellyel közvetve segítenék a bajba jutott lakáshiteleseket - számolt be az RTL Híradó. Aki azonban nem működne együtt a bankkal, az továbbra is az utcára kerülhet.

Fél éve üzleteltek temetőből lopott virágokkal, mire elkapták őket
Rendőrök és helyi polgárőrök közösen fogtak el a marcali temetőben két nőt, akik a gyanú szerint több mint fél éven át rendszeresen virágokat loptak a sírkertből - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.

Közel 800 műkincset nem találnak Egyiptomban
A politikai tiltakozásokat és lázadásokat kísérő fosztogatások során mintegy nyolcszáz felbecsülhetetlen értékű műkincsnek veszett nyoma Egyiptomban.

Ordas csúsztatáson kapták Orbánékat: Így játsszák ki az EU-t
"A tervezet egy olyan értelmezést tesz lehetővé, ami egy keresztény-konzervatív ideológiát tükröz vissza" - véli a filozófus.

Ezer kilométernyi vasutat zárnak be
Összesen ezer kilométer hosszú vasúti hálózatot számol fel a román kormány az állami vasúti társaság (CFR) veszteségeinek csökkentése érdekében.

Komoly kihívás a
A helyi magyar és szlovák közösségeket, különösen a fiatalokat akarja megnyerni a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet programjainak az új igazgató, Kollai István.

Wikileaks: román politkusok buktak le
Román politikusok egymást sértegető megállapításait tartalmazzák azok a WikiLeaks-dokumentumok, amelyek Romániában most először láttak napvilágot.

Orbán nem állt Wittner mellé
Az Országgyűlés mai ülésén új lap íródott a múlt héten nyílt Wittner-dossziéba. A miniszterelnök emberiességi szempontokra hivatkozva továbbra is kiáll Horn Gyula kórházi kezelése mellett.

A nap sportképe: nem az, aminek látszik
Süllyedőnek tűnő hajót tervezett Julien Berthier francia művész. A látszat ellenére a jármű teljesen működőképes, gazdája félbevágott egy hat és fél méteres hajót, tett rá egy tőkesúlyt és egy új motorkihajtást, írja a Yachting magazin. Berthier többfelé vitorlázott így Európában, sokan próbáltak segíteni rajta, mire elmesélte nekik a feniteket.

"Én nem vagyok iparos." Rakonczai Viktor a Quartnak
A magyar popszakma egyik leggyakrabban foglalkoztatott dalszerzője írta Wolf Katinak az Eurovíziós Dalfesztiválra is benevezett magyar versenydalt. Rakonczai Viktorral kilenc zeneszámot hallgattunk meg, miközben mesélt külföldi tapasztalatairól, a magyar popzene nemzetközi lehetőségeiről, és arról, hogy egy Csonka András-lemezen is lehetnek kiemelkedő zenei ötletek.

Nem volt alku, 32 milliót nyert a magyar
Birs320 harmadik lett, 167 ezer dollárt keresett a 216 dollár nevezési díjú online pókertornán.

Orbán: A hatalom kérdése kommunista maradvány
A miniszterelnök szerint a politika nem a hatalomról szól, az MSZP lemondatná Wittner Máriát, a Jobbiknak gyanús, hogy pont a Fidesz-győzelem évfordulóján írják alá az új alkotmányt.

Pofára esés nélkül nincs magyar futball
91 óta párszor felcsillant a remény, úgy tűnt, alakul valami, de jöttek a szovjetek, szerbek, svédek, hollandok, és telt ház előtt jól megvertek itthon.

Emberiség eltávolítása: Igen/Nem?
Az IBM Watson legyőzte az embert egy műveltségi vetélkedőben, pedig korábban azt hittük, számítógép ilyesmire nem képes. De intelligens-e a 2880 processzormagból összerakott szerkezet, vagy csak annyira gyors, hogy észre sem lehet venni a butaságát?

Watson, az ember
Gondolkodni nem tud, mégis okosabb nálunk. Mi az?

Rónaszékinét is 250 ezerre büntette a Fidesz
Az erzsébetvárosi alpolgármester hónapokkal korábban korrigált, mégis fizetnie kell.

Sarapova negyeddöntős Miamiban
Az orosz simán verte Samantha Stosurt.

Sarkozy és Cameron lemondásra szólítja fel Kadhafit
Nicolas Sarkozy francia elnök és David Cameron brit miniszterelnök hétfőn közös közleményben szólította fel azonnali távozásra Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, híveit pedig arra kérte, hogy "addig hagyják el őt, ameddig nem lesz túl késő".

"Más a mérce" - Wittner gyalázkodó kijelentéseit nem ítélik el a fideszesek
Nyilvánosan nem ítélek el képviselőtársai Wittner Máriát és nem határolódnak el a múlt heti, Horn Gyulára és Toller Lászlóra tett elhíresült kijelentéseitől. Ám többen nem értenek egyet, vagy túlzónak tartják a pártállam börtöneit megjárt képviselőnő megjegyzéseit. Így Orbán Viktor is mást gondol Hornról, tavaly többször biztosította a hozzá forduló szocialistákat, hogy nem szüntetik meg a volt kormányfő orvosi ellátását, sőt, egy alkalommal még arra is megkérte a hozzá forduló MSZP-s Suchman Tamást, hogy adja át jókívánságait.

Fejre állva csúszott 30 métert egy autó a Bosnyák térnél
Karambolozott két személyautó a főváros XIV. kerületében, a Bosnyák térhez közeli Telepes utcában. Az egyik jármű az ütközés következtében a tetejére borult, s úgy csúszott legalább 30 métert - értesült a HavariaPress.

Megérkezett Zala gólya
Megérkezett zalaistvándi fészkébe a Zala névre keresztelt gólya; érkezésével szinte egy időben sikerült újra üzembe helyezni a fészek közelében elhelyezett webkamerát is.

Súlyos hármas karambol történt Nyékládházánál
Három autó karambolozott Nyékládházánál hétfő délután a vasúti felüljáró közelében, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

EU-támogatást kapnak a tejtermelők
A tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezelésére az Európai Unió 46 millió eurót - azaz mintegy 12,5 milliárd forintot - biztosít 2011-re Magyarországnak. A különleges tejtámogatásról szóló rendelet március 28-tól hatályos - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Eddig fegyvert, most ecsetet fogtak
Rendőrök, katonák, tűzoltók, pénzügyőrök, büntetés-végrehajtási dolgozók, volt határőrök, valamint hozzátartozóik alkotásaiból nyílt képzőművészeti tárlat hétfőn a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében megvalósuló kiállítás március 28.

Száz módosító indítvány érkezett a határidőig
Mintegy száz módosító indítvány érkezett hétfőn a megadott határidőig a Fidesz

A lengyelek 60 százaléka ellenzi az eurót
Csökkent az euró támogatottsága Lengyelországban egy év alatt. A lengyel jegybank kormányzója várna az euró bevezetésével, legalábbis, amíg az euróövezeti adósságszolgálati krízis lecseng.

Martonyi: Azönálló magyar oktatásra szükség van
A romániai magyar történelmi egyházak és az egyetemek vezetőivel találkozott kedden Kolozsváron Martonyi János külügyminiszter, aki itteni látogatásának második napján megbeszélést folytatott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is.

A vétlen autóban utazók jártak pórul
Három autó karambolozott Nyékládházánál hétfő délután a vasúti felüljáró közelében, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van

Berényi ismét indul az MKP elnöki székéért
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, hétfőn Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy április 16-án Nagymegyeren, a párt országos kongresszusán újra indul a pártelnöki tisztségért.

Meghosszabbították Hagyó kommunikátorának házi őrizetét
A négy fal között marad Hagyó Miklós egykori kommunikációs tanácsadója. A bíróság május végéig meghosszabbította Lelovics Ottó házi őrizetét.

Előkerült az alufelni is (+ Videó)
A színpadon lévő több száz ütőshangszer közül egy alufelni szúrt szemet. Ütők tömkelege és néhány fiatal zeneművész. Volt, hogy szinte ütemenként más hangszert szólaltattak meg. Március 27-én az Urániában lépett színpadra a Talamba Ütőegyüttes Gödöllő és a Terem Quartet. Nem mindennapi csapatukról az MNO-nak Zombor Levente, a magyar együttes vezetője mesélt.

11 milliárdot költ fejlesztésekre a HungaroControl Zrt.
Közel tízezer négyzetméteres új irányító központtal és a legmodernebb technológiával fejleszti a hazai légi közlekedés infrastruktúráját a magyar légiforgalmi szolgálat, a beruházás összértéke eléri a 11 milliárd forintot 

Három autó karambolozott Nyékládházánál
Három autó karambolozott Nyékládházánál hétfő délután a vasúti felüljáró közelében, a balesetnek egy súlyos és egy könnyű sérültje van - tájékoztatott a rendőrség.

Gyanúsan hajlik a Red Bull első szárnya
Az Ausztrál Nagydíjon készült fotókból kiderül, hogy ismét hajlékonyra tervezte a Red Bull autójának első szárnyát. Úgy tűnik, a tavaly sok botrányt keverő ügy idén is folytatódhat.

Van Nistelrooy nyáron visszatérhet Angliába
A Blackburn szeretné leigazolni a nyáron Ruud van Nistelrooyt, akinek lejár a szerződése a Hamburg labdarúgó-csapatánál, így ingyen kerülhet az angol együtteshez.

Dzsudzsák, Juhász és Czvitkovics is játszhat a hollandok ellen
Kisebb sérülését követően Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland is felépült, így mindketten ott lehetnek a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában kedden a hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

Három fősre szűkült a férfi tornaválogatott
Vlacsil Attila formahanyatlás miatt nem megy az Eb-re.

Jerome Boatenget műteni kell
A Manchester City német válogatott védője a Kazahsztán elleni Eb-selejtező bemelegítésénél sérült meg.

Mariah Carey majdnem megszült a születésnapján
Az énekesnőnek pár hete van hátra a terhességből.

Dzsudzsák és Juhász is játszhat a holland-magyaron
A vasárnap még gyomorbántalmakra panaszkodó Czvitkovics is rendbe jött az Eb-selejtezőre.

Rendkívüli biztonsági előkészületek a királyi esküvő előtt
A brit rendőrség attól tart, hogy terroristák is beszivároghatnak Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjére.

Nagyon mennek a Ducatik
Checa kétszer is dobogóra áll, torony magasan vezeti az összetettet. Melandrinak erős, Biagginak gyenge hétvégéje volt, Németh pontszerző.

A férfiak hajlamosabbak felülbírálni a GPS utasításait
A férfiak hajlamosabbak felülbírálni autójukban a műholdas irányítás parancsait, mint a nők - derítették ki egy brit tanulmány készítői.

Jimmy Carter ismét Kubába utazott
Háromnapos látogatásra Kubába érkezett hétfőn Jimmy Carter volt amerikai elnök, akit Raúl Castro kubai államfő hívott meg.

Szíria tovább forrong, az elnök bejelentésre készül
Könnygázt vetettek be a szíriai biztonsági erők hétfőn, hogy feloszlassák a Deraa városában kezdődött újabb kormányellenes tüntetést, s lövéseket adtak le a levegőbe - közölték szemtanúk. Közben az ország alelnöke úgy nyilatkozott, hogy Bassár el-Aszad államfő 48 órán belül fontos döntéseket jelent be.

Hollywoodi sztárokat szerződtetne a YouTube
Hollywoodi sztárokat igyekszik megnyerni a Google a YouTube videomegosztó portálnak.

LMP: a közmédia vezetői bújkálnak a nyilvánosság elől
A közszolgálati média vezetői bujkálnak a nyilvánosság elől, a nemzeti hírszolgálat pedig asszisztál ehhez, amikor az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának ellenőrző albizottsága mai ülésével kapcsolatos tudósításában ezt az információt elhallgatta - írja hétfőn kiadott közleményében az LMP.

Elítélte a külügy a kassai Esterházy-szobor megrongálását
A Külügyminisztérium hétfőn elítélte, hogy Esterházy János kassai mellszobrát vörös festékkel kenték össze, egyúttal reményét fejezte ki, hogy felelősségre vonják a tetteseket.

Szappanpisztollyal akart kitörni a börtönből (Fotó)
Egy brit fegyenc szappanokból összegyúrt és kifaragott álpisztollyal próbált meg kitörni egy Surrey megyei fegyintézetből.

Csökkent a nyugat-európai tőzsdék lendülete
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn lefékeztek, miután a múlt hetet fél éve a legnagyobb előretöréssel végezték.

Száztízmillió éves, de nem szerette a húst + Kép
Száztízmillió éves dinoszauruszleletre bukkantak egy kanadai olajhomokbányában.

Az Orbán-kormány jó példát mutat a korrupció elleni harcban
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie

Szőcs: A kulturális szektor segítséget fog nyújtani Európának + Képriport
Bár az Európa 2020 stratégia nem említi közvetlenül a kultúrát, célunk az, hogy meggyőzzük a döntéshozókat: a kultúra és kapcsolódó ágazatai jelentős mértékben hozzájárulnak az intelligens, fenntartható és befogadó növekedés biztosításához

A japán katasztrófa segített a német Zöldeknek
Angela Merkel kancellár szerint a japán események befolyásolták a hétvégi tartományi parlamenti választásokat Németországban. A vasárnapi eredmények kapcsán a német kancellár pártja, a kereszténydemokrata unió (CDU) számára fájdalmas napról beszélt, utalva arra, hogy a konzervatívok 58 éves kormányzás után elvesztették a hatalmat Baden-Württembergben.

Lendületet vesztett a budapesti részvénypiac
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 180,21 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 22.850,17 ponton zárt hétfőn.

Akikéletüket adnák Kadhafi haláláért - a líbiai háború arcai
A külföldi lapok gyakran csak rongyos hadseregnek nevezik a szedett-vedett líbiai lázadók csapatait, amelyek fegyvert ragadva, mindenféle katonai múlt nélkül indulnak harcba a Moammer Kadhafi líbiai vezető zsoldosai ellen. Van, aki mesebeli haramia módjára, más romantikus Che Guevarakéntöltözik különös ruhákba, hogy harcosnak látszódjon, de egyeseket csak egy aknavető vagy egy egyszerű revolver tesz katonává a líbiai háborúban. Képgaléria a férfiakról, akik a szabadságért vívják harcukat a sivatagban.

A Batman rendezője még saját színészei előtt is titkolózik
Az Empire magazin díjkiosztóján a riporterek elkapták Gary Oldmant és kifaggatták a májustól forgó The Dark Knight Rises-ról, amiben a színész harmadszor is megformálja majd Gordon felügyelőt. Értelemszerűen Oldman nem sok konkrétumot árult el a filmről, de dicsérte a forgatókönyvet, és azt mondta, hogy a trilógia záródarabjával Christopher Nolan teljes kört ír le, és visszajut a Batman: Kezdődik-hez.Gary Oldman és Colin Firth vasárnap az Empire magazin díjkiosztójánOldman azt az érdekességet is megosztotta a riporterekkel, hogy Nolan extrémen ügyel arra, hogy ne szivároghasson ki a film sztorija: a forgatókönyv korábbi verzióját csak az ő irodájában lehetett elolvasni, és abból is hiányzott a film befejezése, amit Nolan személyesen mondott el Oldmannek, hogy ne kerülhessen fel a netre. A színész ugyanakkor nemsokára megkapja majd a végleges könyvet, és elkezdődik az Angliában, Amerikában és Romániában zajló forgatás. A filmben Christian Bale, Michael Caine, Morgan Freeman és Oldman mellett Anne Hathaway, Tom Hardy, Joseph Gordon-Levitt és Juno Temple is szerepel. A bemutató 2012. július 20-án lesz.

Elnapolták Berlusconi tárgyalását
Az olasz miniszterelnök szerint a világegyetemben őt vádolták meg legtöbbször.

Vince Neil megverte az excsaját
A Mötley Crüe énekese pár napja szabadult a börtönből, de ismét feljelentették.

Őszre megjön az új Fiat Panda
A Fiat legkisebb és legolcsóbb modellje elérkezett pályafutása végére

VV Gigi és VV Jerzy szinte mindig a kiválasztások előtt dugnak
Szavazzon! Ön szerint direkt vagy véletlen az egybeesés, hogy Gigi és Jerzy a kiválasztások dátumának környékén dugnak?

Mi történt? Késnek a gólyák az Alföldről
Alig néhány gólyafészket foglaltak el eddig lakóik az Alföldön, ahol nemcsak a gólyák, de más messzebbről érkező vándormadár-fajok is jelentős késéssel érkeznek idén a megszokotthoz képest.

Félmeztelen részeg rendőr kezdett verekedni egy keresztelőn
Kijutott a váratlan vendégből egy keresztelő meghívottjainak a romániai Argeş megye egyik vendéglőjében. Az ünneplést egy részeg rendőr zavarta meg, aki félig levetkőzve pofozkodni kezdett a vendégekkel.

BÉT: Kivártak a befektetők a múlt heti felpattanás után
Alacsony forgalom, és minimális elmozdulások jellemezték az európai tőzsdék mozgását hétfőn, azaz egyelőre nem folytatódott a múlt hétre jellemző lendületes felpattanás.

Deutsch a Twitteren hülyézte le párttársait
"Dajcstomi" az alig három hete indított Twitter-oldalán osztja Gyurcsányt és néha a fideszeseket is.

Péntektől Fellegi ellenőriz minden közbeszerzést
Április 1-jétől nem indítható közbeszerzési eljárás a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyása nélkül a kormányzati költségvetési szerveknél, illetve többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezeteknél, valamint a közalapítványok és alapítványok állami forrásból megvalósított beszerzéseinél - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

Repül a svájci frank, ki tudja hol áll meg
A devizapiac legnagyobb kérdése jelenleg, hogy mi állíthatja meg a svájci frank erősödését.

Hassay Zsófia fellép a facebookos kommentelők ellen
Nem Hassay Zsófia terézvárosi polgármester írta a Facebook közösségi portálon azokat a bejegyzéseket, amelyek a Tűzraktérrel kapcsolatban kerültek az internetre. Az önkormányzat jogi lépéseket tesz az ügyben.

Engesztelni próbálja a BM a rendőröket
A Belügyminisztérium (BM) folyamatosan tárgyal a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel és a jövőben is nyitott az érdekképviseletek javaslataira, valamint a felvetések és elképzelések figyelembe vételére - írta a szaktárca az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mindenkit meglepett: Kövér nem engedett Orbánnak
A kormányfő lezártnak tekinti az elődje ellátásáról folytatott vitát.

Előbb-utóbb hátralékba kerülhet Görögország
Görögország előbb-utóbb nagy valószínűséggel hátralékba kerül államadósságainak törlesztésével, de e fejleményt az euróövezet túléli

Sikerült megállítani az adósságállomány növekedését
A tavalyi utolsó negyedéves összesítés szerint csökkent az egészségügyi szolgáltatók adósságállománya: az elmúlt év végén 34,6 milliárd forint volt az egészségügyi szolgáltatók határidőn túli kötelezettsége

Hosszú tűzharc után fogták el a kalózokat
Háromórás tűzharc után az indiai haditengerészet a parti őrséggel együttműködve elfogott tizenhat szomáliai kalózt, akik egy eltérített iráni halászbárka fedélzetéről indítottak rablótámadásokat az Indiai-óceánon

Újra itt a tavasz
A Kárpát-medence időjárását alakító hullámzó frontzóna kedd estig elhagyja térségünket, észak felől egyre szárazabb levegő áramlik fölénk, ezért már sok lesz a napsütés.

Az orosz piac felé fordul a Gyulai Húskombinát
A magyar piacon elszenvedett veszteségek miatt az orosz piacra koncentrál a Gyulai Húskombinát, amely a keleti piacon egy szerződésnek köszönhetően 1-1,5 milliárd forinttal növelheti árbevételét idén. A megnövekedő igény miatt 30-40 főt tervez felvenni a gyár.

"Az egész ország ünnepelte a farkunkat" - interjú a senkitől sem félő orosz művészekkel
Macska-egér játékot játszik a hatóságokkal egy eltökélt orosz művészcsoport, amely az elmúlt években valóságos háborút kezdett Moszkva és Szentpétervár utcáin a művészi szabadság nevében. A Vojna (Háború) nevű provokatív közösség tagjai többek között orgiát rendeztek az orosz elnök "tiszteletére", és hatalmas péniszt festettek egy felnyitható hídra a titkosszolgálat épületével szemben. A csoport vezetőit rács mögé is csukták, az [origo] a szabadulásuk után készített velük interjút e-mailben.

Sem azállamot, sem a Fradit nem érte kár a volt MNV-vezér szerint
Tátrai Miklós szerint van lehetőség a Fradi-pálya vevőjével szembeni jogi fellépésre az elmaradt stadionfelújítás miatt. A Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója ellen Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a napokban feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Műteni kell a bemelegítésnél megsérült Boatenget
Térdsérülése miatt meg kell műteni Jerome Boatenget, a német labdarúgó-válogatott védőjét.

36 Suzukit törtek fel, de elcsípték őket
Egy nap alatt elkapták őket, a térfigyelő kamerák felvételei alapján.

Továbbra is bizonytalan az e-könyvek sorsa
Továbbra is bizonytalan az e-könyvek sorsa Magyarországon, ugyanis az Európai Unió ajánlása ellenére mégsem csökkent a letölthető könyvek áfa tartalma, így ezek a kiadványok sem olcsóbbak annyival, hogy megérné virtuális könyvtárra váltani.

Oroszországba megy a gyulai kenőmájas
Elsősorban a külpiacokon, ezen belül orosz relációban növeli eladásait a Gyulai Húskombinát Zrt. az idei esztendőben, mert a hazai piacon tavaly 800 tonnával csökkent az értékesítése - közölte a nádudvari székhelyű HAGE-Nagisz csoporthoz tartozó nagyüzem vezérigazgatója az MTI-vel hétfőn.

Több mint 100 kombinációs gyógyszer drágulhat
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) árversenyt indított a több hatóanyagot tartalmazó kombinációs készítmények körében is; ennek hatására bizonyos készítmények olcsóbbá válhatnak a jövőben - közölte az OEP hétfőn. Igaz, az árváltozás csaknem 200 terméket érint, ebből több mint 100 drágulhat.

Titokzatos befektetők miatt függeszthették fel az INA-t
A horvát pénzügyi felügyelet (Hanfa) hétfőn öt napra felfüggesztette az INA olajvállalat részvényeinek kereskedését a zágrábi tőzsdén, miközben igyekszik azonosítani azokat a külföldi befektetőket, akik az elmúlt hetekben INA-részvényeket vásároltak fel. Az INA egyelőre nem kommentálta az intézkedést.

Tőkés elszámolásra szólítja fel az RMDSZ-t
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie - mondta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.

A legnagyobb adatbázis jön létre
A munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégek legnagyobb magyarországi álláskeresői adatbázisa jön létre a Tele-Scope Személyzeti Tanácsadó Kft. és a JOB Személyzeti Tanácsadó Kft egyesülése után, a két cég közös adatbázisában több mint 104 000, főként diplomás munkavállaló érhető el 

Mesterséges felhők a katari vb-n?
Mesterséges felhőkkel frissítenék a 2022-es katari foci-vébén a stadionok levegőjét azok a szakemberek, akik szerint ez a legjobb megoldás a perzselő, akár 50 Celsius fokot is elérő nyári meleg levegő hűtésére.

A spanyolok nem játszanának a
Vicente del Bosque szövetségi kapitány a kaunasi pálya használhatatlanságára hivatkozva szeretné elhalasztani a spanyol labdarúgó-válogatott keddre kiírt Európa-bajnoki selejtezőjét Litvániában.

Simor: az inflációs célhoz 6 százalékos kamat kell
A 3 százalékos inflációs cél 2012 végére érhető el, ehhez huzamosabb ideig szükség lehet a jelenlegi 6 százalékos alapkamat fenntartására - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Három fősre szűkült a férfi válogatott
Három fősre szűkítette a jövő szerdán kezdődő összetett és szer Európa-bajnokságra utazó magyar férfi tornász-válogatott keretét Kovács István vezetőedző, aki formahanyatlás miatt Vlacsil Attilát hagyta ki a csapatból.

Így hatnak az időjárási frontok - videó
Néhány napig nem várható front Magyarországon, azonban a melegedés figyelemzavart, fejfájást idézhet elő. Ennek a hétnek az orvosmeteorológiai hírei is alátámasztják, hogy nagyon nehezen tudja az ember kivonni magát az időjárás hatásai alól.

Mesterséges felhőt terelnének a katari vb-stadionok fölé
Távirányítással navigált mesterséges felhőkkel frissítenék a 2022-es katari focivébén a stadionok levegőjét azok a szakemberek, akik szerint ez a legjobb megoldás a perzselő, akár ötven Celsius-fokot is elérő nyári meleg levegő hűtésére.

Pörgős csaj vagy? Akkor játssz velünk!
AzÉbredj velünk főhőse Becky (Rachel McAdams), a pörgős, ambiciózus tévés producer, aki bármire képes lenne, hogy megmentse a gondjaira bízott haldokló reggeli műsort, talán még arra is, hogy elviselje a megkeseredett sztárriporter, Mike Pomeroy (Harrison Ford) kelletlenségét és zsémbességét. Ha tetszett a film és te is olyan lendületes nő vagy, mint Becky, játssz velünk, hogy megnyerhesd a film könyvváltozatát és négy további ajándékot, ami apró segítséget nyújthat zsúfolt hétköznapjaidon.Körömreszelő és balerinacipőAz Ébredj velünk logójával díszített praktikus ajándékok a következők: egy kis szütyővé hajtogatható, vidám napsárga szatyor, egy pár összehajtható balerinacipő, amibe csak úgy bele lehet csusszanni, egy kisméretű körömreszelő-készlet, valamint egy asztalra rögzíthető, táskatartó kampó, amit bárhova magaddal vihetsz.Összehajtható szatyor és táskaakasztóHa szeretnéd megnyerni az Ébredj velünk-ajándékokat, nem kell mást tenned, mint megválaszolni az alábbi kérdést, s a helyes választ a lakcímeddel együtt elküldeni a filmklub@origo.hu címre. A levél tárgya "Ébredj velünk" legyen, egy olvasó csak egy választ küldhet be.Mi a címe a tévéműsornak, amit Becky megpróbál megmenteni?A) Ébredj velünkB) Jó reggelt!C) PirkadatA helyes megfejtést beküldők között négy ajándékcsomagot sorsolunk ki, melyek tartalma: az Ébredj velünk című könyv, egy összehajtható szatyor, egy pár összehajtható balerinacipő, egy körömreszelő-készlet és egy táskatartó kampó.A játék egyfordulós, ideje: 2011. március 28. - április 10. A sorsolásra 2011. április 11-én kerül sor. A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a nyerteseket e-mailben értesítjük.Amennyiben kérdés merült volna fel benned a játékkal kapcsolatban, azt itt felteheted.

Földrengésbiztos ókori szobrok
Földrengéssel és környezetszennyezéssel szemben is maximális védettséget kaptak a riacei bronzszobrok. Az ókori kincsek több mint egy évig tartó restaurálás után lesznek ismét láthatók.

A Manchester City játékosa lesz az angol válogatott csapatkapitánya
Fabio Capello szövetségi kapitány döntése értelmében Gareth Barry lesz az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a szerdai, Ghána elleni barátságos mérkőzésen a Wembley-stadionban.

Várnak a bolgár atomerőművel
Szeizmográfiai vizsgálatok eredményeire is várnak a pontos ár mellett.

Eladósodtam, kölcsönadtam, összetörte, nem fizette
Egyik nap hívtak a rendőrségtől, hogy balesetezett az autómmal, részeg volt, és akkor derült ki, hogy azóta csak a hitelt fizette, a biztosítást, súlyadót nem.

Répássy maga fizeti a bérlakását
Ezt állítja az igazságügyi minisztérium a Blikk hétfői cikke után.

A viszketés ragályos
Kísérlettel igazolták, hogy a vakarózás olyan, mint az ásítás, a látvány elég ahhoz, hogy ingert érezzünk rá.

Őszre elkészül a magyar fájlcseretörvény
Az internetelőfizetés árába építenének be kulturális átalánydíjat az üres adathordozókhoz hasonlóan.

Természetkárosítás miatt is nyomoznak Csipak ellen
Hivatali visszaélés ügyében is vizsgálódik a rendőrség.

A szerotonin hiánya homoszexualitást okoz
De ha túl sok van a neurotranszmitterből az agyban, annak is ez a hatása. Legalábbis egereknél.

Meghalt a pillanatragasztó atyja
Harry Coover először fegyverhez akart távcsövet készíteni a cianoakrilátból, de az anyag mindenhez odaragadt. A feltaláló 94 évet élt.

Jennifer Aniston fűző nélkül is jó
Itthon sem taroltak az Álomháború géppuskás ribancai, 15 ezer nézővel Adam Sandler lett az első.

Orbán: A választók nem tudnának okosan dönteni 60 oldalról
Az alkotmánytervezetet a polgárok földet rengető akarata eredményének tartja, de nem hiszi, hogy képesek lennének róla népszavazással dönteni.

A szomszédban 1000 kilométer vasútvonalat zárnak be
Összesen ezer kilométer hosszú vasúti hálózatot számol fel a román kormány az állami vasúti társaság (CFR) veszteségeinek csökkentése érdekében.

"Forintos alkotmány": negatív, de súlytalan manőver?
A forintot is beleírja az alkotmányba a Fidesz és a KDNP, mindössze azzal az indoklással, hogy rögzíteni akarják hazánk fizetőeszközét. Mivel az alkotmány csak kétharmados többséggel módosítható, ezzel megnehezítik majd az euró bevezetését. A kezdeményezés ugyanakkor rövid távon nem sokat számít: rögzített fizetőeszközünk ellenére még valószínűleg sokáig a külföldi finanszírozástól függünk.

Hatvan állami ingatlant kaptak ingyen az önkormányzatok
A kormány - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. javaslatára - hatvan állami tulajdonban lévő ingatlant adott ingyenesen önkormányzati tulajdonba, a kapott ingatlant az önkormányzat 15 évig nem idegenítheti el, és ezen idő alatt köteles a kérelmében megjelölt célra használni - közölte az MNV hétfőn.

Mázlista részeg: kiugrott a hetedikről, fennakadt egy fán
Hihetetlen szerencséje volt annak a novoszibirszki férfinak, aki a hetedik emeletről vetette ki magát alkoholos delíriumában. Estében a harmadik emelet magasságában megakadt a fák ágaiban, és így túlélte az esést.

Cenzúrázzák a Simpson-családot a németek
A Simpson-családot sugárzó német televízió a Japán atomkrízis miatt nem adja le az amerikai rajzfilmsorozat atombalesetekkel foglalkozó részeit - közölte hétfőn a televízió szóvivője. Azt is hozzátette, hogy eddig nem találtak problémás epizódokat. Hasonló lépéseket tettek svájci és osztrák televíziók is. A sorozat egyik producere erre reagálva közölte: "teljesen megérti", hogy most nem akarják leadni az érintett részeket.

Anarchisták vehetik célba a királyi esküvőt
Szélsőséges anarchisták csaphatnak le William herceg és Kate Middleton április 29-ére tervezett esküvőjére

A szlovákiai MKP javaslatai is bekerülhetnek az alkotmányba
Berényi József szerint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) néhány javaslata nagy valószínűséggel bekerül az új magyar alkotmányba.

Szíriában nem kérnek Amerikából
A szíriai tiltakozók, legalábbis egyelőre, nem kérnek amerikai segítséget - jelentette ki a The Washington Times hétfő számában Ammar Abdulhamid, a tiltakozó megmozdulások szervezőinek nem hivatalos szóvivője.

Nyomoz a rendőrség a Csipak-villa ügyében
Természetkárosítás és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a rendőrség Csipak Péter ingatlanvállalkozó házépítése kapcsán. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben jelenleg tart az adatok beszerzése.

Vaganykovo csendje + Képek
Csend van. A tél ereje alól szabaduló gyenge tavaszi napsütésben jólesik a séta. A novogyjevicsi mellett legismertebb moszkvai temetőbe belépve magunk mögött hagyjuk a tízmilliós világváros lüktetését, s a vaganykovói nekropolisz megnyugtató magányában kirándulásra indulunk az elmúlt két évszázad orosz kulturális és sportéletének világába. Itt, a vaganykovói temetőben nyugszik ugyanis Szergej Jeszenyin költőtől Vaszilij Szurikov festőn, Grigorij Csuhraj filmrendezőn és Lev Jasinon át a legendás színészkirályig, Vlagyimir Viszockijig az orosz közélet számos ismert alakja. De kijárt egy sírhely a közelmúlt legismertebb

Félmilliárdos iskolai fejlesztés öt településen
Az Európai Unió támogatásával több mint félmilliárd forint értékű iskolai informatikai fejlesztés valósul meg öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, Nyíregyházán, Nagykállóban, Tiszalökön, Kótajban és Ópályiban

Hatvanállami tulajdonú ingatlan került az önkormányzatokhoz
A kormány

Költözik az olasz autógyártó
A Fiat szíve Olaszországban marad, az agya több helyszínen fog működni

Miszrátánál is folytatódik Kadhafiék előrenyomulása
Ellenőrzésük alá vonták Miszráta egy részét a Moammer Kadhafi líbiai vezetőt támogató fegyveres erők

Amy Adams lesz Superman nője
Amy Adams kapta Lois Lane szerepét a Warner Bros. készülő Superman-filmjében, amelyben a főhőst Henry Cavill alakítja.

Felborult egy rendőrségi kisbusz az M3-ason
Felborult egy rendőrségi mikrobusz az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán hétfő délután, a balesetben a sofőr megsérült, a busz hat utasa sértetlen maradt - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kormánypárti lesz az Alkotmánybíróság?
Már a rendszerváltáskor is felmerült a Fidesz mostani terve, az Ab bővítéséről, de akkor nem találtak elég jelöltet. Most az erős munkateherrel magyarázzák a pluszemberek szükségét. Az alkotmányjogász a pártosságtól félti a testületet.

Szíria nem kér amerikai segítséget
A szíriai tiltakozók, legalábbis egyelőre, nem kérnek amerikai segítséget - jelentette ki a The Washington Times hétfő számában Ammar Abdulhamid, a tiltakozó megmozdulások szervezőinek nem hivatalos szóvivője.

Simor: Huzamosabb ideig maradhat a 6 százalékos kamat
Az inflációs célok élérése érdekében tartósan szükség lehet a 6 százalékos szinten az alapkamat fenntartásához - nyilatkozta hétfőn Simor András jegybankelnök. A hétfői kamatdöntéshez fűzött jegybanki kommentár szerint pedig a laza munkaerő-piaci kondíciók lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy áremelés helyett visszafogott bérezéssel állítsák helyre jövedelmezőségüket.

A Red Bull nevet a Mercedesen
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner csípős megjegyzésekkel kommentálta a Mercedes sikertelen szezonnyitó futamát.

Eltévedt kutya miatt borult fel egy rendőrségi kisbusz az M3-ason
Felborult egy rendőrségi kisbusz az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán, miután egy kutya tévedt az autópályára. A balesetben megsérült a kisbusz sofőrje, azt azonban nem tudni, hogy a kutyával mi történt. 

A Pirelli szerint is nehéz felismerni a gumikat
A teszteken kifogásolt Pirelli abroncsok jól vizsgáztak Melbourne-ben, azt azonban Paul Hembrey is elismerte, hogy nehéz azonosítani a keverék típusát jelző színeket.

Torna: változott a férfi Eb-csapat
Négy helyett csak hárman utaznak a berlini egyéni összetett és szer Eb-re, Vlacsil Attila marad ki.

Hibás teljesítés vagy szavatossági jog?
Vettem egy 4 éves Volvo S60 2,4D-t. Miután elhoztam, másnap egyik hengerből kiszakadt a szelep.

Elvágott vezeték

Kutya miatt borult fel egy rendőrségi kisbusz
A sofőr sérült meg, az utasok sértetlenek.

Franciakulccsal ölt a fóti gyilkos
Neten ismerkedtek meg, alig ismerték egymást, a nő szakított volna, a férfi elővette a szerszámkészletét.

Chas 2 millát ad annak, aki talál neki feleséget
Egy San Francisco-i férfi elhatározta, ha megnősül, tízezer dollárt ad annak, aki bemutatta neki a csajt. Feltéve, hogy az illető az erre a célra létrehozott site-ról értesült arról, hogy Chas feleséget keres.

Pilotszezon 2011 - a kábeladók drámái III.
Perception (TNT) - egy zseniális idegsebész az amerikai kormány szolgálatába áll, mindenféle bonyolult ügyek megfejtése érdekében.

Deutsch Twitteren küldte picsába Gyurcsányt
Dajcstomi néven él webkettes életet az EP-képviselő, akinek elege van a posztkomcsi hazugságokból, és aki szerint fideszes barátai is meghülyülnek.

Kelly Osbourne-nak is adótartozása van
Harmincezer dollárral tartozik Kaliforniának.

Ezer kilométer vasutat zárnak be Romániában
A 20 ezer kilométeres hálózatból 6 ezer kilométert privatizálnának is.

Senki nem pályázott a Tűzraktér épületére
A kulturális műhelynek nem voltak tízmilliói, de terveiket átadták a polgármesternek.

Utcára vonul az LMP az új alkotmány ellen
Az LMP április 17-re tüntetést szervez a budapesti Vörösmarty térre, mert a párt szerint a Fidesz-kormány és alkotmánytervezete "rég nem látott veszélyt jelent a demokráciára, a szociális és környezeti jogokra" - írják az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben.

Elfogták a porcsalmai gázolót
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szombat este halálra gázolt autójával egy kerékpárost a 49-es főúton - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Új légiforgalmi irányító központ épül
Közel tízezer négyzetméteres új irányító központtal és a legmodernebb technológiával fejleszti a hazai légi közlekedés infrastruktúráját a magyar légiforgalmi szolgálat, a beruházás összértéke eléri a 11 milliárd forintot - közölte a HungaroControl Zrt.

Erősödtek a tengeri szelek
Nőtt a tengeri szelek átlagos sebessége és a hullámok átlagos magassága az elmúlt negyed évszázadban - mutatták ki kutatók műholdak és bóják segítségével végzett mérések alapján.

Egy eltévedt kutya miatt borult fel egy rendőrségi kisbusz
Felborult egy rendőrségi mikrobusz az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán hétfő délután, a balesetben a sofőr megsérült, a busz hat utasa sértetlen maradt - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Simor: szükség lehet a 6 százalékos alapkamat fenntartására
A 3 százalékos inflációs cél 2012 végére érhető el, ehhez huzamosabb ideig szükség lehet a jelenlegi 6 százalékos alapkamat fenntartására - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a hétfői budapesti tájékoztatón.

A szólásszabadság és Szalai is kimaradt az alkotmányból
Kihagyták a szólásszabadságra és a média sokszínűségére vonatkozó hivatkozást az új alkotmány tervezetéből, pedig a kormánypártok rakták bele még tavaly - írja a Népszabadság. Az alaptörvény-tervezetből kimaradt a médiahatóság, valamint a közmédia is.

Baj van? Ismét szivárog egy vörösiszaptározó Kolontáron
Repedéseket, enyhe szivárgást észleltek a kolontári vörösiszap-tározó 7-es kazettájának falán, ezért leállították a vörösiszap odaszállítását a földekről. A repedések csak a kazetta legfelső részét érintik, a szivárgást pedig a deponált vörösiszap tetején megálló esővíz okozza - értesült a HavariaPress.

A fóti gyilkos szökéstől tartottak: Lépett a hatóság
Vizsgálják az elkövető elmeállapotát.

Ő lenne a halálos gázoló?
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szombat este halálra gázolt autójával egy kerékpárost a 49-es főúton

Nem szerepelne az alaptörvényben az igennel szavazók neve
Mégsem tartalmazná az új alaptörvény az igennel szavazó országgyűlési képviselők nevét a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjének hétfőn benyújtott módosító javaslata értelmében.

A pályára tévedt kutya okozta a balesetet
Felborult egy rendőrségi mikrobusz az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán hétfő délután, a balesetben a sofőr megsérült, a busz hat utasa sértetlen maradt

Erősödve nyitottak a New York-i indexek
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken hétfőn is.

Sikeres volt az OTP kötvénykibocsátása
Jelentős befektetői érdeklődés mellett, sikeresen zárult március 25-én az OTP Bank Oroszország első kötvénykibocsátása, 2,5 milliárd rubeles kibocsátásra 17 milliárd rubel kereslet volt 

Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarakot és családtagjait
Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és családtagjait

Holland-magyar: telt ház várja a csapatokat
Telt ház, közel 53 ezer ember várja majd a csapatokat kedden a holland-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen az Amsterdam ArenA-ban.

Rap-verseny indul középiskolásoknak
A Szóva?! Országos Vitaverseny keretében indult Disputa rap-szódia versenyre öt kategóriában jelentkezhetnek középiskolások április 8-ig.

Házi őrizetben van Hoszni Mubarak exelnök Egyiptomban
A Facebookon jelentette be az Egyiptomot irányító katonai tanács, hogy Mubarak és közeli hozzátartozói nem hagyhatják el az országot.

Telt ház lesz a holland
Az Amsterdam ArenA-ban 53 ezer szurkoló lesz a keddi Eb-selejtezőn.

Jan Jasko döntőbe vitte a Popradot
A szlovák extraligában véget értek az elődöntők. az extraliga történetében először kelet-szlovákiai döntő lesz, a Kosice és a Poprad küzd a bajnoki címért.

A patkány nem egy matyóhímzés
Utánajártunk, megy-e már a nagytakarítás Mezőkövesden, ahol nem kap segélyt az a munkanélküli, aki nem tartja rendben a portáját.

Jade Jagger szakított a pasijával
A 39 éves ékszertervező egy DJ-vel jár már hét éve.

Elfogták a cserbenhagyó porcsalmai gázolót
Egy kerékpárost gázolt halálra a hétvégén.

Betiltják Európában a hagyományos autókat?
A benzin- és a dízelmotor száműzéséről beszél az EU közlekedési biztosa, bár ez sem menne egyik napról a másikra.

A Vörösmarty téren tüntet az LMP
Az alkotmánytervezet ellen demonstrálnak a parlamenti végszavazást megelőző napon.

iPhone -kihangosítás

Egyiptom: szeptemberben lesznek a választások
Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.

Részleges beismerő vallomást tett a fóti kettős gyilkos
Részleges beismerő vallomást tett a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján; a férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát és annak anyját, egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság.

Kelendő az ürülékből készített parfüm
A Surplus nevű parfümöt saját ürülékéből állítja elő egy brit parfümkészítő.

UD-ügy: nem találják a titkosszolgálati jelentést
Az UD Zrt. volt vezetői által Szilvásy György volt titokminiszter elleni személyiségi jogi per hétfői tárgyalásán kiderült, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH) nem találta azt a felkészítő anyagot, ami alapján 2008 szeptemberében Szilvásy tájékoztatta az országgyűlési bizottságokat - értesült a HavariaPress.

A KIM szerint valótlan tényeket közöl a Blikk
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Sajtóirodájától kapott részletes válaszok ellenére számos valótlanságot és ferdítést tartalmaz a Blikk mai,

Meztelenül fotózta magát New York utcáin a francia művésznő (Fotók)
Erica Simone társadalmi problémákra szeretné felhívni a figyelmet önmagáról készített aktfotóival.

Holttestet találtak a patakban
Holttestet talált saját kertje végében, a patakban egy férfi vasárnap Sámsonházán

Kislajhár született Veszprémben
Újabb állatkölyökkel gyarapodott a veszprémi állatkert: a vadasparkban kislajhár született.

Orbán: Ezt a folyamatot nem szabad lesajnálni + Képriport
Elhibázott, az előző rendszerből itt maradt nézetnek nevezte az ellenzéknek szóló viszonválaszában Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzék azon felfogását, miszerint az alkotmány kapcsán csak a hatalmi kérdésekről ejtenek szót és a közjóról nem beszélnek. Azoknak is kell, hogy joguk legyen Magyarországon, akik ebben az országban tisztességesen adót fizetnek és eltartanak mindenkit, aki egyébként nem tud munkát végezni

Hatévet kapott a heroincsempész
Hat év fegyházbüntetésre ítélt jogerősen a Bács-Kiskun Megyei Bíróság egy koszovói heroincsempészt, aki a tompai határátkelőn, személygépkocsijának egy erre kialakított részében csaknem fél kilogramm heroint akart behozni az országba; a másodfokú bíróság hétfőn ezzel helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

MNB: 2012 végére lehet 3 százalék az infláció
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának megítélése szerint rövid távon az infláció meghaladhatja a célt, jövő év végére azonban további monetáris szigorítás nélkül is 3 százalék közelébe süllyedhet - derül ki az MNB legfrissebb inflációs jelentéséből, amelyet a hétfői kamatdöntő ülésén megtárgyalt a monetáris tanács.

Néhány óra alatt meglett az idős asszony kirablója
Néhány óra alatt elfogta a rendőrség azt a 17 esztendős fiatalembert, aki egy idős asszonyt rabolt ki Szentesen; a fiatalt tucatnyi bűncselekménnyel gyanúsítják - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Trullit sokkolta a gumik viselkedése
A Team Lotus pilótája, Jarno Trulli az Ausztrál Nagydíj után élesen kritizálta a Pirelli-abroncsokat, szerinte nagyon megváltozott a karakterük az utolsó teszt óta. 

Egyre valószínűbb, hogy szivárog a japán atomerőmű egyik reaktortartálya
Még mindig nem sikerült helyreállítani négy reaktorblokk saját hűtőrendszerét a fukusimai atomerőműben, mert a 2-es blokk turbinacsarnokának padlóján nagyon erősen sugárzó víztócsák vannak. Az üzemeltető leszivattyúzza a radioaktív vizet, amely félő, hogy azért szivárog, mert megsérült a 2-es blokk reaktortartálya.

Levelek a kályhalyukból, borotva a ciszternából
Időnként megdöbbentő meglepetésekkel szolgálnak a gödöllői kastély épületén végzett munkálatok. 1995-ben a Ferenc József-lakosztály egyik kályhafülkéje mögötti nyílásban különös levélkupacra lettek figyelmesek a munkások. Az elpiszkolódott, nagyrészt levelekből álló iratanyag bekerült a Kastély Múzeum gyűjteményébe, feldolgozása pedig nem kis kihívást jelentett a muzeológusok számára.

Egész pályás gól lett a jobbhátvéd indításából - videó
Saját tizenhatosa környékéről szerzett gólt a spanyol harmadosztályú focibajnokságban szereplő Alicante játékosa, Carlos Castan. Az eredetileg indításnak szánt labda az ellenfél tizenhatosán belül pattant egyet és a meglepett kapus felett a hálóba hullott. Az Alicante ezzel a góllal mentette 1-1-re a találkozót az Alcoyano otthonában.

Indiában letiltják a .xxx domaint
Indiában nem lehet majd elérni a .xxx végződésű internetcímeket, amelyeket az erotikus tartalomszolgáltatók regisztrálhatnak maguknak. 

A magyarok nem azt kapták a moziban, amire vágytak
A hétvégén kerülték a magyarok a mozikat. Jóval az átlagos 100 ezer alá esett a tíz legnézettebb filmre eladott jegyek száma: mindössze 80 702-en váltottak jegyet a toplistás alkotásokra. Utoljára január végén volt ilyen gyenge a mozizási kedv az országban.Jennifer Aniston és AdamSandler a Kellékfeleség-benAz alacsony nézőszámban közrejátszhatott a viszonylag enyhe idő és az is, hogy a hétvégén több érdekes sporteseményt is közvetítettek a tévében, de a fő ok, hogy a premierfilmek egyike sem ragadta meg igazán a nézők fantáziáját. Inkább választották a harmadik hete műsoron levő Kellékfeleség-et, mint a friss filmeket. A Jennifer Aniston-Adam Sandler vígjáték így visszamászott az első helyre, amihez most csak 15 431 nézőre volt szüksége.Második helyen nyitott az Álomháború című akció-fantasy, ami 28 kópiával is csak13 033 embert ért el. Arányaiban majdnem ugyanilyen gyengén teljesített a Harrison Fordot és Rachel McAdamst felvonultató Ébredj velünk című komédia, ami 20 kópiával 9859 nézőt szerzett. A sas című történelmi film 10 kópiával 4031 látogatót szedett össze, és a kilencedikhelyen áll. A Millenium-trilógia harmadik részét 3 kópián forgalmazták, és a filmre 979-en ültek be. Nem tudni, mire vágynak a magyar nézők, de biztos nem erre.A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Kellékfeleség (15 431 / 103 641)2. Álomháború (13 033 / 13 033)3. A Föld inváziója - Csata: Los Angeles (10 285 / 47 434) 4. Ébredj velünk (9859 / 9859)5. Rango (7335 / 95 106)6. Elhajlási engedély (7018 / 64 292)7. A király beszéde (5195 / 131 611)8. A rítus (4572 / 33 133)9. A sas (4031 / 4031) 10. Anyát a Marsra (3943 / 24 384)

Terjed a Facebook-depresszió a tinik körében
A Facebookés más közösségi weboldalak használatának számos előnye lehet a gyerekek számára, ugyanakkor veszélyeztethetik testi és lelki egészségüket - áll az Amerikai Gyermekorvosi Akadémia által kiadott közleményben.

Robert Pattinson csak akkor szexel, ha úgy van
És általában nincs úgy. Csak ha szerelmes.

Csipak hátrébb vitte illegális kerítését az erdőből
Azt állította, nem épített bele az erdőbe, most mégis áthelyezte a kerítést. A garázs továbbra is a tájvédelmi körzetben áll.

Meghalt az internet egyik ősatyja
Paul Baran, a csomagkapcsolt hálózati technológia kidolgozója 84 éves volt.

A Sucker Punch-csajok 19 milliónál járnak
A Watchmennél is gyengébben startolt Snyder látványorgiája. Tinivígjáték előzte be Amerikában.

Csökkent a kórházak adóssága
A lejárt tartozások 2010 végén 36 milliárd forintot tettek ki, az összes tartozás 115 milliárd.

Hivatalosan is szó lett a LOL és az OMG
Az internetes szleng beeszi magát a szótárakba. WTF.

110 millió éves dinoszauruszcsontváz egy egy kanadai bányában
A régészek nem értik, hogyan kerülhetett oda, mert a területet korában tenger borította.

Egy brazil humorista a Twitter legbefolyásosabb embere
Barack Obama éppen csak befér a top10-be, Bill Gates még oda sem.

Pilotszezon 2011 - a kábeladók drámái II.
Eden (USA) - egy srác és szökött szélhámos kuzinja becsalja magát egy hotelbe, ahol a vendégek minden kívánságát teljesítik.

Beismerő vallomás a fóti kettős gyilkosság után
Franciakulccsal végzett áldozataival, a budai hegyekben bujkált, öngyilkos akart lenni.

A kisfiúk gyakrabban vizelnek az ágyba, mint a kislányok
A hat és tizenegy év közötti gyerekek átlagosan öt százaléka pisil be éjszaka, ám több mint kétszer nagyobb eséllyel a fiúk, mint a lányok - állapították meg a hongkongi Kínai Egyetem kutatói.

Merkel: Japánnak is szerepe lehetett a választási buktában
Angela Merkel szerint a japán események befolyásolták a hétvégi tartományi választásokat Németországban.

Óriási siker a YouTube szimfonikus zenekara nézze meg Ön is!
Csaknem egymillióan nézték meg eddig az interneten a YouTube Szimfonikus Zenekar márciusi, a Sydney-i Operaházban tartott koncertjét.

Az utcán raboltak ki egy 81 éves idős nőt
A szentesi rendőrök néhány órán belül a nyomára jutottak annak a 17 éves fiúnak, aki vasárnap egy 81 éves idős nőt rabolt ki az utcán. A gyanúsított számlájára ezen kívül még tucatnyi bűncselekmény írható - írja a police.hu.

Nem járnak a villamosok a Nagykörúton
Nem közlekednek a nagykörúti villamosok Budapesten, mert a 6-os villamoson a Király utcánál rosszul lett egy utas hétfő délután.

Jövő év végén lehet 3 százalék körüli az infláció az MNB szerint
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának megítélése szerint rövid távon az infláció meghaladhatja a célt, jövő év végére azonban további monetáris szigorítás nélkül is 3 százalék közelébe süllyedhet - derül ki az MNB legfrissebb inflációs jelentéséből, amelyet a hétfői kamatdöntő ülésén megtárgyalt a monetáris tanács.

Az MSZP szerint kudarc volt a nemzeti konzultáció
A Jobbik további kérdéseket is feltett volna a nemzeti konzultáció során - mondta a párt frakcióvezető-helyettese a miniszterelnök napirend előtti felszólalására válaszolva hétfőn a parlamentben. Az MSZP kudarcként értékeli az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultációt.

Vagyonadót sürgetnek az olasz szakszervezetek
Rendkívüli vagyonadó bevezetését sürgette hétfőn a legnagyobb olasz szakszervezeti föderáció. A CGIL szerint az az olaszok öt százalékát érintené.

Hungarikummá tennék a mangalicát
A tenyésztők célja, hogy a jó minőségű, évszázados hagyományokkal rendelkező mangalicasertés bekerüljön a hungarikumok sorába 

Nem jár a 4-es és a 6-os villamos
Nem közlekednek a nagykörúti villamosok Budapesten, mert a 6-os villamoson a Király utcánál rosszul lett egy utas hétfő délután.

Támogatják a borházakat
A Magyar Borok Háza Alapítvány (MBHA) 2,5 millió forint keretösszegű pályázatot ír ki a regionális borházak, vinotékák tevékenységének támogatására

Mégis költözik a Fiat
A Fiat szíve Olaszországban marad, az agya több helyszínen fog működni - fogalmazott az olasz televíziónak adott interjúban Sergio Marchionne a Fiat-Chrysler vezérigazgatója. Az olasz szakszervezetek újabb létszámleépítéstől tartanak.

Mubarak és családja házi őrizetbe került
Házi őrizetbe helyezték Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és családtagjait - jelentette be hétfőn az arab országot Mubarak lemondása óta irányító katonai tanács.

Beszáll a zenei iparba a Google
Hamarosan megnyílhat a webes óriáscég zenei boltja a Google Music. A szolgáltatás lényege, ahogy a cég összes termékénél is, a web maga az eszköz.

Nem járnak a nagykörúti villamosok
Nem közlekednek a nagykörúti villamosok Budapesten, mert a 6-os villamoson a Király utcánál rosszul lett egy utas hétfő délután.

Elkezdődött az RTL-nél az Alekosz-reality szereplőválogatása
Március 28-án kezdődött a Szerelem legfölsőbb szinteken munkacímet viselő RTL-es reality válogatása: főleg tizennyolc és harminc éves kor közti nők jelentkeztek eddig.

Városban százhússzal a bebicsaklott kamionhoz - riport a tűzoltókkal
Szirénázva, százhússzal száguldunk Budapesten. Az autósok félreállnak, vagy ügyetlenkedve feltartanak, de van, aki szorosan ránk tapadva repeszt utánunk. Kamionbalesethez sietünk a tűzoltókkal, akik ablakon kilógatott kisgyerekről, kétféle öngyilkostípusról és rezsón felejtett, füstölő vacsorákról mesélnek.

Mégis megmenekülhet az Alkotmánybíróság a csonkítástól
Egy technikainak tűnő változtatás megteremtheti a lehetőségét annak, hogy az Alkotmánybíróság részben visszakapja azokat a jogokat az új alaptörvényben, amelyet a kormánypártok vettek el tőle tavaly ősszel. Hétfőn egy sor módosítást nyújtott be a Fidesz és a KDNP a saját maga által készített tervezethez, ezekből kiderül, hogy lemondanak például a vármegye névről.

A századik birkózó-arany megszerzése a cél
A magyar birkózók eddig 19 olimpiai, 25 világ- és 55 Európa-bajnoki címet gyűjtöttek be.

A fekete nők gyakrabban halnak meg méhen kívüli terhesség miatt

Pamuk fizet, még ha keveset is
A Nobel-díjas Ohran Pamuk még 2005-ben, egy svájci lapnak adott nyilatkozata miatt került összetűzésbe a török hatóságokkal.

Az erős forint sem segít a frankhiteleseknek?
A forint ereje az euróval szemben megmaradhat, de a frank így is könnyen drágulhat.

Az olasz "csizmára" akarnak átjutni az éhségsztrájkoló menekültek
Éhségsztrájkot kezdett a Lampedusa szigetére érkezett tunéziai menekültek egy csoportja hétfőn.

Háromezer állás került veszélybe az MSZP szerint
Az MSZP szerint háromezer munkahelyet sodort veszélybe az energetikai tárgyú törvények két héttel ezelőtti módosítása, amely - mint Józsa István országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón elmondta -, egy jól működő energetikai iparág megszűnéséhez, a hazai szén-dioxid-kibocsátás és Magyarország földgázfüggőségének növekedéséhez vezethet.

Terhes nőt túrt ki a helyéről az exminiszterelnök
Több utas, köztük egy 7 hónapos terhes nő is pert indíthat a British Airways légitársaság ellen, miután nem utazhattak az előre lefoglalt helyükön az Ománból Londonba tartó gépen.

Vitték az oroszok az OTP-kötvényt, mint a cukrot
Jelentős befektetői érdeklődés mellett, sikeresen zárult március 25-én az OTP Bank Oroszország első kötvénykibocsátása, 2,5 milliárd rubeles kibocsátásra 17 milliárd rubel kereslet volt - közölte az OTP Bank hétfőn.

Terry Black Dubaiba menekül
Terry a jövőben is mindent meg szeretne adni a gyermekeinek, ezt pedig Magyarországon állítása szerint nem teheti meg. Az előadóművész fellépéseinek a száma ugyanis a korábbi évekhez képest megcsappant, és már nem tudja azt az életszínvonalat biztosítani a családjának, mint korábban.

Április 15-ig küldik ki a konvergencia programot Brüsszelnek
A március 15-i európai pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén létrejött megállapodás a hat gazdasági jogszabályról jelentős siker, és a magyar elnökség mindent elkövet azért, hogy az Európai Parlament is döntsön ezekről a dokumentumokról - hangsúlyozta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága ülésén. Az államtitkár szerint a magyar konvergencia programot a kormányjóváhagyást követően április 15-ig benyújtják Brüsszelnek.

Elkapták a biciklisgyilkos gázolót
Szamosangyaloson fogták el hétfőn azt a férfit, aki szombaton este autójával halálra gázolt Porcsalmán egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása megalapozott gyanújával folytatja a nyomozást, a férfit várhatóan még hétfőn kihallgatják - közölte a Független Hírügynökséggel Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kiderült: Ez volt Overdose betegségének titka
Az eddig használt patkók sem mentek veszendőbe.

Előzetesben a fóti kettős gyilkosság feltételezett elkövetője
Előzetes letartóztatásba helyezte április 28-ig a Pest Megyei Bíróság a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság valószínű elkövetőjét, P. Tibor Ferencet

Képzést és munkát is kínál a cég
Másfél év alatt 500 regisztrált munkanélküli szerzett szakmát a Hankook Tire Magyarország Kft. segítségével, s kapott biztos munkahelyet a cégnél. Az ötszázadik oklevelet hétfőn adta át Kim Yong Hak, a cég általános ügyvezető igazgatója a szakképzést kitűnő eredménnyel befejezett Kubina Istvánnak 

Ismert a cseh bírák kommunista múltja
Az egykori szocialista országokban a mögöttünk levő két évtizedben több kísérlet történt a kommunista múlt örökségének felszámolására, a bukott rendszer bűneinek feltárására. A gyászos múlttal való szembesülés, a diktatúra erkölcsi, szellemi és anyagi pusztításainak elemzése, a felelősök megnevezése és a jövőt szolgáló következtetések levonása szinte minden posztkommunista országban más-más módszerrel történt. A kommunista múltú bírák megnevezésében a cseh alkotmánybíróság járt az élen.

Pingponggal az egészséges gyermekekért
A zuglói általános iskolásokat érintő, az asztalitenisz sportágon keresztül megvalósuló egészségnevelő programot indított útjára hétfőn a BVSC asztalitenisz szakosztályának közreműködésével a TopPingpong Utánpótlás Alapítvány.

Karcagon is megkezdik„az egészségügy pályára állítását”
A karcagi Kátai-kórházban kezdődő szakmai fejlesztés is jelzi: Magyarország megújításának programjában a kormány kiemelt feladatai között tartja számon

Jobb, környezetbarátabb közlekedést ígér az EB
Drámai mértékben csökkentené Európa kőolajimport-függőségét, a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását pedig 60 százalékkal mérsékelheti 2050-ig az az átfogó európai uniós közlekedési stratégia, amelyet hétfőn ismertetett az Európai Bizottság Brüsszelben.

Előzetesben a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja
Előzetes letartóztatásba helyezte április 28-áig a Pest Megyei Bíróság a múlt szerdai fóti kettős gyilkosság valószínű elkövetőjét, P. Tibor Ferencet - közölte a bíróság szóvivője.

Papírtigrisnek nevezték a NATO-t
A lisszaboni koncepció a NATO új identitását, létének értelmét hivatott biztosítani, s a líbiai hadművelet az új koncepciója első gyakorlati próbája, de a szövetség papírtigrisnek bizonyult még akkor is, ha a hadművelet bizonyított egyet s mást - állapította meg a Kommerszant című orosz lap hétfői kommentárja.

Már tizenötmillió eurót adott az EU Japánnak
Összesen 15 millió eurónyi segélyt juttatott már Japánba az Európai Unió a hónap elején pusztító földrengés kárainak elhárítására.

Négyen támadtak egy fiúra Kazincbarcikán
Felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség négy férfi ellen, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán baseballütővel bántalmaztak egy 19 éves fiatalt.

El Greco múzeuma újra régi fényében ragyog
Megnyílt ötévi felújítási munkálatok után a spanyolországi Toledo városában az El Greco Múzeum, a spanyol kulturális tárca 6,2 millió eurót költött az évszázados épület renoválására.

Dzsingisz kán fogászatmenedzselése a nyerő
Dzsingisz kán fogászatmenedzselési módszerét ajánló könyv nyerte el az idén a leghülyébb könyvcím címét Nagy-Britanniában, a Diagram-díjat.

Turistaözön veszélyezteti Ázsia kincseit
A kopott NO CLIMBING! (Felmászni tilos) felirat nem tartja vissza a turistákat, akik Kambodzsa leghíresebb műemlékegyüttesében a tökéletes fotót akarják elkészíteni az Angkor Vat fölött lenyugvó napról. A látvány csodálatos, de a zűrzavaros színhely Phnom Bakhengnél, a Napnyugta templománál nem éppenmegnyugtató, és komoly küzdelmet kell vívni azért, hogy senki idegen ne tolakodjon be a képbe.

Az első királypuccs kudarca
Kilencvenéve, 1921. március 26-án kísérelte meg először IV. Károly király a magyar trón visszaszerzését - ez volt az első "királypuccs".

Felújítja egykori csehországi otthonát a hírhedt "prágai hóhér" fia
A náci Németország egyik kegyetlen SS-vezetőjeként elhíresült Reinhard Heydrich fia felajánlotta, hogy rendbe hozatja azt a Prága melletti falucskában található romos kastélyt, ahol a második világháború végéig élt együtt édesanyjával és testvéreivel - jelentette be a cseh közrádió.

Feliratokból dekódolják a római urbanisztikát
Azókori latin nyelvű feliratok szövegéből következtetni lehet a római kori városok szerkezetére, közigazgatására, középületeire, lakosaik összetételére és hitvilágára - mondta Borhy László, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, aki Brigetio feliratos köveiről tartott előadásokat Spanyolországban a Zaragozai Egyetem meghívására.

Kínai selyemtekercs aranyáron
Több mint 22 millió euróért (5,86 milliárd forint) kelt el egy 18. századi kínai selyemtekercs festmény a franciaországi Toulouse-ban megtartott árverésen.

Kőeszközökkel írhatják újra Amerika történelmét
Átírhatják Amerika történelmét a Texasban, Austintól 60 kilométerre északnyugatra feltárt kőeszközök, amelyek tanúsága szerint az Újvilág első telepesei a feltételezettnél akár 2500 évvel korábban, 13 200-15 500 évvel ezelőtt kezdték benépesíteni a kontinens északi részét. A felfedezésről a Science legújabb számában jelent meg tanulmány.

Tizenöt bizánci sírt tártak fel Szíriában
Tizenöt bizánci sírt tártak fel egy temetkezési komplexumban Szíria középső részén, 30 kilométerre észak-nyugatra Hama városától.

Magyarország tavasza
Időszaki kiállítás nyílt az 1848-49-es forradalom és tiszteletére a kecskeméti Cifrapalotában: a tárlat a szabadságharcot az egyéni sorsok tükrében mutatja be.

Az előzetes alatt vizsgálják a fóti gyilkosság gyanúsítottjának elmeállapotát
Április 28-ig előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottját. P. Tibor Ferenc elmeállapotát is vizsgálják ez idő alatt.

Elhunyt az internet előfutárának egyik feltalálója
Elhunyt Paul Baran, az internet előfutárát lehetővé tévő technológiák egyik feltalálója, akit 84 éves korában Palo Altó-i otthonában ért a halál.

A zsúfoltság miatt nem fogad új beteget a tanzániai csodadoktor
Mintegy hatezer fős tömeg gyűlt össze egy csodadoktornak tartott egykori lelkipásztor házánál Tanzániában, aki arra kérte a gyógyulni vágyókat, hogy néhány napig ne keressék őt. Többen meghaltak várakozás közben- írja a BBC.

Mourinho angol kapitány lehetett volna
A négy éve a Chelsea-től távozó edző majdnem aláírt, de a kevés meccs miatt inkább visszalépett.

A szeme sem áll jól
Véget ér a gülüszemű, lázas ifjúság: a Triumph Street Triple megkapta az unalmas cicaszemet.

Így juthatnak ki vívóink az olimpiára

Elítélték a Videoton adócsaló ügyvezetőit
A klubnál 2001 és 2005 között nem fizettek SZJA-t és járulékokat, az államot százmilliós kár érte.

Matthew McCounaughey saját koktélt talált ki
Imádok a konyhában ügyködni, és főzni" - szögezte le a színész, aki valószínűleg többet is tud, mint egy koktél és egy páclé.

Orbán megvédte Wittner gyalázkodó kijelentését
A kormányfő szerint azzal, hogy ő nem hagyta Horn Gyulát kitenni a kórházból,

Kevesebben kérnek menedéket a fejlett országokban
2010-ben 44 ipari országban összesen 360 ezer ember nyújtott be menedék iránti kérelmet.

Az X-faktoros lesz a Barátok közt új szereplője
Új taggal bővül a Barátok közt csapata. Az új karaktert az X-Faktor legsikeresebb együttesének, a Non Stopnak a tagja, Solti Ádám alakítja.

MNB: maradt az alapkamat
Hat százalék maradt az alapkamat. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak.

Előzetesbe került a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottja
A bíróság úgy ítélte meg, a kényszerintézkedésre a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye miatt van szükség.

Bizonytalan az e-könyvek sorsa
Továbbra is bizonytalan az e-könyvek sorsa Magyarországon, ugyanis az Európai Unió ajánlása ellenére mégsem csökkent a letölthető könyvek áfatartalma, így ezek a kiadványok sem olcsóbbak annyival, hogy megérné virtuális könyvtárra váltani.

Nem változtatott az alapkamaton a megújult tanács
Nem változtatott a 6 százalékos jegybanki alapkamat mértékén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfőn.

Robbanás a gyárban, legalább 70 halott
Legalább hetvenen meghaltak, mintegy százan pedig megsérültek egy dél-jemeni fegyver- és lőszergyárban bekövetkezett robbanásban hétfőn

Újra járható az autópálya
Megnyitották a forgalom előtt az M3-as autópálya Mezőkeresztes és Mezőnyárád közötti szakaszát, amelyet hétfő délelőtt azért kellett lezárni, mert egy kamion az árokba borult a 144-es kilométernél

Áprilisban demonstrálnak a rendvédelmisek
Április 9-étől demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei - közölte Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.

Kövér leültette Orbánt
Mozgalmasan kezdődött az Országgyűlés mai ülése. Egyebek mellett az történt, hogy az elnöklő Kövér László rendreutasította az LMP-s Schiffer András beszédét bekiabálásokkal megzavaró fideszeseket, és megtornáztatta a miniszterelnököt.

Líbia: Oroszország tűzszünetre szólít fel
Moszkva minden líbiai erőt felszólít az erőszak beszüntetésére - jelentette ki Szergej Lavrov Moszkvában.

Szeptemberben eldől Egyiptom sorsa
Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.

Megtanulnak a okostelefonok nyelvén az autók
Készül az autó-okostelefon kommunikáció szabványa, ha elkészül, nem kell autónként újratanulni, hogyan lehet a középkonzol kijelzőjére varázsolni a zenéinket, hol lehet bekapcsolni a hívásjelzést, és hogyan lehet az áttölteni a kocsi navigációjára a kedvenc célpontjainkat.

Azúj monetáris tanács első döntésével 6 százalékon hagyta a kamatot
Változatlan, 6 százalékos szinten hagyta az MNB új összetételű monetáris tanácsa a jegybanki alapkamatot. A külső folyamatok a kamatemelés folyamatát támogathatnák, ám a magyarspecifikus tényezők az enyhítés irányába mutatnak.

Kövér rendre utasította a zúgolódó fideszeseket
Saját pártjának képviselőit utasította rendre a parlamentben Kövér László házelnök, amikor a kormánypárti frakciók zúgolódni kezdtek Schiffer András LMP-frakcióvezető felszólalása alatt.

Orbán lemondott a gyerekek utáni szavazatról
Bár Orbán Viktor saját bevallása szerint szimpatizál a gyerekek után járó szavazat ötletével, a parlamentben hétfőn mondott beszédében közölte, hogy a javaslat nem fog bekerülni az alaptörvénybe. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a lakossági kérdőívekből az derült ki, hogy a többség nem támogatja ezt az elképzelést. Orbán szerint a kérdőívek alapján dőlt el azonban az is, hogy bekerül az alatörvénybe: a bíróság kiszabhat tényleges életfogytiglani ítéleteket.

McLaren: Button dobogós lett volna
A McLaren pilótái és csapatfőnöke összességében elégedettek a hétvégén elért második, illetve hatodik hellyel, a csapatfőnök szerint Button a dobogóra is felfért volna, ha nem kap büntetést.

Napsütés fogadta Amszterdamban a magyar fociválogatottat
Pár perccel 13 óra után landolt Amszterdamban a világbajnoki ezüstérmes hollandok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott repülőgépe.

A Tv2-n tűnt fel az RTL rejtegetett realityszereplője
Delhusa Gjon párkereső valóságshow-ját 2010 nyarán felvette az RTL Klub, de adásba nem került, sőt meg sem vágták még: ennek ellenére a rivális kereskedelmi tévén, Tv2 Frizbi-jében, március 27-én azt mondta, hogy kész van a valóságshow-ja. A zenész-tévészereplőt várhatóan még Alekoszis megelőzi párkereső műsorával, az ő realityje akár májusban is indulhat.

Tarantino rabszolgás westernt rendez
Quentin Tarantino már a Becstelen brigantyk előtt beszélt a sajtónak sajátos spagettiwesternjéről, amit southernnek keresztelt el, mert az USA déli részén játszódna és "Amerika rémes múltjával, a rabszolgasággal" foglalkozna. Nemrég hírül adtuk, hogy Tarantino következő filmje egy western lesz, amiben - legalábbis Franco Nero szerint - Franco Nero, Christoph Waltz, Keith Carradine és Treat Williams szerepel. Bár a szereposztás továbbra is homályos, most Uma Thurmannek köszönhetően kiderült, hogy az egykori filmterv és a mostani azonos. A színésznő ugyanis egy interjúban, amiben a lehetséges harmadik Kill Bill-filmről kérdezték, elmondta, hogy tudomása szerint Tarantino készen van az A Southern című filmje forgatókönyvével, és mivel legközelebb ezt rendezné meg, az új Kill Bill még várat magára.Quentin Tarantino

A spanyolok nem akarnak a kaunasi krumpliföldön játszani
Vicente del Bosque szövetségi kapitány a kaunasi pálya használhatatlanságára hivatkozva szeretné elhalasztani a spanyol labdarúgó-válogatott keddre kiírt Európa-bajnoki selejtezőjét.

70 ember meghalt egy felrobbant lőszergyárban
A jemeni lőszergyárban civilek haltak meg, akik fegyvereket és lőszereket akartak elvinni.

Nem kockáztattuk KERS-szel a gyors autót
Ausztráliában a körönként 5 tizedet hozó rendszer nélkül alázott az RBR, de Malajziában használniuk kell.

Megverték a macskáját kereső román férfit
Radu Vaidát két kommandós lepte meg alaposan. Összetévesztették egy emberkereskedővel.

A valaha volt legjobb autó eladó!
Korszerű módja ez az autóeladásnak: a különleges jármű minden fontosabb képességét filmre vették.

A spanyolok nem akarnak játszani Kaunasban
Vicente del Bosque szövetségi kapitány halasztani akar, olyan a kaunasi pálya, mint egy krumpliföld.

Köszönőviszonyban sincs a valósággal
Matthew Reilly: A halál hét csodájaFordította: Palkó Ágnes Gabó Könyvkiadó, 2007, 2990 Ft, 434 oldal „A Da Vinci kód szerzőjének ajánlásával”, áll a borítón - kész, függöny, ennek a könyvnek már azelőtt vége, hogy beleolvastam volna.

Továbbra is 6% a kamat
Az új tagokkal először ülésező monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően nem nyúlt a kamathoz.

Hárítják a nyugdíjasokat a Nemzeti Galériában
Piroska összcsaládilag ment volna fakereszten lógó férfit nézni a Nemzeti Galériába.

Orbánnak már írtak levelet, most tüntetnek
A magyar állat- és sertéstartók szerdán - március 30-án - 13 órakor figyelemfelhívó demonstrációt tartanak Budapesten, a Kossuth téren, a Rákóczi-szobor előtti területen - közölte a Magyar Sertéstartók Szövetségének (MSSZ) elnöksége nevében Sákán Antal, a szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel.

Drasztikusan mérsékelhetik a közlekedés CO2-kibocsátását Európában
Átfogó európai uniós közlekedési stratégiát ismertettek hétfőn az Európai Bizottság Brüsszelben, amely szerint drámai mértékben csökkentenék a kontinens kőolaj importfüggőségét, a közlekedés széndioxid-kibocsátását pedig 60 százalékkal mérsékelhetik 2050-ig.

Megkezdődik a kóbor kutyák ivartalanítása a bolgár fővárosban
A kutyák a beavatkozás után 24 órán át megfigyelés alatt maradnak.

Mégsem csökkent a letölthető könyvek áfa tartalma
Az Európai Unió ajánlása ellenére mégsem csökkent a letölthető könyvek áfa tartalma, így ezek a kiadványok sem olcsóbbak annyival, hogy megérné virtuális könyvtárra váltani.

Bizarr videó: Szexi nagymamák több fizetésért barkácsolnak
A figyelemfelhívó videoklipben idős nők barkácsolnak, hogy felhívják a figyelmet a nők és férfiak közti kereseti különbségekre.

Robbanás egy jemeni fegyvergyárban, legalább hetven halott
A helyiek szerint a robbanásokat 15 kilométerrel távolabb is hallani lehetett.

Holttestet talált kertje végében egy férfi
Holttestet talált saját kertje végében, a patakban egy férfi vasárnap Sámsonházán.

Erre büszkék lehetünk: Magyar siker Olaszországban
Személyesen vették át a kitüntetést.

Új módszerrel mérték be a gyorshajtókat
Fejér megye rendőrei pénteken sebességmérő akciót tartottak az M7-es autópályán, valamint a 7-es számú főúton. Az razzia alkalmával a rendőrök most új mérési típust is alkalmaztak, civil gépkocsival menet közben is rögzítették a gyorshajtókat.

Hárommilliárdból rekultiválják a lerakókat
Huszonnégy szilárdhulladék-lerakót rekultiválnak több mint hárommilliárd forintos költségből Győr-Moson-Sopron megyében. A munkálatokat megkezdték, és a tervek szerint az év végéig be is fejezik 

Nem jár szavazat a gyerekek után
Kikerül az alkotmánytervezetből a gyerekek után járó szavazati jog, javasolj a Fidesz, hogy bekerüljön a tényleges életfogytiglan intézménye, és javasolják, hogy az Alkotmánybíróság létszáma tizenöt tagra bővüljön - jelentette be Lázár János a frakcióülés után.

Orbán: külön köszönet Szili Katalinnak
Miután Orbán Viktor ismertette az alkotmányjavaslathoz beérkezett kérdőívek eredményét, külön köszönetet mondott az MSZP korábbi politikusának az előző házelnöknek Szili Katalinnak, hogy kiállt a nemzeti konzultáció mellett.

Demonstrálnak a sertéstartók
A magyar állat- és sertéstartók szerdán - március 30-án - 13 órakor figyelemfelhívó demonstrációt tartanak Budapesten, a Kossuth téren, a Rákóczi szobor előtti területen.

Felrobbant egy jemeni lőszergyár
Legalább hetvenen meghaltak, mintegy százan pedig megsérültek egy dél-jemeni fegyver- és lőszergyárban bekövetkezett robbanásban.

Elkapták a pesterzsébeti autófeltörőket
Lopás és rongálás miatt indított eljárást a rendőrség egy 18 éves lány és 20 éves fiú ellen, akik a gyanú szerint szombatra virradó éjszaka több tucat autót törtek fel Budapesten, a XX. kerületben.

Százezerszerese a radioaktivitás a normálisnak a fukusimai erőműben
A fukusimai atomerőmű egyik turbinacsarnokának aljában felgyülemlett víz radioaktivitása továbbra is magas, de nem a normális szint tízmilliószorosa, mint vasárnap közölték, hanem csak a százezerszerese - közölte az erőművet működtető tokiói áramszolgáltató hétfőn. A tengervíz sugárszennyezettsége is magas, 30-40 méterre a reaktoroktól több mint ezerszerese a megszokott szintnek.

Szűk marad az Alkotmánybíróság hatásköre
Ha csökken az államadósság, megnő az Ab hatásköre, jön az önvédelem joga és a nemzeti trikolór színeinek értelmezése. Kormánypárti módosítások az Alkotmányhoz.

Hajós András standupozik a Comedynek
Hajós András is csatlakozik a magyar humorcsatorna saját készítésű stand up show-jához.

Randevúra érkezett, lelocsolták benzinnel
Szexcsapdát állítottak egy edelényi fiúnak, akit négyen vertek meg, például baseballütővel.

Britney Spearst 12 évesen még letaglózta a szex
Édesanyjától hallott először a szexről, új ismeretei pedig undorral és zavarral töltötték el.

Tulajdonosváltás előtt az AS Roma
A klubnak hitelező Unicredit bank a bostoni Thomas Di Benedettót tartja a legmegbízhatóbb jelöltnek.

Megérkezett Amszterdamba a magyar futballválogatott
Egervári Sándor csapata kedden 20:30 órától az Amsterdam ArenA-ban játszik Eb-selejtezőt.

Vagyonadót akar egy olasz szakszervezet

A lengyel jegybank nem sietne az euróval

A macskáját kereste, összeverték a rendőrök
A rendőrök összetévesztették egy emberkereskedővel, ezért jól megverték.

Nem sietik el az euróbevezetést a lengyelek
Nem kell elsietni az euró bevezetését a lengyel jegybank kormányzója szerint, és a közvéleménynek is csak a kisebbik hányada váltana egyből euróra.

Egy katasztrófa számokban: 10 ezer halott, 17 ezer eltűnt Japánban
A két és fél héttel ezelőtti természeti csapás követelte 1923 óta a legtöbb áldozatot a szigetországban, nyolcvannyolc évvel ezelőtt több mint 142 ezer ember halt meg a Tokió környékén pusztító kantói földrengésben.

"Orbán Viktor gratulálhat magának"
A magyarországi alkotmányozásról, illetve az alkotmány tervezetéről közölt elemzést hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Júliusban kezdődik a monstre Jacko-per
Meghosszabbította egy bíró a Michael Jackson orvosa, Conrad Murray elleni per lehetséges esküdtjeinek kiválogatását attól tartva, hogy a végső válogatásnál túl sokan fognak kihullani a rostán.

Egész tüntetéssorozat lesz április elejétől
Április 9-étől demonstrációsorozatot tartanak hivatásuk és szerzett jogaik védelmében a fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekvédelmi szövetségei, szakszervezetei - közölte Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ferihegyi balhé: nyomoz az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség a feljelentő Zóna Taxi panaszának helyt adott és nyomozást rendelt el - írja a Népszabadság.

Orbán elárulja, mit akar a nép
Orbán Viktor szerint korábban csak diktátumokkal kormányozták az országot, ma azonban már megkérdezik az embereket. 91 százalék ért egyet azzal, hogy a kötelességeket és a jogokat is deklarálni kell az alaptörvényben. Ugyanilyen többség ért egyet azzal, hogy alkotmányos garanciákra van szükség a jövő nemzedékek védelmére, így korlátozni kell például a kormányok kezét, hogy ne adósítsák el az országot - fejtegette a miniszterelnök parlamenti beszédében.

Kopaszok támadták meg az utcán Jimmy halálának szemtanúját
Hulé Évát a Körúton vették körbe kopasz, tetovált fiatalok, akik követelték, árulja el, hogyan halt meg a Király - írja az Új Ász.

Munkanélkülieket képez ki és vesz fel a Hankook
Eddig 500 regisztrált munkanélküli szerzett szakmát a Hankook Tire Magyarország Kft. segítségével, s kapott munkahelyet a cégnél.

Senkinek sem szúrt szemet: A Lázár-fevétel pikantériája
Csak úgy sisteregtek a publicisztikák, miután a kuruc.infón közzétett Lázár János-nyilatkozat nagyobb nyilvánossághoz jutott.

Te is lájkolod? - Volvo V60
Csúcstechnika fiatalos, vagány szerelésben. A V60-as Volvo mellesleg kombi.

„Azon országok közé tartozunk, ahol ez már gond”
Az Európai Uniónak, az egyes tagállamoknak, de a társadalom más közösségeinek is jut szerep abban a folyamatban, melynek során a család szerepét újraértelmezik. A családot ugyanis vissza kell helyezni arra a szintre, ahol lennie kell ahhoz, hogy a társadalmi megújulással és a társadalom lélekszámának növekedésével reális időn belül számolni lehessen

Egymillióan már kitöltötték a kérdőívet
Majdnem egymillió személy, Csehország lakosságának mintegy tíz százaléka töltötte már ki az idei népszámlálási kérdőíveket

36 autót rongáltak meg, elfogták őket
A rendőrség egy nap alatt elfogta azt a két fiatalt, akik szombatra virradó éjszaka több tucat autót törtek fel Budapesten, a XX. kerületben

Orbán: Fontos ponthoz értünk
A nemzeti konzultáció ereje nagyban hozzájárult ahhoz, lezárjuk azt a korszakot, amikor nem kérdezték meg az emberek véleményét

Orbán beszédével kezdődik a parlamenti ülés - tudósítás percről percre
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik a parlament hétfői ülése. Orbán a nemzeti konzultáció eredményéről számol be, és javaslatokat is tesz majd ez alapján az alkotmánytervezethez. A parlament az interpellációk után az alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról dönt.

A benzinára emelkedik, a gázolajé csökken
Bruttó két forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, miközben a gázolajét ugyanennyivel csökkenti.

409 millió dollárért kelt el a legnagyobb online drogéria
A drugstore.com-ot az amerikai piac legnagyobbja, a Walgreens vásárolta fel.

Újra a benzin lesz a drágább
A benzin ára szerdán két forinttal emelkedik, a dízelé viszont ennyivel csökken.

Így módosítják az új alkotmányt

Őszre csúszik az iPhone 5 megjelenése
Az Apple felborítja az évek óta bejáratott termékciklusát.

VV Jerzy csak nem üres vizipisztoly
VV Alekosz bírta így titulálni villalakó kollégáját, aki eddig nem nagyon virított semmit a villában, különösen nem VV Gigivel, különbejáratú nőjével, akivel kisajátították a nyugiszobát.

Bizonytalan az e-könyvek sorsa Magyarországon
Az EU ajánlása szerint csökkenteni kellene az áfájukat, a magyar törvény viszont kikerülte ezt.

Claire Danes nem emlékszik az eredeti hajszínére
A színésznő 13 éves kora óta festeti haját, ezért nem tudja, milyen is lenne eredeti hajszíne.

Hangok a Fideszből: "nem értünk egyet Wittner Máriával!"
"Nem értünk egyet Wittner Máriával!" - mindössze ennyit reagált a pécsi Fidesz Wittner Mária országgyűlési képviselő Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentéseire. Az egymondatos közleményben Hoppál Péter helyi Fidesz-elnök nem fejtette ki bővebben, hogy miben nem értenek egyet képviselőtársával, illetve mely mondataival nem tudnak azonosulni.

Felemelné tizenötre az Ab létszámát a Fidesz-KDNP
Kezdeményezi a Fidesz-KDNP, hogy a jövőben 11 helyett 15 tagja legyen az Alkotmánybíróságnak (Ab).

Óriási kiesést okozna a dohányzási tilalom?
2012 előtt már biztosan nem lép hatályba a dohányzást a kocsmákból kitiltó szabályozás - írja az Index.

Frontális karambol: egy gyerek is megsérült
Három felnőtt és egy gyerek sérült meg a Pest megyei Erdőkertesen, ahol két autó ütközött össze frontálisan.

Menjen tankolni, drágul a benzin!
A mostani emeléssel a benzin átlagára 376-377 forintra nő, míg a gázolajé 375 forintra csökken.

Uniós szabályokba ütközik, amit Szlovákia csinál?
Uniós szabályokba ütközhet az a szlovákiai terv, mely szerint az állami szervek állapíthatnák meg, melyik állampolgár szerzett a szlovákon kívül más állampolgárságot is és ezért szankcionálnák is őket - egyebek közt erről beszélt a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában Jeszenszky Géza.

Lavrov: tűzszünetet Líbiában!
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában kijelentette, Moszkva minden líbiai erőt felszólít az erőszak beszüntetésére.

Íme Gáspár Laci egy hónapos kisfia (Videó)
Három hangszeren is megtanítja majd kisfiát a zenész.

Gyermekek után szavazati jog? Miért?
A Hírszerzőn eddig megjelent, alkotmányozással kapcsolatos vélemények abban egységesek voltak, hogy a Fidesz(-KDNP) érdemi társadalmi párbeszédet kizáró jogalkotása egy egypárti, politikai értelemben illegitim alaptörvényt eredményez. Ráadásul az alkotmányozás kormánypártok által diktált menete lehetetlenné teszi a felmerült tartalmi kérdések megvitatását. Pedig lenne miről beszélni; kár, hogy a kormánypártok politikusai elenyésző kivétellel nem nyitottak a tartalmi vitára. A kivételek közé tartozik az alkotmányozás során felmerült levitatottabb javaslat ötletgazdája, a fideszes Révész Máriusz, aki diszkriminatívnak tartja a Szájer-féle alaptörvény-tervezet e tárgyban született "kompromisszumos" megfogalmazását. Az alkotmányozásról szóló vita természetesen folytatódik a Hírszerzőn.

Rémálom: baseballütővel verték meg az első randin
"Randevúra" érkezett egy edelényi fiatalember a kazincbarcikai tóhoz, ahol azonban többen bántalmazták.

Kiszivárgott: Ezt mondja ma Orbán - Így változtat az Alkotmányon
Legegyértelműbbek a kérdőívekből adódó változtatások.

Kadhafi erői megállították a felkelők nyugat felé nyomulását
Moammer Kadhafi líbiai vezető erői hétfő reggel megállították a felkelők nyugat felé nyomulását az ország tengerpartjának nagyjából a közepén található Ben-Dzsavád város nyugati kapujában

Nyugodtan várja a döntést a gyilkossággal gyanúsított férfi
12.30-ig a Pest Megyei Bíróság nem döntött a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról. Pelády Tibor arcát kapucnival eltakarva lépett be a tárgyalóterembe, láthatóan nyugodtan várja a döntést.

Föld órája: rengeteg résztvevővel zárult az esemény
Bár kevesebben regisztráltak az idei Föld órájára, jóval többen voltak a szombat esti eseményeken, nagyon sok önkéntes jelentkezett, és a médiaérdeklődés is sokkal nagyobb volt a korábbinál 

Kényszerleállás a nagyszombati autógyárban
Leállítja a nagyszombati PSA Peugeot Citroën autógyár hétfőn a termelését, a hét további munkanapjain pedig egy műszakban működik tovább. A kényszerleállás a japán természeti katasztrófával függ össze, hiányoznak a szigetországban gyártott alkatrészek

40 kormánypárti módosító javaslat érkezett
Várhatóan több mint 40 módosító indítványt nyújt be a Fidesz

Demonstrációs bizottságot alakítottak a rendőrök
Demonstrációs bizottságot alakított és többnapos tiltakozó akcióra készül a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének hét tagszervezete.

Felborult egy nyerges vontató
Felborult egy nyerges vontató az M0-son a 26-os kilométernél az M1-es autópálya felé vezető oldalon hétfőn

A gólvágó kapus, Rogério Ceni találatai az elsőtől a századikig - videó
A brazil Sao Paulo labdarúgócsapatának kapusa, Rogério Ceni a Corinthians ellen 2-1-re megnyert bajnokin berúgta pályafutása 100. gólját, az alábbi videóban megtekintheti a szabadrúgás-specialistának számító játékos találatait az elsőtől az utolsóig.

A magyar nők harmada fertőzött HPV-vel
A HPV-fertőzöttség világszerte egyre gyakoribb, egyes országokban már a férfiak fele is vírushordozó. Nálunk még valószínűleg a nők vannak többségben, és körülbelül harmadukat érintheti a kór. Általában nem élethosszig tartó fertőzöttségről van szó, hónapok-évek alatt a szervezet megszabadul a kórokozóktól. Baj akkor van, ha a vírus DNS-e beépül a sejtjeinkbe.

Lelőttek egy New York-i hiphop-dj-t
Vasárnap éjszaka egyetlen lövéssel meggyilkolták DJ Megatront, a New York-i hiphop-élet feltörekvő dj-jét, aki rádió- és tévéműsorokban szerepelt. Barátai nem tudnak arról, hogy lettek volna ellenségei, bár YouTube-videóihoz nemrég fenyegető kommentek érkeztek.

Felrobbant egy lázadók kezén lévő fegyvergyár Jemenben
Felrobbant egy lőszereket és Kalasnyikov géppisztolyokat gyártó fegyvergyár Jemen délnyugati részén. Legalább öten meghaltak, ötvenen megsebesültek. A fegyvergyár az utóbbi időben a lázadók helyi főhadiszállása volt.

A Social Network szépfiúja Hófehérke hercege lesz
Korábban már írtunk róla, hogy két Hófehérke-film is készül Hollywoodban, a Snow White and the Huntsman és a The Brothers Grimm: Snow White. Sokáig úgy tűnt, az előbbi van jobb helyzetben: megnyerték Kristen Stewartot Hófehérkének, Charlize Theront gonosz mostohának és Viggo Mortenst vadásznak, a másik filmre pedig ugyan leszerződött Julia Roberts mostohának, viszont Hófehérkéjük nem volt. Most úgy fest, a The Brothers Grimm: Snow White mégis kezdi átvenni a vezetést. Egyrészt a másik filmből távozott Mortensen, másrészt hozzájuk leszerződött a herceg szerepére Armie Hammer, aki a Social Network-ben a Winklevoss ikreket játszotta, Hófehérke szerepéről pedig Saoirse Ronannel (Vágy és vezeklés, Komfortos mennyország, Hanna) folynak tárgyalások. Ráadásul a film bemutatóját jövő nyárra tűzték ki, míg a Huntsman csak jövő év végén kerül a mozikba.Saoirse Ronan | Armie Hammer

Növelné az Alkotmánybíróság létszámát a Fidesz
Nem támogatná a gyermekek utáni szavazati jogot és növelné az Alkotmánybíróság létszámát a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által hétfőn bejelentett javaslatcsomag.

Kiestek a magyarok a bécsi WPT-ről
A World Poker Tour 3 500 eurós főversenyén 3 nap után Ravnsbaek Simon vezet.

Tiltólistán az atomerőműben viccelődő Homer Simpson
A Hollywood Reporter úgy értesült, hogy a Pro7 csatorna a fukusamai atomkrízisre való tekintettel kivágja a Németországban sugárzott Simpson-család epizódokból azokat a poénokat, ahol reaktorolvadás vagy egyéb más tragédia történik Mr.

A fél év alatt elkészülő ajtók
Jó munkához idő kell, a roszhoz pedig értelemszerűen legalább háromszorannyi.

Gumikacsa-hordának veszett nyoma a rendőrakadémián
Néhányat már megtaláltak. Az akadémia dolgozói és hallgatói még remélik, hogy többségük visszakerül hozzájuk.

Kicsit gyengült, de tartja erejét a forint

Olaszországban nincs válságban a kulturális szektor
Egy múzeumok és színházak bevételét vizsgáló felmérés szerint a gazdasági válság ellenére az olasz családok nem a kultúrán takarékoskodnak.

Elképesztő fotók: családok, akik tankok roncsaiban élnek
Az eritreai Aszmarában gigantikus hadianyag-temető található. A hatalmas kupacokba hordott tankok és teherautók között emberek élnek.

Elakadtak a líbiai felkelők
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem foglalták el Kadhafi szülővárosát, Szirtet a líbiai felkelők.

Hogy kell kihirdetni az alkotmányt?
Speciális szabály vonatkozik majd a jogalkotási törvényben az alkotmány kihirdetésére, miután az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén a kormányoldali többség támogatta a fideszes Gulyás Gergely erre vonatkozó indítványának tárgysorozatba vételét és általános vitára bocsátását.

Zsinórban mérték a gyorshajtókat Fejérben
A megszokottól eltérő módszerrel mérte a gyorshajtókat pénteken a rendőrség Fejér megyében, ezalatt 109 gyorshajtót azonosítottak.

Kik laknak a Central Parkban?
A brit megszorításdömping már a művészet világát is elérte: a kormányzat a hatékonyabb működés érdekében azt javasolja az Angol Művészeti Tanácsnak (ACE), adjon el néhány darabot kollekciójából

Növekvő lakáseladások Siófokon
A kiadott használatbavételi engedélyek alapján Siófokon 578 új otthon készült el, a Somogy megyében felépült lakások 61 százaléka. Érdekesség, hogy Kaposváron ennek töredékét, mindössze 74 lakást vettek birtokba tulajdonosaik 2010-ben. Az új építmények négyötöde a tó vonzáskörzetében létesült.

„Attól, hogy egy puding ronda, még lehet finom”
Az új médiaszabályozás szükségességében egyetértettek, de azt, hogy az mely területekre terjedjen ki, eltérően ítélték meg az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) hétfői, budapesti kerekasztal-beszélgetésének résztvevői.

A Zöldek miatt nőtt a villamos energia ára
Rekordot döntött Németországban az áramtőzsdén a villamos energia ára, miután történelmi győzelmet arattak a Zöldek a vasárnapi németországi tartományi parlamenti választásokon.

Új szemlélettel születtek meg a nemzetiségi pályázatok
Átalakul az egyházi, nemzetiségi és civil támogatások rendszere, amelynek részeként hétfőn a Wekerle Sándor Alapkezelőnél jelennek meg a nemzetiségi pályázatok.

„A családokon múlik a jövő”
Egész Európa küzd az elöregedéssel, a családok válságával, a csökkenő születésszámmal

Sporttörténelmet írtak
Sporttörténelmet írtak vasárnap este Tardoson a labdarúgó megyei első osztályban szereplő focisták: ötvenedik mérkőzésükön maradtak veretlenek. A csaknem kétéves, a megyei futballtörténelemben is egyedülálló sikersorozatra egy 7

Itt a vég kezdete Merkelnek?
Politikai földrengésről, bizarr, de logikus korszakváltásról írtak a német lapok a hétvégi tartományi parlamenti választásokról, amelyek hatalmas nyertese a japán atomkatasztrófa és az ennek kapcsán a németországi atomerőművekről kibontakozott vita nyomán a Zöldek pártja lett.

Mégsem úszható meg a történelemérettségi
Visszakozott az oktatási államtitkárság: "a nagy ellenállás miatt" mégis kötelező lesz történelemből és matematikából is érettségiznie minden tanulónak. A közoktatási törvény koncepciója eredetileg felmentést adott volna minden második diáknak a záróvizsgán e tárgyak egyike alól.

Schmitt: egész Európa küzd az elöregedéssel
Egész Európa küzd az elöregedéssel, a családok válságával, a csökkenő születésszámmal - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök egy budapesti konferencián.

Hűtlen kezelés gyanúja a hortobágyi génmegőrzőben
A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. korábbi vezetői és családtagjai is érintettek lehetnek a 158 millió forintot érintő ügyben a cég jelenlegi vezetése szerint.

Semmi semállítja meg a MySpace-t a lejtőn
Rendre csődöt mondanak a MySpace feltámasztására indított kísérletek. A comScore piackutató cég mérése szerint az év első két hónapjában tízmillió felhasználó tűnt el a zenés közösségi oldalról.

Ribéry bemutatta, miért veszélyes korlát felett lábteniszezni - videó
Franck Ribéry nagyot borult a francia labdarúgó-válogatott edzőtáborában lábteniszezés közben. A Bayern München játékosa társaival játszott, a hálót korlátokkal helyettesítették, a szélső pedig átesett az egyiken. Franciaország kedden este barátságos mérkőzésen fogadja Horvátországot.

Liz Taylor-filmekkel búcsúzik a Filmmúzeum
A március 23-án elhunyt Elizabeth Taylor kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő munkásságára emlékezik áprilisban a Filmmúzeum.

Tartós megoldás készült a párásodó szemüvegek ellen
Az eddigeknél jóval stabilabb páramentes bevonatot fejlesztettek ki a kanadai kutatók. Ez az állandó réteg egyszer és mindenkorra képes megszüntetni a szemüvegek, szélvédők, kamera objektívek és más átlátszó üveg vagy műanyag felületek párásodását.

"Könnyebb volt, mint amire számítottunk" - Hollandia sztárfocistái az [origo]-nak
A holland futballválogatott pénteken fölényes győzelmet aratott a Puskás-stadionban, abban azonban megoszlik a vendégjátékosok véleménye, hogy mennyire tette őket próbára a magyar csapat. Ibrahim Afellay szerint Dzsudzsák Balázs bármelyik európai sztárcsapatban megállná a helyét, a magyarokatpedig nehezebb volt legyőzni, mint a szintén a csoport második helyére pályázó svédeket, Van der Vaart viszont nagyobb ellenállásra számított Budapesten. Van Nistelrooy szerint csak kívülről tűnt könnyűnek a pénteki győzelem, és az amszterdami meccset is csak teljes erőbedobással nyerhetik meg. 

Kezdődik S. Ábel büntetőpere
Huszonkét gyilkosság előkészületéért, anyja és a nagymamája megveréséért, valamint a lépcsőházi lövésért is felelősségre vonják.

Elődöntőznek a magyar asztalitenisz-válogatottak
Fiatal női csapat utazik Németországba, a férfiak a lengyeleket fogadják a Nemzetek Ligájában.

Berlusconi elment a bíróságra
Ez még nem a Ruby-ügy, csak egy piti, néhány tízmillió eurós adócsalást akarnak ráhúzni.

Nyerd meg a Millenium-trilógiát!
Ha helyesen válaszolsz kérdéseinkre, a Millenium-trilógia tulajdonosa lehetsz.

Tíz Terminátor-dzseki ér egy Jacko-jakót?
Spock füle, Batman ruhája, a pucér Kate Winslet és egy darabka Halálcsillag is eladó Hollywoodban.

Médiatörvény: "attól, hogy egy puding ronda, még lehet finom"
Az új médiaszabályozás szükségességében egyetértettek, de azt, hogy az mely területekre terjedjen ki, eltérően ítélték meg az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) hétfői budapesti kerekasztal-beszélgetésének résztvevői.

Liszt Ferenc reptér: ötmillió értékű cigaretta egy moldáv utasnál
Egy moldáv férfi kézipoggyászában összesen 1440 doboz, a feladott poggyászában pedig tízezer doboz különféle cigarettát találtak a pénzügyőrök a budapesti repülőtéren.

Kiakadt és feljelent a Jobbik
Kedden jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt feljelentést tesz a pécsi Jobbik a helyi PVSK sportklub önkormányzati támogatásai miatt - jelentette be hétfőn Budapesten Szilágyi György országgyűlési és Fogarasi Gábor pécsi önkormányzati képviselő.

Ünneprontók is készülnek Vilmos herceg esküvőjére
A szombati londoni belvárosi zavargások és rendőri összecsapások után anarchista tüntetők immár arra készülnek, hogy Vilmos herceg és Kate Middleton áprilisi esküvőjén is demonstrálni fognak.

Cameron nem tesz 3D kamerát a marsjáróra
Cameron tavaly kitartóan próbálkozott azzal, hogy 3D-kamerát szereljenek a marsjáróra.

A kormány barackbefőtt-gyorssegélyt adott Japánnak
A magyar gyártmányú instant leveseket, őszibarackkonzerveket és csokoládét tartalmazó segélycsomagot a japán hatóságok kérései alapján állították össze.

Leukémiát okozó géneket találtak
A heveny falósejtes fehérvérűségnél (AML) felszaporodnak a fehérvérsejtek éretlen, a védekező feladatot megfelelően ellátni még képtelen formái, ami miatt felborul a vérben az egyensúly.

Ettől hangos Hollywood: Kínos helyzetbe került a gyönyörű sztár
Még a neve sem volt rajta a stáblistán.

Berlusconi megjelent a bíróság előtt + Képek
Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt hétfőn Milánóban az olasz kormányfő.

7,5 millió éves mocsári ciprusokat mutatnak majd be
A tervek szerint április végére fejeződnek be Miskolcon a majdani Pannon-tenger kiállításnak otthont adó épület szerkezetépítési munkálatai. A Herman Ottó Múzeum Görgey utcai épületének szomszédságában készülő új létesítmény műszaki átadását augusztus 30-ra tervezik, a kiállítás megnyitását pedig a jövő év március idusára

Több ezer doboz cigarettát akart átcsempészni
Több ezer doboz, összesen több mint ötmillió forint belföldi forgalmi értékű dohányárut találtak a pénzügyőrök egy moldáv férfinél a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 

Egészséges életmód: mivel lehet ösztönözni?
Az utóbbi években lefolytatott néhány kutatás azt mutatja, hogy sikeres lehet az anyagi ösztönzés, ha fogyásról, mozgásról, dohányzásról, azaz egészségesebb életmódra váltásról van szó. A kutatók úgy vélik, különböző viselkedési formák megváltoztatásánál más-más megközelítés lehet hatásos 

Médiatanács: a kódex iránymutatást ad
A Közszolgálati Kódex fontos iránymutatással fog szolgálni a közszolgálati médiumok vezérigazgatóinak a tartalom meghatározásakor

Iskolákba bekukkoló paracsendőrök
Ha nem rémisztgetik paracsendőrök a romákat, és a rendőrök jól végzik a munkájukat attól persze nem lesz több munka, s reggel éhesen ébrednek az este éhesen elalvók, a félelemmel és kilátástalansággal sújtott térségekben.

Feljelentést tesz a Jobbik Pécsen
Kedden jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja miatt feljelentést tesz a pécsi Jobbik a helyi PVSK sportklub önkormányzati támogatásai miatt - jelentette be Szilágyi György országgyűlési és Fogarasi Gábor pécsi önkormányzati képviselő.

200 ezer nettót szeretnének a kezdő orvosok
Nem várható el, hogy az egészségügyi dolgozók felelősségteljes munkájukat ilyen "megalázóan alacsony" fizetésért végezzék el - állítja több szakmai szervezet.

Egy kisiskolás lealázta Zack Snyder szupercsajait
Két országos szintű premier volt az amerikai mozikban: Zack Snyder Álomháború-ját és a nálunk csak DVD-n megjelent Egy ropi naplója című kölyökkomédia Rodrick a király című folytatását mutatták be. A sulis kissrác győzedelmeskedett: a csak 21 millió dollárba kerülő film 24,4 millió dollárt vitt haza. A film egy népszerű gyerekkönyv-sorozaton alapul, és az első rész tavalyi megfilmesítése után már megvolt a beépített közönsége. Fiúk és lányok nagyjából egyforma arányban ültek be rá, és a 18 év alatti célközönség A osztályzatot adott rá.Emily Browning és Carla Gugino az Álomháború-banA 82 millió dollárból készült Álomháború-t ellenben hiába reklámozták fél éve intenzíven, a film az előre jelzettől elmaradó 19 millióval nyitott, szemben Snyder 300-ával, ami 70,9 millióval indult vagy a Watchmen-nel, ami 55,2 millióval startolt. A közönségnek csak 36%-a állt nőkből, ami azt jelenti, hogy hiába próbálkoztak a filmet a női közönség számára is vonzóvá tenni, inkább csak a fiatal srácokat sikerült moziba csábítaniuk. A 18 év alattiak B+ osztályzatot adtak rá. Bár az Álomháborúnem bizonyult jó üzletnek, a gyártó Warner Bros. befektetése a nemzetközi jegyeladásokból még megtérülhet.A tízes toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Egy ropi naplója: Rodrick a király ($24,4/$24,4) 2. Álomháború ($19/$19)3. Csúcshatás ($15,2/$41,3)4. Az igazság ára ($11/$28,9) 5. Rango ($9,8/$106,4) 6. A Föld inváziója ($7,6/$72,6) 7. Paul ($7,5/$24,6) 8. A lány és a farkas ($4,3/$32,5) 9. Sorsügynökség ($4,2/$54,9) 10. Anyát a Marsra ($2,2/$19,2)

Mi lenne, ha nagyobb kereket tennék az Audimra?

Kicsit olcsóbb az olaj

Nyolcvan felett jön el az igazi boldogság
340 ezer emberrel végzett pszichológiai kutatás mutatta ki, hogy idős korban vagyunk a legelégedettebbek az életünkkel.

Falling Skies-plakát és új előzetes
A plakát elég oldschool, az előzetes viszont nekem bejön, hajrá Doktorkarter!

Mennyi a gyári ET-száma a 323F-nek?

Lanosra 15"-os alufelnit lehet?

Külföldinek magyar autóhitel?
Külföldön vagyok egyéni vállalkozó. Kaphatok-e Magyarországon vásárolt autóra hitelt?

Délkelet-Ázsia nem állítja le az atomerőműveket
Pakisztánban törésvonalakra épült két erőmű, Indiában elfelejtették cunamira is felkészíteni az egyiket.

Továbbra sincs tájékoztatás Fradi-ügyben

Nincs veszélyben a kadett és junior vívó-vb
Az ammáni tüntetések, megmozdulások ellenére a Magyar Vívó Szövetség biztonságosnak ítéli az eseményt.

Szabó világcsúcsba hajszolta Egerszegit
Főtitkársága előtt nagy riválisa is biztatta az olimpiai második úszót. A múlton nem töpreng, igaz, ha később születik, bajnok. Családanya és playmate.

A zödek győzelme drágítja a német áramot
A tartományi siker is atomerőművek vártnál korábbi bezárását jelentheti a piac szerint.

Csekk jó magaviseletért
Gyuláék engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak - ez egyszer bár ne tették volna.

Frontális karambol Erdőkertesen
A balesetnek négy sérültje van.

Madonna mégsem épít leányiskolát
A tervről nem tett le végleg, de lehet, hogy máshogy támogatja majd a malawi gyerekek oktatását.

London: kevésbé valószínű a magyar adósság leminősítése
Magyarország világkötvényeket bocsátott ki a múlt hét végén. A Barclays Capital szerint ez jelentős mértékben enyhíti a magyar gazdaság külső finanszírozási nyomását.

Váratlanul bíróság elé állt Berlusconi
Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt hétfőn Milánóban az olasz kormányfő, aki szerint alaptalanok és nevetségesek a vádak.

Kiállnak a doppingoló magyar dzsúdós mellett
Egy bécsi laborban végezteti el a B próbát Ungvári Attila, aki a 73 kg-ban nyert aranyérme után pozitív doppingmintát szolgáltatott a februári cselgáncs Hungária Kupán.

37 autót törtek fel egy budapesti lakótelepen
Elfogták a nyomozók azokat, akik a hétvégén 37 személyautót, leginkább Suzukikat törtek fel Budapesten, Pesterzsébeten.

Törökország beszólt Szíriának
A török miniszterelnök többször beszélt a szír elnökkel, akinek azt javasolta, hogy tegyen meg mindent a demokratizálódási folyamat békés jellegéért.

Csődbe vitte saját vállalkozását egy miskolci férfi
Csődbűncselekmény és adócsalás bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói egy miskolci vállalkozó ellen. A cégvezető gyakorlatilag csődbe vitte saját vállalkozását.

Már rég el kellett volna pusztulnia a civilizációnak (Videók)
Legalábbis eddig már több film is született, amik olyan évekre tették a Föld, de legalábbis az emberi civilizáció pusztulását, amik azóta már elteltek, különösebb apokalipszis nélkül.

Elhunyt Kornis György
Életének 85. évében elhunyt Kornis György festőművész, a Tudományok és Művészetek Európai Akadémiájának tagja - tudatta a család nevében Divéky István.

Felfüggesztették az iszapos anyag beszállítását
A lerakóhely műszaki ellenőrzése miatt leállították a tavaly októberben vörösiszappal elöntött mezőgazdasági területekről összegyűjtött anyag beszállítását, a házak bontását az intézkedés nem érinti

Közös munka: fontos iránytűvé válik a Közszolgálati Kódex
A Közszolgálati Kódex fontos iránymutatással fog szolgálni a közszolgálati médiumok vezérigazgatóinak a tartalom meghatározásakor

Ismét megindult a hajóforgalom
Levonult a Sajó árhulláma, így ismét üzemel a komp Muhi és Köröm között 

Kezd elegük lenni a belpolitikai válságból?
A közel tíz hónapja tartó belpolitikai válság a nacionalista és szélsőséges pártok felfutásához vezetett Belgiumban, míg a szocialista és kereszténydemokrata erők támogatottsága csökkent az elmúlt hónapokban

Berlusconi megjelent a bíróság előtt
Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt hétfőn Milánóban az olasz kormányfő.

Kilencmillió "kis szörny" követi Lady Gagát Twitteren
Újabb közösségi médiás rekordot állított fel Lady Gaga. Az extravagáns ruháiról ismert sztár érte el először a kilencmillió követőt Twitteren.

Beteg házaspáron hajtottak végre eutanáziát Belgiumban
Kívánságuknak megfelelően páros eutanáziát hajtottak végre Belgiumban egy idős, gyógyíthatatlan beteg házaspáron - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

Massa: Bosszús vagyok a hétvége miatt
 Nem sikerült a várakozásoknak megfelelően a hétvégi melbourne-i futam a Ferrari számára: Fernando Alonso negyedik, míg csapattársa, Felipe Massa - a két Sauber utólagos kizárásának köszönhetően - csak a hetedik lett.

Senki sem várta a rövid sarokra Riquelme szabadrúgását - videó
Juan Román Riquelme váratlan megoldásával győzött a Boca. A középpályás szabadrúgásból bombázott a bal felső sarokba, bár Riquelme érdemeiből kissé elvesz, hogy egy védő hozzáért a labdához. Az argentin focibajnokság 7. fordulójában mindössze a második győzelmét szerezte a Boca Juniors, amely 1-0-ra nyert a Colón otthonában.

Shakirától vár támogatást a fehérorosz ellenzék
A kolumbiaiénekesnő májusban játszana Minszkben, ám a helyi ellenzéki aktivisták azt szeretnék, ha a Lukasenko-rezsim elleni tiltakozásként lemondaná a koncertet.

Több mint százhúsz hajó a jég fogságában a Finn-öbölben
Befagyott az Oroszország, Észtország és Finnország között található Finn-öböl vize, és több mint százhúsz hajó került a jég csapdájába. Tizenegy jégtörővel próbálják feltörni a jeget, de a munkát az erős szél és a havazás is nehezíti.

Dzsúdós doppingügy: Bécsben ellenőrizteti a B mintát Ungvári Attila
Egy bécsi laborban végezteti el a B próbát Ungvári Attila, aki a 73 kg-ban nyert aranyérme után pozitív doppingmintát adott a februári cselgáncs Hungária-kupán.

Nem vizsgálna Izrael ellenes merényleteket Argentina
Ha cserébe Irán szorosabbra fűzi Argentinával a gazdasági szálakat.

Filkor Attila gólt lőtt a Triestinában
A Serie B 33. fordulójában a magyar csatár góljával szépített a Triestina a Frosinone ellen. Körkép.

Veres Péter a röplabda BL legjobb nyitásfogadója
A Dinamo Moszkva bronzérmes lett a bolzanói négyes tornán, a magyar játékos különdíjat kapott.

Bécsben vizsgálják Ungvári Attila B mintáját
A magyar dzsúdós szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak.

Kedden tíz Eb-selejtezőt rendeznek
A magyarok Hollandiában játszanak, a csoportban a svédek a moldávokat fogadják.

Biztonsági öv motorra
A Honda szerint a balesetek egy része szerencsésebb kimenetelű lenne, ha a motoros nem esne le, hanem fenn maradna.

Elfogták a Suzukikra koncentráló rongálókat
A BRFK sajtótájékoztatón számol be a részletekről.

Vastag Csaba a kamionosokat és a kurvákat is megérintette
Még soha nem volt ilyen bulin, ezért kicsit meglepődött, de minden kurvaruhában érző lelket tapasztalt.

Így építené át Tarlós a belvárost
Azt még nem tudni, hogy mikor, de az új fővárosi vezetés tervei szerint folytatódik tovább a budapesti belváros jelentős forgalmi változásokkal járó átépítése. A tervek szerint megszűnne az alagút a Ferenciek terén, csökkentenék a forgalmat a József Attila utcában, az Erzsébet hídra a rakpart felől lehetne felhajtani és a Roosevelt teret is átépítenék. Az érintett terek új térburkolatot, több zöldet, több gyalogos és biciklis felületet kapnának. A tervekben kiemelt figyelmet szánnak a tömegközlekedés igényeinek.

Politikai korszakváltás Németországban a japán földrengés után
Az újságok egyetértenek abban, hogy a baden-württembergi és rajna-pfalzi választás eredménye komoly figyelmeztetést jelent Angela Merkel kancellár, illetve a szövetségi kormányt alkotó konzervatívok és liberálisok számára.

Rekordot áramár a német Zöldek történelmi győzelme után
Rekordot döntött Németországban az áramtőzsdén a villamos energia ára, miután történelmi győzelmet arattak a Zöldek a vasárnapi németországi tartományi parlamenti választásokon.

Mégis szex lesz a Való Világban?
A kapcsolatát tette tönkre Éva vasárnapi kijelentésével, a villa törtetője ugyanis, fittyet hányva barátjára, bevallotta, hogy bizony szívesen ágyba bújna Alekosszal.

Mire jó a Közszolgálati Kódex?
A Közszolgálati Kódex fontos iránymutatással fog szolgálni a közszolgálati médiumok vezérigazgatóinak a tartalom meghatározásakor

Feszítővassal támadt a rendőrre a betörő
A 27 éves tiszavasvári férfit őrizetbe vették, vele szemben hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával az ügyészségen kezdeményeztek eljárást.

Felkavaró fotó: küklopsz kisbaba született
Ritka mutációval, homloka közepén egy szemmel született egy kisfiú Indiában a múlt héten. A csecsemő mindössze egyetlen napot élt.

Kiderült: Ettől félnek leginkább a magyarok, és nem spórolnak
Csaknem egymillió ember lenne nyitott időskori előtakarékosságra.

Feljelentés a hortobágyi génmegőrzőnél
Feljelentést tett a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. gazdálkodásának ügyében jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megszegése gyanújával hétfőn ismeretlen tettes ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen a cég jogi képviselője.

Nyílt nap a BRFK-n
Nyílt napon ismerkedhettek roma fiatalok a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és más rendvédelmi szervek munkájával, valamint a felvételi követelményekkel hétfőn a rendőrség budapesti igazgatási központjában.

Csokoládét, konzerveket és levesport küldünk Japánnak
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a március 11-én Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár károsultjai számára Ito Tecuo japán nagykövetnek hétfőn Budapesten.

30 kiló sonkát akasztottak le a füstölőről
Besurrant valaki egy mágocsi ház füstölőjébe és elvitt harminc kiló sonkát, valamint néhány gépalkatrészt.

Javult hazánk megítélése, csökkent a visszaminősítés kockázata
Jelentősen csökkentette a magyar szuverén adósosztályzatok visszaminősítésének kockázatát a múlt heti sikeres dollárkötvény-kibocsátás

Szünetel a vörösiszap szállítása
A lerakóhely műszaki ellenőrzése miatt leállították a tavaly októberben vörösiszappal elöntött mezőgazdasági területekről összegyűjtött anyag beszállítását.

Korszakváltás Németországban
Politikai földrengésről, bizarr, de logikus korszakváltásról írtak a német lapok a hétvégi tartományi parlamenti választásokról, amelyek hatalmas nyertese a japán atomkatasztrófa és az ennek kapcsán a németországi atomerőművekről kibontakozott vita nyomán a Zöldek pártja lett.

Segélycsomagot küldünk Japánnak
Tízmillió forint értékű, tartós élelmiszerekből álló gyorssegélycsomagot adott át a kormány nevében Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Megfeledkezett a kormány az egyházak pénzéről
Bár a jelenlegi kormánypártok hagyományosan jó viszonyt ápolnak a történelmi egyházakkal, az adóváltoztatások közben feledékenységük miatt épp velük szúrtak ki. A személyi jövedelemadó csökkentése ugyanis komoly érvágást jelenthet az egyszázalékos felajánlásokra számító egyházaknak. Így most súlyos nyomás alá került a kormány, és megindult a munka a probléma megoldására.

Trokán Nóra Caramellel készül a Tv2 show-jára
Újabb páros csatlakozott A nagy duett című show-hoz, a Megasztár-győztes Caramel Trokán Nóra színésznővel áll majd színpadra.

Megtalálták Lois Lane-t az új Supermanhez
Zack Snyder kiválasztotta a Supermant alakító Henry Cavill mellé Lois Lane-t: a háromszoros Oscar-jelölt Amy Adams (Julie& Julia, Bűbáj, The Fighter) alakítja a riportert, Superman szerelmét. Snyder vasárnap Párizsban adott interjúkat az Álomháború premierje alkalmából, onnan hívta fel Adamst, hogy közölje vele a jó hírt.Amy Adams az idei Oscar-díjkiosztónA rendező a Los Angeles Timesnak elmondta, hogy nagyon sok színésznőt megnéztek a szerepre, de konkrét neveket nem árult el. Snyder nyilatkozata szerint Lois Lane nagyon fontos lesz a filmben, és az ő figuráját is igyekeznek "maivá és relevánssá" tenni, akárcsak Supermanét. A Superman visszatér-ben Kate Bosworth alakította Lane-t, aki három évvel fiatalabb, mint Brandon Routh, az akkori Superman, Snyder választása más irányt képvisel: az idén 37. életévét betöltő Adams kilenc évvel idősebb Cavillnél. Az új Superman-filmet jövő decemberben mutatják majd be, a filmben Kevin Costner és Diane Lane is szerepel.

Azonosították a leukémia génjét
Egérkísérletekben sikerült kikapcsolni a vérrák egyik formáját okozó génmutációt.

Kedden visszakapjuk a tavaszt
A zuhé után szárazabb levegő érkezik. Kisüt a nap, kellemes, tizenöt fok körüli hőmérséklet lesz.

Ettől a férfitól rendelt Madonna kockahasat
Szerelmes nem lett belé a popkirálynő, de W.E. című filmjének főszereplőjét azért vetkőzésre utasította. Oscar Isaacből hamarosan többet is fogunk látni.

Lassan beleélhetjük magunkat az álomba
Buzsáky 8 fordulóval a vége előtt a Premier League küszöbén van a QPR-ral, Ecclestone csapatával.

Matt Damon rájött, hogy majdnem Catherine Zeta-Jonesszal smárol
Új filmjében Michael Douglasszel fog csókolózni Saját bevallása szerint erre soha nem számított vagy vágyott, de a kezdeti sokk után kimatekozta, miért lesz jó neki.

Jó éve lehet a magyar vegyiparnak
A gyógyszeripar lehet a legnagyobb nyertes, de a válság előtti szintre jöhet vissza a többi ágazat is.

Szeptember elején lesz az öttusa-vb

Tréning, kilógó melltartó: 10 dolog, ami idén nyáron is ciki lesz
Szavazzon: melyik vitatott ruha vagy kiegészítő tűnjön már el végre? A klumpa vagy a tréning kínosabb?

Bronzérmes a serdülőválogatott
Az előkelő harmadik helyen végzett a rangos tilburgi tornán a magyar serdülőválogatott.

Dohányszagú az adóhatóság rejtegetett tanulmánya
A dohányzásra mért "törvénycsapástól" óv az adóhatóság: megszereztük az 50 milliárdos költségvetési kiesést vizionáló tanulmányt, ami szerepet játszhatott a tiltás elhalasztásában.

A magyarok 43 százalékának semmilyen megtakarítása nincs
A többségnek azért, mert nincs miből, de van, aki nem bízik a bankokban és a politikában.

Tévétornát, tévétornát!
Két új sportműsor is indul április második hétvégéjén az MTV-ben, Kokó új műsoráról már írtunk, de arról még nem, hogy a köztévé mellbedobással akarja mozgásra bírni eltunyult népünket.

"63 szarvashiba van az alkotmánytervezetben"
Kockázatos belefogalmazni az életfogytiglant az alkotmányba, ez ugyanis felülírhatja a Római Szerződést. A legsúlyosabb büntetésért valóban a legsúlyosabb büntetés jár, de Strassbourg elmeszelheti emiatt Magyarországot - mondta Kolláth György alkotmányjogász a Klubrádióban.

Forint: jó erőben a kamatdöntés délelőttjén is
A forint tartja a pénteki szinteket hétfő délelőtt, az euró árfolyama 267 forint, a dolláré 190 forint alatt járt 10 órakor.

Az államadóssághoz kötné az Ab jogait a Fidesz
Ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke, az Alkotmánybíróság (Ab) jogköre teljes körűen helyreáll - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Magyar Televízió hétfő reggeli műsorában a kormánypárti alaptörvény-javaslat várható, az Ab felülvizsgálati jogkörét érintő változását ismertetve.

Japán miatt leáll egy szlovákiai autógyár
A japán földrengés miatt komoly fennakadások vannak a szlovákiai autógyártásban.

Szandika már maga sem tudja, mit csinál?
Szandika hirtelen összejött valakivel, aztán otthagyta, aztán megint visszament hozzá.

Valaki belenyúlt a József Attila-díjra javasolt személyek listájába?
Nyílt levélben kifogásolta Kukorelly Endre LMP-s országgyűlési képviselő a nemzeti erőforrás miniszternél, hogy valaki kicserélt négy nevet a József Attila-díjra javasolt személyek tizenhárom fős listáján, amelyet írószervezetek terjesztettek fel.

Hiba: alulteljesítő lehet a "csodaországból"
Súlyos gondok vannak a lengyel statisztikákkal - hívta fel a figyelmet néhány napja a lengyel jegybank tanácsadója, Miroslaw Gronicki korábbi pénzügyminiszter.

Alkotmány: Schmitt Pálnak van dolga
A formálódó új alkotmányról egyeztet hétfő délután Schmitt Pál államfő az Alkotmánybíróság elnökével, Paczolay Péterrel a Sándor-palotában - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Merre mozgatja a vezérigazgató távozása a Mol-árfolyamot?
Szűk másfél órával a nyitás után a piros tartományban járt hétfő délelőtt a BUX, a blue chipek közül csak a Richter erősödött.

Gyurcsányék ezt is elintézték: Változást követelnek
A döntéseket megfelelő szakmai véleményezéssel lehetne elfogadni.

Kamionütközött személyautókkal
Lezárták a szlovákiai R1-es gyorsforgalmi utat Garamszentkereszt és Zólyom irányában.

A magyarok több mint harmadának nincsen megtakarítása
A magyarok 43 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, és ezt csaknem 90 százalékban az anyagi erőforrások hiányával indokolják 

ÚSZT: előnyben vannak a vidéki pályázók
Az elindult Új Széchenyi-terv (ÚSZT) egyik legszembetűnőbb újdonsága, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok esetében a vidéki pályázók kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégekkel szemben

A parkolóban faggatták Matyit
A PMFC a hétvégén, hazai pályán 1

Az AB hatáskörét az államadósság mértékéhez kötnék
Ha a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 50 százaléka alatt van az államadósság mértéke, az Alkotmánybíróság (AB) jogköre teljes körűen helyreáll

Hűtlen kezelés gyanúja a hortobágyi génmegőrzőben
Feljelentést tett a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. gazdálkodásának ügyében a cég jogi képviselője.

A magyarok felének nincs megtakarítása
A magyarok 43 százaléka nem rendelkezik semmilyen megtakarítással, és ezt csaknem 90 százalékban az anyagi erőforrások hiányával indokolják - derül ki a BellResearch-nek az Aegon Magyarország megbízásából készült kutatásból.

Barátainkat faggathatjuk a Facebookon
A tömegek helyett a barátaik bölcsességét hívhatják segítségül a facebookozók. A funkció fokozatosan válik elérhetővé, hamarosan mindenki szavazásokkal és kérdésekkel bombázhatja ismerőseit.

Mathijsen duplán örülhetett a holland kiütésnek
Nemcsak azért lehetett elégedett a magyarok elleni pénteki 4-0-s győzelemmel Joris Mathijsen, mert ezzel a holland labdarúgó-válogatott nagy lépést tett az Európa-bajnoki kvalifikáció felé, hanem azért is, mert a Hamburg védője pályafutása során ötvenedik alkalommal szerepelt győztes válogatott mérkőzésen. Rajta kívül ezt csak hét honfitársa mondhatja el.

Kamionról leboruló fémtalicskák miatt zárták le az M3-ast
Le kellett zárni az M3-as autópálya egy szakaszát, mert egy teherautóról több tonna fémtalicska borult az útra. Azt egyelőre nem tudják, mitől borult fel a teherautó.

Guinness-rekordokatállított fel a szörföző a Panama-csatornán - videó
Két Guinness-rekordot is felállított Gary Saavedra, aki a leghosszabb ideig tartó és a legnagyobb távú szörfözés csúcsát is magáénak tudhatja. Saavedra a Panama-csatornán 66 kilométert tett meg, miközben egy előtte haladó motorcsónak keltette a rekord felállításhoz elengedhetetlen hullámokat. A panamai hullámlovas 3 óra 55 perc 2 másodpercet töltött egyhuzamban a deszkáján, ami szintén világcsúcs. Saavedrának ránézésre nem volt nehéz dolga, hiszen csak állnia kellett a deszkán, de az egyensúlyozás bizonyára sokat kivett belőle.

A legjobb zenék utazáshoz
A zeneés az utazás gyakorlatilag elválaszthatatlan egymástól attól függetlenül, hogy éppen vezetünk, repülőn vagy vonaton ülünk. A lejátszóba bepakolt zene hangulatonként változik, de vannak olyan számok, amelyekre mindig megjön az ember kedve az utazáshoz.

Lendl segíthetné ki a gödörből a brit teniszcsillagot
Sorozatban harmadik tenisztornáján esett ki már az első fordulóban Andy Murray, aki januárban még Grand Slam-döntőt vívhatott Ausztráliában. A gödörbe került brit játékoson a hírek szerint Ivan Lendl segíthet, aki szívesen vállalna edzői feladatot.

Garay legyőzője várhat Erdeire a nyáron
Chris Henry legyőzése után jöhet szóba a veretlen magyar címmeccse. Áprilisi riválisa még nem ismert.

Tiger Woods megint a vert mezőnyben
Az amerikai golfozó 24. lett a Arnold Palmer Classic versenyen, amit a brit Martin Laird nyert.

Nehéz megmondani, mi a jó prognózis
Néhány órára lehet pontos időjárás-előrejelzést adni, de ki tudja, mi lesz április közepén?

Szandika figyelmehiányos fiújával szárítja a haját

Oroszország végképp eltörölte a téli időszámítást
Az indokok között az is szerepel, hogy az óraátállítás stresszeli a teheneket.

Letöltési rekordot döntött a Firefox 4
24 óra alatt 8,75 millió letöltés az új csúcs, de nem fog bekerülni a Guinness Bookba.

Vállalhatatlanul kínos reklám az Asustól
A tajvani PC-gyártó egy Big Bang Theory ihlette paródiával reklámozza új táblagépét, bárcsak ne tenné.

Ritkaföldfémekkel zsarolhatja a világot Kína
A ritkaföldfémek Kína olajfegyverévé válhatnak: exportjuk korlátozásával vagy leállításával az ázsiai ország megbéníthatja a világ elektronikai iparát vagy éppen napelemgyártását, sőt a hadiiparban is kulcsfontosságú ezeknek az elemeknek a felhasználása.

"Naiv elképzelés": Tarlós saját tévét akar
Hiába van csődben a főváros, Tarlós István nem mond le arról, hogy saját tévét indítson. Pedig médiaszakértők szerint a televíziózás rendkívül kockázatos és drága mulatság - írja a Blikk.

Itt az újabb hűtlen kezelési ügy!
Feljelentést tett a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft. gazdálkodásának ügyében jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megszegése gyanújával hétfőn ismeretlen tettes ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen a cég jogi képviselője.

Először segítettek halálba egy idős házaspárt Belgiumban
Először fordult elő Belgiumban, hogy páros eutanáziát hajtottak végre egy idős, gyógyíthatatlanul beteg házaspáron.

Újra jár a komp, levonult a Sajó árhulláma
Levonult a Sajó árhulláma, így ismét üzemel a komp Muhi és Köröm között.

Nem csak Pataky Attilát rabolták el az ufók
Sammy Hagar, a Van Halen egykori tagja önéletrajzi könyvében azt állítja, elrabolták az ufók

A csicskán veszett össze két család Pilisvörösváron
Testvérháború Pilisvörösváron. A Pest megyei kisvárosban két, egymással rokon cigány család esett egymásnak. A viszony már régóta feszült volt köztük, korábban a vasgyűjtésen, most pedig állítólag egy csicskán vesztek össze.

Csatornába fulladt a férfi
Feltehetően elesett a biciklijével, majd az út menti csatornába fulladt egy férfi Mórahalom külterületén, a holttestet az áldozat felesége találta meg 

Minden reaktornál sugárszennyezett a tenger
Magas a tengervíz sugárszennyezettsége a Fukushima-1 atomerőmű ötös és hatos reaktorának közelében is, amelyek nem szenvedtek nagy károkat a március 11-i japán földrengésben és szökőárban.

Lemásolta az X1-et a BMW kínai partnere
A3 néven mutat be szabadidő-autót a Brilliance a Sanghaji Autószalonon. Az új modell gyakorlatilag a BMW X1 klónja.

Azállamadóssághoz kötné az Alkotmánybíróság jogait a Fidesz
Kósa Lajos szerint visszakaphatja korábban elvett jogköreit a költségvetési és adóügyekben az Alkotmánybíróság. Ennek feltétele azonban, hogy az államadósság a GDP 50 százaléka alá csökkenjen, ami legfeljebb a távoli jövőben következhet be, ebben a kormányzati ciklusban még biztosan nem.

Korrupciós ügyének tárgyalására várják Berlusconit
Szokásától eltérően Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kész annyi bírósági meghallgatásra elmenni korrupciós ügyében, amennyit "munkája megenged". A BBC szerint az együttműködési készséget a felhígult mentelmi jog is ösztönzi.

Alonso: Javulnia kell a Ferrarinak
Fernando Alonso nem volt túlságosan elégedett az Ausztrál Nagydíjon szerzett negyedik helyével. A spanyol szerint javulnia kell a Ferrarinak.

Ferrari-konkurens szuperautót tervez a Porsche
Új középmotoros szuperautón dolgozik a Porsche, a modell a Ferrari 458 Italia és a Lamborghini Gallardo ellenfele lehet.

Kevesebb a kivégzés a világon
Kína nincs a listán, ahol annyi embert végeznek ki, mint a világon összesen, állítja az Amnesty.

Dundika maga sem tudta, hogy itthon nem házas
Férjével Mauritiuson házasodtak össze, így Magyarországon meg kellett volna ismételniük esküjüket. Nem tették.

A Boston is bent van a rájátszásban
Philadelphiában nyert a Bruins, a Flyers megint rangadót bukott.

Több tonna talicska borult az M3-asra
Egy kamion rakománya került a pályára Borsodban.

Még hat hétig való a világ
Május 7-én vagy 8-án ér véget a Való világ negyedik szériája, jelentette be a Lilu a szombati kiválasztáson, amin a boglyasfejű Évát immáron harmadjára zavarták párbajozni kis pajtásai.

Csatornába fulladt egy férfi
Feltehetően elesett a biciklijével, majd az út menti csatornába fulladt egy férfi Mórahalom külterületén, a holttestet az áldozat felesége találta meg.

Nem vagyunk egy kimondottan spórolós nép
Keveset tesz félre a hazai lakosság a 35-49 éves korosztályban, amelynek egyébként egyre nagyobb hányadát foglalkoztatja, miből fog megélni idősebb korában. Ez derül ki abból a kutatásból, amelyet a BellResearch kutató- és tanácsadócég készített az AEGON Magyarország megbízásából. A felmérés szerrint az elégtelen jövedelem mellett a pénzügyi szolgáltatókkal és a politikával szembeni bizalmatlanság is szerepet játszik abban, hogy nem spórolunk.

Pokorninak nagyon nem tetszik valami
A Fidesz szakpolitikusa szerint nem lenne szerencsés a tankötelezettség korhatárát 16 éves kor alá vinni. Pokorni úgy véli: a fiataloknak esélyt kell adni arra, hogy szakmát szerezzenek.

Vegyesvágott az európai parketteken
Az előző heti nyereségeket követően vegyes indexekkel nyitottak a főbb európai tőzsdék hétfőn.

Az olaszok nem a kultúrán takarékoskodnak
A gazdasági válság ellenére az olasz családok nem a kultúrán takarékoskodnak

A kutya miatt lőttek egymásra
Vitába keveredett, s fegyvert fogott egymásra két szomszéd az Egyesült Államokban, amiért az egyik kutyája a másik gyepére piszkított.

Gólrekorder csatárokkal támad a hét világválogatottja
Klubmérkőzések helyett válogatott találkozók alkották a hét futballprogramjának nagy részét, az Eb-selejtezők mellett pár barátságos összecsapásra is sor került. A magyar együttesnek sajnos nem sikerült meglepetést okoznia, ellentétben például a grúzokkal, ahonnan a veterán Levan Kobiasvilit válogattuk be, míg a csatársort két gólrekorder támadó alkotja.

Iniesta szerint játszótérre hasonlít a kaunasi stadion
Andrés Iniesta, a spanyol labdarúgó-válogatott középpályása szerint a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtező színhelye Kaunasban inkább egy játszótérre, mintsem futballpályára hasonlít.

Visszaszólt Hamiltonnak a Red Bull
A Red Bull csapatfőnöke kemény szavakkal reagált Lewis Hamilton nyilatkozatára, mely szerint a McLaren hamarosan utoléri a KERS nélkül is leggyorsabb világbajnoki címvédőt.

Tatár Csillának és Gönczi Gábornak most jó
Valami azt súgja neki, hogy először lánya lesz majd, akinek a Lili nevet szeretné adni.

Megvan Rogerio Ceni századik gólja
A Sao Paulo kapusa éppen egy rangadón, a Corinthians ellen érte el jubileumi gólját

Takács Nikolas mindig megszerzi magának azt, akit akar
Az év sármos férfija szerint a pozitív kisugárzása miatt szeretik a nők, akikkel sosem volt gondja.

Növekszik a tigrisállomány Indiában
1550 példányt mutat a friss tigrisszámlálás, évtizedek óta először nem csökkent a populáció.

Új Facebook-film készül Face It címmel
Az Igazából szerelem stílusában mutatná be, hogyan alakította át a webkettő a párkapcsolatokat.

Ennyit még senki nem állt szörfdeszkán
Gary Saavedrának 4 órán át motorcsónak keltett hullámot a Panama-csatornán, Guinness-rekord.

Tévesen mérték a sugárzást Fukusimánál
Elfogadhatatlannak nevezte a japán kormány szóvivője hétfőn, hogy a hétvégén téves mérési adatokat közölt a március 11-ei kilences erejű földrengésben és az azt követő, 14 méteres hullámmal érkező szökőárban súlyosan megsérült fukusimai atomerőmű üzemeltetője.

Orbán Viktor végre olajfestményen is látható (+fotó)
A nyíracsádi Malom Galériában állít ki időszaki tárlat keretében Dóbus György amatőr festőművész, aki szőke és fekete bombázók mellett magát Orbán Viktort is megfestette. A tárlatról a Basahalom Boulevard blog közölt beszámolót.

Gyengén nyitott hétfőn a budapesti tőzsde
Mínuszban kezdett hétfőn a pesti tőzsde.

Íme Orbán döntése: Megalázó nyugdíjak jöhetnek
Miközben a közvélemény a 30-as, 40-es éveikben obsitot kapó tűzoltókról vitázik, a változások mindenkit érintenek: januártól indul a korhatáremelés, eltűnnek a kedvezmények.

Öt ember halálát hozta a hét vége
Öt balesetben öten haltak meg az elmúlt hét végén

Aczél Endre: Hosszú az út Tripoliig

Nyolc munkást ölt meg a gázkitörés
Nyolc munkás meghalt, hárman pedig megsérültek egy gázkitörésben egy dél-kínai szénbányában hétfőn.

Gréczy Zsolt: Szégyen és félelem

Rosszébredés a pesti börzén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,90 pontos csökkenéssel, 22 938,48 ponton nyitott hétfőn.

Pilhál György: Már a kerekasztalnál elszédült

Vasvári Éva: Az eper íze

A rendszerváltáskor megvették, manapság már csak rom
Egyre több ház válik elhagyatott rommá azon ingatlanok közül, amelyeket a rendszerváltás éveiben vásároltak meg külföldiek Győr-Moson-Sopron megyében; Nemeskéren egy elhanyagolt ház falára ki is írták, hogy az osztrákoké 

Szabó Anna: Gigaprojekt elvetve

Ugró Miklós: Lemondás

Áprilistól a fejlesztési miniszter kontrollálja a közbeszerzéseket
A jövő hónap elejétől a nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a közalapítványok közbeszerzéseit, továbbá a közbeszerzések nélkül kötött 50 millió forintot elérő szerződéseket - derül ki a MagyarKözlönyben közzétett kormányrendeletből.

Csak a gyors pályákon használja a 80 lóerős KERS-t a Red Bull
Kizárólag a hosszú egyeneseket tartalmazó pályákon használja majd a Red Bull a KERS-t. A vasárnapi Ausztrál Nagydíjon Sebastian Vettel a plusz 80 lóerőt biztosító energia-visszanyerő rendszer nélkül is nyerni tudott.

Blikk: Közpénzen bérelnek lakást egy tucat államtitkárnak
Éves szinten 21 millió forintért bérel szolgálati lakást az állam tizenkét államtitkárnak - írja a hétfői Blikk. Az újság szerint az érintett államtitkárok közül csak egy tüntette fel szolgálati lakását vagyonnyilatkozatában.

Virtuális hasonmásaink segíthetnek a pénzügyi döntések meghozásában
A virtuális valóság és bennük az embereket megszemélyesítő avatárok a szórakoztatáson kívül másra is alkalmasak lehetnek. Egészségesebb életre nevelhetnek bennünket, vagy segíthetnek a helyes pénzügyi döntések meghozatalában. De mivel virtuális másainkhoz erősen kötődünk, veszélyt is jelenthetnek számunkra: rajtuk keresztül még fogékonyabbá válhatunk a reklámipar fogásaira.

A betegével együttérző orvos eredményesebben gyógyít
Jobb vércukor- és koleszterinadatokat mutattak a kísérletekben azok a betegek, akik orvosai empatikusabbak voltak.

A HSC-nek már csak egy győzelem kell
Hétfőn bajnok lehet a HSC Csíkszereda Romániában, mivel a döntő két elvesztett meccse után hármat megnyert a Brassó ellen.

Baranyában oszladozik a Jobbik
Három szervezet oszlatta fel magát márciusban, mert elégedetlenek az országos vezetéssel.

Feledékenység miatt nem vették észre a rákot
Hiába ment el orvoshoz Virág László, a levett mintát elfelejtették elküldeni elemzésre, így későn derült ki, hogy a férfinak bőrrákja van.

Britta Steffen még egy évet úszik
Az 50 és a 100 méter német olimpiai bajnoka a 2014-es, berlini Eb-rendezés miatt versenyez tovább.

A Magvető Kiadó áprilisi újdonságai
 Michel Houllebecq már megjelenése előtt botrányt keltett, de végül Goncourt-díjas műve, Kovács András Ferenc új kötete, Bíró Yvette új könyve, egyben első regénye, Terézia Mora Berlinben játszódó szerelmi története, kelet-európai seftelés Andzrej Stasiuktól, és a szintén lengyel Joanna Bator családregénye - ezek a Magvető Kiadó áprilisi ajánlatai.

Szuper a válogatottat választotta
A magyar válogatott kapusa ígéretének megfelelően a nemzeti csapatot helyezte előtérbe, ezért nem vesz részt a CHL rájátszásában.

Öten haltak meg a hétvégén az utakon
Péntektől vasárnapig összesen 328 közúti baleset történt, ezek közül 5 volt halálos kimenetelű, 27 súlyos, 74 pedig könnyű sérüléssel végződött; a többi baleset csak anyagi kárral járt, azokban nem sérült meg senki.

Összeomolhat az eladósodott dinnyeágazat
A tavalyi katasztrofális év után óriási a dinnyetermelők tőkehiánya, a talpon maradt termelők többsége hitelből kezdi az évet - írja a Napi Gazdaság.

Több gyógyszer is drágább lesz!
Áprilistól jelentősen drágul több úgynevezett kombinációs gyógyszer, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csökkenti a támogatásukat - írja a Magyar Nemzet.

Totális kontroll alatt tartja Fellegi a közbeszerzéseket
A Napi Gazdaság beszámolója szerint április elsejétől Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a kormány közalapítványainak közbeszerzéseit, valamint ezeknek a szervezeteknek és alapítványoknak nem közbeszerzéssel kötött nettó 50 millió forint feletti szerződéseit.

Valami bűzlik a Magyar Postánál
A Népszavának nyilatkozó szakértő szerint összeférhetetlen, hogy a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese a jelenlegi adatok szerint még mindig ügyvezetője annak a cégnek, amelytől a posta megvásárolta a több mint 400 postahivatalban működő szoftver jogait.

Puhul a világ: kevesebb a kivégzés
Kínában a kivégzettek száma államtitoknak minősül, de szakértők szerint az ázsiai országban jóval több embert végeztek ki, mint a világ összes többi országában együttvéve.

A 25-34 év közöttiek bére a legmagasabb
A 25-34 év közöttiek havi átlagjövedelme a legmagasabb, 246 ezer forint a munkavállalói korcsoportok között a Workania által működtetett www.fizetesek.hu internetes felmérése szerint. Őket átlagosan 242 ezer forinttal a 35-44 év közöttiek követik.

Lázár: nem lesznek előrehozott választások 2012-ben
Papírforma szerint 2014-ben várható a következő országgyűlési választás, amelyen már csak 200 képviselői helyről döntenek. Nem merült annak lehetősége sem, hogy az új alkotmányt új választással erősítsék meg - mondta a Fidesz frakcióvezetője a TV2-ben.

Halottak és sebesültek egy afgán merényletben
Vasárnap este robbantotta fel magát és kocsiját a merénylő.

Váratlan hír: Elhunyt a magyar színésznő
Nemcsak játszott, ő maga is rendezett.

Négyen sérültek meg az M1-esen
Négyen súlyosan megsérültek Tatabánya közelében az M1-es autópályán történt balesetben vasárnap éjszaka

Budapest saját kezébe venné a Fővárosi Vízműveket
A Fővárosi Vízművek kivásárlásáról tárgyal a főváros a külföldi tulajdonosokkal, de komoly előrelépés még nem történt

Sokan meghaltak azöngyilkos merényletben
Öngyilkos merénylet történt a délkelet-afganisztáni Paktika tartományban, a támadásban tizenöt ember életét vesztette, és ugyanennyien megsebesültek

Összeül a tanács, maradhat alapkamat
Az elemzők egységes véleménye szerint az új összetételű tanács nem változtat a 6 százalékos jegybanki alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésén.

Visszavásárolná a vízműveket a főváros
A Fővárosi Vízművek kivásárolásáról tárgyal a főváros a külföldi tulajdonosokkal, de komoly előrelépés még nem történt - írta a Világgazdaság.

Kósa: visszaállhat az AB jogköre
Kósa Lajos szerint helyreállhat az Alkotmánybíróság jogköre abban az esetben, ha az államadósság mértéke nem haladja meg az ország GDP-jének 50 százalékát.

Elfoglalták Kadhafi szülővárosát a lázadók
Szirtet, Moammer Kadhafi szülővárosát is bevették hétfőn a lázadók - közölte a felkelők egy szóvivője. Közben a koalíciós erők tovább támadták Tripolit.

NBA: fellélegezhet az Oklahoma City
Az Oklahoma City Thunder vasárnap legyőzte a Portland Trail Blazers csapatát, és ezzel bejutott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásába.

Havazott azéjjel az Északi-középhegységben
Hétfő hajnalra néhány centis hó hullott az Északi-középhegység legnagyobb csúcsain. A legkitartóbban a Bükk tetején esett a hó. Napközben már visszatér a tavasz, délután a nap is kisüt a térségben.

Elődöntős a ZTE a női kosárbajnokságban
A ZTE a Ferencváros otthonában is nyerni tudott, 2-1-gyel jutott tovább.

Két pontszerző az ausztriai hegyikerékpáros szezonnyitón
Parti András és Benkó Barbara is a 11. lett a langenloisi C1-es kategóriájú olimpiai krossz viadalon.

Félszáz egyesület a karate ob-n

Ferrer a 16 között Miamiban
A kilenc millió dolláros tenisztorna 6. kiemeltje az indiai Devvarman győzte le.

Répássynak 158 nm-es lakást bérelnek
Tizenkét államtitkár elhelyezéséről gondoskodnak a minisztériumok évi 21 millió forintért.

Csak Antal nyert a sakk Eb-n
Balogh Csaba remizett, Polgár Judit és Rapport Richárd pedig kikapott Aix-les-Bains-ben.

Az Oklahoma City is playoffos
A Thunder vasárnap a Portlandot verte, már kilenc csapat az NBA rájátszásában.

Az Atlant a KHL-döntő kapujában
Vasárnap nyugati főcsoportdöntőt rendeztek a KHL-ben, az Atlant előzőleg kétszer nyert a Lokomotiv otthonában, Mityiscsiben is ezt tette.

Április elsejétől az anyaegyesület finanszírozhatja az Fradit

Iniesta: Olyan a kaunasi stadion, mint egy játszótér
A világbajnok spanyol futballválogatott kedden játszik Litvániával Eb-selejtezőt.

Ifjabb Tóth János túl az első teszten
A magyar ralis a jövő heti egri idénynyitó előtt tesztelte a Peugeot 207 S2000-est.

Bréking: Szandika és Gotti újra együtt
Most ő tartja el a férfit, de még mindig nem bizsereg.

Söderling kiesett Miamiban
A negyedik kiemelt svédet az argentin Del Potro győzte le a 9 millió dolláros tenisztornán.

266 forint egy euró
Kissé tovább erősödött a forint árfolyama a hétvége folyamán, majd hétfőn kora reggel is folytatódott a trend: az eurót röviddel hét óra előtt 266,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a vasárnap éjszakai 266,50 forintos és a péntek délutáni 266,30 forintos jegyzéssel.

Kettős fronthatással támad a hétfő
A hét első napján kettős fronthatásra számíthatunk, gyulladásos és görcsös panaszok is jelentkezhetnek a frontérzékenyeknél. Tompulnak a reflexek, ami az eső mellett tovább növeli a balesetveszélyt az utakon. Kedden frontmentes időben lesz részünk, kisüt a nap és melegedés kezdődik.

Natalie Portman mindenkit átvert?
Az Oscar-díjas Fekete hattyú táncjeleneteinek digitális manipuláltságára elsőként Wendy Perron, a Dance Magazine főszerkesztője hívta fel a figyelmet.

"Alkotmányos hátraarc": Orbánék egyedit alkottak
A Republikon Intézet legújabb kutatásában azt vizsgálta meg, hogy a Nemzeti Hitvallásnak elkeresztelt preambulum hogyan illeszkedik a kelet-közép európai, illetve tágabban az európai alkotmányok bevezetőihez. Az már első összevetés során világosan kiderült, hogy sehol máshol nincs ilyen terjengős, archaizáló és múltba forduló bevezetője az alkotmányoknak.

Alkotmány: "hatvan évet kidob ez az tervezet"
Simon Gábor szerint "az lenne a helyes, hogyha a Fidesz ezt az alkotmánytervet visszavonná".

Vizsgálódik a kormánybiztos: Milliárdos kár érte az államot
Sorra derülnek ki a szerződéskötéssel kapcsolatos törvénytelen eljárások.

Nem szenvedtek nagy kárt, mégis magas a sugárszennyezés
Magas a tengervíz sugárszennyezettsége a Fukusima-1 atomerőmű ötös és hatos reaktorának közelében is, amelyek nem szenvedtek nagy károkat a március 11-i japán földrengésben és szökőárban

Megállíthatatlan a forint?
Kissé tovább erősödött a forint árfolyama a hétvége folyamán, majd hétfőn kora reggel is folytatódott a trend: az eurót röviddel hét óra előtt 266,03 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a vasárnap éjszakai 266,50 forintos és a péntek délutáni 266,30 forintos jegyzéssel.

Orbán Viktor is javaslatokat tesz az új alaptörvényhez
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés plenáris ülése, a miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményéről számol be a Háznak. A képviselők a megszokott interpellációs blokk után az alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról döntenek.

Megöltek három rendőrt
Három kolumbiai rendőrt lőttek agyon és másik hármat megsebesítettek a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillái egy fegyveres összecsapásban vasárnap a latin-amerikai ország délkeleti részén, Miranda város közelében.

Harcba száll a jegybank a hamisítók ellen
Bankjegyvizsgáló eszközöket forgalmazók jelentkezését várja a Magyar Nemzeti Bank, és ezután - várhatóan májusban - pályázatot ír ki kiskereskedők számára, akik a jegybank támogatásával vásárolhatják meg ezeket az eszközöket.

Totális kontroll alatt a közbeszerzések
Április elsejétől a nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a kormány közalapítványainak közbeszerzéseit, valamint ezeknek a szervezeteknek és alapítványoknak nem közbeszerzéssel kötött nettó 50 millió forint feletti szerződéseit.

Erwin Koeman nemérez elégtételt a 0-4 után
Nagyon szereti a magyar futballt, mert két csodálatos évet töltött a válogatott élén Erwin Koeman. Az egykori szövetségi kapitány a De Gelderlander című lapnak elmondta, nem lepte meg Hollandia pénteki, 4-0-s sikere, és nem érez elégtételt amiatt, hogy nemcsak vele, de Egervári Sándorral is súlyos vereségbe futott bele az együttes.

Folytatódik a forinterősödés, 205 felé tart a svájci frank
A múlt heti folyamatos erősödés után hétfő kora reggel szerény mértékben, de tovább javított a forint. A svájci frank jegyzése nyolc óra előtt néhány perccel 205,35 forintnál járt a devizapiacon.

A reptéri rendőrségen nyomoz az ügyészség
Hivatali visszaélés miatt nyomoz a Fővárosi Főügyészség a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságánál - írja a hétfői Népszabadság. A Zóna Taxi azért tett feljelentést, mert szerintük a reptéri rendőrség törvénysértésekhez asszisztált a taxiscég és a Budapest Airport vitájában.

NHL-rájátszásba jutott a Boston Bruins
A Boston Bruins bejutott azészak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) április közepén kezdődő rájátszásába, miután nyert a Keleti főcsoport első helyén álló Philadelphia Flyers otthonában.

Molnár Anikó itthon van, dolgozik
Nem tér vissza a média világába, szülei könyvelőcégében kapott munkát.

Az atomtól nem kell félnetek, jó lesz
A fukusimai krízisre a világ egyik fele pánikkal reagált, megugrott a jódtabletta-forgalom, Németország leállította régi atomerőműveit. Indokolt vagy túlzott ez az óvatosság? Tények és tévhitek az atomerőművekről.

Hibás statisztikákkal lett csodaország Lengyelország
A tévedések a GDP 4%-ára rúgnak, így könnyen lehet, hogy a válság idején ott is recesszió volt.

Kezdődnek az elbocsátások a GE-nél
Az idén 2700 dolgozót küldenek el, a két zalai gyárból 750-et április második felében.

A Ford is leáll pár napra Japán miatt

Megvédi a vaginát a tevepata elleni betét
15 dollárért vége annak a kellemetlen tünetnek, amikor a szűk nadrág mélyen és kevéssé esztétikusan a vaginába vág.

Király L. Norbert hangja kislányosból indult, most meg egyre mélyül
Úgy érzi magát, mintha másodszorra mutálna.

Biciklist gázoltak halálra Kecskeméten
A balesetet a gázoló személygépkocsi vezetője jelentette be.

Feladta magát a fóti kettős gyilkos - előzetesbe kerül
Hétfőn dönt a bíróság a fóti kettős gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról. A szökéstől vagy elrejtőzéstől nem kell tartani, hiszen a férfi önként jelentkezett a rendőrségen, a bűncselekmény súlyára való tekintettel azonban egészen biztos, hogy előzetes letartóztatásba kerül.

A magyar beszállítók nem reménykedhetnek
Csekély az esély arra, hgy a japán földrengés után a magyar autóipari beszállítók nagyot profitálnak az alkatrészellátási zavarokból.

Monika a Fidesz etikai bizottsága elé áll
Várhatóan hétfőn áll a Fidesz etikai bizottsága elé Rónaszékiné Keresztes Monika, Erzsébetváros fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselő.

Heydrich fia felújítaná a náci vezető cseh kastélyát
A felújított épületben valószínűleg egy múzeum kap majd helyet, vagy a nemzeti ellenállás emlékműve lesz - Panenske Brezany falu polgármestere szerint.

Felszámolási eljárás az Orangeways ellen
A társaság többszöri felszólítás után sem utalta át a debreceni Főnix Csarnokban tavaly rendezett kézilabdagála szponzori díját.

Oszkó Péter és az eltartási szerződés: mi az igazság?
Oszkó Péter szerint idős szomszédja maga kérte, hogy kössenek eltartási szerződést, miután a vagyon felett civakodó rokonok megfenyegették, gondnokság alá helyezik és átveszik a rendelkezést a vagyona felett. A volt pénzügyminiszter a Facebookon azt írja, korábban tényleg felajánlották a szomszédnak, hogy ha el akarná adni a telket, ők szívesen megvennék, de ebben az időszakban éppen az egyik rokon "vette elő" az ötletet.

Csúfos vereség: Megbukott a jobboldali vezetés
A zöldek lettek a hétvége nyertesei.

Küzdenek a pénzhamisítók ellen
Bankjegyvizsgáló eszközöket forgalmazók jelentkezését várja a Magyar Nemzeti Bank, és ezután

Drágább lesz több gyógyszer
Áprilistól jelentősen emelkedik számos úgynevezett kombinációs készítmény, többségében vérnyomáscsökkentők ára, mivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár mérsékli a tb-támogatásukat.

Újraéled a Corvin-lánc
Másodszor is újraéleszti az Orbán-kormány a Horthy Miklós kormányzó által alapított Corvin-lánc kitüntetést - írta a Népszabadság.

Gémesi: az eladósodás az előző ciklusban történt
A helyi önkormányzatoknak 2008-ig 550-600 milliárd forint hitelállományuk volt, most 1040 milliárd forintról beszélnek - nyilatkozta a Magyar Nemzetben Gémesi György, a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) elnöke.

Marozsánék legyőzték a bajnokot a kupadöntőben
Nagy csatában egygólos győzelmet aratott az 1. FFC Frankfurt női csapata a bajnok Turbine Potsdam ellen a labdarúgó német kupadöntőben. A győztes csapatban végig a pályán volt a magyar születésű Dzsenifer Marozsán is.

"Olyan hadsereg, amelynek csak atombombája van" - erősre sikerült a Költségvetési Tanács vétójoga
Veszélyes fegyvert kapnak a kezükbe a Költségvetési Tanács tagjai, ha a parlament jelenlegi formájában fogadja az új alkotmány tervezetét. A tervezet ugyanis vétójogot ad a tanácsnak, ha a kormány olyan költségvetést tervez, amely növeli az államadósságot. Az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint problémát okozhat, hogy a tervezet nem pontosan írja elő, milyen esetekben kell lépnie a tanácsnak, és az is, hogy hátteret nem kaptak a fajsúlyos döntések előkészítéséhez.

Újraéledhet a Corvin-lánc kitüntetés
Április 1-től Granasztói György történész, az MTA doktora vezeti a Magyar Corvin-lánc Irodát.

Magyarország, nulladik év?
Történelmi példák sora szól arról, hogy egy-egy új alkotmány elkészítését súlyos események előzik meg. Mik a veszélyei annak, hogy Magyarország annak ellenére készül teljesen új alaptörvény elfogadására, hogy ilyen megrázkódtatást élt volna át?

Tizenöt halott egy afganisztáni merényletben
Az ország egyik délkeleti tartományában robbantotta fel magát egy kamikaze.

Alekosz anyja látnok lehet - Éva lefeküdne a fiával

Tovább nőtt a japán veszteséglista
A halottak száma 11 ezerhez közelít, százezernél is több ház rongálódott meg.

A sírból tért vissza a Sopie
A Philip Morris Bondja elverte, de most újra első. Az árháború 800 millióba is kerülhet a dohányiparnak.

Japán: az "ép" reaktorok körül is sugároz a tenger
Az ötös és hatos reaktortól mindössze harminc méternyire a radioaktív jód szintje a vízben 1150-szer haladja meg a határértéket.

Horthy Miklós alapította, Orbánék újra előveszik
Másodszor is újraéleszti az Orbán-kormány a Horthy Miklós kormányzó által alapított Corvin-lánc kitüntetést - írja a Népszabadság a hétfői számában.

Kirúgások: több mint 700-an mennek a GE két zalai gyárából
Április második felében kezdődnek az elbocsátások a General Electric két zalai gyárában - erősítette meg a Napi Gazdaságnak a helyi érdekképviselet egyik meg nem nevezett vezetője.

Mi a baj? Oszlik a Jobbik Baranyában
A Jobbik három baranyai szervezete oszlatta fel magát az elmúlt hetekben: a szederkényi, a gyódi és a kővágótöttösi. A tagok nem akartak nyilatkozni az okokról, de a kiszivárgott hírek szerint az ellenzéki párt országos vezetőségével voltak elégedetlenek.

Péntektől az FTC finanszírozhatja a Fradit
Április elsejétől már ismét az anyaegyesület finanszírozhatja a Fradit - közölte a Nemzeti Sport.

Dőzsölés politikus módra: szolgálati lakás a zsíros fizetés mellé
Milliós fizetés mellé lakás is jár több állami vezetőnek. A Blikk kiderítette, éppen egy tucat államtitkárnak biztosítanak a tárcák szolgálati lakást.

Kiderült a TV2 sztárjának titka: Komoly gondjai vannak
Végre a zenével foglalkozhat.

Figyelem: Ezen spórolnának Orbánék
Áprilistól több száz termék támogatása csökken.

A nemzeti konzultációról beszél ma Orbán
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés plenáris ülése, a miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményéről számol be a Háznak.

Tüntetésre készülnek a rendvédelmiek
Demonstrációs bizottságot alakított a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének hét tagszervezete - írja a Népszava.

Pazar szabadrúgással ünnepelte századik gólját a brazil kapus
A futballtörténelem első kapusaként Rogerio Ceni, a Sao Paulo FC csillaga elérte a százgólos álomhatárt. A válogatott játékos nem ennyit kapott, hanem ennyit rúgott: a jubileumi bomba szabadrúgást az állami csúcsrangadón, a Corinthians ellen szerezte, 2-1-es sikerhez segítve ezzel csapatát.

Lefújták egy cunamiriadót Japánban
Cunamiriadó volt magyar idő szerint hétfőn éjjel Japánban egy 6,5-es erősségű földrengés után. Mijagi prefektúrában fél méteres tengerárra számítottak, a riadót másfél órával később lefújták. A március 11-i földrengés és cunami halálos áldozatainak száma megközelítette a 11 ezret, a hatóságok szerint ez az adat még lényegesen nőni fog.

Erdei Zsoltra júniusban Chris Henry várhat
Várhatóan az április 16-án a Victor Ortiz-Andre Berto főmérkőzéssel fémjelzett amerikai profiboksz-gálán lép legközelebb szorítóba Erdei Zsolt, a veretlen magyar ökölvívónak ugyanakkor még mindig nem jelentették be ellenfelét. Erdeire minden bizonnyal felhozó meccs vár, egy amerikai lap már azt is tudni véli, ki lesz a következő ellenfél.

Mától kátyúznak Budapesten
Három helyszínen lehet majd látni útjavítókat.

A Groupon az új Facebook?
Az online közösségi vásárlás sztárja tavaly 750 millió dollárt keresett, idén a bevétele elérheti a 4 milliárdot.

Több száz gyógyszer drágul pénteken
A kombinációs készítmények támogatását csökkentik, ezzel négymilliárdot spórolnak.

Tényleg visszatér a Corvin-lánc
Granasztói György történész vezeti áprilistól a Magyar Corvin-lánc Irodát.

Nyoma veszett a Reuters két újságírójának Szíriában
A Reuters munkatársai a Bassár el-Aszad szíriai államfő uralma ellen március közepén kezdődött, politikai reformokat követelő szíriai megmozdulásokról készítettek tudósításokat.

Elfoglalták a felkelők Kadhafi szülővárosát
Egyelőre csak a lázadók közlésére alapozva jelentették a hírügynökségek Szirt városának elfoglalását.

Eltűnt két tudósító Szíriában
Szíriában nyoma veszett a Reuters két tudósítójának - jelentette be a brit hírügynökség főszerkesztője, Stephen Adler Londonban.

Új Szó: Budapest visszahívta a pozsonyi konzult
Budapest a múlt hét elején visszahívta állomáshelyéről Farkas Gézát, a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulját - állította az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

Cunamiriadó volt Japánban
Cunamiriadót rendeltek el helyi idő szerint hétfőn reggel Japánban egy újabb földrengés miatt az NHK japán tv-csatorna jelentése szerint, majd alig másfél óra múlva lefújták a készültséget.

Új javaslatokat tesz az alkotmányhoz Orbán Viktor
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés ülése, mely során a miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményéről számol be a háznak.  A képviselők ezután döntenek az alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról.

Áprilistól drágulnak a kombinációs gyógyszerek
A tb-támogatások csökkentésével mintegy huszonöt százalékkal drágulnak áprilistól az úgynevezett kombinációs gyógyszerek - írja a hétfői Magyar Nemzet. A zömében vérnyomáscsökkentő készítmények támogatásának megváltoztatásával 4 milliárdot spórol az állam.

Nemzeti Sport:április elsejétől az anyaegyesület finanszírozhatja az Fradit
A Nemzeti Sport információi szerint április elsejétől már ismét az anyaegyesület finanszírozhatja a Fradit.

A fiúk a bálnában dolgoznak
Kis motorral is bizonyít a Sharan-klón. Kényelmes és praktikus, kár hogy csak gazdag nagycsaládosok tudják kihasználni. Ja, és tele van törpékkel, de Hófehérkét hiába kerestük.

A Lamborghinitől gyulladt ki a ház
Egy hete adta el a házat, a veterán Lambó azonban úgy gondolta, ő innen már nem költözik tovább: indítózás közben gyújtott fel mindent.

Ki az utcára: több tüntetés is lesz Orbánék intézkedései ellen
Utcára vonul április 16-án, az alkotmány zárószavazását megelőző szombaton a Magyar Demokratikus Charta, hogy így tiltakozzon a készülő alaptörvény ellen. Tüntetésre készülnek a rendvédelmiek is a korkedvezményes szolgálati nyugdíjrendszer várható eltörlése miatt.

"Jól éltünk, aztán jött a gödör alja" - élet az utca és az otthon között
Önállóak, szabadok és mégsem. Családok és anyák, akik arra kényszerültek, hogy egy átmeneti lakást, szobát nevezzenek otthonuknak. Riport a Magyar Máltai Szeretetszolgálat átmeneti otthonából.

A saját temetéséről is elkésett Liz Taylor
Liz Taylor még életében kikötötte, hogy negyed órát kell késnie - árulta el a család szóvivője.

Veszélyben a Főkefe működése
Petíciót nyújtanak be Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztosnak a Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. érdekképviseleti szervezetei az 1,3 milliárd forintos állami forráscsökkentés miatt - írja a Magyar Nemzet a hétfői számában.

Rapper szupersztárok és DJ-legendák a Balaton parton + Videók
Újabb szupersztárok nevét tette közzé a hazai fesztiválpaletta legfestőibb helyszínével büszkélkedő Balaton Sound. A legnagyobb új névnek talán a rapper Snoop Dogg számít. Az alapvetően mégiscsak elektronikus fesztiválnak kikiáltott rendezvényen ismét fellép a világ jelenleg talán legfelkapottabb DJ-je, David Guetta. Mellette olyan élő legendák is helyet kapnak a lemezjátszók mögött, mint Josh Wink és DJ Krush. A szervezők egy Mika művésznéven dolgozó slágergyárost is elcsábítottak Zamárdiba.

Kadhafi szülővárosát is elfoglalták a líbiai lázadók?
Szirtet is bevették hétfőn a líbiai lázadók

Budapest átvenné a vízműveket
A Fővárosi Vízművek kivásárolásáról tárgyal a főváros a külföldi tulajdonosokkal, de komoly előrelépés még nem történt - írta a Világgazdaság.

A paplan alá kerülnek-e az Alkotmánybíróság eddigi határozatai?
Huszonkét év alkotmánybírósági gyakorlatának érvényességét kérdőjelezheti meg alapjaiban az új alaptörvény elfogadása. Vannak, akik szerint el is kellene törölni a felhalmozódott, precedensjogként használt határozatokat, pedig azok egy része beépült a kormánypárti alaptörvény-tervezetbe is. Mások szerint szerint hiába tiltanák meg, az alkotmánybírók otthon akkor is a régi határozatokat lapozgatnák.

Rengeteg embernek kellhet felesküdnie az új alkotmányra
Az új alkotmány elfogadása után az állami és önkormányzati alkalmazottak, rendvédelmi dolgozók, katonák és mások is kötelesek lesznek esküt tenni az új alaptörvényre

Nagy bűnök, apró büntetések
Érzékelhető hangsúlyváltás történt az élelmiszer-biztonság területén az előző kormány gyakorlatához képest. Süth Miklós volt főállatorvos utódja, Kardeván Endre azt mondja, hogy az élelmiszer-termelés és -kereskedelem szereplőitől megköveteli a mindenkori jogszabályok betartását. A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkárával folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogy vannak még gyenge pontok.

Varró: szisztematikus olajhiány lesz
Magyar szakember nem töltött még be ilyen magas pozíciót a világ energiaszektorában, mint a Mol volt stratégiai igazgatója. Párizsi interjú Varró Lászlóval, a Nemzetközi Energiaügynökség frissen kinevezett, kulcspozícióban lévő vezetőjével téveszmékről, felszínes gondolkodásról, színtiszta bénázásról, ostoba gázárstratégiáról és arról, miért van szisztematikus olajhiány? 1. rész.

Elhal a bérkommandózás
Bérharc: ki bírja pénzzel? Enyhült a kormányzati nyomás

Orbán Viktor ma felszólal napirend előtt
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés plenáris ülése, a miniszterelnök a nemzeti konzultáció eredményéről számol be a Háznak. A képviselők a megszokott interpellációs blokk után az alkotmányjavaslatok részletes vitára bocsátásáról döntenek.

Tarlósék saját kézbe vennék Budapest vízellátását
A Fővárosi Vízművek kivásárolásáról tárgyal a főváros a külföldi tulajdonosokkal, de komoly előrelépés még nem történt - írja a Világgazdaság a hétfői számában.

Visszahívták a pozsonyi magyar konzult?
Budapest a múlt hét elején visszahívta állomáshelyéről Farkas Gézát, a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulját - állította az Új Szó című szlovákiai magyar napilap hétfői kiadásában.

Kedden tér vissza az igazi tavasz
Hétfőn még marad a borongós, hűvösebb időjárás, ám keddtől javulásra számíthatunk.

Újabb földrengés és cunamiriadó Japánban
Cunamiriadót rendeltek el helyi idő szerint hétfőn reggel Japánban egy újabb földrengés miatt az NHK japán tv-csatorna jelentése szerint.

Nyomozás az MSZP-közeli egylet miatt
Sikkasztás bűncselekményének gyanújával nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a szocialista Lévai Katalin által megálmodott Budapesti Nőház Közhasznú Egyesület gazdálkodásával összefüggésben

Melyik a legegészségesebb a dió- és mogyorófélék közül?
A dió jobb antioxidáns-forrás, mint bármelyik más gyakran fogyasztott dió- és mogyoróféle - derült ki egy amerikai összehasonlító vizsgálatból, amelyet az Amerikai Vegyészeti Társaság Kaliforniában megrendezett idei találkozóján mutattak be.

Vetkőzés lett a jutalma a 21 éves lánynak (Fotók)
Bekerült a Playboyba a Blikk szépségversenyét megnyerő Száraz Szandra.

Kiderült a TV2 sztárjának titka: Ezért alázta meg magát
Végre a zenével foglalkozhat.

Ilyennek képzelték a marsi életet negyven évvel ezelőtt - kép
Laposélőlények, amelyek gyökérszerű csápokkal keresnek táplálékot a Mars szegényes felszínén. Így képzelték el a vörös bolygó feltételezett életformáit az 1970-es években.

Megtudjuk, mit módosítanának
Hétfőn lezárják az alkotmánytervezetek általános vitáját, a miniszterelnök pedig elmondja, mit módosítanának a javaslaton.

Folytatódik a kellemetlen időjárás
Hétfőn folytatódik az erősen felhős vagy borult idő, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 fok is lehet.

Kadhafi szülővárosához érhetnek a felkelők
Nagy napjuk volt vasárnap az ellenállóknak, sorra foglalták el a tengerparti városokat, nagy kérdés, hova menekülnek Kadhafi katonái. A NATO átvette a légicsapások vezénylését az amerikaiaktól.

Cunamiriadó Japánban egy újabb földrengés miatt

Halálra gázolt a vonat egy ismeretlen személyt Budapesten
Elgázolt a vonat egy ismeretlen személyt Budapesten a XXII. kerületben vasárnap éjszaka - közölte a Mávinform ügyeletese.

Szíriában nyoma veszett a Reuters hírügynökség két tudósítójának
A Reuters libanoni származású munkatársai több napot forgattak Szíriában. Szombat este vesztette el a kapcsolatot velük a Reuters szerkesztősége, alig egy órával azt megelőzően, hogy a két újságírónak a tervek szerint át kellett volna lépnie a szíriai-libanoni határt.

Budapest visszahívta a pozsonyi magyar konzult?
Farkas Gézát szlovák szervezetek részéről az utóbbi hónapokban több bírálat érte egy interjúban tett kijelentései miatt.

A német külügyminiszter szerint "fájdalmas vereséget szenvedtek"
A Zöldek történelmi győzelemről, a liberálisok keserű vereségről beszéltek a Németországban vasárnap tartott tartományi parlamenti választások eredményei kapcsán. A környezetvédők mind Baden-Württembergben, mind Rajna-Pfalzban rendkívül jól szerepeltek, míg a szabad demokraták Rajna-Pfalzban kiestek a helyi parlamentből és a baden-württembergi törvényhozásba is csak egy hajszállal jutottak be.

Lemondás
Elég gyakran van abban a különleges élményben részünk, hogy a szocialisták kioktatják jó modorból, tisztességből, felelősségvállalásból a kormányt, a parlament, sőt olykor még az ország többségét is.

Gazdasági nyitás a Kelet felé
A nyugati fejlett országok egyeduralma lassan kopik a Közel- Keleten, helyette egy olyan multipoláris rendszer alakul ki, amelyet a térség kereskedelmében a Kelet felé fordulás jellemez. Az Egyesült Államok és az unió közel-keleti befolyásának három tartóoszlopa

Kijózanító hitelválság
A magyar önkormányzatok adósságállománya jóval meghaladta a kormány várakozásait, és mint ismeretes, a gazdasági vezetés ezzel indokolja azt, hogy a tervezett tavalyi háromszázalékos hiánycél nem volt tartható. Ez több kérdést is felvet. Miért nem tudott a kormány az adósság tényleges mértékéről? Miért keletkezett a hatalmas önkormányzati adósság, és miként lehetne gátat szabni annak, hogy a jövőben mindez megismétlődjék? Ezekre kerestük a választ Gémesi György gödöllői polgármesterrel, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökével.

Polgár Judit váratlanul kikapott a sakk-Eb-n
A franciaországi Aix-Les-Bains-ben zajló Európa-bajnokság hatodik fordulójában Polgár Judit elhibázott tisztáldozattal vereséget szenvedett az osztrák Markus Raggertől. Balogh Csaba csak remizett török ellenfelével, Antal Gergely a lengyel olimpiai válogatott tagja, Jolanta Zawadzka ellen nyert.Rapport Richárd izraeli sakkozótól kapott ki. Az orosz Vlagyimir Potykin vezet, tizennégyen követik félpontos hátránnyal.

Halálra gázolt a vonat egy ismeretlen személyt Budapesten

Baleset Tatabánya közelében az M1-es autópályán